Kisalföld, 1970. december (15. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
1970. december 18., péntek ül EBE ILIT il Beggésfossől szárnykarácsonyi népszokások Vitnyéden.... A bölcsöcske Már csak néhány nap, és a népi hímzéssel gazdagon díszített ruhákat ismét előveszik a vitnyédiek. Évente csak egyszer, karácsonykor, december 24-én. Egyetlen legényke és egy csokor kislány házról házra jár és kíséri a bölcsőcskét. Honnan ered ez a népszokás? Amikor házról házra járok, Vörös Tamásné, Horváth Józsefné és Horváth Lajosné derűsen mondják: — Régi móka ez már! Mi még a dédanyánktól tanultuk, az meg az ő dédanyjától. Hogy mikor játszották először, nem tudjuk, de nagyon régen lehetett. Alig van Vitnyéden olyan lány, aki a bölcsőcske játékban ne szerepelt volna. Azután elbeszélik, milyen is a bölcsőcske játék. A legfontosabb kelléket, a bölcsőt mindig a fiúk faragják és szép díszesre festik. A parányi ágyneműt a lányok varrják, s a kis babára csak egy ingecskét adnak. A játéknak nyolc szereplője van: két kis angyal, négy nagy angyal és Mária. Az egyetlen fiú szereplő Józsefet alakítja. Valamennyien csizmát viselnek. Az angyalok öltözete bokros ingváll, derekukon keresztbe kötött rojtos zsebkendő. Ez vagy világos, vagy csíkos, de az alapszíne pirosas. A szoknya mindig fehér és dúsan ráncozott. Alája négy vagy öt, erősen keményített alsószoknyát vesznek. A kis angyalok haját előző este cukros vízben megmossák, ettől jó kemény lesz. Utána befonják és megszárítják. A játék előtt kibontják és a hullámos hajat a vállra fésülik. Az „angyalkák” homlokára tenyérnyi széles, fehér szalagot, vagy kendőt kötnek. A nagy angyalok halványkék szalagot fonnak a hajukba. Nyakukon ezüstös gyöngy, szoknyájukon két vagy több sor aranyzsinór csillog A fejük fedetlen, mert még lányok. Mária fejére azonban sötét alapszínű, a szélein gazdagon díszített világos, rojtos nagykendőt terítenek. Elől összekulcsolt kezei fölött megtűzik. József fején fekete asztrahán süveg van. Vállára szőrös bundát kanyarít. Juhászkam- Pát, vagy hosszú, görbe végű botot tart a kezében. Elől megy az első és második nagy angyal. Egyik kezükben a bölcsöcskét tartják. Utánuk a harmadik nagy angyal a csengővel, s végül a negyedik, aki kék szalaggal díszített, fonott fűzfakorbácsot tart. Mögöttük Mária halad, oldalán a két kis angyallal. Legvégül József. Amikor a díszes menet valamelyik ház ajtajához ér, a harmadik nagy angyal csenget és megkérdezi: — Szabad-e a karácsonyi bölcsőcskéseknek ? Amikor a hivogatót meghallják, a két nagy angyal belép, leteszi a bölcsőcskét a szoba közepére és énekel. A csengettyűs angyal minden dalt csengetéssel kísér. Az első ének után a többi angyal is belép. Ők is énekelnek, aztán megérkezik Mária és József. Mindketten a bölcsőcske mellé térdelnek, s miközben az angyalok ismét énekelnek, Mária a bölcsőt a dallam ritmusára ringatja: — Betlehem, Betlehem a te határidba / Érkezett Mária rongyos istállóba / Ott ülvén mindegyre, elhagyott gerlice / Elkészíté magát a boldog szülésre. Amíg az angyalok énekelnek, József a ritmusra hoszszan elnyújtva az „aaa-aaaludj” szót mondogatja. (Ez a régi dudaszót helyettesíti.) Ezután megcsókolják a kisdedet, s miközben állandóan szól a szép népi dal, a nagy angyalok körbe-körbejárják Jézus családját A nép ajkán született csárdás ritmusú dalok éneklése után a korbácsos angyal körbejár és a nézőkre hármat— hármat üt, miközben ezt mondogatja: . — Kelésesek ne legyetek! Boldog karácsonyi ünnepeket! Eközben a ház asszonya összegyűjti a kis Jézusnak szánt ajándékot: almát diót, sütemény, pénzt, és belerakja a bölcsőcskések tarsolyába, egy tejesköcsögbe. A bölcsőcskések ezután egy másik házba mennek... A bölcsőcske című karácsonyi népi játék kép- és hangfelvételeit a vitnyédi lányok előadásában a Néprajzi Múzeum őrzi. A hanglemezen ennek a népi játéknak eredeti hangsúlyozása, változó gyorsulásai, a díszítő hangok, a kántáló beszéd és a nyelvjárási színezés — tehát a kottával és betűvel megfoghatatlan sajátosságok is kitűnően tanulmányozhatók. Ez a vitnyédi karácsonyi játék nemcsak érdekes, de rendkívül értékes is. Bizonyítja, hogyan keveredett népünk gondolatvilágában a pogány hitvilág a keresztény szokásokkal, és mindkettő a díszes magyar népi öltözettel, valamint a karácsonyi énekszöveg a magyar népzenével. A pogány és a keresztény hitvilág találkozását a bölcsöcske című játéknál a legvilágosabban a korbácsos angyal jelzi. Népünk ezer évvel ezelőtt még pogány volt. A sámánok, a jó szellemek földi helytartói vesszővel varázsoltak egészséget a ház népére. Lám, ezer év után sem veszett ki ez a szokás a magyar nép gondolatából és ma is űzött karácsonyi játékából. (Sindulár) 1971 autói és a fiatal bőr titkai két szélső példa a Delta Magazin karácsonyi számának rendkívül széles témaválasztékából. Bemutatja a legújabb autótípusokat és térhatású elektronmikroszkópos felvételekkel elemzi a ruganyos, fiatal bőr jellegzetességeit. A történelmi múltból a Nagy Armada pusztulását és az évszázadok után most előkerült kincsek regényes történetét írja meg, a jövőről pedig a „Mérték utáni számítógépek” című cikk szól, amely a „mini” komputerek és a földrészeket behálózó számítógép-szolgáltatások perspektíváit ismerteti. Bemutatja a lap az év legnagyobb műanyag házát, az Univerzum legújabb „portréit” és mesébe illő színes képeken a lézersugárral színpadra vitt Varázsfuvola-díszleteket, valamint az ékszerek valódi ékköveit, tökéletesen utánzó mesterséges ékkőgyémántokat. A gravitációs hullámok, a repülőgép-hajtóművel működtetett tűzoltógépek, az anatómiai vizsgálatok alapján tervezett korszerű szerszámok s még számos más újdonság, technikai érdekesség, információ és hír szerepel a Delta új számában, amelyet ezúttal is száznál több — javarészt színes — kép, rajz, karikatúra és tudományos lexikon egészít ki. (RS) Karácsonyi ajándék a vásárlónak Az általános fogyasztási - és értékesítő szövetkezetek ebben az évben még nagyobb mértékben, s szélesebb körben alkalmazzák a különféle ár- és egyéb kedvezményeket. Nagy részüket tagjaikon kívül a nem szövetkezeti tagokra is kiterjesztik. A hatvani Abc-áruház például a 800 forinton felüli vásárlásoknál megtéríti a járásban lakók útiköltségét. A gyerekkabátkák és a női papucsok árából 20—30 százalékos kedvezményt ad. Baranya megyében a legtöbb szövetkezet 150 forintos vásárlási utalványt mellékel meghatározott típusú tévékészülékekhez, s a zsebrádiók árát is 20—30 százalékkal mérsékli. Sok helyen tájékoztatókat küldenek ki a kedvező vásárlási lehetőségekről kis ajándéktárgyakat mellékelve. Fokozottabb propagandával felhívják a tagok figyelmét a visszatérítésre, s különböző értékű vásárlási utalvánnyal látják el a tagságot. Az utalványok a szövetkezetek által megszabott időn belüli értékhatáron beválthatók. A különféle vásárlási akciókat mindenütt a helyi adottságok és lehetőségek figyelembevételével szervezik meg. A szövetkezeti tagokon kívül az egyéb vásárlókat is érintő engedményes árakat vezetnek be az ún. slágercikkeknél. Különböző értékű utalványokat adnak a vevőknek, amelyeket a szövetkezet bármely üzletében beválthatnak tetszés szerinti cikkekre. Sok helyütt a motorkerékpárhoz bukósisak, a televízióhoz olvasólámpa, a varrógéphez vasaló, a lemezjátszóhoz lemez társul. A tartós fogyasztási cikkeket díjtalanul hazaszállítják, üzembe is helyezik, a hitellevéllel kapcsolatos teendőket a vásárló helyett elintézik, a ruházati cikkeket alakra, méretre igazítják. Az árkedvezmények, ármérséklések és a vásárlási akciók sokfélesége mindenütt a szövetkezeti kereskedelem idei jó felkészültségéről tanúskodnak. (RS) DANIEL LANG: Incidens a 192-es jagaslaton (Dokumentum-regény) Fordította: Hernádi Miklós (15.) Nem olyanok, mint civil kollégáik, mert a törvényszéki tisztek (így nevezik a hadbírákat) és a törvényszék tagjai (így pedig az esküdteket) rokonszenveznek, megértéssel viseltetnek a teherpróbák iránt, amelyeket az életüket naponta kockáztató frontharcosoknak ki kell állniuk; a haditörvényszék emberei nem várják el a gyalogos legénységtől, hogy mintaszerűen viselkedjék a frontvonalban. Mifelénk, folytatta a századparancsnok, enyhe ítéletekjárják, sőt még tovább enyhülnek, amikor felülvizsgálatra, jóváhagyásra kerülnek. A hazaijogászok, a maguk biztonságos, hivatásos idealizmusában mindig gyanúval szemlélik a háborús területeken hozott ítéleteket, amikor a központi fellebbezési hatóságok a szakvéleményüket kérik. És ezek után, tette fel utolsó kérdését Vorst, ha az osztag tagjait valóban elítélik, Eriksson számíthat rá, hogy rövidesen újra szabadlábon lesznek, és ha ez megtörténik, éppen Eriksson szabadsága fog korlátozódni, mert ugyan elképzelhetetlen-e, hogy a szabadultak közül egy vagy több is, alkalmat keressen, hogy bosszút álljon? Az is megtörténhet, hogy nem feltétlenül maga Eriksson lesz az áldozat, hanem inkább fiatal felesége. Eriksson a tárgyaláson kijelentette: „Vorst százados tudtomra adta, hogy a vádlottak ítélete enyhe lesz, vagy éppen el sem ítélik őket, és akkor főhet a feám, masam meg a családom miatt.” A Mao halála utáni hetekben Eriksson továbbra is a szakasz körzetben maradt, nappal kutató-tisztogató akciókkal, éjszaka rajtaütésekkel bízták meg. A kockázatos akciók igénybe vették, mégsem tudták elterelni figyelmét arról az intenzív csalódottságról, amely hatalmába kerítette. Amióta utoljára beszélt Vorsttal, egy percre sem hagyta el ez az érzés, emésztette, elkülönítette katonatársaitól, álmatlanná tette éjszakáit. Éjszakánként, ahogy ébren feküdt, és az ázsiai madarak szavát meg a majmok rikoltozását figyelte, mindig azon kapta magát, hogy a katonai fegyelem, a parancsadási láncolat titkain rágódik, amely mint minden hadseregben, ebben is átjárja a katonaélet minden mozzanatát, éppen úgy áthatotta a tiszteket, mint a sorállományt, az önkénteseket, mint a besorozottakat, sőt a diplomás Worstot vagy Reilly-t éppen úgy, mint az iskolázatlan Meserve-öt vagy saját magát. Mindig azon rágódott, hogyan lehet megkerülni a szolgálati utat, mert biztos volt benne, hogy ez a rendszer minden bajának okozója. Most már látta, mennyire tévedett, amikor azt gondolta, hogy a lány megerőszakolásáról és meggyilkolásáról szóló jelentése azonnali intézkedéseket von maga után, mint az a civil világban történt volna. Rájött, hogy a hadseregben az efféle intézkedés teljességgel az ember felettesének elbírálása alá tartozik — kivéve, ha az ember meg tudja találni a módját, hogyan kerülje meg felettesét. Az őrülettel volt határos Erikssonnak az a felismerése, hogy Mao újra áldozatul eshet a katonai fegyelemnek, ugyanúgy, mint a 192-es magaslaton, ahol Meserve parancsait csakis őrmesteri rangra széntesitette. „A kiképzés alatt beleijesztik az embert ebbe a fegyelembe” — mondta Eriksson. „Engedelmeskedj a fölöttesednek, kövesd a szolgálati utat, vagy sötétzárkába kerülsz!” És még valami fokozta csüggedését: nem tudta meggyőzni magát arról, hogy Vorstot tekintse a főbűnösnek, minden aljasság forrásának. „Csak úgy látszott, mintha ő fuserálta volna el az egészet, de tudtam, hogy neki is van fölöttese, és a fölöttesének is van. Hát ilyen dolog a szolgálati út — az ember sose tudja, ki hibás, és mi miatt. Az ember ott nem felel a viselkedéséért. Ha nem lóg ki a sorból, ha nem akasztja meg a rendszert, azt csinál, amit akar.” Ennek a boldogtalan időszaknak talán a legfájóbb felfedezése az volt, emlékezik Eriksson, hogy katonatársai sem lelkesedtek azért, amit Mao érdekében tenni igyekezett. Persze voltak néhányan, mint Például Rowan, akik ugyanúgy gondolkodztak, mint ő, de a nagy többség éppen úgy látta az ügyet, mint a tisztek. Újra és újra megtörtént, evés közben vagy nyílt terepen, amikor pihenőt tartottak, hogy valaki azt mondta neki (amit Vorst), hogy nincs értelme egy szenvedést még több szenvedéssel tetézni azzal, hogy elítéljék Meserve-öt és társait, hiszen (Reilly is ezt mondta) a háborúnak az erőszak az anyanyelve, és természetes, hogy ezt nem mindig lehet fékezni. Eriksson folytots hallotta azt a jól ismert érvet is, hogy a Vietkong tagjai is elragadtak lányokat, erőszakoskodtak, és kivégeztek lakosokat. „Mondd csak, Sven, honnan tudod, hogy az a lány nem tartozott a Vietkonghoz?” — kérdezte tőle egy oklahomai lövész egyik este, amikor Erikssonnal lefekvéshez készülődtek körletükben. (Folytatjuk.) KISALFÖLD Ismerjük-e egymást? Akaratlanul is tanúja voltam egy üzemi étkezdében az alábbi szóváltásnak. — Krumplis tészta?! Ki nem állhatom — jelentette ki fintorogva egy 30 év körüli nő. — Lehetek szemtelen? — kérdezte erre hamiskásan a vele szemben ülő, 45 év körüli asztaltársa. — Csak nyugodtan! — Látszik, hogy nem voltál proligyerek, azért nem szereted. A fiatalabb nő erre letette a villát — mert kevés lelkesedéssel, de eszegetni kezdett — és türtőztetve hirtelen támadt ingerültségét, keserű hangon szólalt meg: — Látod, ez igaz. Nem voltam proligyerek. De legalább annyi, sőt talán több krumplis tésztát ettem, mint a „proligyerekek” — azzal a különbséggel, hogy sokkal serényebbet, szárazabbat, zsírtalanabbat, mint ők. Disznót mi sohase vágtunk, falusi rokonaink se voltak — mindig sóvárogva hallgattam „proligyerek” osztálytársaimat, mikor elkéredzkedtek disznóvágásra... Én gyerekfejjel — sőt, ha gondolod, hogy az más, „értelmiségi” gyerekfejjel — nagyon boldog voltam, ha adtak a finom házi zsíros kenyerükből, mert én még almát is csak ritkán tudtam vinni tízóraira. Anyám a tanári fizetéséből tartotta el a nagyanyámat és két testvéremet. Nagyanya főzött, mosott ránk. Éjszaka meg varrt, csinos ruhácskákat, olcsó anyagból vagy a felnőttek régi ruháiból. De mindenkinek tetszett, s lehet, hogy volt a „proligyerekek” között, aki irigyelte, mint én az ő tízóraiját. És bizony az öcséimnek se volt bő, térdig érő rövidnadrágjuk, mint a többi fiúnak, mert anyámék rájöttek arra a nyilvánvaló tényre, hogy mire belenőnének, szétrongyolják. S mert a testre szabott nemcsak csinosabb, hanem (ami szintén nagyon fontos volt nekünk) kevesebb anyag kellett hozzá! — Mi mindig takarékoskodtunk, még az alvással töltött órákon is. Éjjel lehetett varrni és olvasni, tanulni — felnőtt fejjel is. Na, szervusz. Aztán ellökte maga elől a tányért, amiből alig evett két falatot és kiment. Idősebb kolléganője csodálkozva nézett utána. Két nemzedék — két világ. Az idősebb még tizenéves korában kapcsolódott be a mozgalomba, szövőnőből lett értelmiségivé — sok tanulással, szilárd meggyőződéssel, ambícióval. A fiatalabb „csak” tanult 17 évig, diplomát szerzett. Évek óta dolgoznak egy munkahelyen. Mind a kettőnek van — vagy volna — mit tanulnia a másiktól. Jó kollégák, de szorosabb kapcsolat — talán a korkülönbség miatt — nincs közöttük. Lám. Évek óta élnek egymás mellett, együtt ebédelnek dolgoznak, értekeznek elvi és szakmai kérdésekről, s most összekapnak azon, hogy mit ettek gyerekkorukban. Hát érdekes ez? Mi érdekes számunkra egymásból, egymásról? Tudjuk-e akár nagyjából is, milyen volt kartársunk, szaktársunk, kollégánk gyerekkora — vagy csak „nyilvánvalónak” tartjuk valami séma szerint? Érdekel minket a másik? Valóban érdekes például az, hogy miért vált el, vagy csak furcsálljuk? Meglátogatjuk-e beteg kollégáinkat? Belegondolunk-e abba, hogy a nagyon divatossá vált „vándormadár” kifejezés milyen bántó és sértő lehet a munkát változtatók többségére nézve? Eszünkbe jut-e, hogy legtöbbjüknek bizony számít az akár csak 50 filléres órabérkülönbség is? Tudunk-e szívből, őszintén örülni a másik örömének? Egyáltalán: mi az, amiért lelkesedni tudunk? Barátkozunk, beszélgetünk egymással eleget? Úgy érzem, nem. A baráti körök, ha nem szűnnek is meg, sztereotip mondatokra korlátozódik az eszmecsere a vendégségeken: a tévéműsor kommentálására, egy-két munkahelyi pletykára, bevásárlási gondra. És másnap mi a fő téma a munkahelyeken is? Láttad a tévét? Nézted? Nem a tévé ellen akarok agitálni, csak éppen megjegyezem: így, a szó szerint egy csatornán keresztül bővülő ismeretanyagunk, műveltségünk, tájékozottságunk túlságosan uniformizált lesz ahhoz, hogy akár csak újat tudjunk mondani egymásnak. Pedig nincs érdekesebb krimi, mint akármelyik ember élete. Ha nem is „színezi” gyilkosság, ha csak csendben, könnyek és vér nélkül hal meg benne egy vágy, egy érzés. Márpedig a vágyak, célok nagy része nagyon sokszor kötődik éppen a gyerekkorhoz, s akár nagyon szép volt ez, akár keserves, érzékenyen őrizgetjük magunkban. S nemcsak magunk miatt fáj, ha igaztalanul bélyegzik meg, hanem mert szüleinket is bántják vele. S ha ezt magunkról tudjuk, tudnunk kellene a másikról is. Éppen ezért még akkor is jó egymásról beszélgetnünk egymással ha a talán nem is komolynak szánt éle „talál”. Ha ismerjük egymást, kevésbé fordul majd elő, hogy megbántjuk a másikat. Ha beszélgetünk, akár vitatkozunk, csiszolódik, eleven marad a gondolkozásunk, nem kövesedik meg a tudásunk, a véleményünk. Tisztázódik, ha valamit, rosszul érzünk vagy képzelünk. Ha nem is több, nagyobb horderejű kérdés, mint az, hogy ahhoz hogy valaki szereti-e a krumplis tésztát vagy sem, az ég világon semmi köze annak: „proliayerek” volt-e vagy nem. M. I. _5 Bérlet nyolcadikosoknak Általános iskolások részére bérleti hangverseny-sorozatot szervez a Filharmónia és a Győr városi Tanács. A három koncertből álló sorozat első előadására holnap délelőtt 11 órakor Győrött, a Rába Filmszínházban kerül sor. A Beethoven emlékére rendezett hangverseny műsorán az Egmont nyitány és a III. szimfónia szerepel, közreműködik a Győri Filharitonikus Zenekar Sándor János vezényletével. A bérlet egyelőre a mintegy nyolcszáz, győri nyolcadik osztályos számára kötelező, a következő évadban a többi osztályok számára is kibővítik a sorozatot.