Kisalföld, 1968. augusztus (13. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-04 / 182. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AI.. 1.— FI AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1968. AUGUSZTUS 4., VASÁRNAP * XXIV. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM Három város-három gond Három városa van a megyének. Sajátos arculatú, romantikáin városok, nagy múltú, ősi településűek. Ezúttal azonban nem a múltjukat kutatjuk, hanem a jelenüket, jövőjüket. A városok vezetőivel folytatott beszélgetés alapján, a három részből álló cikksorozatunk ezúttal inkább a gondok, a megoldásra váró feladatok oldaláról kívánja megközelíteni Sopron, Mosonmagyaróvár és Győr mai életét. A soproniak joggal büszkék városukra. A Keleti Alpok hazánkra átnyúló, megszelídült lejtőire települt város természeti szépségei, építészeti és kultúrtörténeti emlékei páratlanok. A Fertő tóra néző lankákon már a rómaiak is termesztettek szőlőt. Az egykori világhírű városalapító nemzedék azonban nemcsak a bort kedvelte, hanem a vizet sem vetette meg, legalábbis fürdési célra. Ha már a víznél tartunk rögtön fejest is ugorhatunk a mai Sopron gondjaiba. Fejünkre azonban vigyáznunk kell, nehogy beverjük, mert Sopronban időnként majdnem több a bor, mint a víz. A városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, ha az ivóvíz szóba kerül, keseregve jegyzi meg, hogy a római időkben a vízmű egy lakosnak egy napra 240 liter ivóvizet szolgáltatott. Most Sopron egy-egy lakójának naponként mindössze 70 liter ivóvíz jut. Mire jó 32 millió forint? Sopron ivóvíz-problémájának fő oka, hogy ipari vízhiány miatt az üzemek elveszik a lakosságtól a ivóvizet. A jelenlegi kivitelezés alatt lévő 32 milliós program is, sajnos, csak arra lesz jó. I. SOPRON hogy 1971-ben a lakosság annyi ivóvizet kap, amennyit csúcsidőben már most is elfogyaszt, vagy elfogyasztana, ha volna. Százéves a soproni csatornahálózat. Napirenden vannak a dugulások, beszakadások. A városon átfolyó Ikva és a Rák-patak nyitott szennyvízcsatorna. Látványuk és illatuk egyáltalán nem való az üdülővároshoz. A nyugati és keleti főgyűjtőcsatorna építése megkezdődött. A harmadik ötéves tervben 41,5 milliós beruházás valósul meg. A két főcsatorna kiépítése, az elavult csatornahálózat rekonstrukciója azonban mintegy 300 millió forintba kerülne. Hogy a megkezdett program mikor fejeződik be, vagy egyáltalán folytódik-e a negyedik ötéves tervben, arra pillanatnyilag senki sem tud megnyugtatót, de még csak némi biztatót sem mondani. Nincs annyi lakás, mint a háború előtt Azzal, hogy Sopronban is van lakásprobléma, nem mondunk újat. A város vezetői szerint ezt azonban a felettes hatóságok eddig csak felszínesen értékelték. A felszabadulás óta a második ötéves terv befejezéséig 1526 lakás épült állami és magánerőből. Számottevő állami lakásépítkezés csak a jövő években lesz Sopronban. Pillanatnyilag a város lakóinak kevesebb lakás áll rendelkezésére, mint 1938-ban. Ugyanakkor a lakosság természetes szaporulata és a bevándorlás is gyorsuló képet mutat. Sopron állandó lakóinak (Folytatás a 3. oldalon.) Katonai hatalomátvétel Brazzaville-ben Több utas, akinek sikerült Brazzavilleből átjutni Kinshasába, közölte, hogy a lesekből ítélve a hadsereg ragadta magához a hatalmat Brazzaville-ben, ahol a legnagyobb zűrzavar uralkodik. Brazzaville-ben közben a legkülönbözőbb híresztelések látnak napvilágot. Egyesek tudni vélik, hogy Massemba- Debat elnök elmenekült, miniszterelnökét megölték. Kinsihasában vették a Brazzaville-i rádió egyik közleményét, amely megállapította: „A köztársasági elnök letartóztatásokat rendelt el, feloszlatta a nemzetgyűlést és felfüggesztette a kormánypárt politikai irodájának működését. A forradalmi intézményeket megfosztották tartalmuktól és azok megbénultak. Az állam tekintélye veszélyesen hanyatlik A nemzeti néphadsereg, a polgári védelem és a forradalmi erők nem voltak a köztársasági elnök ellen. Mindent elkövettek, hogy érintkezésbe lépjenek vele és olyan megoldásokat javasoljanak neki, amelyek megőrzik a nemzeti egységet. A forradalmi erők felhívják Alphonse Massemba közársasági elnököt, hogy folytassa velük a párbeszéde , a nemzeti néphadsereg és a pogári védelem egységei biztosítják a rend fenntartását és felhívják Brazzaville lakoságát, őrizze meg nyugalmát — fejeződött be a brazzaville-i rádió felhívása. Nem sokkal a fenti rádióközlemény után a Brazzaville-i rádió újabb közleményt olvasott be, amelyben bejelentették, hogy a nemzeti néphadsereg átvette a hatalmat. (MTI.) Il Grúz Állami Népi Táncegyüttes hazánkban Budapestre érkezett a Grúz Állami Népi Táncegyüttes: két fővárosi és négy vidéki bemutatkozás során láthatja a magyar közönség a nagymúltú együttes ének- és tánckultúráját. — Új műsort kívánunk bemutatni a magyar közönségnek — mondja Anzor Kavszadze művészti vezető. — Műsorunkat a grúz kultúra ősi emlékeiből, népművészeti értékeiből állítottuk össze. Ezek a táncok és táncjelenetek történelmünk eseményeihez, népünk szokásaihoz kapcsolódnak A 60 tagú együttessel hazánkba érkezett Vlagyimir Iljics Jakasvili, a Grúz SZSZK művelődésügyi miniszterhelyettes. — Nemcsak azért kísértem el az együttest, mert különösen szívügyem az ő sikerük — mondta V. I. Jakasvili, — hanem azért is, mert szeretnénk elmélyíteni a magyar és grúz kulturális kapcsolatokat. Grúziában jól ismerik a magyar kultúrát, legutóbb két évvel ezelőtt rendeztek nálunk magyar napokat. Most mi szeretnénk bemutatkozni dalainkkal, táncainkkal. (Sz.) Szocialista országok kommunista és munkáspártjainak nyilatkozata POZSONY (MTI) 1968. augusztus 3-án Pozsonyban tanácskozást tartottak a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kommunista- és munkáspártjainak képviselői. A tanácskozáson a következők vettek részt: A Bolgár Kommunista Párt részéről: Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsának elnöke; Sztanko Todorov, a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a BKP KB titkára; Pencso Kubadinszki, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnökhelyettese; A Csehszlovák Kommunista Párt részéről: Alexander Dubcek, a központi bizottság első titkára; Oldrich Cernik, a központi bizottság elnökségének tagja, a csehszlovák kormány elnöke; Josef Smrkovszky, a központi bizottság elnökségének tagja, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke; V. Bilak, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára; • Josef Lenárt, a CSKp KB titkára, elnökségének póttagja; továbbá Ludvik Swoboda köztársasági elnök. A Lengyel Egyesült Munkáspárt részéről: Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB első titkára; Józef Cyrankiewicz, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnöke; Zenem Kliszko, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; A. Starewicz, a LEMP KB titkára. A Magyar Szocialista Munkáspárt részéről; Kádár János, az MSZMP KB első titkára; Fock Jenő, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke; Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára. A Német Szocialista Egységpárt részéről: Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK államtanácsának elnöke; Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke; Erich Honecker, a NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Hermann Matern, a politikai Bizottság tagja, az NSZEP Központi Pártellenőrző Bizottságának elnöke; Günter Mittag, a politikai bizottság tagja, az NSZEP KB titkára; Herman Axen, a politikai bizottság póttagja, az NSZEP KB titkára. A Szovjetunió Kommunista Pártja részéről: Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára; Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a legfelső tanács elnökségének elnöke; Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács elnöke; Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Pjotr Seleszt, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán KP KB első titkára; Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára; Borisz Ponomarjov, az SZKP KB titkára. A szocialista országok kommunista- és munkáspártjainak képviselői — kiindulva abból, hogy a bonyolult nemzetközi helyzet, az imperializmusnak a népek békéje és biztonsága, a szocializmus ügye ellen irányuló akciója a szocialista rendszerű országok további összefogását követeli meg, valamint számot vetve azzal, hogy a szocializmus fejlődése új feladatokat állít eléjük, melyek megoldásához elengedhetetlen a szocialista országok erőfeszítéseinek további egyesílése — szükségesnek tartották a jelenlegi pozsonyi tanácskozás összehívását. A hagyományok, a teljes nyíltság, elviség és barátság légkörében a baráti pártok megvitatták a szocializmusért vívott harc, a szocialista együttműködés további erősítése, a kommunista világmozgalom időszerű kérdéseit. Kicserélték véleményüket a jelen nemzetközi helyzet problémáiról és az imperializmus elleni harc fokozásáról. A kommunista- és munkáspártok képviselői megtárgyalták a szocialista államok testvéri együttműködése erősítésének és fejlesztésének útjait. Azoknak az éveknek folyamán, melyek a fasizmus szétzúzása és a munkásosztály hatalomra kerülése óta teltek el, a szocializmus útjára tért európai országok népei a társadalmi élet minden területén győzelmeket arattak. Ezekben az években — legyőzve a nehézségeket és állandóan tökéletesítve a pártok munkáját — minden szocialista országban hatalmas ipart hoztak létre, átalakították a falu életét, szakadatlanul fejlődik a nemzeti jólét, virágzik a népek nemzeti kultúrája. A dolgozók milliói öntudatos politikai életre serkentek. Különösen nagy sikereket ért, el a szocializmus és a kommunizmus építésében a Szovjetunió. Rendkívül megnőtt a szocialista államok nemzetközi befolyása, szerepe a nagy világpolitikai kérdések megoldásában. Valamennyi szocialista ország közös internacionalista kötelessége ezeknek a vívmányoknak támogatása, megszilárdítása és védelme, amelyeket valamennyi nép hősi erőfeszítései és önfeláldozó munkája árán értek el. Ez az egyöntetű véleménye a találkozó valamennyi résztvevőjének, akik mind kifejezték azt a szilárd elhatározásukat, hogy országaikban fejleszteni és védelmezni fogják a szocialista vívmányokat, újabb sikereket érnek el a szocializmus építésében. A testvérpártok történelmi tapasztalatok alapján meggyőződtek arról, hogy csak úgy haladhatnak előre a szocializmus és a kommunizmus útján, ha szigorúan és következetesen szem ele tartják a szocialista társadalom építésének általános törvényszerűségeit és mindenekelőtt erősítik a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt vezető szerepét, ugyanakkor a további szocialista fejlődés kérdéseinek alkotó szellemű megoldásán munkálkodva. (Folytatás a 2. oldalon.) A hat szocialista ország testvérpártjainak értekezletén Pozsonyban tartózkodó szovjet küldöttség vezetője, Leonyid Brezsnyev a vendéglátók között. Balra Ludvik Svoboda, inhhm Areks Zjindei* risheek. rRádiótelefoto CTK—CPI Ilyen lesz Győrött a Bacsó Béla és a Mester utca sarka, a Richards Finomposztógyár új központi épülete (Riportunk az oldalon.)