Kisalföld, 1967. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-03 / 208. szám

---— -- -— --■ ■ - ■■ - -- - “1967. szeptember 3., vasárnap Hatvanhárom falu mozijának védelmében Az összes művészetek közül számunkra legfonto­­­sabb a film” — mondotta Lenin jó néhány évtizeddel ezelőtt, felismerve a film tanító, nevelő, szórakoztak lehetőségeit, és azt az óriási előnyt, amit a film jelent a többi művészettel szemben az iskolázatlan, művészetek­ben járatlan tömegek mű­velésében. Kultúrtörténeti, sőt politikai tény ma már hogy a film hatalmas szere­pet játszott a tudatformá­lásban, az ízlésnevelésben nemcsak a Szovjetunió kul­turális forradalmának kez­detén, hanem hazánkban is az elmúlt 15—18 év alatt. Az utóbbi években azon­ban történt egy s más. Nem­csak a film nyitott egyre nagyobb tömegek számára ablakot a világra, hanem a színház, a könyv, a múzeum és a rádió, amely a tájékoz­tatás mellett részt vállalt a népművelés munkájából is. Megjelent aztán a televízió, amely egyesíteni látszott magában az előbbieknek szinte minden előnyét, és el­hódította a színház, könyv, film közönségének nagy ré­szét. De míg a színházak és könyvtárak egy idő után visszaszerezték elvesztett hí­veiket, a mozi tartósan meg­érzi a tv-készülékek szapo­rodását. 1961 óta egyre fogy­nak a nézők­­ gazdasági oldaláról nézve a dolgot: növekszik a ráfizetés a film­­forgalmazásra, egy-egy mo­zira. A növekedő deficit külö­nösen elgondolkoztató most, az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése előtt, hiszen az új mechanizmus arra is serkent, hogy a hasz­nosság szempontjából mér­jük fel, és az eddigieknél gondosabban szervezzük meg a népgazdaság egyes területeinek — így a kul­túra pénzügyeinek is — jö­vőjét. Ebből a szempontból indokoltnak látszik a film­­forgalmazás országos veze­tőinek az az elképzelése, hogy a legdeficitesebb mo­zikat -­ elsősorban a kis falukban lévő keskenyfil­­mes mozikat — megszünte­tik. A kérdés — marad-­­ jon-e vagy szűnjék meg? — nem költői, hanem nagyon is reális. Szerencsére nem hoztak meggondolatlan dön­tést: a művelődésügyi mi­niszter rendelete intézkedett arról, hogy felmérjék az igényeket. Ezek az igények pedig a keskenyfilmes mo­zik fenntartása mellett emelnek szót. Megyénkben 63, egyenként ezer lakosnál kevesebbet számláló község van, amely­ben helyi vagy körzeti mozi működik heti egy-két alka­lommal. Fenntartásuk ter­mészetesen nem rentábilis, tavaly a megyei Moziüzemi Vállalat félmillió forintot fizetett rá ezekre a mozikra. (A kis mozik mindig is de­ficitesek voltak, 15 éve­­S, ma is. Tájékoztatóul: a 189 keskenyfilmes mozi közül csak 10 rentábilis.) Ezeknek a moziknak minden látoga­tója öt filmet lát évente, míg a megyei átlag 9 film fejenként. Mégis évi más­fél millió ember lát ezekben a kis mozikban fil­met. Másfél millió gyereket és felnőttet nem foszthatunk meg a filmtől, és nem mond­hatunk le arról az ízlésfor­máló, nevelő erőről, amelyet különböző színvonalon ugyan, de filmjeink nyújta­nak. A látogattottság csökkené­sét nem foghatjuk csupán a televízióra. Bár kimutat­ható, hogy egy-egy tv-szün­­napon többen váltanak mo­zijegyet, két-három éves ta­pasztalat bizonyítja, hogy a jó filmre tv-adás napján is bemegy a közönség. Más kérdés, hogy kinek mi a jó, a Szegénylegények-e vagy a Mandarin kapitány. De hogy másfél millió látogatót eleve kizárjunk a választás lehető­ségéből?! A gimnáziumok­ban most vezetik be a film­­esztétika oktatását. — A televízió pedig természete­sen nem vállalkozhat mozi­­pótló szerepre. Bármilyen furcsa, a kes­kenyfilm-mozik fennmara­dása mellett érzelmi ténye­zők is érvelnek. Egyik mű­velődési házunk igazgatója majdhogynem könnyed szemmel emlékezett vissza arra a napra, amikor 17 év először kezdett berregni vetítőgép a falu iskolájába olyanok előtt, akik régebbe sohasem láttak filmet, de­ azóta tv ide, tv oda, hűsége­sen végigülnek minden elő­adást. Általánosabban — és vérmérséklete szerint ke­ményebben — fogalmazott az a tanácselnök, aki azt mondta: „Azelőtt ránk lapá­toltak egy csomó olyat, ami nem kellett nekünk. Most meg legereblyézik, ami kell?” „Miért viszik el a mozinkat?” — kérdezte egy másik elnök, s ezzel a bir­tokossággal pontosan a lé­nyeget fejezte ki. A legtöbb falu magénak érzi a heten­ként egyszer-kétszer meg­­érkező masinát, bármilyen szürke is legyen a képe, recsegő a hangja. A mozi-­ előadás a legtöbb kis falu­ban ma is esemény, még­pedig kulturális esemény, a televízión kívül az egyetlen rendszeres program, mert különösen ott, ahol nincs művelődési otthon, ritka az egyéb rendezvény. Természetesen nincs szó arról, hogy súlyos száz­ezrekkel fizessünk néhány „romantikus visszaemléke­zést”, vagy „harminc-negy­ven falusi divatbemutatója” kedvéért. De az bizonyos, hogy falun az elmúlt húsz év eredményének, művelő­déspolitikánk adta lehető­ségnek érzik a mozit, és ezért megszüntetése igen meggondolandó. (Kádár Já­nos a IX. kongresszuson: „A szocialista tudat, a közéleti felelősség, a közgondolkodás fejlesztése, elmélyítése — s ebben a kultúrának döntő szerepe van — a népi ál­lam számára nem kereske­delmi, hanem politikai, tár­sadalmi kérdés.”) Hasznosabb inkább azon töprengeni, mi a teendő. El­vetve azt a lehetőséget, hogy a községi tanács, tsz, állami gazdaság, művelődési ottho­n üzemeltesse a mozit, marad az, hogy a forgalmazó, illet­ve üzemeltető és a helyi szervek kedvezőbb körül­ményeket teremtsenek a nézők számára A kis falus mozik székei, sötétítése, akusztikája sok kívánnivaló, hogy maga után, a kulturált környezet megteremtésében a községi tanácsok és társa­dalmi szervek sokat segít­hetnének. A Moziüzemi Vál­lalat feladata a műszaki, technikai feltételek javítása lenne. Ez persze anyagi kér­dés.A legtöbb falusi moziból a kép és a hang rossz minő­sége riasztja el a nézőket Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: a meg­engedettnél jóval alacso­nyabb százalékú kópiákat is küld a MOKÉP. Nyilván­valóan ez is pénzkérdés akárcsak az, hogy néhány kivételtől el­tekintve egy esz­tendővel az országos bemu­tató után jut el a kópia a keskenyfilmes mozikba. Ily módon azonban illuzórikus a megyei és országos lapok filmkritikáiról bármiféle ha­tást is várni, éppen ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, és hatástalan az ezekben a lapokban közölt reklám is Reklám... Volna mit tenn a mozik vezetőinek, gépé­szeknek is e tekintetben: a kis sárga plakátot, amely a havi műsort közli, még csak láthatjuk a falusi utcán, de az egyes filmek nagyméretű színes plakátjait és fényké­peit jóformán soha. A nézők számának csökkenésében ezek a dol­gok is közrejátszanak, nem csupán a televízió. A tv7 megjelenésével nem ítélte­tett halálra a mozi, különö­sen akkor nem, ha megta­lálja a maga eszközeit ar­ra, hogy visszaszerezze — a saját hibájából is — elvesz­tett közönségét. Ez az egész­séges versengés a nézőért még ha a dolog természeté­nél fogva anyagi áldozatba kerül is, nem ellentétes az új gazdasági mechanizmus szellemével. Sőt. Gárdonyi Béla KISALFÖLD Tá­vcső szem­üveg Négyszázezer kancsal Szemüveg vakoknak cím­mel interjút közölt a Kis­alföld 1965. december 8-i száma. Bálint András, a győri 68. számú OFOTÉRT- szaküzlet vezetője nyilatko­zott jénai tanulmányút­já­ról. „A Fernrohrbrille-t — magyarul távcsőszemüveg­nek fordítanám — sok tudo­mányos kísérlet eredménye­ként bámulatosan finom megmunkálással fejlesztet­ték ki Zeissék. Lényegében egy igen nagy fényerejű kis távcső, amely a külső világ képét bevetíti az ideahár­­tyára. A német kollégák megtanítottak bennünket: miként kell ezt a szemüve­get megrendelni, milyen méreteket kell a recenthez megadni. Januártól már bárki, aki rászorul, rendel­het ilyen szemüveget.” ■■■■gaa« — „Hálás vagyok a Kisal­földnek, hogy ismét olvas­hatok, írhatok, dolgozhatom — mondja könnybe lábadt szemmel Tóth Róza, Győr, Káptalan domb 5. szám alatti lakos. — Amikor fel­olvasták testvéreim azt az újságcikket, kigyúlt bennem a remény, hátha újra... egé­sz ember lehetek.’’ Még négy győri, illetve téti súlyosan romlott, csök­kent látású betegnek ren­delt távcsőszemüveget dr. Hutás Imre, a Győri Ren­delőintézet szemész szakor­vosa. Hangsúlyozni kell, hogy a szemész roppant mostoha körülmények kö­zött, lényegében saját fele­lősségére, kísérletképpen ír­ta fel betegeinek a távcső­szemüveget, mivel próba távcsőszem­üveg-sorozat ma még nem áll rendelkezésé­re. Tóth Róza ismét ír, ol­vas, kézimunkázik a nyár elején kapott szemüvege se­gítségével! A nyugdíjas nyomdásznő (41 esztendeig dolgozott a győri nyomdák­ban) ismét egész embernek érzi magát, boldog, hiszen újra kitárulkozott előtte a közeli világ, kis otthona, hozzátartozói. A szemész véleménye: — Hasznos a távcsőszem­üveg súlyos szemét- és szemideghártya-gyulladás utáni állapotban, a központi látóterület elfajulásakor, a nagyfokú rövidlátás okozta ideghártya-károsodáskor (például Tóth Róza eseté­ben), zöldhályogos látás­csökkenés, farkasvakság, stb. esetében — mondja dr. Hu­tás Imre. — A távcsőszem­üveg felerősíti a meglévő látást, a tárgyak képét fel­nagyítja. Az üvegek meg­rendelése viszont rendkívü­li pontosságot követel, ez­ért volna szükséges a próba távcsőszemüveg-sorozat, amivel, sajnos, egyelőre nem rendelkezünk. Távcsőszem­üveget hivatalosan csak a budapesti kettes számú szemklinika és a fővárosi Honvédkórház rendelőjében írhatnak fel, mivel ott min­den eszköz kéznél van. Ugyancsak a fővárosban, a nemrég nyílt Zeiss-szaküz­­letben veszik fel a betegek alkati méreteit, a nyereg­magasságot, a pupillatávol­ságot, stb. A többi betegnél nem vált be teljesen a távcsőszem­üveg. Részben azért, mert a rendelés óta rohamosan romlott a látásuk, másrészt azért, mert nem képesek hosszabb ideig viselni, za­varja őket, nem tudják megszokni. Távcsőszemüvegre általá­ban idős, nyugdíjas embe­reknek van szükségük. Ne­kik azonban anyagilag majdnem elérhetetlen ez a drága, mintegy 1300 forin­tos szerkezet. Hasznos len­ne, ha a társadalombiztosí­tás révén a többi szemüveg­hez, orvossághoz, segédesz­közhöz hasonlóan ezt is be­vonnák a térítésköteles cik­kek közé. (Bár előfordulhat, utólag az SZTK hozzájárul a költséghez.­ A másik ja­vaslat: legalább megyeszék­­helyenként legyen egy-egy távcsőszemüveg-próbasoro­­zat. Ne kelljen a majdnem vak, törődött embereknek utazgatniuk, hiszen nekik még az utcán járás is állan­dó veszélvekk°l terhes . .. ■■■■■■■■ Keskeny kis ösvény a távcsőszemüveg-rendelés ab­ban a nagy-nagy útvesztő­ben, amelyen a szemészek elindulhatnak a látás meg­­javítása céljából. Számta­lan szembetegség kínozza az emberiséget, és majdnem ennyire ,van már gyógymód is. A leggyakoribb betegsé­gek közé tartozik — és ez már a legifjabb korosztályt is fenyegeti — a kancsal­ság, és következménye: a tompa látás. Magyarországon a lakos­ság 4 százaléka, kereken négyszázezer ember kancsa­­lít. A négyszázezer tompa­­látó és kancsal emberből 240 000 még iskoláskorú! (Adat Pajor Rezső dr. A kancsal gyermek c. művé­ből.) A tompa látás tízéves korig gyógyítható, utána már csak nehezen sikerül kiküszöbölni; tizennégy esz­tendős karem túl akár egy Ezeket a fiatalokat termé­szetesen nem a divat, nem a hobby vitte a Rábaközbe, ha­nem az a felismerés, hogy falvainkban a használati tár­gyak modernra cserélődnek, az öltözék alkalmazkodik a városihoz, az építkezés kor­szerű, egyszóval a falu egész­séges fejlődése nyomán las­san kiapad a néprajzi tár­gyak éltető forrása. Az utol­só évtizedet (talán évtizede­ket) éljük, amikor még ered­ményesek lehetnek a tárgyi és szellemi értékeket kutató gyűjtések. Az idei expedíció tagjai, Németh Imre néprajzkutató vezetésével, mintegy harmin­can Szanyba tették székhe­lyüket. Kaptak is a helyi ta­nácstól olyan segítséget, amelyre sokáig szívesen em­lékeznek, és kaptak a szanyi Bokréta vendéglőben kitű­nő ellátást. E támogatás­nél­életen át kísérő betegség, ami a társadalom szempont­jából is roppant káros. A kancsalság és a tompa lá­tás csökkenti az ember munkaképességét, balesetek előidézője lehet. A kancsa­­lítóknak bizonytalan a tér­beli látásuk, a hozzá tár­suló tompa látás kezeletle­nül, felnőttkorban 36—35 százalékos rokkantságot je­lent! Vértesi Róbertné, a győri Bisinaer-óvoda vezetője, és dr. Hutás I­mre szemész szakorvos, a TIT megyei or­vosi alosztályának tagja felmérést végeztek az emlí­tett óvodában három esz­tendővel ezelőtt. Akkor a 142­ gyerek közül 28 volt a gyengéelátó, közöttük 22 kancsal. Ez adta kezükbe a tollat, és beadvánnyal for­dultak a Győr-Sopron me­gyei Tanács egészségügyi osztályához; az egyik deb­receni óvoda példájára léte­sítsenek Győrött is egy cso­portot az óvodás korú kan­­csalíző gyermekek gondozá­sára, ápolására, gyógyításá­ra. ■SBiiiSa A javaslat megvalósítása még várat magára. A Fővá­rosi Tanács is felismerte a ,,kancsal óvodák” fontossá­gát: jövőre kerületenként megszervezi őket. Vértesiné és Hutás dr. azt is java­solta, hogy szűrővizsgála­tokkal, látásélességet vizs­gáló táblázatok segítségével derítsék fel a kancsal­ító rosszul látó kicsinyeket hogy akár megelőzéssel, akár a lehető legkorábban elkezdett kezeléssel gyógyít­hassák őket. Azért szüksé­ges éppen az óvodás évek­ben a kancsal-szűrővizsgá­­latok megszervezése, mert később, az iskolás években már az erélyes kezelés fa jó szem eltakarása, pumilla­­tágítás­ a tanulás rovására megy. Kulcsár László . A néprajzi tárgyak szere­­tetét bevallani ma kettős fo­gadtatást eredményez. A szakember csodálkozva húz­za fel szemöldökét, ni csak, újabb autodidakta, akinek munkájára számítani lehet, s mivel a néprajzgyűjtők te­temes része mindig autodi­daktákból állott, ezt a segít­séget köszönettel fogadják Mások sznobot szimatolnak, mert Nyugat-Európában és újabb időkben hazánkban is gyűjt boldog és boldogtalan értékes régiséget és kacatot egyaránt. A győri Xantus János Mú­zeum harmadszor rendezett néprajzi expedíciót az idén. Az expedíció tavaly és ta­valyelőtt csakúgy, mint az idei augusztusban a Győri Zeneművészeti Szakiskola és a Tanítóképző tanáraiból, diákjaiból, mérnökökből és gyakorló néprajzosokból állt. Csodálatos néprajz kól keserű emlékekkel ra­kodtak volna meg, így nyolc­van emberrel beszélgettek, három teherautóra való tár­gyat gyűjtöttek, számos mag­netofonszalag telt meg, és most, hetekkel a táborozás után, még mindig az élmény hatása alatt neveket emle­getnek áhítattal. Például Funtek Jánosnét, Szíjártó Istvánt, ők adták a legtöbb tárgyat, Berta Ferencet, aki kérésükre­­ bemutatta a ju­hászkampó faragását. Filmre vették az ügyes kezű Juhász minden mozdulatát. A díszes kampó most Csornán kiállí­táson látható. Bögöly Mi­hállyal töltöttek felejthetet­len órákat, a hetvenhat éves ember háromszáz nóta tu­dója. Lajtha László hallgat­ta néhány évvel ezelőtt da­lait, az ő megbízásából gyűj­tötte a környéken ismert dal­lamokat és szövegeket. A megbízatást most megújítot­ták az ifjú néprajzosok, a Xantus János Múzeum kíséri figyelemmel gyűjtését. Az idei expedíció néhány sajátosságát érdemes meg­említenünk. A naprajz vala­mennyi ágazatát tanulmá­nyozták, elsősorban abból a szempontból, meddig tart a Rábaköz sajátos világa. Mint a leletek tanúsítják, ez a vi­dék elüt minden mástól. Bú­torai díszesek, cserépedényei színesek, cifra faragások éke­sítik a használati eszközöket. Ed rokka, gazdagon díszített színes cserepek, számos bú­tor a néprajzi zsákmány. (Az expedíció munkájában egyéb­ként részt vett Dömötör Tek­la, az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetem docense is, ő irányította a folklórgyűjtést.) A rábaközi népdalok jelleg­zetes vonása a régi stílus. A megyében ez a vidék őrzi legjobban a régi vonásokat (nemcsak zenéjében, díszítő­­művészetében is). A fiatal gyűjtők érdeklő­dési körébe tartozott a fal­vak legújabb kori története. Főként a két világháború közti időből találtak értékes emlékeket. Megsárgult iga­zolványokat, a Tanácsköztár­saságra vonatkozó dokumen­tumokat, a második világhá­borút idéző írásokat, kitün­tetéseket, a termelőszövetke­zet alapításáról szóló irato­kat. A begyűjtött anyag mú­­zeális értékét egyelőre csak hozzávetőlegesen lehetne meghatározni. A résztvevők élményeit viszont már most magasra értékelhetjük. Meg­ismerték egy tájegység múlt­ját és jelenének könnyen szóra bírható, szívesen ada­kozó embereit. Néhány hét múlva a győriek is láthatják az új gyűjtés eredményeit, ami újabb biztatás a gyűj­tőknek: munkájuk értékes, köszönetet érdemel. —*—4

Next