Kis Ujság, 1934. december (47. évfolyam, 271-294. szám)

1934-12-01 / 271. szám

2 ■waüBi Az erdőtől a tűzifáig ? A földmívelési miniszter valóban meg lehet ezúttal elégedve a t. Házzal. Az erdőjavaslattal szemben annyira a miniszter kezére járt, hogy szinte már meg is teremtődött az a bizonyos egység, amelyről oly sokat hallottunk mostanában. No mert a jónak senki sem elrontója. Legkevésbé a képviselő urak. Hiszen ezek legtöbbje az erdőt is szereti, akár mint turista, akár mint vadász, de annak is barátja, ha jó száraz tűzifa pattog a kandallóban, ami mellett olyan jól esik készülgetni egy-egy felszólalásra, amivel borsot lehet tömni valakinek az orra alá, vagy egy-egy lépést lehet tenni az érvényesülés és népszerűség sokszor oly zegzugos kerülőin. A javaslat tárgyalása olyan simán ment, hogy azzal a kákán csomót kereső is meg lehetett elégedve. Remélhető, hogy ezután sem bukkan fel semmi akadály. Hogy miért mondjuk ezt? No mert nem elég, hogy a törvény törvénnyé váljon. Sőt talán az a legkevesebb. Hiszen maga Kállay miniszter panaszolta csütörtöki beszédében, hogy voltaképen van már nekünk elfogadott törvényünk az erdőirtásról. Az 1923-as törvény. Csakhogy elfelejtették végrehajtani Azaz, hogy nem is felejtették el, csak nem adták meg hozzá azt a valamit, ami nélkül még a törvény se válhat törvénnyé: a pénzt, a fedezetet. A földmívelési miniszterek sírtak és panaszkodtak is eleget emiatt. De mindhiába volt a panasz. Az egyetemekre, a fényűző építkezésekre csak mindig megkerültek a milliók. De az erdősítésre még a százezer pengős tételeket is törölte a takarékosság. Pedig nem volt ez takarékosság. Dehogy is volt az, dehogy. A legnagyobb könnyelműség, a legnagyobb tékozlás az volt, amikor elvonták az erdősítésre szánt összegeket a költségvetésből. Tudnunk kell, hogy a régi, boldog Nagy-Magyarországnak olyan fejlett erdészete volt, amely világviszonylatban is kiállta a versenyt, s ahova külföldi tekintélyek is csak okulni és tanulni jártak. Ennek a fejlett erdészetnek a legkiválóbb képviselői menekültek az összeomlás után a csonka országba, nem akarván az új impériumok alatt szolgálni. Igen ám, de itt nem voltak erdők. Ha nincsen, akkor teremtsünk! — adták ki ezek a lelkes szakemberek a jelszót. Az okuk megvolt hozzá bőven. A szegénysorsba jutott ország nem engedhette meg azt, hogy külkereskedelmi mérlegét mintegy 100 millió pengős behozatali tétel terhelje, ami ha az utóbbi években csökkent is, de még mindig olyan óriási összeg, amit nagyon is érdemes volna idehaza tartani s lehetne is, ha... Ha az 1923-as törvényt végrehajtották volna. De még azt sem engedheti meg a termelés mai rendszere mellett az ország, hogy az Alföld egy nagy részén még mindig trágyával-lőzeggel fűtsenek, hogy ellenségeink ezzel mint le nem tagadható ténnyel érvelhessenek elmaradottságunk mellett. Reméljük, hogy ezúttal szerencsésebbek leszünk ezzel az új erdőtörvénnyel s ha nem is 500 ezer hold erdőhöz jutunk, mint ahogyan az erdősítési lehetőségünk kívánta volna s ahogy eredetileg tervezve volt, hanem csak 125 ezerhez, de ehhez legalább ragaszkodjunk és valósítsuk is meg, hogy az erdők ne csak papiroson zúgjanak, mint 1923-tól mostanáig, hanem a valóságban is. Nagy okunk van, hogy sürgessük az erdőt s az Alföld befásítását. Megnyugtató, hogy a miniszter kijelentése szerint megtalálták a pénzügyi fedezetet is a törvényhez s így hát a munka mielőbb megkezdhetővé is válik. Mert több szempont követeli sürgetőség az erdőtelepítést és a fásítást. Elsőnek kell említenünk az egészségi szempontokat, mert az emberélet mindenek felett való s minden törvénynek az adja meg valójában az igazi értékét, hogy mennyire javítja s mennyire szolgálja az ember életet. S tudnunk kell, hogy még mindig a tüdővész hazája a mi szegény országunk, ahol évente 80 ezer élet lobban ki ebben a pusztító veszedelemben. 80 ezer magyar élet évente. Annyi ez, mintha minden tizennyolc hónapban egy Szegedet törölnének le végleg a magyarság térképéről. Szörnyűség, ami ellen lázadoz az ész is, az életösztön is, a szív is. Azt hisszük, hogy az erdősítéssel csökkenni fog ennek a betegségnek a pusztító ereje. De sürgetnünk kell az erdősítést anyagi okokból is. Mert külkereskedelmi mérlegünkben a tüzelő jelenti a legnagyobb hiányt Tudnunk kell, hogy az erdősítés fontosságát mérlegelhessük, hogy a magyar fatermelés a fogyasztásnak csak mintegy a felét fedezi: 90 ezer vagont. Emellett még mindig rá vagyunk utalva 30—40 ezer vagon behozatalára. Hogy ma milyen üzelmek folynak a tűzifa eladása körül, arról e cikkben ne emlékezzünk meg. Ne rontsuk meg annak az erdőnek az ózondús levegőjét, amelyre kiélhetőleg majd a Kállay-törvény erejénél fogva hamarosan lombosodni kezd. De egyet ezúttal is meg kell jegyeznünk. Sok kartel fojtogatja ma, köztudomás szerint, amagyar életet. Valósággal kartelerdő. De mind között talán a legnagyobb „irtást" mégis a tüzifakartel végzi. Még pedig két oldal felől. A bent termelt fával éppen úgy, mint a behozatali fával. Könnyű a helyzetük és igen előnyös. Mind a két tétel monopóliumos hasznot biztosít számukra. Tehát még kockázatuk sincsen. A földmívelési miniszter boldogan számolt be azzal a körülménnyel, hogy ennek az új erdőtörvénynek a következtében mistegy 300—350 ezer pengő kerül napszám útján a kisemberek kezébe. Szép. Nincsen ember, aki irigyelné tőlük, de olyan annál több, aki azt kívánná,, hogy a tízszeresét kereshessék meg a szegény munkások. Mert a kartel urai megkeresik. Mégpedig igen könnyen. Még a körmüket sem kell megfújni érte És éppen a mellett a pattogó rőzse mellett, amit éhbérrel fizetett földmunkások és napszámosok termelnek. Az erdőtörvényhez elkelne egy jó tűzifatörvény is, hogy a fakartel ne fűlhessen be kénye-kedve szerint a szegény, sok bajjal és gonddal küzdő fogyasztónak. Kőrösparti Jugoszlávia teljes kudarca Hír szerint a Népszövetség bizottságot küld Magyarországra, hogy itt győződjenek meg a vádak alaptalanságáról A világ közvéleményét, most főképen az a kérdés foglalkoztatja, hogy váljon a jugoszláv kormánynak Magyarország ellen a Népszövetséghez benyújtott jegyzéke-egyáltalán alkalmas-e arra, hogy Magyarországot valamilyen módon megintse a Népszövetség. Általános vélemény, még az irántunk ellenlenszenvet viseltető kisántánt barátok közt az, hogy a jugoszláv kormány egyáltalán nem tudta bebizonyítani a rágalmakat. Megegyeznek a vélemények abban is, hogy maguk a vádak is célzatosak és egyáltalán nem meggyőzőek. A belgrádi kormány lépésének igazi oka az, hogy odahaza megerősítse helyzetét, továbbá, hogy megelőzze Magyarország revíziós követelését. Az olasz sajtó továbbra is nagy érdeklődéssel és határozottan gúnyos hangon foglalkozik a jugoszláv emlékirattal. A római újságok megállapítják, hogy Jugoszlávia egyáltalán nem bizonyította be azt, hogy Sándor király és Barthou meggyilkolását Magyarországon tervezték volna. Ugyancsak nem cáfolták meg Magyarországnak azt az állítását sem, hogy Magyarország saját kezdeményezésére oszlatta fel a jankapusztai tábort mára tavasszal. , Magyarország tehát nem tett mást, mint megadta a horvát menekülteknek azt a menedékjogot, amit minden egyes állam meg szokott adni, a marseillei merénylettel kapcsolatos felelősség kérdésével foglalkozott. Tényekre és okmányokra támaszkodva bebizonyította, hogy a felelősség elsősorban a francia hatóságok egy részét terheli. Ha a francia nemzetbiztonsági hivatal — mondotta az előadó — közvetlenül együttműködött volna a merénylőkkel, a dolgok akkor sem történhettek volna másképpen. Rámutatott továbbá a belügyminisztérium teljes kötelességmulasztására, végül sajnálkozott afelett, hogy volt idő, amikor Marseille városát vádolták meg, holott a biztonsági intézkedések, megszervezésénél a marseillei Városi tanácsot teljesen mellőzték. Sabiani szerint a felelősséget teljes mértékben Sarraut, az akkori belügyminiszter és hivatalnokai viselik. f A Népszövetség terve helyszíni vizsgálatot rendel el Magyarországon A francia lapok is hangoztatják, hogy Olaszország teljesen Magyarország mellett foglalt állást és nemcsak az ügy lényegében támogatja Magyarországot, hanem a sürgős eljárás kimondására vonatkozó magyar kérést is helyeselte. Villani magyar követ állandó érintkezésben van Mussolinivel és nagy tevékenységet fejt ki. Rómában nagyra értékelik azt, hogy Jugoszlávia nem keverte bele az ügybe Olaszországot és így mód van arra, hogy nemzetközileg szervezkedjenek a terrorcselekmények ellen. A Figaro című francia újság is elismeri, hogy Magyarországi területének megcsonkítása miatt nem viseltethet barátságos érzésekkel Jugoszlávia iránt, azután azt az érdekes tervet adja hírül, hogy esetleg a Népszövetség tanácsa helyszíni vizsgálat megtartását fogja elrendelni. Általában a franciák is azt remélik, hogy a Népszövetség megtalálja az ügy kielégítő és békés megoldását. A marseillei polgármester szerint a francia hatóságok felelősek a királygyilkosságért Sabiani francia képviselő, marseillei helyettes polgármester, Párizsban előadást tartott, amelyben t * Rohanás Elbeszélés, írta Bodó István I. Szabó gépész a mellvédre támaszkodva közönyösen bámulta a perronra ömlő utasokat. Már régen megszokta ezt a mozgalmas látványt, ezeket a kapkodó, ölelkező, síró jeleneteket. Meg se mozdult az idegesítő lármára. Csak azért nézelődött, hogy elüsse az időt az indulás pillanatáig. Addig már nem volt dolga. A kazánban mozgott a tűz, a műszerek kékes fényben csillogtak, a kéményhez tapadó vékony csőből pedig szaporán és türelmetlenül pisszegett a gőz. öt perc ... És ekkor Szabó hirtelen megrázkódott. Az elsőosztályú váróteremből Ica futott a perronra, az ő volt menyasszonya. Ica szép volt most is, mint két hónappal ezelőtt, amikor utoljára látta. Arcán az izgalom pírja égett és haja úgy csillogott, mint valami bronzhullám. Csak szemöldökei voltak hajszálvékonyak és ajka a régi halvány bíbor helyett, tüzelő vörös színű. És bunda volt rajta, valódi szilszkin prémbunda. És a harisnyája, cipője... De ezeket a külső változásokat Szabó most nem bírálhatta. Valami végtelen könnyed, mámoros érzés ölelte át lelkét Tüdeje kitágult. A szive zajongva vert, mint a gép belsejében a gőznyomás. És várta Icát, hogy bársony pilleként feléje libben, hogy ajkára szálljon egy kiengesztelő csókkal: itt vagyok, nézd a tiéd, bocsáss meg nekem ... De Ica nem jött. Ica csak egy pillantást vetett rá, majd rémülten a hozzálépő férfi karjába kapaszkodott, éppen amikor elhangzott az indulást jelző kürtszó. A lárma tetőfokára hágott. Még egy utolsó búcsúcsók, figyelmeztetés, jótanács, még egy utolsó kendőlobogtatás, majd a mozdony fülkéjében Szabó valami vad elszántsággal rádőlt az indítókar fogantyújára. II. Külön szakaszba ültek. A férfi, Szepes Péter földbirtokos, csodálkozva nézett az elszomorodott leány arcába. A fehér kis kezeket magához vonta és megkérdezte: — Mi történt magával, drága? — Semmi... semmi... — felelte zavartan a leány. — De igen, hisz az előbb még vidám volt. Ica végigsimította homlokát. — Azt hiszem, fáradt vagyok... És ez a nagy esemény, ami az elmúlt órákban történt velem ... A szédítő gyorsaság... Hiszen csak tegnap délután ismertem meg. Négy órakor. Nem, nem volt egészen négy. Akkor már a kávéházban ültünk. Cigányzene, pezsgő és egyéb... Aztán ma reggel az a hirtelen elhatározás, hogy elutazom magával a birtokra. A bevásárlások... üzletből ki, üzletbe be... És az a sok magyarázkodás mamának ... Barátnőmmel utazom, mamácska. Vár a pályaudvaron . . Leának hívják. Nem emlékszel, mamácska? Együtt jártunk a kereskedelmibe... A mamácska nem emlékezett... és azt hiszem, az egészből nem hitt el egy szót sem. Aztán a gyors pakolás, persze titokban... A selymeket, az ékszereket, amit maga fizetett ki. És a többit... Mindent lopva és titokban. Majd megfúltam az izgalomtól... És maga ott várt a sarkon autóval. Még sohasem ültem ilyen szép autón. Csudaszép volt... Végig a Kossuth Lajos utcán, a Rákóczi-úton, minden elsuhant mellettünk. A nap is kibújt a felhők mögül s mintha ezeken a sziporkázó napsugarakon repültünk volna egyenesen az égbe... Aztán a pályaudvar ... Úgy fogadtak bennünket, mint valami fejedelmi párt. Három hordár vitte a csomagokat A portás hajlongott... Mindenki mosolyogva üdvözölt bennünket... cukros, a rikkancs, a pénztáros kisasszony... Jaj, Istenem... Ernyedten dőlt a puha párnákra. — Na látja, szívem — mondta Szepes — minden szépen indul. Nincs oka elkeseredni Ha pedig fáradt, szívesen elkísérem a hálófülkéig. Éjfélig nyugodtan alhat. Akarja? — Nem — intett a leány itt is jó. Hallgattak. Aztán Ica váratlanul felegyenesedett és így szólt a meghökkent férfihez: — Két hónappal ezelőtt menyasszony voltam. — De kérem... — Igen, menyasszony! Vegye tudomásul. Egy mozdonyvezetőé... Nagyon szerettük egymást. Nagyon, kimondhatatlanul... — Érdekes — mondta a férfi — s szivarra gyújtott. — Ez nem is bántja magát? Ugyan, miért?! Hiszen nem történt semmi. Menyasszony és vőlegény, egészen rendes dolog. Különben sem áll jogomban számonkérni a múltját Közöttünk csak — hogy is mondjam — tisztán baráti kapcsolatok vannak. Utazgatunk, szórakozunk, egyszóval élünk, mint két szabad ember. Hiszen ez világos, nemde? . A leány ismét visszadőlt, ernyedten a pamlagra és nem felett. Szemeit is lehunyta, mely alól két szivárványos könnycsepp buggyant az arcára. Szepes figyelmét azonban már egészen más dolog kötötte le. Valami riadt érzés, mely a kerekek tompa zúgásából hatolt idegeibe. Egyszerre a rémület lett úrrá rajta. Belekapaszkodott a pamlag bársonyába. És nem tudott szólni. Az ablakot nézte kitárult szemekkel. A reszkető ablakot, melyen túl sötét éjszaka volt, tele rejtelmekkel. Hirtelen a halálra gondolt. Összeütközés, kisiklás. Húsz halott, negyven sebesült. És a halottak névsorában ott szerepel ő is: Szepes Péter, földbirtokos. Borzasztó. — Félős reszketését már nem is szégyelte a leány előtt. Minden gondolatával önmagát ölelte át, hogy valami kiutat találjon a veszedelemből. A rohanás azonban egyre fokozódott. A tartócsavarok meglazultak, a lámpa kékesfényben hunyorgott, mint egy leskelődő szem. Majd az ablakok zuhantak le hangos csörömpöléssel, mintha a szakaszba suhanó téli éjszaka nevetett volna. És nevetett minden: a kerekek, az ütközők, a láncok.. A padló hullámzott. Az ajtó hatalmas robajjal vágódott ki sarkaiból. Ők sem bírtak helyükön maradni. Egy éles forduló lendülete ledobta őket a pamlagról. v .. KIS ÚJSÁG Szombat 1634 december 1 Háborúra készül Csehszlovákia egy angol lap jelentése szerint A Morning Post című londoni újság behatóan ismerteti Csehországkatonai készülődéseit és kiemeli, hogy a csehek ellenségei a katonáskodás bármilyen alakjának és Csehország harcászati helyzete rendkívül gyenge. Az újabb külpolitikai fejlemények következtében"‘hős* hitlerizmus, fízellenes sajtóhadjárat és a marseillei merényletek — a következő háborúskészülődésekre szánta el magát: 1. Határai veszélyeztetett pontjain erődöket, lövészárkokat és tüzérségi állásokat építtet. . . 2. A határokhoz túlságosan közel eső keleti—nyugati közlekedési útvonalak helyett