Kisalföld, 1971. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-14 / 11. szám

1971. január 14., csütörtök A továbbképzés elmaradt Érthető valamelyest a ma­kacsság, az ellenkezés, ha va­lami nem tetszőre kényszerí­tik az embert. Sőt, az is elő­fordulhat, hogy értelmes, hasznos feladat megoldására is kényszeríteni kell az em­bert. És még ez esetben is megbocsátható a kényszer miatti tiltakozás. De nem ért­hető és nem magyarázható meg az, ami kedden történt a csornai járásban. A TIT szervezésében — és jó né­hány szakember közreműkö­désével — kétnapos tovább­képző oktatásra készültek a termelőszövetkezeti brigád­vezetőknek. Kedden lett vol­na az első napja. Felkértek neves szakembereket, tanáro­kat, hogy ebben a két nap­ban előadásokat tartsanak, egyebek között a tsz-demok­­ráciáról, az új közgazdasági szabályozókról, a növényter­mesztés, állattenyésztés fej-­­lesztéséről. Ezek ismerete nélkülözhetetlen a mezőgaz­dasági termelésben munkál­kodóknak, és nagyon is hasz­nára válna a tsz-brigádveze­­tőknek. Előzetesen kérdőíveket ad­tak ki a termelőszövetkeze­tekbe, közvélemény-kutatás céljából: igénylik-e az elő­adásokat, hány brigádveze­tőt küldenek el, már csak azért is, mert ez személyen­ként 50 forint befizetésével jár. A járás termelőszövet­kezeteiből összesen 34 bri­gádvezetőt jelentettek be, harmincnégyszer ötven forin­tot fizettek be a szövetkeze­tek. És kedden az előadást tartó tanárok, szakemberek keserű szájízzel mentek visz­­sza munkahelyükre, zsebük­ben az előadás vázlatával, mert mindössze három (,!) brigád­vezető jött el. • Nehéz lenne végigjárni mind a harmincegy brigádve­zetőt, hogy megtudjuk a tá­vol­maradás okát. Az elnök értesítése ellenére sem jöt­tek el, vagy az is meglehet, hogy csak befizetett a tsz öt­ven vagy száz forintot, hogy szó ne érje a ház elejét, és nem is szóltak egyetlen bri­gádvezetőnek sem? Az egész járást tekintve, valóban nem nagy összeg az 1700 forint, amit e célra szántak. De ezt az érdekte­lenséget nem lehet forintok­kal mérni. És nem méltó módszer olyan szövetkezetek­hez, mint amilyenek a csor­nai járásban is dolgoznak. Vagy arról lehet szó, hogy a gazdaságok nem értettek egyet a kétnapos brigádve­zetői továbbképzéssel? Ha nincs is egészen igazuk, de joguk van nem egyetérteni és szövetkezetüket nem kép­viseltetni. De akkor ezt kell ráírni a közvélemény-kutató papírra. Ez lett volna az egyenes megoldás, és akkor nem veszett volna forint, kedv és a szervezéssel töltött idő, energia. gszm Épül az új üzemház A győri Lakatos- és Fém­­tömegcikk Ksz dolgozói a IV. ötéves tervidőszakban az 1970. évihez meiden 30 szá­zalékkal növelik a terme­lést. 1975-ben a tervek sze­rint már 65 millió forint ér­tékű terméket fognak gyár­tani. Amint Kántor Endre, a szö­vetkezet elnöke elmondotta, a termelés növelését egyedül a termelékenység növelésé­vel fogják megoldani. Ennek alapvető feltétele a korszerű technológiák alkalmazása, a munkaidő mainál jobb ki­használása. A szövetkezetiek­­ a következő öt évben mind­egyik részlegüknél megvaló­sítják az ösztönző bérezést, hisz a jelenlegi órabérrend­szer nem felel meg a nyere­séget szem előtt tartó gaz­dálkodásnak. A „Kiváló szövetkezet” cí­met elnyert kollektíva mun­káját segíti majd a most épülő üzemház, amely 1972- ben fog elkészülni. Itt kap­nak új otthont az irodák, há­rom gyártócsarnok és a köz­ponti raktár. Gyártmányaik közül a leg­nagyobb figyelmet ezután is a 14 országba szállítandó kempingbútorokra, cement­mérlegre és fejhetőségmérő­­re fordítják. E termékekből csak ebben az évben 20 mil­lió forint értékűt készítenek. A szövetkezet új terméke, az óránként 150 000 kalória hőt fejlesztő gőzkazán lakóházak fűtésére alkalmas. A 106 -OS amúgy takaros kincs­tári bakterináz. Többszörös értelem­ben is kincstári, a sokat emlegetett békebeli időből. Egy lépés szélté­ben, két rövid lépés hosszában az őrhely. Akkora ablak néz a vágá­nyokra, hogyha kedve volna, ki­lépne rajta a megfigyelőszoba. Tor­nácot építettek hozzá az udvar felé, és mindjárt csatlakozik hozzá a bakter lakása. Ennek leírása meg­érdemelne akár egy külön fejezetet is. Kis konyha, alig nagyobb szoba, fél lépésnyi kamra. A konyhában tűzhely, a szobát teljesen kitölti a két ágy, és a végük­höz illesztett sezlon. A kályhának már nincs he­lye, hosszú életre, jó egészségre szoktató, metsző hideg van. A fa­lon petróleumlámpa, a bakterszo­­bában is petróleumlámpa. Az ud­varon dermedt nyári konyha, ól, verem, árnyékszék. Takaros lakás, takaros udvar, harminc évvel, ez­előtt itthagyott, ittfelejtett béke­beli igénytelenség. Hogy merre van a 106-os? Lehet, hogy van párja a Viharsarokban, a Nyírségben, vagy éppen Eger kör­nyékén. A bakterházakat ugyanis a fővárostól kiindulva jelzik, így bizonyára több 106-os akad. Ame­lyikről azonban most szó van, az a budapesti hegyeshalmi villamosí­tott vasútvonal mellett található, Öttevény és Abda között. Egy Isz­­tanyához vezető földút halad mellet­te, most csak kopasz akácok jelzik. A hó elzárta a világtól a bakter­­házat, persze az országútról észre sem venni, fátyolos kicsinysége be­leolvad a csöndes tájba. Nincs hoz­zá járható út, egyetlen megközelí­tése a vasút. A vonatok a bakter­­­ház előtt lassítás nélkül dübörög­nek tova, a fűtött kocsik olyan kö­zel haladnak el az épület előtt, hogy a bent ülők jóformán nem is •»* aprócska házat Csak ezekért mondanám, nincs rá más okom: ha elhaladnak ezután a 106-os előtt, ne feledkezzenek meg róla, hogy a bakterházban is emberek laknak. A bakter, Pápai János so­rompóőr éppen harminc éve szol­gálja a vasutat. Csontos, cserzett arcú, fegyelmezett, kissé feszes tar­tású ember, ahogy az állam alkal­mazottjához illik. Itt lakik, és dol­gozik a bakter felesége is. Egymást váltják a férjével. Jóravaló, szívé­lyes asszony, valamikor kalauzként dolgozott a vasútnál, aztán jöttek a gyerekek, és kimaradt. Beállt a tsz-be, ott dolgozott kilenc évig. Most pártolt ismét a MÁV-hoz há­rom hónapja. A 106-os őrház nappali vigyázó­hely, a két bakter, férj és feleség reggel hattól este nyolcig dolgozik. Dél táj­ban cserélik a szolgálatot. Az őrszobában a szolgálat még csak formailag sem családias. — Ötte­­vény felől érkeznek a páratlan, Győr felől a páros vonatok — mondja az asszony. — A dolgunk, az, hogy ha a szolgálattevő jelzi a vonatok várható kiindulását az ál­lomásról, ezt tovább jelezzük a kö­vetkező őrhelynek telefonon. Férje megreszeli a hangját, és mintha csak vizsgabizottság előtt mondaná, kiigazítja az asszonyt: — Az elsődleges teendő, hogy beírjuk a naplóba az előre jelzett időt. Az­tán a vonat indulása után leereszt­jük a sorompót, és a szerelvény ér­kezését tovább jelezzük az előttünk levő őrhelynek, így pontos és hivatalos ez. És ezt így kell tudni, betéve, mert ez a rend. Ahogy a tenyérnyi őrhelyen is mindennek megvan a helye. A zászló negyvenöt fokos szöget zár be a fallal, milliméterre pontos he­lye van. Ha a két bakterlámpát csak­ egy ujjnyira elmozdítanám helyükről, biztosan észrevennék. Hófehérre súrolt asztal előtt ül a bakter, a követ is felsikálták, a pet­­róleumos kannák tisztelgő katonák módjára sorakoznak a bádog bevo­natú, fényesre csiszolt padon. A bakter tizenhárom éve ebben a helyiségben teljesít napról napra szolgálatot. Tizenhárom éve ugyan­azt a bakterlámpát viszi ki este, hogy jelezzen a vonatoknak, ugyan­azt a zászlót lengeti, ugyanaz a pet­róleumlámpa és sivító telefon. A szöveg is mindig ugyanaz: érkezik ez és ez a vonat. Értettem, tovább­adom. Harminc éve a vasútnál, és huszonöt éve bakterként. Soha, egyetlen egyszer sem, még csak­ egy aprócska hőstett sem. Ki kell men­ni, tisztelegni a vonat előtt a verő­fényben és a ködbe burkolt téli es­tén. Akkor is, ha senki sem figyel, ha senki sem törődik a bakterral, mert ez a szabály, ez a kötelesség. Meg kell nézni a vonatot, nem csúszott-e le valami a szerelvény­ről, ami veszélyeztetné a szembe jövő vonatot. Negyed század szenzáció nélkül, ez Pápai tájs élete. Egy aprócska­­ hőstettet sem mondhat a magáé­nak, nem állított meg vonatot, nem akadályozott meg tragédiákat, de egyetlen egyszer sem kellett figyel­meztetni munkájára. Pápai János harminc év alatt úgy dolgozott, hogy észrevétlen maradt a vasút­nál. Kettőjükön kívül a bak­terházban lakik Pápáiné édesany­ja, a magatehetetlen, nyomorék öregasszony is. Ő élvezi a hajlék összes kényelmét. A konyhában al­szik, melegben. A három Pápai lány, tizenöt, tizenhárom és tizen­egy évesek. Edzettek a hidegre, szorgalmasak, és gyenge a szemük. A szilíciumos mozdonyoktól lefújt talpfákon járnak be az állomásig, kitűnő út, ez csak veszélyes. A töl­tésen metszi az embert a szél, reg­gelente az apjuk viszi a gyerekek táskáját az állomásig, vigyáz rájuk. Késő délután, mire hazaérnek. Esznek, és máris ülnek a lámpá­hoz. Kémiát, fizikát tanulnak, atomiai és technikai csodákról ol­vasnak, villanymotorok húznak el házuk előtt, és ők nyolckor már bekéredzkednek a jéghideg szobá­ba, mert fáj a szemük. Inkább ko­rábban kelnek. De hát a reggelnek is megvan a maga dolga az ilyen békebeli házban. És minden nap­nak. A szülőknek, gyerekeknek egyformán kijut a gondokból. Ezek a gyerekek nem feledkezhetnek meg játék ürügyén sem arról, hogy hazafelé petrólt és kenyeret vigye­nek, meg lisztet. Mindenkinek megvan a családban a szigorú kö­telessége. A szülőknek elsődleges a szolgá­lat. Hiába egy karnyújtásnyira a lakás, nem hagyhatják ott az őr­szobát. Felváltva tesznek-vesznek az udvaron. Nyáron a bakter ka­szál az árokparton, a kertben dol­gozik, fát gyűjt és vág a télre, a bakter szorgalmas ember. Mindig együtt vannak a feleségével, és mégis mindig külön és egyedül. Pedig hogy szerethet beszélgetni ez az asszony. De­hogy! És ehelyett be kell érni a találomra kezébe akadó könyvekkel. Most a Kár­­páthy Zoltánt és a Robinsont olvas­sa. (Karácsonyra kapták őket a gyerekek.) Aztán mikor leteszi a szolgálatot, megy be a beteg anyjá­hoz, készíti az ebédet, aztán indul a gyerekek elé. A Pápai családnak nincs gondja tv-műsorral. Nem hallgatnak rádiót, az újságokat nagy késve kapják. A 106-os bakterházban egyszerű, mindig hétköznapi életet élnek az emberek. Mert hétköznap vagy va­sárnap egyre megy. A bakter és felesége egyenrangú társuk, ki­mondhatatlanul ismerik dolgukat, naponta ötven—hatvan vonatnak engedik le a sorompót, ötven—hat­van vonatot jegyeznek be a napló­jukba, ennyi szerelvényt üdvözöl­nek. Az az esemény a munkájuk­ban, ha vonat érkezik. Ezt viszont könyörtelenül számon kell tarta­niuk. Üzemi demokrácia, ter­­ melékenység, a vállalat életébe való beleszólás és még egy tucat­nyi, mindennapi fogalom a 106-os őrhelyen roppant távoli dolog. A 106-os bakterházban csak szigorú szabályok vannak. Nincs jó és elfo­gadható, csak életre-halálra alapos munka. És egy békebeli bakterház, tenyérnyi bakterlakással és petró­leumlámpával. Ferenczi József Öttevény felől a páratlanok Ha elsuhansz a 106-os előtt KISALFÖLD A páncélvonat fogadására készülnek Kedden délelőtt Győrött a megyei KISZ-bizottság épü­letében megyei úttörőelnök­ségi ülést tartottak. Csapó László, megyei úttörő titkár a KISZ-életre való felkészí­tésről tartott előadást, Ma­gyar István tanulmányi fel­ügyelő pedig javaslatot tett a szaktárgyi versenyek me­gyei döntőinek lebonyolítá­sára. Az úttörőelnökség ezek után kitüntetési javaslatok elbírálásával foglalkozik. Ugyancsak kedden a Sop­roni Ifjúsági Házban a sop­roni járási úttörőelnökség tartott ülést. Értékelték a „Tettekkel köszöntjük az út­törőmozgalom negyedszáza­dos évfordulóját” című akció első féléves eredményeit. Megszervezték a páncélvonat fogadását, és megbeszélték a Soproni Járási Tanács V. B. művelődésügyi osztályával az együttműködési tervüket. Szőlőoltvány Közép-Dunántúl történelmi borvidékein, Csopak, Somló, Badacsony, Balatonfüred, Sopron és Bársonyos környé­kén megkezdték a jövő évi szőlőszaporítóanyag előkészí­tését. A vidék téeszeiben együttesen 5 millió vadalanyt oltanak be bor és csemege­­szőlő fajtákkal. A fajták kö­zött a szürkebarát vezet, majd a tramini, a rizling-szilvám, a muskát ottonel és a sardo­­ne következik. Húszéves a MÉH Vállalat (Folytatás az 1. oldalról.) ban 45 000 tonna hulladékot rendeznek, szállítanak, vago­­noznak. A munka legnehe­zebbjét géppel, nagyobb ré­szét kézzel végzik. Nehéz és fáradságos az anyagmozgatás. Ezen is könnyít a vállalat. Lesz mi­ből: 1970-ben az értékesítési tervet 112 százalékra telje­­sítették a dolgozók. A bevé­tel 15 millió forinttal több, mint 1969-ben, így a rako­dási munka megkönnyítésé­re mintegy 5 millió forintot költhet a vállalat. Vásárol billenős gépkocsikat, daru­kat és nyolctonnás, önrako­dós ZIL kocsikat. Ezzel jó­részt megszűnik majd a hó­rukkolás, könnyebb, gyor­sabb és olcsóbb lesz az anyagmozgatás. A sok gép közül legelőször a bálázó ér­kezik meg. Segítségével gyor­sul a lemezcsomagolás, és az eddig 3 vagonban szállított mennyiség elfér egy vagon­ban. Népszerű bolt A központi irodák szom­szédságában üzletet nyitott a vállalat. A bejárat fölött ott a felirat: „Olcsó áruk boltja”. Öt ilyen üzlet van a három megyében. A forgal­muk évente­ több mint hat­millió forint. A legtöbb ol­csó árut a győri bolt adja el, csaknem kétmillió forint ér­tékben. Délelőtt és délután egyaránt nagy a forgalom. — Nekem azt a damaszt ágyneműt tessék lemérni! — Melegítő kellene tízéves kislányomnak. — Húsz deka színes gép­selymet szeretnék — mond­ják a vevők, és az elárusító örül, hogy boltjában megta­lálták a kedvükre való hol­mit. (ksa) ­ A X. kongresszust megelőző taggyűléseken és azóta is az üzemi, intézményi pártszervezetekben a lakosságot érdeklő, számos kérdés hangzott el. Szerkesztőségünk minden csütörtökön válaszol egy-egy kérdésre. Lehet­séges, hogy szándékunk ellenére is némelyik válasz nem lesz kielégítő. Ez esetben kérjük a pártmunkások és az olvasók vitatkozó észrevételeit. Rendszerünkben a szocia­lista életkörülmények javí­tásának lényeges tényezője a munkaidő csökkentése, hogy bővüljenek a dolgozók pihenési, szórakozási és ta­nulási­ lehetőségei. Már a felszabadulás után, a népi hatalom megerősödé­sével az első vívmányok kö­zött fontos szerepet kapott az üzemi és mezőgazdasági dol­gozók egészségvédelme és a lehetőségeket figyelembe vé­ve a munkaidő csökkentése. Az 1960-as évek közepéig a bérből és fizetésből élők 80 százaléka heti 48, 10 száza­léka 48-nál kevesebbet és 10 százaléka 48 óránál többet dolgozott. Heti 48 óra alatt 42—44, illetve 36 órát a fo­lyamatosan három műszakos üzemekben és az egészségre ártalmas foglalkozási ágak­ban dolgoztak. A közleke­désben és néhány egyéb szol­gáltatási ágazatban a heti munkaidő a 48 órát is meg­haladta. A mezőgazdaságban főleg a tavaszi, nyári és őszi hónapokban a munkaidő 10 óránál vagy annál is hosz­­szabb ideig tartott. A szocialista társadalmi termelési viszonyok és a tech­nikai eszközök, a munka­szervezettség fejlődésének értékelése alapján 1966-ban a IX. kongresszus időszerű­nek tartotta azt, hogy az iparban fogjanak hozzá a munkaidő ésszerű csökkenté­séhez. Részben 1967-ben, és főleg 1968-ban, 1969-ben minden második szombatnak szabaddá tétele számos üzem­ben és intézményben gyor­san megvalósult. Mintegy 2 millió gép-, textil-, élelmi­szer- és építőipari dolgozó munkaideje hetenként 4 órá­val úgy csökkent, hogy köz­ben a III. ötéves tervben megjelölt reálbér-növekedé­sük is megvalósult. A már megvalósított mun­kaidő-csökkentésnek azon­ban szükséges a részlete­sebb elemzése is. A nép­­gazdasági szemlélet magától értetődően azt követeli, hogy a vállalati, intézményi tech­nikai szervezettség és az in­tenzitás fejlesztése úgy ala­kuljon, hogy bőségesen pó­tolja a munkaidő csökkenté­séből keletkező termeléski­esést. A legtöbb vállalat 1967—68—69-ben a munka­idő csökkentését mégis nem annyira a termelékenység­gel, mint inkább létszámnö­veléssel oldotta meg. Számos gyár, üzem a szabadszomba­tokon nem gondoskodott a szállításról, illetve az érkező áruk átvételéről. A tanulság­hoz tartozik, hogy a közle­kedésben foglalkoztatottak munkaidejét nem sikerült csökkenteni, sőt nagyon sok helyen a heti 48 óra sem valósulhatott meg. A legtöbb mezőgazdasági dolgozó mun­kaidejének a csökkentése is változatlanul feladat. A közgazdaságilag, szerve­zetileg megalapozatlan mun­kaidő-csökkentés miatt egy egész sor üzemben megnőtt a túlórák­ száma. A néhány év kedvező és bírálható tapasztalata alapján a csökkentett munkaidőnek újabb üzemekre, intézmé­nyekre való kiterjesztését a jövőben nagyobb megfon­toltsággal szükséges végezni. A jelenlegi mintegy másfél millió, heti 48 órát munkál­kodónak többsége a szolgál­tatásban, közlekedésben, ke­reskedelemben és az egész­ségügyben dolgozik. A szol­gáltatásban foglalkoztatot­tak munkaidejének csökken­tését feltétlenül úgy helyes megoldani, hogy az a lakos­ság és az ipar ellátásában a legkisebb zavarokat se okoz­­za. Alapos elemzéssel, a belső tartalékok tudományos fel­tárásával, technikai felké­szültséggel lehetséges a mun­kaidő csökkentését újabb üze­mekben, intézményekben al­kalmazni. Ennek összes fel­tételét a vállalatoknak, in­tézményeknek önerőből szük­séges megoldaniuk. Pártunk életszínvonal-po­litikájának változatlanul fon­tos eleme a munkaidő csök­kentése. És ahol a vállalati, intézményi kollektíva té­nyekkel bizonyíthatóan meg­teremti a feltételeket, ott a felettes hatóság meg is ad­ja a munkaidő csökkentésé­hez a hozzájárulást. Mint a szocializmus építésének min­den más területén, a munka­idő csökkentésében is nagyon fontos, hogy az egyén felis­merje a közösségi, vállalati és a népgazdasági érdekek összefonódását. A­­ jó megér­tés, a fejlődő társadalmi tu­dat, a magas termelékenység olyan összefüggő feltételek, amelyek a munkaidő csök­kentésének valóságos szocia­lista alapot adnak. Lónyai Sándor Válasz pártmunkások kérdéseire Mikor lehet a heti 44 órás munkaidőt általánossá tenni ?

Next