Kisalföld, 1968. szeptember (13. évfolyam, 205-229. szám)
1968-09-11 / 213. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 70 fillér AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI GYŐR, 1968. SZEPTEMBER 11. SZERDA BIZOTTSÁGA ÉS ★ A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM A tartalomból: Az V. és a VI. Békekölcsön gyorslistája Eredményeivel győzött a termékenyítő munka Ünnepélyes eskütétel Az első hallgatókat kiemelkedő átlaggal vették fel A Budapesti Műszaki Egyetem dísztermében hétfőn délután ünnepélyes volt a hangulat. A Himnusz hangjai után a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola első évfolyamának 123 hallgatója letette az esküt. A díszelnökségben megkülönböztetett hely jutott Győr képviselőinek dr. Csanádi György közlekedési és postaügyi miniszter szomszédságában. Ez a figyelmes gesztus azt is jelentette, hogy a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola ideiglenes otthonának tekinti a fővárosban biztosított helyet. Dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes ünnepi beszédében ezt hangsúlyozta is. 1848 óta másodszor A miniszterhelyettes, majd ezt követően dr. Csanádi György miniszter elmondották, hogy az illetékes tárcák nagy reményeket fűznek az új főiskolához. A népgazdaságnak egyre több speciálisan képzett szakemberre van szüksége. Ezért került előtérbe az üzemmérnöki képzés. Dr. Csanádi György miniszter örömét fejezte ki, hogy az új oktatási forma elsőként a közlekedést érinti Mint mondotta, 1848-ban Széchenyi István kezdeményezésére foglalkozott először a magyar parlament a közlekedéssel. Napjainkban ismét előtérbe került ez a téma és az új közlekedéspolitikai irányelveket a közelmúltban hagyta jóvá a kormány. Rövidesen pedig a parlament foglalkozik vele széleskörűen. A miniszter szerint ez a tény különös jelentőséget ad a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolának. Hasznos útravalók Az ünnepi beszédet tartó dr. Polinszky Károly, majd dr. Csanádi György is sok hasznos tanácsot adtak a főiskola első hallgatóak. A közlekedési és postaügyi miniszter rendkívül kedves hangú beszédében régi egyetemi diákéveit is felelevenítette. Arra kérte a hallgatókat, a szakmai tudnivalók jó elsajátítása mellett szerezzenek a főiskolán magas fokú általános műveltséget. Foglalkozzanak a zenével, irodalommal, színházzal is. Az eskütétel, az ünnepi fogadás egyik szabad percében megkértjük dr. Szíjártó László igazgatót, mondjon néhány szót a Kisalföld olvasóinak. A fogadáson a jelenlévő győri vezetőkhöz, valamint Horváth Imréhez, a megyei pártbizottság titkárához, akit szintén meghívtak a díszelnökségbe, és Szaló Lajoshoz, a megyei tanács vb elnökhelyetteséhez a professzorok, a minisztériumok képviselői számos kérdést intéztek. A győri küldöttség tagjai beszámoltak a város és a megye elképzeléseiről Elmondották: mindent elkövetnek, hogy Győrben a legideálisabb körülmények között rendezkedhessen be az ország új típusú főiskolája. Dr. Polinszky Károly és dr. Csanádi György külön is ígért Főiskolánkon, a közlekedési karon 123 elsőséges hallgató kezdte meg a tanulást. A hallgatókat több mint kétszáz jelentkező közül válogattuk ki. Az érdeklődés már kezdetben is nagy a főiskola iránt. A hallgatók felvételi vizsga-átlaga kiemelkedő volt. Elérte az egyetem villamosmérnöki karára felvett hallgatók átlagát. Ezt különösen jó jelnek értékeljük a jövőt illetően. — Elmondhatom én is, hogy Budapesten valóban csak ideiglenesen kívánunk berendezkedni. Örömmel vettem a tanári kar nevében a Győr városi Pártbizottság első titkárának, Jankovits Istvánnak és a tanács vb elnökének, dr. Csemitzki Gyulának meghívását leendő és végleges állomáshelyünkre. Októberben a főiskola tanári kara Győrbe látogat. Jetet tettek: a két minisztérium közös összefogással előmozdítja, hogy az Elnöki Tanács rendelete értelmében a tervezett határidőben Győrben az igazi, a végleges avató ünnepségre is sor kerüljön. Győr képviselőinek számosan gratuláltak a város jöövőjében fontos szerepet játszó főiskoláért. A gratulálók között volt a többi között dr. Szabó János, az építésügyi miniszter első helyettese is, aki a Budapesti Műszaki Egyetem rektori tanácsa és több minisztérium vezető beosztású munkatársaival együtt szintén részt vett a győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola budapesti megnyitó ünnepségén. A főiskola győri épületeinek tervein már javában dolgoznak. A beruházási program néhány héten belül a kormány elé kerül. Az első évfolyam hallgatóinak oktatása megkezdődött. Cseresznyék István Győr és a megye mindent elkövet Fejlődő fertődiek Augusztusban hatvankilenc Négy és félszeresére növekedett az utóbbi öt esztendőben a Fertődi Építő Ktsz termelői létszáma. Most kétszázhetven szak- és segédmunkás dolgozik a szövetkezet számos munkahelyén. Két építészmérnök és öt építésztechnikus irányítja a többi között a munkákat. A szövetkezet vezetői szerint nagyon kevés ez a hét műszaki. Szeretnék is mielőbb néhány mérnökkel technikussal gyarapítani a műszaki gárdát. Mi újat hozott a szövetkezetnek a gazdaság irányításának mostani rendszere? — érdeklődtünk a ktsz főkönyvelőjétől. A legjellemzőbbel felelt: jövedelmezősége sokkal kedvezőbb, mint a múlt évben, bár 1967-et is szép nyereséggel zárta a szövetkezet tagsága. Hatvannyolc lakást adnak át boldog tulajdonosaiknak 1968-ban a Fertődi Építő Ktsz szakemberei. A legtöbb lakás társasház formájában épült. Egy-egy lakás után az állam mintegy harmincezer forintos támogatást ad. Megtudtuk Fertődön jártunkkor, hogy a szövetkezet 1969. évi termelői kapacitását augusztus végéig a megrendelők lekötötték. Szó van róla, hogy ha a Kőbányai Textilművek hitelt kap a Beruházási Banktól, akkor ugyancsak a fertődi szövetkezet dolgozói építik meg Fertőszentmiklóson a fővárosi vállalat fonodáját. Közlemény a szovjet-csehszlovák tárgyalásokról A Moszkvában kedden lezajlott szovjet-csehszlovák tárgyalásokról közleményt adtak ki. Szeptember 10-én Moszkvában tárgyalások folytak Alekszej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke és Oldrich Cernik, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke között. A közlemény felsorolja a szovjet és csehszlovák részről a tárgyaló küldöttségben helyet foglaltak neveit, majd így folytatódik: A tárgyalások során megvitattak egész sor, a két államot kölcsönösen érdeklő, nagy fontosságú kérdést, így például megvizsgálták a Szovjetunióból Csehszlovákiába történő gáz-, kőolaj-, vasércszállítást és más áruk szállítását, másrészről gázvezetékekhez szükséges acélcsövek, nagy raksúlyú teherautók, gépi felszerelések, kötöttáruk, lábbelik és egyéb áruk Csehszlovákiából a Szovjetunióba történő szállításának kérdését. A tárgyalások eredményeként a két kormány egyezményt írt alá a Szovjetunióból Csehszlovákiába történő és a következő években esedékes földgáz-szállításokról és egy szovjet területen készülő gázvezeték építésében való csehszlovák közreműködésről. Más gazdasági kérdésekben is megállapodtak, ezeket megfelelő jegyzőkönyv tartalmazza. Az említett napon Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij találkozott Oldrich Cernikkel és Frantisek Hamouzzal. E találkozón széleskörű eszmecsere folyt politikai kérdésekről, továbbfejlesztve a Moszkvában 1968. augusztus 23-tól 26-ig lezajlott szovjetcsehszlovák tárgyalásokat. Mindkét fél azt a szilárd meggyőződését fejezte ki, hogy a jelenlegi helyzetben a fő dolog az említett moszkvai tárgyalásokon elért megállapodásból fakadó gyakorlati lépések következetes megvalósítása. A felek újból leszögezték, hogy a Szovjetunió és Csehszlovákia kész a legszélesebb körű együttműködésre, a szocialista szolidaritás, a kölcsönös megbecsülés és egyenjogúság alapján, mindkét ország népi érdekében, a szocialista közösség további erősítése, a Varsói Szerződés hatékonyságának fokozása érdekében. A szovjet—csehszlovák tárgyalás és találkozó baráti, elvtársi légkörben folyt le. (MTI) Voksgyűjtés Humphrey békeígéretei Ahogy közeledik az amerikai elnökválasztás hónapja, a november, oly mértékben igyekszik függetleníteni magát jelenlegi alelnöki pozíciójától Humphrey. Igaz, hogy erre valószínűleg a közhangulat is szorítja. Most megindított választási kampánya során egyetlen napon három nagy várost keresett fel: Philadelphiát, Denvert és Los Angelest, és mindhárom helyen nagyszabású háborúellenes tüntetésekkel fogadták, így még érthetőbb, hogy Humphrey egyre messzebb megy a békeígéretek útján. Most például kijelentette, a VDK és az USA közötti párizsi tárgyalások kimenetelétől függetlenül még az idén, de legkésőbb a jövő évben sor kerülhet egyes amerikai csapatok kivonására Dél-Vietnamból. Hogy ez mennyire voksgyűjtögető kortes-demagógia csupán, azt bizonyítja Bush amerikai külügyminiszter felszólalása az amerikai szenátus külügyi bizottságában. Humprey beszédével foglalkozva megkockáztatta: a maga részéről helyesebbnek tartja, ha az amerikai csapatok Vietnamból való kivonásával összefüggésben nem szögeznének le határozott időpontot. Jnnen az átszélni Szűcs Bálint tizedes járőrparancsnok és járőrtársai már átadták a szolgálatot. A jól teljesített kötelesség érzésével és a napok múlásának gondolatával kerékpároztak az erdőtől, falutól övezett országúton. Mélyeket lélegezve élvezték a friss levegőt, a kötetlenség izét, ami egy kicsit a civil élet emlékeit, vágyait ébresztette szívükben. A szürkén leszálló esti homályban autó körvonalai rajzolódtak ki szemük előtt. A határőrtudat ösztökélte őket, megnézni, kik azok, miért állnak ott. Sietve indultak tovább. De most már jobban feszültek az izmok, erőből hajtották a kerékpárt, arcukat vágta a szél. Siettek. A segíteni akarás sürgette útjukat. Kevés szó esett az úton. Az is róluk, az otthagyottakról, akik fáradtan, porosan állnak az út szélén. Este van, talán ott virradnak meg. A járőrparancsnok jelentette: a medvei hídtól két kilométerre szovjet gépkocsi áll utasaival. Segíteni kellene. Motorhiba. Tóth István tiszt gyorsan határozott, önként álltak szolgálatba a pihenni készülő szerelők és gépkocsivezető határőrök. — Ha lehet, a helyszínen javítsuk meg a kocsit, hogy tovább tudjanak menni — mondotta. A gépkocsivezetőt a motor fölé hajolva találták, kézilámpa fényénél babrált. A beszélgetésből egyikük sem értett sokat. A szovjetek nem tudtak magyarul, a határőrök csak keveset oroszul. De az ember jó szándékát megértetni nem kell tolmács. Szavak helyett a tettek beszéltek. Amikor látták, hogy a kocsit a helyszínen nem tudják megjavítani, a határőrség győri műhelyébe hozatták. A laktanyában otthonosan fogadták a fáradt vendégeket. Amíg a szakemberek a gépkocsi javításához kezdtek, mások fürdőbe vitték a vetítőjét. Aztán a tiltakozó kiskatonának „kényszerpihenőt” rendeltek a vendéglátók. Már éjfélbe nyúlt az idő, amikor újra felbúgott a Gaz kocsi motorja. Nagyon örült a kollektíva minden tagja. Felköltötték a vezetőjét, mélyen aludt, álmaiban talán éppen otthon, valahol Grúziában vagy Vlagyivosztokban járt. Még egy kis meglepetést is tartogattak. Magyar szokás szerint terített asztalhoz ültették a vendégeket. Bódi Antal határőr frissen főzött lecsója került az asztalra. A többiek hazai falatokat, gyümölcsöt hoztak. Búcsúztak egymástól a fegyvertársak. Lehet, többé sohasem találkoznak, de a bajtársi segítségre még sokáig emlékezni fognak. Meleg kézfogás és ölelés volt a szívből jövő köszönet az őszinte barátságért. Horváth Irma Csehszlovákia Párt- és állami vezetők felhívása a néphez A csehszlovák párt- és állami vezetők, Ludvik Svoboda köztársasági elnök, Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára, Josef Smrkovsky, a nemzetgyűlés elnöke, Oldrich Cernik miniszterelnök és Gustav Husák, a Szlovák Kommunista Párt KB-nak első titkára, kedden felhívással fordultak az ország népéhez. A felhívás bevezetőben hangsúlyozza, hogy a nép az elmúlt napokban ismét „fejlettségéről és bölcsességéről” tett tanúbizonyságot. Ennek köszönhető, hogy sikerült megtenni az első eredményes lépéseket a komplikált helyzet megoldására. A csehszlovák párt- és állami vezetők kijelentik: azon az úton akarnak tovább haladni, melyre januárban léptek, tovább kívánják erősíteni a szocialista társadalmi rendet, fejleszteni akarják annak demokratikus és humánus jellegét. Hangsúlyozzák, hogy minden erejükkel az ország, a világbéke és a szocializmus ügyét kívánják szolgálni. A népgazdaságot határozottan és céltudatosan építik, úgy, hogy az megbízható alapja legyen minden dolgozó jobb, gazdagabb és teljesebb életének. A csehszlovák vezetők felhívásukban kijelentik: a csehszlovák állampolgárok jogi biztonságát a szocialista fejlődés egyik sérthetetlen elvének tartják. A felhívás kiadói hangsúlyozzák, hogy sokoldalúan támogatják a művészet és tudomány fejlesztését, de elengedhetetlen feltételnek tartják a tudományos kutatás és a művészeti alkotó munka szabadságát és az alkotók kapcsolatait a világgal. A párt és állami vezetők kijelentik: mindezen problémák megoldása az ország belügye. Mindez azoknak az állampolgároknak is szól, akik különböző okok miatt külföldön tartózkodnak. (MTI.) Gazdasági életünk egészségesen fejlődik A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége kedden Kállai Gyula elnökletével ülést tartott. Meghallgatta Kállai Gyulának, a Hazafias Népfront elnökének beszámolóját az időszerű hazai és nemzetközi kérdésekről. Az elnökség kifejezésre juttatta egyetértését a beszámolóban elhangzottakkal, s megállapította: belpolitikai, gazdasági életünk egészségesen fejlődik. A Népfront-mozgalom feladatának tekinti, hogy a maga eszközeivel továbbra is elősegítse a gazdaságirányítás új módszerének megértését, az életben való alkalmazását. Továbbra is közreműködik a tsz-ek erősítésében és fejlesztésében, amelyek a jelenlegi aszályos esztendőben is bebizonyították a szocialista nagyüzemi gazdálkodás fölényét. Kállai Gyula tájékoztatója után az elnökség megtárgyalta és a vitában felmerült kiegészítésekkel elfogadta „A szocialista demokráciáról” című anyagot, amelyet Bugár Jánosné főtitkárhelyettes terjesztett elő. (MTI.)