Kis Ujság, 1938. szeptember (52. évfolyam, 196-220. szám)

1938-09-01 / 196. szám

2 lyásolni a történelem és a létért folytatott min­dennapi küzdelem által előírt vonalvezetés be­tartására, mint ahogyan esztelenség „külső be­­folyást" emlegetni akkor, amikor a Birodalom­ban élő németségről és a német népről van szó. Henlein Konrád éppen úgy óhajtja a békés megoldást, mint ahogyan Hitler a békés megoldás híve. A Vülkischer Beobachter így ír: Az angol kormány eddigi magatartása által olyan köte­lezettséget vállalt magára, amely sorsdöntő fontosságú és amelytől csak a tartós, becsületes és igazságos megoldás tehermentesítheti. Ez a megoldás azonban feltétlenül szükségessé teszi, hogy mindenekelőtt a prágai kormány figyel­mét felhívják a helyzet komolyságára és ezen­felül a további tárgyalásokban éppen olyan mértékben vegyék alapul a szudétenentelek kö­veteléseit, mint a prágai kormány új, nyilván­valóan angol kezdeményezésre visszavezethető tervét. Benes rádiószózatátlan­ ny 19 valósságra Hozza az in cse­s terve! Prága, augusztus 31 Mint ismeretes, Benes köztársasági elnök a legköze­lebbi napokban rádió­szózatot készül intézni Csehszlovákia lakosságához. Ezzel kapcsolatban, cseh forrásból szár­mazó értesülés szerint, közzé fogják tenni a cseh kormány úgynevezett harmadik ter­vét annak igazolására, hogy a cseh hivata­los körök „messzemenő engedményekre“ hajlandók a nemzetiségek önkormányzati követeléseivel szemben. A kormány tervezetét abban az esetben is közölni akarják a nyilvánossággal, ha addigra a szudétanémet párttal nem jött létre megegyezés az új tárgyalási alap tekintetében. Prága hangulata ma nyugodtabb, mint az előző napokban volt. A cseh főváros lakos­sága egy idő óta élelmiszereket raktározott, azonkívül kőolajlámpákat s gyertyákat vá­sárolt össze elővigyázatosságból arra az esetre, ha a világítás körül valami zavar lesz. Ezek a bevásárlások most alább­hagytak. Mérsékletb­e intse a cseh­ sajt­ót Prága, augusztus 31 A c cseh hírlapírók szervezetének elnök­sége felhívást intézett a tagokhoz. Ebben a legszigorúbb önmérsékletre inti őket, mert az állam érdekei azt kívánják, hogy az egész sajtó tartózkodó és mérsékelt maga­tartást tanúsítson a nemzetközi események­kel szemben és tartózkodjék olyan cikkek közzétételétől, amelyek külföldi államok becsületét érinthetik. A cseh korménykoalíció nem Hajlandó Hozzájárulni Hodzsa engedményeihez Prága, augusztus 31 A nemzetiségi tárgyalások új alapja, me­lyet Prágában harmadik tárgyalási alapnak neveztek el és amely Csehszlovákiának ke­rületekbe való beosztását tartalmazza, a keddi minisztertanácson, illetve az azt kö­vető tárgyalásokon sem jutott előbbre. Beavatott körökből származó információ szerint túlságosan nagy véleményeltérés mutat­kozik a kormánykoalícióban a minisz­terelnök által képviselt tervvel kapcso­latban. Ennek tulajdonítható az a körülmény, hogy Benes köztársasági elnök a minisztertanács után több miniszteri kihallgatáson foga­dott. Egyébként a cseh sajtó továbbra is Sir Reginald Ford, aki háború esetén Anglia, élelmezési diktátora lesz. KIS ÚJSÁG |HimfiTiirnBiiwiirm CSÜTÖRTÖK, 1038 SZEPTEMBER 1 1 uszító cikkeket ír. A Narodni Novinyban Domin képviselő azt írja, hogy a legnagyobb szigorral kell az államtekintélyt fenntartani, illetőleg fel­támasztani, ott, ahol illegálisan megsértet­ték. Ennek meg kell történnie akkor is, ha ostromállapotot kell kihirdetni ott, ahol a terrort és irredentizmust a közbiztonsági közegek egyszerű eszközeivel nem lehet elnyomni. A Lidove Noviny így ír: Chamberlain próbálkozásai bizonyos mér­tékben imponálók. Nem vagyunk azonban megelégedve a fáradozók eredményeivel és nem vagyunk elragadtatva attól a mód­tól, amelyben a brit törekvések meg­nyilvánulnak. Az angol Piroska már régen tudja, hogy nem a nagymamával beszél, hanem a far­kassal és mégis illedelmesen ül a székén és beszélget. LORD RUNCIMAN SZERDAI TANÁCSKOZÁSAI Prága, augusztus 31 A Runciman-kü­ldöttség titkársága szerda délután 4 órakor a következő közleményt tette közzé: Lord Runciman szerdán délelőtt 11 órakor Kundt szudétanémet képviselőt fogadta. Asthon­ Gwatkin szerdán Marienbadba utazott, ahol megbékélést folytatott Henlein Konráddal. G-Katikin szerda este visszatér Prágába. Lord Runciman délután fél 4 órakor Zajicsek német keresztényszocialista néppárti képviselőt fo­gadta. Lord Runciman és felesége* valamint kíséretének tagjai szerda este Randa Krulic asszonnyal a morva-osztravai bánya- és kohó­művek vezérigazgatójának feleségével vacso­ráztak. A SZUDÉTANÉMET VIDÉKEKEN SZOM­BATON ÉS VASÁRNAP TILOS SZESZES ITALT ÁRUSÍTANI Prága, augusztus 31. A Pravo Lidn­ értesülése szerint Hodzsa miniszterelnök beható tanácskozást folyta­tott Cerny belügyminiszterrel a szudétanémet vidékeken foganatosítandó rendszabályok­ról. A lap értesülése szerint szó van arról, hogy egyes járásokon szombaton és vasárnap tilos lesz a szeszes italok árusítása. A­ kormány ezzel akarja megakadályozni a sorozatos incidensek kirobbanását, amelyek a kormány véleménye szerint több­nyire kocsmákban kezdhetek és a szereplők részegségével voltak magyarázhatók. ENYHÜLÉS ÁLLOTT BE A NEMZETKÖZI HELYZETBEN A Liberté jelentése szerint Bonnet kül­ügyminiszter a közeljövőben megbeszélést folytat Welesek gróf párizsi német nagy­követtel. Viszont bizonyos szárnyra kelt hírekkel ellentétben nincsen szó arról, hogy Franciaország jegyzéket intézzen Berlin címére. Politikai körkben megelégedéssel ál­lapítják meg egyébként a nemzetközi hely­zetben tegnap beállott enyhülést és azt, hogy ez az enyhülés ma tovább tartott. Igen figyelemre méltó tünetnek tartják azt is, hogy a német sajtó hangja ma reggel érez­hetően megenyhült. Londonból jelentik: R. G. Menzies auszt­ráliai igazságügyminiszter, aki nemrég be­utazta Németországot, visszatérése után adott sajtónyilatkozatában azt a meggyőző­dését hangoztatta, hogy nem fog európai háború kitörni. Kisajátították a gyom­os kisper­tal szeszgyárát, a M­eziger-gyárat magszem­enen (A Magyar Távirati Iroda jelenti). Mint hivatalos helyről közült, a minisztérium a szeszegyedárusításról szóló 1938. XXX. tc. 23. paragrafusában foglalt rendelkezések­nek megfelelően folyó évi augusztus 31-ével a győri ipari­ szeszgyárat és a kisperkátai ipari szeszgyárat kisajátította, a Leipziger­féle óbudai szeszgyárat pedig megszüntette. A minisztérium erről szóló határozatát folyó évi augusztus hó 31-én közölték az érdekelt szeszgyárak tulajdonosaival. A győri és a kisperkátai szeszgyárak folyó évi szeptember 1-től mint egyedárusági szeszfőzdék fognak működni. Apja feljelentésére elfogták a fiút Baumann Imre 28 éves volt malomellenőr ellen apja, aki Pécsett bankár, feljelentést tett, hogy 700 pengő értékű ezüstneműt vitt magával és hazulról eltűnt. A pécsi ügyész­ség megkeresése alapján a főkapitányság detektívjei Budapesten előállították Bau­­mann Imrét, akinél még 200 pengő kész­pénzt, ezüst cigarettatárcát és zálogcédulá­kat találtak. A megtévedt volt malomellenőr elmondta kihallgatása során, hogy az apjától elvitt ezüstneműeket elzálogosította és az értük kapott pénz nagy részét már felkötötte. Búza, mini bankjegy­­forgalom fedezete London, augusztus 31. Az angol pénzügyi körökhöz közelálló Financial News azt javasolja, hogy az agrárállamok kormányai vásárolják fel or­szágaik idei szokatlanul nagy búzatermésé­nek feleslegét az árak alátámasztására és az ily módon állami tulajdonba került búza­készleteket nyilvánítsák bankjegyforgalmuk fedezetének, minthogy a búza — hosszabb időszakot tekintve —­ éppoly értékálló, mint az arany és idővel aranyért vagy nemes va­lutákért volna értékesíthető. A lap a továbbiakban sürgeti Angliát és Amerikát, nyújtson jelentékeny kölcsönöket a dunai államok kormányainak a búza­­vásárlások céljaira. Az angol és amerikai kölcsönök az illető államok bankjegyfedeze­tét erősítenék és hitelük alapját szélesíte­nék. E terv fő előnyei a lap szerint: 1. meg­védené a világpiacot a búza-túlkínálat ár­­romboló hatásától, 2. lehetővé tenné a feles­legek tervszerű, fokozatos értékesítését gyengébb termésévekben, 3. előmozdítaná az agrárállamok pénzrendszerének megszi­lárdítását és hitelük megerősítését, 4. je­lentékeny nemes valuta-készletekhez juttatná a dunai államokat. ELFOGTAK EGY BETÖRÉS TETTESEIT Szerdán reggel tettenérték Krecsméri István napszámost és Kristóf Gyula gyári munkást, amint a Simor­ utcai iskolába betörtek. A két betörőt elfogták s előállították a főkapitány­ságra, ahol előadták, hogy a fogházban is­merkedtek­ meg, ahonnan augusztusban szaba­dultak és elhatározták, hogy betöréseket fog­nak elkövetni a fővárosban. A főkapitánysá­gon mindkettőjüket letartóztatták. Kétszázmillid dollárral emailt az amerikai tenge­­részeti Holitscovetest Washington, augusztus 31. Leahy tengernagy, a haditengerészet fő­nöke, kedden megbeszélést folytatott Roose­­velt elnökkel. Leah­y tengernagy a megbeszélés után ki­jelentette, hogy a tengerészeti minisztérium a kongresszus legközelebbi ülésszakán ja­vaslatot szándékszik benyújtani a tengeré­szeti célokra szolgáló költségvetési tételnek kétszázmillió dollárral, való felemeléséről. A tengerészet ezidei rendes költségvetési té­tele 547 millió dollár volt, az utólagosan engedélyezett 60 millió dolláron és a köz­­m­innkaalapból átutalt 50 millió dolláron kívül. Leahy kijelentette, hogy a költségvetési télel fölemelését az idei hajóépítő terv meg­növekedett költségei folytán van szükség. Nyilatkozott azután a jövő évi hajóépítő tervről. Eszerint két csatahajó, négy cir­káló, nyolc torpedóromboló és hat vagy nyolc tengeralattjáró építése van tervbe­­véve. Roosevelt elnök dönt majd arról, hogy az új csatahajók 45.000 tonnásak le­gyenek-e. A mostani építőterv végrehajtása után az Egyesült Államok hajóhada bár­mely külföldi hajóhaddal szemben elegendő az ország megvédésére. HIRDESSEN • KIS UJSÁgbam Kinevezték a szín- és film­­művészeti kamarát megalakító bizottság tagjait A vallás- és közoktatásügyi miniszter a legutóbb kibocsátott rendelet értelmében a Színművészeti és Filmművészeti Kamara megalakításának előkészítésére dr Wlassics Gyula báró államtitkárt miniszteri meg­bízottként kiküldötte. Ugyanakkor dr Bingert Jánost, a Hun­nia Filmgyár Rt. igazgatóját, továbbá Cselle Lajos, dr Hosszú Zoltán és Vértess Lajos Színművészeket a Színművészeti és Film­­művészeti Kamara megalakításához szüksé­ges tennivalók ellátására hivatott bizottság tagjaivá kinevezte. valutakinagasdri eijidiidri a Lódén gosztolgodr­idzstulajdonosai Névtelen feljelentés érkezett ez év tava­szán a valutaügyészségre arról, hogy a Lódén posztógyár társtulajdonos-főrészvé­nyese, Roskes Owsej, bialytoki (Lengyel­­ország) születésű, lengyel állampolgár, bécsi házának jövedelmét elvonta a beszolgáltatási kötelezettség alól, nem jelentette be a Nemzeti Banknak. A detektívek kint jártak a gyárigazgató la­kásán és megtették jelentésüket, amelynek alapján a királyi ügyészség külföldi köve­telés bejelenésének gondatlan elmulasztásá­val elkövetett vétség miatt vádat emelt úgy Roskes Owsej, mint felesége, született Weintraub Eszter ellen. Német tolmács ismertette az elnök által felolvasott vádat a házaspárral. Roskes Owsej ugyanis — bár 1920 óta él Magyar­­országon — nem tud magyarul, felesége be­szél egy keveset magyar nyelven. — Tizennyolc év óta lakik Magyarorszá­gon és nem volt módja megtanulni a magyar nyelvet? — kérdezte az elnök a gyárigazga­tótól, aki nem válaszolt. A törvényszék a perbeszédek után ítéle­tében bűnösnek mondotta ki a házaspárt a vád szerinti vétségben és ezért­­ Roskes Owsert 400 pengő, feleségét pedig 100 pengő pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. Villámcsapás, mint enyhítő körülmény Pécsről telefonálja a Kis Újság tudósítója, Balázs Gábor 26 éves ormánypusztai mező­­gazdasági cseléd került szerdán a pécsi tör­vényszék elé, szándékos emberölés kísérlete, kormányzósértés és közszemérem elleni ki­hágás címén. A három, egymástól meglehe­tősen eltérő bűnt a vádirat szerint ez év jú­lius 31-én követte el, amikor egy sommás munkástársát, Barna Józsefet kaszájával megfenyegette és­ általában olyan erőszako­san viselkedett, hogy munkástársai este 8 órakor gúzsba kötötték és csak éjjel egy óra­kor bocsátották szabadon, amikor megnyu­godott. Balázs Gábor a törvényszék előtt azzal vé­dekezett, hogy évekkel ezelőtt egy villámcsa­pás következtében idegbajt kapott, amely mindig kiújul, valahányszor egy kis bort iszik. Mivel a törvényszéki orvosszakértő is megállapította, hogy Balázs Gábor idegbaj­ban szenved, a törvényszék csak kormányzó­sértésben és közszemérem elleni kihágásban találta bűnösnek és háromhónapi fogházra ítélte. „MAGYARORSZÁG ÚTJAI A LEGTÖKÉLETESEBBEK" Londonból jelentik: A Daily Telegraph kiküldött levelezője gépkocsiján beutazta a londoni isztanbuli nemzetközi gépkocsiutat és hosszú beszámoló cikkében megállapítja, hogy a két állam között, amelyeken az út átvonul, Magyarország építette a legpompá­sabb felületű, legtökéletesebb utat és ké­szült el legggyorsabban szakaszával, mint ahogy illik ahhoz az országhoz, amelyben az út intézősége székhelyét tartja. A cikk szerint Budapesttől tovább rohamosan süllyed a szállodák színvonala és mind­ na­gyobb nehézségbe ütközik útközben a ben­zin-utánpótlás. ___ • TÖBB SZÁZ MUNKÁST TEMETETT EL EGY FÖLDCSUSZAMLÁS London, augusztus 31 Tokiói jelentés szerint Észak-Koreában Chuto vasútállomásnál az éjszaka folyamán óriási földcsuszamlás a vasút­ munkások százait temette el. Eddig hatvanhat holttes­tet és tíz sebesültet sikerült kiásni. Három munkást épen szabadítottak ki a földtömeg alól .

Next