Kis Ujság, 1949. szeptember (3. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-01 / 202. szám

Ára 60 miér Magyarország nyerte 3 atlétáinak malmsenyétCsütörtök, 1949 szeptember 1 A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Antalffy Gyula Újabb erélyes szovjet jegyzék a Tito-kormányhoz Moszkva, augusztus 31 (TASzS) A jugoszláv kormány augusztus 20-án jegyzéket intézett a szovjet kormányhoz. Ez a jegyzék a jugoszláv kormány válaszát tartalmazta a szovjet kormánynak augusztus 11-i jegyzékére, amelyben a szovjet kormány kifejtette álláspontját az osztrák szerződés megvitatása kapcsán Ausztriával szemben támasztott jugoszláv igényeket illetően. A szovjet kormány jelen, augusztus 29-i jegyzékében a következő tartalmú választ közölte Jugoszlávia kormányával: A szovjet kormány augusztus 20-án jegyzéket kapott a jugoszláv kormánytól. A jugoszláv kormány új jegyzéke újabb pletykák és légből kapott rágalmak halmaza, amelyekkel a jugoszláv kormánynak az a célja, hogy álcázza kétkulacsos politikáját és becsapja Jugoszlávia népeit! A jugoszláv kormány, amelyet a szovjet kormány augusztus 11-i jegyzéke, mint a kariatidai szlovének érdekeinek és Jugoszlávia nemzeti jogainak árulóját megcáfolhatatlan tényekkel leleplezett — igyekszik eltüntetni árulásának nyomait, igyekszik kibújni a felelősség alól és a tőle már megszokott hazug és rágalmazó fogásokhoz folyamodik. A szovjet kormány nem azért tartja szükségesnek az alábbi megjegyzések közisét, hogy meggyőzze a jugoszláv kormányt, amely már régóta meggyőződések nélkül él és csak nyugati gazdáinak utasításait követve működik, hanem azért, hogy lerántsa róla a leplet és hozzásegítse Jugoszlávia népeit, hogy megpillanthassák a mostani jugoszláv kormány valódi arculatát. A jugoszláv kormány azt állítja, hogy Sztálin Renner osztrák kancellárhoz intézett levelében „garantálta az 1938. évi osztrák határokat" (augusztus 3-iki jugoszláv jegyzék), hogy Sztálin „ígéretet tett, hogy az osztrák határok változatlanok maradnak“, hogy Sztálin „minden segítséget megígért az osztrák-jugoszláv határ változatlanságának megőrzésére“, hogy tekintettel erre a szovjet kormány nem támogathatta Jugoszláviának az osztrák határok oly értelemben történő megváltoztatására vonatkozó követelését, hogy Szlovén- Karinthiát a Jugoszláv Köztársaságnak adják át. Idézzük Sztálinnak Renner osztrák kancellárhoz 1945 májusában intézett levelét: „Karl Renner úr őméltóságának, Ausztria kancellárjának. Köszönöm önnek, igen tisztelt Elvtársam, április 15-i levelét. Bizonyos lehet afelől, hogy az ön gondja Ausztria épségét és jólétét illetően az én gondom is. Kész vagyok az erőinkhez és lehetőségeinkhez mérten bármily szükséges segítséget nyújtani önnek Ausztria számára. Elnézését kérem a késői válaszért. J. Sztálin.“ Mint látható, Sztálin levelében egyetlen szó sincs sem „Ausztria határairól“, sem „az 1938. évi osztrák határok garantálásáról“, sem „Ausztria határainak változatlanságáról, sem pedig arról, hogy „Ausztria határai változatlanok maradnak“. Mindezt a jugoszláv kormány találta ki és hazudta össze. Sztálin levelét két olyan körülmény idézte elő, amelyek szétszakítással és függetlensége elvesztésével fenyegették Ausztriát Egyrészről, egyes angol körökben, terveket szőttek, hogy Ausztriát, Magyarországot és Dél-Németország egyes részeit dunai monarchiává egyesítik. A szovjet kormány határozottan ez ellen a terv ellen foglalt állást, kijelentve, hogy ez Ausztria függetlenségének elvesztésével fenyeget, hogy Ausztriának független államnak kell maradnia. Másrészt a szláv államok, köztük Jugoszlávia, bizonyos nacionalista köreiben felvetették azt a tervet, hogy osszák fel Ausztriát a szomszéd államok között. A szovjetkormány époly határozottan állást foglalt ez ellen is, kijelentve, hogy Ausztria felosztása reakciós intézkedés lenne, amely ellentmond a demokratizmus elveinek, hogy Ausztriának egész államnak kell maradnia. Ezen az alapon jött létre Sztálin levele. A jugoszláv komány azt tartja, hogy a nemzetek önrendelkezési elve csupán Jugoszláviára és a győztes nemzetekre alkalmazható, így azonban csupán olyan emberek gondolkozhatnak, akik az imperialista hódításvágy szellemében nevelkedtek. A demokratizmus ezzel szemben abból indul ki, hogy a nemzetek önrendelkezésének elvét, alkalmazni kell" minden nemzetre, köztük a legyőzött nemzetekre is. Éppen ebből indult ki a szovjetkormány, amikor elvetette mind a dunai monarchia megalakításának tervét, mind pedig Ausztria feldarabolásának tervét. •Vajon ez azt jelenti-e, hogy a szovjet kormány azzal, hogy Ausztria feldarabolása ellen és Ausztria függetlensége mellett foglalt állást, ezzel elismerte Ausztria „határainak megváltoztathatatlanságát“, hogy nem engedhető meg Ausztria határainak módosítása Jugoszlávia javára? Természetesen nem. Egyik vagy másik állam épségére vonatkozó kérdés és ennek az államnak „határai megváltoztathatatlanságára“ vonatkozó kérdés két teljesen különböző problémát jelent. Csak olyan emberek, akik a marxizmus utolsó maradványait is elvesztették, keverhetik össze ezeket egy halomba és tehetnek közéjük egyenlőségjelet. A szovjet kormány állást foglalt Lengyelország felosztása ellen és amellett, hogy minden lengyel földet egy egységes teljes államba egyesítsenek. Jelenti-e ez azt, hogy a szovjet kormány ezzel ugyanakkor Lengyelország határainak megváltoztathatatlansága mellett foglalt állást, hogy nem tartotta akkor lehetségesnek Lengyelország határainak kiigazítását egyik vagy másik oldal felé? Természetesen nem jelenti. Az ezután következő tények ezt teljes világossággal mutatták meg. Amikor a az amerikai politikusok egy része előállt azzal a tervvel, hogy részben osszák fel Olaszországot és azt követelte, hogy válasszák el Szicíliát Olaszországtól, a szovjet kormány ez ellett a terv ellen foglalt állást és megvédelmezte Olaszország épségét. Azt jelenti-e ez, hogy a szovjet kormány Olaszország határainak megváltoztathatatlanságáért szállott síkra, hogy nem tartotta lehetségesnek Olaszország határainak kiigazítását Jugoszlávia javára? Természetesen, nem azt jelenti. Az ezt követő tények egész világosan megmutatták ezt. Ugyanezt kell elmondani Ausztriáról is. A szovjet kormány Ausztria épsége mellett állott és áll továbbra is. Azt jelenti-e ez, hogy ezzel együtt Ausztria határainak megváltoztathatatlansága mellett nyilatkozik, hogy nem találta lehetségesnek Ausztria határainak kiigazítását Jugoszlávia javára? Világos, hogy nem ezt jelenti. Az ezt követő események teljes világossággal megmutatták ezt, mert a szovjet kormány Ausztria épségét védelmezve ugyanakkor az osztrák határoknak Jugoszlávia javára történő kiigazításának szükségessége mellett foglalt állást. Nem lehet kétséges, hogy Jugoszlávia megkapta volna Szlovén-Karinthiát, ha a jugoszláv kormány nem viselkedett volna gyáván és gyávasága következtében nem árulta volna el Jugoszlávia nemzeti jogait. A jugoszláv kormány, felismerve, hogy Sztálinnak Kernelhez intézett leveléről hangoztatott rágalmazó kitalálásai tarthatatlanok, a rágalmazó kitalálásoknak más fajtájához folyamodik és jegyzékében azt állítja, hogy a szovjet kormány nem látta már tovább lehetségesnek Jugoszláviának a Szlovén-Karinthiára vonatkozó régi igényei védelmezését , amelyekről a jugoszláv kormány lemondott — állítólag azért, mert ennek fejében még külön 50 millió dollárt kapott akkor, amikor az ausztriai szovjet vagyont az osztrák kormánynak eladták. Mint ismeretes, a Szovjetúnió a potsdami értekezlet döntéseinek megfelelően tulajdonjogot kapott a Kelet-Ausztriában található német vagyontárgyaira, éppúgy mint Anglia, az USA és Franciaország tulajdonjogot kapott a Nyugat- Ausztriában, Nyugat-Európában és az amerikai országokban található német vagyontárgyakra. A szovjet kormány Ausztria kívánságának megfelelően beleegyezett, hogy megfelelő kompenzáció ellenében eladja Ausztriának ennek a vagyonnak egy részét. És íme, a jugoszláv kormány azt állítja, hogy „a szovjet kormány beleegyezve abba, hogy a karinthiai szlovének osztrák kormányzat alatt maradjanak, saját hasznára kivívta, hogy az Ausztriában található német tulajdonért neki járó kárpótlást 50 millió dollárral felemelték, hogy ezzel kapcsolatosan a szovjet kormánynak az említett vagyonért nem 100 millió dollárt kell kapnia, amint ezt a szovjet kormány állítólag követelte, hanem 150 millió dollárt. Nem gondoltuk, hogy a jugoszláv kormány oly mélyre süllyedhet, hogy a Szovjetúnióról ennyire ocsmányul és aljasul vélekedjék. Kétségtelen, hogy csak a szocializmus és demokrácia árulói és minden emberségből kivetkőzött féktelen fasisztákká vált emberek képesek a Szovjetúnióról és kormányáról ennyire pimaszul és zabolátlanul fecsegni. A jugoszláv kormány állításainak minden szava hazugság. Nem igaz, hogy a szovjet kormány 100 millió dollárt követelt kárpótlásul a vagyontárgyakért. A valóságban a szovjet kormány 200 millió dollárt követelt. Nem igaz, hogy a szovjet kormány 50 millió dollárral többet kap a megállapított árnál. A valóságban a megállapított árnál 50 millió dollárral kevesebbet kap. Nem igaz, hogy Karinthia kérdésének valamilyen köze van az ausztriai szovjetvagyon eladásához, mert még a jugoszláv kormány aljas feltételezése mellett sincs itt helye Szlovén-Karinthia kérdésének. Mindezt a jugoszláv kormány agyalta ki és hazudta össze. Nem. Urak! Nem a szovjet kormány, hanem a jugoszláv kormány árulta el a karinthiai szlovének érdekeit, minthogy még 1947-ben lemondott minden területi igényéről Ausztriával szemben. Van egy okmány — Kardeljnek A. J. Visinszkijhez 1947 április 20-án intézett levele —, amelyben a jugoszláv kormány lemond Szlovén-Karinthiáról és csupán arra szorítkozik, hogy két villamoserőtelep igazgatásában különleges jogokat kapjon. Az okmány a következőket mondja: „A kérdést kisebb határkiigazítással el lehet intézni. Erre vonatkozólag két változatot terjesztek ön elé, a) Végső esetben, ezt meg lehet oldani azáltal, hogy a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságnak különleges jogokat biztosítanak ezen erőmű telepek igazgatásában.“ Ez elől az áruló okmány elől a jugoszláv kormány éppúgy nem térhet ki, ahogy nem térhet ki saját árnyéka elől. Figyelmet érdemel, hogy ugyanakkor, amikor a jugoszláv kormány Kardelj levelében lemondott Szlovén- Karintináról, a szovjet küldöttség a külügyminiszterek tanácsának moszkvai ülésszakán 1947 április 21-én, egy nappal később Kardelj levelének vétele után, kijelentette: „A szovjet küldöttség indokoltnak ismeri el a jugoszláv kormánynak azt a javaslatát, hogy egyesítsék Szlovén- Ioarinthiát Szlovéniával, amely Jugoszlávia területéhez tartozik, továbbá Stájerország szlovénlakta területeire vonatkozó javaslatait és azt a javaslatát, hogy adjanak a burgenlandi horvátoknak különleges szabályzatot, amely biztosítja ezek nemzetiségi jogait, miként ezt a jugoszláv küldöttségnek az az emlékirata fejtette ki, amelyet 1947 január 22-én terjesztettek Londonban a külügyminiszterek helyetteseinek értekezlete elé. A szovjet küldöttség támogatja a fent említett javaslatokat.“ Mint ismeretes, a szovjet küldöttségnek ezt a nyilatkozatát a továbbiakban belevették a külügyminiszterek tanácsának az ausztriai szerződés ügyében 1947 októberében készített jelentésébe. Van egy másik okmány is. A jugoszláv kormány 1949 augusztus 3-án kelt jegyzékében kijelentette, hogy „a jugoszláv kormánynak azokról a javaslatairól, amelyeket 1947 június 14-én fejtettek ki Noel Baker angol miniszter előtt, a Szovjetúnió kormányát még 1947 április 20-án tájékoztatták abban a levélben, amelyet A. J Visinszkij miniszternek küldtek“, azaz Kardelj fentebb említett levelében. Ily módon a jugoszláv kormány augusztus 3-i jegyzékében elismerte, hogy az angol kormányt a jugoszláv kormány 1947 júniusában tájékoztatta arról, hogy lemond Szlovén- Karinthiát illetően mindennemű területi igényéről Ausztriával szemben. Ezzel nemcsak Anglia kormánya, hanem az Egyesült Államok és Franciaország kormányai is, amelyek az Ausztriával szemben támasztott jugoszláv igényekre vonatkozólag közös elutasító vonalat követtek, értesültek arról, hogy a jugoszláv kormány — a látszat kedvéért fenntartva a külügyminiszterek tanácsában Szlovén- Karinthiára vonatkozó területi igényeivel kapcsolatos formális kijelentéseit — valójában lemondott ezekről az igényekről és elárulta a Karinthiában élő szlovének , érdekeit és Jugoszlávia nemzeti jogait Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy hazug a jugoszláv kormánynak augusztus 20-i jegyzékében tett kijelentése, amelyben azt mondja, hogy „mindenki előtt ismeretes, hogy Jugoszlávia kormánya sohasem mondott le Szlovén-Karinthia visszacsatolásáról és nem szűnt meg ezért harcolni.. .“ A jugoszláv kormány hazugsága és kétkulacsossága annál nyilvánvalóbb, minthogy az angol miniszterekkel az említett tárgyalásokat a szovjet kormány elől eltitkolva, a Szovjetúnió háta mögött folytatták. Mint ismeretes, Kardelj április 20-i levele egy szót sem szól arról, hogy a jugoszláv kormány tájékoztatni szándékozik Anglia kormányát a Szlovén-Karinthia kérdésében tett engedményeiről. A szovjet kormány előtt semmi sem volt ismeretes ezekről a tárgyalásokról egészen addig a pillanatig, amikor 1947 júniusában Jugoszlávia egyik képviselője Bécsben az ausztriai szovjet politikai tanácsos helyettesével folytatott beszélletés során el nem szólta magát erről. Csak ezután fordult a szovjet kormány belgrádi nagykövete útján kéréssel a jugoszláv kormányhoz, hogy teremtsen világosságot ebben a kérdésben. 1947 augusztus 5-én beszélgetés folyt le A. I. Lavrentyev szovjet nagykövet s Tito miniszterelnök és helyettese, Kardelj között. A szovjet nagykövet kérésére, hogy tájékoztassák a szovjet kormányt azokról a tárgyalásokról, amelyeket Noel Bakerrel folytattak Belgrádban, Tito eleinte kijelentette, hogy ezeken a tárgyalásokon a jugoszláv kormány kitartott a Szlovén-Karibiával kapcsolatos hivatalos javaslatai mellett, amelyet a külügyminiszterek tanácsa elé terjesztett, de E. Kardelj nyomban kijavította, amennyiben elismerte, hogy Noel Bakert a Szlovén- Karinthiával kapcsolatos minimális területi igényekről is tájékoztatták. A jugoszláv kormány 1949 augusztus 3-i jegyzékéből azonban ismeretessé vált, hogy Noel Baker angol miniszterrel közölték a jugoszláv kormánynak azokat a javaslatait, amelyeket Kardelj 1947 április 20-i levele fejtett ki és amelyek a jugoszláv kormánynak Szlovén-Karinbiára vonatkozó mindennemű területi igényéről való lemondását foglalták magukban. Ezek a tények elsősorban arról tanúskodnak, hogy a jugoszláv kormány még 1947 nyarán tájékoztatta az angol kormányt a Szlovén-Karinthiára vonatkozó területi igényekről való lemondásáról, eltitkolva ezt a Szovjetunió kormánya elől. Másodszor, ezek a tények arról tanaskodnak, hogy a jugoszláv kormány kétkulcsosan viselkedett mind 1947-ben, mind pedig később is, amikor olyan színben tüntette fel magát, mintha küzdene Szlovén-Karinthiáért, noha valójában a jugoszláv kormány máskét évvel ezelőtt az angol kormány képviselőivel kötött titkos alkuban lemondott Szlovén-Karinthiáról. S harmadszor ezek a tények arról tanúskodnak, hogy a nyugati hatalmak, miután tájékozva voltak arról, hogy Jugoszlávia lemondott Szlovén-Karinthiáról, még élesebben léphettek fel a jugoszláv területi igények ellen, ami lehetetlenné tette a szovjet kormány számára, hogy sikert érn el a jugoszláv igények megvédése ügyében. Mi magyarázza a jugoszláv kormánynak ezt az áruló magatartását Szlovén-Karinthiával kapcsolatban és ezt az aljas kétkulacsosságot a Szovjetúnióval szemben? Milyen célt követett ezzel? Nyilvánvaló, hogy ezzel azt a célt követte, hogy mesterségesen nézeteltérést szítson a külügyminiszterek tanácsában. Ezt a jugoszláv kormány Anglia, az Egyesült Államok és Franciaország szélsőséges, leginkább agresszív imperialista köreinek érdekében tette, amely köröknek érdekük fűződik ahhoz, hogy fenntartsák az ellenséges hangulatot a Szovjetúnió iránt és a háborús hisztériát. Ebben az esetben a jugoszláv kormány a Szovjetúnió ellenfeleként és ellenségeként, mint a külföldi imperialista körök ügynöke lépett fel. Amikor a jugoszláv kormánynak ez a sötét játéka nyilvánvalóvá vált, a szovjet kormány természetesen nem kívánt részese lenni ennek a piszkos politikának, amellyel a jugoszláv kormány becsapja Jugoszlávia népeit. Világos az is, hogy a szovjet kormány ezután már nem léphetett fel Jugoszlávia területi igéneinek védelmében, minthogy a jugoszláv kormány, mint az most kiderült, maga mondott le ezekről az igényekről, amikor 1947-ben titokban megegyezett az angol kön 'yv képviselőivel és ezzel a szo -lány számára lehetetlenné t fingó szláv igények további sédninését