Kisalföld, 1962. március (7. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-11 / 59. szám
Peésex Miklós UTOLSÓ STÁCIÓ ÍDór 1944. november 6. sötétedés tájban. HELY: Győrben, a Radó téren, a műút melett, egy útszéli kőrakás oldalában két elcsigázott rmunkaszolgálatos M. A menetből többet nem látni A költő a bakancsát igazgatja. RAB Bolond, ki földre rogynám, felkel és újralépked s vándorló fájdalomként mozdít bokát éstérdet, de mégis útnak indul..Emlékszel rá? KÖLTŐ Bokám sajogva fáj., s kötés nincs. RAB másfél hónapja ám bakancsban alszunk. KÖLTŐ S nincs rongy bekötni e sebet. RAB A daktálás helyett ezt tanultad volna meg! Kapcát nem tudsz tekerni, s most elgenyenyedt a seb. KÖLTŐ Pác napja még jobban fáj és sokkal véresebb. RAB A tócsa viszóen mosd meg. KÖLTŐ letépve a sebről a kapcát) Úgyszólván meztelen. RAB Reménység csak meggyógyít. KÖLTŐ vagy majd a sírverem, fa földre mutat) Úgy érzem nincs már messze. Megbúvó a föld sötét gödrös tócsái várnak... Kinyújtja már ölét a föld... Hűsít. Csak fogd meg. RAB (a földet nézi) Sok féreg, hogy nyüzsög. KÖLTŐ Szemfedőnk vörös lesz. Az őszi lomb befed. A fán maradt levél még. Katáng s a cicskafark. Hiába jött vihar rá, konokságból kitart. Befed, ne félj a lombuk. Gyászfátylat bontaz ég. Keletről szélvihart hord. A nap rozsdásan lóg. Gyásztőrt ül még a föld is. Tisztát, el ígysirat. (a költő idegesen kotorász a zsebeiben. Társa egy ideír szótlan nézi.) RAB Mit kapkodsz? Mid veszett el? KÖLTŐ Papírlap. (megtalálja) Sírhat. Szívem felett, zsebemben tanúskodjék e vád. Költőt gyilkolt a nép, mert nem hagyta elt honát. Kit végül is megöltek, mert maga sosem ölt. Utolsó versemet így temesse el a föld. RAB (mosolyog) Egy vers megint? Mutasd csak! KÖLTŐ Kívülről is tudom. RAB Most írtad? KÖLTŐ Épp két napja, a borzasztó úton, még Szentkirályszabadján. RAB Szegény Gross már pihen. Nem gyötri már a honvágy. KÖLTŐ Nem bántja senki sem. RAB Hát őt is elsirattad? KÖLTŐ Magam sirattam el. Hiába löknek sírba... Gyilkos kezük emel, öklökre lép a lábam s túléli majd a rím a géppuskák zaját is. RAB A verset mondd hát! KÖLTŐ ÍM: „Mellézuhantam s átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés ... így végzed hát te is súgtam magamnak.... csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. Er springt noch auf, hangzott fölöttem Sárral kevert vér száradt fülemen.” (A költő a társára néz. Választ vár. Az megrendülten hallgat) KÖLTŐ Erőm nincs. Többre nem jut... Írnék pedig [megint. Akár szegény Karinthy. Figyelve ezt a kínt. Haldokló szivünket s a végső agóniát. Tán egyszer felfigyel rá s meghallja a világ. RAB (csendet int, figyel előre) Mi történt ott elöl? A menet megint leállt? KÖLTŐ (az evangélikus iskola felé mutat) Kazinczy is halálra ítélten erre járt. Nála sem volt papír, ele azért csak irtásokért. Sötétben élünk, mint ő. ... hogy várom mára hírt! RAB (mérgesen int) Rikkancs kiált. Hallgass csak! Nem értemjól, mit mond. KÖLTŐ (legyint) Újsághír... hát hazugság! RAB (egyre lelkesebben) Dunánál áll a front. Egy nap, kettő vagy három s felmentőnk [itt lehet. KÖLTŐ Késő már akkor is, mert minket még eltemet. Nem harcol már sokáig. Beteg kölönc nekik. Őrizni kell s etetni. RAB Nagy bűne van — eszik. KÖLTŐ Nem kínoz már sokáig. Higiénikus halált eszel ki... Ehhez ért RAB Gáz? KÖLTŐ Vagy élve klórba márt. GYERMEKiskolatáskáját lóbálva jön a műúton. Kezében tízórais zacskó. Mikor az üldözötteket meglátja, megtorpan, odaszalad. Tízóraiját a költő kezébe nyomja.) Tízóraim ... Nem éhes? KÖLTŐ Mindkét bokám sebes. Egy cseppnyi gyolcsot kérek. RAB Vigyázz! Mert észre vesz! (eléjük áll) Megállt a sor megint már. GYERMEK (zsebkendőt vesz elő) Elég lesz? KÖLTŐ Megkötöm. GYERMEK Talán majd én. Könnyebb így. KÖLTŐ ••SWWJISSI Egy jó szó mily öröm. RAB Kislány! Vigyázzon! Látják. GYERMEK (összerezzen) No, isten áldja meg! (elszalad) RAB Készülj, Miklós! Megyünk már! KÖLTŐ (bakancsával bajolódva) Kezem hogyan remeg. (a kislány után néz, mosolyog) „Jó látni szebb jövőnket. Kereszt így nem [teher. Szivemben nincs harag már. Bosszú nem [érdekel. Világ újra épül s felhangzik majd szavam, (nem veszi észre a magából kikelve odarohanó őrt) Nyugodtan élem át hát mindazt, mi hátra [van!” CRSS egyenruhában. Ordítoz, lökdösi a két rabot. A költő hirtelen nem tud belelépni a bakancsába. Az őr puskatussal üti.) Ferfluchte Juden! Weiter! KÖLTŐ (összeesik.) Vesém ... Jaj, nem tudok felkelni sem. Segítség! RAB Miklós! Véred csorog! ŐR (rázza) No? Lébst du Jude? Weiter! RAB (az őr háta mögött öklét rázza) Ezért majd meg feleltek KÖLTŐ „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó [éji fellel!” ,Párkányi Károly rajza) «— ..................—— ~..........■ ■ ........ HEGEDŰS ANDRÁS . Az irodalmi köztudatban sem városunkban és megyénkben sem eléggé közismert, hogy 1847-ben Győrött jelentek meg Petőfi Sándor forradalmi eszmeiségű versei. A győri Hazánk című újság vitte szét az országban először a Csalogányok és pacsirták. Egy gondolat bánt engemet... A XIX. század költői, Világosságot, Magyar vagyok, Bányában stb. című költeményeket. A forradalmárrá érett költő első forradalmi alkotásai Győrött jelentek és jelenhettek meg. Győr tehát — Petőfi életének egy nagyon fontos szakaszában — szellemi otthona volt a magyarság legnagyobb költőjének. Ennek a jelentőségét akkor tudjuk igazán felmérni, ha Petőfi akkori helyzetét világosan látjuk és ismerjük. A plebejus forradalmárrá érett költő 1846 márciusában megalakította a Tizek Társaságát azzal a céllal, hogy a kiadói, szerkesztői önkénytől megszabaduljon és azokat az írókat egy szervezetbe tömörítse, akik vele a leglényegesebb politikai és világnézeti kérdésekben egyetértenek. A Tizek Társasága tagjai, a Fiatal Magyarország mozgalom legjelentősebb képviselői Pesti füzetek címmel önálló folyóiratot terveztek, s kinyilatkoztatták, hogy más lapban írásaikat ezentúl nem jelentetik meg. Ez az írói szervezkedés nemcsak érdekvédelmi, hanem politikai célkitűzések megvalósítására is törekedett. Emiatt az elhatározás miatt a pesti irodalmi folyóiratok közül a Vahot Imre szerkesztésében megjelenő Pesti Divatlap és az arisztokratikus szellemű Honderű alantas támadásba kezdett Petőfi és köre, a Tizek Társasága ellen. 1846. november 16-án a Tizek Társasága tagjai nyilatkozatot adtak ki feloszlatásukról. Kényszerű ok miatt szűnt meg a társulat, tervezett lapjukra nem kaptak engedélyt. Ekkor Petőfi a pesti divatlapok közül a Frankenburg szerkesztette Életképekhez csatlakozott. Azonban a forradalmár költő az Életképek szerkesztőjével, Frankenburg Adolffal szemben nem viseltetett teljes bizalommal. Fenntartását meggyőzően bizonyítja két jelentős tény: 1. A költő szerződést kötött Frankenburggal, melynek értelmében a pesti divatlapok közül egyedül az Életképekben ír, azonban arra az elhatározásra nem jutott el, hogy Frankenburg köré csoportosítsa a Tizek tagjait. Pedig a Tizek Társasága megszűnése után Petőfi — amint erről később szólok is — nem hagyta abba írókat szervező, toborzó törekvését. 2. Petőfi legjelentősebb, forradalmi eszmeiségű verseit, az országos irodalmi vitákba beleszóló költeményeit és Úti leveleit nem Frankenburg lapjában, hanem a Kovács Pál szerkesztette győri Hazánkban jelentette meg 1847-ben. Petőfi ekkor a szerkesztők közül a győri Kovács Pált tartotta a leginkább alkalmasnak arra, hogy versei, eszméi propagálója legyen. A forradalmár költőnek eszméi terjesztése végett szüksége volt megjelenési lehetőségre, de most már az is vezérlő elve volt, hogy kinek a lapjában, kikkel együtt kerüljön nyilvánosságra írása. Petőfi életrajzírói eddig nem hangsúlyozták kellő nyomatékkal azt a tényt, hogy közvetlenül a Tizek Társasága megszűnése után a költő először Kovács Pál lapja, a győri Hazánk köré igyekezett tömöríteni íróbarátait. A Kovács Pálhoz küldött levelek tanúsága szerint a költő 1846 december végétől 1847 júliusáig állandóan ösztönözte a vele a leglényegesebb kérdésekben egyetértő írókat, hogy műveiket küldjék a Hazánk szerkesztőjének. Írókat toborzó tevékenységéről rendszeresen értesítette Kovács Pált, mist Petőfi Győrött nyalved beszéltem”. „Pálffyt és Jókait egyre sarkalom, hogy írjanak a Hazánknak, s fognak is írni. Tompának is írtam már ez ügyben, s üzentem Herényinek. Mindnyájától várhat ön". „Arany Jánossal beszéltem, ő is ír neked ha kell”. Petőfi Aranynak külön is a lelkére kötötte: rgA Hazánkba pedig szabad és kell írnunk.” Kovács Pálnak, a szerkesztőnek legnagyobb érdeme, legjelentősebb tette 1847-ben Petőfi félreérthetetlen népszerűsítésében rejlik. A Hazánk című győri lap akkor lett a Petőfi-kultusz szócsöve, amikor a pesti lapok legtöbbje heves támadásba kezdett az ellen az új, mindenki előtt nyilvánvalóan politikai célokért küzdő költészet ellen, amelynek Petőfi volt az irányítója, rangot, értéket adó képviselője. 1847 tavaszán a Budapesti Híradó, a Honderű, a Szépirodalmi Szemle, a Pesti Divatlap igyekezett gátat vetni Petőfi gyorsan terjedő népszerűségének, forradalmasító költészete hatásának. Kovács Pál ekkor, ebben a politikai hátterű irodalmi légkörben foglalt állást félreérthetetlenül Petőfi mellett egyrészt azzal, hogy megjelentette a költőnek az ellene indított támadásokra írt műveit és forradalmi verseit, másrészt azzal, hogy helyet biztosított lapjában a Petőfit dicsérő olvasók megállapításainak. Petőfi 1847-ben 23 versét jelentette meg a győri Hazánkban. Nagy hatású, kibékíthetetlen ellenfelek közt dúló, nyíltan hirdetett politikai tartalmú irodalmi harcban a költő a Hazánkban hallatta szavát. (Csalogányok és pacsirták, A XIX. század költői). Immár nemcsak a magyar, hanem a világszabadságért is lelkesülő író itt jelentette meg új életérzését megszólaltató versét (Egy gondolat bánt engemet), Az ostorozó hazaszeretetnek (Magyar vagyok), a plebeina demokratizmusnak (Bányában), a polgári forradalom előrelátó eredményei miatti vívódásainak (Világosságot), a mindenféle zsarnokság elleni lázadásnak (Első esküm) költői alkotásait a Hazánk vitte szét az országban. A Hazánk volt az első lap, ahol Petőfi félreérthetetlen forradalmiságú eszméivel a nyilvánosság elé léphetett. 1847-ben növelte a győri Hazánk rangját és tekintélyét az is, hogy a költő itt jelentette meg Üti leveleit is. Az Üti levelekben Petőfi teljesen kiforrott, árnyalt, könnyed és biztoskezű prózaíróként áll előttünk. Amikor egy-egy táj karakterét tömör szűkszavúsággal megragadja, az egymást váltó hangulatot érzékelteti, költői képeit a próza szövegében fel-felvillantja, akkor lehetetlen észre nem vennünk, hogy Petőfi nemcsak a versben, hanem a prózában is a csúcsra érkezett. Érzelmi és eszmei gazdagság jellemzi Úti leveleit: szerelem és szabadságvágy, merengés a múlt dicsőségén és a jövő áhítása, zsarnokgyűlölet, antiklerikalizmus, ostorozó hazaszeretet és lágy líraiság, halkra fogott érzelem akkor, ha nemesre és szépre lelt útközben vagy emlékei mélyében. Az Úti levelek a plebejus forradalmárrá érett költő irodalompolitikai, művészeti elveinek gazdag tárháza. E levelek egyik legnagyobb jelentősége, legfőbb értéke éppen abban van, hogy Petőfi 1847-ben a forradalmár elszántságával, szókimondásával, bátor következetességével küzdött azok ellen a kritikusok és írók ellen, akiknek a tevékenysége, hatása az adott időszakban zavarta a tiszta látást, a haladás ügye szolgálatát és harcolt azokért, akiknek költészetében tettre, társadalmi átalakításra ösztönző törekvést vett észre. Ezeknek a leveleknek, az irodalmi kérdésekben megmutatkozó szenvedélyes polemizáló jellege érthető, indokolt, sőt szükségszerű. 1847 az irodalmi frontok határozott szembenállásának esztendeje, több pesti lap heves támadásba kezdett azok ellen a népies, politikai célkitűzésekért lelkesülő költők ellen, akiknek a vezére Petőfi, a forradalmár és a kor legnagyobb művésze. Petőfi immár hivatottnak érezte magát arra, hogy az új eszmékért küzdő költők védelmére keljen és érettük az ő nevükben is támadást indítson a reakció tollforgatói ellen. A költő rendelkezett már a magabiztos harc minden feltételével: a végső győzelem optimizmusával, kiforrott költészete értékeivel, sokoldalú magyar- és világirodalmi műveltséggel, az ellenfelek törpeségének és a vele egy sorban küzdők szándékainak ismeretével. Amikor Petőfi bírált, kritikusokat és írókat az Úti levelekben mérlegre tett, elvek, a forradalmár költő elvei vezették. Magas mérce és a forradalmat áhítók igénye fonódott össze ítéletében. 1848-ban Petőfinek három költeménye jelent meg a Hazánkban. (Az én Pegazusom, Ismét könny, Amióta én megházasodtam). A költő műveivel 1848. február 24-e után nem találkozunk a győri lap hasábjain. Azt ma már nem tudjuk megállapítani, hogy a megállapodás szerinti többi versek — a költő évnegyedenként 6 verset küldött Kovács Pálnak — a cenzúra áldozatai lettek-e, vagy a költőt annyira lefoglalták már a forradalom felé rohanó ország gondjai, hogy nem tudott eleget tenni a Hazánkkal szemben vállalt kötelezettségének. Kovács Pál Petőfit népszerűsítő szerkesztői tevékenysége nemcsak a versek, Úti levelek közlésében jutott kifejezésre, hanem a nagy költő műveinek propagálásában, lelkes ajánlgatásában is. 1847. február 23-án Petőfi új kötetének vásárlására buzdította Kovács Pál a Hazánk olvasóit: „Múlt számaink egyikében említik már, hogy egyetlen zseniális népköltőnk, Petőfi Sándor összes versei igen diszes kiadásban — jövő márciusi vásárra meg fognak jelenni__ Aláírási ívvel szerkesztőségünk is megtiszteltetvén, ezennel felszólítjuk egész bizalommal különösen Győr lelkes hölgyeit, minél számosabb aláírásra és előfizetésre, teljes reményben lévén, hogy városunk s annak olvasóközönsége e részben mindent városainkon ki fog tenni.” Március 18-án a szerkesztő a Hazánkban mondott köszönetet a kötet előfizetőinek ,a haza előtt azon hő pártolásért, mellyel honi irodalmunk iránt viseltetnek”. Petőfi népszerűsítését szolgálta Kovács Pál azzal is, hogy a nagy költő műveit magasztaló megállapításoknak mindig helyet biztosított lapjában. Ezek a többnyire rövid, néhány mondatos írások a rajongás hangján szóltak Petőfiről. Az egyik levelező a Hazánk első számáról, s a benne megjelent Petőfiversről így nyilatkozott: „Petőfi gyönyörű költeményében maga magát felülmúlja, s valóban igen örvendezhet a Hazánk olvasója, hogy önöknek sikerült a legzseniálisabb magyar lírikust megnyerni.” Kovács Pál a legfontosabb véleményt, az olvasók, a tömeghatást jelzők véleményét jelentette meg Petőfi mellett akkor, amikor a reakciós irodalomszemlélet kicsinyes, dühödt képviselői alantas kifejezéseket dobáltak a költő műveire. Emiatt, Petőfi műveinek és a Petőfit dicsérő megállapításoknak közlése miatt terjedhetett az az indokolt megállapítás a győri Hazánk című lapról: „Sem azelőtt nem volt, sem most nincs a vidéknek olyan tartalmas, érdekes lapja, mint es volt.. (Folytatása a következő vasárnapi számunkban.