Kisalföld, 1967. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
✓£WLAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 50 fillér AZ MSZMP GYŐR - SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1967. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT XXI. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM Óriás bombázók Vietnam felett Az amerikai légierő B-52- es óriásbombázói pénteken a kora reggeli órákban két hullámban indultak támadásra: az első támadás a demilitarizált övezetben levő tüzérségi állások ellen irányult, a másik a Vietnami Demokratikus Köztársaság déli részét vette célba. A VDK légvédelme Dong Hai közelében lelőtt egy F— 105-ös gépet. * A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front Központi Bizottsága nyilatkozatban ítélte el a Hanoi ellen intézett legutóbbi bombázásokat A DNFF, miután támogatásáról biztosítja a VDK külügyminisztériumának ezzel kapcsolatban közzétett nyilatkozatát hangsúlyozza: „Ismételten figyelmeztetjük az amerikai imperialistákat, hogy ha bármiféle eszkalációt is hajtanak végre északon, ezzel nem kerülhetik el a vereséget a Dél- Vietnamban folyó háborúban.” Jacob Javíts, New York republikánus szenátora, aki más szenátorokkal együtt bírálta a dél-vietnami választási kampány során alkalmazott módszereket, a dél-vietnami elnöki választások elhalasztását sürgette, hangsúlyozva, hogy a választásokat a jelenlegi délvietnami katonai kormányzat súlyosan kompromittálta. A dél-vietnami elnökválasztáson induló polgári jelöltek zöme pénteken kijelentette: egyetért a választások elhalasztására tett javaslattal. A polgári jelöltek szerint azonban a választások túl hosszú időre való elhalasztása azt eredményezheti, hogy a lakosság teljesen közönyössé válik. Görög emigrációs kormány? Georgieus Paeisz görög újságíró a brüsszeli La Gauche című lap tudósítója pénteken Bécsben sajtóértekezleten jelentette be, hogy a száműzetésben élő görög demokratikus erők két héten belül ellenkormányt alakítanak. Paeisz , aki Papandreu volt miniszterelnök barátja, a Centrum Unió tagja —, a katonai hatalomátvétel után menekült el Görögországból. A kormány székhelye Róma vagy Párizs lesz, élén a görög szocialista Szomeritisz, az Emberi Jogok Európai Bizottságának elnöke áll. A kormány célja a görög demokratikus erők képviselete, harc a görögországi fasizmus ellen és a külföldre menekült görögök támogatása. Két héten belül nyilvánosságra hozzák az száműzetésben működő görög ellenkormány tagjainak névsorát. Paeisz sajtóértekezletén elmondta, hogy Melina Mercouri, az ismert színésznő is tárcát kap a kormányban. (MTI.) Kísérlet a jemeni konfliktus rendezésére Kairói sajtóértesülések szerint Szudán és Irak közvetítési kísérletet tesz a jemeni konfliktus rendezésére. Aref iraki elnök e hó végén Szaud-Arábiába és Kuvaitba látogat és az Al Szaura el Arabija című bagdadi lap szerint elő kívánja segíteni a jemeni kérdés megoldását Khartoumi jelentések szerint Mahgub szudáni kormányfővel elhalasztotta szombatra tervezett rijádi útját és jövő hétfőn utazik Szaud-Arábia fővárosába. Fejszál királlyal, a jemeni rendezés lehetőségéről tárgyal majd Kairóba utazik, hogy Nasszer elnökkel is tanácskozzék. Az Egyesült Arab Köztársaságban a jemeni probléma rendelését az arab államfők sikeres csúcsértekezlete feltételének tartják. (MTI.) Nukleáris világértekezlet Genfben A nukleáris fegyverrel nem rendelkező államok jövő évi értekezletét előkészítő bizottság New Yorkban csütörtökön bejelentette, hogy a világkonferenciát New York helyett Genfben fogják megtartani. A tizenegy ország képviselőiből álló bizottság megállapodott abban is, hogy az értekezletet, március 12 — április 5-e között nyitják meg. Az értekezleten megvitatásra kerülő fő kérdés: a nukleáris fegyverrel nem rendelkező országok hogyan tudják megakadályozni a nukleáris fegyverek elterjedését. A konferenciára meghívják a nukleáris hatalmak képviselőit is, akik megfigyelőként vehetnek részt az értekezlet munkájában. Bár név szerint nem sorolták fel e nukleáris hatalmakat, számos New Yorkban elhangzott nyilatkozat szerint a meghívás a Kínai Népköztársaságra is vonatkozik. (MTI.) Kilincs - zár randevú Zár, ajtó- és ablakpánt, zseb- és konyhakés, tű, fűzőkapocs ... Lehetne még sorolni, mennyi mindent készítenek az Elzett Fémlemezipari Művek soproni, és lövői üzemeiben, a zár-, tű- és késgyárban. Az idei harmadik negyedév újdonságai: a Larsen-Nielsen rendszerű, Budapesten épülő dán házgyár vasalásai. Az eddigitől eltérő formájú ablakok vasalásainak null-sorozata már készen van. A soproni Elzettbn alakították ki a függőleges tengelyen elmozduló ablak forgópántját, a hozzá való emeltyűs oldal-rugózárat és az ablakkitámasztót. Az új cikkek biztonságos és gyors működésükkel, modern vonalvezetésükkel hívják fel magukra a figyelmet. Ugyancsak ezekben a napokban kezdődött meg a zárgyárban a Lővér zárcsalád sorozatgyártása. A család tagjai: a csak kilinccsel működő csapózár, a kilinccsel és normál kulccsal nyitható zár, amelyet fürdőszobára, éléskamrára és a lakás más mellékhelyiségeire szerelhetnek fel, valamint az előszoba ajtóra való biztonsági (cilinderes) zár. Mindhárom zár érdekessége az, hogy nagyságuk megegyezik, viszont jóval kisebbek az eddig gyártott, azonos rendeltetésű záraknak Anyagtakarékos záraknak is mondják őket a szakemberek, azonban elődeiknél jóval munkaigényesebbek, bonyolultabbak. Ez a tulajdonság nagy előny a záraknál. Hasonlóképpen előnyös az építőknek is az új zár felszerelése: az ajtóba illesztéskor sok famunkát megtakarítanak, mert kevesebb véséssel jár a beszerelése. A jövő évtől kezdődően csak ilyen zárakat — a Lővér zárcsalád tagjait — szerelnek fel az újonnan épült házakban, lakásokban. Soproni sajátosság, hogy a városban készült különféle ipari termékeket a Lővérekről nevezik el. A Lővér zárcsalád előtt kapott nevet a soproni Fémtömegcikk-gyártó Ktsz új kilincs-családja is, amelyik ugyancsak Lővér néven vált ismertté. Jövőre tehát a zár és a kilincs randevúzhat az új otthonokban. —k — Paradicsomtörköly Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az eddig hulladékként kezelt paradicsommag és héj 20 százalék fehérjét és 16,7 százalék cukrot tartalmaz. A Zöldség- és Főzelékkonzervgyár újonnan létesített mosonmagyaróvári gyáregységében rengeteg paradicsomot dolgoznak fel az idén. A sűrített paradicsomlégyártással keletkezett hulladékot, a zöldvég héját és magját, azaz a törkölyt a Lajta-Hansági Állami Gazdaság elszállítja a mosonmagyaróvári gyáregységből. Forrólevegős takarmányszárító berendezéssel lisztet készít a paradicsomtörkölyből. A paradicsomtörköly-liszt fehérje- és cukortartalma lehetővé teszi, hogy a táptakarmányokat dúsítsák, keverjék vele. A Lajta-Hansági Állami Gazdaság naponta két vagon törkölyből 40 mázsa takarmánylisztet állít elő. Harcok Nigériában A szövetségi csapatok és a kelet-nigériai fegyveres erők egységei között Nigéria összes frontján folynak a harcok. Lagosban közölték, hogy a szövetségi kormány szárazföldi csapatai Nalagu ipari központ felé vonulnak, amely több mérföldnyire van Enugutól. Más frontszakaszokon a hadműveletek „kielégítő módon haladnak”. Nsukka, Ogoja, Bonny és Opi városok továbbra is szilárdan a szövetségi csapatok kezén vannak. (MTI) A tartalomból: Várakozás és siker Két alapra építettek A Budapest Táncegyüttes Győrött Sportműsor Menekültek visszatérése A jordániai fővárosban pénteken este közölték, hogy a nap folyamán 350 menekült tért vissza a Jordán folyó keleti partjáról az izraeli megszállás alatt lévő nyugati partra a folyón megnyitott két átkelőhelyen. Pénteken kezdődött meg a Jordánia izraeli megszállás alá került részéből elmenekült arab lakosság viszszatelepítése, az erről szóló jordániai—izraeli megállapodás értelmében. Az Allenby hídon először egy arab asszony haladt át, karján gyermekével, majd következtek a többiek — férfiak, nők és gyermekek. A hídon áthaladva izraeli teherautók várták őket és elindultak velük azokra a városokba, ahonnan két hónappal ezelőtt elmenekültek. Az izraeli hatóságok augusztus 31-ét jelölték meg a menekültek visszatérési határidejeként, viszont jordániai közlés szerint eddig 175 000 menekült kérte repatriálását. Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, a hátralévő napokon sikerül napi két-háromezerre emelni a visszatérők számát, csak mintegy 30 000 ember térhet vissza a kitűzött határidőig. A PAP lengyel távirati iroda kiküldött tudósítója csütörtöki helyszíni beszámolót közöl a Jordán folyón átívelő Allenby-hídról, amelyet most — mint írja — Husszein hídnak neveznek. A híd voltaképpen csak roncsokból áll, de ezeken özönlenek át az arab menekültek az Izrael által megszállt jordániai területről keletre. — Itt zajlik le korunk egyik legmegrázóbb tragédiája — írja a lengyel tudósító. Megállapítja, hogy augusztus első felében az emberáradat „kissé” mérséklődött: naponta folyamatosan ötszáz-nyolcszáz menekült haladt át folyamatosan a hídroncsokon. Elég a folyóparton két órát eltölteni ahhoz, hogy az ember teljes mélységében felmérje a problémát — írja. Egy 18 éves jordániai fiatalember mondotta a lengyel újságírónak: azért távozik, mert a megszállt területen nincs munkaalkalom, nincs élelem. (MTI.) Alkotmányünnepségek a megyében Alkotmányunk évfordulójának megünneplésére nagyban folynak az előkészületek a megyében. A legnagyobb ünnepség augusztus 20-án Csornán lesz, ahol a megyei szövetkezeti nappal és munkás-paraszt találkozóval egybekötött ünnepségen a nagygyűlés szónoka dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. A nagygyűlés délelőtt 10 órakor kezdődik a Beloiannisz parkban. Kulturális és sportrendezvények, divatbemutatók szórakoztatják egész nap a közönséget, s bizonyára nagy lesz az érdeklődés a szövetkezet valamennyi boltjában tartandó nyári vásár iránt is. A csornai ünnepségre a járás minden községéből érkeznek résztvevők. Nagyban készülődnek az újkériek is: az augusztus 20-án rendezendő ünnepségen 12 környező község küldöttsége is részt vesz. Az ünnepi szónok Szemerits Ferencné országgyűlési képviselő. A győri járásban augusztus 19-én lesz az ünnepség Nagybaráton, az ünnepi szónok dr. Márfi István. Ezen a napon tartja ünnepségét Dunaszeg község is. Az ünnepi beszédet Bárány Lajos tartja. Huszadikán Ménfőcsanakon Szabó János, könyrétalapon Tarr János, Rábapatonán Rodosza István, Koroncón Horváth András tartja az ünnepi beszédet. A kapuvári járásban augusztus 19-én Pusztacsaládon lesz az Alkotmány-napi ünnepség. Az ünnepi szónok Kövesházi Ferencné. A következő napon Csapodon Riba Miklós, Szárföldön Varga B. István lesz az ünnepi nagygyűlés szónoka. A mosonmagyaróvári járásban augusztus 19-én lesz Dunakilitiben az Alkotmány-napi ünnepség. Az ünnepi beszédet dr. Haraszti János tartja. Ezen a napon Hegyeshalomban Nádasi László, Mosonszolnokon Tóth László lesz az ünnepi szónok. Augusztus 20-án Darnózselin kerül sor az Alkotmány évfordulójának megünneplésére. Az ünnepi szónok: Jakus Lajos. A soproni járásban az Alkotmány-napi megemelékezések augusztus 19-én lesznek. Röjtökmuzsajon Kecskeméthy István, Ágfalván Somogyi Mihály, Nagylózson Hipságh Gyula, Fertőrákoson Fábián József mond ünnepi beszédet. Ezeken kívül a megye minden községében megtartják az ünnepi megemlékezéseket augusztus 19-én vagy 20-án. Ahol nem lesznek vendégszónokok, ott a község valamelyik vezetője méltatja ünnepi beszédében a nap jelentőségét. Koszorúzás a román hősök emlékművénél Győrbe látogatott tegnap a budapesti Román Nagykövetség két tanácsosa, J. Avram és I. Leontescu, valamint V. Petrilla, a kereskedelmi osztály titkára. A vendégeket a megyei tanácson fogadták. Lombos Ferenc, a végrehajtó bizottság elnöke tájékoztatást adott a megye mezőgazdasági helyzetéről, majd a követség munkatársai Románia felszabadulásának közelgő évfordulója tiszteletére felkeresték Győr határában a Román Hősök emlékművét. A román himnusz hangjai után megkoszorúzták az 1944- ben a Kisalföld területén elesett román katonák emlékművét, és a követség munkatársai végigjárták a névtelen hősök sírjait. A vendégek délután a győri Magyar Vagon- és Gépgyárba látogattak. A gyár gazdasági igazgatójának tájékoztatója után az új üzemi csarnokkal ismerkedtek. Új lakótelep Sopronban Rövidesen lakótelep építését kezdik meg Sopronban a Kőfaragó téren. Az ÉVM Győr- Sopron megyei Építőipari Vállalat dolgozói egyelőre a tér foghíjainak beépítésével kezdik a munkát. A győri Házépítő Kombinát elkészültével viszont már újfajta technológiával készülnek itt is az otthonok. Sopron új lakótelepén az elkövetkező években 1104 lakást építenek A már építés alatt álló városi főgyűjtő csatorna az új lakótelep létesítését szolgálja.