Kisalföld, 1965. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Gyomlálnak a fóliák alatt A győri Búzakalász Tsz kertészetében a mostoha idő miatt jelenleg csak a fóliák alatt lehet dolgozni. Tizenöt fóliaágy alatt 40 000 tő paprika és 120 000 tő paradicsom van, és most ezt gyomlálják a kertészet munkásai. A hajtatóházakból még az esőzések előtt a holland ágyakba palántázták a paradicsomot és a paprikát. Jelenleg fő feladatuknak tartják a kertészetben a zöldségesboltok ellátását. Naponta szállítanak a boltoknak salátát, zöldhagymát, spenótot és sóskát. Retekből eddig 4000 csomó fogyott el. A melegágyi zöldhagyma is fogyóban van, de mire kiürülnek a melegágyak, megkezdhetik a szabadföldi zöldhagyma szedését. Naponta 1500 fej salátát és 200—300 csomó zöldhagymát szállít a földművesszövetkezeti boltoknak és a kiskereskedelemnek a kertészet. Kapós még a zöldség zöldje is, amit két holland ágyban neveltek. Éljen május L, a munkásosztály nemzetközi harci seregszemléje! Úi elnökkel, állami támogatással Közgyűlés előtt az idei terv Tényen Néhány hete írásban lemondott Melkovits László, és a csütörtökön tartott tervtárgyaló közgyűlésen szóba sem került újjáválasztása. A két új jelölt közül — zajos szavazás után — Veszprémi Ferenc kapott több szavazatot. Az eddiginél jobb gazdálkodás legfőbb akadályát — remélhetőleg — leküzdötték a tényőiek. Mert a megye egyik, legrosszabbul dolgozó szövetkezetében a bajok oka elsősorban a rossz vezetés volt. Közelebbről az, hogy Melkovits László „kiengedte kezéből a gyeplőt” — ahogy az egyik felszólaló mondta —, nem tudott rendet, fegyelmet tartani. Mindenki azt csinált, amit akart. A következmény: elhanyagolt határ, rossz termés, hihetetlenül gyenge, ráfizetéses állattenyésztés, mérleghiányos zárszámadás. A bajokból nehéz kilábolni. Az idei évre is csak úgy tervezhetett elfogadható részesedést a szövetkezet, hogy csaknem másfél millió forint vissza nem térítendő segítséget kapott az államtól. De állami támogatásra alapozni legfeljebb szükségmegoldásként lehet. A szövetkezet megerősítése a tényesek dolga. Ahogy a csütörtöki közgyűlés feladata lett volna megtanácskozni, nagyon alaposan, mit tegyenek a tervek maradéktalan teljesítéséért De a segítő, okos tanácsokkal adós maradt a tagság. Kovács Zoltán mezőgazdász ismertette az idei termelési terv legfontosabb adatait. A kukorica kivételével mindent elvetettek már, hamarosan kapálni kell, de 10 hold cukorrépának még nincs gazdája. A tagok munkakedvét premizálással igyekeznek növelni. A munkaegységen felül az össztermés egy részét kapják prémiumként a tagok. Szőlőt csak az kaphat művelésre, aki kapást is vállal. A tehenek számát hússzal csökkentik, hogy a sok rossz helyett inkább kevesebb jó tehenük legyez ne kerüljön 5 forint 60 fillérbe (mint tavaly) egy liter tej termelése. Az eredetileg tervezett 550 süldő helyett 700-at szeretnének meghizlalni. Takarmányt kapnak, de hízónak való süldőt vásárolni kell. A nagy csendben valaki félhangosan megjegyezte: „nem sok embert érdekel ez." Az már sokkal többet, amit Szilágyi Rózsa főkönyvelő mondott a pénzügyi tervről, rövid beszámolója végén. „A munkaegység tervezett értéke 23 forint 25 fillér, a nem munkaegység szerinti részesedés, egységenként számítva 6 forint 13 fillér. Ezt persze csak akkor kapjuk meg, ha a terv minden részletét teljesítjük. Ehhez pedig a tavalyinál nagyobb fegyelem szorgalom szükséges. Mert sem az elnök, sem a vezetőség egymaga nem könnyíthet gondjainkon.” Aztán megkezdődött a „vita”, és gyorsan követték egymást a felszólalások. „A kovács és a bognár miért maradt ki a premizálásból? Ha nem lesz prémium, csinálja helyettünk más a munkát.” „A főkönyvelő elmondta, hogy mennyi lesz a munkaegység értéke összesen. Arra is kiváncsiak lennénk, hogy miből mit osztanak. Mondják meg részletesen.” „A háztájiban végzett munkára, fuvarra lefogják tőlünk a pénzt, de a munkát nem végzik, el tisztességesen” ,szóba került hogy a traktorosokat garantált huszonöt forintos munkaegységgel fizessék. Beszéljük meg, egyetért-e vele a tagság. Sok ember irigyli tőlük ezt a pénzt. Fekete Gyula, a járási pártbizottság első titkára arra kérte a szövetkezeti gazdákat: azt beszéljék meg, hogyan javíthatnának a munkán, a gazdálkodáson. Mert az az elsődleges, nem az osztás. A következő felszólaló aztán arról beszélt, milyen hibákat követett el tavaly a vezetőség, az elnök, s figyelmeztetett: az idén legyen okosabb a vezetőség. Aztán újra az előbbi „nóta”. Ez a közgyűlés is élő bizonyíték volt: nehéz dolga lesz Veszprémi Ferenc elnöknek, s a következő közgyűlésen újjáválasztandó vezetőségnek. Egyrészt mert a kedvetlenség és elégedetlenség mély gyökeret vert Tényőn az emberekben. (Előbb kellett volna leváltani Melkovits Lászlót.) Másrészt: a mostani elnökválasztás is megosztotta a falurészek szerint csoportosuló téryőreket. Veszprémi Ferenc ill. a másik jelölt, Baranyai Sándor 90 szavazatot kapott. Az új elnök, az új vezetőség legfontosabb feladata lesz: munkájuk értékével mérni az embereket, a falu bármelyik részén lakjanak is. A legszorgalmasabb emberekre támaszkodva teremtsen rendet, tartson fegyelmet. Még akkor is, ha eleinte ezt néhány ember nem szívesen fogadja. Ténye azelőtt jó állattenyésztéséről, szőlőtermesztéséről nevezetes, módos falu volt. A szövetkezet sem lehet rászorulva, hogy állami támogatással segítse át magát egyik évről a másikra. Jó vezetéssel, szorgalmas fegyelmezett munkával szépen boldogulhat a szövetkezet. Már az idén is. Fábián Ferenc Kitüntetett termelőszövetkezeti gazdaságok A Minisztertanács az 1964. évre meghirdetett országos termelési versenyben elért kimagasló eredményeikért vándorzászlóval és „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel tüntetett ki 23 termelőszövetkezetet. A Minisztertanács az 1964. évi országos termelési versenyben elért figyelemre méltó gazdasági eredményeikért elismerő oklevelet adományozott az 1500—3000 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. borzavári Új Alkotmány, 2. mátyásdombi Lenin, 3. apátfalvi Petőfi, 4. kangyalui Zöldmező, 5. taktaharkányi Haladás, 6. túrai Galgamenti, 7. kisszállási Petőfi, 8. pátyai Petőfi, 9. veszkényi Rákóczi, 10. magyarkimlei Rákóczi Termelőszövetkezetek részére. Az 1500 szántóegység alatti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. szombathelyi Felszabadulás, 2. komáromi Jókai, 3. hosztóti Ezüstkalász, 4. kisigmándi Harcos, 5. heti Egyetértés, 6. tengelici Új Élet, 7. szentgyörgyvári Béke, 8. bácsai Kossuth, 9. balatonedericsi Szabadság, 10. környei Dózsa termelőszövetkezeteknek. A városi és városok körüli, túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetek közül: 1. soproni Haladás, 2. szamosújlaki Új Élet, 3. tuzséri Rákóczi, 4. győri Új Élet, 5. Budapest XI. ker. Sasad termelőszövetkezeteknek. (MTI) Négy betű a jegenyén A TIZENHETEDIK tavaszon minden vasárnap kijárt a kiserdőhöz, oda, ahol a tsz megszervezése előtt a földjük volt. Egy jegenye nyúlt a kiserdő fölé, ezt a jegenyét nézte, hallgatta a levelek zizegő hangját. A fa törzsén, emberfej magasságban két név kezdőbetűi nyíltak, úgy kinyíltak már, mintha a fából nőttek volna ki, mintha nem is emberkéz rajzolta volna éles bicskával a fa kérgére. G. K. — N. 1. És ismételte a neveket: Gál Kati, Nagy István. Nagy István 17 éves volt, a fa hét. Tízéves korában ültette ide a fát, amikor egyszer kijött árpát vetni az apjával. A dugványt az úton találta, valamelyik kocsiról esett le, amelyik dugványokat szállított az új erdőtelepítéshez. Ahogy a földhöz értek, az ösztökével gödröt ásott, sapkájával vizet hordott a kiserdő árkából a gödörbe, és elültette a jegenyét. Mikor megalakult a termelőszövetkezet, félt, hogy kivágják a kiserdő fáit, és velük együtt a jegenyét. Nem így történt, és megnyúlt a fa, büszkén tekintett le koronájával a kiserdő alacsony fűzfáira. A JEGENYÉVEL nőtt ő is, és mikor a fa hatéves lett (egy évvel ezelőtt), véste egy május végi napon a két nevet a feszülő fakéregre. Senkinek sem szólt erről a titkáról, még alnak sem, aki miatt a neveket véste. Szívet nem rajzolt a kezdőbetűk mellé, nem szerette a rajzolt szíveket, csak egy kis kötőjel jelezte: valahogy összetartozik ez a négy betű. A zizegő levelek ezüstösen csillogó fonákja Gál Kati hajára emlékeztette, s ha fölért volna a koronáig, megsimogatta volna a leveleket. Mikor legutoljára kint járt a fánál, ezt gondolta, és először csúszott ki a száján, májusra. Azóta ott zengett s szól a fülében, ismételgette, felváltva ismételgette a lány nevével: májusfa, Gál Kati, májusfa, Gál Kati, májusfa . .. A fiatal mezőgazdász-gyakornok jó barátja volt. Idősebb nála néhány esztendővel, de a szomszédjukban lakott, és a szomszédság öszszehozta őket. Szabad idejükben együtt sakkoztak, eljártak a KISZ-be. A gyakornok Juhász Feri ismerte Gál Katit is, és tudta, Pista ! udvarol a lánynak. Az egyik április végi esestén szólt a gyakornoknak, hogy májusfát állítana, ki is í szemelte a neki valót, de kellene az elnök engedélye. Juhász Feri megígérte, hogy másnapra meghozza az engedélyt. MÁJUS ELŐESTÉJE volt. Zöld fű illata áradt szét azestében, és a sötétben cserebogarak zümmögtek a diófák ágai közt. A négy fiú kiért a faluból. Szótlanul lépkedtek. Elöl ment Nagy Pista, utána az agronómusgyakornok Juhász Feri, és még két jó barát, akiket Nagy Pista hívott májusfát állítani. A nagy útról egy gyalogösvényre tértek, a félhomályból messziről kirajzolódott a kiserdő sötétje. A sötét folt mindjobban közevolna a felnyúló jegenyének lehett, már látszani kellett is, hallani kellett volna zizegő ezüsthangját. A jegenye helyén fehér forgácsok fénylettek a sötétben, és a fűből sebzetten meredt ki a fa törzscsonkja. Hárman Nagy Pistára néztek, aki tehetetlenül állt. Megelőzték, megszégyenítették. Senki se tudta, hogy övé a fa, engedéllyel az övé. Ő ültette, gondozta, és egy kislány ablaka elé nevelte. Most valaki megelőzte, megrabolta, mintha a kislányt rabolták volna el. Kati várja a májusfát, tudja, hogy várja, még ha nem is beszélt róla neki. És reggel, mikor kinyitja az ablakot, hiányozni fog a májusfa. Először Juhász Feri ocsúdott föl. Meg kellene keresni a fát, ez volt a véleménye, mert valahol meg kell annak lenni. Tűzifának senki se lopta, csak májusfának vihették. Éjfél volt, mikor a négy jó barát csüggedten ballagott Nagy Pistáék háza felé, a fát sehol sem találták, senki sem állította fel, egy udvarból sem kandikált ki. Pedig minden lányos ház udvarát megnézték. Úgy búcsúzott el egymástól a négy pajtás, mintha temetésről jöttek volna. Nagy Pista nem tudott elaludni. A sötét mennyezetet nézte, idézte az eltűnt fát, amelynek napban csillogó koronája Kati hajára emlékeztette. Keserűségében könnye pergett a párnára. A KERTEK ALÁ értek. Az egyik kerítés tövébe dobták a fát. Innen az útra lehetett látni, még csillagvilágításban is, és látták, mikor négy árnyék a kiserdő felé tart. Megvárták azt is, mikor azok négyen fa nélkül botorkálnak vissza a faluba. Vártak. Éjfél után újra vállukra vették a fát, megindultak vele az első utca felé. Az öreg csősz akkor ért a kertek aljához, amikor befordultak volna terhükkel az utcába. Először meglepődtek, majd úgy tettek, mintha nem is vennék észre Kovács Pétert. Az öreg azonban elébük állt és a földre tetette a három suhanccal a jegenyét. Elemlámpát villantott, végigpártázott a fénnyel a fa törzsén, majd a fénycsóva egy helyen megállapodott. Az öreg fölegyenesedett, és a három rajtacsípett suhanc felé fordult. — Nézzetek csak ide, ti bitangok! Ez Nagy Pista fája. Itt a neve, meg a Katié. A négy betűt rajta kívül csak én ismerem. Ő ültette, egy leánynak nevezte. Miért loptátok el? A három suhanó szótlanul állt, és a sötétet kémlelték, hogy merre léphetnének meg. De a villanylámpa fénye az arcukba világított. — Ide hallgassatok! Ha nem akartok bajba jutni, most fogjátok a fát, jöttök utánam, és oda ültetitek, ahová én mutatom. Ha nem, akkor ... tudjátok! Azok kelletlenül vállukra vették a fát, és nyögve lépkedtek az öreg csősz után. KELETEN hajnal tekintett már szét az ég alján, mikor halkan kopogtattak Nagy Pistáék ablakán. Az öreg Kovács Péter volt. — Áll a májusfa, Pista — mondta az ajtót nyitó legénynek. — Ott áll, ahová te vitted volna. A négy betű Kati ablakára néz. Fék Imre citsák napján Virágcsokrok ezrei kelnek útra május első vasárnapján. Szerény füzérek vagy pompázó bokréták — mindnyájan a szeretet és hála követei. Hozzátok vándorolnak. Édesanyák, a gyöngyvirágillatú májusi utcákon, a gyermeki köszöntők meghatott dadogásainak kíséretében, mert hisz dadogásnak, együgyű beszédnek hat ezen a napon a hála legmagasztosabb kifejezése is ahhoz képest, amennyi mindent meg kellene köszönni. Tiétek ez a nap. Édesanyáit. Tiétek, akiknek az életünket köszönhetjük, az első lépést, az első betűt, az első értelmesen szótagolt olvasmány örömét. Hozzátok szóll a köszönet, akik vállaltátok az anyasors gondjainak megszámlálhatatlan sokaságát, átvirrasztott éjszakákat, lemondást a köznapi, apró emberi örömökről, nélkülözést nehéz napokban, éhezést és szenvedést a háborúban. Hozzátok szól, e förtelmekkel és gyönyörűségekkel oly gazdagon elhalmozott század Édesanyái, akik oroszlánrészt vállaltatok a kor kínjaiból és harcaiból, akik acélos szívvel elviseltétek a háborúk rettegéseit gyermekeitekért, férjeitekért, akik közül százan és ezren az özvegyi sors magányosságában sem vesztették el hitüket, akaratukat, bizakodásukat és erejüket, mert egyetlen cél lebegett előttük: embert faragni a gyermekből, óvni, ápolgatni a gyenge palántát mindaddig, amíg erős, viharokat elviselő szálfa lesz belőle. Tiétek ez a nap, az év legszebb havának első vasárnapja.. A földkerekségen mindenütt megemlékeznek rólatok. Édesanyák. De minden, külsőséges ünnepség, minden virág és szó kevés ahhoz, hogy méltón adózhasson nektek a gyermek. Mert ti igytok a jóság és békesség, a ti szeretetetek a fészek, amelyből bátran világnak vág a tapasztalatlan. A ti szemetek fénye világítja az árnyékos utat, s a ti karjaitok a menedék, ahová megtérhet mindenkor a sebzett. A ti érdemetek a halhatatlanság, amelyet nemzedékek örökölnek, a ti szivetek fegyvernél fegyverebb tilalom a pusztulás ellen, bennetek örök az ember és az élet, bennetek örök a jövő. Köszönet érte, Édesanyák! Rejtett hibák A javíttatónak mindig igaza van . Az egyik javíttató néhány napja ezzel jött be: „Csak a kapcsolója rossz a mosógépnek.” Amikor aztán szétszedte a műszerész, kiderült, hogy a kapcsolót már az ügyeskedő ügyfél rontotta el. A gép hibája az volt, hogy a motor leégett A szakember is csak akkor vette észre, amikor már szétszedte. A hozzá nem értő mosógép tulajdonos csak a kapcsolót szerelte szét, mert ahhoz kívülről is hozzáférhetett. Amikor aztán nem tudta visszarakni, azaz nem javult meg a mosógépe, megadta magát, és behozta hozzánk. — S nálunk mi történt? Természetesen a kapcsoló összeszerelése után sem indult meg a mosógép. Megkerestük a tulajdonképpeni hibáját, s áttekercseltük a motort. Ekkor kezdődött a kálvária. Jött a javíttató: „Én csak a kapcsoló javítását kértem. A többit nem vagyok hajlandó kifizetni.” — Jog szerint igaza volt az ügyfélnek. Mit tehettünk mást, elkároltuk a javítást, ingyen dolgoztunk. Ha véletlenül nem javítottuk volna meg a gépet, csak a kapcsolóját raktuk volna helyre, könnyen a fejünkhöz vágták volna, mint sok esetben. „Én, kérem, laikus vagyok. A kapcsolót mondtam, de... maguk a szakemberek.” A fenti történetet Kriskó Nándor, a Győr-Sopron megyei Gépipari és Finommechanikai Vállalat műszaki vezetője mondta el. Szóval, az ügyfelek laikusnak nevezik magukat, de tulajdonképpen többségük okos, hozzáértő embernek hiszi magák Az intellektuelek ellentmondást nem tűrő határozottsággal állapítják meg, mi baja van a javításra behozott gépüknek. A rejtett hibákra természetesen egyikük se gondol. A műszerész is csak hosszú keresés után fedezi fel őket. Nem beszélek a tudatos félrevezetésekrről, pedig ezt is megpróbálják ügyfeleink. Tisztelem a javíttatókat, hiszen vállalatunk a szolgáltatókért van. „Játékszabályunké” szerint is a szolgáltatást igénybe vevőnek mindig igaza van. De lássák be ügyfeleink, hogy mi is értünk a gépekhez, hiszen szakemberei vagyunk. Május 2-től remélhetőleg megszűnik a javíttatók és a finommechanika közti ellentét. A vállalat ugyanis megerősíti műszakiakkal az átvevő részlegét. A javításra bevitt háztartási gépeket ezután műszerészek veszik át, akik azonnal közlik a gépen felfedezett hibákat a javíttatókkal. Így a félreértések szinte teljesen kizárhatók. Ha a gépek javítása közben mégis találnának rejtett hibákat, azt közlik levélben az ügyfelekkel. Látszólag az átvevőszolgálat átszervezése lassítani fogja a javítások idejét, de mivel a műszerészek a gépek kisebb hibáit azonnal kijavítják, az új szolgáltatás bevezetése mégis előnyösebb lesz.—fi—