Kisalföld, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

1970. október 18., vasárnap 25 éve történt Választási előkészületek A közeledő országgyűlési választások előkészítésében és végrehajtásában — a munkáspártok és szakszer­vezetek mellett — a nemzeti bizottságokra is jelentős sze­rep várt. E szervek országos központjának elnökségei már idejében felhívást intéztek valamennyi nemzeti bizott­sághoz, hogy tekintélyük és politikai befolyásuk teljes latbavetésével őrködjenek a választások tisztaságán. Győr polgármesterének a közigaz­gatási bizottsághoz beter­jesztett időszaki jelentéséből az derül ki, hogy a vidéki bizottságok túlnyomó többsé­géhez hasonlóan, a Győr Vá­rosi és Vármegyei Nemzeti Bizottság is felismerte fel­adatának rendkívüli fontos­ságát, mindent elkövetett a zavaró körülmények elhárí­tásáért. Azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy a koa­lícióba tömörült demokra­tikus pártok közül, az SZDP jobboldali vezetői és cso­portjai, a­ nagyobbrészt reak­ciós elemekkel feltöltött Független Kisgazdapárttal együtt, meg ne valósítsák — a széthúzás szándékos növe­lésére irányuló — terveiket. Köztudott, hogy a Magyar Kommunista Párt, a két munkáspárt közös választási listán való indulása mellett foglalt állást. Ugyanezt a kí­vánságát nyilvánította ki a helyi Szakmaközi Bizottság is, hogy a munkásegység gondolatát ezáltal is kifeje­zésre juttassa. Győr-Moson megye szociáldemokrata párt­vezetősége azonban — a jobboldaliak nyomására — a javaslatot elutasította és ez­zel megyeszerte a választási harcok kiélezésére irányuló akciók kezdődtek a munkás­egység bomlasztása céljá­ból. A Független Kisgazdapárt is természetesen tekintélyes erőket vonultatott fel az utolsó hetekben, sőt, sorai mögött a fasiszta elemek maradványai gyakrabban hallatták szavukat. Illegáli­san készített röplapjaikon — többek között — „Szabad Magyarországot akarunk!” feliratú nyomtatványokat szórtak Győr utcáin és a falvakban. Hatékony támogatást — néhány baloldali SZDP párt­vezetőtől és a Nemzeti Pa­rasztpárttól kapott az MKP. Ez volt az általános poli­tikai helyzet október harma­dik hetében, amikor az új alapokon megindult élet ki­bontakozását rossz szemmel néző, antidemokratikus ele­mek, gazdasági síkon is alap­talan támadásokat intéztek a hatóságok, a felelős vezetőik ellen. Jellemző például, hogy a Hangya budapesti központ­ja, sőt a­z Országos Szövet­kezeti Tanács éppen akkor emelt panaszt a főispánnál amiatt, hogy a Hangya-szö­vetkezetek, (amelyek a nagy­­birtokosok és a módos pa­rasztok érdekvédelmi szervei voltak), hátrányos áruellá­tásban részesülnek, a felsza­badulás után alakult szocia­lista szövetkezetekkel szem­ben. A vád koholmány volt, mivel az utóbbiak önellátó alapon és szervezetten gon­doskodtak árukészleteik fo­lyamatos fel­töltéséről. L. A. Van-e olaj a Kisalföld alatt? (Folytatás az 1. oldalról.) Ma azonban a kutatók mű­szerekkel és geológiai mód­szerekkel megismerhetik a föld mélyebb rétegeit is. A geológusok már jó két éve végeznek szeizmikus kutatá­sokat a Kisalföldön, és vizs­gálódásaik megerősítik a ko­rábbi feltételezést: a kisalföl­di medencében vastag, poró­zus, lyukacsos szerkezetű ré­teg húzódik a mélyben. Ezek­nek az adatoknak az alapján Bősárkányban 4500 méterig tartak, de az üledékes kőze­ten nem tudtak átjutni. A nagy kérdésre, hogy van-e olaj, nem kaptak választ. A sikertelenség nem ked­vetlenítette el a kutatókat, és nemrég Görngü és Moson­­szentjános tájéskán kecsegte­tő szerkezetre bukkantak. te­­jár, olajat találnának, még nagyobb hévvel látnak a kutatáshoz. Az olajra új iparág telepedhetne a Kis­alföldre, az országnak ez az energiában legszegényebb tájegysége, önellátó le­hetne. — Biztos vagyok benne, hogy van olaj a Kisalföld alatt — mondja Szalánczi György dr. —, csak meg kell találnunk. Azon leszünk, hogy mielőbb termelő kuta­kat telepítsünk erre a vidék­re. Lehet, hogy évekig hiába dolgozunk, de ha egyszer megtaláljuk az olajmezőt, megtérülnek fáradozásaink. Ferenczi József Megvallatják a Kisalföldet A geológusok a föld alatt — a pince boltozatához ha­sonlítható —, úgynevezett szerkezetet keresnek.. Az olaj ugyanis csak vízzel és gázzal együtt található. Az anyagok fajsúlyuk szerint helyezked­nek el. Alid a víz, fölötte az olaj, tetejében a földgáz. Ahol ilyen boltozatos szerke­zetet sikerül kimutatni a ten­geri üledékes kőzetben, ott lehet remény az eredményes kutatásra. Gönyűin ilyen szer­kezetet találta­k 4000 méter­re a felszín alatt. A moson­­szentjánosi szerkezet mélysé­ge 3000 méter. A geológusok­­folytatják a szeizmikus kutatást, újabb olajjal telt­­ szerkezeteket keresnek. Jövőre felvonulnak Gönyün és Mosonszemtjáno­­son az olajt kereső bányá­szok. A fúrásoktól újabb hasznosítható adatokat vár­nak. Ma már­ a magyar olaj­bányászok 5500 méteres mélységig képesek lefúrni, remény lehet tehát rá, hogy a Kisalföldet sikeresen meg­­vallassák. Jövőre összesen 15 000 méternyi réteget fúr­nak át, 1972-ben 30 000 mé­ternyit, 1975-ben pedig 10— 15 kutat fúrnak a Kisalföl­dön. Ez a terv. Ha közben azon­ban valamelyik fúrás siker­ KISALFÖLD Az Eötvös-kiállítás megnyitásához Régi adósságot törlesztettünk Újsághír: Tegnap délelőtt 11 órakor nagyszabású ünnep­séggel megnyitották a Tiha­nyi Múzeum öt helyiségében berendezett Eötvös Lóránd emlékkiállítást. A ritkaságszámba menő gyűjteményt most állítják ki először a nagyközönség előtt. Régi adósságunkat törlesztet­ték a rendezők a legnagyobb magyar fizikus emléke előtt. Csodálatos életpálya Az Eötvös-féle ingáról min­den iskolás gyermek tanul, de valljuk meg őszintén, hogy Eötvös Lóránd tudományos sikereiről, s magáról a nagy humanistáról vajmi keveset tudnak ... A teljesség igénye nélkül fussunk végig életének né­hány jelentős állomásán. Ta­nára, és rektora volt a buda­pesti tudományegyetemnek, tagja és egy ideig elnöke a Magyar Tudományos Akadé­miának; évekig országgyűlési képviselő. Rövid ideig vallás­os közoktatási miniszter, és ebben a funkcióban jelentős szerepe volt a liberális egy­házpolitikai reformok kivívá­sában (polgári házasság, pol­gári anyakönyvvezetés stb.). Megteremti a fizikai ismeret­­terjesztést, annak kiadóválla­latát (a mai Gondolat Könyv­kiadó ősét), létrehozza a Ma­­thematikai és Physikai Tár­sulatot, megindítja a társulat folyóiratát a francia példa nyomán, a tehetséges böl­csészhallgatók segítésére megalakítja az Eötvös József Kollégiumot. Ezeken kívül korának híres fotósa, és szen­vedélyes turista­, is volt. Van abban valami érdeke­sen szép, hogy Eötvös Lóránd 1848-ban, a forradalom nya­rán született, és 1919 tava­szán, a Tanácsköztársaság te­mette el. Azon az április 11- én a Nemzeti Múzeum osz­lopcsarnokában, a Tanácsköz­társaság közoktatásügyi nép­biztosa, Lukács György mon­dott beszédet ravatalánál: „A világ proletariátusának zász­laját hajtjuk meg a tudo­mány előtt, midőn Eötvös Ló­­rándot, a proletariátus első nagy halottját búcsúztatjuk...” Einsteint igazolta Eötvös Lóránd tudományos érdemeit számos nagyszerű kísérlet, tanulmány fémjele­zi. Talán legismertebb a leg­gyengébb anyagi hatás, a gra­vitáció tanulmányozásának érzékeny műszere, amelyet Eötvös-ingaként tart számon az utókor. A műszer és to­vábbfejlesztett változatai szol­gáltatják ma is­­az alapot a föld kincseinek kutatásához. (Eötvös-ingával fedezték fel például Venezuela és Texas olajmezőit, és itthon a zalai kőolaj­vidéket.) Eötvös kísérleteit és tudo­mányos eredményeit Albert Einstein, a XX. század géniu­sza is elismerte. Einstein re­lativitás-elméletét már csak az Eötvös utáni nemzedékek igazolták, de az általános re­lativitás elmélet alapja min­dig Eötvös egyik híres kísér­lete (a súly és tömeg ará­nyosságának bravúrosan pon­tos mérése) marad! Miért éppen Tihanyban ? Szeptember végén Tihany­ban jártam, ahol a rendezők már az anyag utolsó váloga­tásánál tartottak. Dr. Uzsoki András a Tihanyi Múzeum igazgatója beszélte el a kiál­lítás történetét. Elmondta, hogy az ötletet az adta, hogy az Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet Tihanyi Obszervató­riumában egy szobára való Eötvös-dokumentumot tárol­tak. Megnyerték az ügynek (nem volt nehéz!) dr. Marx György akadémikust, Nemes Lászlót, az obszervatórium ve­zetőjét, és megkezdődött az az egyéves gyűjtőmunka, amely­nek eredménye a hallatlanul gazdag anyagú kiállítás. Szá­mos tudományos intézmény — és más szervek, például a Badacsonyi Állami Gazdaság, az Országos Kőolaj és Gáz­ipari Tröszt stb. — anyagi és erkölcsi segítségével nagysze­rűen sikerült a rendezés. A kiállítás bezárása után (áprilisig tekinthető meg) ál­landó múzeumot kívánnak szentelni a legnagyobb ma­gyar fizikus emlékének a már említett tihanyi obszervató­rium épületének kibővítése után. (A tihanyi helyszín kü­lönben Eötvös Lóránd 1901. és 1903-ban, a Balaton jegén végzett méréseire utal.) Csiszka Antal Szépkiejtési Próza és vers címmel szépkiej­tési versenyt ren­deztek a soproni Pataki István If­júsági Házban. A 25 iskolás és üze­mi fiatal szabadon választott szöveg­gel állt a három­tagú értékelő bi­zottság elé. Leg­többen Váci Mi­hály, Radnóti, Jó­zsef Attila, Móra és Kosztolányi műveiből adtak elő részleteket. Dr. Augusztino­­vicz Elemér, a zsűri elnöke az el­ső helyezésért járó könyvjutalmat Prenka Piroská­nak, a soproni Óvónőképző Inté­zet hallgatójának adta át. Őt követ­ték Farkas Erzsé­bet, a József Atti­la Gimnázium ta­nulója és Szilágyi Mária, az Óvónő­képző hallgatója. A jól sikerült verseny célja a szórakozáson kí­vül az volt, hogy az ifjúsági ház mikroszínpadának a versenyben te­tagjait bővítsék kétséget sejtettek, hét fiatallal, akik vagy árultak el Prenka Piroska prózát mond. Szabálytalan útijegyzetek (4.) A kultúra palotája Drezda az Elba völgyében hatalmas területen fekszik. 1500-ban még kis halászfalu volt, ma 600 000 lakosa van. Zenei, képzőművészeti élete világhírű. A belváros jelleg­zetes arculata a­­XVIII. szá­zad első felében alakult ki, olasz építészek tervei szerint, reneszánsz és barokk stílus­ban. 1945. februárjában a bom­bázások következtében az épületek 75 százaléka elpusz­tult, megrongálódott. Évekig nagyobb gond volt a romok eltakarítása, mint az újjáépí­tés. De, hogy az utóbbi idő­ben milyen roham­ütemben folyik az építkezés, arról ma­gam is meggyőződtem: alig ismertem rá a három évvel ezelőtti városközpontra, mely­nek kialakítása még folya­matban van. Méltán büszkék a drezdaiak a modern szál­loda és üzletsorokra, s főleg a kultúra palotájára, mely nemcsak a város, hanem a megye szellemi és kulturális központja Egy éve készült el, az NDK megalakulásának 20. évfor­dulójára. Otthont ad ez a kí­­vül-belül hipermodern palo­ta a színház kivételével min­denféle kulturális rendez­vénynek. Kétezernégyszáz személyes nagytermében sok híres karmester és előadómű­vész fordul meg, koncertek (évi 116) és országos, sőt, nemzetközi konferenciák váltják egymást A 200 sze­mélyes stúdiótermében, a ki­állító- és zenetermekben a számos kisebb klub- és szak­köri helyiségben öntevékeny művészeti csoportok tevé­kenykednek, a tagság száma 10 000 körüli. Étterem és presszó egészíti ki az objek­tumot — a soproni Liszt Fe­renc Művelődési Központhoz hasonlítható, csak tágasabb, levegősebb, nagyobb. Az első év bevétele 3 millió márk­a volt, a kiadásokra 2 millió 20­1 ezer márkát fordítottak. (Egy napi teljes üzemeltetési költség átlagosan 6400 már­ka.) A cél az, hogy a bevétel fedezze a kiadásokat, nem törekszenek anyagi haszonra, éppen ezért a helyárak is mérsékeltek: 2—10 márka. — Mindezt — rendkívül lelkesen és sokkal részlete­sebben — Dietrich Albert művészeti igazgató mesélte el a kultúrpalota presszójá­ban miután Thüringiából — a Wartburg, Eisenach és Er­furt gazdag szépségei követ­ték a felejthetetlen Weismart — visszatértem Drezdába Megnéztük az épületet, s dél­után 4 előtt 10 perccel kö­zölte kalauzunk, hogy még ihatunk egy kávét, de aztán megyünk tévét nézni. A presszóban találkozunk Ru­dolf Donath-tal, a Drezdai Állami Színház kitűnő ka­rakterszínészével, ő majd ki­­egészíti a tévében látotta­kat — Mit fogok a tévében nézni? — fordultam segélyt kérően a tolmácshoz. — Azt mondja az igazgató, hogy riportfilmet a meisseni munkásszínjátszókról. Donath a vezetőjük, azért jön. Meg is jött. Nagy darab, lezser öltözetű férfi, közvet­len, természetes. S az orgá­numa — mintha Bessenyei Ferenc szólalt volna meg. A bemutatkozás után szedelőz­­ködtünk, hogy átmegyünk egy irodába, ahol van tévé, ami­kor megjött Klaus Harder, a Goethe-rajongónak és Faust-szakértőnek megismert kollégám. A következő per­cekben ennek oka, és az is tisztázódott, miért beszél olyan feltűnően szépen né­metül. A képernyőn előbb a por­celángyárat láttuk — két nap múlva „igaziból” is végignéz­tem — mindennapos munka folyt A második snitt: izga­tott telefonálgatás — meg kell menteni egy estét Drez­dában, mert a színház valami miatt nem tudja megtartani a meghirdetett előadást. Azonnal össze kell hívni az Asfaust szereplőit. Az együt­tes fele a gyárban, a többiek már otthon: munkások, anyák, lányok, fiatalok, idő­sek. A következő képsor már a színpad: egy Fauts-i monoló­­got mond — Klaus Harder. Igen, a kollegám, aki ott ül mellettem a készülék előtt. (Tavaly még Meissenben taní­tott, most is tagja az együt­tesnek.) Hát ez a meglepetés, amit drezdai kollégáim és a kultúrpalota igazgatói szer­veztek nekem — az apropóra jött tévéműsor kapcsán — tökéletesen sikerült. A film bemutatta, hogyan készült az együttes, jelenete­ket láttam a próbákról, az együttes közös kirándulásai­ról, a szereplőkről munka közben, akik „csak” annyi­ban különböztek munkatár­saiktól, hogy esténként a Faustot próbálták és játszot­ták. — De hiszen ez rendkívül nagy feladat, hogy is mertek vállalkozni rá — fordultam az adás után Rudi Donáth­­hoz. — Mikor alakult ez a meglepően színvonalas együt­tes? — Tizennyolc éve. Én is ott kezdtem, mint porcelán­gyári munkás. Onnan kerül­tem a színházhoz. A Faust­hoz persze fokozatosan jutot­tunk el. Először mesejátéko­kat és könnyebb fajsúlyú da­rabokat játszottunk. — Mennyi ideig készültek az Ősfaustra? — Egy teljes évig, heti há­rom próbával. Az előadásból aránylag keveset látott a té­vében, de valójában jó, min­denhol nagy sikerünk volt vele. A munkásszínjátszók országos fesztiválján Berlin­ben aranyérmet nyertünk vele. — Hányszor adták elő? — Huszonhatszor. Általá­ban minden darabot huszon­ötször játszunk. De hangsú­lyoznom kell, hogy magánál a szereplésnél is lényegesebb az, hogy egy éven keresztül foglalkozhattunk a Fausttal, az együttes tagjai — s rajtuk keresztül családtagjaik, ba­rátaik — tárgyi és filozófiai ismereteket szereztek. Sokat vitatkoztunk, éjszakába nyúló beszélgetéseken kovácsolódott eggyé a csoport, s ez talán az országos hírnévnél és az aranyéremnél is fontosabb. Rudi Donáthn­ak igaza van, rendkívül fontos az öntevé­keny művészeti munka kul­túrpolitikai hatása, ismeret­­terjesztő volta — de ennek elengedhetetlen ösztönző elő­feltétele a szereplési lehető­ség. Ami akkor derül ki per­sze, ha nincs. De ez — saj­nos — már hazai probléma. Medve Imola 7 I­ Mister Mélységes, süvöltő szelek, vad vizek birodalmában a kotrómester otthon van. Nem beszél magas lóról, legfel­jebb magas gépről, huszonöt tonnás sárga markolóról. Ha a keze olajos, csuklóját nyújtja, őszinte barátsággal. A kapuvári téesz kavics­bányájában október eleje óta szél-oroszlánok laknak. Ke­mény Imre, az Észak-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság kot­­rómestere megmosolyogja az embert, amikor a szeme lát­tára nehezül el a ceruza a meggémberedett kézben. Ne­ki, aki 1954 óta számlálha­­tatlanul szegült szembe a természet erőivel, fura má­sok hidegérzékenysége. A kotrómester mesélni kezd. Hallgatója felül vele a képzelet szülte griffma­­dárra, s meg sem állnak a pécsi hőerőműig. Ott meg­meríti jó párszor tízmázsás kanalát a csökönyös földben, s névtelen hősként odébbáll Gyorsan, szinte észrevétle­nül. Az ősz még Bantapusz­­tán találja, a tavaszt már a Szigetközben az árvíznél. Az árvíz ma már csak em­lék a kotrómesternek. Azóta újabb poklokat járt. Egyszer még az országhatárt is át­lépte és a szomszédos Szlo­vákiában viaskodott az or­szágokat átszelő, öreg Duná­val. De ez most nem is fon­tos. Hónapok után újra ma­gyar földet eszik a markoló. Kanalával félköbméteren­ként fogyasztja a kavicsot. Amit ma kimarkol, abból holnap betonelem lesz, a be­tonelemből lakóház, gyár. Így ékelődik be a kotrómes­ter láncszeme a nagy láncba, amelyben ott vagyunk mind­annyian, nélkülözhetetlenül. A kotrómesternek van csa­ládja, két gyermek és a fele­ség. Bárhol tartózkodik is, szombaton mindig hazaláto­gat. Hazaviszi az idegen il­latokat, távoli tájak válaszra áhító üzenetét. Más napokon egyedül van, azaz dehogy egyedül, a brigáddal. Munka után alaposan lemosakszik, szokása szerint megborotvál­kozik s a zöld lakókocsiban le­ül olvasni. Az olajkályha me­lege ott duruzsol a szépiro­dalmi művek és a kaland­regények hősei körül. A va­csora készítése szertartás. A brigád megelégelte a hideget. Ezért a kotrómester megta­nult főzni, s ma ő a vállalat egyik vándor szakácsa. Pákovics Miklós

Next