Kisalföld, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-16 / 39. szám

HAZAI GYOMIRTÓSZER Tavaly­­ körülbelül kétezer hol­don­ folyt a kísérlet az országban a ku­koricaföldek gyomnövényei­nek vegyszeres irtására. E nagy­üzemi­­kísérleteikhez külföldi vegy­­­­szereket használtak. A Növény­­­védelmi Kutató Intézet és a Ne­hézipari Kutató Intézet azonban előállított már egy ugyancsak ammotriasin vegyületű hazai gyomirtószert. Hatása azonos a külföldiekével. Tavasszal kipró­bálják az ország tíz vidékén kis- és középparcellás összehasonlító kísérletekben. Ü­VKÖK ÉS KAKASOK TOLL NÉLKÜL Az Egyesült Államokban sike­rült egésze­n csupasz csirkéket kel­tetni. Ennek az új eljárásnak any­­nyiban örülhetnének a háziasz­­szonyok, hogy megszabadulnának a fáradságos tisztogatástól. Ki „ruházná" azonban télen ezeket a szegény baromfiakat? műtrágya — so mázsa KUKORICATERMÉS A SO mázsás holdanként! szé­­jrseakukorica-termésért indított mozgalom kiterjesztésé­re, a ter­méshozamok és a központi takar­mánykészletek növelése céljából az állam az átlagosnál nagyobb mennyiségű műtrágyát juttat azoknak, akik bekapcsolódnak a mozgalomba, a műtrágya-többle­tet azoknak adják, akik a ter­­ményforgalmi vállalatokkal sze­­meskukoricára szerződést kötnek A tsz-ék minden szerződött más­fél mázsa májusi morzsolt kuko­rica ellenében 511 kiló nitrogén, 40 kiló szuperfoszfát és 10 kiló kálisó műtrágya-többletet kapnak ható­sági áron. MENNYI CUKROT TERMELT AZ ORSZÁG? A cukortermelési idény tavaly szeptember 1-én kezdődött és ja­nuár 18-án fejeződött be. A cu­korgyárak ezalatt több mint 350 ezer tonna cukrot termeltek, 30,5 százalékkal többet, mint egy év­vel ezelőtt. A termelés növelését a cukor­répa vetésterületének növekedése és a termésátlag növekedése tette lehetővé. A cukorrépa vetésterü­lete tavaly 212 ezer hold volt, 12 százalékkal haladta meg a tavaly­­előttit. HASZNOS BECSAPÁS A Mezőhegyes­ Állami Gazda­ságban fénycsővilágítással meg­hosszabbítják a nappalt, a most épült 3000 férőhelyes tojóházban. A világítás és az egyenletes­ hő­mérséklet megnöveli a tojáshoza­mot. ORSZÁGOS és havi VÁSÁROK Kedd, február 16: Fertőszent­­m­iklós, Szerda, február 16: Csapod. IBOLYAF­A . Új-Zeelandon nem lehet cso­korba kötni az ibolyát és nem is tűzi senki a kalapja mellé. Ugyan­is a mi szerény erdei ibolyánk ott tíz méter magasra is megnő, va­lóságos fává fejlődik. A szerelme­sek valószínűleg fejszével szede­getik az ibolyát. S*akkéstzeti w&b*s*c nőket bedolgozó tagnak felveszünk. Jelentkezni lehet HÁZIIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET irodájában, Győr, Lenin u. 36. február 15—20-ig., 8—12-ig. 879 Termelő­ szövetkezetek!­­ Termelő* szővet­kezet! fapk! Érdemes bab termelés­sel foglalkozni! Kukorica közteseként is jól fi­zet! Kössetek értékesítési szerződést a­­ faidmtívessáorginezati szervekkel* Az értékesítési szerződéssel le­kötött bab felvásárlási ára: Fehér cukorbab, laposbab, soproni hosszú 460 — Ft/g. Szokvány fehérbab 410.— „ Faltakeveredésmentes gömbölyű és hosszú fürjbab 410.— „ Termelőszövetkezeteknek vetőmagot biztosítunk! A fenti árakon kívül legalább 20 g föabszállítás esetén nagy­üzemi felárként q-ként további 20.— Ft-ot fizetünk! Háztáji gazdaságoknak q-ként 100.— Ft. szerződéskötési elő­leget fizet a földműves­szövetkezet! Központunk tagszövetkezetei nyereség visszatérítést, a föld­­művesszövetkezeti tagok vá­sárlási visszatérítést kapnak! Szövetkezetek Győr-Sopron megyei Értékesítő Központja (MÉK). 819 Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik drága jó, felejt­hetetlen férjem, SZŰCS SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, vagy fáj­dalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondok a Lenszö­vőgyár vezetőségének és dol­gozóinak. ÖZV. SZŰCS SÁNDORNÉ 878 I ._**,_**«. B azoknak, akik szeretett halot­tunk, PAJOR JÁNOS temetésén résztvettek, sírjára virágot helyeztek, vagy fájdal­munkat bármily módon enyhí­teni igyekezték. 824 GYÁSZOLÓ CSALÁD Lakatos- és villanyszeréül szakmunkásokat felveszünk, kisalföldi gépgyár és ÖNTÖDE Győr. Jelentkezés a Jókai u. 7. sz. alatti munkaügyi osztályon. 880 Könyvjóváíráss: átvennénk 5 db 1—1.5 tonnás, billenő csillét 600 mm-es nyomtával MAGYARÓVÁRI TIMFÖLD ÉS MŰKORUNDGYÁR, 780 HOVÁ MENJÜNK SZÓRAKOZNI? Győr, vörös Csillag, délelőtt: Vö­rös tinta (magyar), 9, 8 órakor, 14 éven alul nem ajánlott. Győr, Vörös Csillag, délután: Vörös tinta (magyar), fél 4, háromnegyed 6, 8 órakor, 14 éven alul nem ajánlott. Győr, Jókai Filmszínház: Az utolsó visszatérés (csehszlovák), 3, negyed 6, fél 8 órakor, 14 éven atal nem aján­lott. Győr, Építők Erkel Filmszínháza: Halál a nyeregben (csehszlovák), 4, 6, 8 órakor. Győr, Szerszámgépgyár: Fényes es­küvő (amerikai), 4, 6, 8 órakor, kor­határ nélkül. Sopron, Vörös Csillag: Merénylet (magyar), fél 4, háromnegyed 6, 3 órakor, 14 éven alul nem ajánlott. Sopron, Szabadság: Megfelelő em­ber (magyar), I. negyed 6, fél 8 óra­kor, 16 éven alul nem ajánlott. Sopron, Ady Endre Kultúrotthon: Nyomorultak II. (francia), 5, 7 órakor, 10 éven alul nem ajánlott. Mosonmagyaróvár, Kossuth: Fekete gyöngyök (jugoszláv), fél 5, fél 7, fél 9 órakor, korhatár nélkül. Mosonmagyaróvár, Dózsa: Parancs­nok, (német), 6, 8 órakor, korhatár nélkül. Csorna: Játék és álom (csehszlovák), 6, 8 órakor, korhatár nélkül Kapuvár: Csillagok (német), 6, 8 órakor, korhatár nélkül. * Gönyü: Kenyér, szerelem, fantázia (olasz), 7 órakor, 14 éven alul nem ajánlott. Győrszentivén: Ahol szeretni sem szabad (7 órakor), 14 éven alul nem ajánlott. Hegyeshalom: Torreádor (spanyol), 7 órakor, 10 éven alul nem ajánlott. Mosonszentjános: Felhívás táncra (amerikai), 7 órakor, korhatár nélkül. Sopronbánfalva: önvád (csehszlo­vák), 7 órakor, 10 éven atal nem aján­lott. Rajka: Rakéta támaszpont (angol), korhatár nélkül Ménfőcsanaki Történetek Leninről (szovjet), korhatár nélkül. A GYŐRI RÁDIÓ MŰSORA (Hullámhossz: ESS 88 m., 1540 Ke.) 16.30—17.30: Nyugat-Dunántúl életé­ből — hírek, riportok, tudósítások. — Tudósítás a kőszegi Agyterítő Gyár­ból. — A Mosonmagyaróvári Mező-­­­gazdasági Akadémián hallottuk. —­­ Hírek Győr-Sopron, és Vas megyéből.­­ — Sanzonok. — Gyárkémények alatt — a Győri Rádió ipari rovata jelenti. Építkezések Nyugat-tunántúlon — riportöeszeálltás. — Pedagógus kó­rusaink műsorából. A Győri Rádió a mű­sorváltoztatás jogát fenntartja! A budapesti televízió műsora 18.00: Iskolások műsora. 1. Korunk csodája: az atomerőmű. Irta: Botond Bolics György. 2. Tudományos ese­ménynaptár. 19.00: Televíziós Híradó. 19.15: Áriák és dalok. Réti József énekel, zongorán kiséri Érsek Mária. 19.30: Szülői ház. (Magyarul beszélő szovjet film.) A poksonyi televízió műsora 13.55; Esti műsorismertetés. 19-00: Televíziós újság. 19.30: Sportnézők iskolája 20.00 : Tízszer felelj! (Televíziós ver­senyműsor.) 21.45: Televíziós újság. KISALFÖLD A Magyar Szocialista Izínokcaspar» Győr-Sopron M­egyei Végrehajtó bizottsága és a Győr-Sopr­on Megyei tanács (apja f­elelős szerkesztő: Lónyai Sándor Szerkesztőség Győr- Sztálin u. 3.. «» emelet Telefon: »2—34, 22—11, 34—31. Sopron, Köztársaság utca 4. Telefon: 22—66. Kiad­ja • Kisalföld Lapkiadó vállalat. Kiadóhivatal* Győr, Sztálin u. S ú­ti emelet Telefon: 21—04. Felelős­ kiadó: Ogróczkiy Mihály. • Lapkiadó Vállalat igazgatója Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat emlékeznek meg a Román Népköztársaságban az 1943. február 16-án lezajlott véres eseményekről. A bukaresti „Grivica” vasúti műhely öntudatos mun­kássága a jogai megvédése végett a kommunisták vezetésével sztrájkba lépett. A vasúti munkások mozgalmát a kormányon lévő Mamin-Vajda klikk kétnapi harc után vadállati terrorral nyomta el Az összecsapásnak négyszáz halottja és több száz sebes­ültje volt, a hatóságok több mint kétezer embert tartóztattak le. A grivicai események emlékére minden év február 16-án tart­ják meg a népi demokratikus Romániában a vasutasok napját. IDŐJÁRÁS 5.TFT FŰTI­C Várható időjárás ma estig: Változó felhőzet, fő­képp holnap folyamán több helyen eső, havas eső, a he­gyeken havazás. Ma mérsékelt, holnap megélénkülő, a Dunántú­lon helyenként erős nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet északnyugaton kissé csökken, máshol alig változik. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: általában mínusz 1—mínusz 4, északnyugaton mí­nusz 4—mínusz 7, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 0 p ulusz 4 fok között. * — A modern amerikai regény, Hemingway címmel előadást tart ma délután négy órakor Győrött a TIT klubban Bodri Ferenc ta­nár. ... . — Négyszáz-féle orvosi műszert készített fennállása óta a Debre­ceni Orvosi Műszergyár. Ebben az évben 24 újfajta műszert gyárt exportra. Itthon és külföldön­­ is az injekcióstű a legkelendőbb. Eb­ben az évben 4 milliót készít az üzenni "A • , , Halálos szerencsétlenség érte a napokban Lakó Sándor 42 éves építőmunkást, a Győri Építőipari Szövetkezet dolgozóját. Lakó Sán­dor a Batthyány tér 10. számú ház faláról lezuhant s három óra múl­va belehalt sérüléseibe. A halálos szerencsétlenség ügyében a rend­őrség vizsgálatot indított. — A Munka Vörös Zászló Ér­demrendjével tüntették ki Csók Istvánt, a 95 éves, kétszeres Kos­­suth-díjas festőművészt. A kitün­tetést február 12-én, pénteken délben az idős mester lakásán Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára adta át. . — Harminckétezer forintot osz­tott szét jutalmul dolgozói között a tízéves fennállását ünneplő Győri Kiskereskedelmi Vállalat.. — Légköri eredetű túlfeszültsé­gek hatására fellépő igénybevéte­lek villamos gépekben címmel előadást tart február 17-én, szer­dán délután öt órakor Győrött a MOM 401. számú tanintézetében (Kossuth Lajos utca 7.) Tajthy T­ihamér, az ÉDÁSZ műszaki fej­lesztési osztályának mérnöke. Az előadást a Magyar Elektrotechni­kai Egyesület győri csoportja ren­dezi. — „A szocialista munka ifjú brigádja” címért folyó verseny­ben a legeredményesebben a Győ­ri Lenszövőgyár ifjúsági brigád­jai dolgoznak. A fiatalok rendsze­res szakmai és politikai oktatá­son vesznek részt. — A nevelés lehetősége címmel előadást tart ma délután 6 óra­kor Győrött a TIT klubban Baksa József tanár. —­ Budapest felszabadulásának 15. évfordulójára sok baráti üd­vözlet érkezett a Szovjetunióból. A Magyar-Szovjet Baráti Társa­ság és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének Szövetsége meleghan­gú táviratot küldött a Szovjet- Magyar Baráti Társaságnak. *— A soproni 4-es számú üzem­ben kezdődik meg szerdán, 17-én a Téglagyári Egyesüléshez tartozó téglagyárak próbaüzemeltetése. A terv szerint — ha az idő engedi, a soproni 4-es számú üzemiben feb­ruár 26-án, a többi üzemben pe­dig március elsején kezdődik meg a nyerstégla és cserép gyártása. — „Mendelsohn: E-mail hege­dűverseny” a címe a TIT soron­­következő zenei szabadegyetemé­nek. Előadó: Halmos László kar­­­nagy. Az előadás időpontja feb­­­­ruár 17-e este fél 7 óra. ADÁS-VÉTEL Hájóssorcabator, sas­ion, rekamia, szekré­nyek eladók. Győr, Ká­posztás köz 6. 831 Wartburg személygép­kocsi igényesnek eladó. Nagycenk, dr. Simon. 851 Kövérdisznók eladók. Győr-Ujfalu, Petőfi u 10. 887 Hízottsertés eladó. Győr, Achim András u. 12. 888 1 db 12 LE zárt villany­motor és 1 db hídmér­leg eladó. Győr, Eszpe­rantó út 30. Fűzfa. 895 Saliia mag Fuerzander 10 gr., 40 Ft kapható. Nagy Károlynál, Josca­­háza. 89­1 Egy jókarban Lévő Kö­rösi mély gyermekkocsi eladó. Kozma Gábor, Győr, Hét u. 19. szám. 393 Nagyméretű Körösi mély gyermekkocsi el­adó. Győr, Rónay J. u. 2/b. Takács. 900 Dió hálószobabútor, re­­kamié, vitrin, kombinált­­szekrény eladó. Győr, Kisfaludy u. 25 . 901 Hízottsertés kb. 150— 200 kg. súlyú eladó. Hu­szár Dénes. Nagybaj­cs, Templom tér 4- 902 INGATLAN 200­2-es házhely, ház­­alap, és kúttal eladó. Győr-Sza­badhegy, Fe­hérvári út 143. 861 OTP kölcsönnél épült kertes családi házat ven­nék Győrött, vagy kör­nyékén. Csik József, Ta­kácsi. 898 Garázs kiadó. Győr, Kisfaludy u. 3. 897 Családi ház eladó. Győrszentiván, Dobó István u. 8. Beköltözhe­tő. Érdeklődni ugyanott, özv. Kovács Mihályné­nál. 888 Sarok családiház XXI. kerületben főútvonalon, alápincézve, déli fekvés­sel, eladó. Kétszoba komfortos lakrész, mo­dern cserépkályha fű­téssel, azonnal beköltöz­hető. Érdeklődni: Buda­pest, XIII. Lehel u. 4/c., HI. 1. Szokás. 894 LAKÁSCSERE Beköltözhető budapes­ti 4 szoba összkomfortos házamat elcserélném győri 2 szobás házra. Ráfizetést kérek. Címe­ket a Hirdetőbe, Győr, Kazinczy u. 16. „Város­liget környéke’* jeligére Hirdetőbe. 903 % VEGYES Lúdtalpbetétek para­fából, házilag szabályoz­hatók. Lábkorrajz bekül­désével megrendelhető. Budapest, Lenin krt. 106. Orthopédia. 444 Elvesztettem egy jobb­lábas csak színű, fehér gumitalpas női félcipőt. Kérem a megtalálót, hogy adja le a Hirdetőbe. Győr, Kazinczy u. 16. 899 Lakásért idősebb höl­gyet, férfit, vagy házas­párt eltartanánk, illetve életj­áradékot fizetnénk. Címeket „Értelmiségi házaspár” jeligére a Hirdetőbe, Győr, Ka­zinczy u. 16. 896 Eladó a fertőbozi ..Sza­badság “ Mtsz-nél 14.000 kéve tetőfedő nád. 890 OKLEVELES GÉPÉSZ­­MÉRNÖKÖT keres azon­nali belépésre a Szén­­savtermelő Vállalat, Répcelak. Fizetés meg­egyezés szerint. 889 AZ ÉDÁSZ V. móvári üzemvezetősége közli Magyaróvár lakosságá­val, hogy mosoni város­részben, Kápolna tér, Malinovszkij utca, Für­dő utca, Király domb, Erzsébet tér által hatá­rolt területen február 17-től febr. 27-ig napon­ként reggel 7 órától 16 óráig áramszünet lesz, felújítási munkák miatt. ÉDÁSZ V. MÓVÁRI ÜZEMVEZETŐSÉGE 904 APRÓHIRDETÉSEK 7

Next