Kis Ujság, 1936. július (49. évfolyam, 148-174. szám)

1936-07-01 / 148. szám

Szülő és gyermek Ez a két fogalom csak olyan örök, elszakíthatatlan kapcsolatot jelez, mint a Péter Pál napja az aratás kezdetével. Ahogyan a két szentet nem lehet elválasztani egymástól, akként a szülőt sem a gyermektől. Egymáshoz tartoznak, egymás nélkül üresek, hiányosak, fogyatékosak, mint rádió az éltető áram nélkül. , A Péter Pál napját az aratás napjának szoktuk tekinteni, mert utána rendesen felbúgnak a puszták acélszörnyetegei, hogy vasfoguk telhetetlen falánksága kihámozza a kenyéradó búzamagvakat. De a szülő és a gyermek közös napja is a két szent ünnepe. Ilyenkor van vége az iskolaévnek. Ilyenkor találkozik a jelen a jövendővel az apák és fiúk szembenézésén keresztül, mikor az apa nem úgy néz többé a gyermekére, mint amikor ezzel még pajkoskodhatott és tréfálhatott, enyhülést találva fáradságos kenyérszerző munkájáért gyermeke ártatlan kacajában. A szülő ilyenkor néz igazán a gyermek lelkébe. Számonkéri tőle egy évének a gazdálkodását. Ilyenkor hánytorog benne a nyugtalan kérdés, ami minden szülőnek a telkét, betölti és örökké izgatja: mi lesz agyermekből? Az élethez — amint tudjuk — papirosok is kellenek s ezt a papirost sosem forgatta még szülő nagyobb gondokkal terhelten a keze között, mint a magyar szülő most forgatja a jövendő emberi sorsok papirosait. Hogyne forgatná izgató gonddal, mikor annyira megváltozott itt az élet. Békében? A papiros többé-kevésbé kenyeret is jelentett. Ha akkor sem volt fenékig tejfel az élet, ha akkor is több volt az eszkimó, mint a fóka, de azért nem kellett kétségbeesni, mert a diplomához, a papiroshoz mindig csak megkerült a kenyérdarab is, ha nem is olyan könnyen, mint ahogyan azt ma emlegetni szoktuk. De ma? Ma éppen az teszi szinte elviselhetetlenné az életet, hogy a papír az még magában semmit sem jelent. Hóman miniszter szokta kijelenteni, igen nyomatékosan és hangsúlyozottan, hogy: — Az embereknek le kell szokniok a gondolatról, hogy a diploma egyben állást és kenyeret is jelentsen. Leszokni... leszokni... De hogyan lehetne leszokni róla, mikor a természet rendje szerint élni is kell valamiből s az emberek legtöbbje mégis csak azért tanul, hogy megélhessen a tudományából. Hozzávetőleges számítás szerint az összes diplomák — amiket egy évben kiadnak csonka országunkban — mintegy 15 millió pengő tőkének felelnek meg, ennyibe kerülvén az első iskolától az utolsó alapvizsgáig a tanulás. Óriási tőke, mindenesetre. És ha felvethetjük a kérdést, milyen reményeket visz magával az egyetemekről, a főiskolákból, a kereskedelmi és más szakiskolákból kikerülő ifjú az élet felé, milyen lehet erre a felelet ? Amint a kimutatások mondják, évente átlag 3000 diplomás ifjú jelentkezik az élet kapujánál. Hozzávetőlegesen 6000 diplomás ifjú volt eddig nálunk állás és foglalkozás nélkül. Most ez a szám — az iskolaév végeztével — újra bővült, mégpedig — amint mondottuk — mintegy 3000-rel. S így ma már 9000 fiatal diplomás tolong az után, amit 6000-nek nem sikerült elérnie. Vájjon milyen jó származhat az újabbak jelentkezéséből a régiekre nézve? Vájjon megkönnyíti-e kenyérszerző gondjukat, hogy most már az első sorba szorította őket az új kirajzás s hogy igényüket a hosszú várakozás is indokolja most már az újakkal szemben? Váltig hangoztatják mostanában, hogy se város, se állam nem jelent ma már kenyeret többé, mert nincsen hely sehol s így a fiatalságnak önmagának kell teret törnie, új vágást nyitnia az élet rengetegében az érvényesüléshez. Igen ám, de hogyan válhasson ez lehetővé, mikor más oldalról viszont azt halljuk, hogy 1928 óta — mióta a gazdasági összezsugorodás megkezdődött— minden gyakorlati iskolában fogyott a hallgatók száma, csak éppen a jogászok száma szaporodik folyton, jelezve, hogy még mindig jogász nemzet vagyunk s hogy a jogot éppen olyannak tartják ifjaink, mint a háztartásoknál a „mindeneset. Azt hiszik, hogy a jog mindenre képesít, • a tyúkfarmok létesítésétől egészen a csillagi vizsgálókig. Hogy Ritán a sok jogász a csillagot éhes gyomorral vizsgálhatja a Duna- parton, az aztán más kérdés. Szomorú végzet, hogy nem is tudja az ember, hogy ebben a vér nélküli tragédiában , kit sajnáljon voltaképen: a szülőt-e, aki , hiába áldozta minden fillérjét a gyermeke neveltetésére, csak azért, hogy legyen különb ember az apjánál, vagy a gyermeket, akinek sarjadó bajusza, de sokszor őszülő halántékfürtjei mellett is az apja kabátszélébe kell kapaszkodnia, mert a tulajdon lábára sehogy sem sikerül állania. Az idei Péter Pál nap teljesíti a gazdai reményeket. Adja az Isten, hogy teljesítse azokat is, amelyeket a szegény szülök táplálnak gyermekeik élete, jobb sora és jövendője iránt. Ez volna csak az igazi Péter Pál-i örömünnep. Kőrösparti ! KIS ÚJSÁG A Kis Újság cikksorozata az aranysárga kalászok betakarításáról maiía Orosháza környékén kétszer annyi termés lesz, mint tavaly Orosházáról jelenti a Kis Újság tudósítója: Az orosházi határban peng a kasza, rendekbe dőlnek az aranysárga, hullámzó búza, táblák. Kövér, duzzadt szemű araszos kalászok hullanak a földre, mint ezelőtt husznéhány évvel a harctereken a rohamra indult katonák, akiket szívenütött az életet arató, kattogó gépfegyver golyója. Boldog békeévek péterpáljain hangos volt a nótaszótól a határ. Látástól vakulásig folyt a munka. Vidám ünnepnap volt mindenfelé, népszínművekben látható felvonulásokkal, örömtől ragyogó, gondtalan, arcokkal. Ma néma az orosházi határ. Komoran, szótlan egykedvűséggel suhintja a kaszát a gazda, az arató munkás, némán megfáradtan járnak nyomukban a marokszedők és szinte abban sincs öröm, hogy egymásután gyűlnek a keresztek a tarlón, tizenöt—húsz egy holdon. Eddig örömünnep volt az aratás a pacsirtadalos búzamezőkön. Ma mintha eltűntek volna a pacsirták, mostanában pedig: aratunk, mert beérett a búza, amely gondokat jelent a gazdának, a munkásnak egyaránt. A feszülő izmok ernyedten dolgoznak, az izzadtságban fürdő homlokok mögött egymást kergetik a gondolatok. — Másfél mázsa kell vetőmagra, a munkások része egy mázsa, a cséplésnél egy mázsa, adóra kellene bevinni négy-öt mázsát, egy csizma is kéne, az asszonynak valami kis karton, meg a gyerekeknek ruha, hiszen a télen se tudott eljárni az oskolába. Meg azután élni is kell valamiből. Már erre se futja, — számol a gazda, akinél az aratás előtt jártak a végrehajtók még a múlt évi adóhátralék miatt. „Sokan vagyunk, uram..."* f, ‘tiff' r .......Gyopárhalmán, alig 6—8 kilométerre Orosházától, lankás, hullámosan dombos tájak álmodnak a csöndes magyar nyárban. Itt is aratnak, éppenúgy, mint máshol. Némán, csendben, szótlanul. Egy szőkéssárga árpatábla szélén ütemes mozdulatokkal feni a kaszáját egy aratómunkás. Nehezen lehet szólásra bírni. Bizalmatlanul hunyorgat és azt kérdezi: — Az úr talán összeíró? Mikor megnyugtatjuk, lassú, nyugodt, egyszerű mondatokkal válaszol: — Sokan vagyunk, uram! Nem is mindenkinek jutott hely. Elvégzi a munkát a gazda, meg a család. Pedig kell keresni, mert télen még az „ínségre“ se számíthatunk. — Eltiltotta a község az aratógépet! Mégis, hallja-e, a határban mindenfelé zúgnak a gépek?! — mondja és elkomorul a tekintete. Elhallgat, majd kisvártatva folytatja: — Holdanként 80—100 kiló búza a kereset.Van, hogy több is, de inkább kevesebb. Az uradalom csak 65—70 kilót akar adni a részeseknek. De nehogy azt gondolja az úr, hogy szalonna, vagy egyéb is kijár. Aztár nem! Aztán elhallgat, ujja hegyével végigpróbálja a kasza élét és erős lendülettel folytatja az aratást. Az orosházi ősi községháza 1800-as években épült, rozzant épületében felkerestük Baranyai Kálmán községbírót, a község első emberét. A tanácsteremben álmosító csendben, vagy százéves karosszékben ül és aktákat irogat alá, így nyilatkozik: — Az őszi árpát vágják mindenütt a határban, a búzát csak most kezdték. Kisholdanként 8—10 mázsás termést remélünk. A monori határban ennyit se. Itt a jég aratott a múlt héten. Tavaly a fagy, a jég, az aszály miatt csak 4—5 mázsás átlagot értek el a gazdák. Az idén jobb lesz, kétszer annyi lesz a termés. Jobb lesz mindenkinek, a gazdáknak is, a munkásoknak is, meg a községnek is. Hiszen tavaly alig folyt be valami adó. A községi „kassza“ majdnem üres. — A határban van vagy kétezer mezőgazdasági munkás. Azok közül sok, ha háromnegyed része el tudott szerződni. A jobb termés dacára sem lesz könnyű a tél,kár egy pillanat alatt vagy ötven munkás vesz körül: — Annyit ad az úr, amennyit akar. A munkát elvégezzük becsülettel a ..bandával." Látszik az arcán a csalódás, amikor megtudja, hogy nem aratásról, nem keresetről van szó. Szétszélednek az emberek. Az öreg Kosztolányi is csak becsületből válaszol. — Tavalyig volt munkám. Az idén nem volt szerencsém. Tanyáról-tanyára jártam, mert nem akarok a községre szorulni. — Hány gyereke van? — kérdeztük. — Négy. — Mit fog csinálni, ha nem kap szerződést? — vallatjuk, de nincs felelet. Lehajtja a fejét, hallgat. Szinte kínos csönd van, aztán elfordulva köszön, mintha félne attól, hogy kicsordul a terméből a könny. — Isten áldja! — mondja és belevegyül a Kossuth szobor körül hullámzó aratómunkások közé, ahol csak kínálat van, de kereslet nincs. A gabonapiac sarkán két monori gazda beszélget. — Arattok? — ülam. — Aztán, hogyan fizet? —• Lesz, vagy tíz mázsa. — Lehetne több is. — Lehetne! — hagyja rá a másik. — Ránk férne. — A hét szűk esztendő után nagyon is! — Nem ér az semmit. —Mán miért? — Ha sok a termés, akkor sincs ára. — Az is igaz. Az új árpáért se fizetnek többet hét és fél pengőnél. Elköszönnek, aztán kezet is fognak, ujjheggyel megbökik a kalap szélét és kocsira ülnek. Berták Béla dr. községi jegyzőnél érdeklődtünk: — Kétezernél több mezőgazdasági munkás van Orosházán. Aratáshoz, csépléshez a hatóság előtt kló munkás kötött szerződést. Ezek a munkások is inkább csépléshez. Az aratást elvégzi a gazda. Holdanként 80—120 kiló búzát kapnak a részesek. Természetben semmit. Legfeljebb egy-egy pohár pálinkát. Az Orosházi Kisbirtokos Szövetségben, Békésvármegye legnagyobb gazdaegyesületében ezeket mondották: — Pontos adatokat csak cséplés után mondhatunk. Holdanként 8—10, néhol 12 mázsás termésre van kilátás. Majdnem kétszer annyira, mint tavaly. De van olyan határrész, ahol nem lesz több a termés, mint 8 mázsa. Nem sok öröme van a gazdáknak a jobb termésből. Egyre esik a búza ára. Nagy a spekuláción ... Orosházán novembertől június 1-ig tartott az inségmunka, amelynek során háromezerötszáz családtag jutott kenyérhez. A napokban a község elöljárósága az alábbi hirdetményt adta ki: „9113/1936. sz. A községi elöljáróság már most nyomatékosan felhívja a gazdasági munkásokat, napszámosokat, hogy a folyó évi nyári és őszi mezőgazdasági munkáknál igyekezzék mindenki megfelelő elhelyezkedéssel, munkaalkalmak keresésével megélhetését biztosítani, mert az 1936 és 1937 évek telén sem az államnak, sem a törvényhatóságnak és a községnek nem lesz módjában inségmunkákat végeztetni ... A munkásság tehát a jövő évi mezőgazdasági munkák megindulásáig kizárólag a folyó évi nyári és őszi mezőgazdasági vagy egyéb munkáknál elért keresetére lesz utalva." Várjon, mit hoz a jövő, vájjon a jobb termésből jut-e mindenkinek kenyér?!... Látogatás az embervásáron A községháza előtt, a Kossuth szobornál van az „embervásár“. Itt várakoznak azok a rongyos, vásott ruhájú emberek, munkások, akik eddig nem tudtak elszerződni. Pedig hogy kicsordul a szeméből a könny. Kosztolányi Istvánnal, egy 40 év körüli mezőgazdasági munkással álltunk szóba. Azt hiszi, hogy szerződést kaphat, így, kezdi, ami- Csonggrádban rekordtermés Csongrádról jelenti a Kis Újság tudósítója. Csongrád határában annyi aggodalmas éjszaka után a jövő héten végre megkezdődik az általános aratás. A gazdák, munkások egyformán örülnek, hogy beért a várva várt új termésű Gyönyörű, ideális időjárás kedvezett eddig a csongrádi határnak és évtizedek óta nem volt hasonlóan szép és bíztató termésre kilátás. A szőke gabonaszárak roskadoznak a szemektől és rövidesen az egész határ visszhangzik a daltól: — Peng a kasza az aratók kezében . . . Az aratók már kalapálják a villanó kaszák élét, már feszülnek az izmok, hogy meghódítsák a búzatáblák aranyszínű, végtelenbe vesző A kitűnő termést várnak Szolnok megyében Szolnokról jelenti a Kis Újság tudósítója. Már énekszótól hangos a piros, acélos búza szűkebb hazája, a roppant kiterjedésű szolnoki határ. Az aratók vidám dala jelzi, hogy itt van a várva-várt aratás, az egész esztendei verejtékes munka gyümölcseinek betakarítása. Künn, a végtelennek látszó búzatáblák között már dolgoznak a serény munkáskezek, de idebenn, a forróságot sugárzó aszfaltos utcákon is megélénkült az élet, őszhajú, feketeruhás gazdák tárgyalnak a terménykereskedőkkel a gabonaneműek értékesítése miatt. Szolnok megyét, az országnak ezt a sokat szént Védett részét, az idén valahogy elkerülték az elemi csapások. Miért beszélnek terméskilátásról? — Természetesen még nem vagyunk a végén, mondják az öreg gazdák s mindjárt példát is hoznak fel. — Nagyapám mesélte, — mondja a városháza előtt álldogáló öreg Rigó bácsi a körülötte álló fiatal gazdáknak. — Több mint száz esztendeje, 1832-ben kiváló termés íg érkezett. Már közel voltak az aratáshoz, amikor egy délután szörnyű vihar nyargalt keresztül a szolnoki határon. Irtózatos volt a pusztítás, a reggel még átláthatatlan búzatáblák a földön feküdtek. A 10 mázsásnak ígérkező termésből 2 mázsás lett. Ez a kis história mint egy mementó maradt fenn Szolnokon és ezért az aratás végéig csak „termés kilátásról" beszél az itteni gazda. Tehát milyenek a terméskilátások? így tettük fel a kérdést Kiss Ferencnek, az egyik legtekintélyesebb szolnoki gazdának. — Nézze kérem én most őszinte leszek — mondotta Kiss Ferenc a Kis Újság tudósítójának. Rólunk, kisgazdákról az a hír járja, hogy Sohasem vagyunk megelégedve. Ha valami nem jön közbe,mindnyájan Isten kezébe vagyunk) akkor bizony nyíltan bevalljuk, hogy az idén a termés nemcsak jó közepes, mint ahogy hivatalosan mondják, hanem kitűnő lesz. Húsz esztendő óta ilyen kalászok nem voltak. A szemek fejlettek s dacára, hogy a búza nincs olyan sűrű mint tavaly, mégis lehet számítani holdanként .9—10 mázsás termésre. Volt olyan kalász, amelyből 80 szemet vettünk ki. A sok júniusi eső valamit ártott a sikértartalomnak, ez azonban csak egész minimális százalékkal fogja csökkenteni a tiszavidéki búza minőségét. — A búza áráról sajnos rossz hírek,keringenek — mondja szomorúan Kiss Ferenc. — Tavaly ilyenkor 13.70 volt a búza ára, ma pedig 12.10—12.50-ről beszélnek a kereskedők. A búza árára vonatkozóan kormányrendeletet remélünk, mert ellenkező esetben — hiába volt a jó termés — ott leszünk, ahol voltunk, amit nyertünk a réven, teadjuk a vámon Jó... kitűnő... pompás... Az általános terméskilátásokról Lalay Pál gazdasági főfelügyelő a következőket mondotta a Kis Újság tudósítójának: — Egész Szolnok megyében a terméskilátások jónak mondhatók. — Búzából, zabból, árpából és rozsból a közepesnél jobb termés várható. — A kapások közül kitűnően fejlődik a cukorrépa, de jó kilátásokat ígér a tengeri is. — A takarmányokban szintén jó termés volt. Az első kaszálású lucernát nem tudták ugyan eső nélkül behordani s ez a minőség rovására ment, de a második kaszálás már kitűnő volt. — A kedvező időjárás folytán a dohány is pompásan fejlődik. — Szandapusztán, Szolnok megye gyümölcskanaánjában annyi lesz a barack és a szilva, hogy már előre rettegnek az értékesítés nehézségeitől. Künn a határban gyűlnek a búzakeresztek, idebenn a városban pedig bővítik a 6 emeletes gabonatárházat, mert a 300 vagon befogadóképességű közraktárban nem fogják tudni elhelyezni a tiszavidék búzáját, amely egy hónap múlva uszályokon és vagonokban megindul a világ minden tája felé ... Az aratásról szóló naponta folytatjuk cikksorozatunkat Szerda, 1938 júlus birodalmát, mindnyájunk reményét. Néhány nap múlva lendülnek a munkáskarok és dől a drága magyar kenyeret adó rendek sora. A törpebirtokos maga végzi családtagjaival a hajnali két órától este tíz-tizenegy óráig tartó munkát, a nagyobb gazdák aratásra és cséplésre szerződtetnek egykilenced és egytized részesedés mellett részeseket. A rozs és árpa aratása már megkezdődött. A munkások gyalogosan, kocsin, dalolva viszik a kaszát és csupa remény, bizakodás látszik az arcukon. Mennek, hogy megkeressék a télirevalót és eloszoljon fejük felől az éhezés szörnyű réme. Mert a télen rengeteget szenvedett a csongrádi munkásság. A múlt évben a jég,agy, aszály mindent elpusztított, munkaalkalom sem volt és az inségkonyhán tengődtek. A jövő télen más lesz a helyzet. A csongrádi munkásság dolgozik a nyáron, aratja az életet adó búzát és nem lesz éhezés, nem lesz nyomor és szenvedés. A föld most visszafizeti a munkát sokszorosan és minden munkás megtalálja számítását. Búzából, rozsból, árpából és zabból is rekordtermés ígérkezik. A csongrádi határban a jövő héten mindenütt vigan, megelégedetten szól a nóta: — Peng a kasza az aratók kezében...