Kisalföld, 1971. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-14 / 191. szám

6 SZELLEM a képernyőn Budai Nagy Antaltól Martinu­zzi Györgyig . Bár javában áll a nyár, , „nagyüzem” van a televízió stúdióiban. Mivel ilyenkor kevésbé elfoglaltak a színé­szek, jobban ráérnek a film­gyáriak is, egyszerre számos több részes produkció felvé­teleihez kezdtek hozzá. Augusztusban kezdik forgat­ni Hajdufy Miklós rendezésé­­ben Nemeskürti István forga­tókönyve nyomán a „György barát” című háromrészes fil­met, amelynek főhőse Iza­bella királyné tanácsadója, Martinuzzi György kardiná­lis. Ugyancsak történelmi fő­hőst „választott” Ádám Ottó, a Madách Színház főrende­zője is produkciójához. Kós Károly, az erdélyi építész­­regényíró —drámaszerző—et­nográfus művét, a „Budai Nagy Antal”-t viszi filmsza­lagra. A XV. századi erdélyi parasztfelkelés nemcsak a feudalizmus elleni küzdelem konfliktusát, hanem az egy­más mellett élő népek ösz­­szetartozásának szükségessé­gét is felveti. A „Tízezer nap” világszer­te ismert rendezője, a fiatal Kósa Ferenc is a televízió „szolgálatába szegődött”. Az észt szerző, Juhann Smuul nálunk is bemutatott komé­diájából rendez filmet, „Az ezredes özvegye, avagy az or­vosok nem tudnak semmit” szatirikus játék, amely egy női Tartuffe csetléseit-bot­­lásait tárja a néző elé mai környezetben. A produkció érdekessége, hogy ebben — valószínűleg először a művé­szetek történetében — meg­jelenik maga az instrukció is, mint élő személy. A spanyol polgárháború bukását követő periódusban játszódik az a film, amelyet Emanuel Robles „Az erőd” című műve nyomán vesznek fel Gaál Albert irányításával A háború előtti évekbe ka­lauzol majd bennünket Bíró Lajos novellái alapján forga­tott két tévéjáték. Kahána Mózest is „meg­nyerte” a maga számára a te­levízió. „Az emlékek csalnak” címmel írt tévéjátékot, amelyből Katkics Ilona ren­dez filmet. A történet főhőse egy veterán kommunista, aki hosszú évek elmúltával tér vissza ifjúsága színterére. Itt újra találkozik első szerel­mével, aki időközben özvegy lett. Kettejük újraéledő ér­zelmeinek krónikája a film. Mai környezetben játszódik Császár István „Körülmé­nyek” című forgatókönyve. A film alapkonfliktusa az őszin­teség és a kényelemszeretet szembekerülése. A történet azt bizonyítja, hogy társadal­munkban az embernek szük­sége van a bizalomra, a jóhi­szeműségre. Radványi Dezső és Szemes Marianna könyvé­ből pedig Szemes Mihály ké­szít bűnügyi témájú tévéjá­tékot, amelynek hátterében ott a második világháború. Hétrészes sorozat forgatási munkálatai kezdődtek meg Wiedermann Károly irányí­tása alatt, Pintér József „Egy óra múlva itt vagyok” című könyvéből. A történeti hű­séghez mindvégig ragaszkodó film a 30-as évek második felébe kalauzolja a nézőket, és a kalandhistóriák eszkö­zeivel követi fiatal hőse sor­sának alakulását, így a néző részese lesz a Tompa utcai nyilasház megtámadásának, a jugoszláv partizánok hős­tetteinek. CSALFÖLD Hangverseny a varsói Chopin-szobornál Mézeskalácsos ajándék A Savaria Múzeumnak ajándékozta szerszámait a to­ronyi Gecse Ferenc mézes­kalácsos. A mintegy százéves szerszámok között megtalál­hatók a gyertyaöntő készü­lék, a fa tésztanyújtó, a fa verőminta, különböző mére­tű rézkannák és egyéb, a szakmára jellemző munka­eszközök. A most hatvanéves mester készítményeit — többféle nagyságú és díszítésű emlék­szíveket, babákat, lovas hu­szárokat — szívesen vásárol­ják a Vas megyébe látogató hazai és külföldi vendégek. Most érdemes vásárolni! OTP HITELLEVÉLRE: T 5 Pannónia 250 köbcentis motorkerékpár 1330,— Ft P 10 Pannónia 250 köbcentis motorkerékpár 1430,- Ft P 20 Pannónia 250 köbcentis motorkerékpár 1680,— Ft Jáva 175 köbcentis motorkerékpár 1260,—- Ft MZ 125 köbcentis motorkerékpár 1050,— Ft MZ 150 köbcentis motorkerékpár 1260,— Ft Simson Star 48 köbcentis motorkerékpár 1096,— Ft Simson Schwalbe 48 köbcentis motorkerékpár 1116,— Ft Szovjet kerékpár 164,- Ft-tól 314,- Ft Varrógép 183,- Ft-tól 489,- Ft Rádió 88,- Ft-tól 300,- Ft Magnetofon 300,- Ft-tól 600,- Ft Tv-készülék 595,- Ft-tól 680,- Ft Mosógép 164,- Ft-tól 1760,- Ft Hűtőgép 275,- Ft-tól 1130,- Ft Porszívó 239,- Ft Parkettkefe 222,- Ft Centrifuga 296,- Ft Gáztűzhely 1500,- Ft felett 334,- Ft-tól 508,- Ft befizetése mellett TULAJDONOSA LEHET az általa kiválasztott cikkeknek. KÉRJE A SZAKBOLTOKBAN! Forgalomba hozza a ZRISSÉ Győr, Tarcsay V. u. 2. Korszerűsödő államigazgatás Nem is olyan régen tör­tént: egy község bekötő utat építtetett, s jó néhány szerv­vel folytatott tárgyalások, engedélyezések, hivatalos pe­csétek és aláírások tömege után a beruházási összeget is megkapta hozzá. Az út elké­szültekor bizottság jelent meg a helyszínen, képvisel­ve volt ott minden elképzel­hető szintű és hivatású szerv, hogy megvizsgálja: a néhány kilométernyi út megfelel-e az építési, pénzügyi és még ki tudja hányféle előírásnak. Csupán jellemzésül: még a járási és a megyei művelő­désügyi osztály megbízottai is jelen voltak, meggyőződni arról, hogy az iskolás gyerme­kek biztonságát nem veszé­lyezteti-e a bekötő út... Túlzott óvatosság — gon­dolhatná valaki. Bizonyára az is. Elsősorban azonban — az igazgatás korszerűtlensé­ge. Ma már — és holnap még inkább — mindehhez elegen­dő a helyi tanács illetékesei­nek egyértelmű állásfoglalá­sa. Ha ők úgy látják, hogy szükség van a bekötő útra, s pénzük is van rá, ennyi elég a megépítéséhez. Az új tanácstörvénynek — amely immár az újonnan választott tanácsok tevé­kenységében állja a gyakor­lat próbáját — egyik fő vo­nása az, hogy a helyi ügye­ket lehetőleg helyben, a he­lyi lakosság érdekében és részvételével, helyi eszközök­­kel intézzék el, oldják meg. Ehhez elsősorban megfele­lő személyi feltételekre van szükség. A tanácstörvény és a hozzá kapcsolódó rendel­kezések egyrészt meghatá­rozták, hogy a végrehajtó bi­­zotságok titkárai ezután ki­nevezés útján nyerik el tiszt­ségüket, s ezzel bizonyos ál­landóságot, biztonságot kap­nak. Másrészt számukra kö­telezően írták elő az egye­temi, főiskolai végzettséget, illetve a községekben lega­lább a Tanácsakadémia ok­levelének megszerzését és kétéves szakmai gyakorlatot. A vb-titkár azonban csak egy ember, aki, ha még olyan képzett és bármilyen jól dol­gozik is, csak úgy láthatja el feladatát, ha ugyancsak kép­zett munkatársai vannak. A cél az, hogy a szakigazgatási szervezet vezetői és ügyinté­zői is magasabb iskolai vég­zettséggel és az igazgatási munka szeretetével, hivatás­­tudattal foglalják el beosztá­sukat, tegyék dolgukat. A „mindent felülről várás” korszakában sem volt köny­­nyű helyi tanácsi vezetőnek lenni. Elsősorban azért nem, mert a helyi vezetők jobban látták ugyan a helyi ügye­ket, meg is voltak az elkép­zeléseik azok elintézéséről, ám az adottságok különö­sebb mérlegelése nélkül ho­zott járási, megyei rendel­kezések gyakran éppen az ő terveiket húzták át. Most még nehezebb helyi tanácsi vezetőnek lenni, csakhogy éppen ellenkező okok miatt. Joguk van — természetesen a törvényben előírt társadalmi ellenőrzés mellett, a végrehajtó bizott­ság, vagy a tanács rendelke­zései szerint, utasításuknak megfelelően — önállóan in­tézni a község ügyeit. Ahhoz azonban, hogy a község, a város érdekeinek megfelelő javaslatokat vigyen a szak­­igazgatási apparátus, a vb, vagy a tanács ülése elé, a jogszabályokat és a helyi vi­szonyokat egyaránt jól isme­rő, az országos és a helyi ér­dekeket egyeztetni tudó veze­tőkre van szükség. S ahhoz is, hogy tovább lehessen lépni. Jelenleg a községekben lévő államigaz­gatási ügyeknek csak mint­egy 40—45 százalékát inté­zik el helyben, további 50— 55 százalékot a járási hiva­taloknál, s még mindig van­nak ügyek, amelyekben a döntés a megyei tanácsra, annak végrehajtó bizottságá­ra hárul. A cél: ez az arány már a legközelebbi években erősen megváltozzék, s a köz­ségekben elintézendő ügyek­nek 90—95 százalékát való­ban ott intézzék el. Nemrégiben a kormány fel­­hatalmazta a megyei taná­csokat, hogy különböző ügyek intézését átruházhatják a községekre, ha úgy látják, hogy ott megvannak a meg­felelő feltételek a fokozot­tabb önállósághoz. És máris csaknem ezer község tanácsa, illetve végrehajtó bizottsága és szakigazgatása kapta meg a jogot arra, hogy építési, iparengedély és egyéb ipari, kereskedelmi ügyekben el­sőfokú határozatot hozzon. Elsősorban a nagyközségi tanácsok munkája mutat biz­tató képet. Eddig 270 nagy­községi tanács alakult az or­szágban, s a járási hivatalok főleg ezeknek adnak át mind több hatáskört. Biztonságot, állandóságot ad a tanácstörvény betűje és szelleme a vb-titkároknak és a tanács szakigazgatási szer­vezete többi vezetőjének is. Szükséges azonban — s ez az érem másik oldala —, hogy a tanácsapparátusban meg­lévő igen erős fluktuáció is véget érjen. Az emberek, a helyi lakosok meg akarnak bízni azokban, akikhez ügyes-bajos dolgaik intézé­séért fordulnak, s természe­tes, hogy elsősorban azokban bíznak, akiket ismernek, akik községük állandó lakosai akik ott „gyökeret eresztet­tek”. Várkonyi Endre | 1* | A GYŐR-SOPRON MEGYEI KOJÁLL igazgató-főorvosa pályázatot hirdet gépészmérnöki és gépésztechnikusi állás BETÖLTÉSÉRE. Illetmény: a 18/1971. Eü. M.-MÜM. rendelet alapján. A pályázatokat 1971. augusztus 31-ig írásban kell benyújtani — Győr, Jósika u. 16. —, feltüntetve eddigi működési területeit. Fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett test­vérünk, nagybátyánk, Némedi Ferenc elhunyt. Temetése augusztus 14-én, szombaton dél­után 14 3 órakor lesz a győri köztemetőben. A gyászoló család Irm­. augusztus 14., szombat ALULRÓL FŰTÖTT TAVAK Az Antarktiszon, Maud ki­rálynő legendás földjén, szovjet tudósok „fűtött” ta­vakat fedeztek fel. A tavak körülbelül ezer méterrel vannak a tenger szintje fö­lött. Vékony jégréteg borítja őket, a föld mélyéből áramló meleg azonban meggátolja a rendkívüli hidegben is a ta­vak teljes befagyását. A 90 méter mély és össze­sen mintegy 10 négyzetkilo­méter kiterjedésű nagy tava­kat főként a parti részeken, csaknem teljesen benőtték a hideget is álló különféle vízi­növények. A szovjet tudósok azt állapították meg, hogy a tavak a nyári hónapokban beállott olvadás során ke­letkeztek, és „az alulról jö­vő” melegtől télen sem fagy­nak be. (BUDAPRESS—APN) A GYŐRI HÜTŐHÁZ FELVÉTELRE KERES FÉRFI MUNKAERŐT jéggyári, villanyszerelői, udvartakarítói, NŐI MUNKAERŐT zöldség- és gyümölcs-feldolgozói munkakörbe. Augusztus hónapban IDÉNYMUNKÁRA felveszünk 16 ÉVEN FELÜLI DIÁKOKAT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Győri Hűtőház, Győr, Hecsepuszta.

Next