Kis Ujság, 1934. május (47. évfolyam, 97-121. szám)

1934-05-01 / 97. szám

i ,1* A munka himnusza T ** Vájjon lesz-e felvonulás május elsején? Vagy talán a rendőrség nem enged semmiféle felvonulást, mert el akarja kerülni a tüntetést és a rendzavarást? De miért kell lenni tüntetésnek és miért rendzavarásnak? A mukát csak tüntetéssel, csak rendzavarással lehet ünnepelni? És csak a kézimilkás a munkás és a többi ember, aki ugyancsak verejtékezve keresi a kenyerét, az már nem az s így nem, is lehet köze a május elsejéhez, se a munka ünnepnapjához? Várjon mindehhez csak szervezeti igazolvány jogosíthat? Emlékszünk, rája, hogy még az úgynevezett régi világban milyen izgalmas feszültséggel várta mindenki ezt a május elsejét. A készültség mindentmegtett, hogy valami meglepetés , ne történjék. A munkásdalok hangjaiba bele-belepattogtak a kemény vezényszavak és a lovasrendőrök lovainak a patkókoppanásai. Úgy hatottak ezek, mint mikor jégeső veri az ablakot. A dalolókkal szemben felvonult egy másik tüntető csoport is, amely nem zárt sorokban sorakozott fel, hanem rendszertelenül, egyetlen fegyverével: a határtalan gyűlöletével és megvetőlenézésével minden gigánt, ami munkás. No mert ő polgárnak vallotta magát és égés eléggé háborgott a gondolatra, hogy valaki, őt is munkásnak nézze. Nem, ő nem az. ő az állam és a társadalom fenntartó oszlopa. A biztos pillér, amire támaszkodni lehet a veszélyek idején. Ő a védőfal, a védőbástya a nemzetközi bitangokkal szemben, akik csak arra valók, hogy zavart keltsenek és veszélyeztessék a polgár békés nyugalmát. Május elsején, ha titokban is , de legalább szembenéztek az ellenfelek. A polgár a munkással, hogy aztán egy évig megint ne találkozzanak. A hazátlan bitang egy évre megint, kikerült a közérdeklődésből, akárcsak a zálogba tett télikabát, amelynek, a létét immár csak a veszedelem tartja nyilván, hogy a határnap lejár és nem tudjuk kiváltani ett is úgy. Hogy mi készteti, a munkást a tüntetésre, mi kergeti az utcára, mi csoportosítja egymás mellé zárt sorokba? Azt senki sem kutatta. A munka bizonytalanságával, a munkabér alacsonyságával, a jövő fenyegető veszedelmeivel senki, sem törődött. Birkózzék vele maga a munkás, aki úgy oda volt dobva a tőke kizsákmányoló szívtelenségének és másrészről a lelketlen bujtogató demagógiának, akárcsak a kis gödvágdóbr vérengzővadak csapdáinak. Csak a tüntető felvonulásokon, a májusi nagy szemeszerif fiátunk meg a munkást s a nagy rendőri készültségre teljes volt a megnyugvásunk. — Nincs mitől tartani. A polgári rendet semmi veszedelem, semmi meglepetés nem érheti. Olyan megnyugtató gondolat volt ez a polgári társadalomra, mint a kormányokra a Hetényi-féle éberség. A nyugodt alvás, az emésztés zavartalansága jó időre hát biztosítva volt. De valahogy megváltoztak az idők. Azt mondják, hogy a Mussolini és a Hitler mozgalma megtörte a munkásmozgalmak szárnyait. Azt mondják, hogy az idő eljárt a régi gondolatok felett s meghalt a nemzetköziség is, meghalt a munkásmozgalom is, amely egész Európában elvesztette hadállásait. A bécsi forradalom leverése volt a Sedán-ja ennek a mozgalomnak. Végre, nincsen többé. Így mondják legalább is. Pedig nem igaz. Nincsen vége. Amint hogy nincsen vége a sebnek, amelyet angóltapaszszal ragasztottak le, hogy ne, lássék. Ha a munkásmozgalmak megszűntek, csak azért szűnhettek meg, mert helyettük jobb és megfelelőbb eszmék érvényesültek, amelyek gyorsabban, biztosabban szolgálhatták az igazi célt: a munkás szociális érdekeinek igazi védelmét, kiszolgáltatottságának megszüntetését, a tőke telhetetlennségének a korlátozását, megzabolázását s mindama feltételek megvalósítását, amelyek a munkás ki-’ taszítotságát megszüntetik, munkássá téve minden polgárt, polgárrá minden munkást. Nincs olyan elfogultság és osztálygőg, amely ma már tisztában nem, volna azzal a megdönthetetlen igazsággal, amelyet a görög bölcs évezredekkel előbb így fejezett ki: — Az az állam ’a legerősebb, amely minden polgárának a szeretetére épült. Nos, mi akadálya annak, hogyha eddig a május elseje szembeállította a munkást a polgárral, hogy most — a világháború után, ez a nap s az utána következő többi, ne egymással szemben találja, hanem egymás mellett? Ha a háború egymás mellé sodorta az emberek millióit s a rang, állás, vagyon mind semmivé lett egyetlen gránát becsapására, ha a nagy úr fiának a vére öszefolyhatott a béresével, a gyárosé a munkáséval, a tőkésé a napszámoséval, nos, emberek, nos, magyarok, amit egy gránát elérhetett a maga pusztító hatalmával, azt nem érhetnők el mi mindannyian a mi szívünk összedobbanó akaratával és lelkünk megtisztult felfogásával? ... Gondolkozzunk!... Soha jobb alkalom e gondolat felvetésére mint éppen a május kezdete, amikor a téli pusztulás után minden kis fűszál megújhodásról beszél. Amikor a legszebb diszkérta büszke álom virága csak úgy ki akarja fejleszteni a maga szépségének teljességét, mint a legkisebb galagonyabokor az árok partján! Minden élőlény született joga, hogy éljen, kifejtse a maga lelkének gazdagságát és gyümölcsöt hozzon, a maga lelki szépségéből ,és gazdagságából. Hát csak az embernél volna bűn az élniakarás, az embernél? No, ne kövessük azt az utat, amely a múltban is oly végzetes örvénybe sodort bennünket. Legyen mindnyájunk- Öröme és boldogsága a május és eseje. Lássuk meg egyig a napon a munkát és a munkást, akinek a munkája, élete nélkül hiányos volna a mi munkánk és a mi életünk. Lássuk meg végre benne önmagunkat, és szeressük benne azt a munkát, ami a mi anyunk munkájának a folytatása a kiegészítőjé, a testté válása. Ne vegyük el, tőlük merő gyűlöletből az ő ünnepnapjukat. Ellenkezőleg. Csatlakozzunk hozzájuk, mi,?.. követeljünk részt mi is az ' örömükből', kezet'fogva velük és, azt mond, van feléjük: — Magyar testvér! Egyek akarunk lenni veletek a munka szeretetében és a munkás* testvérek megbecsülésében. A tavasz szépségéhez ez illene. A szeretet az emberbecsülés. De nem a gyűlölködés. Kőrösparti 30 fokos kánikulai késés köszöntött az országra Tízezrek kerestek enyhülést az elviselhetetlen melegben a hegyek között és a strandokon — Közlekedési nehézségek zavarták a kirándulók örömét — A KIS ÚJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL — A nyári időjárás, amely április közepe táján egészen szokatlanul az országra köszöntött és kisebb, megszakításokkal mindvégig tartott is, a hónap két utolsó napján, vasárnap és hétfőn érte el legmagasabb pontját. Vidéken és a fővárosban egyaránt 27—28 fokos meleget mutatott a hőmérő, sőt Budapestre vasárnapra 30 fokos kánikulai hőség, borult. A szeszélyes, fagyos idővel kezdődő április utolsó vasárnapján Budapest lakossága teljesen hozzáalakult a nyári időjáráshoz. Tízezrek lepték el a kirándulóhelyeket. Emberek csoportjaitól volt színes a Gellérthegy, a Hűvösvölgy, a Zugliget, Hármastatárhegy, Svábhegy, Hárshegy, Margitsziget és Jánoshegy. Mindenki menekült az elviselhetetlen hőség elől, amely idő előtt elérkezett. Közlekedési zavarok a Római parton A májusi és júniusi virágzásba borult gyönyörű nap örömét csak az rontotta el, nagy mértékben, hogy a közlekedés, mint az a már szinte megszokott, ezúttal is kényelmetlen és tömegjelenetektől tarkított volt. Legjobban állta meg a harcot a BSzKRT, amely a hűvösvölgyi és körúti járatokat sűrítette. Rekordbevétele is volt a kánikulában a villamostársaságnak, amelynek vezetősége ellen kisebb mértékben hangzottak el a nagyobb átszállóhelyeken a szokásos kifakadások, tekintettel arra, hogy a népszerű kirándulóhelyek irányában percenként robogtak a kocsik. Hatalmas bevétele volt a svábhegyi fogaskerekű vasútnak, amelynek a verdíjmérséklés 8000 utast hozott a forró vasárnapom Nem volt ilyen barátságra hajló a hangulat és öröpteljes a vasárnap a Rómaifürdő kirándulóinak. A Nánási úti villamosvonal kiépítésének késlekedése miatt, közel egy óra kellett ahhoz, hogy valaki a tűző napfényben, a forróságtól elgyötörten kiérjen a Berlini tér környékéről a római parthoz. Az újpesti vasúti hídon olyan tömegekben vonultak az emberek, hogy az átkelés a Római-fürdőhöz fél órát vett igénybe. Amikor már elért valaki a céljához, kárpótolva volt mindenért. A Duna vize 18 fokra melegedett föl a part mentén, úgyhogy vidáman folyt a nyári élet: a strandolás. Pompás napsütésben, gramofon és rádió zenéjére. 20 ezer evezős a Dunán A római-part és Horányi-sziget között egymás hátában siklottak könnyű csónakjaikkal az evezősök. A vízirendőrség embereinek véleménye szerint, legalább 20,000 evezős kereste fel vasárnap a Dunát. Váratlanul érte a nyári időjárás a kirándulóhelyek vendéglőseit is, akik berendezkedtek Ugyan külsőleg a várható meleg időjárásra, de kellő mennyiségű élelemmel és itallal nem látták el magukat, így történt meg, hogy a zsúfolásig megtelt, árnyas, ünnepdíszbe öltözött zöld vendéglőkben délután, öt óra tájban már nem lehetett sört és egyéb hűsítő italt kapni. A kánikula megnyitott néhány strandot, is. Természetesen ezekben is,, a vendéglőkbe,hasonló kép fogadta a látogatót délután négy óra körüst. Nem lehetetett vetkőző szekrényt és kabint kapni. A margitszigeti fedett uszodába délután 2 órától nem engedtek be senkit, mert délig megtelt a tágas uszoda. A Margitszigetet talán évek óta nem kereste fel annyi látogató, mint április utolsó vasárnapjának kánikulai melegében. Pedig az ünnepélyes megnyitás még csak hétfőn történt meg. Az ettgimpit legnagyobb része még ki sem nyitt. Zene csak az Alsó-sziget egyik terraszán szólt, alkonyat felé mégis özönlöttek az emberek az árnyas virágillattól telt, espejis szépségű kirándulóhelyre. " , A május meglepetése: nyílik az akác A korai hőség a növényzet tavaszi életéhez egyébként újabb meglepetést hozott. Az orgonák, gesztenyék és mirtuszbokrok virágbaborulása után, Budapesten és több vidéki városban is nyílni kezdenek a június virágai, az akácok. A nyárias idő, amely éjszaka sem különbözik június enyhe estéitől, a Meteorológiai Intézet véleménye szerint májusra is megmarad. Sajnos azonban, hogy a kalászos növények máris sínylik a szokatlan hőséget ,amely komolyasag eső nélkül tikkaszt mindent, Dunántúlon például a Mezőföld környékén féreg fenyegeti pusztulással a kizöldelt búza- és kalászosodó rozsvetéseket. Mindenki örül a melegnek, de egyben kívánja is a jótékony esőt. stár os cipő Elbeszélés, írta Gelléri Andor Endre Vasárnap délelőtt: fénylik az ég és csillognak az ablakok. Blahó bronzöntő a tükör előtt Ül s éppen leköti nagy véres bajuszát. Felesége, kicsi, sovány asszony a habzó feketekávét kavargatja pléhkanállal a tűzhelyen. István, a fiúk a konyha másik végében ül: lábait egy lavór meleg vízben füröszti. Gőzöl a víz s vörösle a láb. A VV háta mögött, a széktámlán új pár zokni fekszik. István szive mint a nagyharang, ver, üt, dalol hajnal óta. Múlt héten kapta meg az első hosszú nadrágot, de akkor még csak régi cipőt húzhatott hozzá. Ma azonban kilenckor eljő a cipész s új cipőt hoz Istvánnak. Mérték után készül, csikorogni fog a talpa s a nap egyenesen az orrára fog tűzni. István pedig egyszeriben olyan fiatalemberré változik át, alu tetőtől talpáig föl van öltözve s már nézegetheti a templomba menő leányokat, meg több joga van cigarettát dugni ajkai közé... s főleg az új ruhához igazán gyönyörűen illik az új cipő. Mintha szülei is tudatában lennének a fontos eseménynek, István szerint ők is izgatottak, mert most az apja azt mondja: — Mikor gyült már az a Hajdú? Az anyja feleli: — Kilencre —s Istvánhoz fordul: — Eleget mostad már a lábad. És az apja megtoldja: — Ne most öblítsd le róla az egész évit. István írul-pirul s kihúzza rákvörös lábait. Csúnya, eltespedt talpai vannak, sokat járt s látott meztél lább. Mikor Hajdú a mértéket vette, mondta is vagy százszor: — Na Pista, neked aztán főkalábád van — s részegesen nevetett, ahogy már szokta —, osztán nékem mégis csak cipőt kell rá csinálnom. Zötyögve kilencet ver az óra. Nemsokára belép a híres Hajdú s messzire előtte járt a elvett pálinka szaga. Zöld kötény van a Suszter előtt, ingye nyitva s a karjain csomósan föltűrve; ujjai vastagok, a piszok beléjük ette már magát. Csillogó, bolondos szemmel Úsztatja István felé az új cipőt. "Úgy száll az uj cipő a levegőbe, mint a fekete angyal István érte nyújtja a karját... A bronzöntő föláll s odaadja hatalmas markát a suszternek s a kicsi asszony is odateszi Szimatolva az orrát a bőrillatú cipőhöz. ■— No Pistu — mondja most az atyja —, hát búgd föl. Hajdúnak szakadatlanul jár a szája. Éphogy odapillant az izzadni kezdő fiúra folyton Blahóval fecseg. Elmondja, a kis unokája mit gagyogott ma, mennyit nevetett... aztán hirtelen lógós képet vág a mester: ajaj, holnap reggel le kell tennie a házbért, mert különben a háziúr irgalmatlanul kiseprőzi a műhelyből. — No, itt kap maga pénzt, — mondja Blahó. — ^iszen éppen •«* hg — feleli a suszter —*, azért is siettem én, úgy ezzel, a cipővel, hogy a házbérem meglegyen. Most Isván felé fordulnak, akiről már, csorog a verejték, de mostanáig mégis csak az egyik cipőt tudta fölerőszakolni, a másik derékszögben, áll a lábán. Mindenki elhallgat s figyeli a fiút, amint tíz ujjával belekapaszkodik, grimaszokat vág, szenved s próbálja fel-: ráncigálni a bal cipőt . Hajtja, mint egy bűvész, zöld köténye alá nyit, s cipőkanalat húz ki. Szánakozó mosoly lebeg az arcán, mikor lehajol a fiúhoz. — Szóltál volna, István, — mondja s bemeríti a kanalat. De amint húzza fontoskodva a cipőt, a fiú följajdul ám. — Jaj, Hajdú bácsi, — nyögi s szemében a kín rémülete ül. Végre mégis csak fönn van az új cipő: Hajdú odaveti a kötényét a padlóra. István megpróbál járni benne, egészen össze van gubbadva a teste, ide-oda mozgatja talpait a cipőben, le-lehajol, irton szorítja az új holmi, egyenesen a szívét nyomja a lábából sugárzó fájdalom- De unszolásra mégis csak lépdesni lyezd s közben csendesen nyög. — Az semmi — mondta Hajdú —, ha kicsit szorít. Az úgy passzant, igaz-e, Blahó úr? Jól néznék ki, ha az új cipő rögtön olyan volna, mint a papucs. István látja, hogy szülei bólintanak erre a bölcs suszterbeszédre: mélákul bámul Hajdúra, aki folyton faggatja: nincs-e tyúkszeme vagy nem mosta-e a lábát? — Mosta, — mondja a bronzöntő s erre Hajdú tiszta nevetés lesz. — Pista — kiabálja —, no de te Pista, hogy te milyen bikflc vagy. Pista bámul a suszterra mereven: már nett érzi a lábát, csak mintha parázson állna, amely egyre jobban süti a talpát. Nem tud, másra gondolni, mint hogy napok óta várja ezt az új cipőt a kis, ruhához — és két évig várt magára az új ruhára, — és most csak hadar, hadar ez a Háda s a szülei csak bólogatnak, — apja már nyúl a pénzért, még ki fogja fizetni s neki itt marad a szűk cipő! Hirtelen felzokog, megtántorodik a nagy síiástól, és leül a földre-ott marad, két kezét szemére tapasztva és bőg keservesen. Amit ő sirat, arra nincsen, szó: tizenhatéves és már minden ibás inas hosszú nadrágban jár s van nekik gála cipőjük. Ki akart menni flangálni az új holmikban. Hajdú meg csak hadarja. Neni, értgnj, tisztára nem értem, pontosan rajz után csináltama cipőt. Blahóné sápadt, mint a fal s az ő szemében is könnyül. Maga a bronzöntő tehetetlenül meredez a feleségébe. Aztán röstelkedve pillant Hajdúra. — Tudja az ördög, — mormogja, — Vesz, te, már a cipőt, te, mamlasz — törmel végül Pistára —, mert úgy szájon kenylek, Blahóné közbelép: Mondd, Pistukám, tudsz te ebben járni? .APista keservesen rázza a fejét. Hát akkor — mondja, a bronzöntő —* ,vigye vissza a cipőjét, nem kell. — Csakhogy ez meg van ám rendelve — veti ellent a suszter — s békém ki kell fizet* nem belőle a házbért, mert az utcára dobnak. — Aztán majd tágítok rajta én, adja csak harpar ide. ..•* ezzel vörösen lekapja a két cipőt s behúzza máris maga után az ajtót kívülről. Blahóék hallgatnak. Pista lábai el vannak zsibbadva, az arca sírástól maszatos. Szívből gyűlöli Hajdút, bár a szülők még beszélnek arról, hogy talán kitágítja a cipőt a suszter. Pista tudja, nem lehet azt annyira feltűvíteni. Ezalatt Hajfiu mint az fenti rohangász egyik helyről a másikra, próbálja útközben kiadni a pár cipőt. Feleáron kínálja, de sehol sincs rá pénz s midőn hazaér vele a műhelybe, hatalmas testű felesége összecsapja a kezét. — Már,n megint elrontottad? — visítja —, hát mi van veled, hát mi lesz énvelem, ha te mindent elrontásé? Hajdú hökkenten rángatja vállát: — Ej, hagyj békét, Terus, fókalába van, oszt fókalábra kitanult cipőt csinálni? Ej, dehogyis vagyok én már vak meg ügyetlen, Trotli? ! KIS UJJAg Kedd, 1934 május 11 ítéletidő Berlinben Mialatt Magyarországon úgyszólván zivatar mentes az időjárás, Nyugateurópában egészen más a helyzet. Vasárnap estre nagy vihar vonult el Berliql felett. A fillár rendkívül neves volt. 40 min* fej* nagy pusztításokat okozott. A tűzoltókat hatszáz esetben vették igénybe, feladatuk jórészt az volt, hogy kiszivattyúzzák a vizet az elárasztott pincékből. Több mint négy óra hoszszal szakadatlanul követték egymást a villámok. A villám több ízben becsapott a villamos* vasút vezetéktartó oszlopaiba. A felhőszakadás és jégverés következtében több utcán időprint egészen megakadt, a forgalom. A vasúti aluljárókhoz hosszabb ideig egyáltalán nem tudtak hozzáférni.