Kis Ujság, 1947. december (1. évfolyam, 133-156. szám)

1947-12-02 / 133. szám

Kedd, 1947 december 2 fÉ$$ * f ? €?f'<t§»ö I* Ara 4*0 fillér ms Hfsäg A Független Kisgazda*, Földmunkás- és Polgári Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antaliiy Gyula Jugoszláv-magyar kölcsönös segélynyújtási szerződés készül Az arabok harcot hirdetnek Judea ellen és szembeszállnak az Egyesült Nemzetekkel is A Palesztina felosztására vonatkozó döntéssel befejeződött az Egyesült Nemzetek gyűlése.Damaszkuszban tüntető arabok felgyújtották az amerikai nagykövetség épületét . Ellentétek a kelet és nyugati szociáldemokraták között A francia nemzetgyűlés elfogadta a köztársaság védelméről szóló törvényt Az Egyesült Nemzetek közgyűlése véget ért. A közgyűlés utolsó hatá­rozata 33 szavazattal 13 ellenében elfogadta a Palesztina felosztására vonatkozó javaslatot. A hetekig tartó UNO közgyűlés ezenkívül több fon­tos döntést hozott, így bizottságot küldött ki Korea ügyében, felállí­totta a balkáni bizottságot és meg­alakította a „kisközgyűlést“. Ezen­kívül határozatot fogadott el a szak­szervezetek szabadságának biztosítá­sáról és elhatározta, hogy a brit közlés szabadságának biztosítása érdekében nemzetközi értekezletet hív össze. Az utolsó ülésen került sor a Pa­­­lesztina-vita berekesztésére és a sza­vazásra. Palesztinának zsidó és arab ál­lamra történt felosztása meg­kapta a kétharmad többséget, miután azonban az arabok igen éles Zsidó részről a legnagyobb öröm­mel fogadták az UNO döntését. Tel- Avivban vasárnap az utcákon tán­colni kezdett a zsidó lakosság örö­mében Az a hír, hogy a nemzeti állam megalakítására vonatkozó zsidó álom végre valósággá válik, futótázként terjedt el az egész Szent­földön. Az épületekre mindenütt ki­tűzték a zsidó nemzeti zászlókat A Zsidó Iroda kiáltványt bocsátott ki hangsúlyozva Judea megalakulásá­nak történelmi fontosságát és rámu­tatva az összefogás és demokratikus építőmunka szükségességére. Zsidó nemzetközi jogászokból és szakér­tőkből álló bizottság máris meg­kezdte az alkotmánytervezet előké­szítését. Hír szerint weiszmannt, a veterán cionista­ vezért jelölik első köztársasági elnöknek. A Zsidó Iroda által elhatározott mozgósítás értelmében 17—25 éves korig ötvenezer zsidót hívnak be. Az arab világ a legnagyobb elkese­redéssel fogadja az UNO döntését. Az arab kiküldőnek ismételten kétségbe­vonták, hogy akár az USD közgyű­lése, akár bármely szervezete jogosan dönthetett Palesztina felosztásáról Az arabok által kiadott kiáltvánnyal egy­idejűleg Azzam pasa, az Arab Liga egyik vezetője kijelentette: ..4. arab világ az Egyesült Ne­­­zetekkel szem­ben is készen áll a harcra Ha az Egyesült Nemzetek időközben kísér­letet termenek arra, hogy felfegyver­zett erőket küldjenek Palesztinába, az ország kettéosztásának kikénysze­rítésére, — mondotta. — akkor mi azonnal a lgerék­esebb támadásba megyünk át " A palesztinai arab főbizottság vasárnapi ülésén országos általa­toa sztrájkot hirdetett, amely kedden kezdődik és három napig tart. Teljes bojkottot hirdettek az összes zsidók ellen. Damaszkuszban az arab főbizottság rendkívüli ülésre ült egy­be. Ugyanakkor arab tömeg felgyűl­elleüiállást fejtenek ki a döntéssel szemben, kérdéses, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete miképpen tudja majd végrehajtani határozatát, mi­után az esetleges arab ellenállás le­törésére most elsészben volna szük­ség az Egyesült Nemzetek haderejére, amely eddig még nem alakult meg. Az angolok már kijelentették, hogy semmi körülmények között nem bo­csátják rendelkezései fegyveres erejü­ket és így, amikor az UNO által ki­jelölt ü­lésbizottság Palesztinába­ ér­kezik majd, hogy a kormányhatalmat ideiglenesen átvegye, valósággal még­üres térben fog mozogni. Az angolok tudvalevőleg Palesztinában a köz­­igazgatást 1948 május 1-ig adják át, míg csapataikat augusztus 1-ig von­ják ki Palesztinából. Addig vala­milyen döntésnek kell létrejönnie a karhatalomra és a rend fenntartását biztosító intézkedésekre nézve. Jetta Damaszkuszban az amerikai nagy­követségei és a tüntetések során két ember életét vesztette. Palesztiná­ban az arabok tüntetések során ösz­­szesen hét zsidót öltek meg. Szigorú törvényt fogadott el a francia nemzetgyűlés Franciaországban a sztrájkok meg­szüntetéséről folyó tárgyalások a szak­­szervezeti szövetség és a kormány között eredménytelenül félbeszkkan­­tak. A francia nemzetgyűlés, amely szombaton összeült, egész vasárnapra virradó éjszaka folytatta tanácskozá­sait a kormánynak rendkívüli hatal­mat biztosító javaslatáról. Miután a törvényjavaslat a reggeli órákig nem kapta meg a szükséges többséget, a nemzetgyűlés vasárnap reggel tovább ülésezett és egész nap tanácskozott. A nemzetgyűlés tanácskozása feszült hangulatban folyt s azon egymást kö­vették a viharos jelenetek, különösen a kommunisták támadták igen élesen a kormány javaslatait. Schumann francia miniszterelnök közben ki­jelentette, hogy ha a nemzetgyűlés nem szavazza meg javaslatait, azokat rendeleti úton is életbe lépteti. Hosszú és viharos ülésezés után a nemzet­gyűlés végre megszavazta a köztársaság vé­delméről és a munka szabadsá­gáról szóló törvényjavaslatot a késő esti órákban 404 szavazattal 134 ellenében. Az elfogadott törvény­javaslat értelmében a kormány újabb tartalékokat hívhat be. A javaslat megszavazása után Schumann minisz­terelnök kijelentette, hogy a törvény rendelkezéseit csak akkor alkalmaz­zák, ha arra szükség lesz Mgyer munkaügyi miniszter ered­­ménytelen tárgyalásokat folytatott a központi sztrájkbizottsággal, amely vasárnap este további sztrájkra adott ki parancsot A sztrájkbizottság visszautasította a kormány valamennyi javaslatát és felhívást intézett a munkássághoz a harc folytatására. Egyes rádiójelen­­tések szerint azonban a sztrájkoló munkások bizonyos iparágakban egyre nagyobb számban veszik fel a munkát. Ellentétek az antwerpeni szocialista értekezleten Antwerpenben megnyílt a nemzet­közi szocialista kongresszus, amelyen egy esofhtrl szma­bdista nemzetközi szervezet felállítását szorgalmazza. Egy másik csoport szocialista infor­mációs iroda létesítését sürgeti. Az olaszok elgondolása szerint ez az iroda együttműködnék a belgrádi Ko­­minfortru­mal. Általában a nemzetközi szociáldemokrata kongresszuson éles ellentétek támadtak a ke­leti és a nyugati szocialisták kö­zött. A nyugati szociáldemokraták határo­zottan a Marshall-terv mellett foglal­tak állást, míg a keleteurópai szociál­demokrata kiküldöttek és az olasz szocialisták szembeszálltak a Mar­shall-tervvel. A brit munkáspárt a két véglet között foglalt helyet és azt a néze­tet védelmezte, hogy a Marshall-terv összeegyeztethető az építő szocialista politikával, továbbá azt kívánta, hogy a lehető legnagyobb erőfeszí­téssel tartsák fenn Európa egységét. A lengyel szocialisták vezére a kom­munistákkal való együttműködést hirdette mind nemzeti, mind nemzet­közi viszonylatban. Két albizottság fáradozott azon, hogy ezt a két élesen szembenálló nézetet határozati javaslatban össze­egyeztesse, majd közös bizottságot alakítottak. A kongresszus egyébként egyhangúlag elfogadta a Londonban tanácskozó külügyminiszterekhez in­tézendő felhívást, amely felszólítja a külügyminisztereket, kerüljék el minden áron Német­országnak keleti és nyugati rész­re való felosztását, mert ez vég­legesen kettéosztaná a világot. A felhívás ugyanakkor ,a legteljesebb mértékben hamlogatja Ausztria teljes szuverenitásának mielőbbi helyreállí­tását és az ausztriai megszállás megszüntetését a­ osztrok államszer­ződés létrehozásával. Az indítvány sajnálkozással állapítja meg végül, hogy nemrégiben bizonyos ,agresszív nyilatkozatok" hangzottak el a de­mokratikus szocialista pártok ellen. A külügyminiszterek tanácskozása A külügyminiszterek tanácsa ma folytatja értekezletét Londonban. K­evin környezetében azt mondják, hogy ma este eldől a ..négy nagy* tanácskozásának további sin A vita középpontjába Moldtom­o,, az a követelése kerüli, hogy a német békeértekezletet megelőzően létesüljön központi kormány Németországban, sőt lehetőleg tartsanak általános vá­lasztásokat is. Bizonyosnak tartják, hogy a három nyugati külügyminisz­ter messzemenő engedményekre hajlandó ebben a kérdésben, ha Mato’na. hozzájárul a megszál­­lási övezetek határainak végle­ges eltörléséhez, mert ezzel meg hitetne teremteni Németország gazdasági egységét. En­nek érdekében hír szerint az ango­lok nem zárkóznak el­ attól a rend­kívüli engedménytől sem, hogy a Szovjetunió követelte nemzetközi el­lenőrzés alá helyezzék a Pulit vidé­ket. A külügyminiszterhelyetesek egyébként holnap terjesztik az érte­kezlet elé az Ausztriáról szóló­ javas­latukat és a francia javaslatot is ek­kor tárgyalják az­ ausztriai német ja­vakról. Az arab világ az Egyesült Nemzetekkel szemben is készen áll a harcra Tito a Magyarországgal kötendő barátsági egyezményről Tito marsall nyilatkozott szófiai tárgyalásairól a külföldi sajtó képvi­selői előtt és hangsúlyozta, hogy a jugoszláv-bolgár barátsági és kölcsö­nös segélynyújtási egyezmény az egész világra nézve is nagyjelentőségű, mert megakadályozza, hogy a­­jövőben a Balkán újból a háború tűzfészkévé váljék. Kijelentette Tito, hogy a Bulgáriával kötött egyezmény­hez hasonló egyezményt szándé­kozik kötni Jugoszlávia Magyar­­országgal és Romániával is. Az­ ilyen egyezménynek a béke bizto­­sítása iz céljuk. László Ferenc ­ Nagyszabású szervezőmunkába kezd a Kisgazda Párt Dobi István a Kisgazda Párt politikájáról A Független Kisgazda Párt vasár­nap a veszprém megyei Olaszfaluban nagygyűlést tartott, amelyen Dobi István, a párt országos elnöke ismer­tette :­ Kisgazda Párt politikáját és az ország politikai helyzetét Dobos­­Já­nos helyi elnök megnyíló szavai u­tán Németh István főispán, akit most ne­vettek ki belügyi államtitkárrá, szó­lalt fel Dobi István országos elnök uralt arra, hogy a választások óta most mondja el első beszédét népgyűlésen, ezért a választások után bekövetkezett politikai helyzetet elemezni kívánja, h­a a Kisgazda Párt megmaradt vezetősége — mondotta többek között —■ nem tudott volna szabadulni a választásokon elszenve­dett kudarc hatása alól, akkor a dol­gozó magyar parasztságnak és a vele együttérző és gondolkodó polgár­ságnak, ipari, kereskedelmi, vagy ér­telmi foglalkozásúaknak politikai ér­dekvédelmi szerve legalábbis egyelőre megszűnt volna. A választások előtt bekövetkezett események megriasztot­ták a párt vidéki vezetőitl A parla­menti csoport ,sem tudott egységet mutatni, sőt a párt belső életében kü­lön csoportok szervezkedtek, olya­nőknek a befolyásolására, akiknek a Kisgazda­párthoz már semmi közük nem volt. Sét egyiknek-másiknak soha nem is volt köze Ezek a népvezetők­nek előlépett elemek fülbesúgással, vagy h­angos, lelkiismeretlen propa­gandával félrevezették népünket A választásokon a nép nem tudott a nemzet egyetemes érdekeinek megfe­lelően a szavával élni, mert rossz útra vezették ezek a lelkiismeretlen „vez­érek". Ha mi közömbösek tud­tunk volna maradni a velünk szem­ben közömbös nép iránt, akkor ma tiincs itt ez a párt, amely foglalkozásra való tekintet nél­kül a demokratikus polgári fej­lődés irányába vezeti a dolgozó népet. A nagyválasztmányi ülésen elhatá­roztuk, hogy a pártvezetőség tárgya­lásokat folytathat a koalíciós pártok­kal és ha a nemzet egyetemes érdeke úgy kívánja, továbbra is részt veszünk a koalíciós helyzetépítő munkában. A 45-ös választások után a marxista pártok roppant dinamizmussal ko­­m­oly alkotó munkát végeztek, állan­dóan újabb építőtervekkel álltak elő, ugyanakkor a Kisgazda Párt sok időt töl­tölt üres politizálgatással. A mar­xista pártoknak emelten volt elég erejük és lehetőségük arra is, hogy betűjünket állandóan faragjanak, s meg kell mondanom, esetenként ok­kal, mert a felszabadulás után bet­u-

Next