Kis Ujság, 1949. július (3. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-01 / 150. szám

Ára 60 fillér Ma: Teljes heti rádióműsor Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve. Péntek, 1949 július1 A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antu­lffy Gyula Országszerte folyik az aratás Fontos intézkedés a Központi Nyugdíjpénztár tagjairól 17-18 mázsás rizstermést várunk Az idei rizshozam, hála az öntözé­ses gazdálkodásnak, minden eddigi­nél kedvezőbben alakul. Már az első tervévben 24.000 holdon vetettek rizst és több mint 300.000 mázsás termést értek el. A rizsfejadag, amely 1947- ben kizárólag belföldi termésből egy kilogramm volt, 1948-ra 2,4 kilo­grammra emelkedett. Idén a holdankénti termésátlag jobb lesz, mint tavaly, amennyiben az előző évi 14 mázsás rizsterméssel szemben az idén holdanként 17—18 mázsára emelkedik a termésátlag, sőt ha a kedvező időjárás tovább folyta­tódik, még ennél is jobb termést ér­hetünk el. Az ötéves terv végére a termésátlag 22 mázsa lesz. Ez a 30 ezer holdra felemelt vetésterületnél évi 4,6 kilós fejadagnak felel meg. Felm­­éntítsfilml fríszü­lnek a szövetkezetek a július 3-i SZÖ­VOSZ megyei választmányi ülésekre Július 3-án összeülnek a Szövetke­zetek Országos Szövetségének megyei választmányi ülései, amelyeken meg­beszélik azokat a feladatokat, ame­lyek falun a szövetkezeti mozgalomra várnak. A szikszói gyűlésen részt vesz Rácz Gyula, a DÉFOSz országos fő­titkára. A szövetkezetek tagsága rendkívüli felajánlásokkal készül a választmányi ülésekre. Tiszabábolnán, Borsod me­gye mintaközségében, július 3-ára megtisztítják a szövetkezet 700 holdas legelőjét és a most alakult termelő­­csoport tagjai magukra vállalták, hogy az igával nem rendelkező szö­vetkezeti tagok takarmányát ingyen beszállítják. Több szövetkezet leszál­lította a tarlóhántási, illetve cséplési díjat. A hejőpapi szövetkezet felaján­lása: két kutat furat az újgazdák földjén. A megyei választmányi gyűléseken részt vesznek a termelőcsoportok ki­küldöttei is, ebből az alkalomból az encsi földmívesszövetkezet vándor­zászlót ajánlott fel a legjobb ered­ményt elért termelőszövetkezet ré­szére. Az ország minden részén igen nagy­számban csatlakoznak a szövetkeze­tek a felajánlási mozgalomhoz. A demokratikus görög kormány hálája a népi demokráciáknak Petrosz Cokalisz, az ideiglenes de­mokratikus görög kormány nevelés­ügyi minisztere a demokratikus gö­rög kormány nevében háláját fejezte ki a népi demokráciák, Albánia, Bul­gária, Magyarország, Lengyelország, Románia és Csehszlovákia népei, kor­mányai és szervezetei iránt azért, amit tettek és tesznek a görög gyere­kekért. A demokratikus görög kormány megállapítja, hogy mintegy 18.000 görög gyermeknek nemcsak kényel­mes és civilizált életet teremtettek, amilyent mindeddig nem ismertek a görög munkások és parasztok gyer­mekei, hanem ugyanakkor biztosítják számukra az iskolai oktatás, később a szakoktatás, sőt a felsőbb tanul­mányok előfeltételeit is. A népi de­mokráciákban élő görög gyermekek boldogok, biztosítva van jövőjük, míg a görög gyermekek többsége odahaza még mindig óriási nyomorban .­ A népi demokráciákban élő görög gyermekek új élet­építői gyanánt térnek majd haza A demokratikus Görögország soha sem felejti el, mi­­vel­­­t n­ők a népi demokráciáknak A világ szervezett dolgozói harcolnak a békéért Megkezdődött a Szakszervezeti V­ilág­szövet­ség milánói kongresszusa Szerdán délben nyílt meg Milánó­ban a Szakszervezeti Világszövetség II. kongresszusa, amelyre a világ munkássága 50 országból küldte el képviselőit. A kongresszust di Vitto­rio, a Világszövetség elnöke nyitotta meg. A Szakszervezeti Világszövetség — mondotta — kifejezi a dolgozók egységes akaratát, hogy egyesülten harcoljanak közös érdekeikért, egye­­lvben emelk­-rh goto fa­iszmm minden újjaejesztési kísérlete ellen. A Szakszervezeti Világszövetség har­col a gyarmati országok dolgozóinak érdekeiért, a fasiszta országokban uralkodó embertelen elnyomás és kizsákmányolás ellen. Amíg a tőkés uralom alatt álló országokban élese­dik a szakszervezetek harca, ugyan­akkor a népi demokráciák országaiban a feudális és imperialista kizsák­mányolás bilincseitől megszaba­dult dolgozók megindultak a fel­emelkedés útján. A trösztök urai és a zsoldjukban álló lakájok igyekeztek megbontani a munkásosztály egységét, a kongresz­­szus azonban messzehangzó szóval kiáltja: ,,Hetvenmillió szervezett dol­gozó nevében kijelentjük, hogy szembe­­fordulunk a világ kettéosztásával és harcolunk a békéért". Di Vittorio megállapította, hogy a fasiszta ideológia nyomdokain haladó kapitalista uralkodó klikkek szét akarják zúzni a demokratikus szabadságjogokat és elő akarják készíteni a talajt egy harmadik világháború számára. A világ dolgozói látják: a Szovjet­­únióban és a népi demokráciákban megszűnt a kapitalisták uralma, a ki­zsákmányolás és a dolgozók maguk irányítják sorsukat, építik jövőjüket. Végül hangsúlyozta, hogy a Szakszer­vezeti Világszövetség továbbra is a nemzetközi munkásmozgalom egysé­ges szervezete marad. Az elnökség megválasztása után Louis Saillant főtitkár mondott be­szédet. Tíz pontban foglalta össze a Világszövetség alapokmányában le­fektetet célkitűzéseket, amelyek kö­zött szerepel a háborús uszítók, a nemzetközi kapitalista monopóliumok ügynökei és az imperializmus világ­uralmi törekvései elleni harc és a vi­lág munkásságának jólétét biztosító küzdelem. Kijelentette, azok támad­ják a Szakszervezeti Világszövetséget, akik mindig ellenségei voltak a nem­zetközi munkásmozgalomnak. A Szakszervezeti Világszövetség büszke arra, hogy tagjai sorá­ban van a 28 és félmillió szovjet dolgozót tömörítő Szovjet Szak­szervezeti Szövetség, amely irá­nyítja a világ legjobban szerve­zett szociális biztosítási rendszerét. Egyetlen „reformista“ szakszervezet sem tud egyetlen kapitalista ország­ban sem semmiféle, még csak meg­ közelítőleg sem hasonló „reformot“ felmutatni, mint amilyen hatalmas sikereket valósítottak meg a világ első szocialista államában. Beszélt ezután Saillant a szakadá­­rok egységbontó tevékenységéről, akik külföldi hatalmak szolgálatában álla­nak, majd hangsúlyozta, hogy a nem­zetközi proletárszolidaritás gondolata elevenen él a világ dolgozóiban Beszélt azután a béke védelmében ki­fejtendő feladatokról, majd a kapita­lista világ válságáról emlékezett meg, amelynek következtében a nagyiparosok, a halálgyárosok, a bankárok mindenáron új há­borút szeretnének kirobbantani. Nem kétséges, hogy harmadik világ­háború kirobbantása esetén ez a há­ború a háborús uszítók szigorú és megérdemelt büntetéséhez vezetne. A munkásmozgalom növekvő erejét semmiféle hatalom nem tudja szét­zúzni és a munkások azt a társa­dalmi haladást és azt az igazi demo­kráciát képviselik, amely holnap mindenütt diadalmaskodni fog. A ka­pitalizmus válsága állandóan kiéle­ződik és az Egyesült Államokon sem segít semmiféle Marshall-terv. Hangúlyozta ezután, hogy a szerve­zett munkások nem tűrik a kapita­lista országokban sem, hogy rés tá­madjon a nemzetközi munkásszoli­­darításon és beszédét azzal fejezte be, hogy a Szakszervezeti Világszö­vetség erősebb, mint valaha. A Szovjet Tájékoztatási Iroda mun­katársa a Szakszervezeti Világszövet­ség milánói kongresszusának megnyí­lásával kapcsolatban megállapítja, a világ dolgozói tudják, hogy a munkásosztály egysége hatalmas fegyver annak a támadásnak az elbúró­sacéb. ’w­ e* a monopo­­ustuk inn/n­eit eu-iszi ti vonatio­ ellen, továbbá az új háború ki­­robbantására irányuló imperia­lista politika ellen. Az USA és Anglia támadó körei min­dent megtesznek, hogy ügynökeiken keresztül megbontsák a világ munkás­mozgalmának egységét. A Szakszerve­zeti Világszövetség azonban — az egységbontóktól megtisztultan — még fokozottabb harcba kezd a világ dol­gozóinak létérdekeiért, a békéért és a demokratikus szabadságjogokért. Vé­gül megállapítja a cikk, hogy a szak­­szervezeti tömegek szemben állnak a reakció és a szakadárok egységbontó törekvéseivel. Fontos intézkedés a Központi Nyugdíjpénztár tagjairól A Központi Nyugdíjpénztár ma fontos közleményt tett közzé az OMB Közlönyben. Eszerint bejelentést kö­teles tenni a Nyugdíjpénztárnál az Állami (nemzeti vállalatoknak), to­vábbá az államnak és közületeknek az az alkalmazottja, aki 1948 szep­tember havában valamely azóta meg­szűnt, elismert, egy el nem ismert vállalati nyugdíjpénztárnak (nyug­­díjkiegészítő pénztárnak, nyugdíj­alapnak, vagy egyéb nyugdíjintéz­ménynek) tagja volt, illetőleg nyug­­díjigénye szerződéssel vagy más jog­alapon a vállalattal szemben fenn­állott, nyugdíjas tagnak nyilatkoza­tot kiállítani nem kell. A bejelentést a jelenlegi munkálta­tóknál kell megtenni „összefoglaló be­jelentőlapon" és a munkáltatónak a hozzá beadott nyilatkozatokat a kitöt­­tött „összefoglaló bejelentőlap" kísé­retében 1949 július 5-ig kell megkül­deni a Központi Nyugdíjpénztárhoz. Az összefoglaló bejelentőlap az 1949 július 1-i állapotnak megfelelően állí­tandó ki. A bejelentés elmulasztása a nyugdíjpénztári tagsággal szerzett ösz­­szes jogok elvesztését vonhatja maga után. A továbbiakban a munkáltató kö­telességét is előírja a Központi Nyug­díjpénztár. Eszerint 1949 július 1. után a nyugdíjpénztári tag nevében, vagy alapjavadalmazásában beállott változást, a tagnak tőle való kilépé­sét és olyan új alkalmazott munká­­balépését, aki előző munkaviszonya alapján a Központi Nyugdíjpénztár tagja volt, vagy jogszabály alapján tagjává válik, egyénenként köteles a Központi Nyugdíjpénztárnak „jelentő lap“ felhasználásával 8 napon belül bejelenteni. A Központi Nyugdíj­­pénztár az egyes vállalatokkal ettől eltérő megállapodást is köthet Az Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztárától ezzel a rendel­kezéssel kapcsolatosan a következő felvilágosítást kaptuk: " Ez az intézkedés egy régebbi rendeleten alapszik és ennek alapján az állami vállalatok dolgozói általá­nos nyugdíjadat-bejelentési kötelezett­séggel tartoznak egyszeri alkalommal. Ennek a bejelentésnek az adatok egy­szeri megállapítása a célja. A jövő­ben a vállalatok a nyugdíjpénztári tagok kilépését, belépését esetenként 8 napon belül jelentik be külön je­lentő lapon. Fontos intézkedés még, hogy a jövőben nyugdíj­járulékok be­szedése a Nemzeti Bank inkasszó­­rendszerének felhasználásával törté­nik. Július 3 án megnyílik a tokaji híd. A tokaji vasúti hidat és a Tokaj— Rakamaz közötti vasúti vonalon fekvő öt ártéri hidat 1944 novemberé­ben a visszavonuló náci fasiszták fel­robbantották és a pilléreket is szét­rombolták. A pilléreket 1948-ban építették újjá. A vasszerkezeti munkálatokat tavaly szeptemberben kezdték meg, július 3-án a hidakat ünnepélyesen átadják a forgalomnak. Eddig 200 kilométert kellett megtennie annak, aki Szerencsről Nyíregyházára akart utazni. Most a tokaji híd felépítésé­vel 50 kilométerre csökken ez a tá­volság, az utazási idő is 3—4 órával lesz rövidebb Titóék az imppriali'äfakrffsk iíeuikeuaek — áiiapuia me« a Rude Pravo A Tájékoztató Iroda Jugoszláviával kapcsolatos határozatának évfordulója alkalmából Geminder, a Csehszlovák Kommunista Párt külügyi osztályá­nak vezetője a Rude Pravoban cik­ket írt, amelyben többek között a kö­vetkezőket írja: — Az imperialisták szolgálatába szegődött Tito-klikk a kártevés és ki­hívás eszközeihez folyamodik. Kéme­ket és fizetett ügynököket toboroz, hogy ezek révén olyan adatok birto­kába jusson, amelyeket a hivatásos angol és amerikai kémek hasztalan próbálnak megszerezni. A prágai jugoszláv követség hírszerző osztályá­nak vezetője például megbízta egyik ügynökét, hogy szerezzen adatokat a csehszlovák hadsereg fejlődéséről és tisztjeiről. Mennyi társadalombiztosítási hozzájárulást kell fizetni A hivatalos lap mai számában nép­jóléti miniszteri rendelet jelent meg, amely a földadó alanyait terhelő hoz­zájárulás összegeit állapítja meg. A gazdasági munkavállalók társa­dalombiztosítási költségeinek a fede­zésére ugyanis a földadó alanyainak, ha birtokuk kataszteri tiszta jöve­delme a 150 koronát meghaladja, hozzájárulást kell fizetni. A hozzájárulás mértéke a követ­kező: Ha a birtok kataszteri tiszta jö­vedelme 150 koronánál több, de a 300 koronát nem haladja meg, a ka­taszteri tiszta jövedelem minden koro­nája után 30 fillér. — Ha a birtok kataszteri tiszta jövedelme 300 koro­nánál több, de az 500 koronát nem haladja meg, 45 fillér. — Ha a ka­taszteri tiszta jövedelem 500 koroná­nál több, de az 1000 koronát nem halad­ja meg, 65 fillér. — Ha a ka­taszteri tiszta jövedelem az 1000 ko­ronát meghaladja, 75 fillér. A rendelet rendelkezéseit január 1-étől visszamenőleg kell alkalmazni. Itt a „futószalag-cipő" A Cipőipari Központ felügyelete alá tartozó Újpesti Cipőipari Rt. Tavasz­utca 7­7-­79. szám alatt lévő üzemé­ben szerdán kezdték meg a futósza­lag-szerű gyártást. Az­­ államosított cipőgyárak közül elsőnek ez az üzem kapott futósza­lag-berendezést. A futószalag-szerű gyártási eljárás a gyakorlatban­­egyelőre 50 százalékkal növeli majd a termelést, később azonban, ami­kor a dolgozók megismerik az új munkamódszereket és megszerzik a szükséges tapasztalatokat, már 100 százalékkal fokozható a termelés. A cipőgyár jó minőségű, olcsó bakan­csot gyárt futószalagon a bányászok, üzemi munkások és a dolgozó pa­rasztok szükségleteinek kielégítésére. A napi termelés jelenleg 500 pár bakancs, de ha a megfelelő gyakor­lat meglesz már, az üzem dolgozói a termelést 1006—1100 párra fokoz­hatják.

Next