Kisalföld, 1969. október (14. évfolyam, 227-253. szám)

1969-10-01 / 227. szám

KAPU (Nagy Éva feb­.) A Radnóti-brigád magára talált „Elajándékozott brigád­­napló” címmel az év elején megírtuk, hogy a Richards Finomposztógyár soproni te­lepének Radnóti-brigád­ja csendben, észrevétlenül meg­szűnt. A gyár mozgalmi szerveinek vezetői, a munka­verseny irányítói a legjobb brigádközösségek között tar­tották nyilván, holott már hónapok óta nem is létezett. Olyannyira nem, hogy díszes naplójukkal az újságírót akarták megajándékozni, mondván: náluk felesleges. A brigád ifjú tagjaival folytatott beszélgetésből az újságíró azt a következtetést vonta le, hogy a napló egyál­talán nem felesleges. Egy kis törődés, buzdítás hiány­zik a fiataloknak ahhoz, hogy a fellángolt, majd le­lohadt lelkesedésük feléled­jen, s a szalmaláng helyét egyenletes, kitartó munka foglalja el. Szót értettek A bírálatot megszívlelték. A mozgalmi, gazdasági veze­tők szót értettek a fiatalok­nál. Kérésükre velük egy műszakba helyezték Kovács Józsefet, s vezetésével újjá­éledt a Radnóti-brigád. S hogyan dolgozik? — Gyártmányaink korsze­rűsítésének kulcsa a festése — mondja az osztályvezető. — A kényes munkák zömét a Radnóti-brigád végzi. A minőségi jutalmazásról szóló kimutatás tanúsítja, hogy jól, hiszen levonás csak elvétve található. — Az elszámolás nem nyújt hű képet a minőségről, kivált a brigád tagjainak munkájáról — szól közbe Ko­vács József. — Hiszen a Radnóti-brigád egy műszak­ban dolgozik. Műszakváltás­kor nem mindig kész a ter­mék, át kell adnunk a vál­tóknak. S ha hibás lesz a fonal, nem derül ki, melyi­künk a felelős.... A másik két szakmányban nincs brigád, pedig az lenne az igazi verseny.... Versenytárs alakul — Jó ötlet — jegyzi meg a szakszervezeti bizottság ver­senyfelelőse. — A Radnóti­­brigád úgyis azon töpreng, mit tehet az éves vállalásán túl a felszabadulás­­5. évforduló­jának méltó megünneplésére. Kezdeményezhetné az új bri­gádok létrejöttét.... — Ha a művezetők segíte­nek, szívesen vállaljuk — válaszol Kovács József. Az osztályvezető ígéri, hogy a művezetők támogatása nem marad el, hiszen elsősorban nekik segítség, ha brigád ala­kul. Lám, a Radnótisok mi­lyen szépen megnevelték új munkatársukat!­­ — Készülünk a felszaba­dulási vetélkedőre — újsá­golja a Radnóti-brigád veze­tője. — Gyűjtjük az irodal­mat, de néhány könyvet nem találunk az üzemi könyvtár­ban. Az szb-titkár kéri, állítsák össze a hiányzó könyvek ki­mutatását, hogy azokat ide­jekorán beszerezhesse. — Elsők szeretnénk lenni a vetélkedőn — mondja Ko­vács József. Tartalmas közösség A brigádnapló rögzíti, hogy az év első felében ők kerültek a gyári munkaver­seny élére. Kirándulások, sportvetélkedő, múzeumláto­gatás bensőséges élményeit elevenítik meg a bejegyzé­sek, izgalmas, tanulságos po­litikai vitákról szólnak. Ar­ról is tanúskodnak, hogy a brigád tagjai az önképzésük­re nagy gondot fordítanak. Mindegyikük járat napilapot, négy folyóiratra fizetnek elő, cikkeit élénken vitatják. Minden jel arra mutat, hogy a megtorpanás után magára talált a Radnóti brigád. Tagjai belátták, hogy a brigádélet igazi tartalma nem az időnkénti nekirugasz­kodás révén elért látványos siker, szüntelen elismerés. Megértették, hogy a szocialis­ta címért a kiválók vetélked­nek, s a megtisztelő cím azokat illeti, akik következe­tesen és tudatosan töreked­nek önmaguk szocialista ne­velésére. (Jakusné) Polgári védelmi vetélkedő Duniaszep Példamutató rendezvény Szeptember 29-én ünnepi díszt öltött a dunaszegi mű­velődési otthon. Ott tartották az ünnepséget a fegyveres erők napja alkalmával, egy­bekötve a „Ki tud többet a polgári védelemről?” vetél­kedő helyi döntőjével. A zsúfolásig megtelt nagy­teremben Papp János, az ál­talános iskola igazgatóhelyet­tesének megnyitója után az úttörők adtak színvonalas kultúrműsort. Ezután került sor a vetélkedőre, amelyet szintén Papp János vezetett Lendületes irányításával, a közönséget is tanítva zajlott le a küzdelem az értékes dí­jakért. Az első helyezett egy Sokol rádiót nyert, és tárgy­­jutalmat kapott még öt ver­senyző. Az ajándéktárgyakat a község társadalmi szervei vásárolták. A zsűri — amelyben a töb­bi között helyet foglaltak a község tanácsi vezetői és a község orvosa — megelége­déssel értékelte a verseny­zők felkészültségét. Jelen­t H. a vetélkedőn Botond Gábor alezredes, az MHSZ Győr-Sopron megyei titkára is, aki elmondta, hogy Du­­naszeg ezzel a rendezvénnyel bebizonyította, hogy alkalmas lesz a körzeti döntő lebonyo­lítására is. A polgári védelem tömeg­­rendezvényeket szervező bi­zottsága ezúton köszönetet mond a vetélkedő rendezésé­ért és levezetéséért mind­azoknak, akik ebben közre­működtek, a község állami és társadalmi vezetőinek, valamint az iskola pedagó­­gusainak. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR, 1969. OKTÓBER 1., SZERDA ★ XXV. ÉVFOLYAM, 227. SZÁM ARM.­­ fffllér Erőt ad a bizalom A halászi technikuslányok Néhány évvel ezelőtt ho­zott határozatot a halászi Rá­kóczi Termelőszövetkezet ve­zetősége: a tsz-dolgozók me­zőgazdasági technikumot vég­zett gyermekeit a gazdaság­ban foglalkoztatja gyakorlati idejük alatt. Az elhatározás első gondo­latra nem látszik nagy dolog­nak, hiszen ismeretes, hogy szakemberhiány van a közös gazdaságokban. De ha azt nézzük, hogy a mezőgazda­­sági szakiskolát végzett falusi fiatalok, különösen a lányok közül mennyi elkallódik, ak­kor a halászi példa követésre méltó! A törődéssel nemcsak kedvet ébreszt a mezőgazda­­sági pálya iránt, hanem segít­séget is nyújt a kezdet ne­hézségével induló fiatalok­nak. Ennyit a határozatról. A megvalósításról pedig szolgál­janak bizonyságul a három fiatal brigádvezető, Keller Ilászlóné, Horváth Ottóné és Miksa Erzsébet által elmon­dottak. Hárman éppen hatvan éve­sek. Ketten néhány hete asz­­szonyok, de változatlanul mindenki így emlegeti őket: „a brigádvezető lányok”. Kel­­leiné és Horváthné a szüleik biztatására választották a nők számára még oly ritka szakmát. Miksa Erzsébetnek ehhez volt kedve. Az iskolá­ban mindhárman megszeret­ték nemcsak az elméleti, ha­nem a gyakorlati feladato­kat is. Ezt bizonyítja, hogy jeles és jó eredménnyel éret­tek 1967-ben és 1968-ban a Kőszegi Mezőgazdasági Tech­nikumban. Ezután pedig nagy lelkesedéssel kezdtek a nehe­zen várt önálló munkához. — Nagy örömet és bizton­ságot jelent, hogy hazajöhet­tünk a falunkba — mondta Kelleiné. — Osztálytársaink közül sokan betanított mun­kásokként dolgoznak gyár­ban, vagy irodisták lettek. Egy volt tanulótársam nem­régen így írt: „Vasalján dol­gozom a szövetkezetben, de azt se kérdezik meg tőlem, miért vagyok itt!”. A halászi szövetkezetben nagyon jól érzik magukat a technikuslányok. Szívesen gondolnak vissza a gyakorlat­ban töltött hónapokra, örül­nek, hogy igyekezetük eed­­ménnyel járt Munkájukkal elégedett a vezetőség. Így ke­rülhetett sor kinevezésükre is. — Jó érzés fiatalon felelős­ségteljes munkát végezni, hogy számítanak ránk, bíz­nak bennünk. Ez erőt ad a nagyobb feladatok vállalásá­hoz is — mondta Miksa Er­zsébet. A három technikus az ál­lattenyésztésben dolgozik. A reggeli etetésnél, fejésnél és az esti nyugovónál, szállításnál mindig ott vannak. A munká­hoz sok tanácsot kapnak a szövetkezet vezetőitől a napi megbeszélésen. Elvégezték a háromhetes továbbképző tan­folyamot, és állandó olvasói a szaklapoknak. A tapasztalatgyűjtésnél még nehezebb volt mindhár­muknak megszokni, megis­merni az embereket. — A tapasztalt, idős embe­rek tiszteletben tartásával, meghallgatásával akarjuk a tanultakat megvalósítani — mondták. Néha vitatkozni is kell. A régi szokásokat újak váltják fel. Az idősek nehezebben szokják ezt meg. De mindig közös nevezőre jutnak. — Ma már senki se sze­retne visszamenni abba az is­tállóba dolgozni, ahol még nincs gépi fejés. Pedig meny­nyire idegenkedtek a géptől az első időben a mi szüleink! — mondta Miksa Erzsébet. Mindennap új tapasztala­tokkal gazdagodnak, és beil­leszkednek egy nagy közös­ségbe. — Az iskola jól felkészít a munkára, de kevésbé az egyéb nehézségekre. Például arra, hogyan viselkedjünk, vagy teremthetünk jó kapcso­latot az emberekkel, munka­társainkkal. Jó lenne, ha a fiataloknak erről többet be­szélnének — mondták. És ha minden gazdaság se­gítené tagjai mezőgazdasági pályát választó gyermekeit az indulásban, még több fiatal találná meg helyét a szövet­kezetekben. Mint Halásziban. — b­i — Jól kereskedő szövetkezetek A SZÖVOSZ adatai szerint az év első nyolc hónapjában a múlt évi azonos időszakhoz képest­ 11,3 százalékkal növe­kedett a szövetkezeti keres­kedelem forgalma. A keres­let legnagyobb mértékben vi­déken is a vegyesipari cik­kek iránt nőtt. 12,7 százalék­kal többet adtak el, mint ta­valy 8 hónap alatt. A szövet­kezeti kereskedelem egyre fontosabb szerepet tölt be a lakosság, elsősorban termé­szetesen a vidék áruellátásá­ban. Jó áruellátással igyekez­nek kiérdemelni a falusi la­kosság elismerését. (MTI.) A fa Harom bőit Dísz­sorrá avatták Kekkonen elnököt Iráni változások Anyaság vagy kenyér Kenuvár város­ a az ETO Tájékoztató a munkaidő csökkentéséről Veres József munkaügyi miniszter a szakmunkáskép­ző pedagógusok újonnan ava­tott, Nyár utcai klubjában kedden tájékoztatta az újság­írókat a munkaidő csökken­tés folyamatáról és a szak­munkásképzésről szóló tör­vény országgyűlési vitájának tapasztalatairól. Elmondotta, hogy a párt IX. kongresszu­sának határozata értelmében 1968-ban nagy méretekben megkezdődött az ipari és épí­tőipari dolgozók heti 44 órás munkaidejének beveztése, amely 1968-ban 820 000, az idén pedig 850 000 embert érintett a nagy tömegeket foglalkoztató kategória dol­gozói részére jövőre befeje­ződik a munkaidő-csökken­tés. új búzafajtákat nemesítettek ki a Magyar Tudományos Akadémia mar­tonvásári Mezőgazdasági Ku­tatóintézetében. A hivatalo­sa­n még csak jelöltnek mi­nősülő fajtákat az idén első ízben termesztették üzemi méretekben is. Valamennyi kitűnően szerepelt. Hozamuk még az ez idő szerint leg­jobbnak tartott Bezosztáját is meghaladta. Különösen sokat várnak a szakemberek az Mv —69-es és az Mv—16-os faj­tajelöltektől, amelyeket a Bezosztája 1-ből és a Fertő­­di 193-asból kereszteztek.­ ­ (MTI.) K­alászos jövő A szeptember végi nap csalóka fényé­ben jólesően hunyorog az ember az ablak­üveg mögött. De kint a határban hajat, nad­rágszárat csattogtat a szél, borzongás fut végig a hátamon, mintha a játékos „szél­­húgok” a kabát alá is belopóznának. Ők a Szigetköz bolondos gyerkőcei. Vidámak, szeleburdiak, s vasárnap óta csípősek. A bácsai határban három traktor zaja sem tud versenyre kelni a Duna felől mor­golódó széllel. Az őszi búza van soron. A vetőgép a kalászos jövő magjait hinti szerte­szét. Vigyázva, ahogy a jövőért aggódni illik, s szorgalmasan, ahogy a szemhatáron emel­kedő nap és a jól honorált munkafegyelem diktálja. Egy szusszanásra mégis megállnak a se­ Ténykedők. Megszomjaztak a szóra, mert a gondos munka nem tűri a fecsegést. A se­gítő, aki meglovagolta a vetőgépet, letörli magáról a port. Élővillan borotvát sosem látott gyerekarca. Még nincs tizenhét éves, de ahogyan jövőjéről beszél, meghazudtolja fiatal korát. — Két éve dolgozom a bácsai termelőszö­vetkezetben alkalmazottként. Tag majd csak később lehetek, a korom miatt. Ismerkedem a gépekkel. Januárban traktorosiskolára küld a tsz. A hepehupás kocsiúton pótkocsi árvál­kodik. A vetésnél nélkülözhetetlen. Csak rá kell nézni a vetőmagtól dagadó zsákokra. Azt gondolná az ember, a zsákok tartalma elegendő volna az egész határ bevetésére. A traktoros biztos a dolgában. Estig elfogy a negyvennyolc mázsa. A vetőgép tartálya eszi a magot. A mérhetetlen száj „egy evésre” hat zsák búzát elnyel. Kiss Lajos traktoros meginvitál egy kis munkára. Vessünk együtt! A segítő felka­paszkodik a vetőgépre. Elöl a traktor, mö­götte a vetőgép és a korona. A lassú me­netet éhes varjak zárják be. Magvak után keresgélnek a felszálló porfelhőben. A traktorosnak úgy segítek, hogy nem szólok hozzá. Tekintete eggyéolvad a vetőgép tárcsái által húzott nyomvonalul. Gyorsan haladunk. A szélvédő előtt önfeledten hin­tázik egy muris kabalamackó. Az MTI piló­tájának is segíthet? A föld végén elkanyarodunk balra. Meg­­farolt homokhernyók másznak a nyomunk­ban. A segítő arcát ismét belepte a por. Most nem ügyel rá. Éberen őrködik, hogy a magot kibocsátó nyílások el ne duguljanak, és emiatt foghíjas ne legyen a vetés. Külön­ben meglátni másfél hét múltja, amikor ki­serken a földből az őszi búza. A fo­r­di­t­ó sikerült. Szembetaláltuk magunkat a faképnél hagyott pótkocsival. Irány a dűlő túlsó vége! Pár perc alatt ismét elérjük a kocsiutat. A különös „helyi járat” egyetlen utasa lekászálódik a magas ülésről, nyomában a traktorossal, aki hu­szonnyolc éve szánt, vet, arat, s fel sem tűnik már neki, hogy megálláskor a lovak gyeplője helyett a traktor fékjét húzza meg. (Pákovics)

Next