Kisalföld, 1962. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

Peésex Miklós UTOLSÓ STÁCIÓ ÍDór 1944. november 6. sötétedés tájban. HELY: Győrben, a Radó téren, a műút melett, egy útszéli kőrakás oldalában két elcsigázott rmunkaszolgálatos M. A me­netből többet nem látni A költő a bakan­csát igazgatja. RAB Bolond, ki földre rogynám, felkel és újra­­lépked s vándorló fájdalomként mozdít bokát és­­térdet, de mégis útnak indul..Emlékszel rá? KÖLTŐ Bokám sajogva fáj.­, s kötés nincs. RAB másfél hónapja ám bakancsban alszunk. KÖLTŐ S nincs rongy bekötni e sebet. RAB A daktálás helyett ezt tanultad volna meg! Kapcát nem tudsz tekerni, s most elgeny­enyedt a seb. KÖLTŐ Pác napja még jobban fáj és sokkal vére­sebb. RAB A tócsa viszóen mosd meg. KÖLTŐ letépve a sebről a kapcát) Úgyszólván meztelen. RAB Reménység csak meggyógyít. KÖLTŐ vagy majd a sírverem, fa földre mutat) Úgy érzem nincs már messze. Megbúvó a föld sötét gödrös tócsái várnak... Kinyújtja már ölét a föld... Hűsít. Csak fogd meg. RAB (a földet nézi) Sok féreg, hogy nyüzsög. KÖLTŐ Szemfedőnk vörös lesz. Az őszi lomb befed. A fán maradt levél még. Katáng s a cic­skafark. Hiába jött vihar rá, k­onokságból kitart. Befed, ne félj a lombuk. Gyászfátylat bont­­az ég. Keletről szélvihart hord. A nap rozsdásan lóg. Gyásztőrt ül még a föld is. Tisztát, el így­­sirat. (a költő idegesen kotorász a zsebeiben. Társa egy ideír szótlan nézi.) RAB Mit kapkodsz? Mid veszett el? KÖLTŐ Papírlap. (megtalálja) Sírh­at. Szívem felett, zsebemben tanúskodjék e vád. Költőt gyilkolt a nép, mert nem hagyta el­t honát. Kit végül is megöltek, mert maga sosem ölt. Utolsó versemet így temesse el a föld. RAB (mosolyog) Egy vers megint? Mutasd csak! KÖLTŐ Kívülről is tudom. RAB Most írtad? KÖLTŐ Épp két napja, a borzasztó úton, még Szentkirályszabadján. RAB Szegény Gross már pihen. Nem gyötri már a honvágy. KÖLTŐ Nem bántja senki sem. RAB Hát őt is elsirattad? KÖLTŐ Magam sirattam el. Hiába löknek sírba... Gyilkos kezük emel, öklökre lép a lábam s túléli majd a rím a géppuskák zaját is. RAB A verset mondd hát! KÖLTŐ ÍM: „Mellézuhantam s átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés ... így végzed hát te is súgtam magamnak.... csak feküdj nyu­­godtan. Halált virágzik most a türelem. Er springt noch auf, hangzott fölöttem Sárral kevert vér száradt fülemen.” (A költő a társára néz. Választ vár. Az megrendülten hallgat) KÖLTŐ Erőm nincs. Többre nem jut... Írnék pedig [megint. Akár szegény Karinthy. Figyelve ezt a kínt. Haldokló szivünket s a végső agóniát. Tán egyszer felfigyel rá s meghallja a világ. RAB (csendet int, figyel előre) Mi történt ott elöl? A menet megint leállt? KÖLTŐ (az evangélikus is­kola felé mutat) Kazinczy is halálra ítélten erre járt. Nála sem volt papír, ele azért csak irt­ások­ért. Sötétben élünk, mint ő. ... hogy várom már­­a hírt! RAB (mérgesen int) Rikkancs kiált. Hallgass csak! Nem értem­­jól, mit mond. KÖLTŐ (legyint) Újsághír... hát hazugság! RAB (egyre lelkesebben) Dunánál áll a front. Egy nap, kettő vagy három s felmentőnk [itt lehet. KÖLTŐ Késő már akkor is, mert minket még el­temet. Nem harcol már sokáig. Beteg kölönc nekik. Őrizni kell s etetni. RAB Nagy bűne van — eszik. KÖLTŐ Nem kínoz már sokáig. Higiénikus halált eszel ki... Ehhez ért RAB Gáz? KÖLTŐ Vagy élve klórba márt. GYERMEK­­iskolatáskáját lóbálva jön a műúton. Ke­zében tízórais zacskó. Mikor az üldözötteket meglátja, megtorpan, odaszalad. Tízóraiját a költő kezébe nyomja.) Tízóraim ... Nem éhes? KÖLTŐ Mindkét bokám sebes. Egy cseppnyi gyolcsot kérek. RAB Vigyázz! Mert észre vesz! (eléjük áll) Megállt a sor megint már. GYERMEK (zsebkendőt vesz elő) Elég lesz? KÖLTŐ Megkötöm. GYERMEK­­ Talán majd én. Könnyebb így. KÖLTŐ ••SWWJISSI Egy jó szó mily öröm. RAB Kislány! Vigyázzon! Látják. GYERMEK (összerezzen) No, isten áldja meg! (elszalad) RAB Készülj, Miklós! Megyünk már! KÖLTŐ (bakancsával bajo­lódva) Kezem hogyan remeg. (a kislány után néz, mosolyog) „Jó látni szebb jövőnket. Kereszt így nem [teher. Szivemben nincs harag már. Bosszú nem [érdekel. Világ újra épül s felhangzik majd szavam, (nem veszi észre a magából kikelve oda­rohanó őrt) Nyugodtan élem át hát mindazt, mi hátra [van!” CR­­SS egyenruhában. Ordítoz, lök­dösi a két ra­bot. A költő hirtelen nem tud bele­lépni a bakancsába. Az őr puskatussal üti.) Ferfluchte Juden! Weiter! KÖLTŐ (összeesik.) Vesém ... Jaj, nem tudok felkelni sem. Segítség! RAB Miklós! Véred csorog! ŐR (rázza) No? Lébst du Jude? Weiter! RAB (az őr háta mögött öklét rázza) Ezért majd meg feleltek KÖLTŐ „Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó [éji fellel!” ,Párkányi Károly rajza) «— ..................—­— ~..........■ ■ ........ HEGEDŰS ANDRÁS­ ­. Az irodalmi köztudatban sem városunkban és me­gyénkben sem eléggé közis­mert, hogy 1847-ben Győrött jelentek meg Petőfi Sándor forradalmi eszmeiségű versei. A győri Hazánk című újság vitte szét az országban elő­ször a Csalogányok és pa­csirták. Egy gondolat bánt engemet... A XIX. század költői, Világosságot, Magyar vagyok, Bányában stb. című költeményeket. A forradal­márrá érett költő első forra­dalmi alkotásai Győrött je­lentek és jelenhettek meg. Győr tehát — Petőfi életé­nek egy nagyon fontos sza­kaszában — szellemi otthona volt a magyarság legnagyobb költőjének. Ennek a jelentőségét akkor tudjuk igazán felmérni, ha Petőfi akkori helyzetét vilá­gosan látjuk és ismerjük. A­ plebejus forradalmárrá érett költő 1846 márciusában meg­alakította a Tizek Társasá­gát azzal a céllal, hogy a ki­adói, szerkesztői önkénytől megszabaduljon és azokat az írókat egy szervezetbe tömö­rítse, akik vele a leglényege­sebb politikai és világnézeti kérdésekben egyetértenek. A Tizek Társasága tagjai, a Fiatal Magyarország mozga­lom legjelentősebb képviselői Pesti füzetek címmel önálló folyóiratot terveztek, s ki­nyilatkoztatták, hogy más lapban írásaikat ezentúl nem jelentetik meg. Ez az írói szervezkedés nemcsak érdek­­védelmi, hanem politikai cél­kitűzések megvalósítására is törekedett. Emiatt az elhatá­rozás miatt a pesti irodalmi folyóiratok közül a Vahot Imre szerkesztésében meg­jelenő Pesti Divatlap és az arisztokratikus szellemű Honderű alantas támadásba kezdett Petőfi és köre, a Ti­zek Társasága ellen. 1846. november 16-án a Ti­zek Társasága tagjai nyilat­kozatot adtak ki feloszlatá­sukról. Kényszerű ok miatt szűnt meg a társulat, terve­zett lapjukra nem kaptak en­gedélyt. Ekkor Petőfi a pesti divatlapok közül a Franken­burg szerkesztette Életképek­hez csatlakozott. Azonban a forradalmár költő az Élet­képek szerkesztőjével, Fran­kenburg Adolffal szemben nem viseltetett teljes biza­lommal. Fenntartását meg­győzően bizonyítja két jelen­tős tény: 1. A költő szerző­dést kötött Frankenburggal, melynek értelmében a pesti divatlapok közül egyedül az Életképekben ír, azonban ar­ra az elhatározásra nem ju­tott el, hogy Frankenburg köré csoportosítsa a Tizek tagjait. Pedig a Tizek Társa­sága megszűnése után Petőfi — amint erről később szólok is — nem hagyta abba írókat szervező, toborzó törekvését. 2. Petőfi legjelentősebb, for­radalmi eszmeiségű verseit, az országos irodalmi vitákba beleszóló költeményeit és Úti leveleit nem Franken­burg lapjában, hanem a Ko­vács Pál szerkesztette győri Hazánkban jelentette meg 1847-ben. Petőfi ekkor a szerkesztők közül a győri Kovács Pált tartotta a leginkább alkal­masnak arra, hogy versei, eszméi propagálója legyen. A forradalmár költőnek eszméi terjesztése végett szüksége volt megjelenési lehetőség­re, de most már az is ve­zérlő elve volt, hogy kinek a lapjában, kikkel együtt ke­rüljön nyilvánosságra írása. Petőfi életrajzírói eddig nem hangsúlyozták kellő nyomatékkal azt a tényt, hogy közvetlenül a Tizek Társasága megszűnése után a költő először Kovács Pál lapja, a győri Hazánk köré igyekezett tömöríteni íróba­rátait. A Kovács Pálhoz kül­dött levelek tanúsága szerint a költő 1846 december végé­től 1847 júliusáig állandóan ösztönözte a vele a leglénye­gesebb kérdésekben egyet­értő írókat, hogy műveiket küldjék a Hazánk szerkesztő­jének. Írókat toborzó tevé­kenységéről rendszeresen ér­tesítette Kovács Pált, m­ist­ Petőfi Győrött nyalved beszéltem”. „Pálffyt é­s Jókait egyre sarkalom, hogy írjanak a Hazánknak, s fognak is írni. Tompának is írtam már ez ügyben, s üzentem Herényinek. Mind­nyájától várhat ön". „Arany Jánossal beszéltem, ő is ír neked ha kell”. Petőfi Arany­nak külön is a lelkére kö­tötte: rgA Hazánk­ba pedig szabad és kell írnunk.” Kovács Pálnak, a szerkesz­tőnek legnagyobb érdeme, legjelentősebb tette 1847-ben Petőfi félreérthetetlen nép­szerűsítésében rejlik. A Ha­zánk című győri lap akkor lett a Petőfi-kultusz szócsöve, amikor a pesti lapok leg­többje heves támadásba kez­dett az ellen az új, mindenki előtt nyilvánvalóan politikai célokért küzdő költészet el­len, amelynek Petőfi volt az irányítója, rangot, értéket adó képviselője. 1847 tava­szán a Budapesti Híradó, a Honderű, a Szépirodalmi Szemle, a Pesti Divatlap igyekezett gátat vetni Petőfi gyorsan terjedő népszerűsé­gének, forradalmasító költé­szete hatásának. Kovács Pál ekkor, ebben a politikai hát­terű irodalmi légkörben fog­lalt állást félreérthetetlenül Petőfi mellett egyrészt azzal, hogy megjelentette a költő­nek az ellene indított táma­dásokra írt műveit és forra­dalmi verseit, másrészt azzal, hogy helyet biztosított lapjá­ban a Petőfit dicsérő olvasók megállapításai­nak. Petőfi 1847-ben 23 versét jelentette meg a győri Ha­zánkban. Nagy hatású, kibé­kíthetetlen ellenfelek közt dúló, nyíltan hirdetett politikai tartalmú irodalmi harcban a költő a Hazánk­ban hallatta szavát. (Csalo­gányok és pacsirták, A XIX. század költői). Immár nem­csak a magyar, hanem a vi­lágszabadságért is lelkesülő író itt jelentette meg új élet­érzését megszólaltató versét (Egy gondolat bánt engemet), Az ostorozó hazaszeretetnek (Magyar vagyok), a plebeina demokratizmusnak (Bányá­ban), a polgári forradalom előrelátó eredményei miatti vívódásainak (Világosságot), a mindenféle zsarnokság elleni lázadásnak (Első esküm) köl­tői alkotásait a Hazánk vitte szét az országban. A Hazánk volt az első lap, ahol Petőfi félreérthetetlen forradalmi­­ságú eszméivel a nyilvános­ság elé léphetett. 1847-ben növelte a győri Hazánk rangját és tekintélyét az is, hogy a költő itt jelen­tette meg Üti leveleit is. Az Üti levelekben Petőfi teljesen kiforrott, árnyalt, könnyed és biztoskezű pró­zaíróként áll előttünk. Ami­kor egy-egy táj karakterét tömör szűkszavúsággal meg­ragadja, az egymást váltó hangulatot érzékelteti, költői képeit a próza szövegében fel-felvillantja, akkor lehe­tetlen észre nem vennünk, hogy Petőfi nemcsak a vers­ben, hanem a prózában is a csúcsra érkezett. Érzelmi és eszmei gazdagság jellemzi Úti leveleit: szerelem és sza­badságvágy, merengés a múlt dicsőségén és a jövő áhítása, zsarnokgyűlölet, antiklerika­­lizmus, ostorozó hazaszeretet és lágy líraiság, halkra fogott érzelem akkor, ha nemesre és szépre lelt útközben vagy emlékei mélyében. Az Úti levelek a plebejus forradalmárrá érett költő irodalompolitikai, művészeti elveinek gazdag tárháza. E levelek egyik legnagyobb je­lentősége, legfőbb értéke ép­pen abban van, hogy Petőfi 1847-ben a forradalmár el­szántságával, szókimondásá­val, bátor következetességé­vel küzdött azok ellen a kri­tikusok és írók ellen, akik­nek a tevékenysége, hatása az adott időszakban zavarta a tiszta látást, a haladás ügye szolgálatát és harcolt azo­kért, akiknek költészetében tettre, társadalmi átalakítás­ra ösztönző törekvést vett észre. Ezeknek a leveleknek, az irodalmi kérdésekben meg­mutatkozó szenvedélyes po­lemizáló jellege érthető, in­dokolt, sőt szükségszerű­. 1847 az irodalmi frontok ha­tározott szembenállásának esztendeje, több pesti lap he­ves támadásba kezdett azok ellen a népies, politikai cél­kitűzésekért lelkesülő költők ellen, akiknek a vezére Pe­tőfi, a forradalmár és a kor legnagyobb művésze. Petőfi immár hivatottnak érezte magát arra, hogy az új esz­mékért küzdő költők védel­mére keljen és érettük az ő nevükben is támadást indít­son a reakció tollforgatói el­len. A költő rendelkezett már a magabiztos harc minden feltételével: a végső győze­lem optimizmusával, kifor­rott költészete értékeivel, sokoldalú magyar- és világ­­irodalmi műveltséggel, az el­lenfelek törpeségének és a vele egy sorban küzdők szán­dékainak ismeretével. Amikor Petőfi bírált, kriti­kusokat és írókat az Úti le­velekben mérlegre tett, el­vek, a forradalmár költő el­vei vezették. Magas mérce és a forradalmat áhítók igé­nye fonódott össze ítéletében. 1848-ban Petőfinek három költeménye jelent meg a Ha­zánkban. (Az én Pegazu­som, Ismét könny, Amióta én megházasodtam). A költő műveivel 1848. február 24-e után nem találkozunk a győri lap hasábjain. Azt ma már nem tudjuk megállapítani, hogy a megállapodás szerinti többi versek — a költő év­negyedenként 6 verset kül­dött Kovács Pálnak — a cen­zúra áldozatai lettek-e, vagy a költőt annyira lefoglalták már a forradalom felé ro­hanó ország gondjai, hogy nem tudott eleget tenni a Hazánkkal szemben vállalt kötelezettségének. Kovács Pál Petőfit népsze­rűsítő szerkesztői tevékeny­sége nemcsak a versek, Úti levelek közlésében jutott ki­fejezésre, hanem a nagy költő műveinek propagálásában, lelkes ajánlgatásában is. 1847. február 23-án Petőfi új kötetének vásárlására buz­dította Kovács Pál a Hazánk olvasóit: „Múlt számaink egyikében említik már, hogy egyetlen zseniális népköltőnk, Petőfi Sándor összes versei igen diszes kiadásban — jövő márciusi vásárra meg fognak jelenni__ Aláírási ívvel szerkesztőségünk is megtiszteltetvén, ezennel fel­szólítjuk egész bizalommal különösen Győr lelkes­ höl­gyeit, minél számosabb alá­írásra és előfizetésre, teljes reményben lévén, hogy váro­sunk s annak olvasóközön­sége e részben minden­t városainkon ki fog tenni.” Március 18-án a szerkesztő a Hazánkban mondott köszöne­tet a kötet előfizetőinek ,a haza előtt azon hő pártolá­sért, mellyel honi irodal­munk iránt viseltetnek”. Petőfi népszerűsítését szol­gálta Kovács Pál azzal is, hogy a nagy költő műveit magasztaló megállapítások­nak mindig helyet biztosított lapjában. Ezek a többnyire rövid, néhány mondatos írá­sok a rajongás hangján szól­tak Petőfiről. Az egyik leve­lező a Hazánk első számáról, s a benne megjelent Petőfi­­versről így nyilatkozott: „Pe­tőfi gyönyörű költeményéb­en maga magát felülmúlja, s valóban igen örvendezhet a Hazánk olvasója, hogy önök­nek sikerült a legzseniálisabb magyar lírikust megnyerni.” Kovács Pál a legfontosabb v­éleményt, az olvasók, a tö­­meghatást jelzők véleményét jelentette meg Petőfi mellett akkor, amikor a reakciós iro­dalomszemlélet kicsinyes, dühödt képviselői alantas ki­fejezéseket dobáltak a költő műveire. Emiatt, Petőfi műveinek és a Petőfit dicsérő megállapí­tásoknak közlése miatt ter­jedhetett­­ az az indokolt megállapítás a győri Hazánk című lapról: „Sem azelőtt nem volt, sem most nincs a vidéknek olyan tartalmas, érdekes lapja, mint es volt.. (Folytatása a következő vasárnapi számunk­ban.

Next