Kis Ujság, 1939. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1939-01-01 / 1. szám

31 /Jy J yf 7 53. évfolyam, 1. szám 1 Mai Képes CsaládiLapok ARA 12 FILLÉR KIS ÚJSÁG előfizetési ára 1 hóra .... . . . . P 2.~ SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL: k‘s rjSsl£ eSizorSi­zarra36hSa . Y. ‘. Y * v / ti- FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Budapest, vi H aradi utca 2. sz. telefon: 1207-26* KIS ÚJSÁG előfizetési ára 1 évre ..... . . P 24.­ ,­­ LEVÉLCÍM: KIS ÚJSÁG BUDAPEST 62. A MAGYAR NEMZET ÉS A MAGYAR PARASZT ÍRTA: ECKHARDT TIBOR Politikai munkásságom központi gondo­lata mindig az volt, hogy egyetemes nem­zeti érdekből nincsen fontosabb teendő mint a magyar parasztság felemelkedésé­nek a biztosítása. A paraszti, vagy még he­lyesebben, a népi politika, nem osztály­politika, hanem olyan átfogó nemzeti poli­tika, amelyet támogatni minden osztálynak egyformán érdeke. Ez a gondolat igaz volt eddig is, az 1928. év dübörgő eseményei kö­vetkeztében pedig jelentősége valósággal sorsdöntő lett. Az ú­j 1939. esztendő el fogja dönteni a kérdést: rátérünk-e végre a népi politika igaz útjára, mely nem lehet más, mint­ a föld népének a lábraállítása, vagy szép szólamok és hangzatos ígéretek lep­lébe burkolva, továbbra is felülről, a ki­váltságos osztályok szempontjából irányít­­taju­k és intéztetik-e az ország kormány­zása? Minden lánc olyan erős, mint annak a leggyengébb szeme, nyilvánvaló tehát, hogy elesett parasztságra erős nemzetet felépíteni nem lehet. Mégis a falu népe volt mindig a legelhanyagoltabb rétege országunknak, s az elszegényedési folyamat ezt a néptömeget érintette az utóbbi két évtizedben a legszé­lesebb mértékben. Nagyatádi Szabó István valamikor a „földmíves szegénységről“ be­szélt, újabban a falukutatók „hárommillió koldusnak“ nevezik ugyanezt a réteget. Bi­zonyos, hogy a magukra hagyatva, a legna­gyobb bizonytalanság és nélkülözések köze­pette tengetik életüket és nem erősödést, hanem gyengeséget jelentenek a magyar élet sorvadó fáján. Visszamaradt földbirtokpoli­tika fejlődésünk nem nyújt új életlehetősé­geket gyorsabb ütemben szaporodó falusi népességünknek. Közvetett adókra felépített költségvetési rendszerünk aránylag a föld népét terheli a legsúlyosabban. Az agrár­olló másfél évtized óta a paraszt nyakát fe­nyegeti a legélesebben. Alacsony mezőgaz­dasági terményáraink és napszámbéreink úgyszólván lehetetlenné teszi a drága ipar­cikkek megszerzését s ez a helyzet a Felvi­dék visszacsatolása óta a legélesebben je­lentkezik a magyar gazdasági életben. Mező­­gazdasági szakoktatásunk alig több a sem­minél. Mezőgazdasági kultúra hiányában valóságos csodaszámba megy, hogy némely vidéken mégis tudott a parasztság önmagá­ból nagyjelentőségű termelési eredményeket kiizzadni. Súlyos megkülönböztetés törté­nik az egészségügyi gondozás terén is, a vá­rosi és a falusi ember között, mert falun a legcsekélyebb házacska, vagy egyholdas in­gatlan tulajdonosa, ha megbetegszik, nem mer orvost hivatni, mert erre a „könnyel­műségre" rámehet az egész vagyona. Leron­gyolódott, rosszul táplált, a munkanélküliség veszedelmével küzködő pa­s­ztságunk sorsa valósággal az égbe kiált, így nem mehet to­vább! Népi irányban, a paraszti tömegek ja­vára gyökeres változásnak kell elkövet­keznie! Pedig, ha valaha, úgy most és ezután, van és lesz szükség öntudatos, kiegyensúlyozott lelkű és helytállani tudó magyar parasztra Imrédy miniszterelnök úr maga állapította meg, hogy a folyó év őszén lezajlott súlyos nemzetközi események közepette egyedül a parasztság őrizte meg a hidegvérét és tett eleget azzal az áldozatkész és nyugodt haza­fias öntudattal honvédelmi kötelezettségei­nek, amire adott helyzetben valóban szük­ség volt. A miniszterelnök úrnak ezt a meg­állapítását én a magam részéről csak meg­erősíthetem és hozzátehetem még azt is, hogy nehéz időkben minden nemzet honvé­delmének legerősebb támasza a parasztság Daladier francia miniszterelnök egyik leg­utóbbi beszédében azt mondotta, hogy a vi­lágháború idején 1915 után Franciaország­ban a lövészárkokban a katonák kilencven százaléka már paraszt volt. Úgy látszik a többi társadalmi réteg az első idők lelkese­dése után ott is más beosztásba vonult a mögöttes országrészbe. A paraszt védi min­denütt a hazát. Nemzetközi feszültségektől terhes időnk­ben erre a honvédelmi készültségre állan­dóan szükség van s ne gondolja senki, hogy az idei esztendő nagy átalakulásaival lezá­ródott a külpolitikai bonyodalmak kor­szaka. Az én meggyőződésem éppen az el­lenkező, a nagyobb bonyodalmak itt, Dél­­kelet-Európában, csak ezután kezdődnek. S ami áll a katonai kérdésekre, ugyanaz igaz békében is. A paraszt nemcsak a kard vasával, de az eke vasával is védi és fenn­tartja a magyar hazát. Viseli a terhek oroszlánrészét. Válságok idején összébb­húzza a nadrágszíját, koplal, de ellenáll a gazdasági megpróbáltatásoknak, ő a legbiz­tosabb fogyasztója a magyar iparcikkeknek s ha paraszti népünk fogyasztóképessége a normális szintre emelkednék, fejlődés és vi­rágzás volna az osztályrésze a kis- és nagy­iparnak s az összes értelmi foglalkozások­nak is, melyeket túlnyomó részben az őster­melő parasztság tart el. Mindezek a meg­gondolások arra késztetnek, hogy újév nap­ján a nyilvánosság elé ter­jess­zem­ az új földreformra vonatkozó javaslatomat, mely­nek elfogadása esetén hárommillió lelket számláló földműves szegénységünkből két­millió lelket átvezethetünk néhány éven be­lül a polgáriasodás útjára. Ha ez a javasla­tom elfogadtatok, minő általános fejlődés és fellendülés remélhető minden társadalmi réteg számára! Mostani történelmi időnkben azonban van a parasztságnak egy különleges nemzeti hi­vatása és jelentősége, mely egész sorsunk alakulására döntő kihatású lehet. Ezt a jelentőséget abban látom, hogy a Német Birodalomnak széles sávon közvetlen szom­szédságunkba történt előnyomulása követ­keztében nemzetünk történelmi esélyei je­lentékenyen megnövekedtek, de megsoka­sodtak a reánk nehezedő veszélyek is és minden attól függ, hogy a magunk életének szabad és független alakítása tekintetében milyen erőseknek fogunk bizonyulni? A ti­zenhetedik század végén Budavárát német segítséggel foglaltuk vissza, a törököt Sa­­voyai Eugen űzte ki Magyarország terüle­téről. De országunk visszaszerzéséért ször­nyű árat kellett fizetnünk és nyomban rá Rákóczi fejedelem szabadságharcainak kel­lett elkövetkezniük, hogy a nemzet a maga önállóságának némi foszlányait átment­hesse. Egy elvérzett és elerőtlenedett magyar nemzet nem tudta kellőképen kiegyensú­lyozni azt a mérhetetlen súlyú politikai, katonai és gazdasági hatalmat, amit a né­­n­t il lírod a) .m­iér­t is„ .A kérdés melyre a közeljövőben meg kell felelnünk, ismét ugyanaz: független államiságunk és szabad fejlődésünk biztosítására össze tudunk-e gyűjteni annyi politikai, katonai, gazdasági és erkölcsi erőt, hogy barátai maradhassunk a nálunknál sokkalta erősebb Német Biro­dalomnak, vagy gyengeségünk természetes következményeként szolgasorsba fogunk-e lesüllyedni? A válasz attól függ, hogy az egykor nem­­zetfenntartó magyar nemesség történelmi utóda, a magyar parasztság elég erővel, öntudattal, felkészültséggel és poltikai sza­badsággal fog-e résztvenni közéletünk je­lenlegi alakulásában, vagy visszaszorított, elnémított, széthulló és elszerencsétlenedő helyzetében a néma szemlélő szerepére lesz-e kárhoztatva? .A magyar függetlenségi gondolat hordozója ma elsősorban a pa­rasztság. Ha a paraszt erős, a magyar füg­getlenség biztosítva van. Ha elbukik a pa­raszt, vele bukik az ország. Ezt kell ma mindenkinek háromszor is meggondolnia. Ezért nézem aggodalommal azokat a jelenségeket, melyek a magyar parasztság gazdasági és politikai erőkifejtését komo­lyan hátráltatják. A nyílt szavazás rend­szere, mely kizárólag a falu népének sza­bad akaratnyilvánítását kötötte gúzsba, ezért volt elsősorban tűrhetetlen, de nem megnyugtató és nem lesz fenntartható a folyó évben elfogadott titkos választójogi reform sem, mert a választójog terjedelmét igen szűk körre szorította vissza s a ma­gyar nép értékes rétegeit rekesztette ki az alkotmány sáncaiból. Ezért kell minden erőnkkel síkra szállanunk egy mélyreható, népi irányú földbirtokrendezés sürgős meg­valósításáért. Mert a magyar honvédnek, akár békében, akár háborúban teljesítse kötelességét, fedelet kell húzni a feje fölé és földet kell rakni a talpa alá, hogy ön­tudatos és erős harcosa legyen a szabad és független Magyarországnak. Ezért kell ra­gaszkodnom a politikai vélemény szabad nyilvánításának a jogához. Mert azok a nyomások, sőt talán szükségességek, me­­lyek a mindenkori kormányokat megalku­vásokra kényszeríthetik, a magyar parasz­tig nem érhetnek el. És lehet idő, mikor a magyar függetlenségi gondolat védelmezői és bátor harcosai kiszorulnak a falvakba s onnan kell újból meghirdetniük a Nagysá­­gos Fejedelemnek és Kossuth Lajosnak lel­künkből soha ki nem irtható igéit. Politi-­­­kai értelemben sem megnyugtató az a hely­­zet, melyben a magyar parasztság ma él. Amidőn gazdaságilag és politikailag szerve­zetlenül egységes akaratnyilvánításig soha nem juthat el s amikor minden politikai­­ párt egy darabkát csipeget belőle és meg­akadályozza a parasztság politikai akara- tának a szervezett megnyilvánulását. Nem érdeke az országnak az­­ irányított sajtó túltengése, nem érdeke a nemzetnek, hogy minden írásért a kormányzat legyen fele­lős. A nemzet létérdeke ezzel szemben az, hogy szabad sajtón és szabad gyülekezési jogon keresztül a nemzet lelkében élő el­­pusztíthatatlan függetlenségi gondolat és szabad hagyományaink nyíltan kiélhessék magukat és feleírhatatlan akadályát képez­­zék minden idegen akarat érvényesülésé­nek. Jól tudom, hogy mai, problémáktól ter­hes időnkben, a nemzetnek erős kormányra van szüksége. De az erős kormány mellett erős társadalom is szükséges, mely szaba­don szervezkedik és függetlenül nyilvánítja a maga véleményét. Ezért kétszeresen aggá­lyos a magyar önkormányzati szerveknek Trianon óta folyamatban levő sorvadása és visszafejlődése. A paraszt a falu szemszö­géből ítéli meg az ország kormányzását és nem tarthat megfelelőnek semmiféle rend­szert, mely legalább a falusi önkormány­zat kérdésében a hozzászólás és határozás lehe­tőségét tág körben nem biztosítja a falusi népnek. A községi autonómia jobb kiépí­tése s a független polgárság és munkásság akaratának szabadabb érvényesülése nem akadálya, de szükséges kiegészítője az eré­lyes kormányzati politikának. S ami áll a községre, ugyanaz áll a törvényhatósági életre is, mely mindenkor nevelő iskolája volt a magasrendű magyar politikai tudás­nak s nem egyszer mentsvára a független­­ségi gondolatnak. A tekintetes vármegye is aggasztó dekadenciában van. Az öntudatos polgárság helyébe a hivatalnok-uralom lé­pett. S még azon a téren is, ahol a vár­megye a leghasznosabb működést fejthetné ki, a népgondozás, a szociálpolitika, a mezőgazdasági igazgatás terén központosító irányzatok jutnak kifejezésre, melyek meg­drágítják és minőségileg lerontják ezeknek az igazgatási ágaknak a teljesítőképességét. A népi politika nem hanyagolhatja el a nemzeti önkormányzat összes szerveinek gyors és erélyes kifejlesztését. A nemzet­közi helyzet által nyújtott előnyök és esé­lyek sikeres kihasználása megkívánja a nemzeti élet szabad fejlődését és ezen belül a parasztság helyzetének a megjavulását és jelentőségének a felfokozását.

Next