Kis Ujság, 1935. június (48. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-01 / 124. szám
á Mikor az arany megbolondul ?« A pénz szeszélyessége szinte közmondásos. "Annyira szeszélyesnek, kiszámíthatatlannak tartják, mint a szeszélyek szeszélyét, magát ez asszonyt. De ami most Franciaországban lejátszódik a pénzzel, az arannyal, az már szeszélynek is sok és szinte az őrület határait érinti. A pénz emberei csak bámulnak a nagy csodálkozásban, anélkül, hogy meg tudnák magyarázni az igazán szokatlan jelenséget. Mert mi történik Párizsban? Hogy mi? Sem több, sem kevesebb, mint pofoncsapása mindannak, amit eddig közgazdasági értelemben pénzügyi téren a legfőbb törvénynek tekintettek s amely törvény a pénzjegyek értékét a megfelelő arányú aranyfedezetben látta biztosítva. Ma már azonban erre a felfogásra alig merne esküdni még a legmaradibb gondolkozású bankár is. Az utóbbi napok eseményei ugyanis megcáfolták az aranyfedezet mindenhatóságába vetett hitet és azt szinte babonává alacsonyították. Mert ami az aranyfedezetet illeti, abban a franciák igazán nem szűkölködnek. Mióta a világ világ és amióta pénzjeggyel dolgoznak az emberek, nem történt, hogy egy állam a maga pénzének értékállását olyan bőséges aranykészlettel biztosította volna, mint amilyennel ma Germain Martin pénzügyminiszter úr dicsekedhet, akinek a nyilatkozata szerint még május 10-én is 82 százalékos aranyfedezet .biztosította a francia frank állását minden váratlan meglepetés és kísérlet ellen. De a földrengések, úgy látszik, nemcsak Japán szigeteit tudják megrázni és tolpba dönteni. Vannak pénzügyi földrengések is, amelyek hullámvonala elé hiába építenek aranyrudakból védsáncokat. Még május 10-én minden nyugodt és csendes a francia pénzügyek terén, addig május 13-ára minden megváltozott s a helyzet a földrengés pusztításainak hasonmását mutatja. És éppen ez az, ami előtt érthetetlenül állanak a pénzügyi szakemberek. A frank harmadszor viselkedik ilyen szeszélyesen, mintha valóban megbolondult volna. 1926-ban, amikor Poincarénak kell megvívnia a maga híres frankcsatáját, hogy a győztes Franciaország abelső felfordulás kockázatára ne juttassa a győzelem eredményeit. Másodszor 1933-ban, amikor az ősz Doumergue-t cipelik éjszakának idején ,falusi magányából Párizsból,, a frankzuhanás megakadályozására. És 1935 máimé 13-4rre— most! Harmadszor! A jó akaratú, de beteges Flandin miniszterelnöksége alatt akit — mintha csak a végzet munkája volna! — pár nappal előbb ütött el egy gépkocsi, hogy tört kárral kelljen a frank mentési munkájához fognia. A beteg miniszterelnök néni az az ember, aki meghátrálna. Fogadkozik, hogyha beteg és béna is, de a helyén marad, hogy mentsen és segítsen. De, sajnos, a fogadkozás csak fogadkozás marad s Flandin drámai jelenetek közt megbukik. Mi hát itt valójában a baj? Flandin személyre? Nem Az utód is aligha lesz szerencsésebb. A költségvetés tízmilliárdos hiánya? Ez nem igen lehet az igazi ok mert hiszen akármilyen nagy is ez az öszszeg, de még mindig jelentéktelen a ki nem használt anyagi lehetőségek mellett. Tehát mi lehet mégis az oka, hogy az arany megijed és futamodni kezd franciaországból át a csatornán Anglia és London felé? Mi lehet az oka, hogy még Anglia segítsége is haszontalannak bizonyul, amikor a frank elleni ostrom ellensúlyozására nagy tömegben vásárolja össze a frankot? Mindez hatástalan. Az arany, amely eddig olyan nyugodtan szendergett a párizsi állami bank pincéiben, egyszerre futamodásra gondol. És milyen futás ez? Hajókon, repülőgépeken, gépkocsikon és vonaton menekül. Az első nap május 13 Ezen az egy napon egymagában 236 millió aranyfrank szökik át a határon. S azóta a futamodás nem áll meg. Söt. Folyik szakadatlanul, mint az elütött ember vére, amit nem tudnak bekötözni kötszerek hiányában. E hét keddjén ez az aranyfutamodás elérte a legmagasabb csúcsát, amikor is 1100 millió értékű arany hagyta el a francia földet. Hiába! Csak igazság marad, hogy az arany és a vér két hűtlene az emberiségnek, mert mind a kettő csak a rést keresi, hogy elmenekülhessen tőle. Érthető, ha az egész francia föld lázban van. Láz, amelynek hőemelkedése, arányos arányának csökkenésével. A vezető kormányférfiaknak ugyancsak meg kell őrizniök hidegvérüket és józanságukat, hogy a helyzet balfelé ne forduljon, sőt, hogy minden a feje tetejére ne álljon. A polgári készültségek már riadót is fújtak s védelmi állásba helyezkedtek a volt párizsi rendőrfőnök és a híres Weygand tábornok vezérlete alatt. Az éjszakai minisztertanácsok drámai jelenetek között, zajlanak le, amelyek nem egy győztes, diadalmas, az összes háborús céljait elért ország boldog nyugalmát tükrözik, hanem ennek éppen ellenkezőjét, a felfordulás rémképeit s egy sülylyedő hajó kétségbeesését. A nép, a sajtó kormánybukásról beszél. De ki jöjjön utána? Kormányt megbuktatni nem olyan nehéz, főként Franciaországban, ahol gyakrabban változnak a kormányok, mint ideges háziasszony mellett a háztartásbeliek. De ez ma nem olyan egyszerű kérdés, amilyennek látszik. Mert mi lesz, ha az aranymenekülés tovább tart? Mi lesz, ha nemcsak az előkelőségek akarják angol fontba átmenteni pénzüket az értékcsökkenés elől, hanem ha a ragály átterjed a kispolgárságra is s ez megrohanja a bankokat, követelve pénzbetétjüket? Ne feledjük, hogy ezt a belső forradalmat már átélte Párizs, méghozzá nem is régen: két évvel ezelőtt, amikor már ropogtak a fegyverek az utcák felszakított kövezete mögül. Akkor meg lehetett menteni a frankot. De meg lehet-e ismételni ma ugyanazt, ami sikerrel járt két év előtt? Kérdés, amelyre a közeli, napok adják meg feleletüket. De az egész dologban van valami, ami túlnöveszti azt a francia érdeklődés keretein , ami világeseménnyé növeszti a francia arany menekülését. Érthetetlen, mert nem tudni az indokát. Olyan rejtelmes valami ez, akárcsak a tudósok szerint a vándorpatkányok hirtelen és meglepetésszerű felkerekedése és megindulása. Ennek sincs törvénye. Ha van is, de nem ismerjük. Úgy látszik, mintha az arany is élő szervezet volna. Olyan szervezet, amely nem ismer akadályt, ha egyszer futásra jön a kedve. És most futni kezd a francia arany olyan irammal, mintha megbolondult volna. De mi az ok? Hisz ez éppen a rejtély! Senki sem tud magyarázatot adni róla. Egy ország, amely nagyobb hatalomra tett szert, mint amilyenben valaha szerepet játszhatott a történelemben. Egy ország, ahol a gazdasági válságot legfeljebb csak hírből ismerik. Egy ország, ahol alig van munkanélküliség s ahol a fiatalság elhelyezése nem okoz sok fejtörést, legfeljebb azok számára, akik nem akarnak a gyarmatokon szerencsét próbálni. Szóval, egy ország, ahol alig terjedtek el ama kórok és betegségek sokasága, amely annyi gondot okoz Európa más, kevésbé szerencsés népének. S az aranyrudak, amelyeket a hétfejű sárkánynál is erősebb vaspáncélfalak őriznek, mégis egyszerre futni kezdenek s futásuk megfagyasztja a francia boldogság örökös mosolygását az arcokon. Május 13-ika óta alig alszanak nyugodtan azok a tőkések Franciaországban, akiknek van veszteni valójuk Most már tessék eligazodni a tőke természetrajzán és szeszélyes mivoltán. Tessék eldönteni, mi a nagyobb baj, ha van belőle bőven, vagy ha nincsen? Kőrösparti KIS ÚJSÁG Tarcalon jégeső volt, Makón emberáldozatot követelt a vihar Segítséget kapnak a jégsújtotta vidékek gazdái — A KIS UJSÁG TUDÓSÍTÓJÁTÓL — A múlt napok szörnyű jégverése után, csütörtökön Makó és Hegifalja fölött vonult el rettenetes ítéletidő. Makó fölött délután öt órakor kezdtek tornyosulni a viharfelhők és pár perc alatt borzalmas erejű szélvihar tombolt. Háztetőket bontott, kerítéseket és kéményeket sepert a földre! A városi villamosművek hatalmas tornyát pozdorjává törte és darabjait rásodorta a villanyvezetékre. Hosszú órákig tartott, míg a hibákat kijavították és megindulhatott az áramszolgáltatás. A Maroson horgonyzó négy uszályhajó vontatókötelét eltépte a szélvihar, a hajókat pedig tovasodorta. Az egyik elragadott hajó kormányosát, a 23 éves Petrecz Pált a kormánylapáttal együtt vízbe sodorta a szörnyű erejű orkán. A szerencsétlen ember egy pillanat alatt eltűnt a hullámzó folyóban, holttestét még eddig nem találták meg. Jég pusztított a tarcali szőlőkben Tokajhegyalján áldozócsütörtök délután hatalmas esőzés vonult végig. Tokaj községben hatalmas felhőszakadás volt, az utcákat elöntötte és járhatatlanná tette a víz, sok helyen a házakba is behatolt. Tárcái községben jégeső volt, pusztításáról még nincs jelentés, de félő, hogy a közel félóráig tartó jégeső jelentős kárt okozott. Dunántúl ismét jégeső volt Nagy zivatarok voltak Sopron, Szombathely, Keszthely környékén. Keszthelyen jég is esett, úgyszintén Dobogón is. A főváros csak néhány ■csepp esőt kapott. Szegeden tíz milliméteres csapadékot, mértek. Ha a jégeső nem is volt olyan súlyos, mint a néhány nap élőt is,mégis jelentős kárt okozott. ,v.ióí j\ . _ . ...'.jí.íű ■■ ■ ; : Ti ".: ■' , Pénteken Miskolcot seperte végig a vihar Áldozócsütörtökön Borsod megye több helyén heves vihar és zápor, majd jégeső tett kárt a gyümölcsösben és a veteményekben. Tapolcafürdőt és környékét elverte a jég, más részeken is esett kisebb, de igen sűrű jég. Pénteken pedig Miskolc kapott hatalmas orkánt, amely másfél órán keresztül dühöngött. Miskolcon a záport felhőszakadás váltotta fel éppen úgy, mint az előző napon a megye több részén és a város mélyebben fekvő pincéi és hazai víz alá is kerültek, úgyhogy a külvárosi vályogfalu házakból rémülten menekültek a lakók. A megye egyes községeiből a részletes jelentések még nem érkeztek be, de a jelek arra vallanak, hogy mindenfelé kárt okozott a felhőszakadással járó óriási szél főleg a jégeső. Tüzet okoztak a villámcsapások Vihar vonult el csütörtökön Sárospatak felett is. A villám becsapott egy Spala nevű gazdálkodó istállójába, egy lovat agyonsujtott és az istállót felgyújtotta. ... Csütörtökön délután heves vihar vonult el Debrecen felett is,több helyen becsapott a villám, de komolykárt csak a Kunhalom utca,2. számú házban tett, amelynek teteje a villámcsapás következtében kigyulladt. Mire a tűzoltók kivonultak, a tető teljesen leégett, de a házat sikerült megmenteni. A ház tulajdonosának, Koroknál Istvánnak tizenkét éves Imre fián is keresztülhatolt a villámcsapás, de szerencsére csak a vállán — ■ ------ —"— ...... 1,1 1 í— f 'm « 1* Halotti tor Elbeszélés, irta Székely Ábel Igen jámbor, szelídlelkületű ember volt Kovács Gergely mindaddig, amíg egy borongás tavaszi napon meg nem halt a felesége. Attól a szomorú órától kezdve, mintha csak kicserélték volna. Amíg más ember mélységes lelki borulással, csüggedt fejjel, téveteg szemmel, hallgatag szájjal viseli a gyászát, addig a 60 esztendős Kovács Gergely az egész falu nagy megbotránkozására hangos dáridókkal áldozott a hitvese emlékének, aki harmincöt esztendőn át pedig becsülettel és tisztességgel kitartott mellette. Valóságos, végtelen, szűnni nem akaró halotti tort ült az öreg gazda. Rendszerint már hajnalban kezdte, amikor is kiment a szőlőbe, odaült a présház elé és egyes egyedül iddogált. Töltögetett magának , és közben folyton nótázott, sőt hahotázott is nagy felháborodására azoknak, akiket arra vitt az útjuk. Mikor aztán megunta a dolgot, ugyancsak hangosan énekelve, támolyogva bement a faluba és Szétterpesztett lábakkal, kigombolt kabátban, félrecsapott kalappal ült a kocsma udvarán. Üveges sört ivott és úgy ebédidőben már olyan glédában sorakoztak az asztalon a kiürített üvegek, mint a fáradt katonák. Az öreg Kovács Gergely elbóbiskolt, aztán felriadt és megint csak folytatta az ivást, így lassanként valóságos megvetettje lett a falunak, sokan elfordították a fejüket, amint elhaladtak a kocsma előtt, mások fejcsóválva, sajnálkozva tekintettek feléje, mint az olyan ember felé, aki kétségkívül a végső pusztulásnak indul. A régi barátok közül azért akadtak olyanok, akik helyénvalónak tartották, hogy néhány okos szóval kísérletezzenek és megpróbálják Kovács Gergelyt visszatéríteni a helyes útra. Mondogatták neki: — Érthetetlen dolog, hogy Gergő bácsi miért adta erre az eszeveszettségre a fejét. Hiszen igaz, hogy a jó asszonyt holta napjáig nem felejti el az ember, de valahogyan csak mégis úgy kell végigjárni a földi utat, ahogy az az Isten a jámbor ember számára elrendelte. Gergő bácsinak nincsen senkije a földön, se testvére, se gyereke, boldog nyugalomban tölthetné, hát hátralévő napjait. Még ha semmit se dolgozna, akkor is megélne, hiszen a kis gazdaság elbírja, hogy valami tisztességes házaspárt vegyen oda cselédnek. Azok ellátnák a teendőket és még magának is gondját viselnék. Ilyenkor, ha így beszéllek hozzá, Kovács Gergely uram széleset mosolyogva nézett a jószándékú emberre, aztán nagyot, hangosat nevetett, de egyetlen szóval sem felelt. Soha senki meg nem tudta, hogy mi rejlik e mögött, a félig eszelős nevelés mögött... Az öreg csak tovább folytatta a dáridós életmódot, az örök halotti tort. Hovatovább, ő lett a legnagyobb korhely a faluban, ami tulajdonképpen nem is volt nehéz, mert a mi falunkban nem igen akadtak iszákos, vagyont elherdáló emberek. Abban az időtájban a végrehajtó még olyan volt, mint a fehér holló Hanem aztán annál sűrűbben kezdett járni a Kovács Gergely portájára. Először a szép kis szőlő úszott el a présházza együtt, majd pedig nagy darab földje került dobra és végül nem maradt más vagyona, csak az elhanyagolt ház és már az is erősen roskadozott az adósságok terhe alatt. Egy-két év múlva odakerült, hogy idegenek költöztek be az ősi házba, ő maga pedig kénytelen volt a hátsó kis kamrában meghúzódni. Minél jobban fogyott a vagyona Kovács Gergelynek, annál szélesebb kedve kerekedett. Már olyan elmaradhatatlan volt a kocsma udvaráról vagy az ivószobából, hogy fel se tűnt senkinek, ügyet sem vetettek rá az emberek. Vagy legfeljebb csak megvetően legyintettek a kezükkel, ha véretlenül rája pillantottak. Aztán, mikor már semmije sem volt, kénytelen volt napszámos munkát vállalni, hogy az italravalót megszerezze. De persze ebben is megbízhatatlannak bizonyult már és inkább csak a kocsmaajtó előtt ácsorgott, naphosszat leste a jövő-menő fuvarosokat, mert azok közt akadt olyan, akik még emlékeztek rá a régi időből és megkínálták egy-egy pohár borral. Néha aztán akadt olyan kompánia, hogy naphosszat vele tudott maradni. A messziről jött emberek nótáztatták a potyaitat fejében. Mert nagyon jól tudta a régi dalokat, hiszen sokáig gyakorolgatta magát velük, így jutott fokról-fokra az egykor tekintélyes, jómódú ember, gurult-gurult lefelé a lejtőn és bizony nem egyszer ott riadt fel az árokszélen. Végül bolondos Gergőnek nevezték az egész környékeit, mert ha megkérdezték tőle, hogy miért éli lezüllött életét, csak ezt felélte: — Halotti tort ülök. Már nem lehetett tudni, hogy a feleségének vagy maga magának a halotti torát üli-e."A világ pedig csak haladt a maga útján és rohant tovább az élet irtózatos szekere, amely mindenkit legázol, aki az útjába kerül. Az sem keltett hát nagyobb riadalmat, mikor egyszer Kovács Gergelyt elérte a végzet. Egy sötét éjszakán, mikor valósággal kilódították a kocsmából, elvágódott keresztbe az országúton és ott hevert öntudatlan részegségben. Egy távoli autó száguldott a város felé és keresztül robogott rajta. Az autó vezetője későn vette észre, hogy valami sötét akadály hever az úton, de a szerencsétlenség után nagyot ugrott a gépkocsi és megállt egy pillanatra. Akkor leugrott az autó vezetője, villanylámpával megvilágította a toprongyos, sápadt embert az út közepén. Aztán megint felült az autóra és elszáguldott, hogy soha többé ne térjen vissza arra a vidékre. Kovács Gergely pedig aludt, aludt. Akkorsem ébredt fel, mikor már világos reggel volt. Örökre elaludt, de nem akadt--senki, aki halotti tort üljön fölötte. Szombat,, 1933 június .