Kisalföld, 1963. augusztus (8. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-02 / 179. szám

VILÁG PROLETÁR­AI. EGYESÜLJETEK. GYŐR, 1963. AUGUSZTUS PÉNTEK AZ MSZMP ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ÉVFOLYAM 179. SZÁM Ára: 50 fillér Jó példával Nagy vitát váltott ki ta­valy ilyenkor csaknem minden szövetkezetben, hogy szükségletre vagy munkaegységre osszák-e a kenyérgabonát. Ezekben a vitákban sok szövetkezeti gazda megértette, elfogad­ta, hogy ne rakjon fel húsz-harminc mázsa búzát a padlására, ha a család kenyerének nyolc-tíz mázsa is elég. Sok helyen azon­ban nem vezetett ered­ményre a vita, és­ elég bő­ven mérték, osztották a ke­nyérgabonát. Az­­ igazat szólva, ezek­ben a tsz-ekben — kevés kivétellel — a vezetők se nagyon agitáltak a szükség­let szerinti osztás mellett. Személyes érdekből. Min­denki tudja, hogy a mun­kaegység-kimutatáson a ve­zetők neve mögött sora­koznak a legnagyobb szá­mok. Ez így is van rend­jén, hiszen az ő áldozatos munkájukat sokszor a „leg­többel” se lehet eléggé megfizetni. A sok munka­egységre pedig sok gabona é­r, és erről kellett volna lemondani. Bizony voltak olyan szövetkezeti elnökök, mezőgazdászok, brigádve­zetők, akik 30—35 mázsa kenyérgabonát mérettek fel maguknak. A közös gazdaságok egy részében az idén is mun­kaegységre osztják a ke­nyérgabonát. Nem egészen úgy, mint tavaly. Előbb kiszámították a tagság tényleges szükségletét, és ezt osztották el a teljesített munkaegység arányában. Ennek a megoldásnak­­ is van hibája. Egyik ember­nek több jut, mint ameny­­nyire szüksége van, a má­siknak kevesebb. Minden szövetkezetben van néhány olyan család, ahol kevés a kereső, sok az evő, és nem elég a munkaegységre ka­pott kenyérgabona. Mivel senki sem maradhat ke­nyér nélkül, ezeknek a családoknak is annyit mér­nek, amennyi kitart úlig. De miből mérnek? Sok he­lyen, mint például Rába­­csanakon, abból, ami a sok munkaegységes embe­reknek felesleg. Mert ab­ból jut. Nemcsak a nagy­családosoknak, hanem még az államnak eladni is. Jó néhány közös gazda­ság ígéri — a szárföldi Kossuth Tsz kezdeménye­zéséhez csatlakozva —, hogy minden kenyérgabo­na-feleslegét eladja az ál­lamnak. Ha jól értelmez­zük, ebbe a „minden fe­leslegbe” az is beletarto­zik, amit a sok munka­egységet kereső tagok, ve­zetők keresetük arányában megkapnának, de nincs rá szükségük. A kiegészített kenyérga­bona-juttatásra szorulók­nál minden szövetkezetben többen vannak azok — a vezetőkön kívül elsősorban az állattenyésztők, trakto­rosok, fogatosok —, akik adhatnak el kenyérgabonát az államnak. Az ő „kárpót­lásukra” a felesleges ke­­nyérgabona helyett né­hány szövetkezetben pél­dául árpát osztanak. Más­hol más megoldást talál­nak, hogy segítsék elérni a célt: valóban minden ke­nyérgabona-felesleg az ál­lami magtárakba jusson. Egy megoldástól azonban sehol sem térhetnek el, ha sikert akarnak: érvényesí­teni kell a vezetők példa­­mutatását. Az emberek meggyőzé­sének mindig jó módszere volt a példamutatás. En­nek a feladatnak a meg­oldásában is az­ F. F. Az atomfegyver-kísérletek eltiltásáról szóló szerződés aláírására Moszkvába várják az angol és az amerikai külügyminisztert MOSZKVA (TASZSZ) Moszkvában hivatalosan bejelentették a következőt: — a létrejött megegyezés értelmében a légköri, világ­űrbeli és a vízalatti atomfegyverkísérletek eltiltásáról szóló és július 25-én parafáit szerződés aláírására augusztus 5-én kerül sor Moszkvában; — a szerződés aláírására Moszkvába várják Dean Rush amerikai és Lord Home angol külügyminisztert; — az atomfegyverkísérletek eltiltásáról szóló szerződés aláírásánál jelen lesz a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia kormányának meghívására U Thana, az ENSZ főtitkára. Közölték továbbá:­­ az atomfegyverkísérletek eltiltásáról szóló szerződés aláírására Moszkvába érkező Dean Rusk amerikai külügy­miniszter elfogadta Andrej Gromiko szovjet külügyminisz­ter korábbi meghívását és a szerződés aláírása után a szov­jet külügyminiszter vendégeként néhány napot a Szovjet­unióban tölt, találkozott az amerikai és a külföldi újságírókkal. „Jó ez a szerződés — mon­dotta Harriman. — Minden paragrafusa pontos és vilá­gos.” Első lépés ez ahhoz, hogy elkerülhessük a termo­nukleáris háborút, és ellen­őrzést teremthessünk a nuk­leáris fegyverzet felett. Hangsúlyozta, hogy sem a szovjet nép, sem vezetői és személy szerint Hruscsov, nem akarnak nukleáris há­borút. Ezt azzal magyarázta, hogy az oroszok „fantasz­tikus sikereket értek el az ipar, a tudomány és a nép­művelés fejlesztésében. (MTI) Stelle és Carapkin Moszkvába utazik Genf (AP—AFP—UPLyr Reuter) A 17­ hatalmi genfi lesze­relési értekezlet csütörtökön délelőtt, magyar idő szerint fél 11 órakor a Nemzetek Palotájában folytatta mun­káját. A küldöttek az érte­kezlet amerikai és szovjet társelnökének javaslatára el­határozták, hogy a tanácsko­zásokat augusztus 13-áig­­el­napolják. Mint ismeretes, ebben az időszakban kerül sor Moszkvában az ameri­kai, a szovjet és az angol külügyminiszterek találkozó­­jára, akik ez alkalommal aláírták a Moszkvában már korábban parafáit részleges atomcsendegyezményt. Mint az amerikai delegá­ció szóvivője közölte, Stelle, az Egyesült Államok kül­döttségének vezetője és Ca­rapkin, a szovjet delegáció feje rövidesen Moszkvába utazik, hogy részt vegyen a háromhatalmi külügyminisz­teri találkozón. Hír szerint a szovjet fővárosban a kül­ügyminiszteri megbeszélé­sekkel párhuzamosan sor ke­rül a három külügyminisz­ter, valamint a genfi érte­kezleten részt vevő szovjet és amerikai delegáció veze­tőjének tárgyalására is. E megbeszélések célja: kidol­gozni a genfi tárgyalások to­vábbi menetrendjét Harriman sajtóértekezlete Washington (TASZSZ) Szerdán a washingtoni saj­tóklubban Harriman, az Egyesült Államok külügymi­niszterhelyettese, a moszk­vai tárgyalásokon részt vett amerikai küldöttség vezetője -------A tartalomból-----­Főszereplők: a győri utcák Lehet tízzel több? Kisipar a nagyüzemben ! Rádióműsor . Étkezőkocsikat szállítunk az egyiptomi vasutaknak Csütörtökön elindították Egyiptomba az első nyolc vasúti étkezőkocsit a Wil­helm Pieck Vagon- és Gép­­gyárból. A rijekai kikötőig „tengelyen” teszi meg az utat a szerelvény, majd onnan hajóval viszik tovább. Augusztus végéig összesen 27 étkezőkocsit szállít az Egyesült Arab Köztársaság­nak a győri vagongyár. Az új típusú étkezőkocsi a Wilhelm Pieck-gyár világ­színvonalat elért egyik leg­sikeresebb terméke. Az első példányt ez év márciusában bemutatták és díszoklevéllel tüntették ki a lipcsei nem­zetközi vásáron. Az új vo­nalú, modern színösszeállí­tású kocsi légkondicionáló berendezését, mely a fonó nappalokon és hűvös éjsza­kákon egyaránt kellemes hő­mérsékleten tartja az állan­dóan tisztított és frissített levegőt, az angol Stone­­cégtől szerezték be. A gáz­tűzhellyel ellátott konyhát tálalófülke köti össze az ét­­kezőtérrel. Négyszemélyes és kétszemélyes asztaloknál 42 utas foglalhat helyet a sza­bádon mozgatható színes kagylószékeken. A műanyag borítású asztallapok is kü­lönböző színűek. A világítást rejtett fénycsövek szolgál­tatják. A kocsit a Wilhelm Pieck­­gyár járműszerkesztési fő­osztályán tervezték, és a dolgozók legjobb tudásuk szerint készítették el a meg­rendelt sorozatot. .. .1. *• Öntözéses gyümölcstermesztés a Nagyszentjánosi Állami Gazdaságban Egyszerre 100 milliméter „eső“ — Öntözés után permeteznek — Exportszállítmányok Kétszáz hold a Nagyszent­­jánosi Állami Gazdaság gyümölcsöse, s abból 99 hol­dat öntöznek az idén. Az öntözés egyelőre kí­sérleti jellegű, még nem le­het tudni, hogy mennyi haszna lesz belőle a gazda­ságnak. De az már látszik, hogy az öntözött almáskert­­­ben szinte egyáltalán nem hullik a gyümölcs, nagyon szépek a fák, üdék, frissek. Jonathán, ananász és Star­king fajta terem a 90 hol­don. Három UE—28-as szivattyú­val és T-22-es szórófejek­kel dolgozik az öntözőbagád. Körülbelül két hét alatt fut végig egyszer az egész terü­leten. Június közepén kezd­ték az öntözést, harmadszor áztatják az almafák homo­kos talaját. Ez a harmadik forduló már hosszabb, mert 100 milliméternyi „esőt” ad­nak a gyümölcsfáknak. Az előző két öntözés 60—70 mil­liméteres volt. Egy szivattyú a Dunából veszi a vizet, kettő csőkútból. Mindössze két csőkutat vertek az al­máskertben, bőven ad vizet mind a kettő. A fővezeték vascső, de a szórófejekhez műanyagcsövön megy a víz. Éjjel-nappal öntöznek két műszakban. Hat öntözési szakmunkás és két gépkezelő tartozik a brigádba. A sok vízsugár forgoló­­dása a napfényben igen szép látvány. Messziről olyan, mintha szökőkutak lennének a gyümölcsösben. Amikor nekifordul egy-egy fának a vízsugár vége, finoman meg­zörgeti a leveleket. Az al­mafák jó termést ígérnek: a legtöbb roskadásig megra­kodott, alá kell dúcolni az ágakat. A­z öntözés után, amikor már járhatóvá szikkad a ta­laj, azonnal megpermetezi­k a fákat a kártevők és kór­okozók ellen. Jelenleg ötféle anyagot permeteznek: Per­­nit, Tinox, TMTD, Sandovit, Thiovit. A gyümölcsös tala­ját általában havonta két­szer lazítják gépi művelés­sel. Zöld trágyát folyamato­san már harmadik éve ad­nak az almáskert homokjá­nak s erre az évre holdan­ként 100 mázsa szervestrá­gyát és 5 mázsa műtrágyát is kapott. Mindent megtesznek a gazdaság szakemberei, hogy a javarészt fiatal gyümöl­csös sok és szép termést ad­jon. Az eredmény már meg­látszik az értékesítésben. Sok gyümölcsöt exportál a gazdaság. Asztraháni piros és EARLI RED BIRD alma­fajtákból három vagonnal eladott Csehszlovákiának és Nyugat-Németországnak, Münchenbe három vagon rózsabarackot is küldött, szerdán délután pedig Bécs­be indított el egy „camion” Sermina ringlót. A csomago­lás nagyon szép volt, 928 rekeszbe rakták a 60 mázsa gyümölcsöt. A gazdaság idei gyümölcs­­termésének mintegy 60—70 százalékát adják el exportra. imM Letették hivatali esküjüket a megyénkbe érkezett új pedagógusok Százhuszonöt fiatal peda­gógust köszöntött tegnap dél­előtt Győrött a megyei ta­nács nagytermében Kari Gé­za munkaérdemérmes peda­gógus, aki a régi nevelők nevében köszöntötte az or­szág különböző egyetemeiről és főiskoláiról megyénkbe került fiatalokat. — Nincs felemelőbb érzés — mondotta a győri Felső­fokú Tanítóképző Intézet gyakorló általános iskolájá­nak most nyugdíjba került igazgatója —, mint az iskola­padot felcserélni a katedrá­val, tanítványból tanítóvá, tanárrá előlépni. A feladat azonban, amely önökre vár, fiatal barátaim, nemcsak ab­ból áll, hogy az iskolába le­gyenek példamutató embe­rek. A nevelő akkor végez teljes értékű munkát, ha a fiatalok életét, terveit segíti megvalósítani az ifjúsági szervezetekben, részt vesz a város vagy a község társa­dalmi életében. A közösségi és közös munka során ke­rülnek igazán közel a gye­rekekhez, a szülőkhöz a pe­dagógusok, ez segíti a tudás megszerzésére és a munka megszerettetésére irányuló nevelői cél megvalósulását. Kari Géza beszélt még ar­ról is, hogy 30—40 fejlődés­ben lévő fiatal jellemének formálása éppen olyan fele­lősség, mint bármilyen más vezető állás, ezért nem ha­nyagolhatják el a továbbiak­ban sem a folyamatos to­vábbképzést, legyenek aktív kezdeményezői a vitáknak, a tapasztalatok megbeszélé­sének. Megilletődött arccal fogad­ták az idősebbek nevében elhangzó tanácsokat a fiatal pedagógusok, majd az üd­vözlő beszéd elhangzása után sor került az eskütételre. Eskütétel után, mely egy­ben azt is jelentette, hogy ezzel elfoglalták a fiatal ne­velők első állásukat, Gesz­tesi József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának személyzeti főelőadója mu­tatta be a most érkezetteket az iskolák igazgatóinak. Az igazgatók is örömmel fogad­ták a fiatal kartársakat: 40 középiskolai tanárt, 27 taní­tót a győri Felsőfokú Taní­tóképző Intézetből, 31 álta­lános iskolai tanárt Pécsről, Egerből, Szegedről, valamint 27 óvónőt. A most érkezettek mintegy nyolcvan százaléka nő. Tegnaptól valamennyien megkezdték első szabadságu­kat, hiszen az alakuló kon­ferenciáig tartó majdnem egy hónap a kinevezettek számára már nem diákvaká­­ció. Hazánkba érkezett a Finn Agrárpárt küldöttsége A Szövetkezetek Országos­­ Ferenc, a Magyar Tudomás Szövetsége meghívására csap J­nyos Akadémia főtitkára, a­törtökön a Finn Agrárpárt Szövetkezeti Tudományos hattagú küldöttsége érkezett Tanács elnöke társaságában Budapestre, s a Szövetkezeteik Országos Csütörtökön délután a­­ Szövetsége székházában fo- SZÖVOSZ elnöke, dr. Erdei gadta a finn küldöttséget. Új felmelegedési időszak kezdődött A múlt hét végi lehűléssel — szerencsés módon — együtt járt kiadós esőzések és a következő három nap többnyire borongós, hűvös időjárása az egész országban szemlátomást felfrissítették a növényzetet, de nagy meg­könnyebbülést jelentettek a hosszantartó kánikulában ki­fáradt emberi szervezetre is. Szerdán a felhőzet felsza­kadozott, újabb esőzést már sehonnan nem jelentettek. Ugyanakkor a helyi napsu­gárzás, főleg pedig a Kelet- Fiu­rópa térségeiből a Kárpá­tokon át érkezett meleg áramlás hatására új felme­legedési időszak kezdődött. Csütörtökön további mele­gedésről érkeztek jelentések a Meteorológiai Intézet köz­ponti előrejelző osztályára. Pénteken előreláthatóan or­szágszerte 30 fok körüli maximumok alakulnak ki, az alföldi megyékben való­színűleg eléri a 32 fokot is.

Next