Kis Ujság, 1935. október (48. évfolyam, 223-249. szám)
1935-10-01 / 223. szám
2 ll íratta egy vadászat Hm Alig kezdett berregni a Göring tábornok csodás szerkezetű acélmadara a Mátyásföldön, hogy a magyar miniszterelnököt Berlinbe s onnan a keletporoszországi vadászterületekre, a rominteni erdők felé vigye, a közvadászat azonnal megindult e vadászat ellen. Annyit el kell ismernünk Benes úrék solymáréiról és politikai kópéiról, hogy szemfülesség terén semmi hiba náluk. Jól teljesítik szolgálatukat: a szemük nyitva, a fülük, is, sőt a szimatuk is elkapja a szelek hátáról a szagokat, amelyekből következtetni lehet, hogy a diplomácia sűrűje milyen veszedelmeket rejteget számukra s mi ellen kelljen védekezniük. A nyugtalanság egészen szokatlan. Szinte eléri a láz határait. Kétségtelenül: mindebben van valami megtisztelő is reánk. Sőt a cseh vezérkar félhivatalosában legutóbb megjelent cikk is annak számíthat, amely annál inkább éreztetheti velünk súlyunkat és jelentőségünket, minél lázongóbban követeli végleges felosztásunkat és megszüntetésünket. Mert azt követeli a cseh újság. Mégpedig mint a végleges békének egyetlen biztosítékát s egyetlen lehetőségét. Mindezt olvasván, a bosszankodás jogos érzete helyett az önbizalom s a büszkeség érzete tölthet el bennünket. Lehetetlen fel nem tennünk a kérdést önmagunknak, önmagunk felé: váljon miért fél ennyire tőlünk a kétfarkú cseh oroszlán? Mi az, ami most is háborogtatja, holott mindent elért a világháborúban, amit csak egy győző a legmerészebb álmában valaha is elérhetett s mi mindent elvesztettünk, amit csak elveszthettünk. . S ha valaki egyetlen pillantást is vet arra a számadatra, amely a csonka ország hadierejét a körülvevő kisantant katonai erejével hasonlítja össze, a magyar 30 ezret alig számláló kisded védelmi csapatát a 900 ezernél is többet kitevő kisantant véderővel szemben, valóban, még letiprottságunk fájdalmának is enyhülnie kell a megtisztelő félelem láttán, amely velünk szemben még mindig megnyilvánul. Leszereltek. Törökország, Németország egyetlen mozdulattal dobta el magától a rárakott igát és béklyókat. Csak mi hordjuk még azt béketűrőn és megadással. Tánczik tábornok éppen a napokban mondotta el Genfben, a Népszövetség ülésén, hogy mennyire csalódtunk a Népszövetségben és mennyire visszaélnek ott türelmünkkel és törvénytiszteletünkkel. Mi soha nem kerestünk kibúvókat. Mi soha a meg nem engedett utakra nem lopakodtunk. Egyenes, nyílt természetünk nem engedi meg, hogy mást cselekedjünk, mint amit mondunk. Most látjuk csak, türelmünk is, jóságunk is mennyire eredménytelen maradt mindmáig. No mert mindez még mindig nem elég nekik. Hiszen egy vadászat is jó ürügy, hogy rémeket lássanak. Naponta a legképtelenebb hírek vadkacsái repülnek a kisantant zsombékos, békanyálas mocsarai felől, úgy tüntetvén fel a dolgot, mintha itt valami orvvadászat folyna, mert hogy talán se Göring, a porosz, se Gömbös, a magyar miniszterelnök nem kért engedélyt Prágától ehhez a Vadászathoz. Kár, hogy a békekötések idején nem gondoltak az ilyen nyugtalanító vadászatokra is. Kár. Hiszen ha meg tudták hozni azt a bizonyos 19-es szakaszt, amely minden területi változást „egyhangú“ határozathoz köt, miért ne hoztak volna olyan intézkedést is, hogy a legyőzötteknek nem szabad egymást vadászatra hívniok s még szórakozniok, találkozniok is csak úgy lehet, ha a kisantant egy megbízottja is jelen lehet a találkozáson. Lehet, hogy a kisantant sajtójának ez a lármaverése bizonyos oldalon nyugtalanságot fog kelteni. De mi csak mosolyogni tudunk mindezeken. A tiszta lelkiismeret mosolyávalés jogos lenézésével fordulunk el ettől a lármától, amely a szúnyogból is elefántot szeretne növeszteni, csakhogy a fenyegetőmagyart", vagy mondjuk a csehekkel: „hun“ veszedelem elől annál mélyebben be tudjon férkőzni a francia tőke páncélreteszeibe és a francia hadiipar titkos és sosem kimeríthető tartalékaiba. De mi magyarok viszont mindezzel szemben annál jogosabban kérdezhetjük a békekötések másfél évtizedes forgása után: vájjon milyen lábon állhat a győzők újonnan szabdalt Európája, ha egy vadászattól már nyugtalanná kell válnia? Vájjon nincsen-e igaza ezúttal is az angol közgazdásznak, aki a békekötések idején már oly meggyőződéssel óvta a győzőket a telhetetlenségtől, mondván: — Könnyű győztes háború után a szerzés. De annál nehezebb a békében a — megtartása. Igaz. S ebben a megnyugtató tudatban kívánjuk, hogy Göring is, Gömbös is kedves emlékekkel gondolhassanak vissza a nagy zajt felvert vadásznapokra Kelet-Poroszországban. Mert amitől az ellenségünk prüszítői, az nekünk csak jó lehet. Kőrösparti KIS ÚJSÁG már csak napok választanatt el a háborútól Addisz Abebából jelentik: Hailé Szelasszié, Abesszínia császára vasárnap aláírta a mozgósítási parancsot. A császár a mozgósítási parancs aláírásáról a következőket mondotta: — Megsértenék kötelességünket, ha tovább halasztanák az általános mozgósítást, amelyre országunk védelmére feltétlenül szükség van. A mozgósítás nem érinti a csapatainknak adott azt az előző parancsot, hogy vonuljanak vissza a határtól bizonyos távolságra, s újból kijelentjük, hogy készséggel hajlandók vagyunk együttműködni a népszövetséggel. Egy belga hajó fegyverszállítmánynyal útban van Abesszíniába. Nagyobb fegyverszállítmányt várnak Japánból is. Megállapodást akarnak a franciák, az angol vezérkarral Londonból jelentik. A Manchester Guardian tudósítója a genfi franciaangol megbeszélésekről a következő részleteket jelenti: Igen megbízható helyről eredő értesülés szerint Laval ismételten arra kérte Angliát, adjon külön biztosítékokat a memnek és az osztrák kérdésben. Ezenkívül a francia vezérkar azt kívánja, hogy megállapodás jöjjön létre a francia és az angol vezérkar között. Ez a megállapodás az olasz és francia vezérkar között az olasz-francia határra nézve kötött megállapodás helyébe lépne. Ezt azért kívánják, mert a franciaolasz vezérkar közötti megállapodást kétségtelenül fel kell majd áldozni. Anglia csak a Népszövetségen belül tárgyal A Havas-iroda londoni tudósítójának jelentése szerint az angol kormány a szombati olasz közvélemény után semmiféle közvetlen közlést nem kapott az olasz kormánytól. Angol körökben megjegyzik, hogy ha Olaszország ajánlatot tenne Angliának, hogy Anglia és Olaszország olyan megegyezésekről tárgyaljon, amelyeknek célja az abesszíniai angol érdekekkel kapcsolatban felmerült félreértések eloszlatása volna, az angol kormány annak a véleményének adna kifejezést, hogy az ilyen javaslat túlmenne a jelenlegi viszály keretein, mert a viszályról nem Anglia és Olaszország, hanem Olaszország és a Népszövetség között van szó. Génfen kívül megtartandó hármas értekezlet iránt szintén nem történt semmiféle előterjesztés. Az angol kormány — mondják Londonban — maga nem mozdítaná elő azt a tervet, csak abban az esetben, ha a népszövetség tanácsa jónak látná ilyen hármas értekezlet megtartását ajánlani. Négyszázezer pengő az állam augusztusi költségvetési hiánya Egymillió négyszázezer pengő az állami üzemek bevételi összege "pónlzügyi helyzetért vonatkozó 1935. évi augusztus havi pénzügyminiszteri közlemények szerint augusztusban az állami közigazgatás kiadása 67,9 millióengő, bevétele 67.5 millió pengő volt, vagyis az állami közigazgatásnál a kiadások 0.4 millió pengővel haladták meg a bevételeket. Az összes állami üzemek augusztusi kiadásai együttvéve 35 millió pengőt, bevételei pedig 32.9 millió pengőt tettek, vagyis az állami üzemeknél együttvéve 1.4 millió bevételi többlet jelentkezett. A népszövetségi kölcsön szolgálatára e hónapban a Magyar Nemzeti Banknál 2.3 millió pengő fizettetett be, amiből nem transzferállatok és kincstári jegyek ellenében utóbb igénybe vétetett 1.7 millió pengő. Testvérgyilkosság két liter bor miatt Gyöngyösről jelentik: Nagy .J. Sándor 31 éves boconádi gazdálkodó megölte 33 éve a János nevű testvérét. A gyilkosság két liter bor miatt történt. A közös borpincéből Nagy J. Sándor másik testvére, Nagy J. János egy üveg bort hozott fel és megitta. Később hazaérkezett István bátyjuk, aki a bor miatt szemrehányást tett testvéreinek. Efölött összevesztek, Nagy J. János borosüveggel úgy fejbevágta István bátyját, hogy az eszméletlenül a földre zuhant. A harmadik testvér, Sándor szét akarta választani a civakodókat és ijesztésül zsebkését János fivére elé tartotta, aki — vallomása szerint — beleszaladt a késbe, amely szívébe fúródott a helyszínen meghalt. Nagy J. Sándor önként jelentkezett a csendőrségen, ahol azonban nem fogadták el védekezését és gyilkosság gyanúja miatt letartóztatták. ami ■■■■íTirnnr Marschail Ferenc államtitkárt baleset érte Jánoshalmáról jelentik. Marschail Ferenc földmívelési államtitkárt vasárnap délelőtt kisebb baleset érte. Jánoshalmáról gépkocsin ment Rém községbe, ahol átszállt a rá várakozó küldöttség kocsijába. A lovak megbokrosodtak és a kocsit árokba fordították, az államtitkár kizuhant, de szerencsére kisebb zúzódásokkal menekült a balesetből. Marschall Ferenc államtitkár ezután még megjelent a községben tartott leventezászlószerelésen is, majd visszautazott Budapestre. * — ———■Ifit 111—1 A megmentő Elbeszélés, írta Saáry Lukács — Ha mégegyszer úgy harsogtalak a rádiói, én rendőrt hívok. Rendőrt, erre szavamat adom! — jelentette ki a haragos, öregedő úr, aki a szomszédban lakott. A kisleány gúnyosan bókolt: —• Csak tessék, hívjon akár kettőt is, nem félek tőle. Ezentúl éjfélig fogok rádiózni, tudja! A leányka beszaladt a lakásba, ahol egy öreg, béna hölgy ült a rádió előtt. — Nagymami, a szomszéd már megint kezdi. Azt mondta, hogy rendőrt fog hívni, ha anynyit rádiózunk. Pedig, Istenem, nincs is más örömünk, csak ez a készülék. Azért ne félj, nagymami, én mégis rádiózok, ha annak a gonoszképű vén zsiványnak nem is tetszik. Elfogyasztották a vacsorát, közben figyelték a bemondót, aki a szereplők nevét sorolta fel. Endrődy mérnök egy Andrássy úti villában lakott, amelyben mások is laktak. A földszintet a mérnök családja és egy morózus, öregedő úr foglalta el,aki terrorizálta idegességével az egész házat. Mindenki kerülte, a mérnök sem vett tudomást róla. Csak amikor találmányát vitte el külföldre, akkor figyelmeztette béna anyját, kisleányát, hogy — ha lehet — halkra állítsák be a rádiót, nehogy kellemetlenkedjen nekik a szomszéd. A találmányát két példányban írta le, az egyiket elrejtette, fekete viaszosvászonba csavarta. Azt hitte, hogy senki sem sejti, hogy ott fekszik nnyja szekrényében, fűzők, szalagok és csipkék, a régen nem hordott holmik közt eldugva, ő maga első osztályú fülkében utazott ki külföldre, hogy a találmány leírását átadhassa azoknak, akiket illet, míg hűséges élet- és munkatársa, drága felesége, a harmadik osztályon törte magát, hogy eljuthasson a célhoz. Jól sejtették, hogy nem minden baj nélkül érkeznek meg. A mérnök ruhájába bevarrt ,„találmányleírás“ eltűnt, a mérnök elkábítva, „kifosztva” hevert a fülke pamlagán, amikor megérkeztek. A feleségénél azonban meg voltak az iratok épségben Amint megbízatását elvégezte, feleségével boldogan indult haza ... Éviké bekapcsolta már a rádiót, de az előadás még nem kezdődött meg, bár a zenekar hangolását hallották. Hirtelen felharsant a gyönyörű zene és az idős dáma és alig tizennégyéves kis unokája áhítattal figyelni kezdték. — Úgy érzem, mintha az operában ülnék, le is, nagymami? Csak a fény és a parfümszag hiányzik. Igaz, nagymami? — Igaz, — felelte egy mély hang a néma nagymama helyett. A leányka felugrott, de rögtön vissza is zuhant a helyére. Egy durva kéz lelökte. •— Egyetlen hangot sem, mert baj lesz, — sziszegte a hang dühösen. A két ijedt teremtés rémülten látta, hogy három férfi áll benn a szobában! Sötétek, magasak és félelmetesek voltak. — Mondják meg, hol van az iratcsomó és nem lesz semmi bántódásuk. A béna nő szeme túl nagyra tágult ki. — Hallotta? Beszéljen, — fordult felé az első férfi. — Beszéljen, különben kitekerem ennek a nyakát itt, — ragadta meg a félájult kisleányt. A gyermek felsikoltott. A férfi gyorsan a rádióhoz ugrott, beállította erősebbre. Aztán vigyorgott: — Most aztán ordíthatok, nem hallja meg senki. Hol az iratcsomó? — Ne... ne bántsa a nagymamát... néma... — Hol az iratcsomó? •— üvöltötte a másik férfi — Hol az irat? — És nem tudom, mit kér, — remegett a leányka. — Ne is kérdezd, keressük meg, tudom, hogy a lakásban van! — ajánlotta a második férfi, azzal székkel betörte a vitrin ablakát és szétszórta a tárgyakat. A kínai parcellán csörömpölve esett le a földre. A párnás karosszékek felhasítva állottak szerteszéjjel. Sehol semmi. — Beszélj, boszorkány, — dühöngött az első férfi, túlüvöltve a rádió harsogását. — Beszélj, mert kitekerem ennek a békának a nyakát! — Gyerünk a többi szobába, — adta ki a parancsot a harmadik férfi, aki eddig nem beszélt semmit. Érezni lehetett kiejtésén, hogy nem anyanyelvét beszéli. A béna, öreg hölgy homlokát kiverte a halálos verejték. — Úristen! Annak nem szabad megtörténni, hogy ilyenek kezébe kerüljön a találmány! Annyira nem lehet bűnös az emberiség, hogy ilyen rémes halállal kelljen elpusztulnia ... Olyan emberek kezébe nem kerülhet, akik a gyűlölet szavára hallgatva puszti- tanak... pusztítanak... Nem... nem lehet!...] puszti- | lehet!... ! A szomszédos szobával is végeztek, a harmadik következett. A régi, kedves tárgyakat durva kézzel dobálták szerte, a szekrényeket felfeszítették. •— Nincs, sehol nincs, pedig tudom, hogy itt rejtette el valahol... A rádió harsogott!... A szekrényeket a harmadik szobában is felszakították ... Végre... Az ajtón halk kaparászás hallatszott, majd hirtelen belökte valaki és egy szálas rendőr alakja tűnt fel, mögötte a házfelügyelő, a haragos szomszéd és az álmos, rémült arcú inas. A béna asszony sikoltott: — Segít... még! — Úristen! Nagymama... A szomszéd... Rendőrt hívott a... a... harsogó rádió miatt!... — Mi ez a rádiózás itten? — kérdezte a rendőr. — Ott benn — lihegte az öregasszony, aki húsz éve nem bírt egy szót sem kiejteni a száján —, ott benn... vigyázzanak... hárman vannak ... fegyverrel... A rendőr az ablakhoz lépett, kitárta és belefüttyentett az éjszakába, aztán az inassal, a szomszéddal és a házmesterrel a nyitott ajtóhoz lépett... A rádió még mindig zúgott, harsogott és nem is énekhangon, hanem sikolyokat adott le... Harsogott, harsogott... — Tudjuk kinek az emberei voltak, — mondta alig egy órával később a mérnök, aki éppen akkor érkezett meg, amikor a rendőr a jól végzett kötelesség tudatával elköszönt a háziaktól. Karjaiban tartotta remegő kisleányát és boldogan nézte anyját, amint az mozgatja tagjait és... beszél! Húsz év óta először beszél! — Rémé... lem, már... ár... talmatlanná vannak té... ve, — beszélt kissé nehezen, de boldogan az öreg dáma. — Úristen, menynyire megrémültem, de minden rosszban van egy kis jó is. Az idegrázkódtatás visszaadta a hangomat és erőmet... Egészséges lettem, meg kellett csavarnom és túl akartam kiabálni a rádiót... — Hála Istennek, hogy így történt. És még vannak, akik haragszanak a rádióra, pedig éppen ez az ellenszenv tette ma a csodát. A szomszéd, kíváncsi vagyok, mit érezhet most? Amikor feljelenteni akart titeket, éppen megfordítva, megmentett a gonosztevőktől... És a rádió is... Azzal a mérnök odalépett a rádióhoz és szeretettel forgatta meg a kapcsolót ide-oda... Kedd, 1935 október 11 ......—ül.« A budapesti déli kerület tíz mandátumát is megsemmisítette a közigazgatási bíróság A közigazgatási bíróság hétfőn megsemmisítette a Budapest déli kerület választásának eredményét és ezáltal tíz képviselő vesztette el mandátumát. Bár ez a döntés várható volt, mégis a szenzáció erejével hatolt. A Kis Újság munkatársa beszélt a déli kerület képviselőivel, akiknek nyilatkozatai azt bizonyítják: a megsemmisített mandátumok tulajdonosai bíznak abban, hogy a közeli választáson újra meg tudják szerezni a hétfőn elvesztett mandátumot és újra tagjai lehetnek majd a magyar parlamentnek. A közigazgatási bíróság ítélete értelmében a Budapest-Dél kerület következő tíz képviselője vesztette el mandátumát: Dr Usetty Béla, dr Petér István, vitéz dr Tóth András (NÉP), Petrovácz Gyula, Malter Antal, Szabó József (VWolff), dr Bródy Ernő, Magyar Pál (szabadelvű), Buchinger Manó és Farkas István (szoc. dem.). ............... ............ . ...............................