Kisalföld, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-01 / 26. szám

1 K'S *TFtJfD' Marosán György beszéde a győri pártnapon (Folytatás az első oldalról) segítséget vegyen igénybe a veszélyeztetett hatalom megvédéséhez Horthy, a maga osztálya szempontjából jogosan vett igénybe ideget, katonai segítséget és osztálya, a tőkések és nagybirtokosok bizalmára lett volna méltatlan, ha ezt nem teszi. De felmerül a kérdés: csak Horthynak volt joga megvédeni a maga osztályérdekeit? A munkásosztálynak nincs joga, ha kell fegyveres segítséget is igénybe venni, amikor a hatalomról van szó? Elég baj, hogy olyan helyzet állott elő, amikor saját magunk egyedül nem voltunk képesek leszámolni az ellenforradalommal. De ha a Szovjetunió ilyen körülmények között megtagadta, volna a segítséget, akkor örökre méltatlanná vált volna arra, hogy a proletárinternacionalizmus nevében beszéljen. Ezután Marosán elvtárs az életszínvonal kérdéséről beszélt. Egyesek ma azt állítják, hogy Magyarországon sohasem volt olyan gyomorúság, mint 1956-ban. Amikor kijöttem a börtönből, körülnéztem az országban, hogy élnek az emberek. Ha operába akartam menni, sorba kellett állni a jegyekért, a színházba meg négy héttel előre elkapkodták a jegyeket. Akkor eszembe jutott, hogyan éltünk és dolgoztunk annak idején a felszabadulás előtt. A győriek emlékezhetnek rá, hogy az akkori csokoládégyárban 1938-ban verekedni kellett, hogy a 3 filléres órabért 10 fülésre emeljék. Emlékezhetnek arra is, hogy ötezer munkanélküli kért koldulási engedélyt ebben a városban, amelyet Budapest után a legkeresztényibb városnak tartottak. Valóban az volt, de ugyanakkor a legnyomorúságosabb város is. — Mindezt nem azért mondom, mintha nem élhetnénk sokkal jobban, ha nem lettek volna azok a súlyos gazdasági hibái, amelyek 1949-től 53-ig bekövetkeztek. De mindezek ellenére kérdem, hol látnak ma mezítlábas gyerekeket? Annak idején, a felszabadulás előtt a fizetéses szabadság, a nyaralás, de még a 48 órás munkaidő is sokáig reménytelen volt a munkások számára — pedig de szépen lengett akkor is a nemzeti zászló és mennyit harsogták az urak akkor is a Himnuszt! Marosán elvtárs a továbbiakban az ellenforradalmi események lefolyásáról beszélt. Megemlítette, hogy nyugatiról már a nyáron tömegesen szivárogtak be az országba imperialista szolgálatban álló provokátorok, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy belül az országban, is még mennyi volt csendőr és szolgabíró, horthysta katonatiszt várt az alkalomra, hogy kicsavarja a hatalmat a munkásosztály kezéből. Sajnos a párt nem készült fel az eseményekre, sőt a régi pártvezetés 1956-ban folytonosan hátrált az egyre növekvő nyomás elől. Amikor a nemzetközi helyzet és a belső körülmények együttesen ezt lehetővé tették, a reakció nem késlekedett. Sokan kétségbe vonják, hogy volt-e Magyarországon restaurációs veszély? Ennek alátámasztására elmondotta, hogy október 31-én megjelent nála egy kisiparos küldöttség — köztük három volt „munkaadója'', akik az 1949-es, 10—100 munkást foglalkoztató üzemek államosításának visszacsinálását követelték. Hamarosan kiderült, hogy ezek csak előőrsök voltak. Másnap megjelent a GYOSZ (Gyáriparosok Országos Szövetsége) delegációja és ők már az 1948-as, tehát a 100 munkásnál nagyobb üzemek államosításának, hatálytalanítását követelték. Utána megjelentek a parlamenti folyosóin muilslinos egyenruháikban a volt horthysta katonatisztek, tábornokok, s ettől kezdve az elvtárs szó helyébe már a „kegyelmes uram“, „méltóságos uram“ szó lépett. Nem maradt el persze az ehhez tartozó bokacsattogtatás sem. Egész Pest most azon mulat, hogy ezek az urak külön varrodát rendeztek be a parlament épületében, hogy régi ruháikat testhez igazítsák. Az urak ugyan eltűntek, de az elárvult varrógép még most is ott van a parlament épületében. — Új sztárok tűntek fel a magyar rádióban is. Jellemző, hogy például, amikor ennek a rádiónak egyik munkatársa megkérdezte B. Szabó Jánost, a levitézlett egykori kisgazdavezért, hogy milyen program alapján szervezik újjá a kisgazdapártot, akkor így válaszolt: Az 1930-as program alapján. Mindezt betetőzte Mindszenty kézi beszéde. De erre már a magyar parasztság kijózanodott. — Kitől kapta a magyar parasztság a földet? — tette fel a kérdést Marosán elvtárs. — Tudni kell, hogy Vorosilov marsall volt az, aki 1945. március 15-én, mint a magyarországi megszálló csapatok főparancsnoka, intézkedett az akkori ideiglenes kormánynál a földosztás ügyében. Egy nap alatt sikerült az, ami Dózsától 1945-ig csak álma volt amagyar parasztságnak. De később is, a szovjet csapatok jelenléte tette lehetővé az államosításokat, azt, hogy az üzemek, a bankok a nép tulajdonába kerüljenek.De feltehetjük a kérdést, lett volna-e Magyarországon földosztás, államosították volna-e a gyárakat, bányákat, bankokat, ha a volt uralkodó osztálynak sikerült volna az 1942—43-ban felvetődött terve és Magyarországot angolszász csapatok szállják meg? Bizonyos, hogy akkor nem lett volna földosztás, nem lett volna államosítás. Világosan és határozottan meg kell mondani, hogy a magyar parasztság a szovjet katonák kezétől kapta a földet. A Kádár-kormány történelmi érdeme, hogy hosszú idő után kimondta azt a szót: nem! A kormány szembeszállt a demagóg követelésekkel, a különböző küldöttségek fenyegetőzéseivel és arra az álláspontra helyezkedett, hogy először rendnek, nyugodt, biztonságos életnek kell, lennie, meg kell teremteni a jogos követelések teljesítésének gazdasági alapjait és azután lehet tárgyalni, így tett a kormány a sztrájk idején is. De mi, amikor is megmondottuk, hogy el fog jönni az idő, amikor a munkásosztálykijózanodik, amikor rájön arra, hogy a munkakiesést valakinek meg kell fizetni és amkor maguk a munkások lesznek azok, akik ki fogják tenni az üzemből, aki kimondja azt a szót, hogy sztrájk. — Meg kell mondani, hogy a kormánynak a munkástanácsokkal volt a legtöbb harca, amelyekbe a zavaros körülmények miatt annak idején igen sok oda nem való elem került be. De fel kell tenni a kérdést: kik álltak ezeknek a munkástanácsoknak a védelmére? Az amerikai, az angol, a francia imperialisták léptek fel a mi munkástanácsaink legfőbb védőiként. De mi megkérdezzük tőlük: otthon, a saját országaikban, miért nem hagyják, hogy munkástanácsok jöjjenek létre? — Aztán jött az újabb jelszónem kell párt. De nekünk az a véleményünk, hogy ahol a munkástanács nem akarja a pártot beengedni az üzembe, ott valami baj van. Talán félnek egyes munkástanács-tagok, hogy a pártszervezet majd rávilágít olyan dolgokra is, ami nem éppen kellemes a számukra? — Egyébként is, micsoda munkástanács az, ahol nem igazi, vérbeli munkások, hanem Horthy - tisztek a vezetők? Határozottan megmondjuk, hogy ezeknek semmi keresnivalójuk a munkástanácsokban. Miután ezek a jelszavak is elkoptak, most az ellenforradalom új jelszót dobott be: Majd március 15-én! Erre csak azt válaszolhatjuk, hogy március 15-én mi leszünk az utcán és nem ők. Van erős karhatalmunk, amely megvédi a rendet és azt is bejelenthetem, hogy fokozatosan elkezdjük a munkásosztály felfegyverzését. — Ha pedig az ellenforradalom ismét mozgolódni próbál, akkor úgy ütünk vissza, ahogy kell. Amit nem csináltunk meg 1945- ben, azt megcsináljuk most és gyökerében számoljuk fel az ellenforradalmi erőket. Nem tűrjük el a reakció semmilyen provokációját és különösen kijelentjük, hogy nem tűrjük egyetlen kommunista üldözését sem ebben az országban. Ezután Marosán elvtárs az ügyészségek és bíróságok munkájának hiányosságairól, valamint az egyetemi élet rendezéséről szólott, majd áttért a gazdaságikérdések ismertetésére. . . A kormány a fő figyelmet a széntermelésre fordította, mert ezein múlik az egész népgazdasági helyzet megjavítása. Ha fentmaradt volna a decemberi állapot, akkor iparunk 70 százalékát le kellett volna állítani és átmenetileg mintegy 300 000 munkanélküli lett volna ebben az országban. A kormány erélyes intézkedései nyomán a széntermelés gyorsan fejlődik és így a nehézségek lényegesen kisebbek lesznek, mint ahogy azt eredetileg gondolták. — Az élet normalizálásában katonai, politikai és gazdasági téren egyaránt felbecsülhetetlen segítséget kaptunk és kapunk a szocialista,tábor országaitól. Marosán elvtárs részletesen ismertette azt a hatalmas segítséget, amit elsősorban a Szovjetunió, de mellette a többi szocialista országok nyújtottak és nyújtanak hazánknak. Külön aláhúzta Csehszlovákia vezetőinek legmesszebbmenő támogatását, akik már a nehéz novemberi napokban elsőnek siettek a népi demokratikus országok közül a forradalmi munkás-paraszt kormány segítségére. Beszélt az öt kommunista és munkáspárt vezetőinek budapesti tárgyalásairól és a moszkvai magyar-szovjet-kínai tárgyalásokról. Mindezek a tárgyalások megerősítették a szocialista tábor egységét. — Magyarországot nem lehet kiszakítani a szocialista táborból — hangsúlyozta Marosán elvtárs —, mert mellette olyan hatalmas barátok állnak, amilyenek még sohasem voltak népünk történelme folyamán. Ezután Marosán elvtárs a nemzeti kérdésre tért át. Nekünk nagyon drága a nemzeti érzés — mondotta. — Felháborodva halljuk, hogy milyen sors vár a Nyugatra távozott honfitársainkra. Szégyeljük magunkat és nemzeti érzéseinkben érezzük megsértve magunkat, amikor olyan újságcikkeket olvasunk, hogy egy angol lordnak a felesége Bécsben járt magyar cselédet fogadni. Hát nem volt elég nekünk ezer évig a cselédsorsból? — Azt is mondják, hogy mi szovjet gyarmat vagyunk. De arról senki sem beszél, hogy annakidején Horthyék hogyan adták el a magyar olajkincset az amerikaiaknak, gyufaiparunkat a svédeknek. Akkor nem szónokoltak ezek az urak és hölgyek, hogy gyarmat vagyunk. Különösen nagy port vertek most fel az urániumbányászat körül. Világosan látnunk kell, hogy az uránium stratégiai nyersanyag. Ha az amerikaiak atomháborúra készülnek a szocialista tábor ellen, akkor nekünk is megvan a jogunk, hogy megfelelő módon felkészüljünk arra. — Mi, akik komolyan vesszük a nemzeti érzést, szégyenkezve gondolunk arra, hogy az októberi napokban nálunk történt meg másodszor az, ami eddig csak Hitler privilégiuma volt, a könyvégetés. De hiába égették el a könyveket, a könyvek szellemét sohasem sikerül elégetni. — Sokat beszéltek az ellenforradalmárok a nemzeti egységről is. Olyan nemzeti egységről, amelyben Mindszenty együtt lenne százezernyi nincstelen agrárproletárral. Nekünk nem ilyen nemzeti egység kell. Olyan nemzeti egységre van szükségünk, amely a munkásosztály, a parasztság a szocializmushoz hű értelmiség egysége. Ebbe az egységbe nem férnek bele a levitézlett urak, szolgabírák, horthysta katonatisztek. — Nyíltan és őszintén kel beszélnünk Trianonról is. Ki csinálta az első Trianont? Amerika, Anglia, Franciaország és Olaszország. A másodikat nagyjából ugyanezek a hatalmak csinálták. De a helyzet azóta lényegesen megváltozott. Ma Magyarország körül, Ausztria kivételével, szocialista államok vannak. Talán tegyük meg azt a szívességet az imperialistáknak, hogy háborút indítsunk a szocialista országok ellen? A nemzeti kérdést a lenini nemzetiségi politika alapján meg tudjuk és meg fogjuk oldani. De senkinek a kedvéért nem engedjük magunkat összeugratni és leszámolunk mindenfajta soviniszta uszítással. Beszélt Marosán elvtárs a nyugati köröknek arról a törekvéséről is, hogy megbontsák a munkásosztály egységét és létrehozzák a szociáldemokrata pártot. — Magyarországon nem lesz újra szociáldemokrata párt, mert nem , amelynek során nyolcan szóltak hozzá az elmondott kérdésekhez. — Sokan, a volt MDP-tagok közül is gyakran kérdezik azt, hogy mi a biztosíték arra, hogy október huszonharmadika még egyszer nem következhet be — mondja el egy elvtárs. — »Te is, én is és minden kommunista, becsületes munkája, bátor helytállása. Az, hogy mindig az igazat mondjuk az embereknek, bármilyen kellemetlen is néha az« — válaszol meg mindjárt Marosán elvtárs. Az idős munkások nevében szólalt fel egy öreg vagongyári kovács. A nyugdíjkérdés végső rendezését sürgette, hogy azok az idős munkások, akik életüket nehéz munkában töltötték le, nyugodtan nézhessenek az öregség elé. Lednicki István, fiatal falusi pedagógus elmondta, hogy falura igen nehezen jutnak el a párt és a kormány intézkedései. Éppen ezért sürgősen rendet kel teremteni a járási tanácsok végrehajtó bizottságain, sőt a Megyei Tanácson is. Majd a pedagógusok problémáival foglalkozott. — Igaz, hogy a pedagógusok többsége az októberi eseményeknél nem állta ki a próbát. Hiba lenne azonban emiatt nem meglátni azokat, akiknek fejét nem sikerült megzavarni és ma is szívvel lélekkel hívei a népi hatalomnak — érvelt a fiatalember. — Majd a pedagógusok anyagi problémáiról beszélt. Több felszólaló az ellenforradalmárokkal szemben erélyes, törvényes leszámolást követelt és ezzel kapcsolatban bírálták a győri ügyészség és vezetőjének, Kén Józsefnek a munkáját. — A szocialista törvényesség jelenthet-e opportunizmust az ellenforradalmárokkal szemben? — tették fel egyenesen a kérdést. — A Győr Városi Tanács a legsürgősebben állítsa helyre az ellenforradalomban meggyalázott szovjet hősi emlékművet és a szovjet hősök sírjait — hangzott el a határozott követelés. — Kérdés hangzott el a Jugoszláv Népengedjük megbontani a munkásosztály egységét, amely előfeltétele a proletárdiktatúrának. Röviden szólott Marosán elvtárs az írók kérdéséről is. Elmondotta, hogy a kormány nagy türelmet mutatott ebben a kérdésben, de azt nem, nézi el, hogy egyes írók nyíltan az ellenforradalmat támogassák. Ezzel kapcsolatban külön kitért a letartóztatott Háy Gyula szerepére. Emlékeztetett Háy Gyulának emlékezetes »Miért nem szeretem Kucsera elvtársat« című cikkére. Voltak Magyarországon Kucserák? Voltak — állapította meg Marosán elvtárs —, de mindjárt hozzátette, hogy ezek közé tartozott maga Háy Gyula is, aki 1958-ban 400 000 forintot keresett, akinek saját autója és elegáns leányfalusi luxusvillája volt. • Foglalkozott Marosán elvtárs az iskolákban megmutatkozó helytelen jelenségekkel is. Egyesek visszaélnek a szabad vallásoktatás lehetőségével és terrorizálni próbálják azokat a gyerekeket, akik nem kívánnak abban résztvenni. A kormány határozottan rendet fog teremteni ebbena kérdésben és nem tűri, hogy bárki is visszaéljen a kormányadta jogokkal. Befejezésül Marosán elvtárs a győri kommunistákhoz szólott, és felszólította őket, hogy bátran, emelt fejjel álljanak ki az igazság mellett és szívósan harcoljanak minden egyes ember meggyőzéséért. A Magyar Szocialista Munkáspárt ereje napról napra nő de a kommunistáiénak azt is tudniok kell, hogy harcban, küzdelemben erősödik a párt. Marosán elvtárs több mint két és fél órás beszédét gyakran szakította meg a jelenlévők helyeslése és viharos tapsa. A beszéd után megkezdődött köztársasággal való kapcsolatunkról is. A felszólalásokra Marosán elvtárs válaszolt. Meg kell mondanunk őszintén, világosan — még akkor is, ha ez nem kellemes —, hogy a bérproblémák megoldásával várnunk kell. Jogos az idős elvtárs panasza? Jogos! Jogos a pedagógusok fizetésemelési igénye? Jogos! Ennek ellenére is azt kell mondanunk, hogy teljesítésével várnunk kell. Hogy meddig? Mondjuk meg nyíltan a munkásoknak: Tőletek függ! A vagongyári munkásoktól is függ öreg munkatársak nyugdíja. Termeléssel lehet csak megteremtenünk a béremelések szilárd anyagi bázisát! A kormány nem papírt akar a munkásoknak adni, hanem szilárd árualapot akar teremteni, enélkül a béremelés inflációhoz vezetne. A Jugoszláv Népköztársasággal, a jugoszláv elvtársakkal való kapcsolatunkról annyit, hogy lehetnek és lesznek is bizonyos kérdésekben vitáink. Azonban az is biztos, hogy nem sikerül még egyszer az imparialistáknak az a provokációs törekvésük, hogy minket jugoszláv elvtársainkkal összeveszítsenek. Ez túlságosan sokba került nekünk! Meggyőződésem, hogy a jugoszláv elvtársak sem hagyják többé magukat a szocialista tábortól elszakítani. Egyébként erre vonatkozóan a jugoszláv nagykövet bemutatkozó látogatásaikor tett nyilatkozata — úgy gondolom —, elég világos beszéd — felelte Marosán György elvtárs —, majd válaszái így fejezte be: — A pártnap hangulatából következtetve: a célt elértük. Eh lelkesítettem■ magukat, maguk meg előttem. Rajta hát, kommunisták! Munkára, harcra a munkáshatalomért, és a győzelem nem marad el! És mintegy válaszul, áradt, zúgott a kommunisták ajkáról az Internationale magasztos dallama: »ez a harc lesz a végső, csak ősszszefogni hát!” 1857. február 1. péntek