Kisalföld, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

A munkát és szabadságot, a dolgozók és a népek testvéri összefogását de-­­monstrálja a nemzetközi proletariátus május 1-én immár 81 esztendő óta. A világ sok országának ezernyi városá­ban és falujában május elseje a tőkés és földesúri osztály kegyetlen terrorja elleni harcot is jelképezi, így volt ez az 1919-i Tanácsköztársaság előtt és után a felszabadulásig hazánkban is, a Horthy-, Szálasi-fasizmus sötét éveiben. A haladó emberiség és elsősorban a Szovjetunió népeinek internacionalista segítsége révén hazánk huszonhetedszer ünnepli szabadon május 1 -ét. Munkaünnepeink 1945-től egyszersmind kifejezői demokratikus rendünk fejlődésének és jövő cél­jainak is. A szabad május 1-i seregszemlék érzé­keltetik a kisalföldi városok és falvak életének társadalmi változását, előrehaladását. Népi demokratikus rendünk a marxi-lenini párt vezetésével a felszabadult munkát a gazdasági gyarapodás összes lehetőségeivel a jólét biztos forrásává tette. Pártunk a proletár Internacionaliz­mus legkiválóbbjainak, Marxnak, Engelsnek, Le­ninnek tanítása alapján kommunista egyszerűség-­­­gel, szerénységgel, tudományos megalapozottság­gal mutatja a munkásnak, parasztnak és értelmi­séginek a szocialista építés útját. A város és a falu termelésének szocialistává válásában pár­tunk felismerte a nemzetgazdaság fejlettebb terve­zésének és irányításának szükségességét és mód­szerét, és már a negyedik esztendő ipari, mező­gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és életszínvo­nal-növekedési eredményei bizonyítják az új gazdaságirányítási rendszer helyességét. A szabad, népi demokratikus rendszerben az MSZMP megfontolt politikája korszakos változást érlelt a nép gondolkodásában. A munkások, a tsz-parasztok és az értelmiségiek tudatos szövet­sége a szocialista hatalom megdönthetetlen bás­tyájává vált. Az elmélyült szövetség olyan népi, nemzeti egységet kovácsolt, amelyben marxisták és hívők, gyári munkások és tsz-parasztok, intéz­ményi dolgozók, kisiparosok, kiskereskedők is hasznos tagjai az új társadalom építésének. Hazánk és megyénk lakossága nemrég szá­mos nagy, társadalmunk jövőjét megrajzoló poli­tikai esemény részese volt. Az MSZMP X. kong­resszusa a negyedszázad politikai és gazdasági munkáját összegezvén, azt a fontos célt jelölte meg, hogy a jól bevált úton haladjunk, és az új társadalom építését magasabb szinten folytassuk. A dolgozó nép politikai érettségének felismerésé­ből fakadt az a javaslat, hogy a párt, a tömeg­szervezetek és az állami intézmények szélesítsék és mélyítsék a társadalmi demokratizmust. És az egy hete megtartott országgyűlési és helyi tanács­tagi választásokon ragyogóan mutatkozott meg, hogy a lakosság a megnövekedett szocialista de­mokratizmussal nagy felelősséggel él. A proletár internacionalizmus kimeríthetetlen erőt és állandóan gazdagodó tapasztalatot ad a szocializmust építő népeknek. A szocialista orszá­gok kicserélik tapasztalataikat. És ami átvehető, azt készséggel alkalmazzák is. Ez történik nap­jainkban azzal is, hogy a legtapasztaltabb párt, a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresz­­szusának dokumentumait azzal a törekvéssel ta­nulmányozzuk, hogy mindabból, ami a magyar viszonyokra alkalmazható, minél többet átvegyünk sikereink növelése céljából. A munka és jólét, a szabadság és függetlenség proletár internacionalista ünnepén egyetlen pil­lanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy a föld nagyobbik részén még mindig tőkések és más ki­zsákmányoló osztályok uralkodnak. Az indokínai térségben és az arab világban a munkás, paraszt és értelmiségi hazafiak a legdrágábbért, a sza­badságért, függetlenségért hullatják vérüket. A velük való teljes együttérzés és tevékeny támoga­tás teszi igazán nemzetközivé az 1971. május 1 -ét. Hazánk és megyénk lakosságától azt várja a világ proletariátusa és az egész haladó emberi­ség, hogy a X. kongresszus határozatának szelle­mében emelje még magasabbra a munkásszoli­daritás vörös zászlaját és sokszorozza meg a szo­cializmus magyarországi építésének sikerét. Ezzel hozzájárulunk az emberiség nagy törekvéséhez, a világbéke teljessé tételéhez, biztatást adunk az elnyomott népek forradalmi mozgalmainak, és kö­zelítünk hazánkban a szocializmus teljes felépí­téséhez. Városainkban és falvainkban a nemzetközi szo­lidaritás napján ünnepelnek és készülnek a mun­kára. A vidám, kellemes ünnepléshez, pihenéshez és a jövendő sikeres alkotó munkájához békes­séget és egészséget kíván­­ az MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Összehívták az országgyűlés alakuló ülését Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tar­tott, amelyen a választások utáni feladatokkal és egyéb időszerű kérdésekkel foglal­kozott. Az Elnöki Tanács az alkot­mány 18. paragrafusa (5) be­kezdése alapján az ország­gyűlés alakuló ülését 1971. május 12-én (szerdán) dél­előtt 11 órára összehívta. Az alkotmányos államren­dünk gyakorlatának megfele­lően, Fock Jenő, a kormány elnöke — mivel a kormány megbízatását a korábbi or­szággyűléstől kapta — kérte az Elnöki Tanácstól a kor­mány felmentését. Az Elnöki Tanács a kérést elfogadta, a felmentést megadta, és egy­ben megbízta a kormányt, hogy az újjáválasztásáig — a jelenlegi összetételben — in­tézze a kormányzati ügyeket. Az Elnöki Tanács módosí­totta a népi ellenőrzésről szóló, 1968. évi V. törvény, valamint a bíróságok népi ülnökeinek választásáról szóló, 1960. évi 6. számú tör­vényerejű rendeletet. Az Elnöki Tanács megtár­gyalta és jóváhagyólag tudo­másul vette a művelődésügyi miniszternek a kitüntetéses doktorrá avatások tapaszta­latairól szóló tájékoztató je­lentését, valamint határoza­tot hozott az 1971. évi kitün­tetéses doktorrá avatáshoz való hozzájárulásról. Esze­rint kitüntetéses doktorrá avatásra kerül sor az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a József Attila Tudomány­­egyetem, a Kossuth Lajos Tu­dományegyetem, a Marx Ká­roly Közgazdaság-tudományi Egyetem, a Budapesti Mű­szaki Egyetem, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem, valamint a Szegedi és a Deb­receni Orvostudományi Egye­tem egyes jeles eredménnyel végzett hallgatóinál. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP GYŐR-SOPRON MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA GYŐR 1971. MÁJUS 1., SZOMBAT ★ XXVI. ÉVFOLYAM 102. SZÁM Hazánk felvirágoztatásának alapja a munka Somoskői SittinaMSZOT titkárának május 1-i köszöntője Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! A nemzetközi munkásosz­tály nagy ünnep­ének előesté­jén a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága, a forradalmi munkás­paraszt kormány, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa ne­vében meleg szeretettel kö­szöntöm szocializmust építő dolgozó népünket, munkás­­osztályunkat, parasztságun­kat, értelmiségünket. Május 1-én a világ­ minden táján, Európában és Ázsiá­ban, Afrikában és Ameriká­ban együtt ünnepelnek száz- és százmilliók. Együtt ünnepelnek mind­azok, akik egyetértenek és tettekben is kifejezésre juttatják szolidaritásukat a nemzetközi munkásosztály nagy küldetésével. A szándékot és az érzése­ket mindenütt ugyanaz az erő hajtja, de a munkások, a dol­gozók mégis más és más kö­rülmények között ünneplél­nek a földkerekség különbö­ző országaiban. Vannak, ahol büszke öröm­mel köszöntik a szocializmus mind szebben virágzó május­fáját; — lesznek népek, ahol har­cos tüntetések*..., juttatják kifejezésre a nemzetközi munkásosztály törekvését; — és sajnos van a világnak olyan része, ahol ágyúdörgés zajában tesznek hitet a nem­zetközi munkásosztály szent ügye mellett. A magyar munkásosztály is azt vallja, hogy a nemzetközi imperializmus ellen a harc leghatékonyabb fegyvere mindig az internacionalizmus volt és marad. Éppen ezért a proletár internacionaliz­mus érvényesítése a világ munkásosztályának és ha­ladó erőinek egyetemes nemzetközi érdeke minde­nütt a jobb, tisztességesebb életért folyó harcban. Munka és proletárszolida­ritás — ezt jelképezi május 1-e szerte a világon, és en­nek szellemében ünnepelünk mi is. Kedves Elvtársnők! Elvtár­sak! Országépítő munkánk ered­ményeiről, terveinkről, né­pünk alkotó tevékenységéről az elmúlt hónapokban több­ször is számvetést végeztünk egész dolgozó népünk előtt. Pártunk X. kongresszusá­nak — az ország nyilvános­sága előtt lefolyt — tanács­kozása a szocialista építő­munka tapasztalatainak ösz­­szegezésén túl az elkövetkező évek tennivalóinak reális programját adta. Ez a prog­ram valamennyiünké — egész nemzetünké! (Folytatás a 2. oldalon.) kitüi­tetések A KISZ csornai járási bi­zottságán tegnap délelőtt ün­nepélyesen átadták a tavaly legjobb munkát végzett szer­vezeteknek és KISZ-eseknek a KISZ Közpo­nti Bizottsága dicsérő oklevelét.­ Ebben az elismerésben ré­szesült a Soproni Ruhagyár csornai telepjének KISZ-alap­­szervezete és a tárnokréti ter­melőszövetkezet alapszerve­zete, valamint Kollár Pál (csornai középiskolai tanár) Makkos Attila (bodonhelyi alapszervezeti titkár), Hor­váth József (farádi alapszer­­vezeti titkár), Csóka László (a Mezőgép beledi üzemegy­ségének alapszervezeti titká­ra) és Orbán András (a rá­­bapordányi fedesz alapszerve­zeti titkára)­A kitüntetettek az oklévél mellé a járási KISZ-bizott­­­ság tárgyjutalmait kapták. A május 1. Kapuváron a Béke utcából a város köz­pontja felé. A menetet a zászlóvivők, az úttörő és if­júgárdista díszszakaszok fel­vonulása nyitja meg. Utánuk haladnak az iskolások és a sportolók, majd az üzemek, intézmények dolgozói. A fel­vonulás a menetben részt vesz Kapuvár legfiatalabb üzeme, a Ciklámen Fehérneműüzem is. A felvonulás után egyebek között a kapuvári Szövetke­zet Együttes népitánc-cso­­portja és zenekara ad színes műsorából egy csokorra va­lót. A napot utcabál zárja. A legszebben,­­rendezetteb­ben felvonuló intézmények dolgozói elnyerhetik a Kapu­vár városi Szakmaközi Bi­zottság alapította vándorser­leget. P. Reggel 5 órakor a kapuvá­ri szövetkezeti fúvószenekar köszöntőjére ébrednek az if­jú város lakói. A felvonulási menet reggel 9 órakor indul Három kitüntetés a győri hírláznak Alig két évvel ezelőtt feje­ződött be a Magyar Hűtőipari Vállalat győri gyárának 220 millió forintos beruházása. A gyár dolgozói az elmúlt két évben jól kamatoztatták ezt a befektetést, amelynek bi­zonyítéka, hogy tavalyi ered­ményeik alapján elnyerték az „élüzem” címet. Emellett első helyezést értek el a Magyar Hűtőipari Vállalat gyárai közti versenyben, valamint eredményesen szerepeltek az MSZMP X. kongresszusa tisz­teletére rendezett munkaver­senyben is. Tegnap délután rövid ün­nepséget tartottak a győri gyárban, amelyen Gulyás Bé­la, a Magyar Hűtőipari Vál­lalat vezérigazgatója átadta az „élüzem” címre jogosító oklevelet, valamint a gyárak közötti verseny első helye­zettjének járó vándorzászlót és a munnkaverseny eredmé­nyeiért a serleget Berzsenyi Ferenc igazgatónak. Ezután a vezérigazgató kitüntetésben részesítette a győri gyár leg­jobban dolgozó vezetőit, majd Berzsenyi Ferenc ju­talmakat adott át a szocia­lista brigádoknak és az élen­járó dolgozóknak. Fazekas Lajos :Jirdfass hitk Fényt, fényt a földnek, Május! — A hegyek ormaira tűzd ki lobogóid; hirdesd ki mindenütt győzelmedet, tengertől a búvár kis folyóig. A munka honfoglalói nyomán — kaszások vágják a szénarendet — illattal száll, jár a szél, mint a lány, s levágott, kis virágok lebegnek. Szép itt a béke, s mintha csak jelét akarná fölírni az égre, szinte úgy villan föl a messzeség falán egy galamb tiszta képe. ARA: 1,— F1 Kiváló Az Országos Vízügyi Hiva­tal és a Mezőgazdasági, Erdé­szeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének értékelése alapján a múlt évi jó mun­ka jutalmául kiváló címet kapott az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Utoljá­ra 1955-ben nyerte el ezt a megtisztelő címét. Az avató ünnepséget teg­nap tartották az igazgatóság dolgozói Győrött. Köszöntőt mondott Putz József igazga­tó-főmérnök. Az igazgatóság dolgozóit Illés György, az OHV vízellátási és csatorná­zási főigazgatóságának veze­tője köszöntötte, majd átadta a kiváló igazgatóságnak já­ró oklevelet. Ezután kitünte­téseket és 150 000 forint ju­talmat osztottak szét a dol­gozók között. Éljen május 1., a munkásosztály nemzetközi seregszemléje!

Next