Kis Vasárnapi Ujsag, 1873 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
hozzájok, hogy benne első tekintetre jóltevő angyalukat látták. — Oh nagyságos asszonyom, — szólt a tiz éves György, — mi a szegény Bodnár Péter gyermekei vagyunk. Jó anyánkat pár éve temettük el, s atyánk a városban van napszámra dolgozni. — Hát ti kinél tartózkodtok, édes gyermekeim? — kérdé tovább a jószivü aszszonyság. — Egy nénénknél lakunk, — felelték a gyermekek, — de a ki maga is oly szegény és nyomorult, hogy alig képes napi élelmünket megkeresni. Most már oly helyzetbe is jutottunk, hogy gyenge karjainkkal a mi munkát bírhatunk — elmegyünk szolgálatot keresni, hogy ne legyünk nénénknek terhére. Azért is jöttünk még egyszer jó anyánk sírjához, hogy megköszönjük jó tanításait, tanácsait s búcsút vegyünk hamvaitól. — Szegény gyermekek, igy hát ti el is vagytok maradva, ugye, nem jártatok iskolába ? — De igenis, nagyságos asszonyom, mi eljártunk mindennap az iskolába; jó tanítónk ingyen oktatott bennünket mindenre s a tisztelendő úr megvette nekünk a szükséges könyveket. — Na, ez nagyon szép, édes gyermekeim, ennek én igen örülök, s ha ti jó és okos gyermekek vagytok, én szívesen gondoskodnám jövőtökről; jöjjetek hozzám s ha szorgalmasak, engedelmesek lesztek, úgy még sok szép várhat reátok az életben. A két gyermek e szavakra összenézett, majd Katinka eleven kék szemeivel a nagyságos asszony jóságos arczára tekintett, mintha le akarta volna lesni arról: várjon igazat szól-e s nem tréfál-e velök ? Ismerték már ők jó híréből Földesyné asszonyt, már eddig is sok jótéteményében részesültek, de ily ajánlatot még csak nem is álmodtak. Leereszkedtek most a jó nő lábaihoz s kezeit könyekkel áztatva csókolák meg, mire Földesyné asszony hintájában udvarába vitte őket. Midőn a jó asszonyság Gyurit és Katinkát felfogadta, azok hálaköszönetek közt ígérték meg, miként engedelmes, jó fogadott gyermekei lesznek. Igéretöket meg is tartották s jó maguk viselete meghozta szerencséjüket. A jó asszonyság csinosan, tisztán járatta őket, gondosan iskoláztatta s mindketten oly elöhaladást tettek a tanulmányokban, házi- és egyéb kézi foglalkozásokban, hogy Földesyné asszonynak valódi öröme telt bennök, s benső megelégedéssel szemlélé növendékeit, midőn azok egyik vagy másik tanulótársukkal mintegy versenyezve mutatták be neki, mennyi ismeretre tettek már szert az iskolában. Egy évre aztán elközelgett a nagyságos asszony nevenapja. A két gyermek a hála ösztönétől indíttatva, ez alkalommal kifejezést akart adni érzelmeinek s tehetségekhez képest tolmácsolni jó kivánataikat szeretett gondviselőjök névnapjára. Gyuri, mint az iskolában legszebb író, tanítóját felkérvén, annak segélyével csinos, egyszerű, szívből fakadó névnapi üdvözletét irta Katinka ahhoz a természet tarka vegyületű virágaiból oly pompás, mesterséges gonddal összeállított koszorút készített, hogy midőn ezzel a két gyermek a jó asszonyságot meglepte, az e gyöngédség felett benső örömkönyeket hullatott s megkérdezte a gyermekektől, hogy e szép nap emlékét ők is mivel óhajtanák az ő részéről megörökiteni. — Jóltevő asszonyunk,—felelt György, — miután szegény megboldogult anyánk