Kis Ujság, 1933. november (46. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-03 / 249. szám

2 Hogy képzeli Benes ? SS Figyelnünk kell, mi­ történik a túl­só oldalon. Nem dughatjuk homokba fejünket, hanem éles tekintettel kell szemlélnünk milyen tervek és cé­lok foglalkoztatják a kisántántot. Az a beszéd, amelyet Benes cseh kül­ügyminiszter a prágai képviselőház­ban tartott, ezért nevezetes. Benes régen mondott olyan nagy beszédet, mint ezúttal, amikor ki­fejtette a kisántánt gazdasági terveit. Bejelentette, hogy novemberben ösz­­szeülnek a kisántánt államai és tár­gyalást kezdenek a gazdasági együtt­működésről és amikor azt is han­goztatta, hogy egyre szorosabb a szö­vetség azok között az államok között, amelyek nem járulnak hozzá semmi­féle revízióhoz. " Mindaz, amit itt Benes mondott,­­különösen fontos reánk nézve, mert láthatjuk és megtudhatjuk, hogy a kisántánt és különösen Csehország továbbra is mereven ragaszkodik ahhoz az elgondoláshoz amely a bé­keszerződéseket sérthetetleneknek tartja és amelyben hirdetik ugyan a békét Magyarországgal, de ugyan­ekkor megtagadják tőlünk az élet jogát és feltételeit. Benes hevesen a Népszövetség vé­dőjéül szegődött, élesen támadta Né­­metországot és ugyanekkor a magyar revíziós politika törekvéseivel szem­ben is harciasan nyilatkozott, ami­kor hangoztatta, hogy a revíziós pro­paganda súlyos konfliktusokat rejt­het magában. Benes arra hivatko­zott, hogy a kisántánt nemcsak Kö­­zépeurópában, hanem a Balkánon is olyan jelentős politikai tényező, amelynek súlyát tudomásul kell ven­ni, különösen a mostani időkben, amikor a következő két-három esz­tendő lesz döntő Európa egész éle­tében. Benes ugyanis azt a meggyő­ződését hangoztatta, hogy a jövő év­ben okvetlenül meg kell oldani a leszerelési kérdést és ezt követőleg Európa pénzügyi és gazdasági vál­ságát is. Már most, Benes szerint, a kisántánt azért nézhet bizalommal a jövő elé, mert nemcsak politikai egységét tudta megszilárdítani, ha­nem erősen megnövelte súlyát Len­gyelországban, valamint Titulescu balkáni tárgyalásai is komoly ered­ményeket hoztak a kisántánt érde­kei számára. Ilyenformán tehát a kisántántnak a maga gazdasági erőit kell most megnövelnie. Ezért hangoz­tatja Benes, hogy a kisántánt álla­moknak olyan tervszerű gazdasági politikát kell folytatniuk, amelynek folytán a mezőgazdasági és ipari ál­lamok a maguk árucseréjét úgy tud­ják lebonyolítani, hogy nyugodt fej­lődésnek nézhetnek elébe. Benes beszéde minden politikai és gazdasági részletre kiterjedt és tu­lajdonképpen elsősorban Romániá­­nak és Jugoszláviának szólott. Cseh­ország legnagyobb érdeke ugyanis, hogy válságba jutott iparát meg­mentse és ez a miniszteri beszéd most kitanítás akart lenni a kisán­tánt másik két országa számára, hogy Csehország gazdasági megerősí­tése érdekében az ő mezőgazdasá­guknak komoly áldozatokat kell hoznia. Nem is tagadja Benes, hogy mindenekfölött a német ipart­ k­íván­ja kiszorítani a kisántant országai­ból és hogy olyan középeurópai gaz­dasági szövetségre gondol, amelynek keretén belül a cseh ipari érdekek különösen érvényesülnek. De szól a csalogatás Ausztriának is különösen azért, mert Benes bécsi tárgyalásai során Dollfuss kancellárt a legkevés­bé sem tudta meggyőzni arról, hogy a cseh gazdasági törekvések különö­­sebb támogatása Ausztriának na­gyobb érdeke volna. Magyarországgal szemben is kiön­­tötte szíve keservét Benes. Azt han­goztatta, hogy a gazdasági megegye­zést különösen az akadályozza, hogy a magyar propaganda Csehországgal szemben igazságtalan és gyűlölködő. Amilyen tárgyilagosan igyekeztünk Benes elgondolásait és terveit meg­ismertetni,­ annyira látható ebből a megállapításból, mennyire elfogult, mennyire a magyar, nemzet jogos ér­dekeivel és törekvéseivel szemben gyűlölködő éppen maga a cseh kül­ügyminiszter és minden kijelentése. Nem tudjuk, hányszor magyaráztuk már meg, hogy a gyűlölet és az ártó szándékokat mindenkor Csehország részéről tapasztaltuk. Vagy nem a csehek mondották-e föl a kereske­delmi szerződést? Nem a csehek azok, akik a Felvidéken elrabolják a magyarság jogait, a magyarok év­ezredes nyelvét, kultúráját és jogát az élethez? Csak Pozsony, Kassa, Eperjes, Ungvár magyarságának vég­telen szenvedésére kell gondolnunk, amikor Benes szavait halljuk. Hiá­ba próbálja Benes akármilyen nagy beszédben is a világ előtt igazolni a cseh politikát­: minden ilyen törek­vése sikertelen marad, amíg csak egyoldalú jogot ismer el és amíg az erőszak elvei alapján akarja meg­teremteni, vagy lehetővé tenni a meg­egyezést. Erősen kavarog most a világpoli­tika, nagy események történnek min­­denfelé. A tárgyalások, amelyek foly­nak, nyilván azt a célt szolgálják, hogy az erőket újra csoportosítsák és hogy a különböző szerdált poli­tikai kapcsolatok helyén újabb egy­­ségeket teremtsenek. Meggyőződé­sünk, hogy sem a világ, sem Euró­pa életében nem történhetik más, minthogy győzedelmeskedni kell a jognak és igazságnak, mert minden baj és szenvedés oka itten a jog és igazság eltiprása. Hiába hiszi Benes, hogy az igazságot és az emberi lel­kiismeret győzelmét meg lehet állí­tani, olyan balga hit ez, amelynek csak csalódás lehet a vége. KIS ÚJSÁG 1933 november 3 Károly román király házassága a bolgár király testvérével Az orosz flotta látogatása a nápolyi kikötőben Párizsi jelentések szerint azok a találkozások, amelyek a balkáni ál­lamok uralkodói között mentek vég­be legutóbb, érdekes házassági terv­re is vezettek. Arról van szó, hogy Károly román király feleségül venné Eudoxia bolgár herceg­nőt, Boris bolgár király nővér .­ Ennek a házasságnak az lenne a célja, hogy a bolgár-román ellen­téteket kiküszöbölje a balkáni ural­kodók rokoni kapcsolatainak meg­erősítésével. Károly román király tudvalevő­leg nemrég vált el feleségétől, aki a görög király leánya volt és nő­vére a szerb királynénak. Ebből a házasságból született Mihály, a kis román trónörökös. Eudoxia hercegnő, a bolgár ki­rály nővére, leánya Ferdinánd volt bolgár cárnak, aki tudvalevőleg Ko­­burg-Koháry herceg és magyar hu­szártisztből és főrendiházi tagból lett Bulgária felétb­írű­s, majd cárja, Eudoxia­ hercegnő férfje­ a bolgár királynak, aki viszont veje az olasz királynak. Januárban Boris király Buka­restbe utazik, de előbb Károly és Boris király együtt látogatják meg Belgrádban Sándor szerb királyt. A jövő héten viszont Musanov bolgár miniszterelnök utazik Buka­restbe Titulescuhoz. Olyan hírek is vannak, hogy Sándor szerb király a tavasszal Oroszországba utazik. Oroszország és Szerbia régi szláv barátsága a szovjet uralma óta meg­szűnt és ha most Sándor király tény­leg Moszkvába utazik akkor ő lesz az első európai államfő, aki szemé­lyesen látogatja meg a szovjetet. Mint ismeretes, Litvinov szovjet külügyminiszter párizsi tárgyalásai után Amerikába utazott.. Ezalatt az orosz flotta a nápolyi kikötőben lá­togatást tett az olaszoknál, ahol fé­nyes ünnepségben részesítették őket. Litvinov Washingtonból hazatérve Berlinbe megy. A kormányzó a reformáció emlékünnepén Bensőségesen ünnepelte meg a pro­testáns társadalom Luther napját, október 31-ét. A Vigadóban rende­zett ünnepségen Horthy Miklós kormányzó is megjelent előkelő kö­zönség élén. Radvánszky Albert báró, az evan­gélikus egyház felügyelője, üdvözlő beszédet intézett a kormányzóhoz. Utána Ravaszi László dr. püspök tartott emmlékbeszédet, ...»­z­t — Helytelen, — mondotta többek között, — ha protestánsok, vagy mások úgy gondolkoznak, mintha a mi anyaszentegyházunk négyszáz­éves volna. Kétezeréves, és az első Pünkösd napjától számit az élete. Ha pedig hozzávesszük az Ótestamen­tum előkészítő munkáját, akkor azt mondjuk, hogy a mi anyaszentegy­házunk, min­t Krisztusé, ott kezdő­dik ahol az első kegyelmi tény meg­történt. — Különösen ne.r, szabad mind­erről elfeledkezni a magyar embere­nek. Szent István, Szent László, Bol­dog Margit, Ráskai Lea és Temes­­vári Pelbárt és minden nagy hitval­­ló, éppen úgy a miénk, mint bárki másé ezen a földön. -- Aki egy nemzet hőseit, a törté­nelem kincseit felekezet szerint oszt­ja el és ezen­ az alapon a vele nem egyezőt a magyar történelemből, a magyar nemzet nagy erkölcsi érték­állományából ki akarja tudni, nem­­csak magát teszi szegénnyé és nyo­morulttá, hanem a világon a legna­gyobb rombolást végzi. A püspök beszéde után Madai Gyu­la országgyűlési képviselő ünnepi ódáját szavalta el, majd Kovács Sán­dor és vitéz Kozma György mon­dottak beszédet. A reformáció emlékünnepén az összes budapesti protestáns templo­mokban ünnepi istentisztelet volt és az ünnepnapot az ország minden vá­rosában megülték. I­­ A hazug Poldi Elbeszélés, irta Tersánszky J. Jenő A falu fensikon épült s igy nem volt egynél több kútja. Máskülönben órajárás­nyit kellett a domb alá lekutyagolni egy korty vizért. Érthető volt tehát, ha a kutat és vizét óvták. Annyira, hogy többrendbeli pocsé­kolás, meg verekedés után, mik a merítés­nél történtek, a falu elöljárósága őrt állí­tott a kúthoz, aki felügyeljen a rendre. Poldi roppant büszke volt erre a tiszt­ségére, hogy reggeli és esti órákban, mi­kor a falu kútja benépesül, ő szab tör­vényt a község szomjának. Mert, bár Poldi csenevész és kissé ügyefogyott fickó volt, azért a falu legerősebb legénye is enge­dett szavának, amint igazságot tett a me­rítés körül. Nemcsak azért, mert Poldinál volt a kút csinos lécpavillonjának a kul­csa és ha viszály kerekedett a merítésnél, Poldi rögtön bezárhatta az üzletet, hanem azért is, mert a falusiak legizgágábbja is rájött, hogy százszor nagyobb veszteség időben, ha marakodni kell a merítésért, eltekintve, hogy a fejét is beverhetik az embernek s még be is dutyizzák. Egyszóval a nap bizonyos óráiban, ami­kor efféle kaszinóvá válik a falu kútja, Poldi a bírónál is különbnek érezhette magát. És Poldi, sajátságos, hogy még­sem volt megelégedve felsőségével. Mert úgy volt, hogy csak a vízosztásnál vették őt komolyan, másként alig árthatta bele ma­gát azokba a tereferékbe, amik a kút körül való ácsorgás alatt a falusiak ajkán kicserélődtek. Senki a faluból meg nem hallgatta mosoly nélkül a Poldi tizedik szavát. Nem pedig azért, mert Poldinak egészen fura szemlélete volt Isten­­ szép világáról. Magyarán, Rsidi flagyan kedvelte a füllentést, nagyítást, ferdítést, dicsek­vést és igy tovább. Ezt költői léleknek mondják a szerencsétlen városiak, a tisz­tes falu azonban legföljebb kineveti. Nahát ez volt a Poldi életének főbá­nata. Hogy fecsegő létére, sohasem hall­gatták végig, ha valamit el akart mesélni. Vagy közbe nevettek vagy közbe tanús­kodtak. Sokszor estek pedig a kútnál valódi szenzációk. Például átvonuló idegenek fel­feszegették a kút rácsát éjjel és Poldi rajtuk ütött és igy tovább. Ilyenkor Poldi locsoghatott, lódithatott, fontoskodhatott kedvére. Dehát hasonlók még sem estek mindennap és mivel Poldi készakarva is kitalált kalandokat, ezek mintájára vele is megismétlődött a kis kanász és a farkasok meséje. Valóban ilyenféle volt a következő is. Nyilvánvaló, hogy a kút szörnyű mély volt. Bele lehetett volna állítani másfél­szer a falu tornyát. A feneke akkorának fénylett fel a mélyből, ha valaki lepillan­tott bele, mint egy ezüst huszas. Keringtek is a hiszékenyebb népség szá­ján fura mesék is, hogy odalenn lakik a békakirály és néha kinéz, de csak mikor a holdvilág, tudja pici, hogyan áll az égen. Meg, hogy a kútból jártak le valaha egy titkos alagútba, amelyik a falu dombja alá vitt, mikor még varacs volt a falu helyén. De ezt eltömték. Pedig kincsek rejteznek benne. Meg más effélék. Csak Poldit kellett megkérdezni. Tudott ő tizet is egyszerre, hacsak mese kel­lett. De ha a hallgató fülek nem álltak hozzá kötélnek. Hát egyszer, egy napon, csodálatos hit futotta meg a falut. Reggeli merítésnél, öt és hat és hét házból is összefutottak a szomszédok, hogy­ miután hazavitték a vizet, az megveresedett. Rémhandabanda keletkezett persze rög­tön, hogy így-egy vérré vált a víz, csapás lészen a világra, talán háború, talán ínség. És hát ki lett volna az első a hetye-petyé­­ben, mint Poldi. Maga a bíró és az esküdtek is ki­mentek a kúthoz, megvizsgálni a csodála­tos dolgot és faggatóra fogni Poldit, váj­jon nem-e valami festékes csöbör ejtő­­dött a vízbe? De Poldi tiltakozott kézzel-lábbal min­den vád ellen, hogy ő nem őrizte meg hűen a vizet és hát csakugyan úgy tűnt ezúttal, hogy a dolog természetfölötti vol­tában, ami mellett Poldi kardoskodott, maga az elöljáróság is kezd nem kétkedni. De ez még semmi. Egy negyedóra múlva újabb szenzáció járta meg a falut: Poldi, a kút őre, belelreppent a kútba. Hogy-hogy nem, a nagy vizsgálódás kö­­zepett, Poldi csakugyan megbillent a kút káváján és lezuhant, Bánki sem hitt mást, minthogy vége van. El volt ájulva. Kissé vérzett a hom­loka. De lélegzett. Úgy látszik, szeren­csésen beleakadt a ködmön a gallérjával esés közben a vödör pöcükjébe, ez fel­tépte a bőrgallért, mint egy horog , ez mentette meg Poldit. Nohát, hazavitték, lefektették. Kitapo­gatták, hogy nem tört-e csontja? És mi­után sehol nem fájlalta, csupán aléltsága tartott, békén hagyták. De vagy egy óra múlva Poldi felült az ágyán. Magához tért s nem érezte semmi baját, csak kissé a feje zúgott. Ez sem volt kellemetlen. Egyáltalán Poldinak az állapota úgy tetszett neki is, hogy sohasem hasonlított jobban a boldogsághoz. Poldi tóba, aa imoeenae, se. nevepasi, aa nagyvá-

Next