Kis Ujság, 1949. augusztus (3. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-02 / 177. szám

Ára 60 fillér Nyeremény eső a Totóban Kedd, 1949 augusztus 2 A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antalffy Gyula Három éve annak, hogy megszületett jó pénzünk, a forint s ezzel elindulhattunk a nemzetgazdasági megszilárdulás, a stabilizáció útján. A pénz egyetemes történetének egyik legkomiszabb fejezete volt a mi 1945—46-os pengőinflációnk. Ehhez hasonló tüneteket a századforduló óta csak az első világháborút követő német infláció mutatott fel. Ez a két infláció úgynevezett csillagászati számjegyeivel s nyomasztó jelenségeivel a közgazdasági kérdésekben tájékozatlanok előtt is megvilágította, hogy milyen szörnyű hatásai lehetnek az imperialista háborúzásnak — még a fegyveres rombolás elmúltával is. Akik könynyen tudnak felejteni, azoknak a három év előtti hazai inflációt is elég visszaidézni ahhoz, hogy az imperialista háborúzásnak a szörnyű utóhatására emlékezve, megutálják a nemzetközi népnyomorítások rendszerét és annak háborús világnézetét. A békés új Magyarországnak meg kellett birkózni a bukott régi kormányzat szörnyű utószülöttével. Le kellett győzni az inflációt, hogy megkezdhesse az újjáépítés munkáját. „Nem fog sikerülni!“ — jósolgatták kéretlenül és hívatlanul azok, akiknek valóban érdekük volt, hogy ne sikerüljön megállítani és megfojtani a szörnyű inflációt. „Lehetetlen megállítani a hirdetett rövid idő alatt ezt a pénzromlást! — ijesztgették dolgozó népünket mindazok, akik terméketlen spekulánsokként nagyon jól éltek akkor a pénzromlásból, az áruszűkéből, a dolgozó nép szegénységéből. A háborús szegénység inflációs vámszedőinek, új és régi gazdagjainak vésztjóslásait igyekeztek „tudományosan“ megerősíteni a reakciós közgazdasági szaktekintélyek is. ..Ha meg is születik a forint külföldi kölcsön nélkül —, mondogatták a kapitalizmus beidegzettségében bírálgató elemek —, nem sok jövőt jósolunk neki: a pengőinfláció után majd eljön hamarosan a forintinfláció is!“ A vésztjósok „tudománya“ — teljes és tökéletes csődöt mondott. Az elromlott pengő helyett a forinttal olyan új pénzünk lett, amely romlás helyett egyre csak szilárdult s, rövid idő alatt annyira megszilárdult, hogy a nemzetközi forgalomban is a megbecsült helye lett. S ha az első világháborúval összefüggő előbbi pénzromlást csak 1923-ban, az akkori infláció ötödik évében állították meg a Horthy-rendszer pénzügyi szakemberei, sok sok fejtörés és külföldi kapitalisták kölcsönével, a három év előtti inflációt a demokratikus magyar kormány az egész világ ámulatára, alig egy év alatt győzte le a dolgozó népünk erejével., Az új pénz nemcsak nevében volt új, hanem eredetében s alapvető lényegében is különbözik mindenmás eddigi magyar pénztől: nem kapitalista bankfedezet az alapja, hanem dolgozó népünk munkaereje. Az új pénzzel azért új korszak is indult el: a dolgozó nép Magyarországának építő korszaka. Az új pénz lett a nyitánya mezőgazdasági és ipari életünk újjálendülésének, a több és jobb termelésnek. A három évvel ezelőtt elinduló stabilizáció nemcsak a forint megszületését és megszilárdulását jelenti, hanem egy új fejlődési folyamatot, amelyben a jó pénz megteremtése csupán egy kiinduló állomás. A fejlődés útja — ami a forinttal elindult — három év óta egyre világosabban és következetesebben bontakozik ki az ország dolgozó népe előtt. A jó pénz megteremtése nyomán elindulhatott a tervszerű nemzetgazdálkodás: a hároméves terv, amely ipari termelésünkben és mezőgazdasági életünkben egyaránt eltüntette a háborús pusztítások emlékeit. A dolgozók kezébe kerültek a bankok, bányák és nagyipari üzemek, ami fokozta a munkaversenyt. Az ipari dolgozók munkaversenye nyomán új technikai eszközök tömege kerül dolgozó parasztságunk kezébe: elindulhatott a korszerű gazdálkodás, a gépesített csoporti termelés, az igazi szövetkezés, új értelmet kapott a kereskedelem, a kisipar és az értelmiségi munka. A minőségi és a többtermelés áldásos eredménye a jobb és olcsóbb kenyér, a könnyebb és általánosabb művelődési lehetőségek s egy olyan gazdasági és kultúrtávlat, amilyen soha eddig nem nyílt a magyar nép előtt. Megindul a munkaverseny az építőiparban is Vízlabda-kritika az FTC—Vasas mérkőzésről A VILÁGSZABADSÁG KÖLTŐJÉT ünnepelték a világ szabadságszerető népei Szovjetúnió úgy ünnepelte Petőfit, mint tulajdon nemzetének nagy fiát Zenére és énekszóra ébredt vasárnap reggel a főváros: az utcákon lüinde Tinizt ínel.L-tele oszlopon nemzetiszínű és vörös zászlóerdő alatt igyekeztek a Petőfi-ünnepségek központi székhelye, a Petőfi-szobor felé. Előző este már az emlékülések sorozata nyitotta meg a magyarországi Petőfi-ünnepségeket. A honvédség felejthetetlenül szép Petőfi-ünnepsége után a Petőfi Emlékbizottság tartotta meg a Városi Színház hatalmas feldíszített termében ünnepi ülését, amelyen a köztársasági elnökön kívül megjelentek a kormány tagjai, valamint a politikai és szellemi élet vezetői." iésztetiek az illésen a Szovjetúnió képviselői is. Darvas József építésügyi miniszter nyitotta meg az ünnepélyt. — A költő halálának százéves évfordulóját ünnepeljük, de nem gyászünnep ez mégsem. Egy felszabadult győzelmes és bizakodó nép jelentheti: Petőfi polgártárs, örökségedet valóra váltottuk — mondta megnyitójában Darvas József miniszter. Köztünk lenne, látná, hogy a nép, országgyűlés, kormány, honvédség egy és ugyanaz és minden intézményünkben az ő forradalmi szelleme ötlött testet. Petőfi a magyar forradalomnak úgy vágott neki, hogy ismerte a francia forradalom történetét és tanításait. Nem a franciákba, nem a Nyugatba, hanem a forradalmi haladásba volt szerelmes és a forradalom fővárosa ma nem Páris, hanem Moszkva. Szükségszerű, hogy a Szovjetúnió, a testet öltött szabadság országa lett Petőfi második hazája. A szovjet nép itt megjelent költőküldöttei, a testvéri népi demokráciák írói, az elnyomott nyugati népeket ébresztő költővendégeink azt a győzelmes világirodalmi frontot képviselik, amely a múlt nagy példái közül az elsők között Petőfi nevét írta zászlajára — fejezte be ünnepi beszédét Horváth Márton. „Tettekkel emlékezünk Petőfire" Darvas József szavai után Horváth Márton, a Szabad Nép felelős szerkesztője mondotta el ünnepi beszédét. Kifejtette, hogy ma tettekkel emlékezünk Petőfire, mert mi megtörtük a bukott forradalmak, az elveszett szabadságharcok sorát. Ma, halálának századik évfordulóján elmondhatjuk, hogy Petőfi harca a mi karunkkal vívta ki a végső diadalt. A szabadság tízmillió magyar elidegeníthetetlen joga lett, a kunyhó győzedelmeskedett a paloták felett. A világszabadság vörös zászlaja diadalt aratott Európában és Ázsiában. A szabad magyar haza nincs többé egyedül, Európa keletére nem nehezedik többé a Szent Szövetség éjszakája. Nem magunkra hagyva járunk a haladás útján, hanem a szabad és szabadságért küzdő népek megszámlálhatatlan százmillióinak oldalán. Fontos tervekkel, a hétköznapok aprólékos munkájával haladunk a megálmodott kor felé: ezt a kort mi úgy hívjuk, a kommunizmus kora. — Győzelmünk titka az — folytatta beszédét Horváth Márton —, hogy Petőfi forradalmi elszántsága, az elmúlt száz év alatt munkások és szegény parasztok millióinak szívébe költözött. Petőfinek ma megvan a győztes pártja és hadserege, ami hiányzott életében. Petőfi eszméi győztek. Ma új programok, új horizontok tárulnak elénk, de ez nem jelenti azt, hogy Petőfi immár kizárólag költői műélvezet. Petőfi nemcsak az ifjúságot tanítja, hanem a nemzetet és egy kissé az egész haladó emberiséget is. Ha a nép ügyét győzelemre vitték is, a harcnak koránt sincs vége. Ellenkezőleg tudjuk, hogy a harc élesedik politikai téren is, ideológiai fronton is. Petőfi mélyen megvetette és leleplezte az áruló, üres, gyökértelen figurákat, akik a hazát nem szeretik. A kozmopolitákról, akik ellen mi is harcolunk, akiket ártalmas, veszedelmes ellenségnek tartunk, senki nem írt olyan lángoló haraggal, mint Petőfi, akinek hazaszeretete, forradalmi nemzetköziséggel párosult. Mi is azt tanítjuk, sőt mi tanítjuk legtudatosabban, hogy e kettő nem lehet meg egymás nélkül. A marxizmus, leninizmus klasszikusain kívül Petőfitől is tanulunk, amikor ma azt mondjuk: elárulja hazáját, elárulja a dolgozó nép ügyét az, aki a nemzetközi haladás, a szabadság és a béke legfőbb őrétől, a Szovjetúniótól csak egy hajszálnyira is eltávolodik. A történelem megvalósította Petőfi forradalmi célkitűzéseit — Petőfi a belső sorainkba furako- I A történelem nemcsak igazolta, hadott ellenség elleni kérlelhetelen éber- s nem meg is valósította Petőfi mindenségben is példakép lehet számunkra. I forradalmi célkitűzését. Ha élne, ha A szovjet kiküldött beszéde Horváth Márton beszéde után a szovjet íróküldöttség vezetője, Szcsipacsov szovjet költő mondott beszédet. — Ezekben a napokban — mondotta — a szocialista Szovjetunióban is mindenütt ünnepükt Petőfi Sándort, aki saját országán kívül még soha és sehol nem kapott annyi szeretetet és nem nyert oly őszinte elismerést, mint a Szovjetunióban. Petőfit azért szereti a szovjet nép, mert forradalmár és nagy humanista volt, a népi demokráciának, a magyar dolgozó nép és az egész dolgozó emberiség felszabadításának igazi harcosa volt. Határtalan szerette hazáját és ezért közelállt a szovjet irodalomhoz, hiszen ő testesíti meg azt a költőideált, amilyenné a szocialista szovjet irodalom művelői akarnak lenni. — Én, a Szovjetunió kiküldötte — mondotta Szcsipacsov — tisztelettel hajtom meg fejemet a magyar nép nagy költője és harcosa előtt. Nem minden népnek jutott osztályrészül, hogy olyan költőt adjon az emberiségnek, mint Petőfi Sándor. Élete és versei arra köteleznek bennünket, hogy ugyanolyan híven szolgáljuk a népet, ahogyan ő szolgálta és hogy kérlelhetetlenül elsöpörjünk utunkból minden néptől elrugaszkodott kozmopolitát, aki gyűlöli mindazt, ami igazán nemzeti, népi és emberi. Tíz zászló a Petőfi-szobor előtt A szombat esti ünnepségek után vasárnap reggel ragyogó napsütésben lobogó, zászlóerdők alatt gyülekezett a tömeg a Petőfi-téren a Petőfi-szobor elé, a koszorúzási ünnepségre. Egy talpalatnyi hely sem volt a téren, amelynek két oldalán honvéd, rendőr és szabadságharcos díszalakulatok sorakoztak fel. Ugyanilyen díszalakulatok álltak őrséget a SZIT-egyenruhás fiatalokkal együtt a Petőfiszobor talapzatán. A szoborral szemben tíz zászlót lengetett a szél, középen a Szovjetúnió lobogója, jobbra és balra a testvéri népi demokráciák zászlói lengenek a magasban. 11 órakor érkeztek a magyar kormány tagjai, a szovjet küdöttség által vezetett külföldi íródelegációk, a néphadsereg tábornokai, politikai és szellemi életünk legkitűnőbbjei. Pongrácz Kálmán, Budapest munkás-polgármestere mondott beszédet a szobor talapzatánál lévő díszes emelvényen. — Büszkén tekintjük magunkat Petőfi eszméi örököseinek — mondotta —, mert a mi politikánk, a magyar dolgozó népért folytatott munkálkodásunk, beteljesítése mindannak, amiért ő tollal és karddal harcolt. Ahogyan ő csodálattal tekintett a francia forradalomra és hőseire, éppen úgy tekintünk mi fel hűséges ragaszkodással és szeretettel a nagy Szovjetúnióra, élén annak nagy vezérére, Sztálin generalisszimuszra. A harc, amelyet Petőfi kezdett meg, teljes győzelemmel fog végződni, mert a magyar nép ügyét végre a nép vette kezébe.