Kisalföld, 1967. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-10 / 59. szám
Ttm. március 10., péntek A sportszerűség megőrzésére A megyei Labelarúgó-szövetség elnöksége az idénynyitó előtti utolsó értekezletén az egyesületek és sportolók fegyelmezésének kérdését tárgyalta, s részt vett az ülésen a fegyelmi bizottság elnöke is. Az elnökség a bajnokság zavartalan, sportszerű lebonyolítását célzó határozatot hozott. A határozat értelmében a jövőben minden rendzavarás esetében, már az első alkalommal is szigorúan eljárnak a vétkes személyek és a felelős sportkör ellen. A kiállított játékosok is nagyobb szigorra számíthatnak az eddiginél. Mindig a játékvezető jelentését fogadja el a fegyelmi bizottság tárgyalási alapnak, s nem lehet a múlthoz hasonlóan „lesírni" a büntetéseket. A lehetőséghez mérten minden mérkőzésen jelen lesz szövetségi vagy JT ellenőr, az ő jelentésük is figyelembe veendő a fegyelmi határozatok meghozatalánál. A szövetség elnökségének határozatát csak helyeselni tudjuk, mert az elmúlt évben több alkalommal is tapasztaltuk, hogy a fegyelmi bizottságok túlzott elnézéssel kezeltek egy-egy súlyos fegyelmezetlenséget is. Helytelen volt az ítéletek állandó felfüggesztése s az a gyakorlat, hogy volt olyan játékos, aki háromszor állt a bizottság előtt a bajnoki év folyamán, s mind a három alkalommal két-két heti eltiltást kapott! Az elnökség határozata nagyobb erkölcsi tekintélyt biztosít a játékvezetőknek, de egyben fokozott felelősséget is ró rájuk. A játékvezető jelentése lesz a döntő, fontos tehát, hogy a játékvezetők az általuk észlelt sportszerűtlentégeket minden esetben pontosan jelentsék! Reméljük, egyesületeink és játékosaink gondosan ügyelnek arra, hogy ne kerüljenek a fegyelmi bizottság elé! Rádióműsor 1967. március 13 -tól március 19-ig Állandó műsorszámok KOSSUTH RÁDIO: 4.26: Rákóczi-induló. — 4.30: Hírek. Időjárás jelentés. — 4.32—7.58: Hajnaltól reggelig. Közben: 4.45: Falurádió. — 5.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 5.31: Reggeli krónika. — 5.59: Pontos időjelzés. — 6.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Reggeli krónika iI. kiadás. Kb. 7.30: Új könyvek. — 7.58: Technikai szünet. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 8.05: Műsor ismertetés. A budapesti mozik és a vidéki színházak programja. — 9.59: Pontos időjelzés. — 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek, nemzetközi lapszemle. Időjárás jelentés. — 16.57: Hallgatóink figyelmébe. — 16.59: Pontos időjelzés. Hírek. Időjárás jelentés. — 18.50: Pontos időjelzés. — 19.00: Esti krónika. — 19.20: Sporthíradó. — 20.35: Hírek. Időjárás jelentés. — 21.59: Pontos időjelzés. Hírek. Időjárás jelentés. — 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 4.26—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. Közben: 6.20: Torna. — 9.54: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. — 13.47: Vízállásjelentés. — 14.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek. — 19.59: Pontos időjelzés. — 20.00: Esti krónika. — 20.20: Sporthíradó. — 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 23.15: Műsorzárás. Kossuth rádió: 8.15: Daljátékokból. — 9.10: A tanári szobában. — 9.25: Hét előadóművésze: Székely Mihály. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Népi muzsika. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Chopin: Három polonéz. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.18: Szimfonikus zene. — 14.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.20: Bordalok operettedből. — 14.40: Arany János költészete. — 15.15: Bartók műveiből. — 15.33: Milva énekel. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.40: Édes anyanyelvünk. — 16.45: A debreceni II., Nemzetközi kórusfesztivál felvételeiből. — 17.15: Pro-kofjev: Péter és a farkas. — 17.40: Választ az ország.. — 18.00: Húszas, stúdió. — 19.35: Svéd Sándor magyar nótákat énekel. — 19.55: Erkölcsös történetek. — 21.05: Slágerről — slágerre. — 22.20: Könnyűzene. — 12.45: A kor embere. — 23.00: Kamarazene. Petőfi rádió: 10.00: Szim- Kossuth rádió: 8.22: Demonikus táncok. — 10.30: Falla: A bűvös szerelem — Bolond história. — 11.00: balettszvit. — 8.50: A sok- Könnyű dallamok. — 11.45: arcú csapadék. — 9.00: A 150 millió éves lábnyomok. Gyermekrádió műsora. — — 12.00: Gazdaszemmel hai 9.40: Könnyűzene. — 10.10: HÉTFŐ zánk mezőgazdaságáról. — 13.17: Táncdalok. — 13.27: Angol népdalok. — 14.08: Néddal: Lengyel vér — részletek. — 14.21: Falusi percek. — 14.26: Mai témák, mai dalok. — 14.35: Fiatalokról — fiataloknak! — 14.40: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 15.15: Csalás! Bűnügyi riport. — 15.40: Üzenet élő hangokon. — 15.44: Gianni Schicchi — zárójelenet. — 16.05: Verbunkos muzsika. — 16.27: A tudós macskája. Arany János verse. — 16.31: Népszerű zenekari muzsika. — 16.53: Örkény István egyperces, novellás. — 17.00: ötórai tea. — 18.10: Székely Mihály Schubert- és Bartók-dalokat énekel. — 18.32: A gesztenyefa alatt. — 19.00: Tavaszi zsongás — könnyűzene. — 21.25: A februári forradalom és a monarchia. — Kb. 21.45: Népdalcsokor.- 22.25: A hét előadóművésze: Székely Mihály. Nagyobbak ők, mint a hadvezérek. Rádiójáték. — 10.48: A Jereb-együttes játszik. — 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Részletek daljátékokból. — 11.57: Hallgatóink figyelmébe. — 12.15: Cosi fan tutte. Részletek Mozart operájából. — 13.03: Ki ölte meg Bertucz Istvánt. Békés Sándor novellája. — 13.15: Hanglemez. — 13.18: Verbunkosok, magyar nóták. — 13.50: Kóruspódium. — 14.00: Lengyelországi útijegyzetek. — 14.30: Először az urnák előtt. — 14.45: Ken Griffin orgonái. — 15.48: Operettdalok. — 15.59: Gazdasági újságíróké a szó! — 16.04: Rádióiskola. — 17.15: Faragó György zongorázik. — 17.30: Reform. Gazdasági szemle. — 18.00: Könnyűzenei híradó. — 18.30: Népi muzsika. — 19.30: A Szabó-család. — 20.00: Vico Torriani énekel. — 20.20: Rossini: A sevillai borbély. Háromfelvonásos vígopera. — 13.17: Tánczene. Petőfi rádió. 10.10: Zenekari muzsika. — 11.05: A sánta kutya. Irta: Radványi Dezső. — 12.00: Nóta-»*' szerző prímások. — 12.39*: Fúvószene. — 12.50: Házunk tája. — 13.10: Réti József Liszt-dalokat énekel. — 13.27: Az aktuális osztály műsora. — 13.37: Gyöngy Pál táncdalaiból. — 14.08: Török Erzsébet népdalokat énekel. — 14.22: Anekdoták híres orvosokról. — 14.27: Rosa Ponselle énekel. — 14.50: Tíz perc a bíróságon. — 15.00: Tánczenei koktél. — 15.45: Tánczene. — 15.50: George Malcolm csembalózik. — 16.03: A Kozmoszsorozatról. — 16.10: Könynyűzene Bukarestből. — 16.30: Mit olvassunk? — 16.35: Székely Mihály énekel. — 16.55: A mikrofonnál a sportriporter. — 17.00: Csúcsforgalom. — 18.10: Új lemezeinkből. — 18.35: Az anyag szerkezete — mai szemmel. — 19.00: Rahmajninov; II. szimfónia. — 20.30: Bródy Tamás operettjeiből. — 21.00: Az Ifjúsági Rádió vidám műsora. — 22.00: Hanglemezgyűjtők ; húsz perce. — 22.35: Népi dalok, népi táncok. SZERDA Kossuth rádió; 8.22: Didó és Aeneas. Operarészletek. — 9.00: Orvosi tanácsok. — 9.05: Népi muzsika. — 9.34: Rádió Szabadegyetem. — 10.09: Kamarazene. — 10.44: Petőfi Sándor verseiből. — — 10.59: Aranyhíd. Mesejáték. — 11.30: A Szabó-család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.03: Arany János költészete. — 13.23: Magyar indulók. — 13.32: Cherubini operáiból. — halálának 125. évfordulóján. — 14.05: A ,,nagy társadalom”. — Vaj és ágyú? — 14.35: Népi muzsika. — 15.10: Forradalmi ifjúsági Napok. — 16.00: Közvetítés a Tatabánya—Fiorentina KK labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. — 16.45: Székely Mihály operaáriákat énekel. — 17.15: Szimfonikus zene. 18.19: Petőfi útján. — 18.40: Történelmünk dalaiból. — 19.30: Magnósok, figyelem. — 20.15: Miért szép? Shakespeare Lear király c. drámájáról beszél Nemeskürty István. — 21.00: Híres énekesek könnyűzenei hangversenye. — 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 22.25: Meditációk. — 22.35: Forradalmi előjáték a színházban. — 23.16: Operettrészletek. Petőfi rádió. 10.00: Kis szekeres, nagy szekeres. Daljáték. — 12.06: Két szvit. — 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.02: Köznyűzenei híradó. — 23.32: Iskolarádió. — 14.08: Kelen Tibor énekel. — 14.35: Orvosi tanácsok. — 14.40: Ruggiero Ricci hegedül. —15.00: Közvetítés a Tatabánya—Fiorentina KK labdarúgó-mérkőzés 1. félidejéről. — 15.45: Verdi, Falstaff (részletek). — 16.05: Falusi percek. — 16.10: Solti Károly magyar nótákat énekel. — 16.21: Miért? Szilágyi János riportja. — 16.31: Gershwin: F-dúr zongoraverseny. — 17.10: Példa és remény. — 17.20: Fiatalokról — fiataloknak. — 17.25: Délutáni frissítő. — 18.10: Iskolarádió. — 19.10: Georges Brassens énekel. — 19.30: Kulturális figyelő. — 19.40: Preklasszikus kórusok. — 20.30: Nyilvános hangverseny a stúdióban. - 22.15: Színes népi muzsika. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.22: Leányvásár. Operettrészletek. — 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.10: Brahms-művek. — 10.10: Táncmelódiák. — 10.52: Erkölcsös történetek. — 12.15: Népi muzsika. — 13.03: Törvénykönyv. — 13.18: Két kantáta. — 14.27: A Deutschlandsender esztrádzenekara játszik. — 15.45: Találkozás a tegnappal. — 16.00: Reményi Ede és a császári rendőrség. — 16.38: Arany János költészete. — 17.15: Radnai György magyar nótákat énekel. — 17.35: Operabarátoknak. — 18.12: Ifjúmunkás Parlament. — 18.27: Háromszor három ... — 19.30: Mozart—Beethoven- I ciklus. — Közben kb. 20.10: Koczkás Sándor könyvszemléje. — Kb. 20.50-kor csárdások. — 21.06: Gimes György és Vértes Éva dokumentumműsora. — 21.35: Paul Robeson énekel. — 22.25: Új lemezeinkből. — 23.18: Népi muzsika. Petőfi rádió. 10.00: A Gyermekrádió műsora. — 10.20: Muzsikáló fiatalok. — 10.45: Ránki György: Pomádé király és ruhája. Háromfelvonásos opera. — 13.21: Könnyű dallamok. — 14.08: Legyen az öné. Operettrészletek. — 14.25: Pályaválasztás. — 14.33: László Margit énekel. — 14.50: Az aktuális osztály műsora. — 15.00: Csak fiataloknak. — 15.45: Most olvastuk. — 15.50: Szabad népek dalai. — 16.05: Niklai nyár. — 16.10: Három spanyol tánc. — 16.24: Bivalyok. Herczeg János elbeszélése. — 16.31: Lehoczky Éva énekel. — 16.50: A modern plasztikai sebészetről. — 17.00: Zenekari muzsika. — 17.25: Dél-I utáni frissítő. 18.10: Beszélő székek. — 18.58: Székely Mihály operaáriákat énekel. — 19.20: Kemény Klió és Tekeres Sándor népdalokat énekel. — 20.30: Közvetítés a veszprémi Petőfi Színházból: Mózes. — 22.48: A jazz kedvelőinek: Tomsits Rudolf együttese játszik. PÉNTEK Kossuth rádió; 8.22: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 9.04: Bihari József szerepeiből. 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Édes anyanyelvünk. — 10.35: Gigi. Részletek. — 11.00: Iskolarádió. — 11.30: Haydn: Esz-dúr. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.03: Csináld meg magad. — 13.08: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. — 13.50: Ismeretlen hangszeres magyar táncok. — 14.30: A Gyermekrádió műsora napköziseknek. — 15.15: Üzenetek. — 15.55: Hangverseny a stúdióban. — 16.35: Fényes Szabolcs operettjeiből. — 17.15: Bartók: II. zongoraverseny. — 17.45: Választ az ország. — 18.00: Új Zenei Ujság. — 18.40: Hozzon egy dalt Budapest- re. — 18.45: Népi muzsika. — 20.53: Ritmikus percek. — 21.23: Látogatás Székely Mihálynál. — 22.20: Ope-rettrészletek. — 23.10: Ka-marazene. Petőfi rádió: 11.02: Már-cius: Fekete István írása. — 11.12: Földművesszövetkezeti együttesek vetélkedője. — 11.42: Válaszolunk hall- jgatóinknak. — 11.57: Zene- kari muzsika. — 13.00: Struccok magas áron. — 13.15: Helen Merül énekel. — 14.08: Johann Strauss műveiből. — 14.27: Eszpe- rantisták öt perce. — 14.32: Délutáni frissítő. — 15.25: A Soroksári Művelődési Ház fúvószenekara játszik. — 15.35: Falusi percek. — 15.40: Székely Mihály énekel. — 16.05: Vörös József cimbalmozik. — 16.22: Nagy Lajos két karcolata. — 16.32: Operarészletek. — 16.50: Magánvélemény _— közügyekben. — 17.00: Ötórai tea. — 18.20: Cigánydalok. — 18.40: Láttuk, hallottuk. — 19.00: Filmzene. — 19.00: Rudolf Kerer zongoraestje. — 21.05: Országjárás. — 22.00: Szimfonikus zene. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.22: Lányok, asszonyok ... — 8.42: Pillangókisasszony. Részletek Puccini operájából. — 9.20: Orvosi tanácsok. — 9.25: Népi muzsika. — 10.10: Zenekari muzsika. —■ 11.00: Julika. Rádiójáték. — 12.15: Kálmán Imre operettjeiből. — 13.05: Sebestyén Mihály színházi anekdotáiból. — 13.18: Fúvósátiratok. — 13.35: Néhány perc tudo-mány. — 13.40: Kóruspódium. — 14.05: Mi történt a héten a nagyvilágban? — 14.20: Edwin Fischer zongorázik. — 15.15: Alexisz Zorbász élete és viselt dől- igai. — 15.40: Grabócz nyugat-dunántúli táncok. — 15.50: Mérkőzések percről - percre. — 17.10: Csak fiataloknak. — 17.55: Boros Jolitán és Melis György mai gyárnótákat énekel. — 18.30: Zenekari muzsika. — 20.00: Ki mit tud 60 éven felül? — 22.30: Táncoljunk. Petőfi rádió: 10.00: A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. — 11.50: Nőgyógyászt a könnyűipari üzemekbe. — 12.00: Kamarazene. — 12.50: Tudósítás az ENSZ-ből. — 13.00: Weill: J ' i Koldusopera — szvit. — 13.21: Orvosi tanácsok. — 13.26: Népek zenéjéből. — 14.08: Petőfi útján. — 14.59: Mérkőzések percről percre. — 15.48: Hanglemezek. — 18.35: Isten veled, Gulszáry Regényismertetés. — 19.10: Szirmai Albert operettjeiből. — 19.25: Élet az örök éjszaka birodalmában. — 19.40: A Magyar Rá- ' dió és Televízió énekkara énekel. — 20.30: A hamburgi rádió szimfonikus zene-karának hangversenye. — 22.20: Nagypál Béla verbun okosaiból. — 22.30: Sándor Judit és Bende Zsolt énekel. VASÁR.NAP Kossuth rádió: 8.10: Tánczenekarok parádéja. — 9.05: Édes anyanyelvünk. — 9.10.77 Tizenketten a döntőben.— 10.00: szivárvány. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta ... . — 12.50: Tiszta szívvel.. . Jg — 13.00: Könnyűzene Szófiából. — 13.35: A lőcse! fehér asszony. Rádiójáték, r — 14.35: Üi operalemezeink-*: bői. — 15.08: Kedves lerne- • zeim. — 16.17: Ambrus Kyri. Vámosi János és* France Gall énekel. — 17.05: Operettmuzsika. — 17.21: Tudósok fóruma. — 17.41: Stockholmi Fesztivál. — itt 19.10: Nótacsokor, csárdáscsokor. — 19.52: Lemezek közt válogatva. — 20.10: •: Mély áram. Kassák Lajost elbeszélésének rádióváltozata. — 21.02: Hanglemezek. 21.07: Dallas Itáliában ... — 2°.?0: Mahler, V. szimfónia. — 23.23: Cigán vezérelem. Részletek Lehár ope. • retkjéből. n Petőfi rádió: 7.30: Az evangélikus egyház félórája. — 8.00: Ádám Jenő nép-a dalfeldolgozásaiból Geszty". Szilvia énekel. — 8.15: Gazda*önemmel a nagyvilág., mezőgazdasága ró.. — 8.30: A Gyermekrádió műsora..— 9.00: Operakalauz. — 16.00: Tánczene. -r 11.00: Flandriai Fesztivál. — 12.07: A kis hableány. Mesejáték. -r- 12.52: Vásárhelyi Zorán kő-.-írusműveiből. — 13.00: Mesterek — mesterművek-5 — 14.03: Táskarádió. — 15.00: Csajkovszkij: Anyegin. Háromfelvonásos opera — közben: 16.09* Pillantás, a nagyvilágba. — 17.41: Az Állami Népi Együttes mű- •** sorából. — 18.50: M’u.'mlék-'-' védelem. — 19.00* Händelművek. — 20.10: Ez is, az is 120 percben ... — 22.11. Tánczene. KEDD KiSALjObn Ismét vidékre kerül a megyei bajnokság ? Egyik győri csapat sem akar bajnokságot nyerni A megyei I. osztály csapatairól — az MNK-ban résztvevőktől eltekintve — nem sokat hallottunk az utóbbi időkben. Pedig ezek az együttesek is szorgalmasan készültek a rajtra, a korszerű edzésmódszereknek megfelelően alapoztak, s szinte nincs is olyan gárda a mezőnyben, amely egy-két új játékossal ne erősödött volna. Megyénk székhelyét öt csapat képviseli ebben az osztályban. A szakvezetőket kérdeztem meg a rajt előtt: hogyan készültek fel új bajnokságra, s milyen reményekkel, tervekkel vágnak neki az idénynek. Feltűnő, hogy milyen óvatosak, mértéktartóak a nyilatkozatok. GY. MEZŐGÉP: KISZÉLESÍTETTÜK AZ ALAPOKAT — A csapatunkhoz került új játékosokkal kiszélesítettük az alapokat — mondja Budai László edző —, nagyobb lett a választék. Két játékosunk, Kovács és Bári abbahagyta, Halmai katonai szolgálatra vonult be, kellettek tehát az új erők. Az edzőmérkőzések alapján a védelem és a fedezetpár formájával máris elégedett vagyok, a csatársor azonban még döcög. Ezért is nem táplálhatunk vérmes reményeket, célunk a csapat összekovácsolása, s talán jövőre már szebb terveket is szőhetünk. Kezdő tizenegyünk a következő lesz: Pintér (Nagy) — Friedmann, Szórádi, Bakonyi — Csámpa, Tóth — Horváth, Csejtei, Magyar, Szabó L., Sárosi. GY. TEXTILES: MEGFIATALÍTOTT CSAPAT KEZD A Textilesről évek óta mint bajnokjelöltről beszélnek a városban, a feljebb jutás azonban csak nem sikerül az együttesnek. — Az idén nyugodtan törölhetnek bennünket a bajnokjelöltek sorából — mondja Fekete Ferenc intéző —, hisz teljesen átszervezett, alaposan megfiatalított gárdával kezdjük a bajnokságot. Turóczy visszavonult, Sziklai pedig betegsége miatt kényszerül pihenésre, Róth sem játszott az előkészületi mérkőzések során. Tehetséges fiatalok kerültek azonban a csapatba, s hogy van olyan szívük, mint volt a régieknek, az M. Vasasnak az MNK-ból való kiverésével már bizonyították! Reméljük, hogy fejlődésük továbbra is töretlen lesz, s akkor egy-két év múlva újra pályázhatunk az első helyre. Az első mérkőzésen valószínűleg ez a csapat mutatkozik be: Vida — Angyal, Fábián, Szilbek — Kálmán, Hercsel — Horváth, Magyar, Tóth, Fajkusz, Segovics. GY. POSTÁS: MÉG CSAK KERET VAN Révfaluban tavaly a hajrára nagyon jól összekovácsolódott a csapat, s kellemes meglepetésekbenis részesítette híveit. Ez ad alapot arra, hogy ebben az évben bizakodással nézzenek a bajnokság elé a vezetők. — Sikeres felkészülés után kezdjük a bajnokságot — mondja Szőrffy Károly edző —, s a táplánypusztai kisiklás ellenére is jó szereplést várok már a rajtnál a csapattól. Két katona játékosunk, Buri és Szerveczky visszatért hozzánk, s minden bizonnyal jól kamatoztatják a megyei I. osztályban az NB II-ben szerzett tapasztalatukat. Ha az a lelkesedés, amely az előkészületek során jellemezte a játékosokat, nem törik meg, s továbbra is sportszerűen készülnek, az első öt hely valamelyikét elérheti a csapat. Az első mérkőzésen pályára lévő csapatot csak az utolsó edzés után jelölöm ki a következő keretből: Papp és Bognár kapusok, Kovács I., Vida, Füzi, Szűcs hátvédek, Lappints II., Szerveczky, Gulyás II. fedezetek, Pál, Varga, Buri, Csidei, Kovács II. és Gulyás I. csatárok. GY: ELEKTROMOS, ÚJ EDZŐ, ÚJ CSAPAT A győri csapatok közül a villanyosok éltek leginkább a kedvezményes átigazolás adta lehetőségekkel: kilenc új játékost igazoltak! Új edző is került az együtteshez: Koós István, az ETO volt kiváló labdarúgója készítette fel a csapatot a bajnokságra. — A sok új játékos megkönnyíti helyzetemet — mondja az edző —, mert nagyobb a választékom, mint elődeimnek volt, de egyben azt is jelenti, hogy teljesen új csapatot kellett kialakítani a rajtra. Felkészülésünk nem volt zavartalan. Előbb Germán lábujja törött el egyik edzésen, majd Fiam Jenő sérült meg szintén edzés közben olyan súlyosan, hogy két hétig kórházi ápolásra szorult. Két hete Cseresznyák II-t operálták vakbélgyulladással, egy hete pedig Cseresznyák I. sérült meg. Eddig minden edző- és MNK-mérkőzésen más-más összeállítású csapattal kellett kiállnunk. Nem alakulhatott tehát még ki a legjobb együttes. Az újonc Brennberg ellen valószínűleg a következő összetételű csapat kezd: Takács — Pusztai, Fiam, Szekeres — Túri, Illés II. — Kieli, Germán, Szalay II., Meller, Németh. — Ezt az évet egyébként a csapatépítés évének szánjuk, s közben szeretnénk a negyedikötödik helyen végezni. GY. PAMUTSZÖVŐ: JOBB SZELLEM. _ JOBB EREDMÉNY! A Gy. Pamutszövő együttese tavaly egész évben az utolsó helyen állt, s csak a különleges helyzet, hogy nem volt kiesés, mentette meg a csapatot az osztálycserétől. — A csapat játékereje nem sokat nőtt az új igazolásokkal — mondja Kárpáti Ferenc edző —, de lényegesen javult, a szellem. A jelenlegi csapatnak egész más a magatartása, a fegyelem, mint volt a tavalyinak. Sokkal komolyabban vették eddig az edzéseket, mint a múltban, s ez megmutatkozik az erőnlét javulásában. Tavaly e tekintetben volt legsebezhetőbb az együttes, most itt nem lesz hiba. A játékosok átlagos életkora húsz év, s ez biztató a jövőre. Egyetln célunk van: elkerülni a kiesést. Több sérülés akadályozta a felkészülés munkáját, s nem is tudunk legjobb csapatunkkal kiállni az első mérkőzésre. Valóstlaű összeállításunk: Csörnyei (Horváth) — Dznics, Komjáthy, Mester — Varga, Szőke — Takács, Vécsey, Nagy M, Nagy Gy., Laudán (Kovács B.). Átszervezett gumijavító műhelyünkben rövid átfutási idővel vállaljuk minden típusú traktor és pótkocsi, illetve munkagép gumiköpenyeinek és tömlőinek javítását. gépjavító állomás, tét. Megérkeztek Tegnap este fél 7 órakor ért Győrbe a Győri ETO labdarúgóit szállító autóbusz. A viharos mérkőzés játékosait a szurkolók nagy tábora fogadta és szeretettel köszöntötte ismét Győrött. Képünkön Nell és Szántói látható a megérkezés pillanatában. Sichertándor.