Kis Ujság, 1936. június (49. évfolyam, 126-147. szám)

1936-06-02 / 126. szám

•ti ■ ■ ,ik V * ’T­ • 2 Érdekességet? a MAGYAR HÉTFŐ pünkösdi számából Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter egyhetes németországi tartózko­dása után Budapestre érkezett. A pálya­udvaron ünnepélyesen fogadták. A minisz­ter nyilatkozott a Magyar Hétfő munkatár­sának és kijelentette, hogy nagyon megelége­detten tért haza. A Magyar Orvosi Nagyhét pünkösd hét­főn díszközgyűléssel kezdődött, amelyen báró dr Korányi Sándornak, az Orvosszövet­ségi Tanács megalapítójának átnyújtották a róla elnevezett emlékérmet. Buday Kálmán, Dollinger Gyula, idősebb Bókay János és Scholtz Kornél egyetemi tanárok is emlék­érmet kaptak. A Magyar Hétfő értesülése szerint június derekán —­ előreláthatólag 19-én — négy hónapra elnapolják a képviselőházat. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás pünkösd vasárnapján a pápa 80-ik születés­napja alkalmából misét mondott Esztergom­ban. Beszédet intézett a bérmálkozókhoz és felhívta a bérmaszülőket, hogy a családban, is érvényesítsék a hitelveket. A négu­s, aki London felé utazik, Gibral­­tárban nyilatkozatot adott, amelyben hang­súlyozta, hogy Abesszínia ügyét akarja meg­védeni a világ előtt. Feltétlenül bízik a Nép­­szövetségben. Pünkösd két napján ismét óriási idegen­­forgalom volt a fővárosban és a vidéken. A pesti zöldvendéglőknek az esős idő miatt fekete pünkösdjük volt. Vácott özvegy Dvorák Józsefné 72 éves asszony leányánál volt látogatóban. Éjszaka kiment az udvarra, szesszel leöntötte ruhá­ját és meggyújtotta. Az idős nőt haldokolva vitték kórházba. Halász István 65 éves bajai kanász me­rényletet követett el egy gazda 14 éves leánya ellen, majd felakasztotta magát. Mire rá­találtak, már halott volt. Nyerges Antal 30 éves hentesmester Pestszenterzsébeten egyik Lázár­ utcai ven­déglőben mulatozott. Verekedés támadt, va­laki szívenszúrta a hentesmestert, aki holtan rogyott össze. Nyomozás folyik a gyilkos kézrekerítésére. A Zárda­ utca 38. számú bérpalota harma­dik emeletén tűz támadt. A tetőzet mintegy negyven méter hosszúságban elhamvadt. Az öt órán át tartó tűzvész közben három tűz­oltó sebesült meg. A pestszenterzsébeti téglagyári tóban hol­tan találták meg Mikó László 81 éves buda­pesti hentesmestert. A szerencsétlen ember azért lett öngyilkos, mert felesége hosszas betegség után meghalt. ★ A Magyar Hétfő a vasárnapi események hű tükre. A lap ára nagy sportmelléklettel csak 6 fillér. Már most jegyezze elő, hogy ne felejtse el megvenni a Magyar Hétfőt. i­t Az özvegy Elbeszélés, irta Berényi János — Nagyságos asszony kérem, két gyertya maradt a temetésről. Elteszem. — Hagyd! Meg kell gyújtani őket, égje­nek el. A nagyszoba ablakát frigyölyözd le és a konyhából vigyél be két gyertyatartót. Megfordult, de egy pillanat múlva még­­egyszer a cseléd után szólt: — A gyertyákat a szoba közepére he­lyezd, hogy tüzet ne fogjon tőlük valami. És a szőnyeget hajtsd föl. Vigyázz, le ne csöppents semmit. A halszemű lompos fiatal leány indult a konyha felé. — A folyosón ne oltsd el a villanyt és ha jön a doktor úr, mondd meg neki, hogy fönn­­vagyok, várom. Csendes léptekkel suhant szobája felé. Az arany karkötő órára pillantott, amely ez­úttal az asztalon egy pici vásári szobrocs­kára evezve ketyegett. Utána ösztönösen a tükör felé fordult, elfeledkező nézéssel bá­mult magára. De a fekete ruha csakhamar visszaijesztette. Egy kissé el is röstelte ma­gát. Istenem, hát ennyire feledékeny. És milyen fecsegő, aprólékos volt a beszédben az imént is. Három órája mindössze, hogy haza vánszorgott a temetőből és már a tük­röt keresi. Férjére akart gondolni, a hat hétig sorvadó arcra, a csöndbe merevült szemekre, a sírra, de valahogy mindig a fiatal ügyvéd állott az ura elé. Őt látta, őt érezte, őt különböztette meg az eléje soka­sodó képektől. A férje legjobb barátja volt, ő vette át a végrendeletet is. Azelőtt kissé léha pajtásnak tartotta, de a sűrű beteg­látogatások mintha komolyabb arcot kopi­­rottak volna róla a lelke elé. És az asz­­szony a temetésen is egyedül őt érezte ma­gánál. Illő távolban állt ugyan, de mégis legközelebb hozzá és ha nem is nézett rá, az asszony tudta, hogy szívével, idegrend­szerével figyeli őt a fiatalember. A kiskapu megzörrent az utcán. Az asz­­szony összerázódott, sírni szeretett volna. Nem tudja miért, de érezte­ egy kicsit azért is, hogy a doktor sírás közben találja. Gyászszegélyes apró kendőjével törülgette a szemét, szívében reszketett valami, de a könny nem akart kibuggyanni, ott száradt meg a szeme golyóján. Óvatos kopogtatás. Az ügyvéd lépett be. Kezet csókolt. Valami gyenge bátorítást he­begett hatástalanul és szinte fölöslegesen. Az asszony a támogatást és a figyelmességet köszönte és amikor újra közéjük feküdt a csönd, kelletlenül menekült a hétköznapi szavakhoz. — Irmáék nem kaphattak útlevelet. Reg­gel érkezett a távirat, hogy legfeljebb hol­napután tudnak ide érni. Tudja, sohase szerettek, azt hiszem most se várhatok tőlük jót. Mint az elhunyt legjobb barátja, azt hi­szem ezúttal is ... — Ó, igen — hadarta az ügyvéd —, min­denesetre. Köszönöm és ígérem is, hogy a dolgot simán el fogom intézni. Körülbelül ismerem a helyzetet. Szegény Béla gondolt erre is és még a betegsége első hetében el­mondott mindent. Az asszony sóhajtott. Fehér kicsi ujjai idegesen rándultak meg néha. A fiatalember szótlanul nézte. Egészen kiesett a szerepé­ből. Különben másra is várt. Már az úton mindent előre elképzelt és mindenhez úgy készült hozzá, ahogy elképzelte. A fiatal, szinte gyerekasszony sírni fog, fuldokolni, őt meghatja a fájdalom, megfogja a kezét, eszébe jut, hogy ez az asszony árva s ezen­túl magában éldegél, megviselten rémüldö­zik az üres szobáktól és a múlt létekbe itatott képeitől. Valami ismeretlen helyre tévedt, a maga érzéseire alkotott asszony alakját elvette. Egy nő ült előtte, aki úgy­látszik, a temetésen elsírta minden nyilvá­nos könnyét és most csak az bántja, ami őt is: nem­­tud­ja mit tegyen. — Irmáék egyezkedni akarnak — kezdte újból az asszony —, ez biztos. Az urát na­gyon jól ismerem és tudom, hogy mindenre képes. Elkészültem arra is, hogy perrel fognak fenyegetni. Kérem, majd világosítson fel, mennyiben tarthatok tőlük. A fiatalember bólintott. Most már ismerő­sebb helyen érezte magát. Jog, tárgyalás, per, kereslet, ügyvédi szavak. Csak az út volt kellemetlen, amíg az előbb elképzelt helyzetéből ideelevenedett. Valami forró köd hámlott le egyszerre a szeméről, élénkebben beszélt, majdnem mosolygott is. Csak azért nem, mert idején eszébe jutott, hogy fontos ügyben, komoly féllel tárgyal, akinek még hozzá szomorú kötelessége most a komoly­ság. Az asszony vibráló ujjaira nézett. Szép kicsi ujjak, — suttogta benne valami a be­szélgetés alatt. Apró, finom rózsaszínű kör­­möcskék, de ni, most vette észre, hogy a gyűrűsujj körme alatt egy vékony fekete szegélyke sötétlik. Szinte rajta feledkezett, csak akkor eszmélt a figyelmetlenségre, amikor az asszony izgatottan az ölébe rán­totta a kezét. Igyekezett közömbös lenni, egyszerűen nézett a szemébe és akkor látta, hogy az asszony elpirult, mintha valami nagy hibát olvastak volna az arcába. — Milyen különös — vallotta magának — egy özvegy, egy fehér kis özvegyasszony áll előlem. Szinte üres és idegen. Az a má­sik, az egy színes valaki volt, egy beteg, de mégis élő ember társa. És ő minden igazán érző barátsága mellett is elkószált a titkos gondolatok útján és édes didergéssel várta, hogy a beteg elmenjen és ez a kedves fe­hérség maradjon itt. A beteg elment és most látja csak, hogy a színes eleven képet elvitte magával. Az eleven képet magába zárta a halott és a maga holt képét ide tűzte az élő színes valakinek mellére. Az asszony m­ár már megrettent a csönd­től és megérzett valamit. Mintha egy meleg aranygyűrű gurult volna le szívéről a mélybe. Már nyílt szemekkel nézett rá, har­colt, beszélt, a férfi lelkét hasogatta szervé­­vel, rést keresett, ahol bedobhasson egy ter­­mékeny szócskát, amelyből nyugtot adó, különös beszéd hajthat ki. A férfi maga elé szobrosodva bámult és az asszony arcát festegette a képzeletére. A haján, homlokán kezdte, két tüzes szem alatta, most a száj, kicsi helyeske, lippedt rózsalevél, de egy apró lencse is barnállik a szája bal szélé­ben. Egy kis foltocska. Milyen szép is volt ez mindig, hányszor csodálta, amikor az asszony mosolygott és a lencse egy édes kis gödröcskébe süppedt. Most fázott tőle. Mintha a koporsó gyertyája sercent volna fel és egy fekete viaszcsöpp pattant volna le róla a kis szájacska mellé. A másik percben már korholta magát a bolondos gondolatért, de hiába, belül már így festette és így fejezte be a képet. — Kilenc óra. — mentegetődzött a fiatal­ember és engedelmet kért. Előzékeny volt és valami hirtelen biztató szó, védelm­es gyöngédség csillant meg az ajkán, amikor észrevette az asszony szemébe gyülemlő ré­mületet. Mikor eltávozott, az asszony értelmetlenül faggatta magát: mi ez, mi volt ez? Most már előbuggyantak a könnyei, hálószobá­jába futott, nagyon özvegynek, száraznak, elapadtnak érezte magát és tudta azt is, hogy egész éjjel sírni fog. KIS ÚJSÁG Schuschnigg osztrák kancellár olaszországi útja Schuschnigg osztrák kancellár a pünkösdi ünnepekre elutazott Ausztriából egy olasz tengerparti fürdőhelyre. Schuschnigg egy hétig marad Olaszországban és ez idő alatt módját fogja ejteni, hogy Mussolinival is találkozzék. Ebben az évben Schuschnigg kancel­lárnak ez már a harmadik olaszországi útja. Osztrák politikai körökben elterjedt hírek szerint a kancellár csak a hét vége felé talál-­­kozik a Dacéval. Hír szerint időszerű poli-­ tikai kérdésekről fognak tanácskozni. Ezek a megbeszélsek nem változtatják meg az olasz politika irányát, sem Ausztria külpoli­tikáját. Bécsben tagadják, mintha az utazás összefüggésben lenne a kisantantnak az osztrák általános hadkötelezettség ügyében várható tiltakozásával, amely nem érinti Ausztria további magaviseletét. Az első sorozást és ú­joncozást már ki is írták Ausztriában, s függetlenül attól, tetszik-e ez a kisantantnak ,vagy sem. Milliása Újabb angol hadosztályok sietnek Egyiptomból Palesztina felé Jeruzsálemi jelentések szerint a pünkösdi ünnepek alatt és kedden is újabb véres össze­ütközések és zavargások voltak a Szent­földön. A lázongó arabok több helyen elvág­ták a távbeszélő- és táviróvezetékeket, egy helyen pedig bombát dobtak a vasúti sínekre, úgyhogy a forgalmat be kellett szüntetni. Az ország több részéből jelentenek fegyveres támadásokat és bombame­rényleteket. Az angol kormány a legnagyobb eréllyel igyekszik véget vetni a zavargásoknak. Egyip­tomból újabb két gyalogos hadosztályt indí­tanak útnak Palesztina felé. Az újabb katonai intézkedések azt mutatják, hogy az angol kormány a leghatározottabban el van tökélve arra, hogy a rendet helyreállítja és letöri a lázadást. Tagadnak a kecskeméti zálogházi rablás vádlottjai Kecskemétről jelentik: A kecskeméti tör­vényszék kedden kezdte meg a kecskeméti zálogház betörési ügyének főtárgyalását. A budapesti betörők Valentin Miksa, Poh­­ner Ferenc, Barna Mihály, Fried Sándor és Spirák Gyula, Rigó Lajos kecskeméti zá­logházi becsüs segítségével kifosztották a zálogház aranykamráját és onnan mintegy 500.000 pengő értékű aranyékszert és más drágaságot vittek el. Rigó Lajos zálogházi becsüst a betörésnél való segédkezésen kívül felelősségre vonja a törvényszék egyrendbeli folytatólagosan elkövetett csalás címén is, mert a becsüs a betöréssel akarta eltüntetni mintegy 10.000 pengőre tehető sikkasztásának nyomait. Rajtuk kívül felelősségre vonnak több or­gazdát is. A tárgyalás a vádlottak személyi adatai­nak felvétele után Rigó Lajos kihallgatásá­val kezdődött meg. Rigó Lajos becsül, aki ellen az a vád, hogy ő nyitott a betörőknek kaput és na­gyobb összegű értéket elsikkasztott a zálog­házból, azt mondotta, hogy Barna vette rá a bűncselekményekre. Barna terve volt az, hogy Eried Sándort találmányának, az elektromos légyfogónak tökéletesítésében tá­mogatni kellene, mert ezzel vissza lehetne szerezni a zálogházban előállott hiányt. Hatezer pengőt adott át a feltaláló szá­mára Barnának, aki elsikkasztotta a pénzt. Ekkor került szóba a zálogház kirablásának terve. Rigó hangoztatta, hogy ő ellenezte az egész tervet, megmaradt tagadó vallomása mellett és csak azt ismerte be, hogy tizenöt­ezer pengőt sikkasztott. Az elnök felolvasta a vizsgálóbíró előtt tett vallomását, amely szerint beismerte, hogy a „kutyás Valentin­­nel“ 12.500 pengő részesedésben állapodott meg, amelyért egyéb kötelessége nem volt, mint a zálogház kapuját nyitva hagyni. Délben fél egykor lépett a tárgyalóterembe két szuronyos fogházőr között az ügy fő­szereplője, a „kutyás Valentin Valentin elmondotta, hogy Pohner és Fried kényszerítették őt a bűncselek­ményre, mert amikor hivatásos kasszafúrót kerestek, ő nem akart vállalkozni. Pohner és Fried erre kijelentették, hogy akkor Bécsből ho­zatnak egyet. — Ezt nem tudtam volna elviselni — mondotta büszkén Valentin — és inkább Szerda, 1936 június 3 . elvállaltam a kassza megfúrását. Pohner és Fried előre elkészítettek mindent. Vallomása további során előadta, hogy Rigó kétségbe volt esve a betörés miatt és két revolverrel is akart öngyilkos­ságot elkövetni, azonban ő megakadá­lyozta. Valentin elmondotta még, hogy a sötét autóban Budapest felé robogva osztozkodtak a zsákmányon és kölcsö­nösen becsapták egymást. Pásthy tanácselnök a tárgyalás folytatását szerda délelőttre halasztotta. Világosság A közelmúltban egyik külföldi politikus arról beszélt, hogy az erősen nemzeti érzésű embereknek joguk van ahhoz, hogy megszer­vezzék az ilyen társadalmi rétegek nemzet­köziségét. Nekünk magyaroknak véresen szomorú ta­pasztalatok árán minden okunk meg van arra, hogy boldogulásunk forrását csak önmagunk­ban keressük, mert eddig testvértelenül és megértetlenül állottunk a saját önző nemzeti érdekeiket oly sokszor igazgtalanul és kímé­letlenül védelmező államok és népek ütköző­jében. A múlt e szomorú példái után kétszeresen jólesik, hogy végre a művelt nyugati államok egyikében, Belgiumban, a most ott politikai hatalomra került nemzetközi szo­ciáldemo­­krata párt célkitűzéseiben először látjuk — a baráti Olaszország után — az igazságtalan békeszerződések revízióját. Ebben a politikai megnyilatkozásban kap­ják hosszú-hosszú évek óta az első és igazán nemes értelmezését a nemzetközi politikai és emberi kapcsolatoknak. Kétségtelen, hogy a belga szocialistáknak ez a józan és gyakorlati szükségszerűségből fakadó kívánsága vezet­het el a nemzetek megértéséhez és a világ békességéhez. Mi nem keressük, hogy a virradat, amelyet epedve várunk a világ melyik táján pirkad, mi csak a felkelő nap szépségében gyönyör­ködünk és epedve fordítjuk feléje arcunkat, mert szeretnők már a melegét is érezni. Jól tudjuk, hogy új kormányoknak új pro­gramot kell hirdetniük, de ha így van is, annál szebb és törvényt keltőbb, hogy volt ellenségeink részéről, a békeparancsok egyik bűnösétől nyúlik felénk a segíteni akaró kéz. Jólesik, hogy éppen nemzetközi kapcsola­tai következtében jól és őszintén tájékozott politikai párt lát a világ bajainak mélyére és e szédítő mélységekben nemcsak meglátja a bajok okát, hanem meg meri mutatni a gyó­gyulás útját is. Ez az igazmondás és ez a bátorság nagy erőnyeresége a belga szocialista kormánynak, mert segítő kezet ígér azoknak, akiket éppen a hozzá közelálló hatalmasságok tettek a se­gítségre rászorulttá. A nemzetköziség ereje most próbatétel elé került. Nemcsak Belgiumban, hanem Francia­­országban is az ő kezükbe került a hatalom. Ha itt is komolyan akarják a világ békéjét és boldogulását, jobban tudják hazájukat is szol­gálni, mint akár ezer kilométerekre is elnyúló földalatti erődövekkel. Ezek az erődök a földalatt sötétjében hir­dethetnek erőt, de a belga kormányprogram földfeletti magasságok világosságát ígéri. Egy megtépett fáradt világ ered az ígéret bevál­tásáért.

Next