Kis Vasárnapi Ujsag, 1873 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1873-04-20 / 16. szám

tájék fehér hálóköntöst vett volna magára és szintén aludnék. — Hú, hú, hú! — kiáltott egy hang mögötte a szilvásból. Tehát mégis virrasz­tott valaki. „Ez az öreg bagoly!“ — mondá Tóni magában, és csakugyan ott közeledett nehézkes röptével, suhogó szárnycsattogás­sal a mezőn át, s leereszkedék a romokra. Az öreg bagoly gyorsabban repült, mint látszék, mert ámbár Tóni sietett, hogy utol­érje, mégis előbb ért a romokhoz. Elejéntén nem is láthatta őt, de midőn sajátságos, rekedt hangot hallott feje felett, felnézett, s ott ült a vén bagoly a falon, valami fekete, idomtalan tárgyat ránczigálva és csipkedve és sárga szemeit Tónira meresztve. — Oh Istenem! — suttogá Tóni, mert kissé furcsán érezte magát. A vén bagoly leejté a fekete tárgyat s rekedten kiáltá: — Jer fel, jer fel! Tehát mégis tudott beszélni! Bizonyára ő volt az igazi vén bagoly. Tóni hátán hideg borzadály futott végig. — Jer fel, jer fel! — ismétlé. A vén bagoly egy félig leomlott falon ült, hová Tóni sokszor felmászott tréfából; most is megtette, s nemsokára szemtől szembe ült az öreg bagolylyal. — Csókolj meg engem, — mondá a vén bagoly. Szeme úgy forgott, mint két tüzes karika, de Tóni nem mert ellentmondani. Közelebb húzódott a bagoly mellé s ke­rek tüzes arczába nyomta ajkait. Oh milyen pelyhes, milyen lágy és meleg volt az! Tóni ajkai mélyen, mélyen elmerültek a lágy pehely­be. — Nos hát, mit akarsz tőlem? — kérdé a bagoly. Kérlek, — mondá Tóni kissé bátrab­ban, — nem lennél te olyan szives nekem megmondani, hol találhatnék egy házi szel­lemet, s hogyan csalhatnám őt hozzánk, hogy ott maradjon ? — Hű, hú! — mondá a bagoly, — tehát azt szeretnéd tudni? Én ismerek három házi tündért. — Pompás ! — kiáltá Tóni. — S hol laknak azok ? — Apád házában. — Apám házában? — kiáltá Tóni ijed­ten. — De hát hol? Oh én majd felkeresem őket. De hát miért nem dolgoznak semmit? — Az egyik még nagyon fiatal, — vi­­szonzá a bagoly. — Hát a másik kettő miért nem dolgo­zik ? — Mert lusták, lomhák! — huhogott a bagoly s megrázta magát, hogy csak úgy röpültek a pelyhek, és Tóni majd leesett ijedtében. — Akkor nem használhatjuk őket, ha lusták, — mondá. — Mirevalók a háziszelle­mek, ha lusták? — Tán nem mondta meg nekik senki, hogy mit tegyenek, — jegyik meg a bagoly. — Azt pedig megtudhatnák tőlem, ha csak megmondanád nekem, hol találhatom őket. — úgy, úgy? hú, hú uhú! Tóni nem tudta, kiabál-e, vagy kaczag-e a vén bagoly, — utoljára tán épen őt ne­veti ki. — Természetesen.—mondá. — Mielőtt apám felkel, nekik ott kellene lenniök, a házat kiseperniök, tüzet rakniok, az asztalt megterü­lnek s körülnézniük, van-e még va­lami tennivaló. Úgy tettek a házi szellemek nagymamám fiatal korában. Aztán még a szobát is kitakaríthatnák, fát hoznának be, a szabásnál felmaradt kelmedarabkákat ösz­­szedhetnék s a nagymamának kötnivalót ké­szíthetnének. Ok volna ott elég dolog! — Az ám! hú, hú, — mondá a bagoly. — Ahú, hú, én megmondhatom neked, hol találhatsz egyet a házi szellemek közül, s ha azt megtalálod, majd ő megnevezi neked

Next