Kisalföld, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

979. október 18., vasárnap Iteássy Élics is? Taggyűléseken, pártérte­­kezleteken, de munka köziben is sok szó esik mostanában a bírálatról, a bátor bírálat­ról és a bírálat elfojtásáról. A relativitás elméletét nem akarom fejtegetni, annyit azonban el kell mondanom, hogy az éremnek mindig két oldala van (néha három!). És mind a kettőt meg kell szem­lélnünk, hogy tisztán lás­sunk: örök igazság, hogy: aki állít, bizonyít! Márpedig aki bírál, az állít valamit. Állí­tását pedig be kell bizonyí­tani­, mert ez kötelessége! Aki pedig a közösség előtt ■nem tudja bizonyítani iga­zát, könnyen fény derülhet rá, hogy nincs is igaza. Aki őszinte, tisztességes szándékkal bírált — igazat kap. Aki nemcsak pártszer­rűtlenül, de rosszindulattal. Valótlant állított — elnyerhe­ti megszégyenülését... De mi történik abban az esetben, amikor a bírálat valótlan, rosszindulatú, sőt rágalom, és­­ne­m hangzik el a közösség előtt, tehát akit rágalmaztak, még csak módot sem kap a védekezésre? Nos, ennek, a felderítése a nehezebb fel­adat. Nem egy olyan esetről hallottam már, hogy egy na­­gyon becsületes, szorgalmas, jóra való főnököt rágalmaz­tak. Miért? Nehéz rá vála­szolni. Talán „kedvtelésiből”.­­Vannak olyan emberek, akik­­nem is egészségesek akkor, ha valakiről nem állíthatnak valótlant, ha valakit nem rá­galmazhatnak — csupán azért, hogy ők maguk tisztes­ségesebbnek látsszanak. Ez­zel a típussal gyakran és elég sokan találkoznak. Szép számmal vannak olyanok is, akik (ki tudja, hol ’tanulták?) nagyszerű színészek. Aki a rágalmazásra szánt főnökük­kel vagy éppen mondvacsi­nált barátjukkal, ha szemtől szembe állnak, negédesen mosolyognak, de ha hátat fordítanak neki, éppen ők azok, akik a legnagyobb ful­lánkot eresztik az imént még kedvesnek mondott barátiba. Vannak olyanok is, akik a jóság és a bátorság szellemé­ben tündökölnek hiszékeny embertársaik előtt. Akik a kicsi, de alaposan rászedett klikkel elhitetik, hogy ők a bátorság bajnokai, hogy ők őrzik a bölcsek kövét, és ahogy mondják... „majd én­­megmutatom, mire vagyok képes, mert én bátor va­gyok!” Általában nem szok­ták megmutatni, mert nem tudják, csak a ká­bító szédí­­téshez értenek, és ha a rá­szedettek látnák őket más­­más helyzetben — bízvást ,ki­ábrándulnának és rájönné­nek, hogy nem a bátorsága, csak a hangja nagy — a za­varosban, a sötétben, a köd­ben, de mihelyt szembeke­rül azzal, akit rágalmazott, aki ellen „meg akarta véde­ni” a rászedett kis közössé­get — tenyérdörzsölő, hajbó­koló Jánossá lett és éppen úgy rágalmazza a rászedet­­teket, mint azoknak az imént a főnököt, vagy a „jó bará­tot”. íme a bizonyság: nem a bátorságról, hanem alatto­mosságról van szó! Az egyik francia gondolkodó ezt mondta az ilyen emberekről: „A gonosz emberek kevésbé lennének veszélyesek a kö­zösségre nézve, ha nem vol­na bennük semmi jósáig...” Ugyanis a gonosz embereik akkor szerzik meg a maguk ügyéhez a kis közösséget, amikor megcsillantják önma­gukban a parányi jóságot. Ilyenkor a tisztességes, be­csületes ember ösztönösen önkontrollt tart, és ha elő­zőleg vitája volt is a gonosz­­szál, elhiteti magával, hogy tévedett. Ebben a pillanat­ban szedték rá a legcsúnyáb­­­ban — és pártolja a rossz ügyet. Kik rontják a közszelle­­met, ha nem az ilyen embe­rek? Kik tanúsítanak társa-­­da­l­omel­lenes maga­tartást, ha nem ezek az emberek? Kik a társadalom szellemi és er­kölcsi megkárosítói, ha nem ők? Lehet-e küzdeni ellenük? Igen. Rágalmazni valakit Csak olyan embernek lehet, aki nem lát tovább az orrá­nál, vagy ő maga is szeret rá­galmazni. De a közösség, a többség, ha tudomást szerez az ilyen alattomos cseleke­detről , tisztázhatja a rá­galom valótlanságát. Fogja karon a rágalmazót és vigye oda a rágalmazott elé, hogy ott legyen alkalma elmonda­ni mindazt, amit a zavaros­ban, a ködben merészelt­­, szemtől szembe! Lehet, hogy ilyen esetre csak ritkán lesz mód. De ha ■lesz, ne mulassza el senki, önmagának, társainak és az egész társadalomnak nagy szolgálatot tesz vele. (sinduter) kedésre volt szükség. A kor­mányintézkedések következ­tében a parasztság jövedel­mének növekedési üteme fő­leg az utóbbi egy-két évben meghaladta a munkásokét, Győr-Sopron megyében pedig ez a tendecia még azzal is párosult, hogy a parasztság átlagjövedelme elérte a mun­kások átlagjövedelmét. Ez tény. És ebből fakadnak a té­ves értelmezések, torz néze­tek, helytelen vélemények. A valóság ugyanis az, hogy me­gyénk parasztsága csak a jövedelem tekintetében érte el­ a munkásokat. És itt nem szabad egy pillanatra sem megfeledkezni arról, hogy a paraszti lakosság életszínvo­nala még mindig jelentősen elmarad a városokban élő munkásokétól. Összehasonlítható adatok alapján még ma is kb. 8—10 százalék az elmaradás a pa­rasztság és a munkásosz­tály életszínvonala között, a munkásosztály javára. A piacon és a kétlakiak élet­módjában tapasztalt jelensé­gek nem általánosíthatók. Az idénycikkek áremelkedése nem hat ki olyan súllyal a parasztság életszínvonalára, mint ahogy azt általában hi­szik. A kétlakiak pedig, ha számuk jelentős is még, nem azonosíthatók a parasztság­gal, mert a parasztság több mint felének ma is kizárólag a mezőgazdaságból eredő jö­vedelme van. Meg kell jegyezni, hogy a parasztság jövedelmének nö­vekedési üteme nem érhetett senkit váratlanul, hiszen pár­tunk IX. kongresszusa nyíl­tan, határozottan és követke­zetesen célul tűzte és azt is megszabta, hogy a paraszt­ság és a munkásosztály élet­­színvonalát, életkörülményeit, szociális, kulturális és kom­munális helyzetét közelíteni szükséges egymáshoz. Ezzel együtt megjelölte e cél eléré­sének legfontosabb eszközét: a jövedelemnövekedés ütemé­nek fokozását. A vitatott kérdés hamis megválaszolása az, amely sze­rint a parasztság életszínvo­nala meghaladja a munkás­­osztályét. Ez nem igaz, és csak felelőtlen hangulatkel­tést szolgál, szocialista tár­sadalmi rendünk ellenségei­nek malmára hajtja a vizet azzal, hogy megpróbálja egy­mással szembefordítani a két szövetséges osztályt, a mun­kásosztályt és a parasztságot. Nem szükséges különösebb közgazdasági képzettség ah­hoz, hogy megkülönböztessük a jövedelem-színvonalat az életszínvonaltól. Köztudott, hogy ma még mindig hátrá­nyosabb a parasztság élet- és munkakörülményei, jövede­lem felhasználásának jellem­zői, mint a munkásoké. A IX. pártkongresszus ha­tározatai alapján hozott kor­mányintézkedések szükséges­ségét az előző évek jövedelmi statisztikája is alátámasztot­ta. 1967-ben például a ter­melőszövetkezeti tagok sze­mélyes havi nominál jövedel­me 1304 forint volt, 1968- ban pedig 1363 Ft. Az állami iparban dolgozó munkások átlagkeresete 1967-ben havi 1825, 1968-ban 1896 forint volt. A dolgozó tsz-tagok egy év alatti 4,5 százalékos jöve­delemnövekedése a foglalkoz­tatottak számának növeke­déséből, vagy az egy főre eső nagyobb számú munkanap­ból következett; a részesedés, illetve a munkabér ennek következtében nőtt. Az adatok értelmezésekor figyelembe kell venni, hogy mintegy negyedmillió szövet­kezeti tag közösből származó •• jövedelme még a havi 500 forintot sem éri el. Ugyan­akkor a parasztság az utóbbi években az előző időszaknál többet dolgozik, és az időjá­rás, valamint egyéb tényezők befolyására a munkaidő sem azonos az ipari munkás mun­kaidejével. Azt­ is meg kell jegyezni, hogy ma már a parasztság télen sem pihen. Tulajdon­képpen a falusi lakosság téli pihenő ideje azonos csak a munkásokéval. A vitatkozók hivatkoznak a téesz-tagok tu­lajdonára, tömegesen felépí­tett családi házaira. Abból, hogy sok korszerű családi ház épül falvainkban, nem sza­bad téves következtetéseket levonni. Tény, hogy a falusi lakóházak 44 százaléka még ma sem szilárd alapú, és az is igaz, hogy nagyon külön­böznek a felszereltség, köz­művesítés tekintetében is, és sok falusi ház nem paraszt­­ember háza. Nagy a különb­ség a szolgáltatások és sok más vonatkozásban. Elvitathatatlan tény az is, hogy a falvak kulturális és egészségügyi ellátottsága messze elmarad a városétól. Falvainkban elég sok a képe­sítés nélküli pedagógus, és ez hátrányosan érinti a dolgozó parasztságot, a falusi lakos­ság gyerekeinek jövőjét. Ép­pen ezért azok járnak helyes ülőn, akik nem az egyediből, a kirívó jelenségekből általá­nosítanak, hanem valameny­­nyi tényező figyelembevéte­lével alkotnak véleményt, és támogatják, elfogadják a X. pártkongresszus Irányelveit, idevonatkozó reális célkitűzé­seit. A tények kellő ismeretéhez tartozik az is, hogy miután társadalmunk vezető ereje továbbra is a munkásosztály, azonban nem jelent egyet a vezetőosztály másoknál ma­gasabb életszínvonalával, ha­nem azt, hogy magával viszi szövetségesét, a paraszti osz­tályt, és célul tűzi ki, hogy fokozatosan megszünteti a különbséget a két osztály életszínvonala között. E fel­adatot világossá teszi az el­múlt évek fejlődése, hiszen a mezőgazdaságban dolgozók igényét egyre inkább a város kommunális viszonyai hatá­rozzák meg. Ezt igazolja az is, hogy a ma falun maradó fiatalság — minthogy szak­ismereteit a városban szerzi — a faluba visszatérve vá­rosi igénnyel mér, azt akar­ja látni, megvalósítani. Ezt a törekvést támogatni érdemes, hiszen ennek megvalósulása jelenti majd a két alapvető osztály életszínvonalának kö­zeledését va­gy azonosságát. És e feladat megvalósítá­sán munkálkodni — támo­gatói a X. kongresszus erre vonatkozó Irányelveit —, va­lamint helyesen orientálni, befolyásolni a munkásközvé­leményt azt jelenti, hogy to­vább erősítjük a munkás-pa­raszt szövetséget. Port Árpád KISALFÖLD Örömök és gondok akik kijavítják a bikákat A Győri Richards Finom­­posztógyár kapuvári telepén nyolc évvel ezelőtt, 1962-ben kezdődött meg a munka: hu­szonegy fiatal lány és asz­­szony kapott itt állást. Azóta száznegyvenre nőtt a lét­szám, bővült az üzem is, olyannyira, hogy a rendelke­zésre álló területen szinte már lehetetlen építkezni. Azonban nemcsak a­z épüle­tek vannak egymáshoz kö­zel, bent a termekben dol­gozók is nehezen tudnak mozdulni. A művezető irodá­ja előtt, de közben, a kivar­ró asztalok között is egy­másra rakott, feltekercselt textíliák várják, hogy a für­ge ujjak kijavítsák a hibá­kat. Az üzemben dolgozók átlag életkora 21 év. Két mű­szakban, naponta 4500 méter nyersáru kijavítását végzik el az itt dolgozók. — A nyolc év fejlődését nemcsak a létszám növeke­dése tükrözi, hanem a mun­kához való hozzáállás is — mondja Tóth János művezet­­ő. — A telepen jelenleg hat Szocialista­ brigád dolgozik, ötven taggal. A szeptemberi tervünket például az ő lelki­ismeretes munkájuk révén tíz százalékkal teljesítettük túl. Jó a közösségi szellem, és a vállalat vezetősége megbe­csüli a dolgozókat. Az a hu­szonegy lány és asszony, aki nyolc évvel ezelőtt először lépte át az üzem kapuját, je­lenleg is itt dolgozik. Har­mincöt törzsgárda tagja van a kapuvári kivarró részlegnek. Papp Jánosné egyike az „alapítóknak”, törzsgárda­ és szocialista brigádtag. — Szeretem a munkámat, és nagyon jól érzem magam a munkatársaim között — mondja a fiatalasszony. — A fizetésem 1500—1600 fo­rint havonta, de van olyan, aki többet is keres. A törzs­­gárdatagok öt százalékkal több nyereséget kapnak, mint akik rövidebb ideje dolgoz­nak a vállalatnál. Túl az anyagi megbecsülésen, érez­zük, hogy számítanak a régi dolgozókra. A termelési ta­nácskozásokon például meg­hallgatnak bennünket, figye­lembe veszik véleményein­ket. A kapuvári richardsosok között mindössze három fér­fi dolgozik. A művezető és két segédmunkás. Nemrég a győri gyárban egyéves kivár­­­ró tanfolyam indult, amelyet négyen végeztek el. A Győr­ Richards Finom­posztógyár kapuvári telepét a vállalat az elkövetkezendő években bővíteni akarja. Így a létszám is növekedni fog, a tervek szerint ötven dolgo­zóval. Ennek azonban elsőd­leges feltétele a szociális el­látottság javítása. A fürdő­ben például két zuhany van, ami kevés hetven dolgozó tisztálkodására. Kapuvárra a Finomposztó­gyár kivarró részlegébe két­naponként gépkocsival viszik a hibás árut és szállítják vissza Győrbe a kijavított, fa­­hengerre tekercselt szövetet. Nyolc év alatt majdnem hétszeresére növekedett az itt dolgozó, Kapuváron és környékén lakó lányok, asz­­szonyok száma. Jól dolgoz­nak, szeretik a munkájukat. A tervezett beruházásoknak ők fognak legjobban örülni, hisz a részleg már kinőtte a jelenlegi épületet. (szy) Emberek és közösségük Mennyiben segíti a gazdál­kodást a szocialista munka­­verseny, van-e termelést nö­velő hatása? A mosonmagyar­óvári járás szövetkezeteiben az elmúlt évek tapasztalatai A párt X. kongresszusá­nak tiszteletére a kőnyrét­­alapi Kossuth Tsz jubileu­mi versenyfelhívással fordult a megye gazdaságaihoz. A mosonmagyaróvári járás va­lamennyi gazdasága csatla­kozott a versenyhez, s ezen túl konkrét vállalást tett az ásványrárói, a hédervári, a pü­ski és a várbalog­­tsz. He­lyeselhető a felajánlások olyan és hasonló kitétele, hogy szövetkezeten belül újabb szocialista címért dol­gozó brigádokat szerveznek, de nem egészen ide illő ver­senyfeltétel például az, hogy az idén segíti a háztájit a szövetkezet. A háztáji gazda­ságok segítése munkaverseny nélkül is feladata a szövet­kezet vezetőségének. A vállalások elsősorban a tavalyi év legfontosabb üze­mi mutatóinak túl­teljesítés­ét szerint, ahol adottak voltak a feltételek a munka­verseny szélesítésére, erősödött a munkafegyelem és javultak a termelési eredmények is, jelölik meg. A növényter­mesztésben a kukorica és a búza átlagtermésének növe­lésére tettek vállalást a szö­vetkezetek,­­az állattenyész­tésen belül pedig a tejterme­lés, hústermelés növelését tartották fontosnak. A nö­vényteryesztési vállalások forintértéke 3 629 000 forint, az állattenyésztésé pedig 8 millió 868 000 forint. A ter­melési vállalások túlteljesíté­se számottevően javítja az éves gazdasági eredménye­ket, növeli a halmozatlan termelési értéket, a szövet­kezeti bruttó jövedelmet. Az a tapasztalat, hogy a ver­senyfeladatok teljesítése so­rán nagyobb lett a tsz-ta­gok egymás iránti felelőssé­ge, javult a közösségi szel­lem. A kongresszus tisztelete Szocialista brigádok A szocialista munkaver­seny legfejlettebb formája a szocialista brigádmozgalom. Például a mosonmagyaróvá­ri járás közös gazdaságaiban már 36 brigád versenyez a megtisztelő cím elnyeréséért, gépesek, kertészek, állatte­nyésztők, borjúnevelők. Ha a hármas feladat teljesítését részleteiben vizsgáljuk, a gyakorlat, hogy a brigádok vállalásai elsősorban a ter­melési tervek túlteljesítése, érthető módon, hiszen ez szo­­rosan összefügg jövedelmük alakulásával. De a politikai oktatáson való részvétel, a szakmai továbbképzés, sok kívánnivalót hagy maga után. Ahol viszont a szakve­zetés komolyan veszi a szo­cialista brigádmozgalmat, ott segíti a szakmai továbbkép­zését, mert végső soron ez is kamatozik a gazdaság ered­ményeiben. Például Rajkán a baromfitenyésztő brigádok tagjai ősszel szakmunkáskép­ző tanfolyamon'' vesznek részt, a lipótt tsz brigádjai pedig ü­zemen belül hallgat­nak szakmai előadásokat. Tu­rzsgárdia A hetvenes év brigádszer­ződéseiben még mindig sok alkalommal szerepel a vál­lalások között a munkafe­gyelem betartása, a munka­idők pontos kezdése, a bal­esetvédelmi­ és tűzrendésze­­ti szabályok figyelembe vé­tele. Nem akarom azt állíta­ni, hogy ezekkel nincs gond a termelő üzemekben. De a szocialista cím elnyeréséért tett válla­lásoknak színvonal­ban méltóvá kell válniuk a címhez, és nem ajánlatos, ha olyan munkaköri kötelezett­ségeket tartalmaznak (mint például a pontos munkakez­dés), amiket kötelező betar­tani, nem versenyző és nem brigádtag dolgozónak is. Hibás lenne, ha a brigád­­mozgalmak, munkaverse­nyek értékelésénél elsősor­ban a termelést növelő ha­tást hangsúlyoznánk. A ter­melőszövetkezetek politikai és gazdasági megszilárdulása egyre inkább lehetővé teszi a versenyek és brigádmozgal­mak kapcsán is, a jól dolgo­zók anyagi és erkölcsi elis­merését. Erre a nagyon szép emberi feladatra van még egy másik lehetőség is, a törzsgárdatagság kialakítá­sa, amit egyelőre csak a mo­­sonszolnoki és a halászi szö­vetkezet tett meg. Egy-egy szövetkezet törzsgárda tag­sága olyan kollektíva, amely kiérdemelte idővel példás munkával a nagy közösség elismerését, és a szövetkezet mindig számíthat rájuk. gszm 3 AZ alapszervezetben A járási, városi, üzemi és intézményi pártszerveze­tekben a négy év poli­tikai irányító munkájának érté­kelése közben mindenütt fog­lalkoztak azzal, hogy „a szo­cializmus teljes felépítésének magasabb szinten való folyta­tása” növeli az alapszervezetek felelősségét. Az elmúlt eszten­dők tapasztalatai és a jövő növekvő céljainak elérése együttesen készteti a vezető szerveket, hogy az alapszerve­zeti munkával átgondoltabban törődjenek. Az üzemi, termelőszövetke­zeti, intézményi pártszerveknek hasznos a két és fél évtizedes tapasztalatokat tanulmányozni és a legjobb módszereket köz­kinccsé tenni. A negyedszáza­dos szabad pártéletben nagyon sok olyan előremutató pártépí­­tési cselekedet történt, amelyet mindenkor hasznos alkalmazni és tovább fejleszteni. A felsza­badulás utáni lelkes, közvetlen, szenvedélyes egyéni agitációból alapszervezeteink még mindig meríthetnek. Igaz, hogy ma a szocialista rend védelmével, erősítésével együtt számos bo­nyolult politikai, gazdasági, kulturális, világnézeti kérdésre is választ kell adni. Az alap­szervezeti aktíváknak több „munícióval" szükséges rendel­kezniük. Az alapszervezetek vezetősé­geinek — a járási, városi, üze­mi, intézményi bizottságok tá­mogatásával — elsősorban azt a módszert szükséges fejlesz­teniük, amellyel a tömegkap­csolat mindennaposabbá és éltetőbbé válik. E magasztos, szép feladatért érdemes mun­kálkodni. Az üzemi, termelőszö­vetkezeti, intézményi pártalap­­szervezeti vezetőségek kollek­tív bölcsességgel ne sajnálják a fáradozást azért, hogy a hozzájuk tartozó kommunisták olyan megbízatást kapjanak, amely leginkább megfelel haj­lamaiknak, képességeiknek. A politikai tevékenység a kommunisták számára nemcsak kötelesség, hanem életszükség­let is, és ha a politikai meg­bízatás megfelel a párttag tu­dósának, marxista és általános műveltségének, akkor azt szí­vesen végzi.­­ Az újjáválasztott vezetősé­gek, amikor a politikai aktivi­tást alakítják, törekedjenek a valóság tárgyilagos mérlegelé­sére. Ne feledkezzenek meg arról, hogy a politikai munka olyan tevékenység, amely első­sorban előző sikereiből táplál­kozik. A pártalapszervezeti megbízatások akkor ívelődnek töretlenül felfelé, ha azok a kisebb nehézségek leküzdésé­vel is, de megvalósulnak. A megvalósulás céljából érdemes az inkább kevesebbet, de jól teljesíthető felfogással tervezni, feladatokat kialakítani és dol­gozni. Sokáig lehetne sorolni azo­kat a kommunista tulajdonsá­gokat, amelyek a társadalmi fejlődésnek mozgató erejévé válnak. A kommunistákkal együtt a legöntudatosabb pár­­tonkívüliek is tudatosan áldoz­zák az időt, energiát arra, hogy a szocializmus építésének üteme gyorsuljon. P­ártszervezeteink ere­jét az adja, hogy a társadalom leghaladot­­tabb építőivel rendelkeznek. Ám a kommunisták is akkor tudnak tartósan, lelkesen, tö­retlen politikai munkát végezni, ha értékelik vállalásaikat és éppen a jövő még nagyobb feladatainak elvégzéséért a si­ker élményeiben részesítik őket. Amikor a járási, városi, üzemi, intézményi bizottságok az alapszervezetek vezetőségeinek, valamint tagjainak aktivitását elismerik és méltatják társa­dalmi munkájukat, akkor kiala­kul és erősödik az az éltető légkör, amelyben az ember al­kotó ereje megsokszorozódik. Lányai Sándor

Next