Kisalföld, 1965. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-01 / 102. szám

Minden országban Hetvenöt esztendeje már, hogy május el­sején feszeng a munkások dala a világ vá­rosaiban és falvaiban. Hetvenhat éve a II. Internacionálé párizsi alakuló kongresszu­sán, és hetvenhét éve az Amerikai Munkás­­szövetség St. Luis-i nagy találkozóján dön­töttek úgy, hogy május első napja legyen amikor „nagy nemzetközi tüntetést kell szerezni... egyidejűleg minden országban és minden városban”. Az idézetben benne van a legfontosabb szó, minden májusok lényegét kifejezően: nemzetközi. Változhattak aktuális jelszavai — a nyolc­órás munkaidő követelésétől az egyenlő munkáért egyenlő bért jeligéig, az első im­perialista háború elítélésétől a világ első munkás-paraszt államát, a szovjethatalmat éltető jelszavakig, a fasizmus elleni harc­ba hívástól az imperialista és neokolonia­­lista mesterkedések megbélyegzéséig — május legfőbb mondanivalója mindig a nemzetközi szolidaritás volt. A munkásosz­tály nemzetközi összefogásét hirdette és hir­deti ma is a végtelen májusi menet. Május hét és fél évtizedes útja az inter­nacionalista gondolat győzelmeit hozta a világnak. Milyen avultnak, történelem előt­tinek látszanak a hét és fél évtizeddel ez­előtti atlaszok! Akkoriban a térképrajzoló számára adott volt, hogy rózsaszínre fesse Ázsiában, Afrikában az angol gyarmatokat, lilának a franciák, halványzöldre a spa­nyolok, élénkebb zöldre a portugálok bir­tokait. A világ kiterített mappáján ezek a színek uralkodtak — csak néhol kellett más színt, önálló ország jelzését festeni egész messzi kontinensek térképére. Olyan hatalmas országok, mint India, vagy Indo­nézia, Ghána vagy Algéria, gyarmati sor­ban éltek. Szabaddá lenni, önálló állami, nemzeti életet élni éppen a hét és fél év­tized internacionalista küzdelmének legna­gyobb győzelme segített nekik is, más rab országok egész sorának is. A májusi eszmék, a nemzetközi munkás­­osztály harci győzelmeinek sorában az egész emberi társadalom történelmét meg­változtató esemény, korszaknyitó változások forrása és elindítója lett a győzelmes pro­letárforradalom, a Nagy Október győzelme orosz földön. Természetes, hogy éppen a proletárhatalom országa nyilvánította elő­ször állami ünneppé, minden dolgozó em­ber ünnepévé május elsejét; az az ország, amelynek születésénél fegyverrel kezükben küzdöttek az első szocialista országért oro­szok, ukránok, kazahok, tatárok, csuvasok oldalán messzire szakadt magyarok, cse­hek, osztrákok, németek, lengyelek — ki tudná még sorolni, hány nációja a világ­nak. Volt a hetvenöt év magyar májusai közt is már a múltban egy fénylő, gyönyörű emlékű, nagy nap: az 1919-es. A magyar tanácshatalom májusi menetében ott halad­tak az ujjongó ünneplők között az egykori orosz hadifoglyok, az osztrák, szerb, hor­­vát, lengyel, szlovák, román munkások osz­lopai is. Ezek közül sokan a néhány nap­pal később megtámadott magyar munkás­hatalom fegyveres védelmével adtak pél­dát internacionalizmusból, munkásszolida­­ritásból. Zengett és messze tovább szállt a május érces, erős üzenete a két háború közötti évtizedek tavaszain. Európa-szerte tüntet­tek angol, francia, svéd és holland munká­sok is — egyszer a Horthy-fasizmus terror­ja alatt szenvedő magyar dolgozók jogáért, máskor meg a fiatal Szovjetunió elleni in­tervenciós terveket szövögető imperializ­mus, később pedig a világ békéjét, a száz­milliók életét fenyegető náci téboly ellen. Volt fegyveres, a szabadság és demokrácia eszméit harccal köszöntő május is — spa­nyol földön franciák és szovjet emberek, magyarok és jugoszlávok, csehek és néme­tek köszöntötték felemelt ököllel a spa­nyol szabadságért, Európa szabadságáért együtt vívott harcot. És küzdött május örök serege azért a májusért is, amely éppen húsz éve köszöntött a világra: a fasizmus elleni bátor csatákban azok vállalták a leg­hősibb, legáldozatosabb részt, akik május internacionalista tanításának leghűségesebb fiai voltak, a szovjet emberek s az európai partizánharcok katonái. Hogy megváltozott a világ térképe, vi­lág történelme az internacionalisták het­venöt májusának hét és fél évtizede alatt! Trónok dőltek, országok születtek — s min­denekelőtt a marxista tanítás, a marxista­­leninista elmélet hívei és szövetségesei meg­teremtették az új társadalmat. Megszületett a szocialista világrendszer, országok egész sorában, világrészeken át a politikai min­dennapok alapvető elvévé lett május taní­tása, az internacionalizmus. Ma a szocialista országok testvéri­sége erősítésének szilárd szándéka, a gyar­mati sorból felszabadult, vagy függetlensé­gükért most küzdő népek iránti cselekvő szolidaritás, az imperialisták elleni küzde­lemben helytálló milliókkal összekötő segítő testvériség és a tőkés világban élő, ott har­coló munkások, a haladás és béke hívei iránti hű barátság érzelmei töltik el a mi májusi menetünk millióinak szívét. „Egyidejűleg minden országban és min­den városban" — hívta tüntetni hetvenöt éve a május millió és millió hű harcosát. A sereg, a májusi menet évről évre növek­szik, hirdetve az internacionalizmus erejét és igazságát. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜL­ETEK­­ Ára: 80 fillér Az MSZMI* GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS 1 MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1965. MÁJUS 1., SZOMBAT_______________________XXI. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Vasárnapra éri el a Rába alsó szakaszát az újabb árhullám Még dolgoznak a legújabb szakításon Kiemne nappal ezelőtt kez­dődött meg a küzdelem az árral. Olvasóinkat bizonyára érdekli egy rövid összefog­laló. Mi is történt eddig? Az Ikva vízgyűjtő terüle­tén másfél nap alatt 63 milli­méteres csapadék hullott. A következmény: veszélybe ke­rültek Sopron, Kópháza és más helységek. Negyven csa­ládot kellett kiköltöztetni. Ez azonban csak a kezdet volt. A Répcén heves árhullám vonult le. Április 22-e óta harmadfokú készültség van és védekezés folyik. Répcevisnél 430 centiméter vízmagasság­gal tetőzött az árhullám. Az eddigi maximumot 130 centi­méterrel haladta meg, Öt gátszakadás történt eddig a Répce árapasztó csatornáján. A Rábán 24-é­n éjszaka ren­delték el a harmadfokú ké­szültséget, amit néhány óra múlva két gátszakadás is kö­vetett. Eddig négy helyen szakadt el a Rába gátja a fel­ső szakaszon. Az árhullám ott is meghaladta a maximu­mot. Gátszakadások voltak még a Marcalon és a Lajtán is. E két folyón eddig összesen öt. A Lajta árhulláma is szokat­lanul heves volt. Megfékezé­sére beavatkozások történtek, egyebek között töltésátvágá­sok is. A bal parti csatorna töltései mindkét oldalon át­szakadtak. Védekezés kezdő­dött és folyik a Rábca és a Kis-Duna gátain is. Csaknem háromszázezer zsák Tegnap már közöltünk ada­tokat a védekezés méreteiről. Azóta újabb erőket vetettek be. A legutóbbi összesítés szerint a védekezésben részt vevők száma meghaladja az ötezret. Csaknem háromszáz­ezer zsákot töltöttek meg ho­mokkal. Mozgósítottak 286 te­hergépkocsit, 35 vontatót, 12 kotrógépet, és más eszközö­ket. A központi árvédelmi osztagokon kívül Győrbe ve­zényelték még hat vízügyi igazgatóság árvédelmi oszta­gait is. A szakadások ideig­lenes és végleges elzárásán jelenleg is dolgoznak. A védekezésben értékes se­gítséget nyújtottak és nyújta­nak jelenleg is a vízügyi szerveknek, valamint a hon­védségi alakulatoknak a KISZ-tagok. A vitnyédi KISZ-esek helytállásáról már hírt adtunk. Kitűntek a véde­kezésben a beledi, a hevesi és a csáfordjánosfai fiatalok is. A városi és járási KISZ- bizottságok éjjel-nappal ügyeletet tartanak, és brigá­dokat szerveznek. Budavári Tibornak, a mosonmagyar­óvári városi KISZ-bizottság titkárának vezetésével 170 — nagyrészt főiskolai hallgató — két nap két éjszakán ke­resztül a gátakon dolgozott. Kisebbek az új árhullámok Az új árhullámok lényege­sen kisebbek a korábbiaknál. A Rábán több mint egy mé­terrel, de a többi folyókon is. A Rába új árhulláma vasár­napra éri el Győrt. Körmend­nél már újból apad a víz. Mosonmagyaróvárnál a teg­nap reggeli vízállás szerint 294 centiméter mély volt a Lajta vize. Az újabb áradá­sok már éreztették hatásukat, mert megszűnt az apadás. A Répce árapasztó csator­náján történt újabb szakítás elzárásán lapzártakor is dol­goznak. Az erőfeszítés eddig még nem vezetett sikerre. A szakadáson azonban nem öm­lik ki annyi víz, hogy veszé­lyeztetné a Répce-völgy fal­­vait. A kiömlött vizet a Kar­dos-éren keresztül elvezetik. A figyelem a Rábcára terelődik Napok óta a legnagyobb védekezés a Lajta mentén van. A figyelem azonban las­san a Rábca mentére terelő­dik. A Répce kiömlött árvi­zei ugyanis most kezdik érez­tetni hatásukat. Az ünnepek­ben előreláthatólag ott vetik be az erők jelentős részét. Tegnap Győrbe érkezett Fehér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, és De­gen Imre, az Országos Víz­ügyi Főigazgatóság vezetője társaságában repülőgépen szemlét tartott a védelmi sza­kaszokon. A legfrissebb jelentések szerint a Rába árhulláma péntek estére elérte Ragyo­gót. A legújabb vízmérések Sárvárnál ismét áradást je­leztek, ami szokatlan, és okát megvizsgálják. Az osztrák vízügyi szervek­kel változatlanul szoros a kapcsolat. Az Észak-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság ve­zetői azt kérték, hogy a mekersdorfi elosztót úgy ál­lítsák be, hogy a Lajta fő­ágába több vizet tereljenek, és ezáltal a bal parti csator­nát ahol már három szakítás is történt, tehermentesítenék. A kérés teljesítésére ígéretet tettek. Cs. I. Társadalmi összefogással Napközi úttörőtábor A szűk iskolaudvarok gon­dot okoztak Győrött a nyári napközi foglalkozásokat ve­zető nevelőknek. Növelte a gondot, hogy évről évre sza­porodik az általános iskolák tanulóinak létszáma. Játék­ra, szabadban való szórako­zásra sehol sincs lehetőség, hiányzik egy központi, vá­rosi játszótér is, ahol a gye­rekek a nyári vakációban pedagógusok felügyelete mellett sportolhatnának. Szülők, pedagógusok, isko­lába járó tanulóifjúság kí­vánságának tett eleget Győr Város Tanácsa a múlt esz­tendőben, amikor a város fejlesztésére szánt alapból 100 000 forintot állított be nyári napközi úttörőtábor lé­tesítésére. Időközben elké­szültek a tervek is a Rába partján, a Kavalter vendéglő közelében felépítendő épüle­tekhez. A négy darab 45-ször 8 méteres épületcsoportot négy részben állítják fel; az idén az első tábori épület, az étkezőhely és konyha készül el. A terv elgondolása, hogy nyári szünetben hétfőtől szombatig adjon fedett szál­láshelyet az úttörőknek, szó­rakozásukat pedig labdarú­gó-, kézilabda-, röplabda- és atlétikai pályák biztosítanák. Április 29 én, csütörtökön váratlan fordulat történt a létesítendő úttörőtábor ügyé­ben. Az általános iskolák igazgatói bejelentették a vá­rosi tanács művelődésügyi osztályán, hogy a napközis otthonba járó gyerekek szü­lei társadalmi hozzájárulás­sal szeretnék meggyorsítani a tábor felépítését. Ugyanezt jelentették be a győri kerü­leti nőtanácsok küldöttei, majd vállalták, hogy üzemi kultúrcsoportok műsorainak bevételével támogatják a terv megvalósítását. Elhangzott az az ötlet is, hogy 2 és 5 forint értékű téglajegyeket bocsássanak ki azok részére, akik nem tud­nak vállalni társadalmi mun­kát. A téglajegy árusításá­nak mindjárt akadt gazdája — a kerületi nőtanácsok vál­lalták a feladatot. És — mi­közben a Kun Béla Iskola szülői munkaközösségének üzenetét tolmácsolták a gyű­lés résztvevőinek, akik máris hajlandók a munkát kezdeni­­, a Lenin úti Iskola neve­lői bejelentették: öreg épüle­tek bontását vállalják a Bar­tók Béla úti építkezésnél, az­zal a feltétellel, ha a téglát a tábor építésére fordíthat­ják. A vállalkozáshoz azon­nal csatlakoztak a Vörös Hadsereg úti Iskola nevelői. Egyetlen határozat szüle­tett a gyűlésen: „Ne csak azok a szülők érezzék köte­lességüknek a nyári úttörő­tábor létesítését, akiknek a gyerekei most járnak nap­közibe. Vegyen részt a tár­sadalmi megmozdulásban minden győri lakos, aki haj­landó biztosítani munkájá­val, vagy anyagi hozzájáru­­lásával úttörőink vidám nyá­ri táborozását." A tettek könyvébe — ame­lyet a városi tanács műve­lődésügyi osztályán vezetnek — a Lenin úti és a Vörös Hadsereg úti iskola nevelői­nek vállalása mellé harma­diknak a Kisfaludy Színház bejelentését vezették be: „Június 4-én rendezett elő­adásunk teljes bevételi ösz­­szegét felajánljuk az úttö­rőtábor építésére." A negye­dik a Helikonra készülő kö­zépiskolások üzenete, akik a Keszthelyen sorra kerülő műsort mutatják be Győrött, a versenyre indulás előtt, és az est teljes bevételét fel­ajánlják a tábor létesítésé­re. BÉKÉT A VILÁGNAK!

Next