Kisalföld, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

L As Oder—Frankfurt körzeti Fürstenwaldeban csütörtökön ün­nepélyesen búcsúztatták azokat a szovjet gépesített alegységeket, amelyeket a szovjet kormány dön­tése értelmében visszavonnak a Szovjetunió területére, majd ott a hadsereg létszámcsökkentése ke­retében feloszlatnak. Fürstenwalde főterén nagy tö­meg gyűlt össze a szovjet csapa­tok búcsúztatására. Megjelent G. G­rüneberg, az NSZEP Központi Bizottságának titkára, H. Bejamin igazságügy miniszter, a német nép­hadsereg küldöttsége, a Németor­szágban állomásozó berlini-szovjet csapatok parancsnokságának és a Szovjetunió berlini nagykövetsé­gének képviselői, katonai attasék, az­ Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és más nyugati or­szágok katonai hatóságainak kép­viselői. A gyűlésen G. Grüneberg búcsúztatta a szovjet csapatokat Kölcsönös köszöntések után a város főutcáin a pályaudvar felé haladó szovjet csapatokat a lakos­ság mindenütt meleg ünneplésben részesítette. Az NDK-ból kivonuló szovjet egységek búcsúztatása Meghosszabbították a magyar-dán árucsereforgalmi megállapodást Február 27-én Koppenhágában 1958. március 1-től 1959. február­ 3 inak végéig meghosszabbították magyar-dán árucsereforgalmi megállapodást. A hosszabbítás a múlt évi megállapodással azonos mennyiségű és ugyanolyan áruk kölcsönös szállítását irányozza elő. Magyarország a többi között gé­peket, vegyszereket, gyógyszere­ket, textíliákat szállít Dániába, ahonnan gyógyszereket és élelmi­szereket, így például halféléket, továbbá textilipari alapanyagokat és egyes géptípusokat szállítanak számunkra. . Tervek a francia nemzetgyűlésben 1960: hat atombomba, 1963 - negyven atombomba A francia nemzetgyűlés csü­törtökön folytatta a katonai költ­ségvetés vitáját. Jean Montalat szocialista képviselő,­­hangsúlyoz­va: Franciaországnak szüksége van­­az atomfegyverre, hogy meg­őrizze helyét a nagy nemzetek között. Közölte, hogy a hadügyi bizottság részadatai szerint az atomibombagyártás francia terve 1960-ra 6 atombomba, 1903-ra pedig 40 atombomba készítését írja elő. A francia atomkorm­ány­bizottság jelenleg nem képes ele­gendő 239-es plutóniumot előállí­tani: a saclay-i üzem napi egy, a marcolensi n­api hat gramm plutóniumot gyárt. A hadügyi költségvetés vitájá­ban a katonai kiadásokat ellen­őrző nemzetgyűlési albizottság vizsgálata 344 milliárd frankban állapította meg az algériai pacifi­­káció kivételes költségvetési ki­adásait az 1957. évre. De Gaulle visszatér a politikai életbe? A csütörtök esti párizsi sajtó­ban ismét felbukkant az a hír, hogy de Gaulle tábornok rövide­sen újból visszatér a politikai po­rondra. A Paris Presse elsőolda­­las szenzációja ez a hír, ha a lap kérdőjeles formában közli is. 1954 decembere óta hallgat a tábornok. Gaulle azt is értésére adja a vele l­ángjainknak, hogy kötelessége megszakítani visszavonultságát, ai­s, a francia helyzet tovább rosz­szabbodik. Még ha átmeneti meg­bízatásról lenne is szó, csak tör­vényes úton szándékozik vissza­térni a hatalomra. De Gaulle egykori pártja tájé­koztató bulletinjében Roger Frey főtitkár így ír: Franciaország ha­lálos veszélyben van. Itt az ideje, h­ogy de Gaulle megkapja azt az átmeneti megbízatást, amely meg­menti a holnap Franciaországot. Elkobozták a France­ Observateur-t A f­rance Observateur című pa­­rrzsi baloldali hetilapot elkoboz­ták. Hivatalos körökben azzal magyarázzák az eljárást, hogy a hetilap vezércikke az SS-hez ha­sonlít­otta az algériai hadsereget. A hetilap közölte volna Henri Al­­eg komm­uatista újságíró »A kér­dés­« című, nemrég megjelent könyvének egy részletét. A kom­munista újságírót — mint isme­retes — Algériában letartóztatták és megkínozták. Könyvében fel­sorolja kínzóinak nevét és pon­tosan leírja az elszenvedett, kínz­­osakat. A France Observateur irtalmazott az elkobzás ellen. A szerkesztőség nyilatkozata hang­súlyozta, a hatóságok azt remélik hogy a sorozatos elkobzásokkal .­.hallgattathatják a lapot, vagy " anra kényszerítik, hogy »elt-'ün-A lap elkobzása — írja­ a Monde nemcsak a sajtószabadság Újabb megsértése, hanem annak a ténynek a megerősítése is, hogy a hatóságok képtelenek egy olyan probléma mélyére hatolni, amely a kormány felelősségét veti­­ fel. Az indonéz kormány feketelistára tett tíz külföldi hajót .. ..Suprapto indonéz igazságügy­­- miniszter közölte, hogy ' fekete-' listára tettek tíz külföldi hajót, mmelyet azzal vádolnak, hogy gu­rut, kókuszdiót és más fontos árucikket csempész,szu­m­a­trai­­és ászak-celebeszi kikötőkből Uiil­­■iöldro Az igazságügy m­iniszter figyelmeztette a külföldi hajótár­­saságokat, hogy az­ indonéz, terin­­tett vizek megsértőit szigorúan megbüntetik, esetleg elkobozzák a hajókat és elítélik a vétkes kapi­tányokat. friss­­ti Ott» LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT JERUZSÁLEM. Nasszer elnök csütörtökön látogatást tett Nyu­­gat-Galileában, az izraeli—szíriai határon. Néhány évvel ezelőtt a határnak ezen a szakaszán történ­tek a legsúlyosabb izraeli—szíriai incidensek. KAIRÓ: El Badr, jemeni trón­örökös pénteken reggel Kairóba érkezett. Mint mondotta, magával hozta apjának, a jemeni királynak a beleegyezését Jemen és az Egye­sült Arab Köztársaság Szövetségé­nek tervéhez és felhatalmazása van az erre vonatkozó egyezmény aláírására. #­Khartum: Pénteken véget ért a Szudánban folyó országos válasz­tások khartami részlege. A vá­lasztáson a lakosságnak átlagosan 95 százaléka vett részt. Az orszá­gos végeredményt aligha közöl­hetik március 10-e előtt, mert a választások legfeljebb március 8- án érnek véget az ország vala­mennyi választókerületében. * Capecanaveral. Az Egyesült Államok légi haderői pénteken reggel helyi idő szerint 8:08 óra­kor Thor típusú irányítható löve­déket lőttek ki, amelynek ható­sugara 2400 km. Ezt az irányít­ható lövedéktípust egy éven belül egyes európai kilövési támaszpon­tokon is tárolni fogják. A franciák kettőszázötvenezer algériait kilakoltatnak Monzai Sa Jim, Tunézia ENSZ küldötte csütörtökön levelet inté­zett Hammarskjöldhöz. Ebben felhívta az ENSZ főtitkárának,és a nemzetközi közvéleménynek a figyelmét arra, hogy a franciák erőszakkal kilakoltatnak otthoná­ból 250 000 algériait. Intézkedésü­ket azzal indokolják — írja Szlim —, hogy „senki földjét” létesíte­nek az algériai-tunéziai határon. A kínai önkéntesek ünnepélyes búcsúztatására készülnek Koreában A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya csütörtö­kön intézkedéseket hozott a kínai népi önkéntesek hősi teljesítmé­nyeinek megörökítésére és a tá­vozó kínai népi önkéntesek­­ meleg búcsúztatására. A 30 kilowattos televíziós nagyadó március 1-én, szombaton 19 órás kezdettel rend­kívüli próbasugár­­zást tart. Az egyiptomi-sz­uláni határvita A­ktízeb­­ad­nak­ a világsajtót bejárta a hír, hogy az­­új Egyebütt Arab Köztársaság egyik szövetségi része, Egyiptom­ba­ k­féli szom­szédja, Szudán között határvita keletkezett.­, -A szóbanforgó vitás területek (térképünkön feketén) az északi sz­élesség 22 fokától északra, Vádi Hallató­ a Nílus két partján mintegy 30 km mélységű kisebb beszögellés, valamint a Vörös­tenger parti Halatt­ térség. 1938. március 1. szombat. A világ­ legkorszerűbb tűzfegyverei A Krasznaja Zvejzda a napokban több cikkben foglakozott a szov­jet hadsereg fegyverzetének fejlő­désével. F. Tokarjev, a kiváló gya­logsági­ tűzfegyvertervező és G. Tretyakov hadmérnök vezérőrnagy, tüzérségi tervező cikkeiben egyön­tetűen megállapítja: a szovjet had­sereg lövész alakulatainak és tü­zérségének fegyverzete a legkor­szerűbb színvonalon áll. Mint To­karjev írja: a háborút követő években nagy figyelmet szenteltek a gyalogsági tűzfegyverek korsze­rűsítésének. A szovjet tüzérség fejlesztésénél felhasználták a tu­domány és technika legújabb vív­mányait. A pontos és gyors tűz végett a lövegeknél mind fokozot­tabban alkalmazták az elektronikus célvezérlést és automatizálást. A tüzérségi felderítést a legújabb rádiótechnikai elvek alapján szer­kesztett gépek segítségével vég­zik. Nagy mértékben fejlődött a rakétatüzérség, ami a szovjet had­sereg egyik erőssége. A szovjet fegyveres erőknek jelenleg a leg­különfélébb típusú rakéták állnak rendelkezésére, s ezek közül csak néhányat ismerhetett meg a kö­zönség a november 7-i moszkvai díszfelvonuláson. A New­sh­eck elárulja: Morális válság az amerikai hadseregben Feltűnést keltő témáról ír a Newsweek című amerikai hetilap február 17-i számában. Ez a téma a szám központja, erről beszél már a címoldal is. ,,Mo­rális válság az Egyesült Államok hadseregé­ben", — ez az a téma, amely a Newsweek szenzációja. A címla­pon egy, a témához készült il­lusztrációt láthatunk. A rajz gya­korlóteret ábrázol, s a kép közép­pontjában szuronyával földbeszúrt puska. A fegyver gazdája a pus­kára akasztotta rohamsisakját, az elsütő billentyűre egy cédulát il­lesztett. ..Fed Up" — azaz: Jó­­laktam, elég volt. A katona, akié ez a pu­ska és ez a rohamsisak volt, szemmel láthatóan megunta a dicsőséget és távozott. Ez a rajz megadja a cikk középponti gondo­latát is; az amerikai hadsereg hivatásos katonáinak egyharmada lép ki a szolgálatból évente. Még­pedig a legképzettebb, a legjobb erők mondanak búcsút a zászló­nak. Vajon miért? Nyugat-Németországtól Koreáig, Szardínia­ szigetétől Okinawa-szi­­getéig húzódik az amerikai tá­maszpontok szerteágazó hálózata, mely láncként öleli körül csaknem a fél földgolyót. Költséges lánc: fenntartása évente dollármi­ldrd­­jaiba kerül az amerikai népnek. És mégis csikorog a lánc. Hol a baj? Ezekkel a kérdésekkel küld­te a Newsweek munkatársait a különböző amerikai támaszpon­tokra: Olaszországba, a Japán­tenger partjára, a Csendes-óceá­non cirkáló hadihajókra. A világ­körüli út eredménye ez a cikk a Newsweek február 17-i számában. A riporterek több tucat amerikai katonát kérdeztek meg, őrmeste­reket, hadnagyokat, őrnagyokat, tengernagyokat, a válaszaikból igen érdekes kép bontakozott ki. Egy norfolki pottatiszt ezt mon­dotta a Newsweek riporterének: „Hazamegyek és látom, hogy a barátaim úgy néznek rám, mint valami különös állatfajtára. Az ő véleményük: rendben van, mi is szolgáltunk a flottában a háború éveiben, de mi az ördögért akarsz te most ott maradni? Bolond vagy, vagy valami hasonló?“ A News­week riportere már itt megjegy­zi: Mennél több intelligens em­berrel beszélünk, annál gyakrab­ban halljuk a panaszt: hiányza­nak a magyarázatok az amerikai katonák jelenlegi hivatásáról. Egy irányítható rakétaegység beosz­tottja Szardínia-szigetén ezt mon­dotta: „Nem magyarázzák meg nekünk a helyzetet, mindig te­szünk valamit, de sohasem tud­juk, hogy miért. Nem tudjuk, hogy miért vagyunk most itt." Ezt az utolsó mondatot a News­week ballbetűkkel szedve hang­súlyozza. Úgy véljük, a riporter itt rátapintott az egyik leglénye­gesebb kérdésre. Az amerikai ka­tonák nem értik, miért kell béke idején hazájuktól sokezer kilomé­ter messzeségre állomásosaitok, messzi támaszpontokon ülniük. Amikor annak okét vizsgálták a riporterek, hogy miért éppen a legképzettebb és legértékesebb emberek „fordítanak hátat Uncia Sarunak" felmerült az a lehető­ség, hogy talán azért, mert a fi­zetések alacsonyabbak, mint a polgári életben. De a megkérde­zettek megcáfolták ezt a felte­vést. A Newsweek sok katonát megkérdezett: ha tisztességes fize­tésemelést kapnának, maradná­nak-e? így feleltek: — „Nem, a pokolba is, nem! ... Mások csak egyszerűen mosolyogtak . . Ezek a Newsweek szavai. A cikkből kiderül, hogy ez a folyamat, amelyet a lap „lánc­reakcióhoz" hasonlít, rohamosan terjed és súlyos következmények­hez vezet. A légierőket az utolsó évben négyezer pilóta hagyta ott — és ezeknek kiképzése 400 millió dollárba került. A Newsweek megjegyzi: „Ilyenformán ma négy pilóta közül három felvihet, vagy lehozhat egy gépet anélkül, hogy tönkretegye, de nem tudja mű­ködtetni a repülőgép tűzrendsze­­rét és képtelen arra, hogy bármit is lelőj­jön."­­­­ A Newsweek egy igen megdöb­bentő számadatot közöl arról, hogy milyen következményekkel jár a jó szakemberek tömeges tá­vozása a hadseregből. A légierő, a haditengerészet és a hadsereg ala­kulatainál naponta kétmillió dol­lár értékű kárt okoznak a gyen­gén képzett tisztek és katonák. Összetörik az autókat, tönkrete­szik a repülőgépeket, a hajók motorjait, stb. Az amerikai hadvezetés gazdái nagy erőfeszítéseket tesznek an­nak érdekében, hogy megmagya­rázzák a tiszteknek és katonák­nak, hogy Amerika határai Szardíniában és Koreában „kez­dődnek". Ám, ezek a magyaráza­tok a Newsweek szerint süket fü­lekre találnak,­­ és így aligha van remény a Newsweek cikké­ben vázolt láncreakció feltartózta­tására. Érthető, ha a magasrangú amerikai tisztek sajnálják azokat a kollégáikat, akik Washington­it­­­t küszködnek ezzel az árral. Erre utal a Newsweek cikkének utolsó két mondata: ,,Európa leg­boldogtalanabb embereinek egyike egy amerikai admirális, akit mars helyeztek át egy olyan helyre amelyet valaha nagy­rab­ecsültek de amely napról-n napra népszerűt­lenebb lesz. A Pentagonba he­lyezték . . ." őszintén szólva, megértjük az admirálist. Vajda Péter. Ma nyílik az országos fényképkiállítás A Magyar Dolgozók­ Országos Mű­vészfényképező­s­e Egyesülete március 1-től­ rendezi meg a XIIi. országos művészi fényképkiállítá­sát, az egyesület Belgrád rakpart 17. szám alatti helyiségeiben. A szombatom nyíló kiállításon szá­mos vidéki föl­dkinb és szakkör is részt vesz, összesen csaknem 1­100 fekete-fehér és színes papír­kép, valamit színes diapozitív került a zsűri elé, amely 290 mű­vet választott ki.

Next