Kis Vasárnapi Ujsag, 1873 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1873-10-19 / 42. szám
félórában a fiatal leányok szivét elfogja. Ő csakugyan minden pénzén egy ócska menyekzől öltözéket vett magának valami zsibárusnál. Milyen ékes volt ő! A parádés ruhán nagy virágcsokrok vannak elszórva s vastag redökben áll, feszesen és dudorodva; a virág sárga, kék, piros, mint a réten, s erős levendula-illatot terjeszt. Semmi sem hiányzik az öltözékből; borostyán-gyöngy diszlik nyakán, csillámmal átszőtt fátyol ömlik vállaira, kék papír-legyező, nagyanyjának egy ereklyéje, pompázik kezei közt. Az anya szünetet tart az öltöztetésnél s bámulva kiált: „Leány, te csodálatosan nézesz ki!“ — Piroska ezt már régen észrevette és szulpirul örömében. Szomszédok, kik épen arra mentek, behívattak. Egy kis leány bámultában elejti a csészét, melyben valamit hoznia kellett volna a szatócstól, s nem is gondol arra, mi következménye lehet szerencsétlenségének, csak bámulja a szépen felcziczomázott hölgyet. Egy asszony kiásta, midőn őt meglátta: „Senki sem veheti észre, hogy ő igazság szerint olyan közönséges , — most hát tudom már, miért látszik némely ember olyan előkelőnek!“ Piroska gyorsan és könnyedén végig ment a szobán, s a hosszú ruha csak úgy suhogott utána. — Siess már, — kiáltá az anya, — az idő nem vár, épen most itt az óra! — — Valahára! — sohajtá megkönnyebbülten a kis szerecsenkirálynő, — de mit látok! Fejem még nincsen feldíszítve, a turbán, a turbán! Oh a turbánt elfelejtettem tegnap megvenni! Ki szerez nekem egy turbánt? — Kis leány, menj csak s hozz nekem egy turbánt két garasért. — A polezra nyúlt a csésze után, de az oly szörnyű magas volt; nyújtogatta karját, de hasztalan ; felugrott a székre, az asztalra, s mégsem érte el; zsámolyt, asztalt, szekrényt rakott egymásra, annyira kinyújtotta testét, hogy minden porczikája ropogott; lábujjhegyre állt — mindhiába, a fal is magasabbra és magasabbra nyúlt. A csésze már csak kis pontnak látszik. Piroska magánkívül volt; szörnyű aggodalom, hogy elkésik, vett rajta erőt, s forrón vágyott a turbán után. Ekkor eszébe jutott, hogy a konyhaszekrény alsó fiókjában látott egyet heverni. Oda futott, de semmit sem talált, tán a padláson van a ruha alatt. Lélekszakadva futott fel a hat emeleten, de nem talált semmit. Eszébe jutott, hogy látott egyet reggel a kertben, valamely virágágyon. Oda repült, megtalálta, de épen midőn hozzá akart nyúlni, virággá vált. Ismét visszaszaladt, orczái már szinte lángoltak, midőn visszatért a házba, de hiába forgatott fel mindent. Úgy látszik neki, mintha hat órát elvesztett volna csupa kereséssel s elmulasztotta a bált. Szörnyű kín gyötré lelkét, majdnem sírt. Édes anyja e szavakkal csillapított: — Ne vesztegesd az időt a kereséssel, én szebbet adok neked a turbánnál, fris rózsákat és liliomot, az jól illik majd fekete fürteidhez. — Csak liliom és rózsa, — feleié Piroska — hiszen az minden leánynak van! — De nem ilyen szép és igazi, nézd csak, milyen ékesek, — légy már egyszer nyugodt. — Hiszen az vagyok, —— feleié Piroska — ismét boldogan mosolyogva, s hátrább lépett s a tükörben szemlélte magát. — Kár a turbánért, abban előkelőbben néztem volna ki, de úgy hiszem, fejem így is szép. Most már minden megvolt. A nézők helyet adtak, s a kis szerecsenkirálynő büszkén lépdelt el mellettök. A kis leány bátorságot vett magának, s megérinté a selyemruhának egy redőjét. Midőn a bábterem szőnyeggel beterített előcsarnokába ért, testvéreivel találkozék. Fivére szép gavallér volt, hamar karjába kapaszkodok. Hanem kellemetlenül vala meglepetve, midőn nővérét szemügyre vette. — Milyen egyszerűn öltözködtél! — kiáltá. — S valóban szinehagyott ruhában volt, mely szűk is vala, meg rövid is. — Ez a legjobb ruhám, — felelé amaz nyugodtan. A három testvér nagy tisztelettel köszönt egy férfiúnak, ki aranypaszomántos ruhában a terem ajtaja előtt állt, s ki, nem is fogadva köszöntéseket, mosolyogva szemlélte a kis társaságot. S minthogy ezalatt más vendégek jöttek, a férfiú mélyen meghajtotta magát s feltárta a szárnyas ajtót. Egyidejűleg kinyitott egy kis, alacsony él