Kis Ujság, 1938. március (52. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

| GRIQER lUKlÖsj Amikor vasárnap délelőtt vége volt Gyöngyösön a misének, a katolikus kultúr- házban összegyűltek a templomból kijött magyarok, hogy meghallgassák azokat a politikus szónokokat, akik legtisztábban lát­ják a Nyugat és Kelet felől egyaránt felénk- lörő romboló eszmék, a hitetlenség, a taga­dás és a gyűlölet vészt hozó áradatát. Ott állottak a szószéken a szónokok, főúri, pol­gári és egyházi férfiak, hogy szavukkal, kötelességvállalásukkal, felelősségtudatukkal hangsúlyozva hirdessék a veszélyeztetett magyarság védelmét és sürgessék a j ó li i- szcmü és tiszta szándékú embe­rek összefogását. Összefogást hirdet­tek a nemzetet fenyegető külső kísérletek és belső rombolások védelmére. Nagy és erős falat akarnak építeni, amelyen megtö­rik a gonoszság minden támadása. Amikor agyak és szívük minden egyes sejtjéből és eréből ajkukra tolult a védelemre hívó szó­zat, sem a szónokok, sem a hallgatói, sem a veszedelmeket látó magyar milliók nem sejtették még, hogy az épülő hatalmas védő­bástyának ma reggelre kidől egyik legerő­sebb, legtisztább és legteherbíróbb tartóosz­lopa. A mélységes fájdalom, a vigasztalan­ság és elkeseredés szorongató érzése mar­kolja meg szivünket és reszketteti meg a tol­lat tartó kezet, amikor a bibliai nagy szen­vedő fájdalmával írjuk le a valóságot: G r i g c r Miklós meghalt. Alig pár nappal ezelőtt láttuk őt, amint botjára támaszkodva ott állott a képviselő­házban és hatalmas lelki erejével elfojtva az esendő test kínjait, elmondotta utolsó beszédét. A próféták és a hivatottak ren­deltetésszerű hitével hangzott el szájáról egy tisztes élet utolsó, szeretettől teljes meg­nyilatkozása azokért, akiknek soraiból való volt, akikért élt és küzdött: a kisembe­rek legkisebbjeiért, a magyar tár­sadalom legszomorúbb árváiért, a mező- gazdasági munkásokért. A száj, amelyről soha nem hangzott el más szó, mint az igazságnak és szeretetnek a szava, örökre lezárult, a beteg test örök pihenőre tért. Mi, akik ittmaradtunk, ha követni akarjuk az elköltözött nemes pap­politikus világitó példaadását, nem mond­hatunk egyebet, mint anii a kötelességünk, nem mondhatunk mást, mint hogy meg­nyugszunk az Isten kifürkészhetetlen ren­delésében, aki Griger Miklós elszólításáva! szörnyű rendet vágott sorainkban. De meg kell fogadni, hogy a példaadás, amelyet a távozó közöttünk hagy, soha nem halvá­nyul cl, az eszmék, amelyeket szolgált élete utolsó pillanatáig, a maguk tisztaságában tovább élnek közöttünk s a sorba, amelyik­ből ő kidőlt, önmagunkat, fiainkat felfoko- kozott kiizdőakarással állítjuk be. A ma­gyarság nemzeti összefogása nem gyengül­het meg, aminthogy nem gyengülnek, ha­nem inkább erősödnek azok a veszedelmek, amelyek reánk leselkednek. Soha annyi téveszmét olyan lelkiisme- retleniil nem hirdettek, mint napjainkban. Soha nem volt sürgősebb és nagyobb szükség az igazság hangos szavára, a szeretet lágy megnyilatkozására és az e 1 i e n á 11 á s v a s ö k 1 é r e, mint napjainkban. Griger Miklósban megvolt ez a három kellék és talán ezért volt a leggyűlöltebb és legfélelmesebb ellen­fele a rosszszándékúaknak. A magyar élet gyásza igaz és tiszta, mint amilyen tiszta a szándék, hogy a nagy harcos tanításai, éle­tének példája megmaradnak közöttünk és hozzásegítik ezt a nemzetet és népét a tiszta és nemes eszmék elmaradhatatlan diadalá­hoz. Ezekkel az érzésekkel tesszük le a ma­gyar kisemberek kegyeletének örökzöldjét a bicskei apátplébános koporsójára. Hala az álarc alatt Meggyilkolták bohőcruhába bujtatott barátjukat, mert nem ismerték fel vtsresvagii dugott bdt a szegedi tanyauiieguan Szegedről telefonálja a Kis Újság tudósí­tója: A „dugott bál“ kifejezés évtizedek óta ismeretes a szegedi tanyavilág csendőrei között. Minden táncmulatságot be beli je­lenteni a hatóságoknak, hogy engedélyez­zék és felügyeletet gyakoroljanak fölötte. Előfordul azonban, hogy a halakat rende­zőik nem jelentik be, részben azért, hogy megtakarítsák a hivatalos költségeket, részben pedig, hogy felügyelet híján, vígab- ban mulatozhassanak. Dugott bálakon bő­vebben folyik a bor, gyorsabban buzog a vér, hamarabb nyílik ki a bicska... A sze­gedi tanyavilág rendőri krónikáiban min­dig fontos szerepet játszott a dugott bál, akárhogyan is küzdenek ellene a ható­ságok. Vasárnap éjszaka is dugott hálát rendez­tek Csengéién, a szegedi tanyavilághoz tar­tozó, de távoleső területen. A puszta egyik magánosán álló fogadója volt a színhelye a fiatalok mulatságának. Sűrűn lefüggönyö­zött ablakok mellett, csendben kezdődött a mulatság és nagy körzetben őrszemeket állítottak fel a hálozók. hogy értesítsék őket, ha véletlenül csendőr kerülne a kö­zeibe. A hálozóknak azonban szerencséjük volt. Sűrű, sötét éjszaka borult a pusztára s a vendégfogadó nagyszobájában, há­rom szál petróleumlámpa világa melleit zavartalanul folyhatott a nóta, a táne, csapongliatott a jókedv a farsanghű- csúztató mulatságon. Az ismeretlen álarcos bohóc nagy sikere a lányoknál Későre járt már az idő,- amikor váratlan és különös öltözeti! vendég toppant he a mulatozók közé. Picrrotnak volt öltözve, a farsangi mulatságok legismertebb bohóc­jelmezét öltötte magára a vidám vendég: fehér selyem báli ruháján nagy piros foltok virultak, bohócsapkája végén csörgő, arcán pedig fekete selyemáiarc. Az álarcból csak egy fekete szempár vil­lant elő, mást nem árult el az arc. A jó- álakú, vidám mosolyét legény egyszeribe a bál középpontjába került. Megállt*a tánc, a lányok összesúgtak, találgatták: ki lehet az ismeretlen? Ez azonban nem árulta el magát, tréfálódzott, csipkelődött, ivott, mu­latott, táncolt. Félóra alatt Piciről lett a bál hőse. Ila csak egyet intett egy lány felé, az otthagyta táncosát és röpült karjaiba. Minden asztal felől őfelé kínálták a horosüvegeket, az idősebbek borjúpörköltet és almásrétest tömtek belé, a cigány pedig csak azt. a nótát volt hajlandó húzni, amit a bohóc kívánt. A bohóc végigtáncolt minden lánnyal és a táncosnők között valóságos versengés tört ki, hogy melyiküket kéri fel többször a da­liás idegen, aki jobban csárdásozott, mint a bál akármelyik legénye, szebben nótázott mindenkinél, tréfái pedig ellenállhatatlanok voltak. Lehetséges, ' hogy mindezt csak a titokzatosság varázsa tette, a bohóc azon­ban letarolt minden győzelmet. Néhányszor megpróbálták álarcát le­kapni, de jó erősen fejéhez volt kötve, aztán ereje is volt a bohócnak és tréfásan ugyan, de alaposan ráütött azokra a ke­zekre, amelyek megpróbálták az ismeret­lenség selyme alól kihámozni. „Ne bántsatok fiiak!13 Hajnal felé, amikor a báli közönség osz­ladozni kezdett, a bohóc megelégelte a mu­latságot, a bort és a csókokat, nem akart utolsónak maradni, nehogy le kelljen ma­gút leplezni. Kalifornia legújabb sportja: kis vitorlákat kötnek az úszókra és a szél erejével haj­tatják magukat. Búcsúszó nélkül hagyta el a tánctermet, de a legények figyelemmel kísérték. Amikor kilépett az udvarra, néhányon összekacsin­tottak és lassan utánaódalogtak. ^ kocsma sülét udvarán azután borzalmas jelenet játszódott le. A fák alól, a kutak mellől, az istálló mögül sötét alakok rohantak elő és egyszerre rávetették magukat az udvar közepén álló selyemruhás bohócra, aki éppen cigarettára gyújtott és gyufája fellobbanó fényénél jól lehetett látni minden mozdulatát. — No, bohóc, most ugrálj! — kiáltotta egy borízű hang és a következő pillanatban megvillant a bicska a markában. A bohóc az első pillanatban el akart futni, de körülötte bezárult a legények köre. Az­után néhány erős csapással akarta megvé­deni magát, de a hatalmas túlerővel szem­ben tehetetlen volt. A bortól, féltékenységtől cs bántott hiúságtól megvadult legények minden oldalról rávetették magukat és a bohó­cot, teste különböző részein egyszerre hat késszúrás érte. — Segítség! — kiáltotta a bohóc. A kocsmaajtóból sikongva tódultak ki a lá­nyok, asszonyok, de a vérszagtól megvadult legényekkel szemben tehetetlenek voltak. Ekkor a bohóc kiáltozni kezdett: — Ne bántsatok, fiúk! Hát nem ismertek meg? Én vagyok a Kun Laci! Valaki a lányok közül felsikoltoü: — Hát persze, hogy a Kun László! Meg­ismertem a hangját!- Akkorra azonban a bohóc már összeesett és fehérselyem báli ruhájára, a vérpiros körök mellé apró vérpiros cseppek vegyül­lek: a bohóc vére. A bohée szörnyű halála Most már aztán sürgősen csendőrök után kellett szaladni és egy biciklista elvágtatott a legközelebbi telefonállomásig, ahonnan a szegedi mentőket hívta fel. Búgva, berregve robogott a szegedi mentőkocsi a vaksötétben, a pusztai éjsza­kába. Éleset harsant szirénája, amikor be­fordult a fogadó udvarára. Vizes kendőkkel terelgették az asszo­nyok a bohóc véres arcát, amelyről leke­rült az elrongyolódott selyemálarc. Kun László alig hallható hangon, megtört szem­mel mondta: — Nem akar lám én semmi rosszat, csak megnevettetni a lányokat. .. Hiszen far­sang van! Farsangra azonban • mindig Hamvazó­szerda következik. A bohócot beemelték a mentőkocsiba, a csendőrök pedig nyolc legényt bi­lincsbe verve elvittek a dugott bálból. Rohant, rohant a mentőkocsi, a bohóc feje az orvos karján pihent, aki egyszer csak észrevette, hogy a fiatal legény szeme fennakad, szíve nem ver többet. Kun László a menlőkocsiban meghalt, így pusztult el farsang végén a legked­vesebb, a legvidámabb legény, az álarcos bohóc, aki későn tanulta meg: a halál ellen még a selyemáiarc se véd meg.,s t 4 52. évfolyam 48. szám Osztálysorsfáték húzása ara 8 fillér 1II1II111III1H kis újság ELÖF|ZETÉSI ARAK EGY HÓRA: p 2_ FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP KIS ÚJSÁG fis KÉPES CSALÁDI LAPOK EGYÜTT P 2A0 FŐSZERKESZTŐ: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: KIS ÚJSÁG ÉS MAGYAR HÉTFŐ EGYÜTT . . . P 2.30 ' _ _ _ _ _ BUDAPEST VI ARADI-UTCA 8 SZ TFIFFŐN • 1 207 28 KIS ÚJSÁG, MAGYAR HÉTFŐ ÉS KÉPES CSALÁDI LÉVAI JENŐ bUDAPEM, VI, AKADI-U ICA 8. SZ. TELEFON . 1-207-2# LAPOK EGYÜTT.................................................P 2.40 LEVÉLCÍM: KIS ÚJSÁG, BUDAPEST 62. KÜLFÖLDRE AZ ELŐFIZETÉSI AR KÉTSZERESE POSTATAKARÉKPÉNZTARI CSEKKSZÁMLA: 19.957.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék