Kis Ujság, 1951. május (5. évfolyam, 101-124. szám)
1951-05-03 / 101. szám
A Független Kisgazda Párt központi lapja Főszerkesztő: Dobi István — Felelős szerkesztő: Katona Jenő Százezrek béketüntetése a nagy májusi ünnep seregszemléjén / óra 6o perc. A Hősök térén vagyunk, május elsején. A nap már a Liget fölött jár s önti ránk vörös aranyát. Az ég olyan kék, mint a mély tavak, a levegő meg átható, mint a tiszta gyerekszemek. Várjuk az ünnepet. Szellő suhan a téren át s a Liget felől orgonák mézét és illatát sodorja felénk. A tér közepén felmagasodik a roppant emelvény. Huszonöt méter magas. Májust fehér hetükből rakták ki s az egyes számot nagy, vörös lobogókból. A magyar nép vezetői s a magyar nép igaz barátai ülnek az emelvényen. Az ékalakú emelvény élén Rákosi Mátyás áll. Mellette két oldalt a Magyar Dolgozók Pártjának vezetői, a minisztertanács elnöke, a minisztertanács és az Elnöki Tanács tagjai, s fénylő kitüntetésekkel mellükön a munka hősei. S a béke nagy családjának követei, kik az alkotó világ szivét és szeretőjét hozzák hozzánk a munka ünnepére. Kiszeljóit, a Szovjetunió és Huan Céh, a Kínai Népköztársaság nagykövetei, koreaiak, lengyelek, románok, csehszlovákok, s a szavak mesterei, a világ legnagyobb irodalmának szerény s nagyon közvetlen követei: Fegyim, Babajevszkij, Polnoj ,szovjet írók. S előttünk, a tér aszfaltján szabályos négyszögekben a néphadsereg különböző alakulatainak katonái. Hajósok egyenruháját látom, fehér gallérjuk szikrázik a fényben. Fehér kesztyűk villannak meg, kivont kardok éle fénylik a napban. Páncélosok, Gyalogosok, Tüzérek és államvédelmi határőrök. A nagymutató eléri a tizenkettes számot s a kiegyenesedett magyarok gyűrűjében felhangzik a szabadságért annyit vérzett magyar nép, ősök üzenete a századok mélyéből: A Rákóczi-induló költőjét is. Látták a nép küzdelmét szabadságáért, látták Kossuthot, látták Világost, látták a bukást... Hetes sorokban hozzák a 19-es szabadságharcunk és forradalmunk lobogóit is. Azok hozzák, akik oly későn, de megérték a magyar szabadságot. Azok, akiknek sorsában már beért a vetés. Azok, akiknek felszabadulásáért egy ezredév harcolt és vérzett, akikért meghalt Dózsa, Martinovics, akikért rabságot viselt Rákóczi, akikért száműzetésbe ment Kossuth, akik végre annyi keserv és oly sok visszavonás után otthont leltek saját otthonukban. A magyar nép jön, a szabadság és béke hadserege jön; a volt mezítlábasok, proletárok, summások, a talpasok leszármazottai, Kossuth honvédőink dédunokái —, s felmutatják a békés, nagy ég felé fénylő fegyvereinket. — Megvédjük szabadságunkat! Megvédjük békénket! —- mondják hangtalanul is, amint a gépkocsizó díszezred alakulatai elérik a teret. Lenyűgöző katonai díszszemle Megigéz, elragad a kép. Amiért Esze Tamás mezítlábasai küzdtek. Rákóczi talpasai, Kossuth kékhajtókás, sárga pitykés honvédei, 1119 vörös katonája megvalósult; a téren felmagasodik a szabad Magyarország s mint élő torony, keményen előttünk áll a munkások és parasztok hadserege. A Dózsa György úti aluljáró felől befut a térre Farkas Mihály honvédelmi miniszter gépkocsija, fékez, megáll s a másik oldalról, nyitott katonai gépkocsin közeledik feléje Baltit István altábornagy. A gépkocsi megáll. Teljes a csend. S éles katonai hang harsan fel: — Vezérezredes bajtársi Balta István altábornagy, jelentem. Néphadseregünk díszalakulásai május elsején, a nemzetközi munkásosztály seregszeméjének napján parancsára, díszszemlére együt állnak! A katonai négyszögekben együtt állnak a Petőfi Politikai Tisztképző Intézet, Honvéd Akadémia, páncélos, tüzér, repülőhajózó, légvédelmi tüzér, műszaki és híradós iskolák tisztjelöltjeinek díszszázadai. Farkas Mihály az első négyszög felé fordul: — Jó reggelt, bajtársak! Gyalogosok! A levegőt megrázza a férfihang kemény érce — Erőt! Egészséget! A gépkocsi elindul, a honvédelmi miniszter megáll a következő négyszög előtt: — Jó reggelt, bajtársak! Tüzérek! Minden üdvözlés után belezeng a levegőbe a háromszoros hajrá. Azután újra teljes a csend. Csak a gépkocsi lassú suhanását hallani. A díszszemle parancsnoka gépkocsiján állva kiadja a parancsot: — Díszszemle vigyázz! Tiszte-t¡‘91» !Ebben a pillanatban néhány másodpercre éles hangok töltik be a teret. Peng a kard, csattognak a puskák, géppisztolyok, vakítóan fehérlenek a kesztyűk. Mikor újra teljes lesz a csend, belevág a levegőbe a dobpergés. Kevés a szó ahhoz, hogy e fegyelmezett, nagyszerű szemle minden pillanatát megragadjuk. Felzúg a taps. S belezeng a levegőbe az első ágyú díszlövése. A második. A harmadik. Mikor az utolsó díszlövés véget ért, felcsendül a magyar himnusz Majd a szovjet himnusz. — Díszszemle lábhozl — hallom a legújabb vezényszót. Farkas Mihály beszél: — Bajtársak! Honvédek! Tiszthelyettesek! Tisztek és Tábornok! Elvtársak! Budapest dolgozó népe! Szeretett külföldi vendégeink! ■— .4 munka, a termelés frontján ma két nagy és nemes cél valóraváltása ösztönzi a dolgozó magyar népet mind sikeresebb teljesítményére. Ez a két nemes eszme kovácsolja szétbonthatatlan egységbe a magyar város és falu dolgozóinak millióit. Az első: ötéves tervünk sikeres megvalósításának biztosítása, a másik, a béke me védésénél, ügye így forr egybe népünk tudatosan, csel etedeteiben, a virágzó jövőért fótitátott harcában a szocializmus és a béke ügye. Mi a szocializmus építésével erősítjük a békét, a béke megvédésével pedig biztosítjuk a szocializmus építését. Az MDP három betűje a kék égen — Díszszemle jobb-rá-át! — hangzik az újabb vezényszó s a lépések keményen dobogni kezdenek az aszfalton. A léptek ütemébe belezúg a dolgozók tapsvihara s tapsviharba belezeng a motorok zúgása. Az égre nézünk. Három acélszürke repülő húz el a Hősök tere felett. Ékalakban jönnek. A vezetőgép teste felett a magyar népköztársaság lobogója leng, a másik két gép vörös zászlót lobogtat, a zászlókon Sztálin és Rákosi arcképeivel. A motorbúgás egyre halkul, amint a gépek a Szépművészeti Múzeum irányába eltűnnek. Nyomukban a másik irányból, a Thököly-út felől újabb gépek közelednek. Minden fej az ég felé néz s egyszerre felzúg az éljenzés: — Éljen a Párt! Éljen a Párt! A kék égre festve három betűt látunk: MDP. Néhány gép rajzolja ki az M betűt, néhány a D-t s a harmadik raj a P-t. Mikor elhal a motorok zúgása, a Sztálin-út felől megindulnak a katonazenekarok a tér felé. Mikor elérik a torkolatot, megállnak és elhelyezkednek. Háromnegyed kilenc van. Felhangzik a kürtszó. A fanfárok hangjába belezúg a dobpergés. A kürtszó egyre halkul, mintha távolodna. Egyetlen szó sem hangzik el a téren, minden fej a Dózsa György-út felé fordul. Öt eligazító díszlépésben, szuronyokra szegzett apró piros zászlókkal a Dózsa György-út felől a Hősök terére érkezik. A kürtszó már alig hallatszik. A dobok pergése egyre élesebb. A kürtszó elhal, a dobpergés szinte szétrepeszti a levegőt. — Közelednek! Közelednek! — kiáltja egyszerre ezernyi, tízezernyi torok, s elárad valamennyiünkön az erő érzése. Erősek vagyunk, magyarok! Erős a békénk, magyarok! A munkások és parasztok hadserege kemény katonákból áll, védi határainkat, alkotó munkánkat, virágainkat, házainkat, gyerekeink álmát! A pillanatban van valami lenyűgöző, el nem mondható, ki nem fejezhető. Mikor már a dobok pergését nem lehet fokozni s az egész tér zúg és zeng, a Dózsa György út felől belép a térre az első hetes sor. A könnyű, lenge szél belekap a zászlóerdőbe, amit magukkal hoznak. Öreg, régi zászlók,’ tépettek, rongyosak, de most fénylővé teszi azokat a szent emlékezés. E zászlók alatt indultak rohamra Bem apó katonái. Talán látták e tépett selymek a világszabadság Fehér galambok Ami ezután következett, az mind egyetlen roppant áradás volt, s egyetlen kemény üzenet: erős bástya vagyunk a béke frontján! Dunapentelét nem engedjük rommá lőni. Dolgozó parasztjaink földjét nem engedjük visszavenni. Munkásaink gyárait nem engedjük porrá mulasztani. Csak a filmfelvevőgép lencséje tudná megörökíteni e pillanatok varázsát. Zuhogott ránk a nap, nevetett a nagy ég, ömlött tiszta kékje, a lenge szél jácintok és nyíló akácok illatát sodorta felénk s a Dózsa György-útról a Hősök terén át az aluljáró felé sűrű sorokban menetelt a magyar néphadsereg. Tábornokok feszes díszlépését látom. Magasra tartott szuronyokat. Vállmagasságban előre tartott szuronyokat. Mellhez szorított géppisztolyokat. Bal kézben fegyver, a jobb kézi fehér kesztyűsen szabadon lendül előre és hátra. Kivont kardok villogó acélja. Új egyenruhák — zsávoly ingkabátok. Eslőn hatalmas gépkocsikon, tűkrükben a hatalmas gépkocsikon ;tükrükben visszaverődik a nagy ég. „Fel-fel vitézek, a csatára. A szent, szabadság oltalmára .. .• játsszák a katonazenekarok; hangjukat elnyomja hernyótalpak zúgása, páncélkocsik dörgése a nehéz aszfalton. “Még látom a katonákat, még látom a tankokat, még zúgnak a hernyótalpak, még dübörögnek a páncélosok, mikor megigéz a jelkép, mikor egyetlen pillanat tudtára adja az egész világnak, hogy mi a békét akarjuk és a béke megőrzésére sorakoztatjuk fel a katonáinkat. A pillanat ennyi: fehér galambok szállnak a kék ég felé. Szárnyaikon szikrázik a fény. Egy apa magasra tartja babos hajú kislányát. — A béke galambjai! — kiáltják, kiáltjuk mind Háromnegyed tíz van. Rákóczi induló búcsúztatja katonáinkat. Mikor véget ér, a térre kigurítják a kordonzáró köveket, felhúzzák a kordonzáró köteleket, a teret hat útvonalra osztják. Messziről zene hangjait sodorja a téren át a szél. Csend van. Még csak távoli nesz hallatszik. De a nesz erősödik, már kivesszük a roppant tömeg hangját, a lépések közeldnek, a hang erősödik: — Jönnek! Jönnek! — kiáltja vagy ezer torok. Csepel a Hősök terén jönnek. Mint virág, mely összehajtja szirmait, úgy érkeznek a térre a dolgozók. A Dózsa György-úti aluljáró felől a tizenharmadik kerület jön. A Dózsa György-út Thököly-út felé eső szakasza felől a Kistext munkásai és munkásnői A Sztálin-út páros oldalán a VIII. kerület. A középső és a szélső útvonalon Csepel is az V. kerület. A szirmok a tér torkolatánál összehajlanak s néhány pillanat múlva szétnyílnak újra, mint a rózsa — hat útvonalon vonulnak tovább. S a menetek élén az új élet hősei: sztahanovisták, élmunkások, Ózd, Csepel legjobb dolgozói, munkaérdemrendes parasztok, a Műszaki Egyetem Kossuth-díjas professzorai. Nem lehet követni szemmel e roppant áradatot. Nem lehet követni újságírói noteszlapokkal minden jelmondatot, minden munkaeredíményt. Csak megvillanó képekben látom e nagy ünnepet. A Földalatti Vasútépítő dolgozói munkaszerszámaikat hozzák. A csepeli csőgyáriak azt kiállják: „Békeharc a jelszavunk, A csőgyárban dolgozunk.“ A Rákosi Művek hengergyárának dolgozói ezt zengik: „Minden szerszám békefegyver, Amit gyártunk harcos kedvvel.“ Ebben a pillanatban egész valónkat elönti a mi roppant igyekezetünk: a Terv. Mert minden számról, minden arcról, minden eredményről, minden képről ez néz felénk. A Terv. Ez van a Kovács Antal marós 350 százaléka mögött, a Denke Gyula csepeli munkás I/6 százaléka mögött, a földalatti dolgozóinak szerszámai mögött, a fénylő arcok mögött, a szívek kamráiban, vérünk lüktetésében, a számok oszlopain, tudósaink tábláin, íróink szívében — mert felvonult a Magyar Írók Szövetsége is. marósok, esztergályosok és parasztok után a lélek mérnökei, költők, írók sűrű sorokban jöttek, ajkukon a dallal, szívükben a zengő hazával, álmaikban új művek igéivel. Varázsos pillanat: talán e percben fogant meg egy ékes költemény, egy finoman megálmodott sor, egy költői hasonlat s egy pöinyke kép, melyben benne muzsikál az egész új magyar valóság. Már negyedik órája jegyzek, most abbahagyom, az arcokat figyelem, a fekete szénnel kirajzolt munkásfejeket, a szőke asszonyok szemét, anyákat, karjukon gyermekükkel, fiatalok füzeit a szemek udvarában, inas, szálas magyar parasztokat, fehér köpönyeges orvostudósokat. A nők és a fiatalok A legszebb, a legmegragadóbb a magyar nők felvonulása volt. Az anyáké, akiknek talán a legfontosabb a béke ügye. Lányoké, parasztasszonyoké, ifjúmunkásoké, orvosnőké, az MNDSZ annyi és annyi bátor tagjáé. De szemet, szívet gyönyörködtető látvány volt ez. Mint a béke roppant áradása, olyan volt. Kontytetős palóc menyecskék pipacsot lobogtatva. Színes kendőkkel borított mezőkövesdi lányok ajkukon Sztálin és Rákosi nevével. Matyók. Csepeli munkásanyák. Kapuvári asszonyok lila-rojtos kendőkkel, patyolat ingvállal, suhogó szoknyákban. A felszabadult nők: női rendőrtisztek. Női pénzügyőrök. Női vasúti lisztek. S — zengő tipstól övezve — hat kormos sapkájú, kormos ruhájú szőke kéményseprő. A piros arcok, szőke hajak úgy ültek a kormos, fekete ruha, s fekete sipka közepén, mint valami fénylő gyémánt. S a fiatalok! Végeláthatatlan sorokban az ipariskolai tanulók. Fiúk könyvvel a kezükben, lányok mezei virágokkal. Sportolók lila, bordó, kék melegítőkben. Úttörők A szélben lengő fehér ingek, piros nyakravalók. Tüzes kis szemek Égő szempárok. Az ajkakon a béke szava,Sztálin neve, Rákosié. A szívekben piros melegség s a táblákon a legszebb jelszó, melyet a béke ölén kiadhatunk. ..Köszönjük hát“. vidám gyermekkorun-Lajra fehér galambok szállnak a kék ég felé. A teret megrázza Sztálin és Rákosi éltetése. Gyerekek üveghangja suhan végig: „Könnyű a szívünk, vidám a nyár ...“ A boldogság ligetében A Városliget öreg, évgyűrűkkel sokszor körülfont gesztenyefái a május elsejét köszöntők üdvözlésére kibontották be rétvirágaik minden színi pompáját. Mindmegannyi gesztenyefa óriási virágcsokor ezen a délelőttön, a friss üde levetek pedig ittasan fogják fel a napfényzivatart és zöld lombsátrat varázsolnak a puha pázsitszőnyegre. Még dél sincs, még hömpölyög a végeláthatatlan embertömeg a Hoseterefelöl, ezrek és tízezrek jönnek még lenyűgöző rendben, lobogóerdők alatt máris úgy tűnik,hogy teljesen benépesült a boldogság ligete. Pedig nem, még az újonnan érkezőket is befogadja szíves-örömest, pihenőhelyet nyújt feléjük, árnyat, virágillatot, májusi levegőt. Talán még sohasem lehetett látni ennyi vidám, mosolygós arcot, mint ezen a csodás május elsején. a világ legnagyobb művészének kellene megszületnie, hogy vászonra vetítse ezt a nagy-nagy, kimondhatatlanul teljes boldogságot, a milliók vidám Majálisát. A Városliget minden parányi kis zuga arra a hangulatra emlékeztet, mely Szinyei Merse Pált, a festőt megihlette, de az a megnyugtató mindebben, hogy ez a boldog pihenés most már nem a kiváltságosaké, hanem száz- és százezreké, a dolgozók öröme már a május. A délire elfogyasztott jóízű falatok után egy-két pohár habzó, hideg sör is jólesik, no, meg egy-két félórás pihenő. De a kíváncsiság hamarosan a szórakozóhelyek felé vonzza a szundikálókat is. Van miben gyönyörködniük a dolgozók tíz- és tízezreinek: koradélutántól égés, besötétedésig , három szabadtéri színpadon is szerepelnek legjobb művészeink, énekeseink, az énekkarok és az üzemi kultúrgárdák. A szépen feldíszített MSZT-színpadon a Honvéd Központi Művészegyüttes is fellép és olyan nagy a sikere, hogy mig engedik le a szereplőket a színpadról. A honvédségi színpad nézőtere pedig órákon keresztül zsúfolt, a Néphadsereg művészei kedveskednek a dolgozók széles rétegeinek. A gyermekeknek is akad látnivalójuk bőven: a szabadtéri bábszínházak művészei meg-megkacagtatják a fiatalokat, a kis apróságokat, akiknek álmukban még sokáig visszatér ennek a május 1-ének sok-sok varázslatos szépsége. S ha valaki elfáradt volna a műmészet, a muzsika, a dal élvezetében, az megtekintheti a sportolók játékát is. Izgalmas bemutatók zajlanak le a frissibe létesített sportpályákon: aki ritkán jár sporttelepekre, az megismerkedhetik itt a röplabda és kosárlabda, a kézilabda és a vívás minden izgalmával és szépségével. De meg-megáll itt egy kis szemlélődésre az úttörők csoporja is: vidáman, fiatalosan, pattogó ritmusban,zakatolnak“. Hamarosan még az idősebbeket is bevonják a táncba és percek alatt együtt énekel itt öreg és fiatal. A jókedv szinte szétomlik a ligeten: száll a nóta, zeng az ének mindenfelé, vidámság és öröm tölti be a környéket. Vidám az élet az Állatkertben is, ahol a vörösnyakkendűs kis áttörök, kisfiúk, kislányok találnak izgalmas látnivalót. Becézgetik a szelíd állatokat, megrettenve riadnak meg az oroszlán és tigris elött, barátságot kötnek egy-két szeletecske kenyér segítségével az elefánttal, majd kacagnak.