Kisalföld, 1966. december (11. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-23 / 302. szám
Jelentkezési határidő: január Ki miben tudós? -1967. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Magyar Televízió a Művelődésügyi és a Munkaügyi Minisztériummal egyetértésben a jövő év tavaszán ismét megrendezi a ,,Ki miben tudós?” televíziós versenyt. Az új sorozat — fizika, földrajz, történelem versenyein részt vehet minden fiatal, aki 1966. december 31-ig nem tölti be huszadik életévét, és egyetemi, főiskolai, vagy felsőfokú technikumi tanulmányait még nem kezdte meg. A korábbi „Ki miben tudós?” versenyek első helyezettjei nem indulhatnak abban a tárgyban, amelyben győztek. A verseny fordulói: iskolai (megyei) előselejtezők, megyei selejtezők, országos selejtezők, televíziós versenyszakaszok. Az első előselejtezőket három csoportban — középiskolások, szakmunkástanulók és dolgozó fiatalok csoportjában rendezik, a további versenyszakaszok már egységesek. Jelentkezési határidő: 1967. január 1. — jelentkezés: a KISZ-szervezeteknél. A jelentkezők névsorát a középiskolák és szakmunkástanulóintézetek KISZ-szervezetei átadják az iskola igazgatójának. Az üzemi KTSZ-szervezetek a jelentkezők nevét és lakcímét a KISZ megyei bizottságaihoz juttatják el január 7-éig, az iskolák pedig január 18-áig. Az idei fizika, földrajz és történelem országos középiskolai tanulmányi verseny első tíz-tíz helyezettje nem köteles részt venni előselejtezőkön és a megyei selejtezőkön — közvetlenül az országos selejtezőben kapcsolódhat a versenybe. Jelentkezésüket közvetlenül a Televízió Ifjúsági Osztályának (Bp. V. Akadémia u. 17.) nyújtják be január 1-ig. Az iskolákból továbbjutó fiatalok megbízólevelet kapnak. A megyei selejtezők időpontja országosan egységes mindhárom versenytárgyban: január 29., délelőtt 10 óra. Két részből áll: délelőtt írásbeli, délután pedig szóbeli — nyilvános verseny. A megyei selejtezőkből továbbjutó versenyzők és az említett tanulmányi versenyek győztesei országos selejtezőkön vesznek részt Budapesten, írásbeli feladatokat kell megoldaniuk február közepén, s versenytárgyanként nyolc-nyolc fiatal jut a nyilvános televíziós versenyre, melyet az eddigiekhez hasonló formában és rendszerben bonyolítanak le. március 4-étől A televízió minden eddiginél jobban törekszik arra, hogy a verseny lebonyolítási módja a minimálisra csökkentse a véletlen szerepét, s mindenki tudásának megfelelő eredményt érhessen el a kamerák előtt is. A megyei selejtezőbe jutottak utazási költségeit a megyei KISZ bizottság megtéríti, az országos selejtezőbe, illetve a televíziós fordulókba jutó versenyzők utazási és szállásköltségeit a televízió viseli. Megyei szinten oklevelet és könyvjutalmat kapnak a versenyzők. A kamera elé jutó valamennyi versenyző külföldi utazást nyer A művelődésügyi miniszter rendelete értelmében a verseny első és második helyezettjei tárgyukban egyetemi felvételt nyernek, s ha külföldi ösztöndíjra pályáznak, mentesek az előzetes szakvizsga alól. tügy szélhámos átváltozásai „Eszterházy gróf44 és a lopott bőrönd A minap az Innsbruck—Salzburg-i vonaton jólöltözött, előkelő modorú urat értek tetten, amint a más bőröndjével a kezében inart végig a folyosón. A disztingvált férfiú Eszterházy Géza grófként mutatkozott be. Miután hamarosan egyéb viselt dolgaira is fény derült, a „gróf” megtört és bevallotta, hogy Vida Viktornak hívják. A 41 éves egykori budapesti tisztviselő a tiroli társasági élet ismert alakja volt. Arról előkelő ismerősei mit sem tudtak, hogy Vida „gróf” amikor pénze fogytán van tolvaj korú takra indul összesen 300 000 schilling értékben lopott ékszere- két és egyéb értéktéreat a divatos osztrák üd melye- e ken. Az értékesítésben már nem volt szakember: egy 60 000 schillinget érő brilliáns fülbevalót 8000-ért adott el Nyugat-Németországban... (MTI.) ! Ünnep előtt sok ember megfordul az állomásokon. Ajándékcsomagokkal, fenyőfákkal sietnek az utazók, beszédtémájuk az ünnep: ki hogy és hol tölti? A ritkán utazók ilyenkor felkerekednek, s meglátogatják régen látott szeretteiket, a folyton utazók igyekeznek haza a családhoz. Magasból néztefekete folt az emberáradat, közerős, izgatott, örülő, aggódó árok. A kicsinyeknek, a legkisebb utazóknak kényelmes, külön várótermük van Gyűrött. Képek, plakátok a falon, játékok, tiszta ágyacskák. Beszélgetnek ők is. Az anyuka mesi, az igen picik ésk az ő szavát érti. „Nemsokára otthon leszünk, aztán jön a Télapó, hozza a karácsonyfát". Utasok a győri pályaudvar előcsarnokában. (Nagy Éva felvételei) Nem tudtam meg, ki volt Beiphegor Imádom a krimit. A szívem majd kiugrott örömében, amikor megkezdődött a Beiphegor. Mondanom sem kell, hogy drukkoltam, borzadoztam, találgattam a fantom kilétét, kombináltam, variáltam és permutáltam az utolsó add... Hopp! Itt meg kell állnom egy pillanatra. No, hát ami velem történt, az minden kriminél rémesebb. Tudod, hogy van egy hétéves fiam. A világ legkomi- szabb kölyke, de egy jó tulajdonsága van: szeret aludni. Este hétkor leteszi a fejét, és reggelig fel se ébred. Pihen, erőt gyűjt a másnapi rosszal- kodásra. Nyugodtan izgultam tehát végig a szomszédban a Beiphegor minden folytatását. Azért a szomszédban, mert a mi tévénk persze pont akkor romlik el, amikor valami olyan van, amit kihagyni lehetetlen. No és karácsony hónapjában kinek van pénze megcsináltatni? A tévé tehát felmondta a szolgálatot, de a jó szomszédok megengedték, hogy velük együtt sikítozzak, amikor jön a fantom meg miegyéb. Elérkezett az utolsó folytatás. Igazban voltam egész nap. A gyereket lefektettem Behunyta a szemét. Készülődtem a szomszédba végre megtudni, ki volt Beiphegor. Éppen a kardigánomat vettem fel, amikor a fiam feláll az ágyban, egyenesen, mint a cövek, és nekem szegezte a kérdést: — Mami, hova mész? Te jó ég, most mit mondjak neki? Míg töprengtem, ő kisegített: — Nézed a Belfegort? Nem volt más hátra, mint bevallani. Akármit mondtam volna neki, úgyse nyugodott olna bele. Ismerem erőszakos ■rmészetét. Szakasztott az ap- 2__ — Én is nézetem! — kiáltozta az én drága fiam, s azzal s zsupsz ki az ágyból és már húzta is a cipőjét. I Lelkemben elkeseredett harcot vívott a józan ész, és a krimi iránti rajongás... Most tudnám meg, ki is volt Beliphegor... Győzött a krimi. — Na gyere, te csúnya kö ■ lyök, de ha nem maradsz a nyugton, és félni mersz, agyoncsaplak. Majd eltakarom a szemedet, ha rémség jön.4 gyerek gyönyörűen viselkedett. — Ni, bábszínház! — kiáltotta, amikor a mi hátunkon ide-oda futkosott a hideg, mert megjelent a fan- \ tóm. A film a végéhez közeledett. \ Izgalom a köbön. Halálos csönd. A fiam közben hol a | tévére nézett, hol a hajamat | húzkodta, szóval remekül szó- \ rakozott. Aztán egy nyugodt, \ csendes képnél, ahol se autó val nem akarták senki belé és kinyomni, se lövöldözés, se a hipnotizőr rémes szemei nem rettegtettek, fantomnak hírehamva se volt, bekövetkezett a borzalom. — Csukják le a tévét! Csukják le a tévét! Gyerünk haza’ ! Mami, gyerünk haza! — orditotta az én drágám, ahogy a torkán kifért. Próbáltam befogni a szemét, a száját. A szomszédok piszszegtek ... jaj, csak még két percig tartson ki ez a kölyök! De ő csak ordított. Jujjuj, csukják le a tévét! Gyerünk hazaaa, mamikám! Mit tehettem? Megfogtam a gazembert, hazarohantam vele, belevágtam az ágyba. Fél perc múlva aludt. Én meg bőgtem. Reggel megkérdeztem tőle, mi lette az este. Röviden és velősen válaszolt: — Unatkoztam. Még abban reménykedtem hogy délelőtt valahogy meglógok, és megnézem, ki volt Reiphegor. De mit tesz isten, azaz milyen az én szerencsém! A főnök váratlanul megszakította a szabiját, és reggel nyolctól fél egyig diktált valami beadványt. Nyeldestem a könnyeimet és a mérgemet, így hát nem tudtam meg, ki volt Reiphegor. És most már nem is akarom megtudni. Azt látni kellett volna. Ha valaki meg akarja mondani sikítok. Ha beszélnek róla, befogom a fülem. Nagyon el vagyok keseredve. De a kölyök még megemlegeti ezt! Elmondta egy mama, feljegyezte: Várnagyáé. NAQYKEPUSfcQ — Hány tyúkhoz kell egy kakast tartanom, hogy rendesen tojjanak? — fordult tanácsért egy fiatal angol gazdaasszony a Century Life című laphoz. — Elég, ha tíz tyúkra jut egy — válaszolta a szerkesztőség. Postafordultával újabb levél érkezett az asszonytól. — Egy szavukat sem hiszem. Válaszuk férfiakra jellemzész.mrk.pml.RP.n MA, 1966. december 23., péntek. Viktória napja. A Nap két 7.30, nyugtaik 15.56 órakor. 75 EVE, 1891. december 23-án született Bródy Imre fizikus, a kriptontöltésű izzólámpa feltalálója és sok értékes elméleti fizikai munka szerzője. Fizikából szerzett bölcsészdoktori oklevelet és középiskolai tantár volt. A fehérterror idején külföldre kényszerült, Göttingenben dolgozott, amíg az Egyesült Izzó újonnan létesített kutatólaboratóriumába hívták meg. Nem sok idő telt el, és kiváló műszaki szakember, az izzólámpagyártás nagy hírű tekintélyévé vált. Kutatómunkájának tapaszttalatai és elméi A megfontolások alapján jött rá a ragyogóan bevált kriptontöltésű izzólámpák ötletére és előállítására. Az újfajta égők azonos fogyasztás mellett több fényt adnak, méretük a régifajta lámpáknak mintegy felére csökkenthető. Ugyancsak ő oldotta meg egyik munkatársával közösen a levegő egymilliomodnyi részét alkotó kriptongáz gazdaságos kivonásának feladatát. Az ő elgondolása alapján Ajkán épült fel a világ első, nagyipari méretekben kriptongázt termelő üzeme. Bródy Imrét a fasiszta barbárság 1911 végén gyilkolta meg. Emlékét írzi a róla elnevezett díj — melyet évente egy eredményesen dolgozó fiatal fizikusnak ítélnek —, s egykori kutatólaboratóriuma is az ő nevét viseli. * — Pénzfizetéses lesz az 1967. gazdasági évtől a győrszentiváni, a győrladaméri, az öttevényi, a kunszigeti és a dunaszeri termelőszövetkezet. A napokban tartott közgyűléseken szavazták meg a tsz-tagok az új bérezési mód alkalmazását. A moszkvai főútvonalak közlekedésének meggyorsítása céljából a szovjet fővárosban az idén nyolc aluljárót adtak át a forgalomnak. Hozzáfogtak további 12 aluljáró építéséhez. (MTI.) Könyv a kongresszusról Javában dolgoznak már a Zrínyi Nyomda szedőtermében azon a kéziraton, amely a pártkongresszusról készülő könyvhöz érkezett a Kossuth Kiadótól. A nyomdában levő kézirat körülbelül harminc nyomdai ív terjedelemben tartalmazza a kommunisták tanácskozásának némileg rövidített jegyzőkönyvi anyagát. (MTI.) Újabb vzió — Miben szenved az a néző, akit idegesítenek a tv némely műsorszámai? — Neurovízióban! Gáz-cseretelepet létesített a szanyi földművesszövetkezet 100 000 forintos költséggel és társadalmi munkával. A telep műszaki átadása megtörtént, január elsejétől üzemel. Ilyen a véletlen Nyugdíjba ment e glasgowi meteorológiai intézet igazgatója, név szerint Jack Frost. (Frost: fagy!) A hőmérséklet másnap — meglepetésszerűen — tíz fokkal emelkedett. Nemcsak a hivatalban, országszerte. Párás, ködös Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, több helyen ködös idő. Többfelé kisebb havazás. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz 2—plusz 2 fok között. (MTI.) * Ausztria területén kisebb felhőátvonulások, többfelé napsütéssel, a Duna-medencében futó esőkkel. Nyugati, északnyugati szél. * A DUNA vízállása Dunaremeténél csütörtökön 485 centiméter volt. Gyomron sorsolók a lottói A lottó 51. játékheti nyerőszámait december 23-án, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Gyomron sorsolja a Sportfogadási és Lottóigazgatóság. (MTI.) Este nyolcig közlekednek a helyi járatú autóbuszok december 24-én Győrött, Sopronban és Mosonmagyaróvárott. LÖNY Al S.4NNOE Kiadja: a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: UGROCZKY MIHÁLY, a vállalat igazgatója. Szerkesztőség : GY O It I anácsköztársaság útja 3« N emelet. Telefon: 12—34. Lő—03. Már van .4 villamossági boltban így szól az eladó a vevőhöz: — Engedje meg, hölgyem, hogy egy modern robotgépet ajánljak önnek, természetesen, ha még nem lenne. — Köszönöm, már van férjem ... — Díszokleveleket, pénzjutalmakat adott át tegnap a megyei Tűzrendészeti Parancsnokság és a Kapuvári Járási Tanács képviselője Beleden és Pusztacsaládon, az önkéntes tűzoltóegyesület megalakulásának 85., illetve 75. évfordulója alkalmával. A gépjárművezetők hibájából az elmúlt tíz hónapban 9251 baleset történt, az összes balesetek 70,8 százaléka. A gyalogosok, az utasok fegyelmezetlensége, szabálysértése csaknem háromezer balesetet idézett elő. Óvatosabbnak kell lenniük. (MTI 1.) KISALFÖLDI Az MSZMP Győr-Sopron, megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Délutáni szerkesztés: IS óratór 22—IL Éjszakai szerkesztés: 11—61. SOPRON. Előkapu II. telefon: 22—66. Kiadó: Györ a Sársköztársaság útja I.. II. emelet telefon: 21—M. A hirdetésfelvétel telefonja: M—89. terjeszti a Magyar Posta Előfizetheti a hely pontja hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési táj egy honapra c.2 forint. Kéziratot nem őrzőnk meg de nem adunk vissza. Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat Gosti -Árpád út. Telefon: 20— 26. 20—61. INDEX: 25060.