Kisalföld, 1959. augusztus (4. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-01 / 179. szám

­ VILÁG PROLETÁRJA] EGYESÜLJETEK! IV. ÉVFOLYAM, 179. SZÁM Győr, 1959. augusztus 1. szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT _________ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA_______ ÁRA: 60 FILLÉR Ünnepélyesen fogadták Győrött a megyébe érkezett most végzett pedagógusokat Pénteken délelőtt kilenc órakor a győri Révai Gimnázium­ban ün­nepélyes fogadást rendeztek a megyébe érkezett, idén végzett pedagógusok tiszteletére. Az ifjú pedagógusok több mint hetven főnyi csoportjához Szabó Lajos, a megyei tanács végrehajtó bizott­ságának elnökhelyettese mondott rövid beszédet, amelyben ismer­tette a megye sajátosságait, a pe­dagógusok előtt álló szép és nagy munkát igénylő feladatokat. A most végzett ifjú pedagógusok népes csoportja a fogadás végén letette a hivatalos esküt, és min­denki kézhez kapta kinevezési okmányait. Jó termést hozott a Rajkai-féle géppel szeletelt gabona A brüsszeli világkiállításon nagy sikert aratott Rajkai Pál gabona­szeletelő gépe. A találmány lé­nyege, hogy a gép kettévágja a gabonaszemet és azt a felét, amely csiraképei elvetik, a másik felét pedig megőrlik, így a szokásos vetőmagmennyiségnek csak a fe­lére van szükség. A múlt év őszén a gombai Kos­suth Termelőszövetkezetben kí­sérletképpen két kísérleti parcel­lát jelöltek ki, összehasonlításul öt holdon szeletelt gabonát, a má­sik öt holdon pedig szokvány ve­tőmagot vetettek. A szeletelt mag­ból szilárdabb, rugalmasabb szárú növény nőtt, termése megadta a holdankénti 15 mázsát. Mint a termelőszövetkezetben elmondották, az ősszel kétszáz holdon vetnek búzát. Az erre szükséges 200 mázsa szokvány ve­tőmag helyett a Rajkai módon szeletekből 100 mázsa is elegendő. Ha megkapják a szükséges meny­­nyiségű vetőmagot, a jövő évben a 200 hold búza termelését mint­egy 40 000 forinttal tehetik ol­csóbbá. Országos értekezlet a Földművelésügyi Minisztériumban Pénteken délelőtt a Földműve­lésügyi Minisztériumban a me­gyék mezőgazdasági osztályvezetői részvételével országos értekezle­ten vitatták meg az időszerű me­zőgazdasági munkák helyzetét, az őszi mezőgazdasági munkára tör­ténő felkészülés kérdéseit, vala­mint a termelőszövetkezetek gaz­dasági és szervezeti megszilárítá­­sával kapcsolatos tennivalókat. Megjelent a tanácskozáson Dögei Imre földművelésügyi miniszter, Magyari András és Szőke Mátyás földművelésügyi miniszterhelyet­tesek, Keserű János, a MSZMP Központi Bizottsága mezőgazdasá­gi osztályvezetőhelyettes, K. Nagy Sándor, a minisztérium szövetke­zetpolitikai főosztályának vezető­je, a Párt Központi Bizottságának tagja — a minisztérium vezető munkatársai. A mezőgazdaság általános hely­zetéről, az őszi feladatokról, Ma­gyari András, a termelőszövetke­zeti mozgalom megszilárdításával kapcsolatos tennivalókról pedig K. Nagy Sándor tájékoztatta az értekezlet résztvevőit. TIZENNÉGYMILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ ÁRUT HOZNAK FORGALOMBA A FÖLDMŰVES­­SZÖVETKEZETEK AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSON Az ország földművesszövetkeze­tei az idén is méltóképpen képvi­seltetik magukat az országos me­zőgazdasági kiállításon. A SZÖ­VOSZ 600 négyzetméteren épült, reprezentatív elrendezésű központi pavilonja szemléltető mó­don mutatja be a földművesszövet­kezeti rendszer szerteágazó tevé­kenységét. A földművesszövetkezetek áru­sító pavilonjai 14 millió forint ér­tékű árut hoznak forgalomba a kiállítás területén. A kisipari termelőszövetkezetek­kel közösen naponta többször lát­ványos divatbemutatót rendeznek. A bemutatott modelleket azonnal meg lehet vásárolni. Az elmúlt évekhez hasonlóan a földművesszövetkezeti vendéglátó­­ipar is képviselteti magát a kiállí­táson. A mezőgazdasági eszközöket ér­tékesítő országos szövetkezeti köz­pont 2800 négyzetméternyi terüle­ten állítja ki legújabb, elsősorban a termelőszövetkezeti gazdaságok­ban használható gépeit. Újdonság lesz az új rendszerű palánta és burgonyaültető gép, valamint a hagyma termesztés gépei. A nácizmus üldözöttei bizottságának felhívása A nácizmus üldözötteinek bizott­sága felhívja a dachaui koncentrá­ciós tábor volt foglyainak figyel­mét, hogy a Dachauban felállítandó nemzetközi múzeum részére bo­csássák rendelkezésére a birtokuk­ban levő, Dachaura vonatkozó do­kumentációkat (igazolvány, fel­jegyzések, használati tárgyak stb.) írott dokumentációról fotókópia is megfelel. Bizottságunk hivatalos helyisége és munkaideje: Budapest, V. Beloiannisz u. 18. I. e. minden­nap 10—18 óráig, szombaton 13.30 óráig. Győr kenyér­ellátásáról kezdődik a labdarúgó-bajnokság Rádióműsor I A lottó nyerőszámai Könnyűbeton falazóblokkal épül az állami lakások negyed része az ötéves tervben Feltűnést keltett legutóbb a saj­tóban a sztálinvárosi falazóblokkos építkezés híre. Fokozta az érdek­lődést, hogy az országgyűlés most lezajlott ülésszakának zárszáma­dási vitájában Sztálinváros képvi­selője bejelentette: szocialista vá­rosunkban augusztus végén átad­ják a lakóknak az első szobanagy­ságú falelemekből épített négyeme­letes Lakóházat, s augusztus 20-án megkezdik a középblokkokból ké­szülő lakóházak építését is. Az Építésügyi Minisztérium mű­szaki fejlesztési főosztályán el­mondták, hogy a hagyományos építési mód mellett egyre inkább tért hódít nálunk is az úgynevezett blokkos építkezés, amelyet külföl­dön szerzett tapasztalatok és hosz­szas hazai blokkgyártási kísérle­tek után az idén kezdtünk el A módszer annyira bevált, hogy 1960-ban, majd még inkább a má­sodik ötéves terv időszakában döntő rendeltetése lesz a lakás­építésben. Kétféle blokktípus fel­­használására készülünk. A nyolc­száz kiló felső súlyhatárú könnyű­beton középblokkokat és az 1600 kilós felső súlyhatárú nagyblokko­kat alkalmazzuk. Mindkettőnek elsősorban a habosított kohósalak az alapanyaga.­­ A második ötéves tervben az állami befektetéssel épülő lakások 25 százalékát könnyűbeton közep­es nagyblokk felhasználásával épí­tik. Ezenkívül körülbelül 7000 la­kás készül majd előrefalazott tég­lablokkos módszerrel.­­ A terv szerint könnyűbeton felhasználásával évenként hetven­nyolcvan millió kisméretű tégla helyettesíthető. Ez az építési idő lényeges rövidítését, az épületek súlyának, munkaigényességének csökkentését, tehát az építkezés gazdaságosságát eredményezi. Egy négyemeletes ház ötven-hatvan nap alatt összeszerelhető. Az eddigi elgondolások szerint a következő tervidőszakban körül­belül húsz városban, illetve tele­pülésen lesz könnyűbeton közép­vagy nagyblokkos építkezés Az előrefalazott téglablokkot kilenc város lakásépítkezéseinél alkal­mazzák. Megkezdődtek a Petőfi ünnepségek Kiskoröson Petőfi Sándorról halálának 110. évfordulója alkalmából több na­pon át tartó ünnepségsorozattal emlékezik meg a költő szőkébb szülőhazája. Az ünnepségekre a költő nagy barátja, a szabadság­­harc hős tábornoka, Bem József szülővárosából, a lengyelországi Tarnowból hat tagú küldöttség ér­kezett. A delegáció vezetője Ki­­szala Czeslaw, a Lengyel Egyesült Munkáspárt tarnowi bizottságá­nak első titkára. Pénteken Kiskőrösön, a költő szülőháza közelében felállított szo­bornál bensőséges ünnepség kere­tében helyezték el a kegyelet ko­szorúit az alföldi nagyközség álla­mi és társadalmi szervezeteinek, az üzemek, hivatalok dolgozóinak képviselői, valamint a lengyel ven­dégek.­­ Szabó Gyula, a községi tanács végrehajtó bizottsága elnökének megnyitó szavai után Miklós Ró­bert, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársa emléke­zett meg az évforduló jelentőségé­ről, Petőfi történelmi és világiro­dalmi szerepéről. Ezután többszáz főnyi ünneplő közönség megtekin­tette a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezésében megnyílt Petőfi— Ady—József Attila irodalmi ván­dorkiállítást. Szombaton neves előadóművé­szek irodalmi esten tolmácsolják Petőfi legszebb költeményeit. A kiskőrösi Petőfi-napok program­­sorozata vasárnap nagyszabású bé­kenagygyűléssel zárul, amelyen a járás valamennyi községének kül­döttsége részt vesz. Nagyszerű gabonatermés-átlagok a Nagyszentjánosi Állami Gazdaságban Győr megye növénytermesz­téséről országosan is híres Nagy­szentjánosi Állami Gazdaságban szombaton végeznek az aratással. Négyezer holdról takarították be a kombájnok és aratógépek az új termést. Már csaknem egész pon­tosan megállapíthatók a termés­­eredmények is, mivel a kalászosok 80 százalékát kombájnnal aratták le és csépelték el, míg a vetéste­rület 16 százalékán aratógépek kötötték kévékbe a termést, és csu­pán a kalászosok 4 százalékát döntötték rendre kézi kaszával. Az őszi árpát már teljes egészében elcsépelték, és átlagosan 21 má­zsán felüli termést takarítottak be. A tavaszi árpa 16—16.50 mázsával fizetett holdanként. A búza ter­mésátlaga 16.50—17 mázsa között ingadozik. A rozs 15 mázsa átlag­termést adott. Az aratás gyors befejezéséhez nagy segítséget nyújtott a Gépkí­sérleti Intézet is, mert a gazdaság 14 kombájnján kívül hat külön­böző gyártmányú kül- és legújabb típusú belföldi gép segédkezett az aratásban. A kísérleti kombájnok munkáját szakemberek kísérték fi­gyelemmel, és megfigyeléseikről pontos feljegyzéseket készítettek. A legtöbb gabonát a gazdaságban Petkó Ernő kombájnos csépelte el: 30 vagon szemet eresztett kom­bájnjából a zsákokba. Szorosan nyomon követi őt Czanek Mihály 29 vagonos teljesítményével Megyei tanácselnökök értekezlete Pénteken az Országházban érte­kezletet tartottak a megyei tanács vb. elnökei A tanácsi vezetőket dr. Antos István pénzügyminisz­ter időszerű pénzügyi kérdések­ről tájékoztatta. A napirend má­sodik pontjaként Varga András, a Minisztertanács titkársága tanács­szervek osztályának vezetője tar­tott beszámolót a tanácsok és a népi ellenőrzési bizottságok kap­csolatáról MAGYAR KÜLDÖTTSÉG IS RÉSZT VESZ A ZWICKAUI NEMZETKÖZI PEDAGÓGIAI SZEMINÁRIUMON A Német Demokratikus Köztár­saságban augusztus 1-től 15-ig Zwichkau­ban tartják a politechni­kai képzéssel foglalkozó nemzet­közi pedagógiai szeminár­­iumot. A tanácskozáson Magy­arországot, Kalmár Ferenc budapesti tanul­mányi felügyelő és Sinka Antal, a nyíregyházi Kossuth Gimnázium igazgatója képviseli.

Next