Kisalföld, 1970. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-07 / 184. szám

Ifjúsági parkot kapnak a győri fiatalok Az MSZMP Központi Bi­zottságának az ifjúsággal foglalkozó februári határoza­ta egyebek között a fiatalok szórakozási lehetőségeinek javítására is kitért. Az állás­­foglalás szerint olyan szóra­kozóhelyeket kell létrehoznni, ahol olcsón, megfelelő felügye­let mellett és tömegesen szórakozhat az ifjúság. A határozat nyomán a bel­kereskedelmi miniszter első helyettese és a KISZ KB egyik titkára megtárgyalta és írásban rögzítette az ifjúsági szórakozóhelyek létrehozásá­nak lehetőségeit. A belkeres­kedelem és ezen belül a ven­déglátóipar vállalta, hogy egyelőre a megyeszékhe­lyeken olyan szórakoztató egységeket hoz létre, ahol a fiatalok olcsón és kultu­­rált körülmények között tölthetik az idejüket. Ezeket az egységeket a bu­dapesti Ifjúsági Park mintá­jára rendezik be, üzemelésük is hasonló módon történne. Tegnap délelőtt a KISZ Győr-Sopron megyei Bizott­ságán gyűltek össze a városi pártbizottság, a városi tanács, a megyei és városi KISZ-bi­­zottság, valamint a Győr- Sopron megyei Vendéglátó Vállalat képviselői. A tár­gyalás résztvevői a Győrött létesítendő ifjúsági parkról tanácskoztak. Az elképzelés: a Bercsényi liget keleti ré­szén (a kézilabdapálya és a rendelőintézet között) épül meg az ifjúsági szórakozó­hely. Mivel az egység kora tavasz­tól késő őszig lenne nyitva, csak egy nagy kiszolgáló épületet kell felhúzni. Egy zenekari emelvény, két-há­­rom, a táncosok számára be­tonozott rész szükséges, és máris birtokba vehető az if­júsági park. A későbbiekben a szabadtéri rész fölé esetleg a GRABOPLAST által gyár­tott műanyagsátort húznák. Szerény belépődíj ellené­ben jó zenére táncolhatná­nak a fiatalok, és a KISZ Győr városi Bizottsága szer­vezi meg a felügyeletet. Az építkezés még az ősz­szel megkezdődik, és az elképzelés szerint már a jövő év tavaszán nyit az ifjúsági park. A vendég­látó vállalat fedezi az építkezés költségeit. A város vezetői tehát hoz­zájárultak a régóta várt if­júsági szórakozóhely létesí­téséhez, most már a fiatalo­kon a sor. A gyors megvalósítást se­gíti, ha a város ifjúsága megmozdul, és társadalmi munkát vállal az­ építke­zésnél. Erre számít is a KISZ me­gyei és városi bizottsága, mert az előzetes tájékozó­dásnál, a titkári értekezlete­ken a KISZ-fiatalok vezetői már megígérték a segítséget. Helyes lenne, ha a rokon­szenves kezdeményezés igazi fiatalos lendülettel és az el­képzelések szerint, késede­lem nélkül megvalósulna­ Cs. A. Marxista-leninista esti középfokú iskola Hat a­ osztály Az 1968*—69. tanévben a Pannonhalmi Gimnáziumban vezette be kísérletképpen az MSZMP Győri Járási Bizott­sága a marxista—leninista középfokú oktatást. Mint ar­ról annak idején is hírt ad­tunk, a­­kísérlet bevált, a sze­mináriumokat érdeklődéssel látogatták a diákok. Elmond­ták: az új tárgy segített a történelem-tanulásban, s a­ napi politikai kérdések ösz­­szefüggéseinek átlátásában is. Az idei tanévben négy ki­helyezett osztályt szervez a járási pártbizottság: az Ikré­­nyi, a Nagy­szent­jánosi Álla­mi Gazdaságban, Téten, Pan­nonhalmán és két központi osztály a Győri Járási Ta­nácson. Az első alkalommal kezdődik Ikrényben és Téten ez az oktatási forma. Visszahódítják a Balatontól a 100 évvel ezelőtti partvonalat Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb partszabályozási munkája kezdődött meg a Balaton déli partján. A nyá­ri időszakban — bár Siófok és Balatonvilágos között nap­jában sok tízezren strandol­nak — a kotrógépek folya­matosan és zavartalanul dol­goznak. A szabályozás része annak a programnak, amely szerint 40 kilométeres szakaszon sza­bályozzák a déli partot. Siófok és Balatonvilágos között 4 esztendő alatt 8 ki­lométeres szakaszom 150 mé­terrel beljebb viszik a par­tot. Ezzel mintegy 150 hek­tárnyi szárazföldet nyernek a tó jelenlegi medréből. Való­jában azonban nem vesznek el a Balatonból, csupán visz­­szahódítják a 100 esztendő­vel ezelőtti partvonalat. A kotrással és a kőgát mögötti feltöltéssel homokos, lidó­­szerű partszakaszt alakítanak ki. A munka további előnye, hogy csökkenti a víz párol­gási felületét, rövidíti a se­kély vízterületet, de még ele­gendő helyet­­ hagy a gyer­­mekfürdőzőknek. A tó sze­gélyéből nyert szárazföldi te­rületet nem építik be, meg­hagyják közterületnek és lét­rehozzák a későbbi, Balaton körüli körsétány első szaka­szát. (MTI) A nő, a férfi és a szívbetegség NEW YORK Háromszor annyi férfi hal meg szívbetegségben, mint nő. Az Egészségügyi Világszervezet je­lentése szerint 1955-től 1967-ig gyorsan emelkedett a szívbeteg­ségekben elhunyt férfiak száma, de a nők esetében a halálozási arányszám csökkent. Hollandiában a legszámottevőbb az emelkedés: a szívbetegségben elhunyt férfiak száma 66 száza­lékkal emelkedett - a nőké azon­ban négy százalékkal csökkent. Japánban ezzel szemben férfiak és nők esetében is­­csökkenés tör­tént: a férfiak száma 14, a nőké pedig 39 százalékkal csökkent. (MTI) Miért nem volt víz tegnap délelőtt Győrben? Tegnap délelőtt, éppen a főzés kezdetén, 9 óra 15 perckor hiába nyitogatták Győrött a háziasszonyok a vízcsapokat. — Miért nincs víz Győ­rött? — érdeklődött ügyele­tes munkatársunk. A Víz- és Csatornamű Vál­lalatnál ezt mondták: —• Mi is bosszankodunk. A révfalui vízmű leállt, mert nincs áram. A révfalui vízműnél Meré­nyi István osztályvezető csak ennyit tudott: — Áramszünet van, hogy miért, nem tudom, de az ÉDÁSZ dolgozói szünet nél­kül keresik a hibát. A vízmű szivattyúi az áramhiány miatt álltak le. És mit tud az esetről az ÉDÁSZ üzemirányítója, Szu­­kop Sándor? — Valóban áramszünet van. Az OVIT-állo­másról ki­induló 20 kilovoltos vezeté­kek elromlottak. Közülük kettő a révfalui vízművet lát­ta el árammal. A harmadik Gönyüre vezet. A hiba miatt áramszünet van Nagyszent­­jánoson, Gönyün és Győr­­szentivánon is. Azért, hogy Győr ne maradjon víz nél­kül, azonnal intézkedtünk. Egy 3,5 kilovoltos vonalról látjuk el árammal a révfalui vízművet. Ez azonban igen kis teljesítményű, így a víz az emeletekre nem tud fel­jutni. A hiba keresésén szü­net nélkül dolgozunk. Az öt szervizkocsival állandó ösz­­szeköttetésünk van. A gönyüi vonalon délben megtalálták a hibát, két túlfeszültség-le­vezető szétrobbant. A javí­tást azonnal megkezdtük. A kocsikkal húsz ember van a helyszínen. Szukop Sándor délután fél háromkor jelezte: — A másik hibát is megta­láltuk. A vízi­ű és az OVIT közötti szakaszon leégett az áramkötés. A javítás azonnal megkezdődött. Öt szakember dolgozik. Kote­k Józseftől, a Győri Víz- és Csatornamű Vállalat főmérnökétől délután tudtuk meg: — A győri váratlan víz­gondon a magunk módján se­gítünk. Bekapcsoltuk a tar­taléktelepet, a Bak-malmi­­ törpe vízművet. A vízellátás ezzel még nem tökéletes. Sőt, zavaros lesz a víz a hálózat­ban lerakódott szennyezett­ség miatt Ez azonban az egészségre nem káros. A víz tisztítását a hálózat javítása után azonnal megkezdjük. Az öblítést éjszaka fokozzuk, így péntek reggelre remélhe­tőleg tiszta és elegendő vizet tudunk adni Győr lakóinak. (ksa) Pórul járt garázda Kanna György 27 éves győ­ri lakost, az ÉPFU Vállalat dolgozóját szerették munka­helyén mindaddig, míg az el­ső pohár szeszes italt el nem fogyasztotta. Italosan köte­kedő, durva ember lett. Július 14-én délután az ÉPFU Vállalat Radnóti Miklós Ifjúsági Klubjában 8 üveg sört ivott meg, és zár­órakor is tovább akart inni. Figyelmeztették, hogy hagyja el a helyiséget. Erre durván nekiugrott a gondnoknak, és kilökte az udvarra. Az esés miatt a gondnok agyrázkó­dást, é­ a száján nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ellene eljáró rendőrnek nem adta át sze­mélyi igazolványát, hanem hamis adatokkal félrevezette. Hazafelé botorkálva szem­bejött vele egy húszéves lány, a Pamutszövő- és Mű­bőrgyár dolgozója. Átölelte és a földre rántotta. A lány sikoltozni kezdett. Kanna el­futott és a közeli szovjet lak­tanyába menekült. A szovjet katonák azonnal értesítették a rendőrséget. Letartóztatták és garázda­ság miatt vonják felelősségre. Tudni illik, hogy mi illik... A divatos sláger meghall­gatása 25 forintjába került G. Zoltán fiatal levélírónk­nak. Iskolából ment haza a győri 4-es autóbuszon, és be­kapcsolta a zsebrádióját. A kalauznő figyelmeztette, hogy kapcsolja le. Nem kapcsolta le, mert a kocsiban nem volt kiírva, hogy rádiózni tilos. Az esetről készült jegyző­könyv más szabálytalanságot is említ: „G. Zoltán hangosan bömböltette a zsebrádióját, s a kalauz figyelmeztetésére még jobban felerősítette. Il­letlen megjegyzéseket tett, amikor a megállóhelyek ne­vét a kalauz bemondta. A jelzőcsengővel össze-vissza csengetett, ezzel veszélyeztet­te a le- és felszálló utasok biztonságát. A felszólítás eredménytelen maradt...” Fiatal olvasónk azzal ér­vel, hogy nincs az autóbuszo­kon tiltó tábla, honnét tud­ná, hogy rádiózni nem sza­bad. No, igaz, csak a legfonto­sabb általános rendelkezések olvashatók az autóbuszokban. A j­ólnevel­tségre utalás már idejét múlta. Azt felhívás nélkül is elvárja az utazókö­zönség, hogy a táskarádiót senki se bömböltesse a fülé­be. R. R. N­MÚV vezérigazgatósága közli az augusztus 8—14. között Szom­bathelyen rendezendő Vas megyei jubileumi kiállítás és árubemu­tató látogatói részére a MÁV és a GYSEV vonalain a Dunántúl­ról Szombathelyre 33 százalékos mérséklésű menetdíj-kedvez­­ményt nyújt. A menetkedvezmény odautazás­ra augusztus 7-én 0 órától au­gusztus 14-én 12 óráig, visszauta­zásra pedig augusztus 8-án 12 órától augusztus 15-én 24 óráig érvényes. A jegyet visszautazás előtt Szombathelyen a kiállítás és árubemutató pénztáránál le kell bélyegeztetni. Az utazást ez­zel a jeggyel sem az oda-, sem a visszaútban nem szabad meg­szakítani. (MTI) Nézzétek, fényképeznek! (II. fi. felv.) M­A: 1970. augusztus 7., péntek, Ibolya napja. A Nap kél: 4,28, nyugszik: 19,11 órakor. A Hold kél: 9,44, nyugszik: 20,52 órakor. ★ HETVEN ÉVVEL ezelőtt, 1900. augusztus 7-én halt meg Wilhelm Liebknecht, a német és a nemzetközi munkás­­mozgalom kiemelkedő személyi­sége. 1826-ban született, s már fiatal újságíróként, részt vesz az 1848— 49 évi német polgári forradalom­ban; bukása után Svájcba, majd Nagy-Britanniába emigrál. Lon­donban Marx és Engels befolyása alatt szocialista lesz. A nemzet­közi munkásmozgalom két nagy vezérével halálukig baráti kap­csolatban áll. Liebknecht 1862-ben visszatér Németországba, ahol megszervezi az I. Internacionálé német szekcióját, 1869-ben pedig Bebellel együtt létrehozza a Szo­ciáldemokrata Munkáspártot, amely 1875-ben egyesül a Lassalle által alapított Általános Német Munkásegylettel. A kivételes törvény idején (1878—90) az Illegalitásba kénysze­­rített párt vezére és 1891-től ha­láláig a párt Vorwärts című lap­jának szerkesztője. 1889-ben részt vesz a II. Internacionálé megala­pításában; következetesen harcol a militarizmus ellen. Forradalmi tevékenységéért többször bebör­­tönzik. ★ KÉMÉNYÁTADÁS: A Gyárkéményépítő Vállalat győri építésvezetőségének dolgozói az utolsó simításo­kat végzik a Győri Házgyár nyolcvan méter magas, csú­­szó zsaluzás­os eljárással ké­szített vasbetonkéményén. A több mint hárommillió forint költséggel épített , kémény műszaki átadása tegnap volt.­­ Nyolcszáz vagongyári dolgozó és 300 gyermek üdül ebben az évben a vállalat soproni és balatonszemesi üdülőjében. A szakszervezet az idén még több mint 1000 személy üdültetését tervezi. Helyén a markoló, össze­szerelték a MAHART győri kikötőjében a sok millió fo­rint értékű markolódarut. Eddig a kikötőben nehéz fi­zikai munkával rakták át a vasúti kocsikból a bauxitot az uszályokba. A jövőben a munka zömét a gép végzi majd a dokkmunkások he­lyett. Üton az utánfutó. A Győ­ri Lakatos- és Fémtömegcikk Ksz által készített, a BNV-n nagy közönségsikert aratott utánfutó első, már rendelés­re készített példánya útban van Franciaország felé. Egy szolnoki orvos indult vele ki­rándulásra. A szövetkezetben egyébként már sorozatban készítik az utánfutókat. Isten ügyvédi képviselete Kaliforniában a hippik egy csoportját a hatóságok azzal vádolták, hogy megsértették az építkezési és egészségügyi előírásokat. A hippitanya ve­zetője, Lou Gottlieb elutasí­totta a vádat, mondván, a farm „isten birtoka”, ezért a hatóságoknak személyesen istenhez kell fordulniuk. A zavarba jött Santa Rosa-i bí­róság most azon elmélkedik, hogy istennek joga van-e ügyvéddel képviseltetnie ma­gát.­­ A Finn Szövetkezeti Ke­reskedelmi Központ elnöke és másik két vezető munka­társa látogat ma Mosonma­gyaróvárra Takács András­nak, a MESZÖV elnökének kíséretében. A vendégek megtekintik a mosonmagyar­óvári Kisalföld Áruházat. Pihenő pedagógusok. Negy­ven, kapuvári pedagógus uta­zik a napokban Szegedre. A városnézés után két opera­­előadást tekintenek meg a szegedi ünnepi játékok mű­sorából. Várható időjárás ma estig. Nappali felhőképződés, szórványos helyi záporral, zivatarral, esetleg jégesővel. Gyenge légáramlás, a ziva­tar idején átmeneti szélerősö­dés, az igen meleg idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 33—35 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál tegnap 11 órakor 25 fok volt. (MTI) ★ AUSZTRIÁBAN nyugat felől kisebb felhő­átvonulá­sok, túlnyomórészt derült, száraz, meleg idő, helyenként futó záporokkal. Mérsékelt délnyugati szél. ★ : A DUNA vízállása Duna­­remeténél csütörtökön 428 centiméter volt, Győrött a RÁBA 290 centiméter, apadó jellegű. ★ — Felmérik megyénk ter­melőszövetkezeteinek a még nem termő gyümölcsös és szőlőültetvényeit. A munkát e héten kezdték meg az Or­szágos Ültetvénytervező Vál­lalat Győr-Sopron megyei csoportjának szakemberei. Az orvos így szól a pá­cienséhez: — Szerintem jót ten­ne önnek egy kis tenge­ri levegő. Megengedheti ezt magának? — Hogyne, doktor úr! Ugyanis tengerész va­gyok. Beköltöznek az ég alól. A BUDALAKK Festékipari Vállalat győri gyáregységé­ben eddig a szabad ég alatt tároltak sok árut. Most 2,5 millió forint költséggel egy ezer és egy ötszáz négyzetmé­teres raktár készül. A na­gyobbik tárolóhelyiséget rö­videsen átadják rendeltetésé­nek.­­ Pormentes utat készített Zsira község a falu Und fe­lőli szakaszán. A munkát há­zi kivitelezéssel oldották meg, a költségek nagy részét a lakosság vállalta magára tár­sadalmi munkájával.­­ Taggyűlést tart augusz­tus 8-án, szombaton délután 4 órakor Győrött, a MESZÖV- székházban a győri nyúlte­­nyésztő társulás. A gyűlésen előadást tart dr. Csikvári László főorvos, az Országos Nyúlász Egyesület elnöke. ÉDES Az egyik kislány izgatottan állít be reggel az óvodába és azt mondja az óvónőnek: — Van egy új kisbabánk. Tessék eljönni megnézni. — Nagyon szívesen, de várok, amíg anyukád teljesen meggyógyul. — Ne tessék félni, ez nem ragályos! 33-35 fok (Vimi) Gyógyjavallat • KISALFÖLD Az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága és a Győr-Sopron megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: LÓNYAI SÁNDOR. Kiadja: a Győr megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: UGRÓCZKY MIHÁLY, a vállalat igazgatója. Szerkesztőség: GYŐR. Tanács­­köztársaság útja 3., II. emelet. Telefon: 11—234, 11—503. Délutáni szerkesztés: (5 órától) 12—271. Éjszaka! szerkesztés: 11—167. SOPRON, Előkanu H., telefon: 12—266. Kiadó: Győr, Tanácsköztársaság útja 3., 2. emelet. Telefon: 12—104. Hirdetésfelvétel: 13—189. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivatalok­­nál és a kézbesítőnél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Köz­ponti Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér l. sz.). Elő­fizetési díj egy hónapra 20 forint. Kéziratot nem őrzü­nk meg és nem adunk vissza. Győr-Sopron megyei Nyomda Vállalat, Győr, Árpád út 39. Telefon: 12—026. 12—027, INDEX: 23060.

Next