Kis Ujság, 1936. szeptember (49. évfolyam, 199-223. szám)

1936-09-01 / 199. szám

2 ­ Egy miniszter kimaradt a kormányból Ami minden külpolitikával foglalkozó ember előtt lehetetlennek látszott, megtör­tént. Titulescu nem külügyminiszter többé Romániában. Hogyan változnak az idők. Ez még rövid­del ezelőtt is teljesen hihetetlen, lehetetlen dolog lett volna. Egyenlő az elképzelhetetlen­nel. Hiszen még Romániában is úgy tartot­ták, hogy Titulescu önmagában is egy külön kormányt jelent, egy sokkal állandóbbat és súlyosabbat is, mint maga az igazi kormány. Az angolok mondották róla: — Titulescu az a miniszter, aki önmagá­ban személyesíti meg az önmaga főnökét is. Pedig akkor még miniszter sem volt. Csak éppen román követ Londonban. Ezért is mondták a csipkelődők, akik nem jó szem­mel nézték ennek a besszarábiai ferdeszemű „japán"-nak a hihetetlen hatalmát, hogy voltaképen ott van a román külügyminisz­térium, ahol éppen Titulescu úr tartózko­dik. S hogy ez eléggé mozgó volt, azt eléggé bizonyítja, hogy a mindenható miniszter alig töltött pár hetet hazájában s csak a legrit­kább esetben ment haza egynéhány órács­kára. Neki ugyan nem parancsolt senki. Tőle lehetett kormányválság, vagy miniszter­­tanács. Mindezek nem érdekelték. Tudta, hogy nem ő a „függvény", hanem a kor­mány függ tőle s a tizenkétévi egyfolytában való minisztersége alatt neon egy kormány alatt ingatta meg a talajt azzal az egyszerű,­­ egyszavas távirattal: „lemondok". Ezzel aztán elérte, hogy mindaz a személyi kívánság, amit ő támasztott, parancsnak számolt. Maga a korona is ahhoz kötötte megbízá­sait, hogy a változó kormányokban benne legyen a külügyminiszter. Ennek személye kész kezesség volt a francia nagy szövetsé­ges felé is, hogy ki van zárva minden meg­lepetés s hogy az államgépezet nyugodtan működik s azon a sínpáron halad, amelyre azt a párizskörnyéki békék Franciaország nyugalmának és biztonságának az érdekében lefektették. És most egyszerre? ... Mi történhetett Várjon? Olyan csendben ment minden, mint valami éjjeli temetés. Szóról-szóra kell ezt érteni, mert hiszen valóságosan egy éj alatt folyt le a kormányválság is, a megoldás is. Ha Titulescu lefeküdt éjjel mint külügy­miniszter, már reggelre úgy ébredhetett, mint Romániának egyik gazdag, nagyon is gaz­dag ügyvéde és magánembere. Megtörtént a csoda, hogy Tatarescu össze mert állítani egy miniszteri listát a Titulescu neve nélkül s a még nagyobb csoda, hogy a király piros­­tentája ezúttal nem írta be a hiányzó nevet a listába. A legbenfentesebb politikusok előtt is rej­tély ez az egész furcsa és gyorsan lezajlott kormányválság. Azt mondják, hogy így kel­lett történnie, hogy a nagyobb bajokat el­kerüljék. Azt mondják, mindez csak rövid időtartamra szól s legfeljebb csak addig tart, míg a kormány le nem számol mind a jobb-, mind a baloldali szervezetekkel. Mert az egész Titulescu-ügy hátterében ez lappang. A vasgárda offenzívára készül. Ha­lálra van ítélve mindenki, aki a vasgárda ellen foglalt állást. Azon a listán, melyet a rendőrségnek sikerült megkerítenie, rajta van több politikus mellett Titulescu is. Még­pedig első­sorban. Titulescu tehát itt is­ vezet. És ezt meg is üzente a vasgárda a minisz­ternek, kimondták fejére a halált s azt nem is fogja elkerülni, őrizze legyen bármennyi csendőr és detektív. Érthető, ha ezek után Titulescu nem na­gyon hajlandó a neki szánt mártírhalálra. Egyelőre sokkal jobban élvezi földi gazdag­ságának előnyeit, semhogy elkívánkozna a földi siralom völgyéből békésebb világok felé. De az üzenés óta még szőkébbre fogta otthoni tartózkodását s ha lehet, nem igen teszi román földre a lábát. A francia sajtó valósággal felhördült a Titulescu kimaradására s az eseményt úgy könyveli el, mint a német politika egyik legnagyobb győzelmét. Hogyne. Hiszen maga Titulescu egymagában nagyobb kezesség és biztosíték volt a franciabarátság mellett és a német szövetkezés ellen, mint az egész kormány. És most? Nagy a bizonytalanság. Nagy az aggodalom Mintha köd szállott volna az egész román közéletre, amelyen nem lehet keresztüllátni. Annyi bizonyos, hogy a vas­gárdisták erősen csörgetik a kardokat. Azt mondják, hogy a Titulescu kimaradása a kormányból az ő sikerük. S a siker mindig csak növeli a hatalmat s a hatalom sóvár­gását. Titulescu annyira nem tud önzetlen lenni, hogy a maga bőrét is odavigye a vasgárdis­ták golyója elé, mint a szerencsétlen Duca tette. Nem vágyik a mártírhalálra. Ez ért­hető is. De milyen furcsa játéka mégis a sorsnak, hogy az az ember nem mer román földön élni a vasgárdisták miatt, aki éveken át mosolygott, mikor ezek a kisebbségek ellen dolgoztak. Hja, kölcsönkenyér vissza­jár. Kőrösparti KIS ÚJSÁG Kedd, 1936 szeptember 1 Cegléd feltárja ismeretlen kincseit Bemutatkozott a finomveretű ceglédi csipke, önállósítja magát a ceglédi gyümölcstermelés Cegléd, augusztus 31. — A Kis Újság kiküldött munkatársától — Egy hétig tartó vendégjárás kezdődött vasárnap Cegléden. Preszly Elemér állam­titkár ünnepélyes keretek között megnyi­totta a Ceglédi Napokat. Kossuth Lajos városa augusztus 30-tól szeptember 6-ig tartó ünnepi hetében pazar díszben, mosolygós arccal tárja fel kincseit: a homoki bort, a zamatos gyümölcsöt, fejlett állattenyésztését s végül a város kulturális műemlékeit és ereklyéit, amelyekről érthe­tetlenül keveset tudnak országszerte, vagy ha tudnak is, nem igen méltányolják. Ez a helyzet a Kossuth Múzeumnál is. A ceglédiek Kossuth-ereklyéit nem kíséri orszá­gos érdeklődés. Miért nem? Talán azért, mert a kisgazdák alig mozdulnak ki a föld­jükről. Pedig az Alföld népe ma is „Kossuth apánk"-ra esküszik. Viszont, akik felkeres­hetnék a Kossuth Múzeumot, azok nem tud­ják, hogy létezik. Nagy és méltánytalan kö­zöny kíséri a nagy magyar hazafi emlékei­nek gyűjteményét. Pedig nagyon is érdemes volna megnézni!* A Kossuth Múzeum rengeteg ereklyéje, ira­tok, könyvek, bútordarabok között szerepel a turini száműzött halálos ágya is. Fekete gyászlepel borítja az ágyneműjét. Kossuth Lajos halálos ágya felett áll némán, mozdulatlan ingával a falióra, amely azt a pillanatot mutatja, amikor a nemes szív utolsót dobogott. Az óramutató már nem érte el a 11-es számot, négy perccel 11 előtt megállt.,, Külön büszkesége és féltve őrzött erek­lyéje Ceglédnek egy asztal, ezen mondotta el dörgedelmes történelmi szózatát Kossuth a piactéren. Itt fekszenek sorban egymás mellé helyezve a turini száműzött ruhái, házisapkája, levelei és hajkeféje. A mellette levő terem Kossuth Ferenc szobája, azután pedig régiségtár következik, ahol a ceglédi öreghegyi bronzkorszakbeli sírok napfényre került halottasurnái vannak kiállítva. Ha másért nem, de a Kossuth Múzeum megtekintésére, reméljük, sokan mennek le Ceglédre. ........ .* A duna-tiszaközi nagy piacváros kitesti magáért. A Ceglédi Napok során 18 féle kiállítás érdekességei várják a közönséget. Felvonulnak a legkülönbözőbb virágcsodák. Illatozó és színpompás szegfűerdőt és kri­zantém-rengeteget találunk. Több mint 300 krizantém-változat került a kiállításon glé­­dába. Bemutatja tehetségét és szorgalmát a ceg­lédi iparosvilág, felvonulnak csipkeverő­­művészetükkel — a halasi csipke ikertestvé­rével — a ceglédi lányok és asszonyok. Cso­dálkozva nézte, szemlélte a megnyitás nap­ján a sok idegen az eddig szinte véka alatt rejtegetett tündérszép csipkeremekeket. Bi­zony sokan hitetlenkedve bámulták ezt a légies finomságú csipkemenyországot. Ki tudott eddig a ceglédi vertcsipkéről, a ceglédi lányok és asszonyok művészi kézi­munkájáról? A sok közül ez az egyik ok, amiért teljes elismerés illeti az ünnepi hét rendezőségét: bemutatták és feltárták Cegléd egy eddig ismeretlen kincsét. ★ Eddig Kecskemét és Nagykőrös „terülj asztalkámja" volt Cegléd, Kossuth városa gyümölcs- és konyhakerti terményeinek fe­leslegét átadta Nagykőrösnek és Kecskemét­nek. Azok külföldre szállították. Kecskemét és Nagykőrös világhíres termékeinek egy része a ceglédi piacról került messze idegenbe suta Vagyonos bácsalmási gazda titokzatos öngyilkossága Bajáról telefonálja a Kis Újság tudósítója: Bácsalmás községben nagy megdöbbenést keltett Lémity János, ötvennyolc éves va­gyonos gazdálkodó öngyilkossága. Lémily reggelizés közben kiment a szobából és egy félóra múlva a padláson felakasztva talál­ták. Amikor a kötélről levágták, még élt, de nem sokkal később meghalt. Búcsúlevelet nem hagyott hátra és így a község életében vezető szerepet játszó gazdálkodó öngyil­kosságának okát nem sikerült kideríteni. A vizsgálat megindult. Tetten ért a belügyminiszter az országúton két szabálytalanul haladó teherautót A MATEOSz vezetősége az országúti köz­lekedési rendellenességek megszüntetése ér­dekében körrendeletet intézett tagjaihoz. Ebben megállapítja, hogy a szövetkezeti ta­gok, illetve személyzetük nem tartja be a közlekedés rendjét szabályozó közlekedési A város most megelégelte ezt a mostoha sze­repét és önálló életet kezd, saját lábára tá­maszkodva. Dr Sárkány Gyula polgármesternek, a vá­ros agilis vezetőjének érdeme, hogy egy szép álomból valóság lett: 260.000 pengőből felépült a város vágó­hídja és most építik 350.000 pengős költséggel a huszonötvagonos hűtő­házat, amely azután útnak indítja a ceglédi exportot. Mert ennek a városnak a Teremtő minden­ből dúsan adott. Ceglédnek évente több mint 25.000 hizlalt sertése kerül forgalomba. Gyü­mölcse a legzamatosabb, szőlője a legéde­sebb, bora kitűnő. A televényes homokon 5000 katasztrális hold földön terem a leg­kitűnőbb gyümölcs. Mindennek a jutalmát csak felerészben élvezték a ceglédi gazdák. De most új élet kezdődik itt! A város vezetősége — bár az anyagiak miatt lassabb ütemben — de határozott el­gondolás szerint igyekszik a ceglédi homok istenáldotta terményeinek értékesítését lehe­tővé tenni. Ennek a jegyében rendezték meg a város vezetői az ünnepi napokat. * Kossuth Lajos városa szeretettel vár min­denkit, aki egy szorgalmas, becsülettel dol­gozó alföldi város polgárságának munkás­ságát megismerni óhajtja. H. L. kódex határozmányait s legutóbb két ízben is megtörtént, hogy a legfőbb rendőrhatóság vezetője, a belügyminiszter, személyesen itt tetten két MATEOSz-tagot, aki az országúton szabálytalanul haladt. Ez a két teherautó­ja a legsűrűbben ismétlődő szabálytalanságokat követte el, vakított fényszórójával és szabályo*­talanul előzött. A MATEOSz különös nyomatékkal hívja fel tagjait ez alkalomból arra, hogy a közle­kedés rendjét biztosító összes rendelkezése­ket saját jól felfogott érdekükben betartsák, amint hogy a szövetkezet is minden körül­mények között megvédi ilyen egyéni mulasz­tásokkal szemben a maga egyetemes érde­keit. Az egyéni fegyelmezetlenséggel szemben a szövetkezet vezetősége még a kihágási el­járáson túlmenően is eljár és a hibás tag kizárását javasolja. Kizuhant a gyorsvonatból . Győrből telefonálja a Kis Újság tudósítója. ’A­ komárom­ megyei Ács határában kizuhant a budapesti gyorsvonatból Mórucz György 42 éves pápai kereskedelmi ügynök. A vona­tot azonnal megállították, de Mórucz György­ben már nem volt élet. Fejét a vasúti sínek mellett álló kőoszlopba ütötte. Szemtanúk szerint ittas állapotban esett ki a vonatból. r. Itt Csak okos ne legyen Elbeszélés, írta Berényi János . Benc a fiókjába akarta csúsztatni az asszony levelét. Néha már erősen unta ezt a színes komédiát, de a meghívások pontosan érkeztek és legtöbbször mégis fölkavarták az unalomba feledkező érzéseket. Az asszony egy kicsi ele­ven lángoszlop volt és értett ahhoz, hogy alakja mindig új ingerek fölkeltésével toppan­jon elő a lila sorokból. Mégegyszer maga elé simította az írást. A betűk mókásan fecsegtek és eltakart mosoly­gással dőltek egymásnak, mint a játszó gyere­kek. A ruganyos vonalak szinte emelték őket a lapról. Pár mondat csupán, de majd kibugy­­gyant belőlük az asszony tavaszos, friss tempe­ramentuma. Alattuk a név: Hilda, pajkosan kiugrasztva a papír kékségéből és egy csinta­lan kacskaringóval körülkerítve. Olyan volt, mint valami aprócska, édes sziget. És moso­lyogni kellett neki. — Nem tud vigyázni. Még bajt hoz a nya­kamba, amilyen éhes és könnyelmű. De meg­érte. Kicsi fekete ördög, valóságos tűz. Az asztalfiókban közömbös újságpapírral ta­­karódzott néhány régebbi levél. Testvérei a mostaninak. Mellettük az asszony képe, vékony zöld-arany rámában, üveglapjával szépen lefelé fordítva. Nem állhatott az asztalon, amióta akaratlan barátságot kötött a gazdájuk egy pár fürdővendéggel, akik olykor fellátogattak hozzá. Különben így is megsejthettek egyet­­mást. Benc eltette az asztala kulcsát. Kicsit el is szontyolodott. Az ég nagyon sima volt, a part csupa öröm és az utak hangosak. Nem volt kedve az asszonyhoz menni. Első találkozá­sukra gondolt és levonta a szomorú következ­ményeit. — Tulajdonképpen ez is egész könnyű dolog volt, éppen olyan, mint a többi. De talán nincs is kivétel, mind lehet és mind egyforma lesz. Kint vidám villasorok nevettek fehérlő fo­gakkal. Oszlopaik átfeleseltek a napnak a vizen túlra, képüket belevetették a tóba. A piros tetőkön vastag viasz olvadt és a megösztövé­­redett tornyok mintha az égbe akarták volna törölni izzadt homlokukat 01 óra, alkony,­a­tó hangversenyezett, mint valami távoli zene­kar. Bené hallgatta, nézte és vállal vont­— különben úgy sincs más tervem. Leakasztotta a telefonkagylót és tréfásan vá­laszolt a feketeszemű asszonynak. — Különös — írta Jób, a fiatal író Hildá­nak —, különös ez a hirtelen találkozás. Min­dig csodálatos, hogy ki állítja meg az életün­ket és hogyan lépdel mindig magasabbra az érzéseinken. Nevét hallottam, mielőtt ismertem volna. A park felé ment egy könyvvel és én maga után iramodtam, ösztönösen, minden cél nélkül. Valamelyik új barátnője lehetett az, aki a tó felől az egyik trambulinról tréfásan magára kiáltott. Hilda? Unottan lehúnytam a szemem, vártam. Hilda megfordul és én egy fehérarcú, kékszemű északi asszonyt fogok látni. Előre elképzeltem a tekintetét, ajkát, homlokát és minden vonását. A másik pillanat­ban egy barna arc éles profilja illeszkedett az árnyék zöldes hátterébe, sötét szemek villogtak a tó felé. Csalódtam és ki is ábrándultam egy időre. És ez a kiábrándulás lett a későbbi rajongás magva. Meséltem már: soha nem tud­tam a sötét szemeken átolvasztani magamat, nem húzott a barna test füze és nem tudtam hinni, hogy ez is a lélek háza lehet, ahol a vér kiáltozásán kívül az érzelmek harmonikus halk könyörgése is kéri egy igaz találkozás szerelmi kézfogását. Forróság helyett szelíd hevületet akartam, sikoltó máglya helyébe mu­zsikáló kályhalángokat. Az inger, a fájdalom, a hullámzás a csöndben van, rajta gyűrődik a végtelenség partja felé, szelíd aranyhaj fölött lobog a legsütősebb felhő, gyerekes arcból üzen egyszerű szép levelekkel az élet. Gyön­gyök villannak meg tompán, galamb száll, messze csillag mosolyog csendes nézések tükö­réből kibontakozva, semminek látszik s mégis a csodák örök rózsafüzére marad. Nagyon las­san indul minden, életet tartó márványmeden­cék mélyéből, de mire hozzánk ér, minden észrevétlenül elejtett vércsöpp lelke utánunk suhan, velünk van, csattog fölöttünk, akár a gerle-raj. És, mégis... az ég tudja, hogy csa­lódhattam. A hit ezt szolgálta, hogyan történt mégis, hogy egyszerre épp az ellenkezőjét is­merte föl és fogadta az élet és szerelem pa­rancsoló­jának. A regény, amiről annyit beszél­tünk, félig már kész, az emlékek elevensége adja habro­habra és viszi egyre igazibb hul­lámzással előre. Hősnője Hilda, az ajka túl­­piros, szeme mélységes est, haja árnyék, arca nem fehér kő, de mégis a csönd muzsikál benne, engedelmes és rajongó álmok fátyolo­sodnak köré és testi szerelmét is a lélek sugározza. Jób megírta nagyszerű regényét és meg­nyerte vele a Krizantém-díjat. A Krizantém­­díjat egy dúsgazdag, aggszűz bárónő alapará­­n hozta azon írók megjutalmazására, akik a legbájosabb nőalakokat teremtik meg regé­nyeikben.★ Dénes, Hilda férje még egy ideig a legény­­kedő társasággal maradt. Piros volt, víg volt és diadalmasan filozofált. — Csak okosat ne — mondta és nevetett —, lehet szép, nem bánom, ha veszedelmes szép­ség is. Csak okos ne legyen, fiúk. Az ideális az volna, aki tízig se tud számolni, mint az eszkimó. Ilyen nincs. De azért nem baj, ha számolni tud, csak naiv, vagy mondjuk a ma­gunk nyelvén, butácska legyen. És csöndes, tudjátok: olyan lassú víz. Bólintottak, vagy vállat vontak. — Az se jó. Az ember mégis... Dénes fölhajtott egy pohár bort. Most már nevetett is. — Rögtön megmagyarázom, mert két válfaja van ennek is. Vagy úgy butácska valaki, hogy ha nem ért meg valami dolgot, mindjárt ki­­mereszti a szemét és az arca tele lesz szürke, nevetséges kérdőjelekkel. Még az orra hegyé­vel is kérdez szegényke, vagy elárulja, hogy: nohát ezt nem értettem. Úgy­e, ez nem kell. Csúnya az ilyen nagyot bámuló asszonyka. Kínos lehet vele az élet, mindenki észreveszi a jó oldalát. Nem jó. A másik fajta az, ha belül, igazán, hogy úgy mondjam: lényegében osto­bácska az asszony, de ebből nem csinál látvá­nyosságot. Okosan rövid ész, nem rajzol furcsa csodálkozásokat a képére. De azért nem lát az orrocskájánál tovább. Az pedig még hozzá elég fitos. No de annál szebb ez így. Magától érthető, hogy ebben az esetben azt se látja, hogy a hű férj esetleg tovább lát az orránál. Én például nyugodt vagyok, egész nyugodt vagyok. És ha Hilda hazajön és ti például elmondjátok neki, hogy miket csinál­tunk, még ti fogtok kikapni tőle. Isten bi­zony ... Körülbelül Kürtinek szólt az oktatás, aki na­gyon maga elé búskomorkodva gubbasztott az asztal végében. Dénes a vállára csapott és mulatott rajta, hogy az ideges fiú majd föl­rúgta az asztalt ijedtében. — Na, azért el ne bőgd magad. Majd javí­tunk, fiam, ezen az életen, javítunk. Csak en­gem figyelj. És ne bőgj! A fiatalember szinte könyörgött a szemével. Szegénynek elég oka volt az elszontyolodásra s nem is láttam olyan víg témának az asszonyi hűséget...

Next