Kisalföld, 1972. április (17. évfolyam, 79-101. szám)

1972-04-12 / 85. szám

1972. április 12., szerelő Kerékpáron utazik a táp Tavaly májusban alakult meg Mosonszentmiklóson a Lébény és Vidéke Áfész sertéstenyésztő szakcsoport­ja. A téesztagok, gyári, vas­úti és irodai dolgozók szö­vetkezése alig egy esztendő alatt elérte a célját: ellátja a falut sertéshússal. A 300 tagot számláló szakcsoport tavaly 400 sertést adott el az áfésznak, a húst helyben, a fogyasztási szövetkezet mo­­sonszentmiklósi húsboltjá­ban mérték ki. Az idén hús- hétra 60 sertést adott fogyasz­tásra a szövetkezés, mely az idén már 1000 sertést ad­hatna az áfésznak, s ezzel segítené a környező községek húsellátását is. A szakcsoport tagjai azon­ban gondban vannak. Honos ugyanis már a táppal való takarmányozás a háztájiban is, s a csoport tagjai közül sokan nem a téeszben dol­goznak, tehát még ha akar­nának, akkor sem tudnának kukoricát etetni. Tápért vi­szont a falutól mintegy 3 és fél kilométerre levő vasútál­lomásra kell menni. Hetente háromszor. Kerékkel, talics­kával szállítják a szakcso­port tagjai a tápot: asszo­nyok, gyerekek. Mert a fér­fiak a határban, a gyárban, városon dolgoznak. A szak­csoport tagjai hetente egy vagon tápot szállítanak haza keréken. A m­egyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat takar­mánykeverő üzeme az állo­más mellett van. Ott van a bizományos kiadóhely is. Nem lehetne a kiadóhelyet elhe­lyezni Mosonszentmiklóson? Az áfész vállalná saját gép­kocsiján a táp szállítását, a szakcsoport tagjai közül vál­lalkozna is valaki helyben kiadni a tápot, csak ne kel­lene kerékpáron, talicskán zötyögtetni minden tagnak három és fél kilométeren a takarmányt. Alig egy esztendős a mo­­sonszentmiklósi sertéste­nyésztő szakcsoport. Rövid tevékenysége alatt hasznára vált a falunak. A termelő­­szövetkezet lucernát juttat a csoport tagjainak, látván szorgalmukat, igyekezetüket. Jó volna, ha a vállalat is se­gítene: engedélyezné, hogy az áfész a szakcsoport tagjai ré­szére saját gépkocsijával közvetlenül a keverőüzemből szállíthatná a tápot Moson­­szentmiklósra, a szakcsoport elosztóhelyére. A szakcsoport fejlődése múlik ezen. Pd 1 — Újdonság a kirakatban Sláger lesz-e az Eszterien és a Lineszter ? Új színekkel gazdagodott a győri Centrum Áruház kira­kata, ízléses elrendezésben, egyszínű, valamint csíkos és kockás anyagok, ruhák, blú­zok, kosztümök adják a lát­nivalót. A feliratokon két idegen szó: „Eszterlem­ és Lineszter”. Könnyű követ­keztetni, hogy a szavak mit rejtenek, mégis sok az érdek­lődő a földszinten levő mé­teráruosztályon. A felvilágo­sítást mindenki megkapja: a Centrum Áruház és a Len­fonó- és Szövőipari Vállalat győri gyárának együttműkö­déséről van szó. Április 10-től április 22-ig ezt a két anya­got mutatja be az áruház és a gyár. Az Eszterien kockás és csíkos mintával több színben kapható. A Lineszter egyszí­nű anyag, de a szivárvány minden színében kínálja ma­gát. A két újdonságról a legil­letékesebbel, a gyár főtech­nológusával, Pintér Jenőné­vel beszélgettünk. — Miből készül a két női­­ruha-anyag? — Az Eszterien 18 százalék lent, 15 százalék pamutot és 67 százalék poliésztert tartal­maz. Ez könnyű, lenge anyag, ezért inkább nyári ruhára, blúzra alkalmas. A Lineszter kissé vastagabb, nehezebb anyag. Ebből már kosztüm is készülhet. A Lineszter keve­rése 33 százalék len, 67 szá­zalék poliészter. — Milyen előnyeik van­nak? — Megkönnyítik a dolgozó nők második műszakját, mert könnyű a kezelésük. Otthon, házilag mindkettő mosható. Ha ügyesen, gondosan terít­jük — lehetőleg vállfán szá­rítjuk —, akkor vasalni sem kell. Azt ajánlanám a házi­asszonyoknak, hogy géppel ne mossák. Ez esetben még az enyhe vasalástól is meg­menekülnek. Amikor a váll­fára tették, a varrások men­tén kissé húzzák meg az anyagot. A szárítási mód egyébként a nyloningekéhez hasonló. — Előnye a két ruhaanyag­nak, hogy egyesítik maguk­ban a len nedvszívó képessé­gét és a poliészter rugalmas­ságát. A viselésük kényelmes és kellemes. — Meddig tartott a kísér­let? — Évekig. Először csupán az volt a fontos, hogy a keve­rési arány jó legyen. Amikor ezt elértük, a színekkel, a tetszetős kivitellel törődtünk. Akik a Lineszter és Eszter­­­len anyagokkal foglalkoztak, főként nők voltak. Az anya­gokat olyan igénnyel készítet­tük el, mintha mi is mindig vásárlók­ lennénk. Szakmai­lag minden tőlünk telhetőt megtettünk, de hogy a Lineszter és az Eszterien valóban sláger lesz-e, azt majd a gyakorlat dönti el — fejezte be tájékoztatóját Pin­tér Jenőné főtechnológus. (ksa) Cigányok Mosol m­­a­g­y a róva­ron A terhek megosztott vállalása társadalmi kötelesség! Amióta a cigányok elván­doroltak őshazájukból, és megjelentek az európai or­szágokban is, sokan megkísé­­relték letelepíteni, állandó munkára fogni, káros szoká­saikról leszoktatni őket. Má­sok, a fajelmélet emberelle­nes megszállottjai, üldözték, elszigetelték, szellemi és tes­ti nyomorban hagyták a ci­gányokat. Szocialista társadalmunk emberségét példázza az, hogy hazánkban törvény írja elő a cigánylakossággal való kö­vetkezetes törődést, a társa­dalomba való beilleszkedésük segítését, foglalkoztatásuk, szociális, kulturális felemel­kedésük előmozdítását. A törvény, a rendeletek végrehajtásához a tárgyi le­hetőségek megteremtésén kí­vül jó szándék, türelem, az előítéletek leküzdése is szük­séges. A jó példák között em­líthető a cigánykérdés meg­oldására való törekvésben a megyénken belül Mosonma­gyaróvár. Ez a város arra is példa, hogy a jó kezdeménye­zések magukban rejtik az el­­lentmondásokat is. Mosonmagyaróváron körül­belül 200 cigány él. (Számuk a gyakori lakóhely-változta­­tás miatt hullámzó, nehezen meghatározható.) A város belső területén szétszórva élők fokozatosan „levetkőzik” régi szokásaikat, jól beleil­leszkednek környezetükbe. Rendszeresen dolgoznak, gyermekeik jól öltözöttek, ápoltak, van tanszerük, ren­desen járnak iskolába. Óvodába évek óta nagyon kevés cigánygyermek jár. Az anyák jobbára otthon van­nak, így nem kérik gyerme­keik óvodai felvételét. Egészen más a helyzet a zárt telepeken lakó cigányok­kal, például a lengvári tele­pen. Szűk, levegőtlen, kisab­­lakos putrikban több család él együtt. Az iskolás korú gyermekek otthoni tanulása lehetetlen, ezért a 7. számú általános iskolában külön ci­gányosztályt létesítettek. A lelkes tanítónő, Bálint Lászlóné összevont négy al­só tagozatos osztályban ön­ként vállalta a (jelenleg) 16 cigánygyermek tanítását. Ezek a tanulók a tanácstól térítés nélkül ebédet, a szü­lői munkaközösségtől és a gyámhatóságtól ruhát és ci­pőt, az iskolától tanszert kap­nak. (A tanszereket a gyer­mekek nem vihetik haza.) A felső tagozatra csak ke­vés tanuló jár. Ennek egyik oka az, hogy az óvodai ne­velés, a magyar nyelv idő­ben való elsajátítása híján a tanulók szinte kivétel nélkül kétszer járnak egy-egy osz­tályt. Mire a felső tagozatra kerülnének, a legtöbben túl­­korosak lesznek. (Tíz év alatt körülbelül 8—10 tanuló vé­gezte el az ipari szakmun­kásképző iskolát. Középisko­lába eddig egy sem járt.) Sokan kapnak évente egyszeri és rendszeres se­gélyt, ingyenes gyógyszert. Tavaly 8 nőnek nem kel­lett fizetnie a terhesség­megszakításért. Az egészség­­ügyi felvilágosító munka eredménye, hogy a múlt év­ben valamennyi asszony kór­házban szülte meg a gyerme­két, és sok nő használ rend­szeresen fogamzásgátló tab­lettát. A cigánylakosságnak mint­egy a fele munkaképes ko­rú. A munkaképes népesség 75—80 százaléka dolgozik. Ta­valy 17 férfi és 24 nő helyez­kedett el a város vállalatai­nál. Csupán azért, mert va­laki cigány származású, a vállalatok nem tiltakoznak a felvételük ellen. A mezőgaz­daságba nem kívánkoznak a mosonmagyaróvári cigányok. A város vezetői törődnek a lakásgondok enyhítésével. A múlt évben 16 család jutott lakáshoz. Amint sikerül la­káshoz juttatni a rossz hírű lengvári telep cigány lakóit, a kiürült szükséglakásokat azonnal szétbontják. Igen gyakran előfordult ugyanis, amikor valamelyik család la­kást kapott, a helyükre Csor­náról, Kapuvárról és más­honnan érkeztek újabb csa­ládok. A cigánykérdés megoldása nem lehet csupán egy-két te­lepülés feladata. A lehetősé­get és a segítséget egysége­sen, mindenütt meg kell ad­ni a cigányoknak a civilizált emberi élethez. E terhek megosztott vállalása társa­dalmi kötelesség! (Dömötör) Díszhangverseny MEGALAKUL A KOTA megyei szervezete A Művelődésügyi Minisz­térium sürgetésére és közre­működésével 1971-ben végre közvetlen gazdája lett a ma­gyar kórusmozgalomnak. Or­szágosan ismert zenei szak­emberek közreműködésével, és a magyar énekkari moz­galmat támogató társadalmi testületek lelkes tagjaiból megalakult a Kórusok Orszá­gos Tanácsa. Ennek folytatá­saképpen alakítják meg a megyék KOTA-szervezeteit. Győr-Sopron megyében ápri­lis 16-án délután 3 órakor díszhangversennyel együtt kerül sor a Rába Művelődé­si Központban a szervezet el­nöksége, valamint a működé­sét irányító bizottságok tag­jainak megválasztására. KISALFÖLD Az erdőgazdálkodásról kedden megkezdődött Bu­dapesten a magyar—csehszlo­vák erdőgazdasági állandó munkabizottság ülése. A csehszlovák küldöttséget Augustin Mistrik szlovák er­dő- és vízgazdálkodási mi­niszterhelyettes, a magyar delegációt dr. Gergely István mezőgazdasági és élelmezés­­ügyi miniszterhelyettes ve­zeti. (Sieber S. felv.) A Badacsonyvidéki Állami Pincegazdaság győri üzem­egységében naponta 25 ezer üveg bort palackoznak. Az üzem dolgozói a tárolási ne­hézségek ellenére teljesítik a tervüket. Felvételünk az üzem korszerű palackozóját ábrázolja. Befejezés előtt Bár még dolgozik néhány gép a győri Lenszövőgyár té­ti telepének leendő öltöző- és fürdőhelyiségeiben, az épí­tők a közeli jövőben befeje­zik a szociális létesítmény munkáit. Befejezés előtt áll a három előkészítő és szövő­csarnok is, és előreláthatólag két-három hét múlva az elő­készítő részlegben néhány gé­pen megkezdődik a munka. A Lenszövőgyár téti telepe a tervek szerint május végére, június elejére készül el tel­jes mértékben. ­ Fiatal, alig két évtizedes múltra visszatekintő tudomány az általános rendszerelmélet, amely világszerte — nálunk is — széleskörűen teret hódít. Megalapítója, a magyar szár­mazású ottawai biológiaprofesszor, Ludwig von Bertalanffy a kibernetika megszületése nyomán kezdett gondolkodni azon, hogy minden élő és élettelen rendszernek (a világegye­temtől az emberi szervezetig, a növényi struktúráktól a vál­lalatokig) vannak bizonyos általánosan megfogalmazható működési szabályai. A közelmúltban magyarul is publikált tanulmányában rámutat korunk jellegzetes fejlődés irányá­ra: miközben a tudomány roppant gyorsasággal speciali­zálódik, mindegyre újabb alágazatokra osztódva, egyszers­mind terjed a felismerés, hogy vizsgálni kell a minden tu­dományra és minden működő rendszerre egyetemesen ér­vényes elveket, szabályokat. Ha erről napjainkban oly­annyira terjedő tudományos módszerről, a rendszerelmé­letről gyorsan átváltunk köz­napi és gyakorlati gondunk­ra, vállalataink belső szerve­zettségére, egyszeriben kitű­nik, hogy nem valamilyen időszakos kampányról, sebti­ben elhatározott gazdasági divatról van szó. Ellenkező­leg: a belső vállalati szerve­zés javítását, a vállalati or­ganizmus összműködésének­ egyetemes vizsgálatát fejlő­désünk igényei és a világ­szerte teret hódító rendszer­­elméleti gondolkodásmód egyaránt indokolják. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a gazdaságirányítás mó­dosítása egyértelműen a vál­lalatvezetés középpontjába helyezte az összműködést, a teljes gépezet átfogó és fo­lyamatos elemzését. Elég bi­zonyítékként talán csak arra utalnunk, hogy a korábbi tervutasításos rendszer kü­lönböző részletmutatói he­lyett most a vállalati gazdál­kodás fő mércéjévé egyetlen összefoglaló jelzőszám, a nyereség lépett elő. Ez önma­gában is érzékelteti a köve­telményt, hogy a gazdálko­dást szervezeti egészként, egymáshoz szorosan kap­csolódó részek harmonikusan működő, összefüggő rendsze­reként lehet csak értelmezni. Mindez természetesnek, kétszerkettő igazságnak tet­szik, ám a köznapi valóság indokoltan sürgeti, hogy szól­junk róla. A vállalati gazdál­kodásnak ugyanis napjaink­ban alighanem éppen itt lel­hető fel legtöbbször a gyen­ge pontja. A valóságban nem­vált még nyilvánvaló alap­igazsággá, hogy a vállalati munka minden alkotóelemét az összműködés részeként ítéljék meg, a gépezet fogas­kerekét megillető kapcsolat­­rendszerben vizsgálják. Úgyszólván naponta olvas­hatunk arról, hogy üzembe helyezték az új gépet, az új üzemcsarnokot, anélkül, hogy értesülnénk a lényegről, ne­vezetesen, hogy miként be­folyásolja majd a vállalat összműködését, nyereségének alakulását. Híreket hallunk az új termékről, de sokkal kevésbé arról, ami pedig e jelentés logikai, sőt, nyere­ségforintokban is kifejezhető ikertestvére lenne: melyik ráfizetéses termék gyártása szűnt meg, hogyan tűnt el a régi, amelynek helyébe az új lépett? Folytathatjuk a sort azokkal a közlésekkel, ame­lyek ilyen vagy olyan ered­ményes vállalati döntésekről szólnak, mellőzve a koránt­sem mellékes híradást: csök­­kenti-e mindez az állampénz­tártól felvett dotációt, más szóval javítja-e az összműkö­­dés nézőpontjából értelmezett gazdálkodás hatékonyságát? Azt is mondhatnánk, hogy a nyilvánosságnak szánt vál­lalati publikációk aligha bi­zonyítanak, hiszen érthető, hogy ilyenkor elsősorban a jó részlettényt említik a talán kevésbé jó összműködés he­lyett. Ez természetesen igaz, de azért a gazdasági gondol­kodásmód bizonyos gyengesé­geit tükrözi a sajtókonferen­ciák általánosan elfogadott szóhasználata, közlési modo­ra is. E gyengeség után ku­tatva, célszerű mélyebbre vi­lágítanunk. Talán annak a kérdőíves vizsgálatnak a se­gítségével, amely több száz vállalat, szövetkezet veze­­tői tudakolta véleményüket, mi befolyásolja náluk a ter­melékenységet? Nos, anélkül, hogy ennek a tanulságos elemzésnek sok következtetését említenénk, csupán egyetlen — önmagá­ban is figyelemre méltó — megállapítását idézzük. Ki­tűnt, hogy a megkérdezett vállalati vezetők rendkívül csekély jelentőséget tulajdo­nítottak a termelékenység alakulásában a vezetésnek és a szervezésnek, amelyek pe­dig elsősorban hatnak a tel­jes vállalati rendszerre. A vá­laszt adó vezetőknek csupán három százaléka sorolta a be­folyásoló tényezők között el­ső helyre, és mindössze a kérdezettek egyharmada az első öt közé a vezetést, a szervezést. Mindez voltaképpen jelzi az előrehaladás lehetséges irányát, a vállalati gazdálko­dás nagy tartalékát is; azt, hogy a teljes vállalati szer­vezetet áttekintő, az összmű­ködést elemző, a részt és az egészt valóban dialektikusan egybekapcsoló gondolkodás­­mód gyorsabb terjedésére van szükség. A rendszerelmé­let korszerű módszerei és gazdaságirányításunk szabá­lyozói egyaránt erre ösztö­nöznek. Tábori András A vállalati gazdálkodás összhangja

Next