Kisalföld, 1971. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-14 / 11. szám
IMI. január 14., csütörtök KISALFÖLD v- fázisszó kombináton Lettország gazdaságának fő jellegzetessége a halászat és a halfeldolgozás. A kolhozok és két állami vállalat dolgozói 1969-ben 413 000 tonna halat fogtak a tengerben, az ország sok folyójában és mintegy 3000 kisebb-nagyobb tavában. Meglátogattuk a kettő közül az egyiket, Lettország legnagyobb halászati és feldolgozó vállalatát. A vállalat vezérigazgatójának tájékoztatójából : — Négyezer embert foglalkoztatunk, 500- an teljesítenek parti szolgálatot, a tobbies hajókon dolgoznak. A flottához tartoznak halász- és szállító-, tartály-, mentő- és tanulóhajók. Ez utóbbibon végzik termelési gyakorlatukat a Szovjetunió halászati szakközép- és főiskoláinak diákjai, évente mintegy ezren. A mai napig (december 16-a) 5 százalékkal túlteljesítettük éves tervünket. Az állattenyésztés fejlesztéséhez való hozzájárulásunk, azaz a hallisztgyártási terv teljesítése pedig 200 százalékos. Az SZKP XXIV. kongresszusának tiszteletére tettük ezt a vállalást — mondja a vezérigazgató. S beszél a hajóhad eddig nem említett részéről, az úszó halász- és feldolgozó kombinátokról, amelyek 5—6 hónapos útjuk folyamán végighalásszák az Atlanti-óceánt, eljutnak az Antarktiszig. — Tíz perc múlva átadom a Pozdnyakov nevét viselő kombinát legénységének „a kommunista munka üzeme” cím elnyerését tanúsító oklevelet. Tiszteljenek meg bennünket a jelenlétükkel — hív meg kedvesen. S amit eddig filmen láthattam, csodálhattam, ott horgonyzik előttem. — Közepes nagyságú hajó — mondják kísérőim. Számomra hatalmasnak tetszik, kivált amikor negyedszer kapaszkodom a hét emelet magasságba vivő lépcsőkön. Bemutatják a kombinát legfiatalabb emberét, a kapitányigazgatót. Nevető szemű, nagyon jóképű 31 éves férfi, mint mondják róla, nagy tekintélyű vezető. Rövid ünnepség, három beszéd hangzik el, egyik sem tart öt percig, a kapitányigazgató átveszi az oklevelet, mond pár szót a kollektíva jövőbeni helytállásáról, s ezzel vége is az ünnepségnek Rengeteg a tennivaló, holnap hathónapos útra kél a Pozdnyakov legénysége. Raktárban már az élelem, negyven vagon hús, ugyanannyi zöldségféle a hűtőkben. A hajó szakácsa — azt mondják róla, ő Lettország legkiválóbb hajószakácsa — bemutatja tudományát. Közös ebéd, melyen frissen kötött barátságunkra s a szerencsés hajózásra emeljük poharunkat. Aztán megmutatják a hajó üzemi részét, a motorházat, ahol 7,5 ezer lóerős Diesel-motor s a komáinál saját erőműve szolgáltatja az energiát. A hajó fomában a feldolgozóüzem, a zsákmány tisztítása, adagolása, osztályozása, csomgolása, szállítása futószalagon történik, dermesztő hidegben Az itt dolgozók öltözéke természetesen ehhez igazodik. Még egy nyaktörő út a jeges fedélzeten a hajó kórházába, amely a többi részektől gondosan leválasztva, szárazföldi méretekkel hihetetlenül kicsi helyet foglal el, de felszerelését, célszerű beosztását bármelyik kórházunk vezetője bizonyára megirigyelné. Az alacsony, köpcös termetű főorvosnak ez lesz az első hajóútja, a belgyógyász doktornő már tapasztalt óceánjáró, a felcser- és a gyógyszerésznő ugyancsak. A kórház öttagú személyzete indulás előtti utolsó szemlét tart csillogó birodalmában. Fogászat, sebészeti műtő, röntgen, laboratórium, kórterem és elkülönítő, valamint gyógyszertár, pihenőszoba a kórház tartozéka. — Minél kevesebb pácienst! — köszönünk el a főorvostól. Újból hét emelet, s a kapitány szalonjában búcsúzunk a nagyon barátságos, rokonszenves halásziparos hajósoktól. Búcsút vesz férjétől a kapitány nagyon csinos felesége, az egyik rigai kórház belgyógyásza is. Ritka szép pár, s ez ok az élcelődésre. — Nem tanácsos ilyen jóképű férfit hosszú útra elengedni, s ilyen szép asszonyt egyedül hagyni. Az asszonyka tündöklő tekintete simogatja a párját, s azt mondja: — A hajózás a szerelem erős próbája... .Jakus Lajosné következik: Csínján a címekkel! a d P É ifel % Pjs fe Bt fej |i ti L yM 1 ImÉ r 11581 m A í 1 if ül fiI hI il n JI A jeges vízre is kifutnak a hajók. Készülődés ötletek, szorgalmas munka Vasárnapi számunkban közöltük az V. országos amatőrfilmszemle felhívását. A szemlét a Győri Ifjúsági Filmstúdió rendezi, a KISZ megyei és győri városi bizottsága, a megyei és a városi tanács is támogatja. Mint Góczan Károly, a filmstúdió vezetője elmondta, szeretnének jó eredményeket elérni, és ezzel is kiérdemelni a támogató szervek bizalmát. — Milyen filmeket készítenek a szemlére? — Forgatócsoportjaink néprajzi, népművészeti és társadalmi kérdésekkel foglalkoznánk — mondotta Góczán Károly. — Készül a film az egyedüllétről, a napjainkban még meglévő szegénységről és okairól, a szegkovácsokról, a csornai kékfestőmé munkájáról. — Új tagok is részt vesznek a pályázaton? — A Káptalandombi diákotthon lakói közül vannak kezdőink, ők stúdiumokon ismerkednek a film formanyelvével. Ezenkívül a felvett filmanyagot a házi vetítéseken még vágás előtt megbeszéljük, sokat tanulhatnak abból is. önálló kezdeményezéseiket szívesen fogadjuk A Győr Város Tanácsa és a megyei tanács által meghirdetett „Régi városok amatőrfilmes szemmel" pályázatra ők is készítenek egy filmet Séta a Káptalandombon címmel. — Az említett pályázatot milyen céllal hirdették meg? — Kíváncsiam várjuk, hogy az amatőrfilmesek hogyan tudják bemutatni a régi városok, városrészek és a történelem közötti kapcsolatot. Az Ifjúsági Filmstúdió tagjai ötletes témákkal próbálkoznak. Egyik tagunk bábkompozícióval akarja bemutatni Győr 700 éves történelmét. Orbán Sándor feldolgozza a Vaskakas legendáját, Csenár Imre a kereskedelem fejlődését. Bedő Ferenc vidám hangvételű filmet készít „Kalap az ispitában” címmel. — Valami érdekességet tudna mondani a pályázatról vagy a szemléről? — A pályázaton európai amatőrklubok is részt vehetnek. Az Ifjúsági Filmstúdió nemzetközi kapcsolatokkal is dicsekedhet. Két lengyel, két NDK-beli, egy jugoszláv és egy osztrák amatőrrel tartunk barátságot, őket is meghívjuk a pályázatra. (f. s.) Hány lakos -hány lakás? Az 1979 január 1-i népszámlálás folyamatban lévő részletes adatfeldolgozási kiadványaiból megtudhatjuk, hogy országunknak a fenti időpontban 10 millió 315 597 lakosa volt. Ez a több mint tízmillió hazánkfia 3 156 817 lakásban lakott. Tíz évvel előtte az 1960-as népszámlálás időpontjában 2 757 725 lakásban élt az ország 9 961 644 főnyi lakossága. A fentiekből megállapítható, hogy a tíz év alatti 354 553 főnyi létszámnövekedésre 399 092 új lakás jutott. Más szóval és goromba számítással 35 újszülöttre negyven új lakás esne elméletben. Tehát minden nyolcadik új honpolgárra két új lakás is jutna. Pillanatnyilag nem kétséges, hogy ez csak elméletben van így, mert a gyakorlatban a szaporulattal egy időben, ha nem is azonos számban, de mégsem elhanyagolható tényezőként, sok lakás használhatatlanná válik, más szóval szanálásra kerül. Másfelől sok az olyan lakásigénylő, aki eddig társbérletben vagy albérletben lakott, és most jutott önálló lakáshoz. Sokan költöznek az eddiginél nagyobb lakásba, és átadják eddigi lakásukat olyanoknak, akiknek eddig nem volt saját lakásuk. Szóval a látszólag fölöslegben épült 44 539 lakás egészen biztosan nem marad üresen. 1960-ban még többségben volt az egyszobás lakások száma. 1970-ben már — szerény mértékben ugyan — meghaladta a két és több szobások száma az egy szobásokét. 1 583 691-gyel szemben 1 573 526 volt az egyszobás lakás. Ez az arány az 1970. év folyamán még jelentősen tovább javul — bár a pontos adatokat még nem ismerhetjük —, mert az új lakások nagyobb része már két vagy több szobával épül. Egyébként az 1970. januári lakásállományból 309 611, a három- vagy több szobás lakások száma. A főváros lakásállománya tíz év alatt 535 858-ról 630 705-re emelkedett. Ha az 1970. évi szaporulatot is hozzászámítjuk, akkor a növekedés jóval meghaladja a százezret. Nagyvárosaink közül a lakásállomány aránylagosan Pécsett gyarapodott legélénkebben és a minőségi összetétel is ott a legkedvezőbb. A lakások száma tíz év alatt 32 568-ról 44 352-re emelkedett. Ezek közül 17 128 az egyszobás és jóval nagyobb, szám szerint 27 224 a két- és több szobások száma. A megyék között is Baranya vezet a minőségi összetételben. A 79 873 lakásból kevesebb, mint egyharmad, pontos számmal 25 195 az egyszobás, a többi két-, három-vagy több szobás. Megyéink közül — ez idő szerint — Szabolcsiban a legrosszabb a helyzet minőségi szempontból. A 158 466 lakás több mint a felének. 84 093 lakásnak csak egy szobája van. (Érd.) Az AFIT XV.sz. Autójavító Vállalat felvételre keres a központi telepére: Győr, Wilhelm Pieck u. 6. autóvillamossági szerelőket, karosszérialakatosokat, valamint egy közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező anyagkönyvelőt és női fiatalkorú kisegítőket konyhai munkára. (6 órás napi munkaidővel). A karbantartó állomásra (Győr, Nagy Sándor u.): esztergályos. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: a fenti címeken. 5 Meggyorsult fáj ? Nemrég a televízió népszerű ifjúsági sorozata, a Halló! olyan műsorral lépett a közönség elé, amelyben párhuzamba állították a fantasztikus irodalom elképzeléseit a tudósok véleményével: mi lesz 2000-ben. Szó esett földbe vájt acélbarlang-városokról, pirulákról, a 2000. év divatjáról, útburkolat alól irányított gépkocsikról és így tovább. A műsorról a tv-kritikusok megírták a véleményüket, a készülék előtt ülő nézőknek azonban kedve kerekedhetett egy kis meditációra a jövőről és az időről általában. „A meggyorsult idő” fogalmáról például, aminél manapság alig van divatosabb szókapcsolat, ha valaki napjainkat jellemezni kívánja. Annyira divatos lett ez a kifejezés, lett légyen szó pedagógiáról, oktatásról, lélektanról, termelési színvonalról, tudományról, bármiről az ég adta világon, hogy lassan oda sem figyelünk rá. Mert mit is jelent a meggyorsult idő? Valami olyasmit, hogy az előzőhöz képest meggyorsult az életritmus, a változás, az új ismeretek, új felfedezések és azok elterjedése rövidebb időközökben követik egymást, mint hajdanában. Vitathatatlan tények sorakoznak bizonyítékul. Ember szállt le a Holdra, sőt, ember nélküli, földről irányított jármű parkol az égitest kijelölt helyén. Léteznek autógyárak, ahol percenként több gépkocsi gördül le a futószalagról, működnek csodálatos automata gépsorok és a számítógépek fantasztikus teljesítményeit a laikusok — s ki nem az? — még felfogni is alig képesek. Mégis, illik-e, lehet-e megfeledkezni arról, hogy néhány óra leforgása alatt — a természet egy viharos, tengeráras szeszélye miatt — mintegy kétmillió ember halt meg napjainkban. Hogy több százmillió ember még manapság sem jut rendszeresen elegendő ivóvízhez, élelmiszerhez, s hogy egy olyan kis helyinek nevezett háborút, mint a vietnami, az amerikai imperialisták miatt lassan egy évtizede nem sikerül befejezni? A mérleget felállíthatjuk más arányokban, fejlődési tendenciáit tekintve egyértelműen pozitívan. Tulajdonképpen ezt a mérleget használta nagy érzékenységgel és nagy realitásérzékkel a X. pártkongresszus, amikor a magyar valóság viszonyait vizsgálta. Fejlődésünk jó néhány területen rendkívül erőteljes, máshol még mindig nagy az elmaradás. A vidéki lakosság életszínvonala például nem várt gyorsasággal igen becsületes magasságra szokott, egy fiatal pár viszont változatlanul 5—10 (ha nem több) évig kénytelen várni amíg lakáshoz juthat, hogy csak egyet említsek a lehetséges ellentétpárok közül. Mi köze mindennek a tv Halló-műsorához? Sok. A játék feltételezése az volt: mi lesz 2000-ben? Kétezerben, amikor a képernyőn is látható húszévesek mindössze 50 évesek lesznek, tehát legfeljebb az öregkor küszöbéhez érkeznek el, de még mindenképpen alkotóéveik teljében, jóval innen a nyugdíjkorhatáron, s ha az átlagéletkor továbbra is így növekszik, életük kétharmada sem lesz még mögöttük. Manapság viszont egyre gyakrabban várnak a 2000 évtől olyan változásokat, amelyek — személyes meggyőződésem szerint — teljességgel irreálisak. Akkor is, ha a tudósok a kamerák előtt belementek a játékba, és kétezerre jósoltak olyan dolgokat, amelyek a Világ egyetlen táján sem képzelhetők el, legfőképpen nem úgy, hogy már általánossá váljanak. Még úgy sem, hogy a föld lakosságának felét - harmadát érintené. És meggyorsult idővel ugyanis egy kis baj van. A történelem léptékéhez mérten gyorsul meg, a korábbi tóm-'oóhoz képest. De oly mértékben jelentkezik mindez egyegy ember életében, hogy azt hihetnénk, harminc év múlva egy teljességgel új környezet vesz körül bennünket? Hogy néhány példával szolgáljak: itt van a sokat emlegetett televízió. Több mint harminc éve sugároznak rendszeresen műsorokat a világon, de tömegessé néhány fejlett nyugat-európai országban is csak az elmúlt tizenöt évben lett. Nálunk most közeledik az elméleti telítettség, ami 2,2 és fél millió készülék nézőit jelenti, s hogy a világ nagyobb része hol tart a televíziózásban, annak bemutatására elég talán az éppen a tévében látott példa. A hatalmas s a harmadik világ országai között nem is a legelmaradottabb Indiában még csak most kezdik a kísérleti adásokat. Hogy hazai példánál maradjunk, itt a sokat emlegetett gépkocsi. Most kezd nálunk tömegessé válni, s várhatóan 10—15 év múlva lehet elérni, hogy a családok harmadának-felének személygépkocsija legyen. A következő harminc évre tehát elég becsületes program ehhez még megfelelő út- és közlekedési viszonyokat és szerelőszolgálatot teremteni. Hogy a lakásépítésben utolérjük a családok igényeit, ebben is csak bizakodhatunk, hogy ehhez a harminc év elegendő lesz. Miért ez a szkeptikus hang? Egyáltalán nem szomori, nem borús, nem levert, nem lemondó hang ez. Gyönyörű program néhány ilyen, a jólétet szolgáló elképzelés valóra váltása. S persze még inkább az, ha hozzáképzeljük, hogy emberi viszonyaink, kapcsolataink egymással és önmagunkkal legalább hasonló mértékben fejlődnek. Inkább a realitás hangja ez, amelyre legalább úgy meg kellene tanítani a mai húszéveseket, mint álmodozni. De hát álmodozni is kell, s a fiatalokat meg egyenesen képtelen a jövő ígérete nélkül lelkesíteni! Ez igaz. Ám, ez a 2000. év már nem annyira a jövő. A tévéműsorban jósolt változások talán a mai fiatalok unokái előtt már valódi célokként szerepelhetnek, ám egy irreális jövőért, — ismerve a mai fiatalokat — nem nagyon szeretnek lelkesedni. Meg kellene próbálni egyszer a realitásokkal, lelkesíteni. Hátha ez is sikerhez vezet. Legfeljebb a mai húszévesek kétezerben kicsit lenézik a nagypapáikat azért, amiért olyan kishitűek voltak. Bernáth László