Kis Ujság, 1938. április (52. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-01 / 73. szám

frágner- és lőszerbestol Vállalási rendelő Ausztriában Bécs, március 31 A rendőrség a következő rendelkezést adta ki: Akinek jogosulatlanul katonai fegyverek, hozzátartozó lőszer, továbbá kézigránátok, robbanóanyagok vagy bármiféle lőfegyver van birtokában, köteles ezeket legkésőbb április 5-ig a legközelebbi rendőrhatóság­nak beszolgáltatni. Feltétlenül jogosulatlannak tekintik azt, ha a volt nem nemzeti szocialista oszt­rák alakulatok tagjai tartanak fegyvert maguknál. A megállapított határidő lejárta után az államrendőrség eljár a fegyverek és rob­banóanyagok jogtalan birtokosai ellen. Illetékes helyről származó értesülés sze­­rint Vaugoin Károly gyalogsági tábornokot letartóztatták. Vaugoin tábornok az osztrák politikai élet­ben is szerepet játszott. Egy ideig kancellár, majd honvédelmi miniszter volt. Innitzer bíboros hercegérseknek és az osztrák püspöki karnak a népszavazással kapcsolatban kiadott felhívását, amelyet­­vasárnap a szószékről felolvastak, most fakszimilés falragaszokon is ismertetik a lakossággal. Az Essener Nationalzeitung értesülése szerint vasárnap az evangélikus templomokban nyi­latkozatot olvasnak fel.­­ — Az osztrák evangélikus egyházak —-­ mondja többi között a felolvasandó nyilatko­zat — már március 12-én kifejezésre juttatták őszinte örömüket Ausztriának a Német Biroda­lomba való visszatérése felett. Ausztria evan­gélikus egyháza teljes mértékben osztozik az utóbbi napok nagy örömében s az eseménye­ket Istentől kapott ajándéknak tekintve, hálá­san fogadja. Helyeseljük és üdvözöljük Hitler vezér és kancellár megmentő cselekedetét. Ausztria evangélikus egyháza feltétel nél­kül igent mond s ezt az igenlést nemcsak természetes nemzeti kötelsségének tekinti, hanem azzal egyúttal hálát ad a jóságos Úristennek. A bécsi lapok első oldalon nagy címekkel közlik azt a hírt, hogy az árak emelését már­cius 18-ig visszamenő hatállyal egész Ausztriá­ban megtiltották. Ennek az intézkedésnek — írják a lapok — mind szociális szempontból, mind Ausztria gazdasági életének zavartalan fejlődése szempontjából nagy jelentősége van. A Freilassing irányából érkező osztrák légiót csütörtökön ünnepélyesen fogadták Salzburgban. A legionisták cspatai Reschny SA-vezető parancsnoksága alatt gépkocsi­kon vonultak be a városba. A Dóm­ téren megtartott katonai ünnepség keretében a legionisták régi zászlójukat megőrzés végett átadták a salzburgi SA-nak. Ezután a légió csapatai tovább vonultak a salzburgi tarto­mány és Felsőausztria felé. A légió gépkocsisom mintegy hatvan kilo­méter hosszú és kilencszáz járműből áll. A légió szombaton délelőtt vonul be Bécsbe. Érdekes! Izgalmas? Lévai Jenő háborús könyvei: Éhség, árulás* Przemysl (360 oldal, 100 kép).... ára P 2.90 Éhség,forradalom, Szibériai két., 5ooo­d.iookéP)ára P 3.90 Éhség, panama, Hinterland (3 kötet, 560 oldal, ára P 4.80 A hatkötetes teljes sorozat, ára P 11.60 • '. r f.­\v if. 'K ~ *'• V •*orr Mellrendelhető a KIS ÚJSÁG k adóhivatalában I Budapest, VI., Aradi­ utca 8. 4­1 Az értesítő Elbeszélés, írta Surányi János Sohase mutattam valami nagy hajlandósá­got a tanulás iránt, amire jó szüleim ösztö­nöztek. Igen ám! De amikor első polgárista koromban karácsony után kiosztották az érte­sítőt, nagyon megbántam a hanyagságomat. Csoda-e? Az értesítőben nem kevesebb, mint hét négyes jelezte, hogy megbuktam. Ahogy eltettem az értesítőt, fájdalom szorí­totta össze torkomat és csak osztálytársaim gúnyos vigyorgása akadályozott meg abban, hogy eltörjön a mécses. — Ugyan mit mondok a szüleimnek? — só­hajtottam, nagy nehezen erőt véve magamon. — Hiszen még csak a legkisebb reményem sincs arra, hogy év végéig ki tudom javítani az osztályzatomat! Érthető, hogy egyszerre felrémlett előttem az oszályismétlés borzalmas képe. Gyorsan az egyik osztálytársamhoz fordul­tam. — Mit gondolsz, Tóni — kérdeztem —, igaz az, hogy a bukott diákok kitűnő eredménnyel szokták ismételni az osztályt? — Tőlem kérded? — felelt a megszólított. — Én még csak másodszor járom az elsőt! Még többet is szerettem volna megtudni, de ő hirtelen faképnél hagyott, míg én balsejtel­mektől gyötörve indultam hazafelé. Amikor beléptem a konyhába, anyám össze­csapta a kezét és így szólt: Én. — Mi van veled, Palika? Olyan szomorú 'ji^képet vágsz, hogy rossz rád nézni. Talán teme­­j^^Tésről jössz? Eszembe jutott az értesítő Brr! Hideg bor­­zongás futott végig a hátamon, de azért a vi-­­­lág legvidámabb hangján siettem válaszolni: — De anyukám! Nem látja, hogy milyen jó­kedvű vagyok? Megyek is az udvarba csúsz­kálni! Azzal sarokba hajítottam az iskolatáskámat és amilyen fürgén csak tudtam, kirohantam a havas udvarba, ahol a kerekes kút közelében lévő jégen elkezdtem csúszkálni. Javában csúszkáltam, amikor egyszer csak levált az egyik cipőm talpa. — Még csak ez hiányzott! — gondoltam magamban és lógó orral tértem vissza a kony­hába. Anyám éppen a tűzhely körül foglalatosko­dott. — Anyukám! — mondtam neki. — Felhagy­tam a csúszkálással! — Igazán? Nagyon örülök! Megkönnyebbülten lélegzettem fel. — Akkor nyugodtan megmondhatom! Lejött a cipőm talpa! — Anyám abbahagyta a rántás kevergetését. — Lejött? Melyik? — kérdezte elhűlve. Felelet helyett magasra emeltem a jobb­­lábamat. Anyám megcsóválta a fejét és csak annyit mondott: — Engyel Nem tudsz vigyázni? Vesd le gyor­san! — azután így folytatta kis húgom felé fordulva: — Te pedig vidd a suszterhez! Miután ledobtam magamról a a télikabátot, levetettem a cipőmet és átadtam a kis húgom­nak, aki papírba csomagolta. Anyám megvárta, míg a kis húgom eltávo­zott, aztán így szólt hozzám: — Mennyi baj van veled! Mikor akarsz meg­változni? Pedig én és apád mindent elkövetünk, hogy embert faragjunk belőled. Igaz, Palika? Igent intettem. Ekkor anyám gyöngéden megsimogatta a hajamat. — Melyikünket szereted jobban? — kérdezte meleg hangon. Elérkezettnek találtam az időt a csúfos bu­kásom közlésére. Mivel tudtam, hogy milyen gyönge a szíve, elő akartam készíteni a szo­morú hírre. Tehát így válaszoltam: —■ Az attól függ! — Mitől? ' — Hogy melyiküktől nem kapok ki az érte­sítőért! Anyám tágra nyilt szemmel bámult rám. Lát­tam, hogy nagyon megdöbbent, mert az arca is elhalványodott tőle. — Jézusom! — szólt remegő hangon. — Csak nem buktál meg? — Csak igen! Hétből! — vallottam be nyíl­tan. Erre anyám csak annyit tehetett, hogy kiej­tette a kezéből a fakanalat, amely tompa kop­­panással esett le a földre. — Hétből? Ez már több a soknál! — kiáltott rövid szünet után. — Vedd tudomásul, hogy nem kapsz ebédet. Csak jöjjön haza apád! Ebben a pillanatban, mintha csak végszóra érkezett volna, betoppant apám. — Jó, hogy jössz! — szólt hozzá anyám. — Palika meglepetést tartogat számodra! Apám felém fordult. — Meglepetést? Ki vele! * Lesütött szemmel hallgattam. — Majd elmondom én — folytatta anyám —­, mert úgy veszem észre, hogy Palika nem akar róla beszélni. Képzeld! Nem szándékozik felsőbb osztályba lépni! — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezte apám szemmel látható türelmetlenséggel. Anyám nem felelt megyárt. — Hogy mit? Csak azt, hogy megkapta az értesítőt! — mondta azután és megpiszkálta a tüzet. — Mutasd az értesítőt! — szólalt meg most apám. Erre összeszedtem minden bátorságomat, de a kezem erősen remegett, amikor átnyújtottam neki az értesítőt. — Nézzük csak! Alighogy belepillantott összeráncolt szemöl­dökkel az értesítőbe, csaknem hanyatt vágódott meglepetésében. — Hallatlan! — kiáltott fel mélységes fel­háborodással, mialatt rám szegezte éles tekinte­tét. — Nem sül le a bőr a pofádról? Miért buktál meg hétből? Kínos szünet állt be, amelyet a párolgó fa­zekak hangos rotyogása szakított meg.­­ — Azért, apukám — feleltem síri hangon —, mert... Egy másodpercre elhallgattam. — Mert sohase tanultad a leckédet! — fe­jezte be a megkezdett mondatot szokatlan szigorúsággal apám. Mondani akartam valamit. Mielőtt azonban gondolataimat szavakba foglalhattam volna, apám folytatta a beszédét: — Hát mit képzelsz? Miért járatnak az isko­lába, ha nem azért, hogy tanulj? De te sokkal nagyobb szamár vagy, mint gondoltam. Kez­dem belátni, hogy a legbutább apáknak vannak a legokosabb gyermekei. —­ De papa, kérem! — vágtam közbe. — Miért tesz­ magának szemrehányást? Alig mondtam ki, máris megbántam. Apá­mat ez a megjegyzés sokkal jobban kihozta a sodrából, semmint magam is szerettem volna. Láttam, hogy szemében haragos villámok cikáztak. — Kölyök !... Mit mondtál, te? — kiáltotta és vastag hangja félelmes mennydörgéshez hasonlított. Világos, hogy mentegetődzni próbáltam, de az­ ijedtségtől szavam is elakadt. Csak a szá­mat tátogtattam, mint a partra dobott csuka. — Véletlenül mondtam! — hebegtem végre, amikor visszanyertem a beszélőképességemet. Apám az asztalra dobta az értesítőt. — Véletlenül? Ne várj csak! — és leoldotta a derekáról a nadrágszíjat azzal a nyugalom­mal, amely bennem a vért is megfagyasztotta. Valami azt súgta, hogy futásban keressek menedéket. Csakhogy bűnösségem tudatában meg se tudtam moccanni a helyemen. — Majd megtanítlak kesztyűbe dudálni! — harsogta apám. — Nesze! E szavakkal megragadott a fülemnél fogva. Annyira, hogy hiába iparkodtam vasmarkából megszabadulni. A következő pillanatban már táncolt is a hátamon a nadrágszíj, miközben védőleg emeltem a fejem fölé a kezemet. Min­den más alkalommal sírva fakadtam volna, de most összeszorított fogakkal hagytam az ütések özönét magamra zúdítani. Nem hiszem, hogy több idő telt el két percnél amikor a legnagyobb örömömre úgy tetszett, mintha­ lassan kint gyengülne az ütések ereje. Nagyon jól tudtam, hogy milyen hamar szokott elpá­rologni apám haragja. Arra számítottam, hogy nemsokára abbahagyja a verést. Örömöm azonban korainak bizonyult. Apám egyre job­ban belemelegedett a püfölésbe. Nem is állhat­tam meg, hogy anyám felé könyörgő pillan­tást ne vessek. Erre aztán anyám jónak látta, hogy közbe­lépjen. — Ne légy vele szemben túl szigorú! — mondta. — Eléggé meglakolt már a lustasá­gáért! Ha anyám azt hitte, hogy ezzel a szelíd rá­beszéléssel képes leszerelni apámat, akkor ala­posan tévedett Apám haragja csak most kez­dett igazán teljes mértékben ellenem fordulni. — Nem hallgattál a szép szóra, te csirke­fogós — és itt akkorát sózott a hátsó fejemre, hogy nem bírtam elnyomni a fájdalom fel­kiáltását. — Jaj! Ne bántson! — ordítottam szörnyű hangokon. — Megjavulsz? — kérdezte apám. — Igen, igen! — válaszolt buzgón anyám. — Megjavul! — Megjavulok! Csak ne bántson! — böm­böltem, ahogy a torkomon kifért. Apám felkötötte a nadrágszíjat. — Akkor hát vigyázz magadra! — mondta és intőleg emelte a mutatóujját. — Legyél mindig szorgalmas, mert különben nem megy át a vizsgán. Mi a rossz tanulás vége? — Nadrágszij! — bőgtem és könnyeimen keresztül megfélemlítve néztem fel hozzá. Apám nem szólt semmit, csak mosolyogva ült le az asztal mellé. Én pedig beszaladtam a szobába, ahol sűrű könnyhullatás között vágtam magamat a divánra. Keserves zokogá­sommal a kis húgom megjelenése vetett véget. — Miért sírsz? — kérdezte mozdulatlanul állva meg az ajtóban. — Hogyne sírnék! — feleltem panaszos han­gon. — Hétből megbuktam, apuka megvert, anyuka nem ad ebédet. Nincs más hátra, mint­hogy világgá menjek! — Ó! Te szerencsétlen! — szólt a kis húgom. — Hiszen cipőd a suszternál van! Ezek a szavak olyan mély hatást gyakorol­tak rám, hogy egyszerre elment a kedvem a vándor­úttól Lehet, hogy ígéretem ellenére nem mindig tanultam szorgalmasan. De hogy évvégén hiányoztak azok a csúnya négyesek az értesítőből, az egészen bizonyos. KIS ÚJSÁG PÉNTEK, 1938 ÁPRILIS 1 Elrendelte a vádtanács a röpiratterjesztés miatt letartóztatott két szombathelyi építész további fogvatartását Győrből telefonálja a is Újság tudósító­ja. A győri törvényszék vádtanácsa csütörtökön foglalkozott a röpiratterjesztésért letartózta­tott két tekintélyes szombthelyi építész-fivér, Kopfensteiner Manó és vitéz Kőteleki Dénes ügyével. A két építészt — mint azt a Kis Újság megírta — a vizsgálóbíró szabadlábra helyezte, az ügyész azonban felfolyamodással élt a vizsgálóbírói döntés ellen. A győri törvényszék vádtanácsa most hosszas tanácskozás után a két fivér további fogvatartása mellett döntött. Kopfensteiner és vitéz Köteleid a vádtanács döntése ellen a táblához felfolyamodást terjesztett fel, amely végső fokon dönt majd sorsuk felől. Bordás László gyógyáru nagy­kereskedő előzetes letartózta­tását a vádtanács is fenntartotta A Nagymező­ utcai emlékezetes tömeggázo­­lás tettesét, Bordás László gyógyáru nagyke­­reskedőt a rendőrség tudvalévőleg előzetes letartóztatásba helyezte. Miután átszállították a törvényszék fogházába, az ügyészség indít­ványozta a vizsgálóbíró előtt az előzetes le­tartóztatás fenntartását. A vádtanács elutasí­totta Bordás László felfolyamodását, az elő­­zetes letartóztatást négyrendbeli súlyos testi sértés címén fenntartotta, így tehát a nagy­­kereskedő továbbra is fogságban marad. ZICHY JÁNOS LEVELE GRÓF SZÉCHENYI GYÖRGYHÖZ A képviselőház folyosóin csütörtök délelőtt híre terjedt, hogy Zichy János gróf, az Egye­sült Kereszténypárt elnöke levelet intézett Szé­chenyi György gróf országgyűlési képviselő­höz, az Egyesült Kereszténypárt tagjához, amelyben állítólag a pártból való kilépésre kéri fel. A kilépésre — az elterjedt hírek szerint — a lovasberényi választás folyamán a Független Kisgazdapárti jelölt érdekében elmondott beszé­dei szolgáltatnának okot. Széchenyi György gróf csütörtök délután vette kézhez Zichy János gróf levelét. A levél az elterjedt hírekkel szemben igen barátságos hangú, de annak a felfogásának ad kifejezést, hogy Széchenyi gróf egyénisége, önállóságra való törekvése nem teszi számára lehetővé pótkeretekhez való tartozandóságot. Amikor mindezt Zichy János gróf megállapítja, ehhez nem fűz mást, mint az ilyen természetű poli­tikusnak azt a tanácsot adja, hogy igyekezzék magát pártkeretektől felszabadítani. Széchenyi György gróf a levél alapján vá­laszát, illetve elhatározását a napokban fogja közölni Zichy János gróffal, amikor a Ke­reszténypártban szerinte megállapított egyes jelenségekre is fel akarja a pártelnök figyel­­­­mét hívni. LORD HALIFAX: SOHASEM LEHETNE ANGLIA KÖ­ZÖMBÖS MÁSHOL TÖRTÉNT TÁMA­DÁSOKKAL SZEMBEN Lord Halifax külügyminiszter a sajtószö­vetség csütörtöki lakomáján beszédet mon­dott, amelyben célozva a legutóbbi külpoli­tikai eseményekre, hangsúlyozta, hogy az angol kormányok általában nem szoktak elhamarkodva összekotyvasztott orvosság­gal előrohanni, hanem inkább időt engednek az általános fejleményeknek. Az angol nép sohasem tartotta és nem is tarthatja magát távol attól, ami Európában történik. Nincs semmi gyengeség a türelem szellemében, vagy abban a kívánságban, hogy elkerüljük a háborút — mondotta Lord Halifax —, de határozottan meg akarjuk érttetni mindenkivel, hogy sohasem lehetnénk közömbösek máshol történt tá­madásokkal szemben. Elrabolták a csempészett árut Nagy Imre és Weisz József mosonszent­­színosi munkások megtudták, hogy két régi haragosuk Hutfliksz József és Nagy And­rás mosonszentjánosi lakosok Ausztriába utaztak, hogy onnan tűzkövet és egyéb til­tott árut csempésszenek be Magyar­­országra. Nagy Imre és Weisz csütörtökre virradó éjszaka a határnál lesben álltak az erdőben és amikor Hutfleksz és Nagy And­rás a csempészáruval megrakodva átléptek a határon, megrohanták őket. A két csempész először azt hitte róluk, hogy pénzügyőrök és futni kezdtek. Nagy és Weisz azonban utánuk rohant, sikerült is elfogniuk mindkettőjüket. Ütni-verni kezdték őket, majd elrabolták tőlük a csempészett árut. A két csempész azonban felismerte támadóit és csütörtökön délelőtt feljelentette Nagy Imrét és Weisz Józsefet

Next