Kisalföld, 1967. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-03 / 208. szám
---— -- -— --■ ■ - ■■ - -- - “1967. szeptember 3., vasárnap Hatvanhárom falu mozijának védelmében Az összes művészetek közül számunkra legfontosabb a film” — mondotta Lenin jó néhány évtizeddel ezelőtt, felismerve a film tanító, nevelő, szórakoztak lehetőségeit, és azt az óriási előnyt, amit a film jelent a többi művészettel szemben az iskolázatlan, művészetekben járatlan tömegek művelésében. Kultúrtörténeti, sőt politikai tény ma már hogy a film hatalmas szerepet játszott a tudatformálásban, az ízlésnevelésben nemcsak a Szovjetunió kulturális forradalmának kezdetén, hanem hazánkban is az elmúlt 15—18 év alatt. Az utóbbi években azonban történt egy s más. Nemcsak a film nyitott egyre nagyobb tömegek számára ablakot a világra, hanem a színház, a könyv, a múzeum és a rádió, amely a tájékoztatás mellett részt vállalt a népművelés munkájából is. Megjelent aztán a televízió, amely egyesíteni látszott magában az előbbieknek szinte minden előnyét, és elhódította a színház, könyv, film közönségének nagy részét. De míg a színházak és könyvtárak egy idő után visszaszerezték elvesztett híveiket, a mozi tartósan megérzi a tv-készülékek szaporodását. 1961 óta egyre fogynak a nézők gazdasági oldaláról nézve a dolgot: növekszik a ráfizetés a filmforgalmazásra, egy-egy mozira. A növekedő deficit különösen elgondolkoztató most, az új gazdaságirányítási rendszer bevezetése előtt, hiszen az új mechanizmus arra is serkent, hogy a hasznosság szempontjából mérjük fel, és az eddigieknél gondosabban szervezzük meg a népgazdaság egyes területeinek — így a kultúra pénzügyeinek is — jövőjét. Ebből a szempontból indokoltnak látszik a filmforgalmazás országos vezetőinek az az elképzelése, hogy a legdeficitesebb mozikat - elsősorban a kis falukban lévő keskenyfilmes mozikat — megszüntetik. A kérdés — marad- jon-e vagy szűnjék meg? — nem költői, hanem nagyon is reális. Szerencsére nem hoztak meggondolatlan döntést: a művelődésügyi miniszter rendelete intézkedett arról, hogy felmérjék az igényeket. Ezek az igények pedig a keskenyfilmes mozik fenntartása mellett emelnek szót. Megyénkben 63, egyenként ezer lakosnál kevesebbet számláló község van, amelyben helyi vagy körzeti mozi működik heti egy-két alkalommal. Fenntartásuk természetesen nem rentábilis, tavaly a megyei Moziüzemi Vállalat félmillió forintot fizetett rá ezekre a mozikra. (A kis mozik mindig is deficitesek voltak, 15 éveS, ma is. Tájékoztatóul: a 189 keskenyfilmes mozi közül csak 10 rentábilis.) Ezeknek a moziknak minden látogatója öt filmet lát évente, míg a megyei átlag 9 film fejenként. Mégis évi másfél millió ember lát ezekben a kis mozikban filmet. Másfél millió gyereket és felnőttet nem foszthatunk meg a filmtől, és nem mondhatunk le arról az ízlésformáló, nevelő erőről, amelyet különböző színvonalon ugyan, de filmjeink nyújtanak. A látogattottság csökkenését nem foghatjuk csupán a televízióra. Bár kimutatható, hogy egy-egy tv-szünnapon többen váltanak mozijegyet, két-három éves tapasztalat bizonyítja, hogy a jó filmre tv-adás napján is bemegy a közönség. Más kérdés, hogy kinek mi a jó, a Szegénylegények-e vagy a Mandarin kapitány. De hogy másfél millió látogatót eleve kizárjunk a választás lehetőségéből?! A gimnáziumokban most vezetik be a filmesztétika oktatását. — A televízió pedig természetesen nem vállalkozhat mozipótló szerepre. Bármilyen furcsa, a keskenyfilm-mozik fennmaradása mellett érzelmi tényezők is érvelnek. Egyik művelődési házunk igazgatója majdhogynem könnyed szemmel emlékezett vissza arra a napra, amikor 17 év először kezdett berregni vetítőgép a falu iskolájába olyanok előtt, akik régebbe sohasem láttak filmet, de azóta tv ide, tv oda, hűségesen végigülnek minden előadást. Általánosabban — és vérmérséklete szerint keményebben — fogalmazott az a tanácselnök, aki azt mondta: „Azelőtt ránk lapátoltak egy csomó olyat, ami nem kellett nekünk. Most meg legereblyézik, ami kell?” „Miért viszik el a mozinkat?” — kérdezte egy másik elnök, s ezzel a birtokossággal pontosan a lényeget fejezte ki. A legtöbb falu magénak érzi a hetenként egyszer-kétszer megérkező masinát, bármilyen szürke is legyen a képe, recsegő a hangja. A mozi- előadás a legtöbb kis faluban ma is esemény, mégpedig kulturális esemény, a televízión kívül az egyetlen rendszeres program, mert különösen ott, ahol nincs művelődési otthon, ritka az egyéb rendezvény. Természetesen nincs szó arról, hogy súlyos százezrekkel fizessünk néhány „romantikus visszaemlékezést”, vagy „harminc-negyven falusi divatbemutatója” kedvéért. De az bizonyos, hogy falun az elmúlt húsz év eredményének, művelődéspolitikánk adta lehetőségnek érzik a mozit, és ezért megszüntetése igen meggondolandó. (Kádár János a IX. kongresszuson: „A szocialista tudat, a közéleti felelősség, a közgondolkodás fejlesztése, elmélyítése — s ebben a kultúrának döntő szerepe van — a népi állam számára nem kereskedelmi, hanem politikai, társadalmi kérdés.”) Hasznosabb inkább azon töprengeni, mi a teendő. Elvetve azt a lehetőséget, hogy a községi tanács, tsz, állami gazdaság, művelődési otthon üzemeltesse a mozit, marad az, hogy a forgalmazó, illetve üzemeltető és a helyi szervek kedvezőbb körülményeket teremtsenek a nézők számára A kis falus mozik székei, sötétítése, akusztikája sok kívánnivaló, hogy maga után, a kulturált környezet megteremtésében a községi tanácsok és társadalmi szervek sokat segíthetnének. A Moziüzemi Vállalat feladata a műszaki, technikai feltételek javítása lenne. Ez persze anyagi kérdés.A legtöbb falusi moziból a kép és a hang rossz minősége riasztja el a nézőket Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk: a megengedettnél jóval alacsonyabb százalékú kópiákat is küld a MOKÉP. Nyilvánvalóan ez is pénzkérdés akárcsak az, hogy néhány kivételtől eltekintve egy esztendővel az országos bemutató után jut el a kópia a keskenyfilmes mozikba. Ily módon azonban illuzórikus a megyei és országos lapok filmkritikáiról bármiféle hatást is várni, éppen ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá, és hatástalan az ezekben a lapokban közölt reklám is Reklám... Volna mit tenn a mozik vezetőinek, gépészeknek is e tekintetben: a kis sárga plakátot, amely a havi műsort közli, még csak láthatjuk a falusi utcán, de az egyes filmek nagyméretű színes plakátjait és fényképeit jóformán soha. A nézők számának csökkenésében ezek a dolgok is közrejátszanak, nem csupán a televízió. A tv7 megjelenésével nem ítéltetett halálra a mozi, különösen akkor nem, ha megtalálja a maga eszközeit arra, hogy visszaszerezze — a saját hibájából is — elvesztett közönségét. Ez az egészséges versengés a nézőért még ha a dolog természeténél fogva anyagi áldozatba kerül is, nem ellentétes az új gazdasági mechanizmus szellemével. Sőt. Gárdonyi Béla KISALFÖLD Távcső szemüveg Négyszázezer kancsal Szemüveg vakoknak címmel interjút közölt a Kisalföld 1965. december 8-i száma. Bálint András, a győri 68. számú OFOTÉRT- szaküzlet vezetője nyilatkozott jénai tanulmányútjáról. „A Fernrohrbrille-t — magyarul távcsőszemüvegnek fordítanám — sok tudományos kísérlet eredményeként bámulatosan finom megmunkálással fejlesztették ki Zeissék. Lényegében egy igen nagy fényerejű kis távcső, amely a külső világ képét bevetíti az ideahártyára. A német kollégák megtanítottak bennünket: miként kell ezt a szemüveget megrendelni, milyen méreteket kell a recenthez megadni. Januártól már bárki, aki rászorul, rendelhet ilyen szemüveget.” ■■■■gaa« — „Hálás vagyok a Kisalföldnek, hogy ismét olvashatok, írhatok, dolgozhatom — mondja könnybe lábadt szemmel Tóth Róza, Győr, Káptalan domb 5. szám alatti lakos. — Amikor felolvasták testvéreim azt az újságcikket, kigyúlt bennem a remény, hátha újra... egész ember lehetek.’’ Még négy győri, illetve téti súlyosan romlott, csökkent látású betegnek rendelt távcsőszemüveget dr. Hutás Imre, a Győri Rendelőintézet szemész szakorvosa. Hangsúlyozni kell, hogy a szemész roppant mostoha körülmények között, lényegében saját felelősségére, kísérletképpen írta fel betegeinek a távcsőszemüveget, mivel próba távcsőszemüveg-sorozat ma még nem áll rendelkezésére. Tóth Róza ismét ír, olvas, kézimunkázik a nyár elején kapott szemüvege segítségével! A nyugdíjas nyomdásznő (41 esztendeig dolgozott a győri nyomdákban) ismét egész embernek érzi magát, boldog, hiszen újra kitárulkozott előtte a közeli világ, kis otthona, hozzátartozói. A szemész véleménye: — Hasznos a távcsőszemüveg súlyos szemét- és szemideghártya-gyulladás utáni állapotban, a központi látóterület elfajulásakor, a nagyfokú rövidlátás okozta ideghártya-károsodáskor (például Tóth Róza esetében), zöldhályogos látáscsökkenés, farkasvakság, stb. esetében — mondja dr. Hutás Imre. — A távcsőszemüveg felerősíti a meglévő látást, a tárgyak képét felnagyítja. Az üvegek megrendelése viszont rendkívüli pontosságot követel, ezért volna szükséges a próba távcsőszemüveg-sorozat, amivel, sajnos, egyelőre nem rendelkezünk. Távcsőszemüveget hivatalosan csak a budapesti kettes számú szemklinika és a fővárosi Honvédkórház rendelőjében írhatnak fel, mivel ott minden eszköz kéznél van. Ugyancsak a fővárosban, a nemrég nyílt Zeiss-szaküzletben veszik fel a betegek alkati méreteit, a nyeregmagasságot, a pupillatávolságot, stb. A többi betegnél nem vált be teljesen a távcsőszemüveg. Részben azért, mert a rendelés óta rohamosan romlott a látásuk, másrészt azért, mert nem képesek hosszabb ideig viselni, zavarja őket, nem tudják megszokni. Távcsőszemüvegre általában idős, nyugdíjas embereknek van szükségük. Nekik azonban anyagilag majdnem elérhetetlen ez a drága, mintegy 1300 forintos szerkezet. Hasznos lenne, ha a társadalombiztosítás révén a többi szemüveghez, orvossághoz, segédeszközhöz hasonlóan ezt is bevonnák a térítésköteles cikkek közé. (Bár előfordulhat, utólag az SZTK hozzájárul a költséghez. A másik javaslat: legalább megyeszékhelyenként legyen egy-egy távcsőszemüveg-próbasorozat. Ne kelljen a majdnem vak, törődött embereknek utazgatniuk, hiszen nekik még az utcán járás is állandó veszélvekk°l terhes . .. ■■■■■■■■ Keskeny kis ösvény a távcsőszemüveg-rendelés abban a nagy-nagy útvesztőben, amelyen a szemészek elindulhatnak a látás megjavítása céljából. Számtalan szembetegség kínozza az emberiséget, és majdnem ennyire ,van már gyógymód is. A leggyakoribb betegségek közé tartozik — és ez már a legifjabb korosztályt is fenyegeti — a kancsalság, és következménye: a tompa látás. Magyarországon a lakosság 4 százaléka, kereken négyszázezer ember kancsalít. A négyszázezer tompalátó és kancsal emberből 240 000 még iskoláskorú! (Adat Pajor Rezső dr. A kancsal gyermek c. művéből.) A tompa látás tízéves korig gyógyítható, utána már csak nehezen sikerül kiküszöbölni; tizennégy esztendős karem túl akár egy Ezeket a fiatalokat természetesen nem a divat, nem a hobby vitte a Rábaközbe, hanem az a felismerés, hogy falvainkban a használati tárgyak modernra cserélődnek, az öltözék alkalmazkodik a városihoz, az építkezés korszerű, egyszóval a falu egészséges fejlődése nyomán lassan kiapad a néprajzi tárgyak éltető forrása. Az utolsó évtizedet (talán évtizedeket) éljük, amikor még eredményesek lehetnek a tárgyi és szellemi értékeket kutató gyűjtések. Az idei expedíció tagjai, Németh Imre néprajzkutató vezetésével, mintegy harmincan Szanyba tették székhelyüket. Kaptak is a helyi tanácstól olyan segítséget, amelyre sokáig szívesen emlékeznek, és kaptak a szanyi Bokréta vendéglőben kitűnő ellátást. E támogatásnéléleten át kísérő betegség, ami a társadalom szempontjából is roppant káros. A kancsalság és a tompa látás csökkenti az ember munkaképességét, balesetek előidézője lehet. A kancsalítóknak bizonytalan a térbeli látásuk, a hozzá társuló tompa látás kezeletlenül, felnőttkorban 36—35 százalékos rokkantságot jelent! Vértesi Róbertné, a győri Bisinaer-óvoda vezetője, és dr. Hutás Imre szemész szakorvos, a TIT megyei orvosi alosztályának tagja felmérést végeztek az említett óvodában három esztendővel ezelőtt. Akkor a 142 gyerek közül 28 volt a gyengéelátó, közöttük 22 kancsal. Ez adta kezükbe a tollat, és beadvánnyal fordultak a Győr-Sopron megyei Tanács egészségügyi osztályához; az egyik debreceni óvoda példájára létesítsenek Győrött is egy csoportot az óvodás korú kancsalíző gyermekek gondozására, ápolására, gyógyítására. ■SBiiiSa A javaslat megvalósítása még várat magára. A Fővárosi Tanács is felismerte a ,,kancsal óvodák” fontosságát: jövőre kerületenként megszervezi őket. Vértesiné és Hutás dr. azt is javasolta, hogy szűrővizsgálatokkal, látásélességet vizsgáló táblázatok segítségével derítsék fel a kancsalító rosszul látó kicsinyeket hogy akár megelőzéssel, akár a lehető legkorábban elkezdett kezeléssel gyógyíthassák őket. Azért szükséges éppen az óvodás években a kancsal-szűrővizsgálatok megszervezése, mert később, az iskolás években már az erélyes kezelés fa jó szem eltakarása, pumillatágítás a tanulás rovására megy. Kulcsár László . A néprajzi tárgyak szeretetét bevallani ma kettős fogadtatást eredményez. A szakember csodálkozva húzza fel szemöldökét, ni csak, újabb autodidakta, akinek munkájára számítani lehet, s mivel a néprajzgyűjtők tetemes része mindig autodidaktákból állott, ezt a segítséget köszönettel fogadják Mások sznobot szimatolnak, mert Nyugat-Európában és újabb időkben hazánkban is gyűjt boldog és boldogtalan értékes régiséget és kacatot egyaránt. A győri Xantus János Múzeum harmadszor rendezett néprajzi expedíciót az idén. Az expedíció tavaly és tavalyelőtt csakúgy, mint az idei augusztusban a Győri Zeneművészeti Szakiskola és a Tanítóképző tanáraiból, diákjaiból, mérnökökből és gyakorló néprajzosokból állt. Csodálatos néprajz kól keserű emlékekkel rakodtak volna meg, így nyolcvan emberrel beszélgettek, három teherautóra való tárgyat gyűjtöttek, számos magnetofonszalag telt meg, és most, hetekkel a táborozás után, még mindig az élmény hatása alatt neveket emlegetnek áhítattal. Például Funtek Jánosnét, Szíjártó Istvánt, ők adták a legtöbb tárgyat, Berta Ferencet, aki kérésükre bemutatta a juhászkampó faragását. Filmre vették az ügyes kezű Juhász minden mozdulatát. A díszes kampó most Csornán kiállításon látható. Bögöly Mihállyal töltöttek felejthetetlen órákat, a hetvenhat éves ember háromszáz nóta tudója. Lajtha László hallgatta néhány évvel ezelőtt dalait, az ő megbízásából gyűjtötte a környéken ismert dallamokat és szövegeket. A megbízatást most megújították az ifjú néprajzosok, a Xantus János Múzeum kíséri figyelemmel gyűjtését. Az idei expedíció néhány sajátosságát érdemes megemlítenünk. A naprajz valamennyi ágazatát tanulmányozták, elsősorban abból a szempontból, meddig tart a Rábaköz sajátos világa. Mint a leletek tanúsítják, ez a vidék elüt minden mástól. Bútorai díszesek, cserépedényei színesek, cifra faragások ékesítik a használati eszközöket. Ed rokka, gazdagon díszített színes cserepek, számos bútor a néprajzi zsákmány. (Az expedíció munkájában egyébként részt vett Dömötör Tekla, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense is, ő irányította a folklórgyűjtést.) A rábaközi népdalok jellegzetes vonása a régi stílus. A megyében ez a vidék őrzi legjobban a régi vonásokat (nemcsak zenéjében, díszítőművészetében is). A fiatal gyűjtők érdeklődési körébe tartozott a falvak legújabb kori története. Főként a két világháború közti időből találtak értékes emlékeket. Megsárgult igazolványokat, a Tanácsköztársaságra vonatkozó dokumentumokat, a második világháborút idéző írásokat, kitüntetéseket, a termelőszövetkezet alapításáról szóló iratokat. A begyűjtött anyag múzeális értékét egyelőre csak hozzávetőlegesen lehetne meghatározni. A résztvevők élményeit viszont már most magasra értékelhetjük. Megismerték egy tájegység múltját és jelenének könnyen szóra bírható, szívesen adakozó embereit. Néhány hét múlva a győriek is láthatják az új gyűjtés eredményeit, ami újabb biztatás a gyűjtőknek: munkájuk értékes, köszönetet érdemel. —*—4