Kisalföld, 1970. március (15. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-28 / 74. szám

Győr szíve dobogni kezdett Huszonöt esztendővel ezelőtt, 1945. március hó 28-án szabadították fel a szovjet csapatok Győr városát, a Kisalföld stratégiai szempontból is legfontosabb központját a fasiszta német megszállás és a nyilas rémuralom alól. E sorsdöntő nap elérkeztéig azonban, főleg az utolsó hetekben , hónapokban még a súlyos megpróbáltatások és szenvedések hosszú sorával kellett a lakosságnak szembenéznie. Az előző év tavaszán, a gyászos emlékű április 13-án bekövetkezett első és legszörnyűbb bombázás már jó előre jelezte ugyan a hadszíntér közeledését, de a valóságos hadiállapot, minden velejárójával együtt, csak 1944 végétől kezdve éreztette közvetlen hatásait, amikor Budapest körülzárása folytán Győr is a frontvárosok sorába lépett. Éhező város A fejvesztettség, a kapkodás katonai és polgári vonalon egyaránt ekkor már mindinkább elhatalmasodott, és a megszálló fasiszta németek, valamint a nyilasok által elkövetett kegyetlenkedések szinte napirenden voltak. Miközben a napilapokból vagy a rádióadásokból a lakosság állandóan csak a tényleges helyzetet elkendőző hadi jelentésekről szerzett tudomást, viszont a saját bőrén tapasztalta, hogy a közállapotok romlásával egyidejűleg, a mindennapi élet elsőrendű szükségleteit sem tudja kielégíteni, a pánikszerű hangulat terjedését már alig lehetett megakadályozni. Még inkább fokozták a nyugtalanságot az olyan intézkedések, amelyek a megye területén végrehajtandó erődítési munkálatok meggyorsítására és a Németországba történő áttelepítések mielőbbi lebonyolítására irányultak. A polgári menekültek és a visszavonuló katonai egységek ugyanakkor már megoldhatatlan étkeztetési és elszállásolási problémák elé állították a hatósági szerveket. Az élelem- és anyaghiány különben az új esztendő első heteiben aggasztó méreteket öltött. A lakosság húsellátása a minimumra csökkent, a tejárusítás pedig teljesen szünetelt. A községekre kivetett terménymennyiségeket csak karhatalmi úton lehetett több-kevesebb eredménnyel behajtani. Tüzelőanyagot még a péküzemek részére is alig tudtak biztosítani, és jellemző, hogy pl. január elején a mentőszolgálat benzinhiány miatt már nem tudta rendszeresen ellátni feladatait, holott elég dolga akadt volna, hiszen a flekktífusz is egyre jobban szedte áldozatait, és a sorozatos légitámadások során mindig szükség volt arra, hogy a sérültek, sebesültek gyors orvosi segélyben részesüljenek, erőszakos cselekmények. Magánlakások, iskolák vagy más középületek értelmetlen, nem egy esetben szándékos megrongálása, kifosztása miatt hiába emeltek panaszt az érdekelt magánszemélyek vagy hatóságok az illetékes parancsnokságoknál. A megígért vizsgálatok, felelősségrevonások szinte mindig elmaradtak, illetve nem is voltak lefolytathatók, mivel a harcban álló egységek — a többszörös átcsoportosítások következtében — állandóan változtatták helyüket. Ellenállók Az utolsó hónapokban egyébként az ilyen panasztevők, feljelentők a fasiszta és nyilas rendszer ellenségeinek listájára kerültek, és további sorsuk általában hasonló módon alakult, mint ama hazafiaké, akik háborúellenes magatartásuk, baloldaliságuk miatt a helyi GESTAPO vagy a nyilasok letartóztatásában álltak. Az utóbbiak részben a győri Duna-parton, részben a megyei börtönök sötét celláiban haltak meg a szabadságért. A megfélemlítések hatása alatt a polgári lakosság már akkor sem merte szavát hallatni, amikor a 15—17 éves leventeifjakat karhatalom útján gyűjtötték össze és hurcolták Németországba, vagy amikor az úgynevezett „Zsuzsanna-védőállás” munkálataihoz az asszonyokat, gyerekeket és betegeket hajtották ki a határba télvíz idején. De voltak, akik mégis ellenálltak, ha nem is nyíltan, de a tettek, az elszánt cselekvések erejével. Az illegális mozgalom tagjai, gyári dolgozók, névtelen hazafiak, egyszerű falusi emberek olyan magatartásról tettek tanúságot a legnehezebb körülmények között, amely nemcsak 25 év távlatában, hanem minden időben az utókor elismerését, csodálatát fogja kiváltani. Ellenállási, tiltakozási tevékenységük igen sokrétűen jelentkezett.. A hadiüzemekben — a lehetőségekhez mérten — lassították a termelést, szabotáltak a gépjavítások és az utánpótlási szállítások körül, elrejtették a gyártásokhoz szükséges anyagkészleteket, szállást és élelmet adtak aatonaszökevényeknek, a bújkáló zsidóknak, a csoportjaiktól elszakadt partizánoknak és minden úton-módon megnehezítették — helyi viszonylatban — a fasiszta német hadigépezet amúgy is már erősen akadozó működését. „Gyűlés tartassák" Az ellenszenv, a passzivitás a lakosság egyéb rétegeiben is hétről hétre észrevehetően fokozódott, így nem meglepő, hogy Iilagyarffy Gyula nyilas főispán (egyben hadműveleti kormánybiztos) március hó 14-én — két héttel a város felszabadulása előtt — az alábbiakat jelentette a nemzetvédelmi és propagandaminiszternek: „Törvényhatóságaim területén a néphangulat nyomott. Kívánatosnak tartanám, hogy a nagyobbrészt ipari munkásokkal lakott, 7000 lelket számláló Győrszentiván községben és Mosonmagyaróvár megyei városban (ahol a Nemzetvezető személyes országjárása alkalmával nem tudott megjelenni) propagandagyűlés tartassák. A gyűlések megtartása azért volna szükséges, hogy a lakosság hangulatát a nyomottságból a győzelembe vetett lelkes hitre emeljük!” — Ehhez az „optimizmushoz”, úgy hiszem, nem kell külön kommentár. Ekkor az ágyúdörgés már éjszakánként behallatszott a városba, és mindenki tisztában volt azzal, hogy a háború sorsa a közeli frontszakaszokon is már eldőlt, és Győr— Moson megye községeinek, valamint székhelyének felszabadítását már semmiféle erő sem tudja megakadályozni. Az említett népgyűlések megtartására természetesen már nem kerülhetett sor, sőt az egyre jobban növekvő pánik miatt, a legsürgetőbb katonai intézkedéseket sem lehetett végrehajtani. A nyugati határok felé menekülők ezrei ugyanis elárasztották a legfontosabb közlekedési útvonalakat úgyannyira, hogy a szétvert és menekülő német páncélos hadtestek visszavonulását is akadályozták. A szabadság hajnala Győrött és a járásokban március hó 23-án jelentek meg, a polgári kiürítés azonnali végrehajtását elrendelő falragaszok. A zűrzavar ekkor már elérte tetőfokát, és napokra szinte megbénította az egész megye, de különösen forgalmas székhelyének vérkeringését. — A Vörös Hadsereg főparancsnokságának utasítására — még március hó 16-án megindított — nagy erejű támadás, a jól ismert „bécsi hadművelet” viszont Győr szempontjából éppen ebben az időszakban lépett döntő stádiumába. A kedvező fordulatot az idézte elő, hogy a Balaton és a Duna északi folyása közt kiépített német védelmi vonalat áttörte a Malinovszkij marsall vezette II. Ukrán Hadseregcsoport bal szárnya és a Tolbuhin marsall parancsnoksága alatt álló III. Ukrán Hadseregcsoport jobb szárnya. A Mezőőrs, Tápszentmiklós és Felpéc irányában előretörő szovjet elővédek, túlnyomórészt páncélos Beszéljen arról a napról Martin Imréné, a pestimrei Zrínyi utca 34. szám alatt lakó asszony, akit 1945. március 25-én vittek be a csornai kórházba, és terhesen kínlódta végig a kiürítés napjait és óráit, végül egy öregasszony, maradt mellette leforrázott unokájával. A kedves nővérek félelmükben a pincében húzódtak meg és litániákat imádkoztak... „De ezt már csak akkor tudtam meg, mikor kétpercenként jöttek rám a görcsök, és segítséget szerettem volna találni a kongó folyosókon és üres termekben, és mentem a hangok után, le, a pincéig. Az öregasszony maga is tehetetlen volt, rá nem számíthattam. Vissza még hosszabban, talán egy óráig tartott az utam, akkor már az utcán, a kórház szomszédságában is ropogtak a fegyverek, a hitleri gázkamrákban, mintegy 4000 munkásnak kellett a külföldre telepített gyárrészlegekkel otthonát, családját elhagynia, és legalább 7—8000 elhurcolt levente sorsa pecsételődött meg idegenben, nem csekély részben a hungarista légiók értelmetlen tűzharcaiban. Minden erőm elhagyott. Kinyitottam az ablakot, hogy leugrok ...” Ennyi az emléke Martin Imrénének azokról az órákról. A szülésben már szovjet emberek segítettek neki, ők hagytak ott a kisfiúnak kelengyeként (mit adhat egy katona!) öt kiló vattát, s egy másik csaport vitte magával Újkérre. Ott jelentették be a kisfiú születését, aki ma éppen annyi idős, mint felszabadulásunk, Monoron lakik, a 17-es számú tanyán, és KISZ-titkár a kőbányai Radiátor gyárban. A csornaiak emléke, hogy az első szovjet katonák Rábapordány és Dör irányából jöttek, jelentősebb harcok nem voltak a község területén, mert a németek az utánpótlási út kettévágásától rettegve, rohantak Sopron irányába. A történelem úgy emlékezik a Bécs előtti utolsó védelmi öv, a Rába-vonal áttörésére, hogy a szovjet alakulatok széles szakaszon keltek át a folyón. Ezt bizonyítja az is, hogy az átkelést követő órákban húsz kilométert haladtak előre, s felszabadították szinte a teljes csornai járást. De előző este, majd később a hídfőállás birtokbavételéért elkeseredett harcokat folytattak a székesfehérvári védelmi térségből átcsoportosított 6. SS páncélos hadsereggel, a korábbi áttörések során súlyos veszteségeket szenvedett német 6. hadsereggel és a magyar 3. hadsereg maradványaival. A Rába vidékét, köztük Csornát is felszabadító 4. gárdahadsereg Komló térségéből érkezett a Nyugat-Dunántúlra, a 9. gárdahadsereg pedig a székesfehérvári harcokból, a Rába mentén tehát másodszor mérte össze erejét a 6. SS páncélos hadsereggel. A csornai járás területén Árpásnál és Rábasebesnél voltak súlyos harcok. A rábasebesi erdőt csak szuronyrohammal tudták elfoglalni az elsőnek átkelt szovjet alakulatok. A lakosok emlékezése szerint ebben az erdőben nyolcszáz fiatal szovjet katona áldozta életét szabadságunkért. Páliban a németek tartós védelemre rendezkedtek be, de menekülniük kellett. Egy német motorkerékpáros katona, menekülése utolsó tetteként fél- egységek március hó 26-ától kezdődően egymás után szabadították fel falvainkat, majd március hó 28-án dél felé már Győr utcáin harcoltak. Estére a város Dunán és a Rábán inneni részét elfoglalták, öt nap múlva pedig az akkori Győr— Moson megye utolsó községéből is elüldözték a fasiszta német utóvédeket. A tulajdonképpeni harcok tehát ebben a térségben aránylag igen rövid ideig tartottak, mégis nagyon súlyos ára volt annak, hogy falvaink és 26 légitámadást szenvedett megyeszékhelyünk a szabadság hajnalára ébredjenek. Sepp Dietrich német SS-tábornok még az utolsó napokban is határozottan kijelentette, hogy Győrt védeni fogják, és fontosabb műtárgyait szükség esetén elpusztítják. Így, is történt. A város valamenynyi jelentősebb hídját felrobbantották (a fehérvári úti felüljáró híd kivételével), akárcsak a vasút- és a hajóállomást, és a műszaki alakulatok még a reménytelen védekezés óráiban is olyan rombolásokat hajtottak végre, hogy Győr városa a háborús károkat szenvedett magyar nagyvárosok listáján végül is a negyedik helyen szerepelt. Csornai jelkép: élet született A megújult Győr, a Bartók Béla úti lakótelep (Katona Miklós felv.) Fasiszta terror Amikor a városvezetés élére került nyilas polgármester, dr. Karsay Árpád hivatalosan is bejelentette: „Győrnek fel kell készülnie a menekülésre!”, a városban állomásozó német parancsnokság sem bízott már a tartós és sikeres védekezés lehetőségeiben. Az ismételten kiadott jelentések a „rugalmas elszakadási hadmozdulatokról” megrendítették a csodafegyverekbe vetett hitet, és a fasiszta német Wehrmacht soraiban is alaposan meglazították a katonai fegyelmet. Ennek következtében egymást érték a súlyos kihágások, a polgári lakossággal és az állam közvagyonával szemben elkövetett Vádoló összegezés Még szomorúbb képet kapunk, ha az élők soraiban bekövetkezett veszteségeket és egyéb létszámcsökkenéseket vesszük figyelembe. Győr—Moson megye területén — természetesen a megyeközpontot is beleszámítva — kb. 6000 katona esett el, illetve került fogságba, hozzávetőleg 5200 zsidó pusztult el Új élet indul Az élelem- és anyagkészleteiből kifosztott, forgalmában és vérkeringésében megbénított város a felszabadulás első óráiban, napjaiban szinte vigasztalan képet mutatott. Az itthon maradottak közül azonban Sokan — munkások, parasztok, értelmiségiek egyaránt — a reménytelennek látszó helyzetben sem vesztették el fejüket. Sőt éppen ebben a válságos állapotban érezték legjobban, hogy elérkezett a cselekvés, az igazi helytállás ideje. Tudták, reájuk hárul a felelősség, hogy a már megalakult helyi MKP iránymutatása és kezdeményezései alapján megtegyék az első lépéseket a népi forradalmi szervek megalakítása és a legsürgetőbb feladatok megoldása végett. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front koalícióján belül sorra megalakuló helyi pártszervek és a szakszervezetek már április 6-án megalakították a Győri Nemzeti Bizottságot, amely még aznap megkezdte működését, hogy az ország egyik legjelentősebb vidéki városában, Győrött is meginduljon újból az élet a kiégett műhelycsarnokok és az üresen tátongó, üszkös falú lakóépületek romhalmazain.