Kis Vasárnapi Ujsag, 1874 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-22 / 47. szám

738 KIS VASÁRNAPI ÚJSÁG 1874. —­47. szám.­ lasztotta. Arra nem gondolt, hogy az igaz­ság kiderül s tagadással nem lehet elho­mályosítani, sőt azáltal még nagyobbitja bűnét, mig ellenben, ha töredelmes szívvel, bűnbánattal felderítené a valóságot, keve­sebb büntetés érné, mert abból azt látnák, hogy nem javithatatlan gonosz, hanem egy bősz indulataiban eltévedt, s magáról és a törvényekről megfeledkezett szerencsétlen ember, ki még a javulás útjára térhet. „Tagadok — tagadok, — mindent taga­dok! — gondolá a gonosz ember egész tes­tében reszketve, mig fogai, mintha a hideg rázná, csattogva verődtek össze, — nem látott — nem láthatott senki !(! A törvényterem­ nagy ajtaja felnyílt előtte. — Lépj be! — mondá a fegyveres őrök egyike. — A vádlott belépett, de lábai in­gadoztak, elhomályosult szemei zöldfényü karikákat hánytak s forgott vele az egész nagy terem, melynek közepén hosszú zöld posztóval beterített asztal nyúlt el, mely mellett 12 törvénybiró és két jegyző ült komoly arczczal s hallgatagon nézve a be­lépő bűnösre, ki nem is ült, hanem úgy esett le a vádlottak padjára, mely a fal mellé volt helyezve. A terem hátterében nagyszámú hallgatók voltak jelen, kik a bűnös kihallgattatását, s bűntetteinek fel­derítését nagy kíváncsisággal várták. A törvényszék elnöke — egy tiszteletet ger­jesztő ősz férfiú — elmondotta a vádakat, melyek Kaján Pétert terhelték, s megkér­dezte a vádlottat, hogy igazak-e a vádak, beismeri-e gonosz tetteit, vagy ha nem, mit tud felhozni védelmére, magának kitisztá­zására? Egyszersmind figyelmeztette, hogy ha bevallja töredelmesen a bűnét, kevesebb lesz a büntetése, mint ha álnokul tagad oly bűnt, mely ki fog derülni . A gonosz ember összeszedte magát e kérdésekre, s lassan kint hozzászokván helyzetéhez s visz­­szatérvén gonosz megátalkodottsága s indu­latos természete,mindent tagadott. Tagadta, hogy ő lopta el a szomszédja lovait, s hogy meggyilkolta volna mostoha gyermekeit. „Egy szó sem igaz az egészből — foly­­tatá a bűnös — mindinkább neki bátorodva s elvetemedett gonosz arczkifejezéssel, — gyalázatos ráfogás az egész, valamelyik el­lenségem szájából. Hogy én meggyilkoltam volna mostoha fiaimat. Még gondolatnak is szörnyűség! Miért tettem volna ? hisz enge­­met sohase bántottak szegény ártatlanok, aztán meg úgy szerettem őket,mintha saját édes fiaim lettek volna. De meg hát hol a vérük, hol a holttestük, ha meggyilkoltam ? Nagy hűhót csapnak, gyilkosságot fognak az emberre, ha valaki eltévelyedik a házá­tól. Bizonyosan a mostoha fiaim is eltéve­­lyedtek, mert hát én akkor már korán reg­gel elmentem a háztól, és nyitva hagytam az ajtót. . . . — Az nem igaz! — mondá az elnök — tanú van rá, a­ki látta, mikor rájuk zártad az ajtót. — Ő itt van, a tanuk padján ül. Álljon elő a tanú, mondja meg: látta-e azon bizonyos reggelen vádlottat hazulról távozva rázárni a ház ajtaját a gyerme­kekre? — Igenis láttam, kérem a lássan — mondá egy tisztességes arczu­s öltözetű, mintegy 41 éves polgárnő, névszerint Jámbor Fe­­renczné asszonyom, illedelmesen felállva, s a becsületesség és igaz meggyőződés bátor­ságával, értelmességével arczán és szavai­ban.— Úgy volt, hogy hát én a leányomhoz mentem, ki most uj menyecske kérem alás­san. Lángost vittem neki, és épen ott kellett elmennem a Kaján Péterék háza végében, mely nincs bekerítve. Kaján Péter uram épen akkor zárta be a ház ajtaját. Én egész tisztességgel azt mondottam neki, hogy bi­zony kár magukra hagyni azokat az apró gyermekeket, mert ki tudja, hogy mi min­den szerencsétlenség történhetik velük. Erre azt felelte Kaján Péter — no, nem igaz-e? — hogy hiszen bezárta az ajtót s adott nekik ennivalót, majd elalszanak szépen, s fel ne ébredjenek estéiig, a mikorra ő haza­jön.így volt kérem a lássan,olyan igaz mint a hogy itt állok, jó lélekkel hitet teszek rá. Az elnök intett, hogy leülhet Jámborné asszonyom s odafordulva a bűnöshöz, igy szólt: — Jámbor Ferenczné vallomásából ki­tűnik, hogy nem mondtál igazat, midőn azt állítottad, hogy nem zártad be, hanem nyitva hagytad a ház ajtaját, és így nem lehet való az sem, hogy a gyermekek a házból kijutva eltévelyedtek, mert zárt aj­tón ki nem mehettek a házból. Egyébiránt Jámborné — az első tanú vallomásában még

Next