Kisalföld, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-20 / 92. szám

2 Nagygyűlés Lipóton Cselekvi etyű­t­lködésre van szükség .,A program, amelyhez a Hazafias Népfront az ország népének, és megyénk lakos­ságának bizalmát, támogatá­sát is kérte négy évvel ez­előtt, megvalósult. Békében éltünk, megvalósítottuk gaz­dasági célkitűzéseinket és ma ismét azért állunk népünk elé, hogy erősítse meg eddigi politikánkat. Előrehaladá­sunk, országépítő munkánk döntő feltétele: szocialista ál­lamunk, a nép hatalmának további erősítése, a szocia­lista demokrácia szélesítése.” Ezt mondta tegnap este a lipóti választási nagygyűlé­sen dr. Márton Géza egye­temi tanár, a mosonmagyar­óvári mezőgazdaságtudomá­nyi kar tanszékvezetője, a biológiai tudományok kandi­dátusa. Dr. Márton Géza ismerős­ként érkezett Lipótra, hiszen a mezőgazdaságtudományi kar és a lipóti tsz között évek óta gyümölcsöző kapcsolat van. A közvetlen hangú elő­adás alatt fokozott figyelem­mel hallgatták szavait. Az előadó arról a nagy aktivi­tásról szólt, amely a jelölő­gyűlések idején megnyilvá­nult a mosonmagyaróvári já­rásban. Valamennyi család­ból részt vett valaki a jelölő­gyűléseken. De nemcsak részt vettek, véleményt is nyilvá­nítottak. Ezzel szélesedett az a demokratizmus, amely az állami élet erősítésének egyik feltétele. — A demokratizmus min­dennapos gyakorlattá válik — mondotta dr. Márton Gé­za — és mind nagyobb az igény az emberekben, hogy véleményükkel, javaslataik­kal beleszóljanak a városok, falvak, az egész ország dol­gaiba. Ez egyrészt megköny­­nyíti a jelöltek majdani munkáját, másrészt fokozza felelősségüket.­­ Engedjék meg, hogy kö­szönetet mondjak mindazok­nak, akik az utóbbi négy esz­tendőben áldozatkészen kép­viselték választóik ügyét, se­gítették megvalósítani a Ha­zafias Népfront programját, szolgálták a párt politikáját, tevékenységükkel erősítették állami életünket. A Hazafias Népfront programja egységbe fogta népünket, olyan célo­kat tűzött elénk, amelyekért érdemes volt dolgozni, utat mutatott és a lakosság jólé­tének növekedését szolgálta. Az előadó ezután elemezte a III. ötéves terv eredmé­nyeit, vázolta a IV. ötéves terv feladatait. Beszélt a párt politikájáról, amely előreha­ladásunk záloga. — Mint jó ismerője közsé­güknek — mondotta dr. Már­ton Géza — elmondhatom, hogy Lipót szorgalmas lakos­sága munkájával bizonyítot­ta, hogy híve a szocializmus építésének. A falu lakóinak, a község vezetőinek ügybuz­galma példaképül állhat a já­rás községei előtt. Iparszerű közös gazdaságot hoztak lét­re, minden téesz-tagnak van egész évben munkája, meg­becsülik a nőket, törődnek a fiatalokkal. A tanács érde­me, hogy van napközi otthon, klubkönyvtár, korszerűsödött az iskola. Kulturált, szép községgé fejlődik Lipót. — Munkálkodjanak olyan szorgalommal, mint eddig. Kérem a választópolgárokat, hogy szavazataikkal a párt, a kormány és a Hazafias Nép­front politikáját támogassák. Nem alkalmi közreműködést várunk a választáson, hanem belső meggyőződésből fakadó, cselekvő együttműködést kö­zös feladataink megvalósítá­sához — a választások, után. P— 1— KISALFÖLD liy­ertttényező Emlékezetes, hogy amikor a múlt esztendőben először fel­vetődött az arab államszövet­ség gondolata, Egyiptom, Lí­bia és Szudán együttműködé­séről volt szó. Közben azonban Szudánban belpolitikai nehéz­ségek támadtak, amelyek kés­leltetik a csatlakozás megvaló­sulását. Ezzel szemben, ugyan­csak belpolitikai okokból — Asszad hatalomátvételével az ország belpolitikája hajléko­nyabbá vált és közelebb került a többi arab államhoz — Szí­ria lett a most alakuló arab ál­lamszövetség harmadik tagja. Miközben az államszövetség tagjai külön-külön megőrzik majd ENSZ-tagságukat, fővá­rosuk, címerük és zászlójuk kö­zös lesz, valamint elnökük is. (Valószínű, hogy Egyiptom el­nökét, Anvar Szadatot bízzák meg majd ezzel a tisztséggel.) Ezek fontos elemei ugyan az új szövetségnek, de inkább formaiak. Az ügy érdemi jelen­tősége, amelyről a nyugati hír­­ügynökségek első kommentár­jai is azt állapítják meg, hogy: „A szövetség megalakulása olyan új erőtényezőt hozott lét­re a világnak ebben a térségé­ben, amely minden bizonnyal befolyással lesz a közel-keleti konfliktus alakulására.” Bizonyos, hogy az EAK (amely egyébként, a legfrissebb hírek szerint, Egyesült Arab Köztár­saságról valószínűleg Egyiptomi Arab Köztársaságra változtatja majd a nevét) katonai pozíciói megerősödnek. Sokat jelente­nek az Izrael elleni harcban , amennyiben esetleg újból a fegyverek veszik át a szót — a most már Szíriában is igénybe vehető támaszpontok. S még többet talán a líbiai — az iz­raeli légierők hatósugarán kí­vül eső — hadibázisok. Figye­lembe kell venni, hogy Líbia nemrég 110 Mirage repülőgé­pet rendelt Párizstól, s az ál­lamszövetség keretében Kairó­nak nyilván lehetősége nyílik ezek igénybevételére is. A lí­biai függetlenség továbbá azt is jelenti, hogy a nyugati im­perialisták helyett immár Lí­bia maga rendelkezik földje gazdag kincseivel, óriási olaj­­tartalékaival, s Egyiptom a jö­vőben erre is fokozottabban számíthat. Az államszövetség fellépése a világpolitika színpadán im­­pozánsabb és jelentősebb lesz az eddigi, külön-külön vr­ó je­lentkezésnél, s amilyen arány­ban növekszik így a hármas­szövetség nemzetközi tekinté­lye, súlya, olyan mértékben hat ez vissza majd az illető orszá­gok gazdasági, politikai és kul­turális fejlődésére, és növeli le­hetőségeiket a közel-keleti konfliktusnak a BT határozata alapján való, politikai rende­zésére. (KS) A békére és jövőnkre szavazunk (Folytatás az 1. oldalról.) mi eredményeinkről, ki-ki ma­ga tudja lemérni, mit ért el országunk, megyénk közössé­ge. A választás előkészületi munkájában sokszor elhang­zott: a százezres nagyváros­sá fejlődött Győr elérte, hogy a megyei város rangjára emelkedett. Kapuvár és most már Csorna is megkapta a megtisztelő városi rangot. Az új üzemek sokasága épült fel a megyében, Győrött a repü­lőtéren korszerű ipari központ létesült. Tizenegyezer új ott­hon épült a megyében az utóbbi öt év alatt. Megfiata­lodtak a községek, nagy abla­­kú házak tekintenek megúj­­hodott életünkre. Elismerik eredményeinket barátaink, és kénytelenek számot vetni gyarapodásunkkal ellensé­geink is. Számvetés a jövendővel Mint Pataki elvtárs el­mondta, oldalakon lehetne sorjázni építésünk gyümöl­cseit, de nem ezekről kíván szólni elsősorban. A megye bátran tervezhet a IV., ötéves terv időszakára. Mintegy 6600 lakás épül Győrött, felépül a műszaki főiskola, a sportsta­dion, az új színház, fedett sportcsarnok, megkezdődik a 800 ágyas kórház építése, új óvodák, bölcsődék, iskolák gazdagítják majd a várost. A megye dolgozóinak gond­jai hasonlatosak az országos gondokhoz. És ezekről is hall­hatták a szónokot... Pár­tunknak az a célja, hogy még inkább részt vállaljon a nagy­­családosok gondjaiból. Növel­ni akarja a tervidőszakban a családi pótlékot, a nyugdíja­kat és egyes iparágak dolgo­zóinak bérét. Az azonban pártunk álláspontja, hogy ak­kor lehet e feladatokat való­ra váltani, amikor előterem­tődnek hozzá az anyagi ala­pok. A megye dolgozóinak gond­jairól szólva Pataki elvtárs el­mondta, hogy az utóbbi öt év­ben sikerült igazságosabbá tenni a lakáselosztást. Még így is sok az otthonra váró család. Javítani kell Győr pe­remkerületeiben az utakat, a közműszolgáltatást, gyarapí­ Ezután arról beszélt Pa­taki elvtárs, hogy a megyé­ben megtartott jelölőgyűlé­seken 112 000 választópolgár jelent meg, a választásra jo­gosultak 40 százaléka. Ennél is örvendetesebb, hogy több mint 11 000-en szólaltak fel a gyűléseken, és az emberek nem személyes dolgaikat mondták el, a közösség gond­jaival, bajaival, örömeivel foglalkoztak. Ez a tény is jel­zi, hogy mind többen élnek a szocialista demokrácia adta lehetőségekkel. A megye vá­lasztópolgárai 138 tanácstagi helyre jelöltek két személyt, és három tanácstagi helyre volt hármas jelölés. A megyében a választási előkészület befejeződött, most már a választópolgárokon van a sor. Április 25-én — ezt minden választópolgárnak meg kell szívlelnie — nem csupán választunk, hanem szavazunk is, pártunk politi­kájára, békepolitikájára. — Arra szavazunk — mondta Pataki elvtárs —, hogy pártunk a tizenöt éve megkezdett úton vezeti to­vább népünket, hogy ember­­központú, az emberekért tör­ténő politikáját folytatja, hogy elérjük a most magunk elé tűzött gyönyörű terveket. A választás után együttes erővel, közös akarattal fo­gunk majd hozzá, hogy mind­azokat elérjük, amiket most magunk elé tűzünk — mond­ta. A választási nagygyűlésen megjelent Jankovits István, az MSZMP Győr városi Bi­zottságának első titkára és dr. Hajós Vilmos, a Hazafias tani az üzletek számát, job­bá tenni a közlekedést, a vi­dékről való bejárást. A me­gyének az a célja, hogy a tervidőszak végére elérje: va­lamennyi óvodás korú gye­reknek legyen helye az óvo­dákban. Népfront Győr-Sopron me­gyei Bizottságának titkára, valamint a vállalat párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetői. A nagygyűlés befejeztével lapunk a vállalat két dolgo­zójától kért rövid nyilatkoza­tot a hallottakról. Háromszéki Lajos, a vál­lalat egyik alapító tagja, a Diesel-üzemben dolgozik, szerelő. — Bármennyiszer hallunk eredményeinkről, újra és új­ra öröm summázni azokat. Világos, egyértelmű beszédet hallottunk. Pataki elvtárs azt mondta, egykor ő is esztergá­lyos volt. Talán ezért is ér­tettük meg olyan jól szavait. Én azt tartom magamra kö­telezőnek beszédéből, hogy nem pihenhetünk meg, szor­galmas esztendőknek kell kö­vetkezniük. Csupán így tud­juk majd elmondani négy év múlva: a IV. ötéves terv idő­szaka emlékezetes marad a Győr-Sopron megyeiek szá­mára. Takács Borbála nem egé­szen huszonkét éves. A vál­lalat gépi adatfeldolgozó osz­tályán dolgozik, vasárnap já­rul másodszor az urna elé. — Most választok majd először dolgozóként, hiszen négy év­vel ezelőtt még diák voltam. Nekem is közöm van mind­ahhoz, amiről Pataki elvtárs beszélt. Egy kicsit büszke is vagyok azokra az eredmé­nyekre, amelyeket hallottam. Pataki elvtárs valamennyiün­ket bevont a választási beszé­débe, és ezért is volt jó hal­lani. F. J. Személyes politikánk ★ oj ti­­cani­gtok WILLIAMSBURG Nixon elnök hétfőn a vir­giniai állambeli Williams­­burgban a köztársaság párt­hoz tartozó kormányzók előtt mondott beszédében élesen bírálta az Egyesült Államok jelenlegi népjóléti rendszerét. Hangoztatta, hogy az „mo­numentális kudarc, az ame­rikai szellem szégyene, az ál­lamra és a helyi kormány­zatokra nehezedő nyomasztó pénzügyi teher”. MOSZKVA A vasárnapi moszkvai la­pok közölték az SZKP Köz­ponti Bizottságának május 1-i jelszavait. A központi bizott­ság testvéri üdvözletét tol­mácsolja a szocialista orszá­gok népeinek „Fejlődjön és erősödjön a szocialista világ­­rendszer, amely a nemzetkö­zi munkásosztály történelmi vívmánya, döntő erő az anti­­imperialista küzdelemben, a béke és a társadalmi fejlő­dés támasza” — hangzik a 60 jelszó egyike. WASHINGTON Providence-ben, Rhode Is­land állam fővárosában va­sárnap tízezres nagygyűlésen demokrata és republikánus­­párti politikusok „kétpárti”­ országos mozgalmat indítot­tak Nixon újrajelölésének megakadályozására „Sül­lyesztőbe Nixonnal” jelszó­val. BUDAPEST Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására áp­rilis 15—19. között Magyar­­országon tartózkodott a­­Pe­rui Kommunista Párt kül­döttsége, Jorge del Prado­­nak a párt főtitkárának ve­ttesével. A perui testvér­párt küldöttségét fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára. A küldött­ség hétfőn elutazott hazánk­ból. ★ Hétfőn Budapesten a Kül­kereskedelmi Minisztérium­ban magyar—osztrák árucse­reforgalmi vegyesbizottsági tárgyalások kezdődtek. Elő­készítik az 1971. évi árulis­tákat és tárgyalnak a két or­szág közötti áruforgalom több kérdéséről. ÚJ-DELHI — BEITA Pakisztán hétfőn jegyzék­ben tiltakozott Indiánál amiatt, hogy indiai katonák állítólag támadást intéztek egy kelet-pakisztáni határál­lomás ellen. Az indiai kor­mány cáfolta azokat a vá­dakat, hogy segítséget küld Rahman Sejk haderőinek. COLOMBO A ceyloni kormány hétfői nyilatkozata szerint a had­sereg és a rendőrség Ceylon legnagyobb részén helyreál­lította a rendet. Bandara­­naike asszony, miniszterel­nök újjáépítési bizottságot nevezett ki. A bizottság fel­adata a polgári hatalom helyreállítása, a harcok kö­vetkeztében kárt szenvedett vidéki lakosság sürgős prob­lémáinak megoldása, és azokkal a lázadókkal való foglalkozás, akik megadják magukat vagy foglyul esnek. (MTI). II magyar nyelv hete (Folytatás az 1. oldalról.) lógnak, s az agy az irányító központja, addig a társadal­mi irányításnak se születhet jobb eszköze a nyelvnél. „A nyelv” persze nem lé­tezik, csak egzisztenciális jel­legű realitást képező „anya­nyelvek”, melyek társadalmi emberré formálták a biológiai embert. A soknyelvűség meg­szüntetése az emberiség sok­­arcúságának megszüntetését idézné elő. Az ebben rejlő ellentmondást azt szüli, hogy a nyelvi (idegennyelvi) isme­retszerzés rengeteg időt „lop el” az egyéb szükséges is­meretszerzéstől. Több — is­mertetett — megoldásjavas­lat közül legideálisabb volna, ha mindenkinek egyazon má­sodnyelvet tanítanának, ám még ez is jogtalan előnyök­höz juttatná azokat, akiknek anyanyelvével lenne azonos. A távlati cél tehát egy mes­terséges nyelv megteremtése marad. A nemzetközi másod­nyelv összeállításában a nyelvtudósokra hárul az oroszlánrész, akik már a je­lenben is a gyakorlatot alko­­tóan segítő munkamódsze­rekkel dolgoznak. A problémák abból adód­nak, hogy az írott stílus elég­gé elvált a beszédtől. A kü­lönbség nem aggasztó, de ma, a hírközlés neoakusztikus korszakában egyre gyakoribb, hogy írásban is a hallgató számára fogalmazunk, írott típusú szövegekkel terheljük a hallgatót. A kommunikáció általá­ban a másodnyelv létrehozá­sát sürgeti, igényli, azért is nem csupán a nyelvészek fel­adatköre ez. Az egyén és társadalom gondolkozási szintje nem választható el a nyelvi kultúra szintjétől. Ép­pen emiatt aggasztó közéleti nyelvhasználatunk szürkesé­ge, a fogalmazásmód sablo­nossága, nyoma vész a foga­lomalkotó egyéniségének. Ez világjelenség, de nem szük­ségszerű, hanem kapitalista torzulás. Ma, amikor a logikus vi­lágos emberi gondolkozás ter­melőerővé válik, a nyelvtu­domány akkor tölti be hiva­tását — fejezte be előadását Deme László —, ha működé­sében és fejlődésében segíti a társadalmi kommunikáció szintjének ■ emelését, nem függetlenül a beszélők soka­ságától. — mi — Kapuvár Ifjú választók gyűlése Ezer kapuvári előválasztó képviseletében 140 fiatal vett részt tegnap délután a KISZ Kapuvári Bizottsága által rendezett ifjú választók gyű­lésén. Az úttörők köszöntője után Kreiter Mária, a KISZ megyei Bizottsága ágit. prop. felelőse szólt az ifjú válasz­tókhoz, majd a gyűlés elnök­ségének tagja, Varga B. Ist­ván, a 11-es számú választó­­körzet képviselőjelöltje régi választásokról beszélt. Százharmincnégy név sze­repel a Hazafias Népfront Kapuvár városi Bizottsága tanácstag jelölő listáján. Kö­zülük 24 fiatal, tizennyolc százalékkal több, mint négy évvel ezelőtt. FELFRISSÜLT MEZŐNY a József Attila szavalóversenyen Az ország hét, József Atti­la nevét viselő gimnáziumá­nak igazgatóit, tanárait, versmondó diákjait, a Sopron városi Pártbizottság és a ta­nács küldötteit köszöntötte szombaton délelőtt Gombás Vilmos, a soproni József At­tila Gimnázium igazgatója. — Kilencedik alkalommal jöttünk össze, hogy országos szavalóversenyen tegyenek tanúbizonyságot diákjaink a névadó költő eszméinek, gon­dolatainak értéséről, a ver­seiben jelölt úton való hala­dásról. — Köszöntötte a ven­dégek közt dr. Bencédy Jó­zsef, a Művelődésügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője elnökletével a jelenlevő bí­ráló bizottságot, dr. Makai Ödönnét, József Attila nővé­rét. Az igazgató szavai után a zászlókkal, virágokkal feldí­szített nagyteremben dobo­góra álltak a versmondó diá­kok. A szavalóverseny első részében a kötelezőként hal­lottuk József Attila „Mint a mezőn” című költeményét a huszonnégy résztvevőtől. Rö­vid szünet után következett a verseny második része, amelyben a tanulók József Attila versei közül a számuk­ra legkedvesebbet mondták el. A verseny legjobbjának a székesfehérvári Bajcsay Ju­lianna bizonyult 81 ponttal. A Nagyon fá­i című költe­ményt jól értelmezte, és ér­tette meg a közönséggel, be­lülről jövő, őszinte hanggal, átéléssel. A szavalóverseny második helyezettje Szilágyi Katalin budapesti tanuló lett. Fegyel­mezettség jellemezte a Ma­gyarok című vers tolmácso­lását. Személyes érzéseit alá­rendelte a költő mondani­valójának, jól értem­­ezte ezt a nehéz és aránylag ritkán hallható verset. Hetvenöt pontot szerzett. Révész László 72 ponttal lett a harmadik helyezett, szintén a székesfehérvári gimnázium tanulója. Érzel­mekben gazdagon, de nem patetikusan szavalta József Attila Ódáiét. A rendkívül nehéz szerelmes vershez megtalálta a kellő hangne­met. Az egyéni és a csapatver­seny első helyezéseiért a Ma­kón 1967-ben alapított ván­dorserleget a székesfehérvá­riak nyerték el. A csapatver­senyben második kunszent­mártoni gimnazisták a fővá­rosi XI. kerületi tanácsnak az idén alapított vándorser­­legét kapták. Az eredmény­­hirdetést a Bors László KISZ- házban emlékműsor követte a vendéglátó iskola irodalmi színpadának és énekkarának közreműködésével. Dr. Bencédy József, a zsűri elnöke a következőket mond­ta a versenyről: — Jelentősek ezek a sza­valóversenyek, nagy szere­pük van a diákok között a József Attila-i eszménykép vállalásában. A felkészülés lelkiismeretes volt, vala­mennyi versmondó fegyelme­zettségről, a vers szeretetéről tett tanúbizonyságot. Az idei versmondómezőny szinte tel­jesen felfrissült, sok új arc­cal találkoztam. Még tapasz­talatokat kell szerezniük, tö­rekedniük kell a versek jobb megértetésére és a hibátla­nabb magyar beszédre. A tizedik országos József Attila szavalóversenyre 1972- ben Székesfehérváron kerül sor. (Udvardi) 1971. április 20., kedd

Next