Kisalföld, 1966. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

ISMERKEDÉS (MTI Fotó : Bartal Ferenc felv.) VÉRREL PÉDIG ÖTELT SZÖVETSÉG Alakult: a Vili. pártkongresszus tiszteletére A NYOLCADIK pártkongresszus tiszteletére határozták el a brigád alakítását. A munka, amelyet végeznek, mindennek nevezhető, csak szépnek nem. Ők, a Takarékossági komplex brigád tagjai mégis szépnek, izgalmasnak találják. Felfedezni a garmadában érkezett bugák és lemezek rejtett hibáit, megakadályozni, hogy ezek tetemes munkaráfordítás után kerüljenek az ócskavastelepre. Felkutatni az elfekvő készletek között a használható, feldolgozható anyagot. Értéket menteni, értéket növelik —, ez a Magyar Vagon- és Gépgyár vasúti jármű-gyáregységében az idegenáru-átvételi meo négyszeres szocialista brigád munkájának tartalma, értelme. A nyolcadik pártkongresszus óta alakult brigád négyszer nyerte el a szocialista címet. Tíz ember tartozik a brigádba, mindegyiknek megvan a külön reszortja. De senkinek sincs külön asztala. Nemrég 580 tonna, a hátsóhídhoz szükséges durvalemez alumínium tartalmát vizsgálta mind a tíz ember. Részlegvezető, bugás, lemezes és közgazdász. Ultrahanggal nyomozta a rejtett hibát négy napon át egyfolytában a brigád. A tíz ember közül az elején csak egy értett az ultrahang-készülék kezeléséhez, ő tanította be társait is. A munka célja, értelme volt a vasúti kocsitengelyek rejtett hibáinak felderítése. Ezek, rejtve maradva, esetleg vasúti szerencsétlenség okozói lehetnek. Egy kilencven tonnás, selejtnek ítélt bugatételből, szálanként vizsgálattal ötven tonnát mentett ki az ócskavasból a Takarékossági brigád. A brigádélet első éveire a külső vállalatok okozta kár felderítése és megtéríttetése volt a jellemző. Öt éve még az Ózdi Hengermű csaknem háromszázezer forint minőségi kötbért fizetett a Magyar Vagon- és Gépgyárnak. Ez év első felében csupán 33 000 forint volt a minőségi kötbér Hetven százalékkal csökkent az ózdiak selejtje. Az történt ugyanis, hogy a győriek immárkét éve a legfőbb döntőbíróhoz, az emberi lelkiismerethez fordultak. Páros szocialista szerződés kötését ajánlották először az ózdi finomhengermű, majd a durvahengermű meo-brigádjainak. A szerződés létrejött. KÖLCSÖNÖS, személyes találkozások, Ózdon majd Győrött. A kohászok végigkísérték gyártmányaik útját a vasúti személykocsiknál. Megláthatták, hogy az, ami esetleg Ózdon csekély, elhanyagolható hibának tűnik, Győrött mekkora zavart okozhat. Azóta közölték már az ózdi versenytársak: szuper-revízió Után kel csak útra győri rendeltetésű, hengereltáru-szállítmány. Nincs tehát döntőbizottsági ügy jó ideje a Magyar Vagon- és Gépgyár, valamint az Ózdi Hengermű között. Minimálisra csökkent a selejtkártérítés összege. S az ózdit követte a dunaújvárosi és a lőrinci hengermű, valamint a győri meo-s brigádok közötti szocialista szerződések. Jellemző a kapcsolat szoros és közvetlen voltára a győrieknek Ózdra továbbított indítványa. Eszerint: a rejtett hibák anynyira rejtettek, hogy azok csak a megmunkálás közben bukkannak ki. Forintban, tonnában is kiszámítható a Takarékossági brigád eme kezdeményezésének haszna. Bár, csak hozzávetőlegesen. Hiszen forintban aligha érzékelhető az a sok izgalom, bosszúság, amelyet megtakaríthatnak a kovácsok, a megmunkálók a Takarékossági brigád munkája által. Közösségi ügyet szolgálnak a szinte észrevétlenül maradt meg sok azzal, hogy az ózdi, dunaújvárosi és lőrinci társaikat arra késztetik, hogy ne csak vas- és acéltömböket, lemezeket lássanak. Hanem vasúti személykocsikat, amelyek beszáguldanak földrészeket, követeiként a magyar iparnak s a magyar munkásnak. Közösségi ügyet szolgálnak, jószerint magánvállalkozásban. Mert kezdeményezésük, (kivált a kezdetben) alig talált hivatalos támogatásra. Volt, aki a brigád ózdi látogatását „két utazásnak” minősítette. S bizony, az ózdiak illő megvendégelése Győrött a brigádtagok zsebéből történt. Hivatalos keret erre nem lévén. A BRIGÁD a sok, szép és „nyomós” (tonnákkal mért) eredményeinél is büszkébb a kollektív összefogás legújabb sikerére: mindegyik tagja, beleértve a 42 kilós adminisztrátort is, jelenkezett véradásra. Utólag bevallják, a vállalkozás korántsem volt olyan lelkes, mint a legnehezebb, legfáradságosabb munka végzésére. Az erős férfiak egymást bátorították, mert egyikük-másikuk — mi tagadás — irtózik a vér látásától. De addig-addig biztatták magukat, egymást, míg a brigád felvonult az orvosi rendelőbe, önkéntes véradásra. Azóta tréfásan, s némi büszkeséggel emlegetik, hogy a Takarékossági brigád vérével is megpecsételte összetartozását. JL-né VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1966. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK _______________________________________XXII. ÉVFOLYAM, 206. SZÁM Az SZKP Központi Bizottságának közleménye MOSZKVA (TASZSZ) Az SZKP Központi Bizottsága az alábbi hivatalos közleményt adta ki: Az SZKP Központi Bizottsága komoly figyelmet fordított a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Mao Ce-tung elvtárs vezetésével megtartott XI. plénumáról a kínai sajtóban megjelent közleményre. Mint ebből a közleményből kitűnik, a plénum több nyilatkozatot tett a nemzetközi kommunista mozgalom problémáit illetően és ebben az összefüggésében rágalmazó támadásokat intézett az SZKP és a Szovjetunió ellen. A plénumon hozott határozatok hivatalosan megerősítették, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetősége továbbra is saját, külön vonalán szándékozik haladni, szembeállítva azt a marxista-leninista vonallal, amelyet a testvérpártok együttesen dolgoztak ki az 1957. és az 1960. évi tanácskozáson. A plénum dokumentumai arra mutatnak, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetősége szovjetellenes vonalát a Kínai Kommunista Párt hivatalos politikájaként fogadtatta el. A plénum lényegében véve elutasította az SZKP és más testvérpároknak az imperializmus ellen és ezen belül az amerikai imperializmus vietnami agressziója ellen vívott harcban való együttes akcióra vonatkozó javaslatát. Figyelmet érdemel az a tény, hogy a plénum után a szovjetellenes kampány, amely Kínában már régóta és rendszeresen folyik, újult erővel lángolt fel. Odáig ment a dolog, hogy tömeges zavargásokat szerveztek a pekingi szovjet nagykövetig épülete előtt. Az SZKP Központi Bizottságának véleménye szerint az efféle cselekmények, valamint a Kínai Kommunista Párt vezető szerve által tett hivatalos kijelentések újabb komoly lépést jelentenek, amelyek károsak a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, a szocializmusért, a nemzeti felszabadulásért, a népek békéjéért és biztonságáért vívott harc ügye szempontjából. Most, amikor az imperializmus fokozza erőfeszítéseit a forradalmi mozgalom elleni harcban, egyre szélesíti vietnami szennyes háborúját, ilyen lépés különösen nagy szolgálatot tesz az imperializmusnak és a reakciónak. Teljes mértékben a Kínai Kommunista Párt és a Kínai Köztársaság vezetőire hárul a felelősség az imperializmus és a reakció elleni együttes, összeegyeztetett harc elutasításáért, azokért a szüntelen kísérletekért, amelyeknek célja a kommunista mozgalom és a szocialista közösség bomlasztása, az antiimperialista front meggyengítése. Az SZKP Központi Bizottsága mindig abból indult ki, hogy az imperializmus, a reakciós erők elleni harc parancsolóan megköveteli valamennyi kommunista párt, valamennyi szocialista ország, a forradalmi és a felszabadító mozgalom valamennyi csapatának egységét, összefogását, szolidaritását. A Kínai Kommunista Párt vezetősége által előidézett nehézségek ellenére az SZKP továbbra is folytatja azt a vonalat, amelynek célja a barátság erősítése a kínai kommunistákkal, a sok milliós kínai néppel, továbbra is határozottan védelmezi a kommunista világmozgalom fő irányvonalát, a marxizmusleninizmus, a proletár nemzetköziség elveit. (MTI.) A szülőknek biztos, jó jövedelmük, szép lakásuk, és egy ötéves kislányuk van. Az egyik szoba valóságos játékbolt. Pici babáktól félméteresekig — még Amerikából is érkezett beszélő, lábait, karjait mozgató nyonruhás babacsoda —, labdák, babaszobák sorakoznak sűrűn, rendben egymás mellett. — Megint kell egy polcot csináltatni a játékainak — mondja az édesanyja. Ami szép és jó, ami felnőttszemmel gyerekparadicsomnak elképzelt, az itt testet öltött. Ebben nincs hiba. A szülök nagyon szeretik a kislányukat. Ebben sincs hiba. A kislány kedves, okos teremtés. Egészen addig az, amíg az új játék leköti a figyelmét, s amíg rá nem un a felnőttekre. A selyemruhás babát zsebkendőbe bugyolálja, ringatja. — Te édes kis aranyom — becézi, de nemsokára csalódottan félreteszi, és következik a refrén, a mindennapi refrén. — Kivel játsszam? Sohasem azt kérdezi: mivel játsszam?... — Ott a sok játékod, gyere, olvasok neked — mondogatja a mama. A gyerek ránéz — milyen értettenek tudnak lenni néha a felnőttek —, és újra megkérdezd: KIVEL — Igen, de kivel játsszam? Vannak pajtásai is. Ám amikor eljön a délután, az este, és a pajtások hazamennek, vagy éppen nem vele akarnak játszani, újra és újra kérdezi: — Kivel játsszam? Egyetlenke. A szülők magadnak neki mindent, de megtagadták tőle a legtöbbet... Pedig lehetett volna testvérke. És akkor most nem állna oda a kislány napról napra a szülei elé: — Kivel játsszam? De akkor kényelmetlen lett volna. .Alig másfél évre újra pelenkamosás, gyereksírás, éjszakázás, aggódás — egy helyett kettőt cipelni a bölcsődébe, borzasztó! Szórakozni se lehet eljárni egy ideig, és anynyi minden kellene! A testvérke nem született meg. Takarékoskodni kezdett a család. Új bútor került a lakásba — nagyon szép bútor —, jó képek, szőnyegek, hűtőszekrény és sok minden. Teljesülőben a nagy álom is: az autó. A kislány meg nőtt, növekedett, és egyre gyakrabban kérdezte: — Kivel játsszam? Amikor már alárendelték aszülők a testvérkét a bútornak, a képeknek, a szőnyegeknek, a hűtőszekrénynek, a sok mindennek, már nem jelentkezett testvérke. Nem is fog. Már nem kopogtathat. Így alakult. A testvérkét sokszor elküldték ... — Ha tudtam volna, ha gondolkodtam volna rajta — kesereg az anya —, hogy ennyire hiányzik majd neki, ilyen fontos lesz neki a testvér, az ő kedvéért félretettem volna mindent. Képzeld, amikor megkérdeztük tőle, mit szeretne a születésnapjára, ezt felelte: — Majd a testvérkémnek vegyetek. Inkább kislány legyen, de ha, fiút kapok, azt se bánom. Neki adom az építőkockámat. Ugye, azzal a fiú is tud játszani? — Hogy megbántuk-e? Több ez annál. Az életünk örök fájdalma marad. És délutánonként, esténként, amikor minden rendes gyerek otthon van már, odaáll a kislány a játékszekrénye elé. Ott sorakozik a játékok tömege. Áll, végignézi, egyet-egyet a kezébe vesz, és nagy barna s szemeit ráemeli az anyjára. — Anyu, kivel játsszam? fvárnagyné) ,AKI KAPJA, SOKALLJA“ A fehér ítéletnek a törvény e mérlege A sajtó, a rádió, a televízió gyakran foglalkozik bűncselekményekkel, majd a cselekményekért kapott bírói ítéletekkel. Ezek olvasásakor gyakran felhangják: — Az ítélet túlságosan enyhe. A bűnösön megkönyörül a bíró. Mit szól erről a szakértő, a Megyei Bíróság egyik büntetőtanácsának elnöke, dr. Maár Ferenc? — Minden viszonylagos. Mindennek rengeteg összetevője van. Nem bűnügyi dolgokban, de egyszerű emberi ügyekben is egyik embernek ez a véleménye, a másiknak az. A jog ennél sokkal bonyolultabb dolog. A törvény a társadalom írott szabálya. Minden jogásznak kötelessége hozzá alkalmazkodni, és a törvény által megszabott lehetőségek szerint ítélkezni. Amikor a tárgyalóteremben elhangzik, hogy „...A Magyar Népköztársaság nevében..majd jön az ítélet — akkor, aki adja, igazságosnak tartja, aki kapja, sokallja, aki hallja, keveselli. Röviden csak így tudnám megválaszolni a kívülálló kérdését. — Egyébként megyénk területén az elmúlt két-három évben nem került olyan ügy bíróság elé, amelyben a vádlott nagy kárt okozott volna a társadalmi tulajdonban. A cselekmények döntő többségükben kétszáztól tízezer forintig terjedő károkat okoztak. Bíróságaink a cselekmények összes körülményeinek figyelembe vételével — az országos átlagnak megfelelően, sőt néha annál még egy kissé szigorúbban ítélkeztek. — Miért került szabadlábra S. J., aki csaknem százezer forintot sikkasztott? — S. J. ügye 1959-ben történt. A bíróság hatévi szabadságvesztésreítélte. Négy évvel később, 1963-ban jött az amnesztia, S. J. ezért került szabadlábra. A sikkasztott öszszeget természetesen meg kellett térítenie. S. J. büntetése megfelelő volt. A kívülálló , nem igen tudja megítélni, hogy egy ítélet jó-e avagy sem. Különösen, ha nem ismeri a körülményeket A szocialista büntetőjog mélységes humanizmusból fakad, hogy a büntetés alkalmazásánál elsősorban nem a megtorló jelleget kell kiemelni, hanem a nevelési célzatot. Különösen érvényesül ez azok iránt, akik kisebb összeggel károsították meg a társadalmi tulajdont, vagy először állnak a bíróság előtt. — Hogyan ítélik meg a visszaesőket, akik a nevelő célzatú büntetés ellenére újra bűnöznek? — Velük már más a helyzet. Az ilyen bűnözők nem nagyon számíthatnak a törvény és a bíró „túlzott” emberségességére. Aki újabb bűnözésével bebizonyította, hogy nem képes enyhébb büntetés útján megjavulni, az ellen a törvény szigorát alkalmazza a büntetőtanács. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a visszaeső bűnözőt már nem akarja megjavítani. Az állam nem mondhat le a bűnöző megnevelésérő. Célja — a határeseteket kivéve — csak az lehet, hogy a bűnözőket megfelelő büntetéssel megjavítsa, és visszavezesse a társadalomba. — A büntetésnek mindenkor hármas célja van: az elkövetővel szemben a joghátrány alkalmazása, az elkövető megjavítása, a társadalom tagjainak a bűnözéstől való visszatartása. E hármas cél igen nagy és sokrétű feladatot ró a bírákra. Nem lehet csupán az a célunk, hogy a kívülállók elégedettek legyenek az ítélettel. Nagyon fontos az is, hogy a vádlott megnyugodjék az ítéletben, vagy megközelítően igazságosnak tartsa. Megjavítása elsősorban így lehet eredményes. Meg kell értenie, hogy cselekményének mértéke egyensúlyban van az ítélet mértékével. — Természetesen mindaz, amit elmondtam, megközelítően sem ad teljes képet a joggyakorlatról, csupán ízelítőt, hiszen ahány ügy, annyiféle. Minden bűncselekmény, a legenyhébbtől a legsúlyosabbakig újabb körülményeket produkál, amelyeket a büntetési célok eléréséért figyelembe kell venni. — Egyébként a jogalkalmazás jogpolitikai irányelvekről szóló határozat megfelelően irányítja bíróságainkat, és a büntetőtanácsok ennek megfelelően alkalmazzák a büntetéseket — fejezte be tájékoztatóját dr. Maár Ferenc. (Iindulár) Ára: 50 fillér Fejlődés Mosonmagyaróvár vízellátásában (Tudósítónktól) Mosonmagyaróvárott 1960-ban a lakosság napi átlagos vízfogyasztása 2650 m3 volt, most a napi átlag 4600 köbméter. A víz 61 százalékát a város ipara használja fel A vízvezeték hálózat 1965 végén meghaladta a 33 kilométert. A múlt évben 11,5 épületbe kötötték be a vizet, és ez év első felében 104-gyel gyarapodott a bekötések száma. A tanács 1965-ben 372 000 forint értékben végeztetett hálózatbővítést. Ez évben már eddig 2,3 kilométer a bővítés a községfejlesztési hitelből, ezenkívül a termálkúthoz mintegy fél kilométer hosszúságban épül főnyomócső.