Kis Vasárnapi Ujsag, 1874 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-22 / 47. szám
738 KIS VASÁRNAPI ÚJSÁG 1874. —47. szám. lasztotta. Arra nem gondolt, hogy az igazság kiderül s tagadással nem lehet elhomályosítani, sőt azáltal még nagyobbitja bűnét, mig ellenben, ha töredelmes szívvel, bűnbánattal felderítené a valóságot, kevesebb büntetés érné, mert abból azt látnák, hogy nem javithatatlan gonosz, hanem egy bősz indulataiban eltévedt, s magáról és a törvényekről megfeledkezett szerencsétlen ember, ki még a javulás útjára térhet. „Tagadok — tagadok, — mindent tagadok! — gondolá a gonosz ember egész testében reszketve, mig fogai, mintha a hideg rázná, csattogva verődtek össze, — nem látott — nem láthatott senki !(! A törvényterem nagy ajtaja felnyílt előtte. — Lépj be! — mondá a fegyveres őrök egyike. — A vádlott belépett, de lábai ingadoztak, elhomályosult szemei zöldfényü karikákat hánytak s forgott vele az egész nagy terem, melynek közepén hosszú zöld posztóval beterített asztal nyúlt el, mely mellett 12 törvénybiró és két jegyző ült komoly arczczal s hallgatagon nézve a belépő bűnösre, ki nem is ült, hanem úgy esett le a vádlottak padjára, mely a fal mellé volt helyezve. A terem hátterében nagyszámú hallgatók voltak jelen, kik a bűnös kihallgattatását, s bűntetteinek felderítését nagy kíváncsisággal várták. A törvényszék elnöke — egy tiszteletet gerjesztő ősz férfiú — elmondotta a vádakat, melyek Kaján Pétert terhelték, s megkérdezte a vádlottat, hogy igazak-e a vádak, beismeri-e gonosz tetteit, vagy ha nem, mit tud felhozni védelmére, magának kitisztázására? Egyszersmind figyelmeztette, hogy ha bevallja töredelmesen a bűnét, kevesebb lesz a büntetése, mint ha álnokul tagad oly bűnt, mely ki fog derülni . A gonosz ember összeszedte magát e kérdésekre, s lassan kint hozzászokván helyzetéhez s viszszatérvén gonosz megátalkodottsága s indulatos természete,mindent tagadott. Tagadta, hogy ő lopta el a szomszédja lovait, s hogy meggyilkolta volna mostoha gyermekeit. „Egy szó sem igaz az egészből — folytatá a bűnös — mindinkább neki bátorodva s elvetemedett gonosz arczkifejezéssel, — gyalázatos ráfogás az egész, valamelyik ellenségem szájából. Hogy én meggyilkoltam volna mostoha fiaimat. Még gondolatnak is szörnyűség! Miért tettem volna ? hisz engemet sohase bántottak szegény ártatlanok, aztán meg úgy szerettem őket,mintha saját édes fiaim lettek volna. De meg hát hol a vérük, hol a holttestük, ha meggyilkoltam ? Nagy hűhót csapnak, gyilkosságot fognak az emberre, ha valaki eltévelyedik a házától. Bizonyosan a mostoha fiaim is eltévelyedtek, mert hát én akkor már korán reggel elmentem a háztól, és nyitva hagytam az ajtót. . . . — Az nem igaz! — mondá az elnök — tanú van rá, aki látta, mikor rájuk zártad az ajtót. — Ő itt van, a tanuk padján ül. Álljon elő a tanú, mondja meg: látta-e azon bizonyos reggelen vádlottat hazulról távozva rázárni a ház ajtaját a gyermekekre? — Igenis láttam, kérem a lássan — mondá egy tisztességes arczus öltözetű, mintegy 41 éves polgárnő, névszerint Jámbor Ferenczné asszonyom, illedelmesen felállva, s a becsületesség és igaz meggyőződés bátorságával, értelmességével arczán és szavaiban.— Úgy volt, hogy hát én a leányomhoz mentem, ki most uj menyecske kérem alássan. Lángost vittem neki, és épen ott kellett elmennem a Kaján Péterék háza végében, mely nincs bekerítve. Kaján Péter uram épen akkor zárta be a ház ajtaját. Én egész tisztességgel azt mondottam neki, hogy bizony kár magukra hagyni azokat az apró gyermekeket, mert ki tudja, hogy mi minden szerencsétlenség történhetik velük. Erre azt felelte Kaján Péter — no, nem igaz-e? — hogy hiszen bezárta az ajtót s adott nekik ennivalót, majd elalszanak szépen, s fel ne ébredjenek estéiig, a mikorra ő hazajön.így volt kérem a lássan,olyan igaz mint a hogy itt állok, jó lélekkel hitet teszek rá. Az elnök intett, hogy leülhet Jámborné asszonyom s odafordulva a bűnöshöz, igy szólt: — Jámbor Ferenczné vallomásából kitűnik, hogy nem mondtál igazat, midőn azt állítottad, hogy nem zártad be, hanem nyitva hagytad a ház ajtaját, és így nem lehet való az sem, hogy a gyermekek a házból kijutva eltévelyedtek, mert zárt ajtón ki nem mehettek a házból. Egyébiránt Jámborné — az első tanú vallomásában még