Kis Ujság, 1933. december (46. évfolyam, 273-294. szám)
1933-12-01 / 273. szám
* Az új honfoglalás ©© A cseh nemzeti tanács ellentüntetést jelent be. Sürgősen elhatározta, hogy 1934 február 4-én nagy ünnepséget rendez. Megemlékezik arról, hogy 15 esztendővel ezelőtt, ezen a napon vetették meg a lábukat a csehek Pozsonyban, az ősi magar koronázóvárosban. Sürgősen határozták el az ünnepséget, tudatták is mindjárt a világgal, mert felelni akarnak Bethlen István gróf londoni beszédére... Egyszóval ellentüntetés. Folytatása annak, ami 15 esztendeje történik Pozsonyban, Kassán, a Bánátban és Erdélyben, ahol azt éneklik az elnyomott magyarok: »Szegény székely nép, akármerre lén, akármerre jár, az itala könny, a kenyere sár. Megdöbbenve hallgatták az angolok Bethlen István gróf fejtegetéseit. Nem kicirkalmazott, tovaröpperő szavak, hanem történelmi adatok, sulyos számok, mázsás érvek szólottak Bethlen István előadásában a hallgatósághoz. Hasztalan volt vele szemben minden vita és minden érv. Az egész magyar nemzet szive, megdönthetet len igazsága jelent meg a világ színei előtt abban a vitában, amelyik Beth Ielen István előadását követe. »A. honfoglalás volt Bethlen István beszéde® — mondotta Esterházy Móric gróf az országgyűlés házában, amikor ott ezt a londoni utat és annak zajos következményei tárgalták. Ettől az uj honfoglalástól riadoznak a csehek és sietnek ellentüntetést rendezni. Vájjon számolnak-e azzal, hogy az ő tüntetésük már hiábavaló, hasztalan minden erőfeszítés, mert a világ szeme már kinyílt. A süket fülek már minden siketségül ellenére meghallották és ma fogják hallani ezektúl mindig azt a tüntetést, amely 15 esztendeje - tart a megszállott területeken. Már látják a kunyhókat, a kifosztott, lakásokat, ahol az elnyomott magyarok élnek. Az elvett földet, a bezárt iskolát, a templomot, a megnémított szájat, a megkínzott magyarokat, a felgyújtott falvakat, a meggyalázott asszonyokat. Végtelen , végtelen nyomorúság tüntet 15 esztendő óta. Az a világ, amelyik nem akart tudomást venni erről, mert félrevezetik, el kábították, megtévesztették — elsüllyedt. Elsüllyedt az a világ, amelyik megcsinálta a hazug békéket és azt hitte, hogy végleg fel lehet darabolni országoknak a testét, rabláncra lehet fűzni embermilliókat büntetlenül Hová lett már ez a világ? Hol vannak azok az államférfiak, akik hozzáértés nélkül szabták meg az új határokat? Más történelmet írnak 1933-ban. Új történelmet írnak és akik ezt fogalmazzák, már ráébredtek annak a tudatára, hogy a világ jövőjét csak az igazi békére lehet felépíteni. Büntetlenül nem zárhatnak eleven nemzeteket a koporsóba. Ennek a koporsónak a fedelét szakította fel Bethlen István megrendítő és megcáfolhatatlan szavakkal Londonban. Visszhang a támadt szavainak az egész világ sajtójában, ezt érzi a cseh nemzeti tanács és megpróbál még hadakozni ellene. Majd csörgetik megint a fegyvert, majd hivatkoznak arra, hogy a bátor cseh hadsereg állig vasban áll. De sem a kardcsörtetésnek, sem a bejelentéseknek, sem a nyilatkozatoknak nem lesz többé meggyőző ereje. Hiányzik belőlük az erkölcsi tartalom, hiányzik az igazság lelke A kiöntött vér az égbe kiált és az ártatlan áldozat nem nyugodhatik sírjában, amig a bűnösöket el nem érte a büntetés. A magyar igazság kiontött vére égbe kiáltott. Nem nyugodhattak azok és nem is nyugodhatnak azok, akik az igazságot felfeszítettek, amíg a bűnösöket el nem éri a büntetés. A büntetés szelét érzik a csehek. Ezért nyugtalankodnak, ezért kapkodnak, ezért futkároznak egyik országból a másikba. Még mind megpróbálnak fenyegetőzni, anpellálni, de hasztalan. Az új honfoglalás ideje közeledik és mi meg fogjuk érni, hogy beérikaz emberek vetése*... KIS UJSAG 1933 december 1 Bethlen Londonban kijelentene, hogy Magyarország bizalma a revízió kérdésében Anglia felé Mi A szent ügyet az angol közvélemény kezébe, a legjobb helyre teszem le, — mondotta a volt miniszterelnök Bethlen István gróf Londonban csütörtökön délután tartotta meg utolsó elődását a revíziós kérdésről. Az angol Balkán-bizottságban mondotta el a beszédet, amely a revízió megoldásának problémájával foglalkozott. Bethlen beszédeinek és előadásainak az angol közvéleményben lelkes visszhangja volt. Az angol sajtóban egyre inkább foglalkoznak a magyar kérdéssel, így például a Statist, a legelőkelőbb angol folyóiratok egyike, most azt fejtette ki, hogy a mai középeurópai rendszer gyengesége elháríthatatlan katasztrófára vezethet. Bethlen csütörtöki előadásában a trianoni szerződés revíziójánakkérdését az európai nagy problémák közé állította be. Kimutatta, hogy Középeurópa nagy és állandó földrengésterülete, tehát Európa legnagyobb érdeke fűződik ahhoz, hogy ezen a politikai földrengésterületen végre tizenöt év után a végleges nyugalom helyreálljon és az ezen a területen lakó tizenhárom kisebb nép egy igazságosabb osztály révén egymással kibékíttessék. Mert vagy sikerül e kis népik közül igazi békét biztosítani, vagy újból német, illetve orosz vezetés alá kerülnek. De hogy ez nem fog mindig békés utón lefolyni, az minden kétségen felül áll. A békeszerzők egyáltalában nem voltak tisztában a Dunamedencében élő népek jelentőségével, vagy egymáshoz való viszonyával Nem voltak bűvészek, akik az, órát Csebvajdiné, kiveszik,, szemünk hátára a mosícárbán Msiélik, és azután, mint jóljáró óra!,, hiánytalanul visszaadják, hanem kontárok, akiknek az első művelet fényesen sikerült, de azután kereket oldottak, mert a valóban darabokra zúzott órát összerakni többé nem voltak képesek. Akik a békefeltételeket kieszelték nem vették észre az osztrák-magyar monarchia küldetései a Dunamedencében és nem is hittek benne, de nem is találtak fel helyette valami mást, nem tettek helyébe egy más akaratot, amely mindent rendez, hanem azt hitték, hogy elég az utódokat világra hozni, a többi majd magától megy. . A gyerekek azonban torzszülöttekként jöttek a világra és ma már világos, hogy egytől-egyig életképtelenek. Magyarországon senki sem hiszi, hogy valamelyes újabb háború hozhatná meg a fordulatot. Nem, ellenkezőleg, úgy érezzük, hogy egy újabb háború a legnagyobb szerencsétlenség lenne, amely érhet,mert még az is veszélybe kerülhetne, amink megmaradt. De a legnagyobb tisztelet mellett, amelyet a Népszövetség intézménye iránt érzünk, tisztában vagyunk azzal is, hogy a Népszövetség mai összetételében a revízió nagy és nehéz prolémájával megbirkózni alig volna képes. Még kevésbé lehet remélni, hogy a Dunamedence államainak egymás közötti közvetlen tárgyalása valamelyes megfogható eredménnyel járhatna. Az új államok igen távolállóiak annak felismerésétől, hogy a győzelem pillanatában túlfeszítették a húrt és hogy más népek jogosult életérdekeinek rovására visszaéltek a kedvező pillanattal. Hamarább és korábban remélhető az elkövetett hibák felismerése a nem közvetlenül érdekelt feleknél, akik nem használhatói az elkövetett igazságtalanságnak és akiknek Európa békéje és nyugalma a fontos. Ezek pedig a nagyhatalmak. Európa öt nagyhatalma közül négynél részben alig kétséges többé, részben most tör utat magának az igazság felismerése. De franciaország sem vállalhatja egy részrehajló és igazságtalan jogállapot fenntartása érdekében örök időkre a zsapdlár szerepét a Dunamedencében és közti annak tudatára ébredni, hogya Diiuanie de Poe népei Európa békéjének szilárdabb pillérei lesznek, ha igazságos osferaty révén megértés jön létre közöttük." Azon a napon, amelyen ez a felismerés az összes nagyhatalmaknál utat tör magának, meghúzták a trianoni szerződés lélekharangját. Akkor formai kérdéssé válik, hogy a revízió a Népszövetség útján, avagy direkt tárgyalások, vagy pedig mindkettő révén bonyolíttassék le, mert Európa legnagyobb nemzeteinek egyhangú akaratával olyan kis országok, amelyek létüket nekik köszönhetik, szembe nem szállhatnak. Hia a kiengesztelődés egy igazságos új osztály útján lehetővé válik, a kívánt együttműködés önmagától fog megszületni. Hovatovább világossá kell válnia, hogy egész Európa nagy problémáját, tudniillik a békeszerződések revíziójának kérdését sem félretenni, sem megkerülni nem lehet. Minden munka addig, amíg ennek megoldására Európa vezetői magukat rá nem szánják, csak foltozás lesz. Márpedig a folt a tollon sohasem lehet tartós. A békeszerződések határozmányai olyan mérgező hatású gócpontot alkotnak Európa testén, amelyből a geny a vérkeringés révén az egész szervezet minden részében elterjed. Tizenöt év óta szomorú tapasztalata a magyar nemzetnek, hogy a magyar faj egyharmad részét balkáni módszernek szolgáltatta ki a békeszerződés. Ez az állapot a magyar nemzet vérébe és húsába vág és a kérdés új rendezésén a garanciákra lesz szükség. A balkán népeknél azonban csak egy biztosíték komoly: szemet szemért, fogat fogért. Ezért kell olyan revízió, amely a magyar és a többi nemzeten elkövetett sérelmeket célirányos és igazságos módon orvosolja. Én — mondotta végül Bethlen — a revízió érdekében a magyar népnek azzal a régi ragaszkodásával, tiszteletével és bizalmával fordulok a hatalmas angol "nemzethez támogatásért, amelyről még a háború nehéz napjaiban sem feledkezett meg. Ha életének legsúlyosabb óráiban Anglia feléje kinyújtja" segítő kezét, örökké hálás lesz érte a magyar nemzet. Bizalmunk Anglia felé fordul, mert mi fogyérezzük,"Itogy Angliának csak egy érdeke van"a Dunamedencében és ez az, hogy az elkövetett igazságtalanságok kiküszöböltessenek és ezen a réven újból a béke, a jólét és a megelégedés térjen vissza a világnak erre a területére és vele együtt az annyi megpróbáltatást átélt magyar nép lelkébe is. Mi azt reméljük és bízunk benne, hogy Anglia ebben az esetben is hír lesz nagy és nemes tradícióihoz, amelyek ezt az országot mindig az igazság és a jogtalanul üldözöitek oldalára állítottál. Azzal az áhitatos meggyőződéssel teszem le a revízió kérdésének mindenmagyar előtt szent ügyét az angol közvélemény kezébe, hogy ezzel azt a legjobb helyre A Sajó és a Bodri Elbeszélés, írta Nyáry László A kis város művésztelepének kiállítása, nem az lett, aminek indult. Valóságos és a fővároshoz hasonló tárlati jelleget vett fel. Előbb csak úgy volt, hogy a művészkolónia összehívja a környékbeli földesurakat, műpártoló megyei hivatalnokokat stb. Két kis dijacska szerénykedett a tervezetben, de mire a megnyitásra került a sor, számuk nyolcra szaporodott. Volt is öröm a művészek közt a telepen. A kiállítás napján pedig úgy hemzsegett a vendégsereg, mint egy hangyaboly. A meghívott bírálókra, a híres és neves festőművészekre nagy feladat hárult. Alig tudtak egységes ítéletet hozni, a sok jobbnál-jobb, szebbnél-szebb festmény között. A késő esti órákban hirdették ki döntésüket. A művésztelep idei nagydíját nagyméltóságú holttest Hollícsy György tiszteletdíját, Makkai István nyerte »Pannika csókok című képével! Halk zsibongás támadt az elhangzottak után. Minden szem Makkai felé szegeződött, aki egy kényelmes zsöllyében ülő, gyönyörűséges leány háta mögött állt. A közellévők gratuláltak Makkéinak. Olyan volt az a leány, mintha fehér márványból faragták volna. Bíborban égő rózsák piroslottak arcán, szemében pedig fekete szenvedélyek sötét pokoltüze ült. * Ez volt Pannika, Makkai István menyasszonya. Mikor a nagy ünnepségről hazaérkeztek Makkai István kétszemű kis házába, az öreg Makkai néni alig tudta kihámozni Pannika örömtől repeső szívének kiáradó nagy összevisszaságából a valót. Miután alaposan megbeszélték István előtt álló nagy lehetőségeket, Pannika előkotorászta a két kis kutyakölyköt. Az egyik a gyújtósgalyák közt bogarászott, a másik pedig az apró baromfiakat hajkurászta az udvaron. Közös emlék volt ez a két kis bundáé, amit Pannika és Makkai szereztek egész fiatalon. Pannika aztán nevelgette, etetgette a kis munkusokat. Már nem is szorultak nagyon ilyen gondos nevelésre, csak Pannikának szolgáltak, meglehetősen rakoncátlan játékszerül. — No, Sajó! Bodri! Gyertek ide! Gyertek kis mufurcok, hát nem vagytok éhesek? Hát lesz a Sajó és a Bodri is éhes volt és ugyancsak nekiláttak a tejbeáztatott kenyérnek. Két perc alatt ki volt a »menázsi«. Bodri meg már a cserépedényt is rángatni kezdte. Közben újra hazakerült Makkai István is. A gyors egymásutánban lehajtott két pohár bor nem maradt minden külső nyom nélkül. — Be Pista, az Istenért! Mondd, mi lesz veled? Mi lesz? Hát nem akarod, hogy a feleséged legyek? Nem akarod? Nem hagyod abba már azt az átkozott ivást? — Így panaszlott elő a szó Pannika ajkáról. Mert valójában nagyon szerette ezt a művészt. Ebből a boldog ál- Rudozásából Pannikát Makkai borgőzös hangulata ébresztette föl. Harcrakelt benne az ész sugallata a szív fájdalmas szerelmi érzésével s az ész győzött: — Pista! Én most, utoljára, ünnepélyesen kijelentem, ha még egy pohár bort le mer nyelni, nem leszek a felesége, sőt másnap elutazom Bécsbe. Beállok a bácsi gyárába és soha többet vissza nem jövök. Makkai Istvánban talán az alkoholos dac, talán az elbizakodott zseni, vagy talán a megfenyegetett férfi virtusa tolult föl, mikor csak úgy kiejtette: — Akkor, Pannikám, máris utazhatsz, mert én holnap is benézek a »Zöld békában — Igen? Na, jöjjön, kísérjen haza A többit meglátjuk holnap este. Biz hiábavaló volt Makkai édesanyjának állandó intelme, kérése, fia mindjobban elmerülni látszott az alkohol pusztító mámorában. Pannika hosszú ideig próbálkozott még, nem sikerült. Mikor a pohár mér csordultig megtelt, erejének végső kétségbeesettségével kijelentette: — Pista: Búcsúzzon! Holnap utazom! Makkai István ezt már többször hallotta, szépen elbúcsúzott Pannikától. Pannika aztán másnap valóban elutazott Bécsbe, egyik nagybácsijához. Makkai István nem hitte először. Várt két napot, egy hetet, úgy gondolta, Pannika csak bujdosik előle. De bizony Pannika már ott tevékenykedett az ezerablakos papírgyár Irodáiban. Esténként a magyaralföld kóbor esti szellő-muzsikája, az aratólányok esti dala helyett a gyár szirénájának esti bugását hallgatta. A komondorok éjszakai hangversenyét a gyári őrség egyhangú sípjelzése váltotta fel. Az ilyen helyen a poézis hamar elpárolog s megmarad a komoly, céltudatos ész és megerősödik az akaraterő. Makkai István elints bánata címén mindjobban belemerült az ivásba. Aztán egyszerre megtorpant. Magára eszmélt. Úgy érezte, hogy a dolog még sincs rend