Kisalföld, 1962. június (7. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-01 / 126. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1962. JÚNIUS 1., PÉNTEK A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM Falun is vonzó az ifjúsági brigádmozgalom a­zt mondják: jó annak, jört aki falusi emberek­ről írhat, mert most a falun állandóan változik az élet, és ez sok hálás té­mát ad a krónikásnak. Most tanúi lehetünk például an­nak, hogy sorra összefognak a község fiataljai, brigádok­ba tömörülnek, és együtt dolgoznak minden munká­ban. Nem dacos elkülönü­lés ez, nem szembefordulás a szülőkkel, az idősebb em­berekkel, hanem egészen természetes jelenség. Nagyszerű példák igazol­ják, hogy helyes utat vá­lasztottak a fiatalok. Hegy­kőn 13 lány fogott össze, és ezek a lányok sokkal jobban és többet tudnak dolgozni, mint azelőtt a családban vagy egyedül k­apálgatva, és ezek a lányok mindig jóked­­vűek, csak akkor szomorú egy kicsit némelyik, ha egy nap nem mehet a többivel. Ezek a lányok időnként fu­tottak vagy távolt ugrottak kint a határban, kapáláskor, fárasztó és becsületesen végzett munkájuk közben, hogy felkészüljenek a szpartakiádra. Összeforrt az életük. Együtt járnak szóra­kozni, szeretik egymást, ta­nulnak egymástól, és meg­tanulják becsülni magukat. A lövői ifjúsági brigád hol­danként 37 és fél mázsa ku­koricatermést ért el tavaly (májusi morzsol­ban számít­va!), pedig a rendkívül nagy szárazság miatt 20 mázsát is kevés helyen takarítottak be a tsz-ek. De nemcsak a ku­koricájukat művelték nagy gonddal a lövői fiatalok. Valamennyi mezei munká­ból derekasan kivették a részüket, csak együtt szeret­nek dolgozni. Tavaly sok szövetkezetben megmutatták a fiatalok, hogy mennyit érnek, hogy milyen sokra képesek így együtt. Az idei év meggyőz majd minden kétkedőt, ve­zetőket és nem vezetőket egyaránt, azokat, akik csak valami „szükséges rossz­nak” tartották az ifjúsági brigádokat, sőt bizonyos te­kintetben a szövetkezeti munkastílus hámlasztóit látták a fiatalok vállalkozá­sában. Külön kapálnak a tagok, a családok, minden­hol kiosztják részükre a ka­­pálnivalót, és aztán a beta­karítást is külön végzik. Ami közös munka adódik, gyűjtés vagy egy kevés kézi aratás, az is csak kis cso­portban, munkacsapatban történik. De a felnőttek is szeretnek közösen dolgozni, különösen az asszonyok. Néhol össze­állnak hárman­­négyen, és együtt kapálnak, bár külön területet osztott a szövetkezet mindegyikük­nek. Peren a múltkor 132 ember kapálta a cukorré­pát együtt, egy sorban. Három év alatt elég sokat változtak a falusi emberek Lényegesen közelebb állnak most egymáshoz, mint az­előtt, amikor mindenki a maga gondjaival vesződött, a másét alig vette észre. Közelebb állnak egymás­hoz, és sokan már érzik is, hogy jó együtt, könnyebb a munka, gyorsabban telik az idő. De ez még csak kez­det, és nem is általános. A fiatalok viszont nem té­továznak. Ők nemcsak ér­zik, hogy jobb együtt, mint­ külön-külön, hanem már rájöttek arra, hogy számuk­ra a közösség az egyedül lehetséges életforma, szá­mukra életszükséglet az, hogy együtt legyenek, együtt dolgozzanak és szó­rakozzanak. Nincsenek elő­ítéleteik egymással szem­ben, és nem áll közöttük évtizedek közömbössége, mint az idősebbek között, még gyakran a szomszédok között is. A fiatalok sokkal jobban megértik egymást, mert hasonló a műveltsé­gük, a világnézetük, az ér­deklődésük, és évek óta együtt vannak a KISZ-szer­­vezetben, és együtt nézik a televíziót meg a filmeket. Kialakult és most tudatos­sá vált bennük a közösségi érzés, megragadta őket a kö­zösségi élet nagyszerűsége, színes elevensége. A hét elején már 87 ter­melőszövetkezeti ifjúsági brigád volt megyénkben 1005 taggal, és az állami gazdaságokban 21 brigád 734 taggal. És nemcsak lét­számban gyarapodott, erő­södőt a falusi ifjúsági bri­­gádmozgalom tavaly óta, hanem tartalmában is. Már nemcsak annyit jelent az ifjúsági brigád egyetlen tsz­­ben sem, hogy adnak a fia­taloknak 10—35 hold földet, s azt ők megművelik. Most már sokkal többet vállalnak a fiatalok, az egész évben közösen dolgoznak, tanul­nak,, szórakoznak. Vala­mennyi brigád benevezett az országos termelési ver­senybe. Tehát súlya v van ennek a mozgalomnak, és az ifjakat a tsz-tagokkal egyen­lő elbírálásban kell részesí­teni. őket is megilleti a­ jó munkáért ugyanaz a juta­lom, ami a többi tagot, sőt — ha a közgyűlés jónak lát­ja — még inkább kedvezni kell nekik, ha sokat és ki­fogástalanul dolgoznak. Mondottuk, hogy nem dacos elkülönülés az ő összetartásuk, hanem szük­ségszerűen kialakult élet­forma. Ne nézzenek rájuk ferde szemmel a tsz-tagok, és a vezetőemberek se ve­gyék kényszerűen vagy fél­vállról a brigádok létezését. Segítsék őket, mert ez a mozgalom nagy segítségére lesz mindenhol, az egész ter­melőszövetkezetnek. A fiata­lok lelkes munkája nagy terhet vesz le az idősek vál­láról, és bizonyos, hogy a most még kívül álló, üzem­ben segédmunkásként dol­gozó fiatalok szemében is vonzó a brigádmozgalom: talán sokan hazamennek közülük. Nm menjenek, gyarapodj e­l is, na,é’ legyenek minél többen! Alakuljanak új brigádok, éljenek a fiata­lok kedvük szerint és dol­gozzanak sok sikerrel! Lapunk tartalmából: A Mali Köztársaság döntött Jól kamatozik a két üzem egyesítése 11 népművelés 1962-63. évi irányelvei­n . Közöljük a magyar— angol labdarúgó-mérkőzést Ötéves községfejlesztési terv •A termelőszövetkezeti ellenőrző bizottságok feködése Ezer aprócikk boltja Győrött ■! A Megyei Tanács végrehajtó bizottságának tegnapi üléséről Tegnap délelőtt Győrött d­­r. Katona Lajos elnökleté­­­­zel ülést tartott a Győr-Sop­ron Megyei Tanács végre­hajtó bizottsága. A végre­­­­hajtó bizottság elsőnek folyó ügyeket tárgyalt. Panaszok, bejelentések és javaslatok ügyében hozott végleges döntést. Az első napirendi pont legérdekesebb döntése a következő volt: Győrött ezer aprócikk bolt­ját kell létesíteni az Alkot­mány utca 11. szám alatt. Ebben az üzletben a lakos­ság egy helyen meg tudja vásárolni a háztartáshoz s a mindennapi élethez szüksé­­ ges apróbb közszükségleti cikkeket. Az elnevezés ter­mészetesen nem azt jelenti, hogy pontosan ezerféle áru­cikknek kell lennie ebben az üzletben. Az ezer szó azt­­ akarja kifejezni, hogy sok apróság legyen kapható. A végrehajtó bizottság tegnapi ülésén megtárgyalta a legközelebbi tanácsülés napirendjét is. Ezen Győr Város Tanácsának tömeg­szervezeti munkájáról tár­gyalnak a tanácstagok. A végrehajtó bizottság tagjai hasznos javaslatokat mond­tak el a győri városi ta­nács jelenlevő vezetőinek a tanácsülési anyag előkészíté­sében. 251 millió forint Győr-Sopron megyében három város és 165 község tanácsa készített ötéves fej­lesztési tervet, öt év alatt a községfejlesztési bevételek összege 251 millió forint. Ebből az összegből öt év alatt 38 kilométer szilárd burkolatú út és 163 kilomé­ter szilárd burkolatú gya­logjárda épül. A villanyháló­zat 126 kilométer hosszúság­ban bővül. Felszerelnek több mint 1500 közvilágítási lám­pát. A gázvezeték-hálózat három, a vízvezeték-hálózat pedig nyolc kilométerrel bő­vül. Tovább épülnek a máso­dik ötéves tervben az autó­busz-várótermek. A terv szerint öt év alatt 37 ilyen váróterem épül a megyében. A parkterület a városokban és községekben 90 000 négy­zetméterrel bővül. Az ivó­­vízellátást 18 új mélyfúrású kút javítja. Épül ezenkívül 18 kilométer belvíz- és 4 ki­lométer fedett szennyvízcsa­torna. Orvosi rendelők Figyelemre méltóak a köz­­ségfejlesztési tervek egész­ségügyi előírásai, öt év alatt 18 orvosi rendelő, 6 orvos­lakás és két gyógyszertár épül a megyében. A dolgozó nők életét két bölcsőde és 27 óvoda építése könnyíti meg, ,120, illetve 1097 férő­hellyel. Az iskolák 46 tan­teremmel bővülnek. Győr-Sopron megyében 46 művelődési ház is épül 1965-ig. Ezzel valamennyi községben otthonra talál a kultúra. Szerepel a tervek­ben még 9 tűzoltószertár és 15 sportöltöző építése is. Ezután a termelőszövetke­zeti ellenőrző bizottság te­vékenységéről tanácskoztak a végrehajtó bizottság tagjai. Az említett bizottságok a múlt évben gyengén dolgoz­tak. Vizsgálataik általánosak és formálisak voltak. Az év eleje óta jelentős fejlődés tapasztalható a ter­melőszövetkezeti ellenőrző bizottság munkájában. A legutóbbi zárszámadások elő­készítésében és ellenőrzésé­ben már tevékenyen részt vettek. A zárszámadási köz­gyűlések során csaknem 200 új ellenőrző bizottsági tagot választottak a megye ter­melőszövetkezeteiben. A bi­zottságoknak ,a megyében több mint 800 tagja van. A zárszámadások után tovább élénkült a termelőszövetke­zeti ellenőrző bizottságok te­vékenysége. Áprilisban a bi­zottságok elnökei egyhetes tanfolyamon is részt vettek. Ebben az évben már 129 ter­melőszövetkezetben tartottak vizsgálatot. Az idén már pénztári vizsgálatokat és raktári ellenőrzéseket is vé­geztek. Kettős könyvvitel a tsz-ekben A végrehajtó bizottság e napirendi pont keretében a termelőszövetkezetek szám­viteli helyzetével is foglal­­­­kozott. Az országban első­nek Győr-Sopron megyében vezették be a termelőszövet­kezetekben a kettős könyve­lést. A végrehajtó bizottság ennek ellenére is fontosnak tartja a számviteli munka további javítását. A végrehajtó bizottsági­­ ülés dr. Katona La­jos zár­szavával ért véget. Megje­lent az ülésen és részt vett a vitában a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottsága tanács- és tömeg­szervezeti osztályának, vala­mint a Földművelésügyi Mi­nisztérium pénzügyi főosztá­lyának képviselője is. Versenyben egymással és az időjárással Csaknem 900 holdat kapáltak már meg a ssanyi traktorosok­ ként. Az esőzések felázta italt a talajt, s emiatt szünetelt a munka. A gépek vezetői azonban állandóan készen állnak arra, hogy ha kisüt a nap, elvonulnak az esők, a földekre menjenek. Ked­den fél délután napos idő volt,­­s a szili brigád egyik gépe 8 holdat kapált meg ezen a délutánon. Csütörtö­kön hajnalban már minden gép a kukorica földeken volt. A gépállomás gépei az esőzések ellenére már 865 hold kukoricát kapáltak meg. A jó szervezésnek és a traktorosok igyekezetének köszönhető ez az eredmény, mellyel a gépállomás első a megyében. Rábacsanakon három gép kapál. Itt nem­csak a traktorosok a gép­állomás dolgozói, hanem a kapákat is gépvezetők kor­mányozzák ellentétben az általános gyakorlattal, ami­kor a gépkapa kormányánál tsz-tag ül. A gépállomás módosítása már évekkel ez­előtt bevált, s Rábacsana­kon már maga a termelő­­szövetkezet kéri így a gépi kapálást, így hajnaltól estig mehet a gép, mert a két traktoros állandóan válthat­ja egymást. A rábacsanaki brigád mindhárom gépe ez­zel a módszerrel dolgozik,­­ s egy gép egy nap alatt­­ 10—35 hold kukoricát képes­­ megkapálni.­­ A brigádok és traktoro­­k sok versenyben állnak egy­­­­mással. Céljuk, hogy minél­­ több kukoricát kapáljanak meg jól. A gépállomás sze­relőműhelye is segítségére van a brigádoknak. A gép­kapák kései közé úgyneve­zett­­ „lúdtalpat”, szívalakú kést szereltek fel, így a két hosszanti kés között nem csúszhat el a gaz. A traktorosok közöt Var­­ga Lajos II. és Egyházi Gyula van az első helyen. Varga Lajos II. hétkocsis kapujával már 130 holdat kapátt meg. A brigádok bekapcsolódtak a kongresz­­szusi versenybe is. A szili brigád a szocialista cím el­nyeréséért küzd, ők 200 hol­don fejezték be a kapálást. A szili és a páli brigád kö­zött nemes vetélkedés folyik az első helyért. Még eddig ők az elsők, s a további munka dönti el, hogy me­lyik marad az első helyen. Május 5-én kezdte meg a Szanyi Gépállomás a kör­nyező­­ falvak termelőszövet­kezeteiben a kukorica gépi kapálását. A termelőszövet­kezetek 6500 holdra kértek gépeket, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján a gép­állomás nyolcezer hold ka­­pálnivalóra készült fel. „Egy napra sem állhat meg a kapa” — mondták a gépállomáson, s így is lát­tak munkához. Hat brigád dolgozik a kukoricaföldeken 12 hétkocsis és 7 ötkocsis kapával. A gépeket úgy osz­tották el, hogy azok mindig a vetések időbeni sorrendjét kövessék. Így biztosítják a kapálás folyamatosságát. Hogy az elmlt napokban mégis álltak a gépek, nem a gépállomás hibájából tör- A negyedévi tervteljesítés, új premizálási rendszer, oktatási rendelettervezet A Minisztertanács napirendjén A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csü­törtökön ülést tartott. Meg­vitatta és elfogadta az Or­szágos Tervhivatal elnöké­nek az első negyedévi terv­teljesítéséről szóló jelenté­sét. A kormány megtárgyalta a földművelésügyi minisz­ternek az állatállomány át­­teleltetéséről szóló jelenté­sét. A Minisztertanács a je­lentést tudomásul vette. A munkaügyi miniszter beszámolt a vállalati alkal­mazottak új memizálási és bér­besorolási rendszerének idei tapasztalatairól. A kor­mány a­­ beszámolót elfo­gadta. A művelődésügyi minisz­ter — az oktatási reformról szóló törvény végrehajtása­ként­­— előterjesztette a tan­kötelezettségről szóló tör­vényerejű rendeletek terve­zetét. A kormány az előter­jesztéseket elfogadta és úgy határozott, hogy a Népk­öz­­társaság Elnöki Tanácsa elé terjeszti. A Minisztertanács ezután folyó ügyeket tárgyalt. (MTI) A hegykői leánybrigád A hegykői Március 15. Tsz ifjúsági lánybrigádja, Horvá­th Ignác elnökhelyettessel.

Next